Hét tenger

A Napkirály kalóza 2.

2021. október 30. 09:47 - savanyújóska

Több kereskedelmi hajó levadászása után a Diligente május harmadikán összeakadt a 60 ágyús angol Prince of Orange-al. A britek üldözőbe vették a francia hajót, amely azonban gyorsan lerázta nála lassabb ellenfelét. Az angol hajó néhány elülső ágyújából több lövést is leadott ellenfelére, a nagy távolság miatt azonban találatot nem ért el. Válaszként a franciák is leadtak néhány lövést, méghozzá úgy, hogy a hajó árbocán angol zászló lengett. Nem egyértelmű, egyszerűen csak elfelejtették az előzőleg megtévesztésként felvont brit lobogót bevonni, vagy pedig ezzel is ingerelni akarták az ellenfelet. (Utóbbi feltevést látszik erősíteni, hogy a francia hajó az üldözés közben felvonta a „Jöjjön a fedélzetre” jelzést is.) Akárhogy is történt, Trouin ezzel súlyosan megsértette a tengeri jog írott és íratlan szabályait. Idegen zászló felvonása az ellenség megtévesztése érdekében általánosan elfogadott eljárás volt, azonban hogy idegen lobogó alatt nyissanak tüzet ellenséges hajókra, az már durva szabálysértésnek, és úriemberhez nem méltó viselkedésnek számított.

Mindennek később kellemetlen következményei lettek Trouin számára, egyelőre azonban úgy tűnt, szerencsésen megúszták a kalandot. Alig néhány nappal később, május 12-én, azonban a franciák ismét belefutottak az ellenségbe, méghozzá ezúttal egy náluk jóval erősebb, hat hajóból álló kötelékbe, mely éppen a Scilly-szigetek környékén járőrözött. (Trouin ezek szerint mégsem látta mindig előre az ellenség mozdulatait.) Az angolok a kora hajnali derengésben vették észre először az ismeretlen hajó vitorláit, és azonnal feléje fordultak, hogy azonosítsák. A franciák ezúttal késve reagáltak, ugyanis az angolok a világosodó keleti láthatáron gyorsan kiszúrták az ő hajójukat, ám ők a még mindig sötét nyugati horizonton csak jóval később vették észre a közeledő brit hadihajókat. Elméletileg még így is jó esélyük volt a menekülésre, hiszen a Diligente gyorsabb volt, mint az angol hajók. Ezt a gyorsasági fölényt azonban a viharos erejű szélben és az erős hullámzásban a franciák nem tudták érvényesíteni. A leggyorsabb angol hajó, a 44 ágyús Adventure, társait messze megelőzve lépésről-lépésre dolgozta le az őt a francia hajótól elválasztó távolságot, és délelőtt 11 órára elég közel ért ahhoz, hogy tüzet nyithasson a Diligente-re.A Diligente elfogása.

A Diligente elfogása.

 

A két hajó a viharos tengeren és a szakadó esőben csaknem négy órán át vívott tűzharcot egymással, miközben az Adventure lassan teljesen felzárkózott a Diligente mellé, és délután kettőre már közvetlen lőtávolságról lőtték egymást. Fél három körül az angol tüzéreknek végre sikerült döntő csapást mérni a francia hajóra, s csaknem egyszerre ellőtték annak fő- és előárbocát is. A franciák számára ezzel végképp lehetetlenné vált a menekülés, s hajójukat kezdte utolérni a többi angol hadihajó is. Reménytelen helyzetében Trouin egy utolsó, kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy embereivel valahogy kimeneküljön a csapdából. Úgy döntött, ellenfele közelségét kihasználva váratlanul megrohanja az Adventure-t, és valamennyi emberét rohamra vezetve megpróbálja elfoglalni azt, még mielőtt az angol kötelék többi hajója lőtávolságon belülre érne. Mivel az Adventure volt a brit kötelék leggyorsabb hajója, jó esély látszott arra, hogy annak elfoglalása után a Diligente-et sorsára hagyva sikerülhet vele megszökni az üldözők elől.

Trouin összes emberét felhívta a fedélzetre, és tervét gyorsan ismertetve készülődni kezdtek a közelharcra. Miután a parancsnok maga akarta vezetni embereit, a kormány mellé egyik hadnagyát állította, ő pedig az orrfedélzeten összegyűlt tengerészeihez csatlakozott, készen arra, hogy megrohanják az Adventure-t. A Diligente már szinte karnyújtásnyi távolságra volt csak az Adventure-tól, amikor a következő üldöző, a Dragon is lőtávolságon belülre ért, és tüzet nyitott a francia hajóra. A kormánynál álló hadnagy erre összezavarodott, és hogy kitérjen a Dragon sortüze elől, elfordította a kormányt. Ugyanekkor az Adventure fedélzetén is rájöttek, miben mesterkednek a franciák, és ők is elfordultak a Diligente-től. Így aztán ahelyett, hogy a Diligente a hajó közepén ütközött volna neki ellenfelének, csak az orrárboca csapódott neki a távolodó Adventure tatjának. A megrohanás nem sikerült, és több alkalom már nem is nyílott hasonló próbálkozásra.

A menekülésre képtelen franciák most a náluk külön-külön is erősebb Adventure és Dragon kereszttüzébe kerültek. Valamivel később a Ruby is lőtávolságon belülre ért, és gyorsan közeledett a másik három angol hajó, a Monk, a Dunkirk, és a Mary is. A franciák mind ezidáig állták a sarat, ám az egyre nagyobb túlerővel szemben idegeik lassan kezdték felmondani a szolgálatot. Trouin, aki maga is megsebesült a lábán, pisztollyal a kezében tudta csak további harcra kényszeríteni embereit, ám amikor a lőszerraktár közelében tűz ütött ki, kitört a pánik. Hogy úrrá legyen a szó szerint robbanásveszélyes helyzeten, Trouin maga ment le az alsó fedélzetre, és vezetésével sikerült is megfékezni a hajót végpusztulással fenyegető tüzet. Amikor azonban újra felment a fedélzetre, azt kellett látnia, hogy távollétében valaki – sose tudta kideríteni, hogy ki – már bevonta a hajó zászlaját, és a tüzelést beszüntetve a Diligente, melynek addigra már minden árbocát ellőtték, megadta magát az ellenségnek. Parancsát, hogy vonják fel újra a zászlót, és folytassák a harcot, tisztjei nem teljesítették, s kijelentették, a további ellenállás teljesen reménytelen, s ha a zászló bevonása után mégis tovább folytatják a harcot, az angolok egyszerűen le fogják őket mészárolni.

