Hét tenger

Farlövés 1.

2021. december 28. 10:00 - savanyújóska

Richelieu

Az előző posztban részletesen tárgyaltuk, hogyan bénította meg egyetlen torpedó az angolok akkor legmodernebb csatahajóját, a Prince of Wales-t. Említettem, hogy a hasonló esetek nem mentek ritkaságszámba, a különösen sebezhető hajócsavarok és kormánylapátok szinte mágnesként vonzották az ellenséges torpedókat. Itt a blogon is volt már szó ilyen történetekről, például a Scharnhorst tatját eltaláló torpedóról, és hasonló, már szintén említett eset volt a japán Hiei csatacirkálóé is, melyet egy 203 mm-es gránát tett béna kacsává. Összeszedtem még egy-két hasonló, érdeklődésre számot tartható történetet, ezeket ismertetem most itt a következő néhány posztban.

 

Az első világháború és a washingtoni flottaegyezmény által okozott két évtizedes szünetet követően a francia haditengerészet 1934-ben kezdett ismét nagy, 35 ezer tonnás csatahajók építésébe. A franciáknak volt azonban egy komoly problémájuk. Akárcsak az angolok, ők is még az első világháborút megelőző időkben építették dokkjaik nagyobb részét, és ezek túl kicsik voltak az új csatahajók számára.

A franciáknak voltak ugyan nagyobb dokkjaik is, mint például a világ akkor legnagyobb szárazdokkja, a 422×40 méteres touloni Grand Bassins, ezek azonban a hajóépítéshez szükséges ipari létesítmények hiánya miatt csak a hajók karbantartására és javítására voltak alkalmasak, építésükre nem. Az első új csatahajó, a Richelieu építésére így nem volt máshol hely, mint Brestben, ahol a Salou Nr.4 dokkban építették a hajótest középső, 197 méteres részét, a szomszédos dokkban pedig az orr 43 méteres, illetve a tat nyolcméteres szakaszát. Az 1939 január 17-én történő vízrebocsátást követően a hajótest három szekcióját átvontatták az ezerötszáz méterre fekvő, és az egész hajó befogadására alkalmas Laninon Nr.9 dokkba, ahol a három részt összeszerelték. Az akkoriban szokatlan építési módszer végül bevált, a külön megépített részek jól illeszkedtek.A Richelieu a háború után.

A Richelieu a háború után.

 

A gerincfektetéstől a vízrebocsátásig összesen 39 hónap telt el, ami még a franciáknál is lassú építési tempónak számított. Ezt követően azonban, az egyre erősödő háborús veszélynek, majd a háború kitörésének köszönhetően felgyorsult az építés. 1939 szeptemberére a hajógyári munkások végeztek a hajótest három szekciójának összeillesztésével, nagyrészt kész voltak a felépítményekkel is, és hozzáláttak a fegyverzet beépítéséhez. Októberben megérkezett a hajóra annak újonnan kinevezett parancsnoka, az ekkor 45 éves Paul Jean Marzin sorhajókapitány is.

1940 június 13-án került sor a gépek teljes terhelésével megtartott első próbajáratra. A Richelieu 43.800 tonnás vízkiszorítással, 155 ezer lóerős teljesítmény mellett elérte a 32 csomós sebességet, és azt három és fél órán tartotta is. A következő próbajárat során a gépek túlterhelésével a teljesítményt 179 ezer lóerőig srófolták, mely teljesítmény mellett a csatahajó elérte a 32,63 csomós sebességet. Az általános vélemény az volt, ha lett volna mód a próbaüzemek teljes programjának elvégzésére, a csatahajó a 33 csomós sebességet is elérhette volna. Ugyanezen a napon megtartották az első próbalövészeteket is, melyek során a 380 mm-es és a 152 mm-es ágyúkból csövenként hat-hat lövést adtak le. (A lőszerliftek akadozó és lassú működésének köszönhetően teljes 15 percig tartott, mire a 380 mm-es lövegeket sikerült betölteni.)

A fronton közben válságosra fordult helyzet miatt a francia főparancsnokságnál már hetekkel korábban felmerült annak nyomasztó lehetősége, hogy a hajóknak esetleg menekülniük kell a kikötőkből. A parancsnokok utasítást kaptak, amennyiben ilyen helyzetbe kerülnének, hajóikat vigyék angol kikötőkbe, és onnan folytassák tovább a harcot a németek ellen. Június 16-án azonban Reynaud miniszterelnök lemondott, és a helyére került Pétain fegyverszüneti tárgyalásokat kezdeményezett a németeknél, akik némi meglepetésre késznek mutatkoztak a tárgyalásokra. Ebben a helyzetben a flotta Angliába menekítése semmilyen szempontból nem tűnt kívánatosnak. Pétain és Darlan tudta, a németek számára a brit haditengerészet ilyetén megerősödése nagyon nem kívánatos, és ennek elkerülése érdekében talán hajlandóak lesznek kedvezőbb feltételeket támasztani a franciákkal szemben. A flotta tehát a tárgyalásokon kiváló ütőkártya lehetett a franciák számára, amíg a hajók az ő kezükben voltak, viszont a németek ellen angol kikötőkből tovább harcoló francia hadihajók a megegyezés gátjai lettek volna.Jean Louis Xavier Francois Darlan, Vichy szürke eminenciása.

Jean Louis Xavier Francois Darlan, Vichy szürke eminenciása.

 

Június 17-én késő éjszaka Darlan tengernagy új utasítást küldött a francia parancsnokoknak, melyben közölte beosztottaival, az angol kikötőkbe való áttelepülés a továbbiakban nemkívánatos lehetőségnek számít, és lehetőleg kerülendő. A hajóknak, ha erre módjuk van, a francia gyarmatok valamelyikére kell áthajózniuk. Másnap délelőtt újabb távirat érkezett, mely utasította a bresti parancsnokságot, a Richelieu-t küldjék Dakarba.

