Az orosz nagyhatalmi terjeszkedés a XVII. század közepére érte el a Csendes-óceán nyugati partvidékét, az első orosz felfedezők – és gyarmatosítók – Szibériát átszelve ekkor jutottak ki az óceán partjára. Itt meg sem álltak, az északi szorosokon átjutottak a mai Alaszkába, és onnan tovább dél felé, még Kaliforniában is létesült néhány orosz település. Alaszka azonban már túl messze volt, és az onnan származó nyereséghez képest túl sokba került a fenntartása is, ráadásul a krími háború után a szomszédos Kanadát birtokló angolokkal is nagyon megromlott a viszony, így a terület potenciális konfliktusforrásnak számított. Az oroszok ezért 1867-ben inkább eladták amerikai területeiket az Egyesült Államoknak, a már akkor is potom pénznek számító 7 millió dollárért. (Ma már bánják, de akkor az amerikaiakat nézte bolondnak mindenki, hogy ennyit fizetnek egy értéktelen, fagyos sarkvidéki területért.)
Az orosz expanzió Alaszkában tehát megtorpant, de nem állt le, hanem csak más irányba terelődött, és dél felé fordult. Az oroszok figyelmét az Alaszkánál sokkal ígéretesebbnek tűnő Mandzsúria és Korea vonta magára, melyeket megszerezve kiváló jégmentes kikötőkhöz jutottak volna. A területek vonzerejét növelte, hogy addig a kínai birodalom fennhatósága, illetve befolyása alá tartoztak, mely éppen ebben az időben, a XIX. század második felében, kezdett szétesni. A felbomlóban levő birodalom területei könnyű zsákmánynak tűntek, és rögtön felkeltették a nyugati nagyhatalmak érdeklődését. Az oroszok által is kiszemelt területekre azonban egy másik ország is igényt tartott, a feltörekvőben levő új nagyhatalom, Japán.