A zsákmányul ejtett hajó legénységét az angolok a Monk-ra szállították át, a mozgásképtelenné vált Diligente-et pedig a Dragon vette vontába. Emlékirataiban Trouin külön kiemeli, milyen meleg fogadtatásban volt részük az angol hajók fedélzetén. A britek szinte hősökként kezelték őket, és mindent megtettek azért, hogy az elfogott franciák semmiben ne szenvedjenek szükséget. Ahogy Trouin írta, a Monk kapitánya szinte saját fiaként gondoskodott róla. (Ekkor még mindig csak 21 éves volt.)Plymouth kikötője 1666-ban.

Plymouth kikötője 1666-ban.

 

A kötelék néhány nappal később befutott Plymouth-ba, ahol a franciákat partra szállították, és őrizet alá helyezték. Nagyon szigorú börtönéletről persze ezúttal se volt szó. A tisztek gyakorlatilag szabadon mozoghattak, a britek nyilván úgy gondolták, szökniük úgysincs hová. (A franciák rendszerint mindig sajnálkoznak is rajta, hogy ez a nagyvonalú és lovagias angol magatartás már egy fél évszázad múlva semmivé lett. Az elfogott francia hajók legénységét az angolok a XVIII. század közepétől már a leginkább koncentrációs táborokra emlékeztető börtöntelepekre, és a még ezeknél is rosszabb börtönhajókra zsúfolták össze. Legfeljebb a tisztek részesültek csak viszonylag korrekt bánásmódban.)

A fogság keserű kenyere a Plymouth környékén szabadon csavargó Trouin számára tehát egyáltalán nem volt elviselhetetlen, különösen azután nem, hogy megismerkedett egy feltűnően csinos bolti eladólánnyal, akinek boltját ezután feltűnően gyakran látogatta.

A kellemes vakációzás azonban nem tartott sokáig. Nem sokkal később ugyanis visszatért a kikötőbe a Prince of Orange is, s kapitánya jelentést tett a francia hajóról, mely angol zászló alatt hajózva nyitott rájuk tüzet. Nem tartott sokáig, hogy a vizsgálat megállapítsa, melyik hajóról volt szó. Trouin minősítése ezt követően egyik pillanatról a másikra megváltozott, s francia tisztből villámgyorsan kalóz lett belőle. Ennek megfelelően változott persze az angolok vele szemben tanúsított magatartása is. Szigorú őrizet alá került egy kényelmetlen börtöncellában, melyet természetesen nem hagyhatott el, bár azt megengedték neki, hogy újdonsült barátai, köztük a sokat emlegetett eladólány, látogassák. (Néhány helyen olyasmiket lehet olvasni, hogy Trouint egy „vasbörtönbe” zárták. Feltételezem, a későbbi legenda gyártói az ötletet Casanova nevezetes ólombörtönéről másolták, hogy Trouin szökését még emlékezetesebbé tegyék a krónikák számára. Szerény véleményem szerint azonban hősünk cellájának falai nem vasból, hanem egyszerű kőből vagy téglából épülhettek.)

Ez az állapot persze már nem egyáltalán nem volt Trouin ínyére, és igyekezett minél gyorsabban kikerülni börtönéből. Ebben nem várt szövetségest talált egy menekült francia hugenotta tisztben. (A vakbuzgó katolikus XIV. Lajos egyik „bravúros” intézkedése volt, hogy az áttérésre nem hajlandó francia protestánsokat, a hugenottákat, 1685-ben az ország elhagyására kényszerítette. Ez a döntés majdnem olyan végzetes volt Franciaország számára, mint Spanyolország számára 200 évvel korábban a zsidók és a moriszkók elüldözése. Az ország legképzettebb iparosait és kereskedőit vesztette el, ami megroppantotta a polgárság gerincét, és súlyos kihatással volt a gazdasági életre is.) Az illető tiszt maga is fülig szerelmes volt a nyilván igen nagy népszerűségnek örvendő eladólánykába, és lesújtva kellett tapasztalnia, hogy a fiatal, jóvágású tengerész sokkal eredményesebben puhította meg a lány szívét – és gondolom egyéb testrészeit –, mint ahogy neki sikerült. Hogy megszabaduljon vetélytársától, és talán valami francia szolidaritás okán is, néhány társával együtt segített Trouin-nak megszervezni a börtönből való szökést, melyre június 18-án került sor.Az Adventure.

Az Adventure.

 

Néhány börtönőrt megvesztegetve sikerült elérni, hogy azok félrenézzenek, míg a többiek figyelmét a lány kötötte le. A börtönből kijutva Trouin azonnal a kikötőbe rohant, ahol már várt rá egy felszerelt csónak, mellyel négy társával együtt nekivágott a Csatorna viharos vizeinek. (A csónakot egy éppen Plymouth-ban álló svéd hajó kapitánya, Trouin régi ismerőse bocsátotta a szökevények rendelkezésére.) A kikötő bejáratánál őrködő fregattokon, melyek halászoknak nézték őket, gond nélkül átjutottak, ám az ezeken a vizeken megszokott viharos idő majdnem a vesztüket okozta. Az erős hullámzás egy ízben majdnem felborította csónakjukat, melyből kalapjaikkal kellett kimerni a vizet, hogy valahogy a felszínen maradjanak. Többnapi evezés után az öt szökevény végül szerencsésen partot ért a Bretagne-félszigeten.

René Trouin du Guay – ekkor már ezt a nevet használta – azonnal St. Malóba igyekezett, s ott megtudta, hogy bátyja Rochefort kikötőjében van, ahol éppen egy minden eddiginél nagyobb hajót, a haditengerészettől bérbe vett 48 ágyús Francois-t készítenek fel egy új portyára. Trouin, aki egyáltalán nem érezte úgy, hogy az angliai kiruccanás és a maratoni evezés után pihenésre volna szüksége, rögtön Rochefortba sietett, hogy az új hajó parancsnokságát átvéve azonnal ismét tengerre szálljon.