Az új parancs kellemetlen helyzetbe hozta Marzin kapitányt. Mint mindenki más, korábban ő is arra készült, hogy angol kikötőkbe hajóznak át, és erre számítva először a gránátokat rakodták be a lőszerraktárakba, úgy gondolva, az angol kikötőkben nem lesz majd probléma a készleteket kiegészíteni a hasonló kaliberű angol gránátokhoz való kivetőtöltetekkel. Összesen 296 darab 38 cm-es gránátot rakodtak be, de csak 49 lövésre elég kivetőtöltetet. Azt pedig mindenki jól tudta, hogy Dakarban egyáltalán nincsen lőszer a 38 cm-es ágyúkhoz, csak a 33 cm-esekhez. A 152 mm-es ágyúkhoz pedig egyáltalán nem volt lőszer a hajón.

1940 június 19-én kora hajnalban, miközben a német csapatok előőrsei kelet felől benyomultak Brest külvárosaiba, a Richelieu négy vontató segítségével elhagyta a kikötőt, majd délnyugatnak fordult, és 22 csomós sebességre gyorsítva a Fougueux és Frondeur rombolók kíséretében útnak indult Dakar felé. A reggeli órákban a német bombázók több támadást is intéztek a csatahajó ellen, azonban találatot nem értek el.

Nagyjából Gibraltár magasságában a kíséretet adó két romboló, melyeknek már kezdett kifogyni az üzemanyaguk, levált a hajóról, és Casablanca felé fordult. Helyüket az onnan érkező Fleuret romboló vette át, mely tovább kísérte a Richelieu-t Dakarig, ahová a két hajó június 23-án, délután háromnegyed hatkor érkezett meg. A csatahajón utazott Dakarba a francia Nemzeti Bank aranykészletének egy része is.

 A Richelieu tisztikara.

A Richelieu tisztikara.

 

A kikötőbe megérkezve Marzin kapitány zavaros állapotokat talált a dakari helyőrségnél. A kormányzó, Leon Cayla, és a nyugat-afrikai francia tengerészeti erők parancsnoka, Jean Plancon ellentengernagy, egyaránt az angol szövetség fenntartása, és a németek elleni harc további folytatása mellett volt, úgy vélve, a francia kormánynak az afrikai gyarmatok valamelyikére kellene áttelepülnie. Dakar lakossága nagyobbrészt szintén az angol szövetség mellett volt.

A kikötőben horgonyzott az angol Hermes anyahajó, mely a háború kezdete óta visszatérő vendég volt a Freetown-i angol támaszpontnál sokkal jobban felszerelt Dakarban. A Richelieu megérkezése után az angol parancsnok első dolga volt, hogy átlátogatott a csatahajóra, és megpróbálta rávenni Marzint, csatlakozzon a britekhez, és hajózzon át vele Freetown kikötőjébe. Az angol tisztek és tengerészek ahol csak módjuk nyílott rá, szintén igyekeztek fűt-fát ígérve meggyőzni a francia tengerészeket arról, milyen remek ötlet a brit haditengerészethez való csatlakozás.

Ilyen körülmények között Marzin egyáltalán nem érezte a hajóját biztonságban, különösen hogy tudomása volt róla, a kikötő közelében további angol hadihajók is tartózkodnak. Június 23-án Darlan is táviratban figyelmeztette egy angol támadás, vagy szabotázsakció lehetőségére Marzint, aki ezt követően elhatározta, a lehető leghamarabb kihajózik Dakarból, és biztonságosabb kikötőbe viszi át a csatahajót.

Franciaország hivatalosan még hadban állt, és a britekkel szövetségben harcolt a németek ellen, ám a francia vereség közelgő veszélye miatt az angolok már ekkor megtették az első előkészületeket a francia hadihajók elleni támadásokra, ha felmerülne annak veszélye, hogy azok német kézre kerülnek. A francia–német fegyverszüneti egyezmény szövegének nyilvánosságra kerülésekor, június 22-én megtartott kabinetülésen Churchill egyértelműen fogalmazott: „Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a Richelieu és a Jean Bart – főleg az előbbi –, kicsússzon a kezünkből. A legjobb az lett volna, ha a nyílt tengeren kapjuk el őket, és tárgyalásokat kezdünk a kapitányaikkal, de ezt most már a kikötőkben kell megtennünk. Nagy erőket kell kiküldenünk, és a Richelieu-t kell először elintéznünk. Ha a kapitányok elutasítják a megegyezést, úgy kell kezelnünk őket, mint a szövetségesek ügyének árulóit. A hajókat bombáznunk kell az Ark Royal repülőivel, vagy aknákkal kell bezárnunk őket kikötőikbe. Semmilyen körülmények között nem szabad szökni hagyni ezeket a hajókat.”

Churchill harcias vagdalkozása nem aratott osztatlan elismerést minisztertársai körében, akik ekkor még nem támogatták az erő alkalmazását korábbi szövetségeseikkel szemben. Alig két nappal később azonban, egy újabb ülésen, a vonakodó minisztertanács Churchill sürgetésére végül beleegyezett abba, hogy az Admiralitás megkezdje az előkészületeket a francia kikötők elleni támadásokra.A Hermes.

A Hermes.

 

Június 25-én Marzin újabb táviratot kapott, melyben közölték vele, hajója továbbra is francia zászló alatt marad, és egyben utasították, ellenséges támadás esetén kíséreljen meg áthajózni az ekkor még semleges Egyesült Államokba, vagy ha ez nem lehetséges, rongálja meg, és tegye harcképtelenné a csatahajót. Bár az utasításokban arról volt szó, hogy a Richelieu Dakarban marad, Marzin ekkor már elhatározta, hogy átviszi hajóját a biztonságosabb Casablancába. Magával akarta vinni a Fleuret rombolót, valamint a szintén a kikötőben horgonyzó Charles Plumier segédcirkálót, és a 850 tonnás Calais járőrhajót. A dakari kormányzó azonban nem támogatta Marzin tervét, sőt, dezertálásnak minősítette a hajók távozását. Annak ellenére, hogy nem rendelték a keze alá a kért hajókat, Marzin a Fleuret parancsnokával egyetértésben úgy döntött, a kormányzó véleménye ellenére is megkísérlik az áthajózást Casablancába.