A korábbi gyakorlattal ellentétben Trouin ezúttal messze kihajózott nyugat felé, ahol 1695 január 13-án összetalálkozott egy Kanadából Angliába tartó konvojjal, melyet a 48 ágyús Nonsuch, és a 38 ágyús Falcon of Boston kísért. Az ellenség nyilvánvaló túlereje dacára a Francois azonnal megtámadta a két angol hajót. Kihasználva, hogy a túlerejében elbizakodott ellenfél láthatóan nem vette komolyan a francia hajó jelentette fenyegetést, és külön hajózva nem voltak képesek együtt felvenni a harcot az ellenséggel, Trouin a kisebb hajót támadta meg először. Agresszív támadást intézett a Falcon ellen, és túlerejét gyorsan érvényesítve rövid idő alatt súlyosan megrongálta azt. Mikor látta, hogy a Falcon egy jó ideig nem lesz képes ismét beavatkozni a küzdelembe, magára hagyta sérült ellenfelét, és a Nonsuch ellen fordult.

A két egyenlő erejű, 48 ágyús hajó órákon át vívott tűzharcot, miközben egyre közelebb kerültek egymáshoz. Trouin már az angol hajó megrohanására készült, melynek előkészületeként kartáccsal lövette végig annak fedélzetét, amikor a Nonsuch tatján váratlanul tűz ütött ki. A nagy lángokkal égő hajó közelében nem volt tanácsos ottmaradni, ezért a franciák félbeszakították a harcot és távolabb vonultak. Mikor az angoloknak végre sikerült megfékezniük a tüzet, Trouin ismét támadásba lendült, ellenfelét azonban most sem sikerült megrohannia, ezúttal ugyanis a Francois előárboca gyulladt ki.

A változó eredményességű küzdelem sötétedésig tartott, amikor is mindkét fél visszavonult, hogy az éjszakát kihasználják a sérülések kijavítására. Az angol parancsnok közben elrendelte a konvoj feloszlatását is, s a szétszóródott kereskedelmi hajók a továbbiakban önállóan igyekeztek eljutni célkikötőikbe, miközben a hátramaradt két hadihajó igyekezett minél tovább lekötni az ellenséget.A Nonsuch és a Boston elfogása.

A Nonsuch és a Boston elfogása.

 

Másnap, január 14-én, ismét a franciák lendültek először támadásba. A kelő nap első sugarainál Trouin azonnal nekirontott a Nonsuch-nak, és heves ágyúzással igyekezett a már amúgy is súlyosan sérült hajót végleg kiütni a harcból. Az angoloknak ugyan sikerült visszaverni a franciák újabb kísérletét, hogy átjussanak az angol hajó fedélzetére, de közben a Nonsuch elvesztette fő és előárbocát, kapitánya pedig elesett. Látva, hogy ellenfele már úgysem tud elmenekülni, Trouin magára hagyta a Nonsuch-t, és inkább a menekülni próbáló Falcon of Boston után indult. Miután utolérte, és rövid közelharcban megadásra kényszerítette a brit hajót, ismét a Nonsuch felé fordult. Újabb összecsapásra azonban már nem került sor. Látva a Falcon vesztét, a reménytelen helyzetben levő angol hajó sem folytatta tovább a küzdelmet, hanem zászlaját bevonva megadta magát a feléje közeledő Francois-nak.

A csata végére a szél megerősödött, s a viharos tengeren nyilvánvalóan reménytelen vállalkozás lett volna a sérült Francois-val üldözőbe venni a szétszóródott kereskedelmi hajókat. A kitörő viharban a hajók végül elszakadtak egymástól, és önállóan próbáltak meg hazai kikötőbe jutni. A Falcon of Boston Ushant előtt belefutott az angolokkal szövetségben harcoló hollandok négy hajójába, melyek visszafoglalták az angoloknak a Falcont.

A rommá lőtt Nonsuch, melynek parancsnokává Duguay-Trouin az unokatestvérét, az ezúttal is vele hajózó Jacques Boscher-t nevezte ki, csupán nagy nehézségek árán volt képes elvergődni Port Louis kikötőjébe, míg a szintén súlyos sérüléseket szenvedett Francois végül Brestbe futott be.

Pusztán anyagi szempontból nézve a portya tehát nem járt igazán nagy haszonnal. A kereskedelmi hajók mind kereket oldottak, a Falcont az ellenség néhány nap múlva visszafoglalta, s végül csupán a Nonsuch maradt a franciák kezén. Azonban a Nonsuch nem csupán egy közönséges angol hadihajó volt, hanem a brit haditengerészet egyik legnevezetesebb hajója, mely korábban már számos győzelmet aratott a francia korzárok és hadihajók ellen. Sikereinek csúcsán, 1689-ben, a Nonsuch két híres francia korzár felett is győzelmet aratott, s megadásra kényszerítette Claude Forbin, és korzárok királya, Jean Bart hajóját is. (A franciák egyébként nem adták olcsón a bőrüket. A Nonsuch fedélzetére lépő Jean Bart például a hajó fedélzetmesterének adta meg magát, mert az ütközetben az összes angol tiszt elesett, vagy súlyosan megsebesült.) A hajó a franciák elleni harc egyik jelképe volt az angolok számára, s elfogása nagy erkölcsi győzelmet jelentett Franciaországnak.Pontchartrain grófja, tengerészeti miniszter, később Franciaország kancellárja.

Pontchartrain gróf, tengerészeti miniszter, később Franciaország kancellárja.

 

Duguay-Trouin pályafutásában is fordulópontot jelentett a Nonsuch ellen vívott győztes ütközet. Eddig inkább csak a korzárok között szerzett hírnevet magának, most azonban az egész ország őt ünnepelte. A király díszkardot adományozott neki, a tengerészeti miniszter, Louis Phélypeaux, Pontchartrain grófja, pedig egy lelkes és hízelgő hangú levélben kérte fel a tengerek új francia hősét, hogy hajója kijavítása és újbóli felszerelése után csatlakozzon a haditengerészet La Rochelle kikötőjében álló, Nesmond márki által vezetett kötelékéhez.

Lényegében ezzel kezdődött meg Duguay-Trouin haditengerészeti pályafutása. Hivatalosan ugyan még nem lépett be a flottához, de a továbbiakban főleg annak hajóival együttműködve, velük egy kötelékben harcolt, egyelőre még csak mint afféle meghívott művészvendég.