Június 25-én délután fél háromkor a Richelieu felszedte a horgonyt, és kifutott a kikötőből. Hogy az angolokat megtévesszék, Marzin azt közölte a Hermes parancsnokával, csupán horgonyzóhelyet vált, és csak a külső kikötőbe hajózik át. A britek egy ideig bedőltek a trükknek, ám amikor látták, hogy a Richelieu kifordul a külső kikötőből, ők is felvonták a horgonyt, és a francia csatahajó után eredtek. Hogy szándékaik felől senkinek se legyenek kétségeik, szépen felsorakoztatták a fedélzeten az összes Swordfish-t, a gépek alá szerelt torpedókkal. A francia válasz hasonlóan baráti volt, amikor az anyahajó elhagyta a kikötőt, a parti erődök 240 mm-es ágyúit egyenesen a mellettük elhaladó angol hajóra irányozták.

A Hermes, melynek egyébként nem volt támadási parancsa, mintegy tíz mérföldön át loholt a Richelieu nyomában, majd belátva, hogy a sokkal gyorsabb francia csatahajóval képtelen lépést tartani, az anyahajó megfordult, és a torpedóvető gépeket a hangárakba visszarakva visszatért Dakarba.

A Richelieu kifutásának híre nagy aggodalmat váltott ki Londonban. Az esti minisztertanács utasította az Admiralitást, tegyen meg mindent a Richelieu, és ha szintén kifut, a Jean Bart elfogása érdekében, de lehetőleg kerülje el a vérontást. Azt is elhatározták, a francia kormánnyal nem tárgyalnak az ügyben. Az Admiralitás utasította a Gibraltárból éppen Dakar felé tartó Dorsetshire nehézcirkálót, keresse meg, és kövesse a Richelieut.A Richelieu impozáns parancsnoki tornya.

A Richelieu impozáns parancsnoki tornya.

 

A nyugat-afrikai brit tengerészeti erők főparancsnoka, Sir George Hamilton D'Oyly Lyon tengernagy, aki az Albatross hidroplán-anyahajóval éppen a Richelieu kifutásakor ért Dakar elé, még az Admiralitásról küldött távirat megérkezése előtt szintén utasította a Dorsetshire-t, keresse meg a francia csathajót. Churchill kevesellte ezeket az intézkedéseket, és a Gibraltárban állomásozó köteléket riasztva a Hood-ot és az Ark Royal-t öt romboló kíséretében kiküldette a Kanári-szigetek környékére, hogy ott állják útját a csatahajónak.

A Richelieu szökése tehát sikerült, Marzin azonban elmulasztotta értesíteni főparancsnokát a terveiről. Mikor Darlan tudomására jutott, hogy a Richelieu elhagyta Dakart, a tengernagy is azt hitte, Marzin vagy semleges kikötőbe akar eljutni, vagy pedig Gibraltár vagy Freetown felé tart, és át akar állni a britekhez. Az ingerült Darlan 26-án reggel a Bordeaux-i főparancsnokságról ellentmondást nem tűrő hangnemben megfogalmazott parancsban utasította a kapitányt, térjen vissza Dakarba, és ott várjon további utasításokra. Noha már Casablanca felé közeledett, az összezavarodott Marzin nem sokkal fél kilenc után engedelmesen visszafordult Dakar felé. A franciákat kereső Dorsetshire felderítő repülőgépe tíz perccel a visszafordulása előtt észlelte a francia csatahajót, melyet a cirkálónak délután négy órára látótávolságra sikerült megközelítenie. Este ugyan ismét szem elől tévesztették, ám az angol parancsnok addigra már biztos volt abban, hogy a francia hajó visszatér Dakarba. A brit hírszerzés ugyanekkor értesült arról is, a Richelieu ágyúi és lövegtornyai már működőképesek, és lőszer is van hozzájuk. A hír nagyobb óvatosságra késztette a londoni Admiralitást, mely egy újabb táviratban arra utasította a Dorsetshire-t, szorítkozzon a megfigyelésre.

A francia–angol kapcsolatok gyors romlását jelezte, hogy a helyi francia parancsnokság 26-án távozásra szólította fel a Casablancában horgonyzó angol hajókat. Dakarban Plancon tengernagy nem volt ilyen udvariatlan, de barátilag közölte D'Oyly Lyon tengernaggyal, a brit hadihajók ott tartózkodása sérti a fegyverszüneti egyezmény rendelkezéseit.

A Richelieu és a Fleuret június 28-án délelőtt végül ismét befutott Dakarba. Miután a kikötőben való veszteglésre volt kárhoztatva, Marzin igyekezett idejét hasznosan tölteni, és megpróbálta hajója félkész tüzérségét használható állapotba hozni. A legnagyobb probléma a 38 cm-es lövegekkel volt, melyek újonnan rendszeresített fegyverek voltak a francia haditengerészetnél. Ezekhez való kivetőtöltet nem volt a dakari raktárakban, volt viszont a csatacirkálók 330 mm-es ágyúihoz való. Jobb megoldás híján most ezeket csomagolták át a 38 cm-es ágyúkhoz jobban illeszkedő, nagyobb zsákokba.

Az erősen Louis de Funes-re emlékeztető Paul Jean Marzin, a Richelieu parancsnoka.

Az erősen Louis de Funes-re emlékeztető Paul Jean Marzin, a Richelieu parancsnoka.

 

Az angoloknak időközben rögeszméjükké vált, hogy a németek és az olaszok rátehetik a kezüket a francia hadihajókra, és azokkal fölénybe kerülnek a Royal Navy-vel szemben. Ennek a félelemnek természetesen semmilyen valós alapja nem volt, és inkább csak az angol propaganda által táplált hisztéria volt, nem pedig valós tényeken alapuló aggodalom. Mindezt a brit felső vezetésnek is tudnia kellett, de ennek ellenére is elszánták magukat a francia flottával való fegyveres leszámolásra.

A Dakarban álló Richelieu a britek kiemelt célpontja volt, ám a szűkös erőforrásokkal rendelkező angolok nem tudtak egyszerre minden francia kikötő ellen támadást indítani. Az eredeti terv az volt, hogy a Gibraltárban állomásozó Force H kötelék először a legveszélyesebbnek tartott francia haditengerészeti erőt, az Oran melletti Mers el Kebirben horgonyzó flottát semlegesíti, majd a támadás után azonnal Dakar ellen indulnak, és a Richelieu-t is elintézik.

Mindenekelőtt azt kellett biztosítani, hogy a csatahajó nehogy még a Force H megérkezése előtt elhagyja a kikötőt, és visszatérjen Franciaországba, vagy áthajózzon a Karib-tengeri francia kikötőkbe. Az Admiralitás tehát utasította az ekkor Freetown-ban horgonyzó Hermes anyahajót, az Australia nehézcirkálóval együtt csatlakozzon a Dakar előtt járőröző Dorsetshire nehézcirkálóhoz, és a kikötőt szoros megfigyelés alatt tartva akadályozzák meg a francia hajók kifutását. Az Admiralitásról a Dorsetshire részére érkező táviratba, a cirkáló tisztjeinek nagy megrökönyödésére, még azt is belevették – feltehetően Churchill sugallatára –, hogy amennyiben a francia csatahajót elhagyja a kikötőt, a cirkálónak megadásra kell kényszerítenie azt, és ha erre nem hajlandó, akkor meg kell torpedóznia, vagy le kell gázolnia (!). Különösen figyelemre méltó az angol hajóknak adott utasítások azon pontja, mely külön kiemelte, meg kell akadályozni azt is, hogy a francia hadihajók a Karib-tengeri francia szigetekre hajózzanak át. Ez azért érdekes, mert a Mers el Kebir-i köteléknek adott ultimátum harmadik pontja éppen ezt a lehetőséget kínálta fel a franciáknak az angolokhoz való csatlakozás, és az önelsüllyesztés melletti alternatívaként. Az, hogy a Dakar előtt cirkáló angol hadihajók ezzel ellentétes értelmű utasításokat kaptak, talán alátámaszthatja a franciák gyanúját, mely szerint a britek szándéka igazából az volt, hogy az áthajózás ígéretével Mers el Kebirből kicsalogatott francia hadihajókat Gibraltárban, ahol a készletek feltöltése végett meg kellett volna állniuk, megrohanják és elfoglalják.A Richelieu szárazdokkban.

A Richelieu szárazdokkban.

 

A francia hadihajók elleni támadások hírére a dakari támaszpontot is harckészültségbe helyezték. Plancon ellentengernagy tűzparancsot adott ki minden angol hajóra, amely 15 km-nél kisebb távolságra közelíti meg a kikötőt. Marzin elhatározta, nem hagyja, hogy az angolok itt is horgonyon állva érjék a francia hajókat. Elhagyta a belső kikötőt, és a Richelieu-t átvitte a külső kikötőbe, ahonnan bármikor ki tudott volna futni, vagy a parti ütegek és hálózárak által védett tágas öbölben cirkálva megnehezíthette volna az angol tüzéreknek a célzást.

A Gorée szigetétől északra horgonyzó csatahajót délről és keletről két sor hálózár védte, de a mobil hálózárat nem telepítették le a csatahajó köré, mivel Marzin nem akarta, hogy az gátolja hajója szabad mozgását. Ehelyett kivezényelték a kikötőben horgonyzó kereskedelmi hajókat, és a keleti oldalon, a tenger felől, hetet lehorgonyoztak a Richelieu oldala mellett, hogy védjék a csatahajót az innen érkező torpedótámadásoktól, míg észak felől három sorban összesen 19 hajót sorakoztattak fel a Richelieu tatja mögött. A teherhajók többszörös sorfala jó védelmet látszott adni a csatahajónak a torpedótámadások ellen.

Az eredeti angol terv az volt, hogy a Mers el Kebir-i kötelék semlegesítése után a Force H azonnal áthajózik Dakar elé, és ugyanazt a felszólítást adják át az ott horgonyzó hajóknak, mint Mers el Kebirben, annak várható elutasítása után pedig ugyanúgy fognak eljárni a Richelieu-vel, mint a Dunkerque-el és a Strasbourg-al. A Mers el Kebir-i akció azonban a vártnál tovább húzódott, és nem is sikerült valami jól. A Force H-nak három nappal később meg kellett ismételnie a kikötő elleni támadást, vagyis nem tudtak rögtön Dakar ellen vonulni. Az Admiralitás úgy vélte, nem várhatnak még tovább a Richelieu elleni támadással, tehát a csatahajót a már helyszínen tartózkodó erőknek kell semlegesíteni. A helyszínen tartózkodó erő azonban csak a kis Hermes anyahajóból, valamint az Australia és Dorsetshire cirkálókból állt, vagyis a Mers el Kebir-ihez hasonló tüzérségi támadás nem jöhetett szóba. A francia csatahajó ellen a britek csak a Hermes repülőgépeiben bízhattak.

Július hetedikén a britek a dakari támaszponton horgonyzó hajóknak is ultimátumot nyújtottak át, melynek szövege nagyjából megegyezett a Mers el Kebiri flottának adott ultimátuméval. Az ultimátum szövegét, miután a britek nem kaptak behajózási engedélyt a kikötőbe, végül rádión juttatták el a franciákhoz, azt többször, több frekvencián, rejtjelezetlenül leadva, hogy minden francia állomás foghassa.A Mers el Kebir-nél elesett francia tengerészek temetése.

A Mers el Kebir-nél elesett francia tengerészek temetése.

 

A francia parancsnokság válasz nélkül hagyta az angolok fenyegetőzését, az ultimátum szövege azonban gyorsan terjedt a kikötőkben horgonyzó hajók fedélzetén. Négy nappal korábban Mers el Kebirben a legtöbben még úgy vélték, az angol jegyzék csupán blöff, és üres fenyegetőzés, amivel csak rá akarnak ijeszteni a franciákra. Az események azonban bizonyították, hogy az angolok szó szerint gondolnak mindent, és semmitől sem riadnak vissza céljaik elérése érdekében. A brit ultimátum ismertté válását követően a hajók fedélzetén azonnal kitört a pánik. A segédcirkálók és a hadihajók nagyrészt tartalékos tengerészei egymást taposva tolongtak a hajóhidakon, illetve a csónakok körül, hogy mielőbb kijussanak a partra. Százak tolongtak a rakpartokon, tengerészzsákjukkal a vállukon, és igyekeztek minél előbb kijutni a kikötőből. A pánik még a hivatásosokra is átragadt, az Epervier romboló 220 fős legénységéből például 146-an hagyták el parancs és engedély nélkül a hajót, s menekültek ki a partra.