A francia kötelék, mely négy darab, 50-62 ágyús hajóból állt, a Francois csatlakozása után 1695 áprilisában hagyta el kikötőjét, és indult a franciák kedvenc vadászterülete, a La Manche csatorna felé. Alig néhány nappal később három angol hadihajóval találkoztak, melyek egy konvoj kíséretéről szakadtak le néhány nappal korábban. A kis Roebuck gyújtóhajó nem tűnt túl ígéretes zsákmánynak, s a franciák nem is foglalkoztak vele. A hajónak sikerült is gyorsan kereket oldania. A 48 ágyús angol Anglesea-t az 56 ágyús St.Antoine támadta meg, s úgy látszott már kezd fölébe kerekedni ellenfelének, amikor egy angol lövedék megölte a francia kapitányt, s csaknem ugyanekkor ellőtték a hajó előárbocát is. A St.Antoine fedélzetén zűrzavar támadt, a hajó hátrébb húzódott, amivel lehetőséget adott az Anglesea-nek a menekülésre.

A harmadik brit hadihajó, a 70 ágyús Hope, a másik négy francia hajó kereszttüzébe került. Nyolc órán át hősiesen küzdött a nagy túlerőben levő ellenséggel, végül azonban, miután a francia ágyúk kidöntötték minden árbocát, s a lékeken a víz kezdte elárasztani a hajó belsejét, kénytelen volt megadni magát. (A hősies ellenállás dacára az angol hadbíróság később súlyos ítéleteket hozott a Hope tisztjeivel szemben. A sorhajó sebtében toborzott, szedett-vedett legénységgel futott ki, s a hajón a szokásos négy-öttel szemben mindössze egyetlen hadnagy teljesített szolgálatot. A hadbíróság őt, és az ügyeletes altisztet találta bűnösnek abban, hogy az ütközet előtt két nappal a három hajó elszakadt a konvojtól, és az azt kísérő többi hadihajótól. A Hope parancsnokát, Robinson kapitányt, noha az köszvénytől és vesekőtől gyötörve szinte az egész út alatt szolgálatképtelen állapotban volt, szintén vétkesnek találták a hanyagság bűnében. Büntetésük abból állt, hogy kötéllel a nyakukban minden Chatham és Gillingham között horgonyzó hajó körül körbehordozták őket egy csónakban, s minden hajó mellé odaállva dobszó mellett olvasták fel bűnlajstromukat. Minden vagyonukat, melyet a haditengerészetnél való szolgálattal szereztek, elkobozták – ami a gyakorlatban teljes vagyonelkobzást jelentett –, és rangjuktól megfosztva mindörökre kitiltották őket Őfelsége valamennyi hadihajójáról.)A Hope – vagy az egyik testvérhajó – modellje.

A Hope – vagy az egyik testvérhajó – modellje.

 

Nesmond márki elégedett volt a nagy angol sorhajó elfogásával, ami után kötelékének három hajójával rögtön haza is indult. Trouin hajóját azonban az 56 ágyús Fortune kíséretében hátrahagyta, hogy azok az északi vizeken, Orkney és Shetland körül cirkálva kutassanak további zsákmány után. Az északi vizek azonban korántsem ígértek olyan gazdag zsákmányt, mint az Angliába és Hollandiába irányuló tengeri kereskedelem fő útvonala, a La Manche csatorna. A két francia hajó hónapokon át eredménytelenül cirkált a hideg északi tájakon, s végül zsákmány nélkül voltak kénytelenek hazaindulni. A szerencse azonban nem pártolt el tőlük, s a hazavezető úton, Írországtól nyugatra találkoztak három nagy, erős fegyverzetű angol East Indiaman-el. (A brit Kelet India Társaság hajói.) Az angol hajók elszántan védekeztek, ám végül mind a hárman megadásra kényszerültek. Az India kincseivel gazdagon megrakott három nagy hajó óriási zsákmány volt. Emlékirataiban Trouin azt állítja, a három hajó elfogásával a Francois útjának befektetői több mint 2.000 százalékos hasznot vághattak zsebre. Ezzel egybevágnak a korabeli angol feljegyzések is, melyek szerint a három hajó elfogásával több mint egymillió fontos veszteség érte a Társaságot, ami akkor irtózatos pénznek számított.

A vállalkozás részvényesei között volt számos magas rangú főúr, sőt, maga a király is, akik most hússzoros pénzt zsebelhettek be. Trouin ezzel végképp bevágódott a magas körökben, hiszen most már nemcsak dicsőséget szerzett Franciaországnak, hanem pénzt is az ország vezetőinek. A rendkívül elégedett magas pártfogók Párizsba hívták a sikeres kalózt, ahol nemcsak a tengerészeti miniszternek és Toulouse grófjának mutatták be, hanem maga a király, XIV. Lajos is kihallgatáson fogadta őt. A találkozó jól sikerült, Duguay-Trouin egyéb jó tulajdonságai mellett ugyanis igen jó beszélőkével is rendelkezett, s nagyon elevenen és színesen tudta elbeszélni tengeri kalandjait. XIV. Lajos rendkívül élvezte, és nagyon szórakoztatónak találta az előadást.

A Versailles-i kitérő után Duguay-Trouin visszatért Port Louisba. Az elfogott Nonsuch-t a szokásokkal ellentétben nem értékesítette, hanem megtartotta magának. A hírneves hajót kijavíttatta és újra felszerelte, s most Sans-Pareil névre átkeresztelve, mint saját hajójával futott ki vele ismét a tengerre, 1696 július hetedikén.Trouin a királynál.

Trouin a királynál.

 

Az átépítés során 42 ágyúra csökkentették a hajó fegyverzetét, mellyel Trouin most a spanyol partok felé indult. Útközben értesült róla, hogy Vigo kikötőjében három holland kereskedelmi hajó várakozik a védelmükre kirendelt angol hadihajóra, melynek kíséretében folytatták volna tovább az utat a holland kikötők felé. A Sans-Pareil angol építésű hajó volt, melyet kinézetre mindenki a brit haditengerészethez tartozónak vélt volna. Hogy ezt az illúziót fenntartsa, Trouin menet közben néhány módosítást hajtott végre a kötélzeten, átfestette a hajót, aztán az angol lobogót felvonva egy hajnalon horgonyt vetett a vigói öböl előtt, és beüzent az ott várakozó holland hajóknak, hogy megérkezett a kísérőhajójuk, és akár indulhatnak is. A három hajóból az egyiket éppen javították, így szerencséjére nem tudott csatlakozni a másik kettőhöz, melyek teljesen gyanútlanul kifutottak a nyílt tengerre, ahol aztán nemsokára kellemetlen meglepetés érte őket.