A parancsnokság azonnal mozgósította a város csendőrségét, valamint a flotta és a hadsereg rendészeti alakulatait, akik egész nap és egész éjjel a menekülőket hajkurászták, és toloncolták vissza őket a hajókra. 128 tengerész azonban megtagadta a további szolgálatot, őket először a helyi börtönbe zsúfolták be, majd később a város határain kívül sebtében felállított ideiglenes büntetőtáborba szállították át őket.

A Richelieu parancsnoka úgy vélte, az ultimátum átadásával gyakorlatilag hadiállapotba kerültek az angolokkal, és elhatározta, azokat megelőzve ő fog először támadást indítani. Marzin úgy tervezte, másnap hajnalban kifut a kikötőből, és elsüllyeszti a Hermest, mely nem tudott volna elmenekülni a jóval gyorsabb csatahajó elől. A vállalkozás azonban a látszólag egyenlőtlen erőviszonyok ellenére is igen kockázatos volt. A Richelieu 380 mm-es lövegei elvileg már működtek, a gyakorlatban azonban még nem voltak beüzemelve, s addig csak néhány próbalövést adtak le velük. A kipróbálatlan lövegek, amint az később be is bizonyosodott, még sok kellemetlen meglepetést tartogathattak. A 15 cm-es lövegtornyok még nem működtek, a 10 cm-es lövegek pedig, bár volt hozzájuk felszíni célok ellen használatos lőszer, még egy rombolóban se nagyon okozhattak komoly károkat. Marzin tehát csak a kipróbálatlan és megbízhatatlan 38 cm-es lövegekben reménykedhetett.

Marzin nem számíthatott a kikötőben horgonyzó többi hadihajóra sem, azok legénysége ugyanis éppen azzal volt elfoglalva, hogy meneküljön róluk. Csak a Milan romboló és a Héros tengeralattjáró csatlakozhatott a csatahajóhoz, azok is csak azért, mert éppen a kikötő előtt járőröztek, legénységük tehát nem tudta elhagyni őket.A Hermes Dakarban, még a szövetségesi együttműködés idején. Jobbra hátul a Strasbourg csatacirkáló.

A Hermes Dakarban, még a szövetségesi együttműködés idején. Jobbra hátul a Strasbourg csatacirkáló.

 

A harcias Marzin mindezek ellenére is el volt szánva a támadásra, melyet másnap hajnalban akart megindítani. Ez az időpont megint csak kételyeket vet fel, hiszen ez azt jelenti, a kikötőből való kifutást követően a britek szinte rögtön észrevették volna a francia csatahajót, melynek így végig az ellenség tüzében haladva kellett volna lőtávolságra megközelítenie a Hermest. Okosabb lett volna, ha Marzin nem hajnalban, hanem előző este, sötétedés után hagyja el a kikötőt. Kis szerencsével észrevétlenül ki tudott volna jutni onnan, és a sötétség leple alatt hajnalra olyan pozícióba kerülhetett volna hajójával, hogy nyugatról váratlanul támadhassa meg a keleti láthatáron a felkelő nap első sugarai által kivilágított angol hajókat.

Persze lehet, hogy Marzin így sem tudta volna észrevétlenül megközelíteni a briteket, az éjszaka során ugyanis egy angol csónak hatolt be a kikötőbe. A Milford szlúp nagy motorcsónakja észrevétlenül jutott át a hálózárak felett, és a francia csatahajó tatja mögött elhaladva négy darab 190 kilós vízibombát dobott le, közvetlenül a hajó oldala mellett. Az angolok valószínűleg számítottak arra, hogy a Richelieu szökni próbál, és mozgásképtelenné akarták tenni a hajót. A mindössze 15,4 méter mély vízben azonban a vízibombák húszméteres mélységre állított gyújtószerkezete nem aktiválódott, és egyik bomba sem robbant fel. A csónak ezután ugyanolyan észrevétlenül jutott ki a kikötőből, ahogy oda bejutott. Egyik francia őrszem sem észlelte, vagy ha igen, nem találta gyanúsnak, nyilván azt gondolva, valamelyik saját hajójuk csónakja ingázik a hajók és a part között.

A Hermes fedélzetén eközben folyt a Swordfish-ek felkészítése a hajnali támadásra. Az anyahajóról hajnali negyed ötkor startolt az első repülőgép, öt perccel azelőtt, hogy a Richelieu-n riadót fújtak, és megkezdték az előkészületeket a kifutásra. A hat repülőgép támadása ismét teljesen váratlanul, meglepetésként érte a franciákat, noha azok a Mers el Kebir-i történések ismeretében már számíthattak volna valami ilyesmire, és tudhatták volna azt is, a kikötő előtt tartózkodó gyenge angol köteléknek más hatásos fegyvere nincs is a francia csatahajó ellen, csak a Hermes repülőgépei.

Az angol gépek öt órakor tűntek fel a kikötő felett. Öten közülük a tenger felől támadtak, a hatodik, feltehetően a köteléktől leszakadt repülőgép pedig a kikötő irányából. A szárazföld felől széles rés volt a hálózár, és a Richelieu mögött lehorgonyzott teherhajók első sora között, melyen keresztül a támadó gépek viszonylag jó pozícióból tudták volna a csatahajóra indítani torpedóikat. Korábban úgy képzelték, ebből az irányból a kikötő légvédelme fogja fedezni a csatahajót, ám most mire a légvédelem észbe kapott, a támadás már véget is ért.A kikötő előtt horgonyzó hajók, és a támadó gépek útvonala.

A kikötő előtt horgonyzó hajók, és a támadó gépek útvonala.