A holland hajógyáraknak szánt faáruval, és a hajóépítésekhez szükséges egyéb anyagokkal megrakott teherhajók elfogása után Trouin a zsákmányt kísérve visszafelé tartott Port Louis-ba, amikor július 24-én a Biscaya-öbölben váratlanul belefutott egy egész angol hadiflottába. A Lord Berkeley vezette angol kötelék éppen a francia partok ellen indult, hogy Ré és Groix szigetek környékén portyázva a hajóforgalmat zavarják, illetve a környékbeli kikötővárosokat támadják. Kitérni előlük már túl késő volt, Trouin tehát úgy döntött, játsszák tovább az angol hajó szerepét. A Sans-Pareil ismét felvonta az angol lobogót, a két elfogott holland hajóra pedig a zsákmánylegénység felhúzta a holland zászlót. A kereskedelmi hajók ezután gyorsan az angolokkal ellenkező irányba fordultak, és látszólag teljesen nyugodtan haladtak tovább, miközben az előírásoknak megfelelően üdvözlőlövésekkel tisztelegtek az angol hadihajók előtt. Maga Trouin a Sans-Pareil-el egyenesen az angol kötelék felé tartott, majd hozzájuk csatlakozva beállt a sor végére. Az angolok még mindig nem fogtak gyanút, bár egy fregattot, Trouin nagy aggodalmára, kiküldtek azonosítani a holland hajókat. Azok azonban ekkor már messze eltávolodtak, és minden vitorlájukat felvonva igyekeztek minél gyorsabban eltűnni az angolok elől.

Látva, hogy zsákmánya már biztonságban van, és a brit fregatt nem lesz képes utolérni őket, Trouin is megkezdte az elszakadási manővert. Lassan kezdett lemaradni a kötelék végéről, majd hirtelen kivált a sorból, és a már a látóhatár szélére ért ex-holland hajók után indult. A többi angol hajón még mindig nem értették, mi történik, és ezt kihasználva Trouin megpróbálta a köteléktől elszakadt, a kereskedelmi hajókat üldöző 36 ágyús angol fregatt elfogását. A fregatt kapitányának azonban még időben leesett a tantusz, és végre rájött, hogy franciákkal állnak szemben. Miután már úgyis leleplezték, Trouin végre felvonatta a francia lobogót, és tüzet nyitott az angol fregattra. Ezt látva a brit kötelék összes hajója a Sans-Pareil felé fordult, és rendetlen összevisszaságban haladva üldözőbe vették azt. Trouin természetesen nem várta be, míg üldözői a közelébe érnek. Miután néhány gyors sortűzzel megrongálta az angol fregattot, a francia partok felé fordult, és üldözőit lerázva néhány nappal később, a két elfogott teherhajóval együtt, sértetlenül befutott Port Louisba.A Sans Pareil, és a két Vigóban zsákmányolt hajó az üldöző angol kötelék elől menekül. (A metszet fél évszázaddal a történtek után készült, a hajók ábrázolása így nem hiteles.)

A Sans Pareil, és a két Vigóban zsákmányolt hajó az üldöző angol kötelék elől menekül. (A metszet fél évszázaddal a történtek után készült, a hajók ábrázolása nem hiteles.)

 

Az útnak volt még egy érdekes mozzanata, melyről memoárjában, melyet már tengernagy korában írt, Duguay-Trouin nem emlékezett meg, viszont a tengerészeti miniszterhez írt leveleiben hosszan foglalkozott vele. Már a hazai partok közelében, Groix-szigeténél, a Sans-Pareil egy francia hajóval találkozott, melyet Trouin eleinte korzárhajónak vélt. Valójában azonban a hajó a haditengerészet Entreprenant nevű fregattja volt, mely minden ok nélkül tüzet nyitott a Sans-Pareil csónakjára, mellyel Trouin a közelben horgonyzó két teherhajóhoz akarta utasításait elküldeni. Mikor Trouin tiltakozott, az Entreprenant kapitánya megfenyegette, hogy felakasztatja hajója vitorlarúdjára.

Az eset jól szemlélteti a korzárok és a flotta tisztjei közti viszony milyenségét. A flotta tisztikara, mely ekkoriban már csak főnemesi származékok zártkörű gittegylete volt, rendszerint mélyen lenézte és megvetette a korzárok számukra sehonnani jöttmentekből álló társaságát, s ugyanakkor féltékenyek és irigyek voltak rájuk sikereik miatt. A korzárok a maguk részéről szakmailag lenézték, és semmire sem tartották a haditengerészet tisztjeit, viszont irigyelték őket előkelő származásukért, s gyakran a szerzett vagyont is részben arra használták fel, hogy maguk is nemesi címeket és rangokat vásároljanak, s életmódjukban is igyekeztek a nemességet majmolni. A haditengerészet kötelékébe viszont nem szívesen léptek át, mivel jól tudták, hogy a tisztikar exkluzív klubja nem fogja őket befogadni. (Ezen kívül persze a flotta állandóan kikötőben álló hajóin zsákmányra sem számíthattak.) Azokban a ritka esetekben, amikor ez mégis megtörtént, rendszerint csak hosszas unszolásra – néha, mint például Jean Bart esetében, a király természetesen visszautasíthatatlan kérésére –, és már eleve magas rangban léptek át a haditengerészethez.

Az átléphetetlen választóvonal azonban egészen a forradalomig megmaradt a Guarde de la Marine arisztokrata tisztjei, és a legénységi, illetve altiszti állományúak között. A tisztikarba való felvételhez több generációra visszamenőleg igazolni kellett a nemesi származást, nem arisztokrata származású tisztek az említett kevés kivételtől eltekintve nem kerülhettek be oda. A korzárok és a flotta tisztjei között végig megmaradtak az ellentétek, és az említetthez hasonló összetűzések nem számítottak különleges esetnek.

Miután a két zsákmányolt hajót hazai kikötőbe juttatta, készleteinek kiegészítése után Trouin ismét visszaindult a spanyol vizekre. Ezúttal elkísérte útjára a 16 ágyús Leonore is, melyet öccse, az alig húszéves Etienne vezetett. Az út azonban Trouin számára tragédiával végződött. Néhány hetes cirkálás után a két hajó egy különítményt küldött ki a partra, hogy feltöltsék a hajók fogyatkozó vízkészletét. Az ellenséges partokon azonban a francia tengerészek balszerencséjükre összecsapásba keveredtek az egyik helyi milícia önkénteseivel, és a csetepatéban halálos sebet kapott Etienne Trouin is, aki két nappal később, a Sans-Pareil fedélzetén halt bele sérüléseibe.