 

Bár a támadásra a kikötő felől volt jobb lehetőség, a Swordfishek többsége mégis a tenger felől érkezett. A Richelieu mellett, nagyjából észak-dél irányban felállított hajók, és a csatahajó mögött, délnyugat-északkelet irányban felsorakoztatott hajóoszlopok között volt egy keskeny rés, melyen át a támadó gépek még éppen rá tudtak repülni a csatahajó tatjára. A Swordfishek mágneses gyújtású torpedókkal voltak felszerelve, melyeket 11,5 méter mélységre állítottak, hogy a torpedók a 10,4 méteres merülésű hajó feneke alatt robbanjanak, és maximális rombolóerőt fejtsenek ki.

A tenger felől támadó öt gépnek nagyon pontosan kellett céloznia, mivel a teherhajók közti szűk résen átrepülve csak a csatahajó tatját tudták becélozni. Valószínűleg ennek, és talán a megbízhatatlan mágneses gyújtószerkezetnek köszönhető, hogy a ledobott torpedókból csak egy talált célba. Mire a francia légvédelem felébredt, a támadás már véget is ért, és mind a hat angol repülőgép sértetlenül távozott.

A francia csatahajót nagy valószínűséggel a tenger felől támadó öt gép valamelyikének a torpedója találta el, mely balról érkezve átment a hajó gerince alatt, és a jobb oldalon, a két csavartengely között robbant fel. A sekély öbölben a csatahajó gerince alatt alig ötméternyi víz volt, ami azzal a következménnyel járt, hogy a robbanás lökéshullámát a tengerfenék visszaverte, és a hajótestre fókuszálta, felerősítve ezzel annak pusztító erejét. A robbanás által okozott károk azonban még ezt figyelembe véve is nagyobbak voltak annál, mint amit egy ilyen torpedó 205 kilogrammos robbanótöltete okozhatott volna. A feltételezések szerint a torpedó robbanása aktiválhatta az előző este itt ledobott, 132 kiló amatollal töltött vízibombák egyikének gyújtóját, és ennek robbanása is hozzájárult a torpedó által okozott pusztításhoz. A szemtanúk közül többen is kettős robbanásról számoltak be, ugyanúgy, ahogy az angol pilóták is két robbanást véltek észlelni, és ennek megfelelően két torpedótalálatot is jelentettek.

A hatalmas detonációt követően a csatahajó percekig rázkódott és dülöngélt. A hajó villamos hálózata összeomlott, kormányszerkezete és két jobboldali hajócsavarja üzemképtelenné vált, vízzel elárasztott tatja pedig erősen megsüllyedt. Kifutásról természetesen szó sem lehetett többé. Hogy a sérült, és erősen lesüllyedt tatrészt megemeljék, az itteni tartályokban tárolt olajat a tengerbe szivattyúzták, az orr rész ballaszt tartályait pedig vízzel árasztották el. A csatahajót gyorsan biztonságba kellett helyezni, ezért dél körül a vontatók bevontatták a kikötő külső mólójához, az úgynevezett petróleumkikötőbe. (Quai des petroliers) Csak itt láthattak hozzá a károk felméréséhez, miután a hajó köré hálózárat telepítettek, hogy védjék az esetleges újabb torpedótámadások ellen.A torpedó ütötte lék oldal és alulnézetben.

A torpedó ütötte lék oldal és alulnézetben.

 

A robbanás alul, a két csavartengely között egy 9,3×8,5 méteres lyukat szakított a hajótestbe, melyen keresztül a víz azonnal elárasztotta a P szekció vízvonal alatti részét. (A hajó keresztirányú vízzáró válaszfalai közti rekeszeket, a francia terminológiában szekciókat, az orr felől haladva az ABC betűivel jelölték.) A csavartengelyek alagútjain, a válaszfalak sérült és felszakadt lemezillesztésein, illetve a kábelek válaszfalak közti átvezetésein keresztül a víz gyorsan áradt a szomszédos, O jelű szekcióba, és kisebb vízbetörések voltak a sérült rekesz mögötti Q szekcióban is. A vízbetöréseket nem tudták megfékezni, és estére már 2.400 tonna víz került a hajóba, melynek megsüllyedt tatja apálykor leült a fenékre. A robbanás mintegy harmincméteres szakaszon deformálta a hajótest külső lemezeit, és a sérülés helyén megroppant a hajógerinc is. A jobb belső csavartengely annyira elgörbült, hogy teljesen üzemképtelenné vált. A külső tengely is erősen deformálódott, és csak egészen kis fordulatszámon lehetett működtetni. A bal oldali csavarok üzemképesek maradtak, bár a tengelyalagutakban kisebb vízbetörések keletkeztek.

Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa volt, a másodlagos károk ugyanis az egész hajóra kiterjedtek. A robbanást követő áramkimaradást ugyan perceken belül sikerült megszüntetni, azonban a lövegtornyok és a tűzvezetés összes villamos berendezése zárlatos lett. A hatalmas rázkódástól a parancsnoki torony tetején levő, egymás fölé helyezett távolságmérőházak kiugrottak csapágyaikból, és mozgásképtelenné váltak. A távolságmérők optikái a rázkódástól elállítódtak, ugyanúgy, mint a parancsnoki toronyban elhelyezett binokulárok.

A 38 cm-es lövegtornyok sértetlenek maradtak, de hátul a két szélső 152 mm-es torony mozgatószerkezete, és lőszerliftjei megsérültek. Az elülső gépteremben a turbinák a hatalmas ütéstől elmozdultak helyükről, s talapzatuk deformálódott, bár maguk a turbinák üzemképesek maradtak. A gépházak sok szellőzőventillátora is tönkrement. A kifutásra készülődő hajón a támadáskor már valamennyi kazán fel volt fűtve, és bár ezeknek nem esett bajuk, de két kazánt egy időre mégis le kellett állítani, mert víz és olajszivattyúik átmenetileg üzemképtelenné váltak. A hátsó generátorteremben levő két turbógenerátor a rázkódás, illetve a kenőolaj-szivattyúk sérülése miatt mintegy két órára üzemképtelenné vált. A kormányszerkezetet működtető villanymotor tönkrement, s a víztelenítő rendszer több szivattyúja szintén felmondta a szolgálatot. (A csatahajó tehát, akárcsak a Prince of Wales, gyakorlatilag manőverképtelenné, és nagyrészt harcképtelenné is vált egyetlen torpedótalálat miatt. Ha ez a sérülés a nyílt tengeren éri, az a biztos halálos ítéletét jelentette volna.)A Dakar előtt horgonyzó csatahajó.