Öccsének elvesztése mélyen lesújtotta Trouin-t, aki leverten és elkeseredve tért vissza Port Louis-ba, s a családi birtokra visszavonulva hosszú ideig nem szállt újra tengerre. Csak következő év, 1697 tavaszán tért vissza újra a hajók fedélzetére, akkor is csak a haditengerészet főintendánsának hosszas rábeszélésére. Az intendáns, Hubert Champy Desclouzeaux, saját költségén szerelt fel Brestben egy hajórajt, melynek vezetésével mindenképpen Duguay-Trouint kívánta megbízni. (Hogy az intendánsnak erre honnan volt ennyi pénze, nem egészen világos. Vagy többet sikkasztott a korban szokásos és elfogadott mértéknél, vagy más, névtelenséget kívánó főurakkal, esetleg a haditengerészettel működött együtt.)XVII. századi holland teherhajók.

XVII. századi holland teherhajók.

 

A három hajóból álló flotta március közepén futott ki Brestből, hogy feltartóztasson egy Spanyolország felől közeledő holland konvojt. A zászlóshajót, a 48 ágyús St.Jacques de Victoires-t Trouin irányította, míg a Sans-Pareil unokaöccse, Jacques Boscher parancsnoksága alatt állt. Rajtuk kívül még a 16 ágyús Leonore tartozott a hajórajhoz.

A hajók 22-én a várt helyen, Írországtól délre, a nyílt óceánon találkoztak a konvojjal, melyet azonban erős fedezet kísért, két 50 ágyús, és egy 30 ágyús holland hadihajó. A köteléket a holland haditengerészet hajdani főparancsnokának, az 1665-ös lowestofti csatában elesett Jacob van Wassenaer Obdam-nak az unokaöccse, Willem van Wassenaer Starreburgh báró irányította.

A túlerőben levő hollandokra Trouin egyelőre nem mert lecsapni, inkább óvatosan cirkált a konvoj körül, megfelelő alkalmat keresve a támadásra. Két nappal később azonban két újabb, St.Malóból indult korzárhajó csatlakozott hozzá, a 38 ágyús Faluere és a 30 ágyús L’Aigle Noir, melyekkel együtt már elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy megrohanja a hollandokat. Terve szerint saját hajójával a holland zászlóshajót, a Delft-et támadta volna meg, a Sans-Pareil a kötelék végén haladó Hondslaardijk ellen intézett volna támadást, míg a két újonnan csatlakozott korzár a középen haladó 30 ágyús holland fregattot vette volna tűz alá. Miközben pedig ők így lekötötték a konvoj védelmét, a Leonore a holland kereskedelmi hajók sorait ritkította volna meg.

A tervbe azonban rögtön az elején hiba csúszott, a hollandok ugyanis nem várták meg a kényelmeskedő franciák támadását, hanem ők maguk rohanták meg az ellenséges hajókat. Így az a helyzet állt elő, hogy a St.Jacques a Hondslaardijk-al keveredett összecsapásba, és a Sans-Pareil volt kénytelen a Delft ellen fordulni. Trouin hajója hosszú és véres küzdelemben végül ellenfele fölé kerekedett, a Sans-Pareil azonban majdnem rajtavesztett. A heves holland ágyútűz súlyos sérüléseket okozott a hajónak, melyen egy 80 áldozatot követelő lőszerrobbanás miatt nagy tűz támadt. Boscher kénytelen volt félbeszakítani a harcot, és eltávolodni a holland hajótól, hogy valahogy megfékezzék a tüzet, és kijavítsák a legsúlyosabb sérüléseket. A hajó ennél is rosszabbul járhatott volna, ha a Hondslaardijk-ot közben elfoglaló St.Jacques nem siet a segítségére.

Trouin lendületes támadást indított a Delft ellen, abban bízva, egy gyors rohammal sikerül elfoglalnia. Ebben azonban csalódnia kellett. A holland haditengerészet legszebb napjait idéző elszánt védelemmel szemben nem boldogult. A hollandok négy francia támadást vertek vissza, és a véres közelharcban igen nagy veszteségeket okoztak ellenfeleiknek. Trouin ekkor segítségül hívta a holland fregattot közben elfoglaló két korzárhajó közül az erősebbiket, a 38 ágyús Faluere-t, és visszatért a küzdelembe a közben úgy-ahogy helyrepofozott Sans-Pareil is.René Duguay-Trouin.

René Duguay-Trouin.

 

Azonban még ez a túlerő sem volt elég ahhoz, hogy megtörjék a holland ellenállást. A hollandok visszaverték ezt a rohamot is, melynek során elesett a Faluere kapitánya is. Trouin csak nehezen tudott lelket verni csüggedő embereibe, és egy utolsó, minden addiginál elszántabb rohamra vezette őket a fogyatkozó holland védők ellen. Keserves harc következett, melynek végén azonban sikerült megtörni a holland ellenállást. Miután Wassenaer több súlyos sebet kapott, és eszméletét vesztette, a vezetés nélkül maradt védelmet végre sikerült felszámolni. A győzelem azonban igen súlyos áldozatokat követelt a franciáktól is. A St.Jacques legénységének felét elvesztette, és a rommá lőtt hajót csupán folyamatos szivattyúzással tudták fenntartani a vízen. Nem volt jobb a helyzet a Sans-Pareil-en sem. Trouin elvesztette egyik unokatestvérét, és két távolabbi rokonát is.

A csata utáni éjszaka erős vihar tört ki, és a súlyosan sérült hajók kétségbeesett küzdelmet folytattak azért, hogy valahogy fenntartsák magukat a vízen. A St.Jacques-on Trouin-on kívül egyetlen tiszt, és 150 tengerész maradt munkára fogható állapotban, így még a holland hadifoglyokat is a szivattyúk mellé állították, illetve vödörbrigádokat szerveztek belőlük, hogy a lékeken át a hajóba áramló vizet eltávolítsák. Hogy a hajón könnyítsenek, minden nélkülözhető felszerelést a tengerbe dobáltak. A vízbe hajították a javításokra szánt tartalék faanyagot, a felső ütegsor ágyúit, és a lőszer java részét is. A nehéz éjszaka után másnapra szerencsére mérséklődött a szél, és a hajónak sikerült elérnie a breton partokat. Még aznap megérkezett a viharban szétszóródott hajóraj többi egysége is, a Sans-Pareil kivételével, melynek csak két nap múlva sikerült kikötőbe vergődnie, miután, Duguay-Trouin szerint: „Legalább hússzor állt a tűz, vagy a vihar által való pusztulás határán.” (A súlyosan sérült hajót már nem javították ki, s még az év vége előtt leselejtezték.)

Végül valamennyi hajó szerencsésen megmenekült, a három elfogott holland hadihajóval együtt. A konvoj hajóiból tizenkettőt fogtak el, ami gazdag zsákmányt, és nagy nyereséget jelentett a vállalkozás részvényeseinek. A győzelem híre egész Franciaországot bejárta, miközben persze a propaganda egyre nagyobbra fújta fel annak jelentőségét. A király ismét kihallgatáson fogadta Trouint, és személyesen fejezte ki neki elégedettségét, egyben nagylelkűen megengedte neki, hogy – saját költségére – a flotta két hajóját, a Solide és Oiseau fregattokat, felszereltesse, és azokkal újabb útra indulhasson. Ezúttal azonban már a haditengerészet tisztjeként, ugyanis a győzelem jutalmaként fregattkapitányi rangot kapott, és felvették a flotta tisztikarába.

Duguay-Trouin ez év őszén indult volna az új portyára a flotta két fregattjával, és a hozzájuk csatlakozó két korzárhajóval, azonban a szeptemberben megkötött rijswijki békével a kilencéves pfalzi örökösödési háború véget ért. A kölcsönösen kimerült, és a pénzügyi csőd szélén álló hadviselő országok kényszerűen megegyeztek a vitatott területek újrafelosztásáról. Franciaország megszerezte Elzászt, és a Saar vidék egy részét, viszont a korábban már elfoglalt területek egy nagy részéről le kellett mondania. (A háború során – és majd a következő háborúban is – a francia csapatok olyan brutális és embertelen hadviselést folytattak a német fejedelemségek területén, és akkora pusztítást műveltek, amilyet ezen a vidéken addig még nem láttak. Mindez olyan franciaellenességet váltott ki a német lakosságban, ami később aztán évszázadokig befolyásolta a két ország viszonyát.)Az angol Kelet-India Társaság hajói.

Az angol Kelet-India Társaság hajói.

 

Anglia területileg nem sokat nyert, de a francia flotta vereségével és a holland flotta végleges lehanyatlásával a tengerek vitathatatlan ura lett. A guerre de course stratégiai szempontból nem váltotta be hozzá fűzött francia reményeket. A brit kereskedelmi flotta ugyan elvesztett négyezer hajót, ami azonban, bár persze jókora érvágás volt, nem volt képes veszélyeztetni a szigetország ellátását.

A hadiállapot megszűnésével a korzárok ismét leszerelték hajóikat, és a kalózkodás után megint kereskedőkként folytatták tovább hajóséletüket, annak biztos tudatában, hogy nem kell sokáig várniuk majd az újabb háborúra.

Ez a számításuk valóban be is vált, alig négy év múlva ugyanis Franciaország már ismét hadban állt Európa szintes összes többi államával. A háború ezúttal valóban nagy tétért folyt, a spanyol trónért. 1701-ben ugyanis meghalt a spanyol Habsburg dinasztia utolsó uralkodója, II. Károly, és örökös hiányában a spanyol trón üressé vált. Az európai uralkodóházak között persze azonnal megindult a versengés a romjaiban is jó fogásnak ígérkező spanyol trón iránt. A versenybe természetesen XIV. Lajos is beszállt, aki kedvenc unokáját, Anjou Fülöpöt akarta trónra ültetni. Az ötlet azonnal éles tiltakozást váltott ki a többi nagyhatalom részéről. Az angolok úgy vélték, Franciaország és Spanyolország kvázi egyesülése olyan francia hatalmi fölényt eredményezne a kontinensen, ami az egyenlő erejű, egymást semlegesítő kontinentális hatalmakra építő angol érdekeket súlyosan veszélyeztetné. Az osztrákok szintén a francia hatalmi túlsúlytól tartottak, ezen kívül megvolt a saját jelöltjük a spanyol trónra, Károly főherceg személyében. Miután az érdekeltek diplomáciai úton nem tudtak megegyezni egymással, 1702-ben kitört az újabb háború Franciaország, valamint az angol–osztrák–portugál koalíció között.

(Folyt. köv.)

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr8116740186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2021.10.30. 12:38:13

Köszönjük szépen, megint új megvilágításba került sok korábbi olvasmányélmény.

savaz 2021.10.30. 18:53:09

Valahol olvastam, hogy a Rajna mentén XIV. Lajos tábornokokairól nevezték el sokáig a parasztok a kutyáikat, az említett pusztítások nyomán.

Flankerr 2021.10.30. 22:10:06

Sokadjára le kell írnom hogy nagyon jó a stílusod, imádlak olvasni :)

omron 2021.10.31. 03:15:08

Miközben mi az oszmán birodalom ellen vívtunk élet-halál harcot, a germánok zászlók leföl húzgálásával szórakoztatták egymást.

Galaric 2021.10.31. 15:27:03

Jó lenne tudni melyik hajó tartja az oda-vissza foglalosdi rekordját. :) Biztos volt jó néhány ami akár ötször-hatszor gazdát cserélhetet.

ártéri 2021.11.01. 17:59:13

Gondolom, az Entreprenant kapitánya saját zsákmányának tekintette a holland hajókat, azért akarta elüldözni a korzárokat, nem? Lehet, hogy a zsákmánylegénységet likvidálva akarta megkaparintani a holland árut?
Amúgy remek a sztori, remélem, olyan hosszú lesz, mint a Szomszédok volt! Köszönet érte.

Cymantrene 2021.11.02. 09:54:26

Jó sztori, de valahogy nem bírom megkedvelni az embert.