A Dakar előtt horgonyzó csatahajó.

 

A legnagyobb gond a víztelenítő szivattyúk elégtelen kapacitása volt, azok ugyanis nem tudták megállítani a vízbetörést. A csavartengelyeken és a kábelek mellett a víz lassan, de biztosan áradt tovább a sérült P szekcióból a szomszédos O szekcióba, és részben elöntötte a 37 mm-es és 152 mm-es lőszerraktárakat. A turbógenerátorok hátsó termébe is áradt a víz, s csak folyamatos szivattyúzással lehetett a generátorokat tovább üzemeltetni. A tat merülése majdnem elérte a 11 métert, annak ellenére, hogy délután 2.200 tonna olajat szivattyúztak át a Richelieu tartályaiból egy melléje álló tankhajóra. A csatahajó saját víztelenítő rendszere szintén megsérült, de a szivattyúkapacitás ettől függetlenül is elégtelennek bizonyult, ráadásul maga a rendszer is tökéletlen volt. A sérült P szekció rekeszeiben egyáltalán nem volt beépített víztelenítő szivattyú, és azokban a szekciókban, ahol volt, ott is csak 50 m3/h teljesítményű szivattyúk voltak felszerelve. Csak a gépházakban helyeztek el 100 köbméteres szivattyúkat. Ráadásul az egész hajón csak két darab, egyenként 70 m3/h kapacitású mobil szivattyú volt található, melyeket a sérült rekesznél most használni tudtak. A csatahajó gépészei kiszerelték az egyik elülső szekció beépített szivattyúját is, és hátraszállították a tatra. Miután még ez is kevésnek bizonyult, s a víz még így is tovább terjedt a hajóban, a kikötőtől kértek kölcsön egy 300, és egy 70 köbméteres mobil szivattyút, de még ezekkel is csak nagyon lassan sikerült valamennyire úrrá lenni a helyzeten. Hosszú hetekig tartott, mire sikerült a vízbetörést teljesen megállítani, a sérült lemezillesztéseket befoltozni, a vizet áteresztő tömítéseket megerősíteni, s nekifoghattak kiszivattyúzni a vizet az elárasztott rekeszekből. A munkákat tovább lassította, hogy a heteken át folyamatosan teljes kapacitással üzemelő szivattyúk gyakran meghibásodtak. A hajótestben még másfél hónappal a támadás után is még mintegy 1300 tonna víz volt.

A hatalmas léket csak szeptemberre sikerült ideiglenesen befoltozni, és csak ezt követően tudták kiszivattyúzni a maradék vizet is a hajótestből. Ez a foltozás azonban még mindig csak fércmunka volt, az alaposabb javítások elvégzéséhez a hajót dokkba kellett volna állítani. Az egyébként jól felszerelt dakari támaszpont azonban nem rendelkezett olyan dokkokkal, melyek egy ekkora hajót be tudtak volna fogadni. A franciáknak csak Brestben, Cherbourg-ban, Le Havre-ban, Toulonban, és a tunéziai Bizertában voltak olyan dokkjaik, melyek a Richelieu javítására megfelelőek lettek volna. Az adott körülmények között képtelenség volt ezek bármelyikének az elérése, tehát a javítóbrigádoknak helyben kellett rögtönözni. Miután a léket szeptember közepére sikerült ideiglenesen befoltozni, a kikötő javítóműhelyeiben acélból és fából egy a hajótest sérült részére illeszkedő keszont készítettek, mely október végére készült el. Ezt a keszont a sérülés helyén kívülről a hajótestre illesztették, majd kiszivattyúzták belőle a vizet, s így végre hozzá tudtak férni a hajótest megrongálódott részeihez. Ezek a munkák egészen következő évig elhúzódtak.A kikötő mólója mellett álló Richelieu 1940 szeptemberében.

A kikötő mólója mellett álló Richelieu 1940 szeptemberében.

 

A parancsnoki torony tetején levő távolságmérőket a kikötő darujával megemelték, majd a forgatószerkezet sérült, vagy törött alkatrészeinek javítása, illetve cseréje után visszatették a helyükre. Kijavították a sérült gépészeti berendezéseket, és amennyire lehetett, helyrehozták az elülső turbinák deformálódott talapzatait. A kormányszerkezet szervomotorja javíthatatlannak bizonyult, s mivel cseréje Dakarban nem volt lehetséges, a csatahajót a továbbiakban csak a kézi kormánnyal lehetett irányítani, ami viszont csak lassú manőverezésre adott lehetőséget, és azt is csak kis sebességnél. Mindennek persze nem volt sok jelentősége, hiszen a két bal oldali csavarral, és a deformálódott hajótesttel a Richelieu legfeljebb 14 csomós sebességre volt képes.

A Dakarban elvégzett javítások így is csak ideiglenesek voltak, a Richelieu teljes kijavítására és modernizálására majd csak 1943-ban, az Egyesült Államokban került sor. A július nyolcadikai támadás sérüléseit azonban igazából még ekkor sem hozták helyre teljesen. A robbanástól megroppant hajógerinc miatt ugyanis a tatrész megroggyant, és mintegy tíz centivel megsüllyedt. A deformálódott hajótest teljes rendbehozatalához a tat nagyjából 30 méteres szakaszát le kellett volna bontani, és újraépíteni. Erre a háború alatt nem volt idő, a háború után pedig nem volt pénz. A Richelieu sérüléseit tehát teljesen igazából már soha nem hozták helyre, aminek persze nagyobb jelentősége nem volt, csak annyi, hogy a kissé deformálódott hajótest miatt a csatahajó sebessége nagyjából fél csomóval csökkent.