Oktán Pista 2021.11.09. 17:13:40

A Hope hosszú harc után egy "no hope" helyzetben (mozgásképtelen, süllyedőfélben levő hajó, tapasztalatlan legénységgel -az ágyúk számát tekintve- háromszoros túlerő) megadta magát, erre a jóformán szolgálatképtelen beteg kapitányt árulóként meghurcolják. Nem semmi. Ezek után nem is csodálkozom az Acasta parancsnokán, aki ahelyett, hogy a Glorious túlélőinek mentésére koncentrált volna, értelmetlenül "tartott egy bemutatót" a németeknek. Jól belenevelték az angol tengernagyokba, mit tesz a Flotta, és mit nem.

Az egymillió fontos zsákmány (1717-es értéken számolva) több mit 7 tonna aranynak felelt meg, ami ma cirka 140 milliárd forintot ér. Szép summa.

Elképesztő a szinte permanens XVII-XVIII századi háborúskodás Európában. Az az érzésem, hogy a „Napkirály” nélkül kb. csak fele annyi évet töltöttek volna a hatalmak fegyverben. Az a pali a beképzelt vezetők örökranglistájának biztos dobogósa (pedig de nagy a verseny…)

Cymantrene 2021.11.09. 20:30:14

@Oktán Pista: csekkold Byng admirálist is...

savanyújóska 2021.11.10. 17:41:08

@Oktán Pista: „Jól belenevelték az angol tengernagyokba, mit tesz a Flotta, és mit nem.”

Ez még talán a puritán fanatizmusban gyökeredzik. Jövőre lesz majd egy sorozat az első angol-holland háborúról, és lesz benne szó az angol hadi szabályzatról, aminek az egyik cikkelye úgy hangzik: „Minden kapitány vagy tiszt helyének megfelelően köteles a tengerészeket és a katonákat lelkesíteni és bátorítani, hősiesen harcolni, a gyávaságot elkerülni, az ellenségnek nem kegyelmezni, kegyelemért nem esedezni. Ezzel ellenkező magatartás büntetése halál, vagy azzal összemérhető nagyságú büntetés.” Az ellenség elől való való visszavonulás ugyanilyen büntetést vont maga után.

„Az a pali a beképzelt vezetők örökranglistájának biztos dobogósa”

Mégis megkapta a „Nagy” előnevet. Pedig a halálakor országszerte ünnepeltek, és hálaadó istentiszteleteket tartottak.

Cymantrene 2021.11.10. 17:54:31

@savanyújóska: az utódjának, az akkor még gyerek jövendő xv. Lajosnak olyasmit mondott, hogy legyen jobb királya az alattvalóknak, mint ő volt. De akkor már majdnem haldoklott, nem is nagyon foglalkoztak vele az udvariak, már a leendő régensnek udvaroltak.

bz249 2021.11.10. 19:14:33

@Cymantrene: csak aztan az utod a farkara hallgatot amikor geopolitikat kelöett mivelni es 1756-ban neztek, mint hal a szatyorban, hogy most akkor mijafaszt is foglalunk el kompenzalando a tengeren tuli vesztesegeker.

Oktán Pista 2021.11.11. 12:37:37

@Cymantrene:
Köszi, lecsekkoltam. Tanulságos történet.
Kicsit emlékeztet a Barbarossa elején vereségük miatt árulással vádolt szovjet tábornokok esetére.
Hiába volt racionális döntés visszavonulással későbbre megmenteni az általuk vezetett csapatokat, kivégezték őket.

@savanyújóska:
Áhh, fanatizmus. Ezt a szót kerestem.
Egyébként ez az, ami kell (más egyebek mellett is) egy igazi világhódító sereg felállításához.

Ide kapcsolnám még francia seregek zárójelben megjegyzett, szokatlan brutalitását (városok, kastélyok lerombolása).
Nyugat-Európa általában feudális gyökerű háborúkhoz volt szokva, amikor csak az volt a tét, hogy egy-egy országnak, vagy tartománynak ki lesz a hűbérura / örököse; nem pedig a teljes alávetés, pusztulás, élet vagy halál. A boldog Nyugat sokszor megfeledkezett arról, hogy „War is Hell”; aztán időnként megrettenve szembesült azzal, hogyan gyengítik szisztematikus irtóháborúkban ellenfeleiket, tesznek városokat a földdel egyenlővé, nyakaznak le szemrebbenés nélkül csata után hadifoglyokat az igazi háborúhoz szokott népek (mongolok, törökök).

savanyújóska 2021.11.11. 16:14:47

@Oktán Pista: A Graf Spee és Langsdorff kapcsán ilyesmire céloztam én is, hogy ilyen az, amikor a jól nevelt úriember találkozik egy igazi profi harcossal.

Cymantrene 2021.11.11. 17:44:11

@Oktán Pista: hm, azért nem sokkal a franciák előtt volt a 30 éves háború is, azért abban sem nagyon finomkodtak.

bz249 2021.11.11. 17:56:32

@Cymantrene: meg a Szentföldön sem... a vallas/ideologiai haboruk mar csak ilyenek.

Oktán Pista 2021.11.12. 11:43:12

Teljesen egyetértek.
Igaz ugyan, hogy Harwood is követett el hibát az erők megosztásával a csata kezdetén, de ez inkább túlzott agressziónak könyvelhető el, mintsem értelmetlen öngyilkos akciónak. Nagyot kockáztatott, ami könnyen megbosszulhatta volna magát, de végül is bejött.
A harcképtelenné váló Exeter nem hősködött tovább („nem tartott bemutatót a németeknek”), hanem elsántikált.

@Cymantrene: A harmincéves háború nagyobbrészt ideológiai összecsapás volt. (Persze az ideológia nem zavarta túlságosan a franciákat a helyezkedésben).
Amit írtam, talán túlzott általánosítás, és messze nem minden háborúra igaz. A százéves háború egyes szakaszaiban történetesen a franciákat sokkolta az angolok barbarizmusa.

omron 2021.11.12. 13:13:55

@Oktán Pista: Azt azért a mongolok meg az oszmánok is tudták, nincs háború pénz nélkül. Ha lenyakazzák az adófizetőket, maguk alatt vágják a fát. Volt egy vonal, ami alá nem mehettek. A konkurenciát persze nem kímélték.

Oktán Pista 2021.11.12. 15:50:47

@omron: Nem az adófizetőkről írtam, hanem azokról, akik nem szándékoztak adófizetőkké válni, és ezt csoportosan, felfegyverkezve ki is nyilvánították (súlyosbító körülmény).
süti beállítások módosítása