A nagyjavításra New Yorkba érkező csatahajó 1943 februárjában.

A nagyjavításra New Yorkba érkező csatahajó 1943 februárjában.

 

Néhány nappal a támadás után Marzin részletes jelentést küldött a főparancsnokságnak a történtekről, és a hajót ért károkról. A kapitány nem csinált belőle titkot, hogy egyáltalán nincs elragadtatva a hajójától. Jelentésében Marzin hosszan sorolta a csatahajó hiányosságait, a válaszfalak kábelátvezetéseinek nem megfelelő vízzáróságát, a rossz minőségű hegesztéseket, az építés során felhasznált anyagok nem megfelelő minőségét, és így tovább. Marzin meg volt győződve róla, a tapasztalt hiányosságok beépített konstrukciós hibák, nem pedig a sietve elvégzett felszerelés következményei.

A legsúlyosabb gond, amivel a franciáknak az adott pillanatban meg kellett küzdeniük, a víztelenítő rendszer elégtelensége volt. A szivattyúk kis teljesítményűek, maga a csőhálózat pedig hiányos kiépítettségű volt, különösen a citadellán kívül. (Az orr és a tat víztelenítő rendszerének ilyen elhanyagolása részben talán az „all or nothing” rendszer mellékhatása lehet, mely ezeknek a részeknek nem tulajdonított jelentőséget. A konzervatívabb olasz és német csatahajókat egyébként 800, illetve 900 m3/h kapacitású szivattyúkkal szerelték fel. Az övékéhez képest a francia csatahajók víztelenítő rendszere nevetségesen gyenge volt.) Marzin javasolta a beépített szivattyúk teljesítményének megduplázását, illetve hogy a hajót az addigi két darab 70 köbméteres mobil szivattyú helyett legalább két darab 300 köbméteres, illetve négy darab 70, négy darab 30, és négy darab 10 m3/h teljesítményű mobil szivattyúval kell felszerelni, melyeket bárhol rá lehet kötni a hálózatra. A csőrendszert a hajó minden szekciójában szükséges lett volna kiépíteni, s a szivattyúk és tolózárak kezelőszerveit pedig a vízvonal felett elhelyezni, hogy azokat az alsó rekeszek elárasztása esetén is működtetni lehessen.

Marzin különösen elégedetlen volt a hajó villamos hálózatával, mely szerinte normál üzemben is kimondottan sérülékenynek bizonyult. A hajón alkalmazott új típusú, tűzálló villamos kábelek szintén gyenge minőségűek voltak, rossz volt a szigetelésük, és egyáltalán nem bírták a tengervíz korrodáló hatását.

Marzin felhívta a figyelmet arra is, a hátsó távolságmérők, melyek pedig sokkal közelebb voltak a robbanáshoz, mint az elsők, nem szenvedtek komolyabb sérülést, míg a parancsnoki torony tetején beépítettek valamennyien tönkrementek. A kapitány szerint súlyos hiba volt ezeket egymás tetején elhelyezni, és ilyen magasan beépíteni. A magas beépítés és a túl nagy súly miatt ezek sokkal nagyobb kilengésnek, és erősebb rázkódásnak voltak kitéve, mint a jóval alacsonyabban levő, kisebb és könnyebb hátsó távolságmérő házak. Szükséges volt a távolságmérőházak rögzítőbilincseinek a megerősítése is, hogy azok ne tudjanak olyan könnyen eltörni, illetve kiugrani a helyükről.

 Korabeli francia plakát.

Korabeli francia plakát.

 

Nem sokkal a támadás után, július 14-én, Dakarba érkezett a flotta vezérkari főnöke, Jean de Laborde altengernagy, hogy maga győződjön meg arról, milyen a helyzet a városban. A szemlét követően Laborde leváltotta a támaszpont teljes vezetését, melyet veszélyesen angolbarátnak tartottak. A nyugat-afrikai tengerészeti erők parancsnoka, Plancon ellentengernagy helyére ideiglenesen a közismerten anglofób Charles Platon ellentengernagy került, akit augusztus 17-én váltott az újonnan kinevezett végleges parancsnok, Marcel Alfred Landriau ellentengernagy. Francia Nyugat-Afrika addigi kormányzóját, Leon Caylát, Madagaszkárra helyezték át, a helyére Pierre Francois Boisson került, aki nem sokkal korábban egyszer már betöltötte ezt a tisztséget. Az alacsonyabb beosztású parancsnokok közül is többeket leváltottak, a helyőrséget pedig megbízható gyarmati csapatokkal erősítették meg.

 

 

Forrásmunkák.

 

Robert Dumas – John Jordan: French battleships 1922-1956

William Garzke – Robert Dulin: „British, Soviet, French and Dutch battleships of World War Two”

http://www.navweaps.com/

 

50 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr4116794650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2021.12.28. 11:01:35

Köszönjük szépen, pompás karácsonyi meglepetés volt! Nem igazán értem a franciák hozzáállását, számíthattak volna azért légitámadásra. Is.

Pájer Csaba 2021.12.28. 11:08:40

Köszönet a cikkért.

A magam részéről szeretem a történelemnek ezt az epizódját, a franciák, a maguk módján, ezúttal is megpróbáltak tökösen ellenállni, ezúttal az angolok árulásának. Ha a britek csak egy kicsit is jobban bíztak volna a szövetségesükben, sokkal többet nyerhettek volna, de hát ugye Churchillnek nincsenek barátai, csak - pillanatnyi - érdekei.

Mivel megint olyasmit látok bele, ami nincs, gyorsan megjegyezném amíg tart a pillanat varázsa, hogy a hajócsavarok és a tatrész úgy en bloc minden hajó legsebezhetőbb pontja, nem csak a csatahajóké. Vagyis, bármilyen típust ért volna ugyan ezen a részen találat, az eredmény is azonos lett volna. Őszintén remélem, hogy ez a sorozat nem egy, pusztán erre a gyenge pontra felfűzött rugdosása az osztálynak.

(Az megint egy érdekes kérdés, hogy arányaiban a csatahajókat érte legnagyobb számban az ilyen jellegű, és úgy általában bármiféle támadás - annak ellenére, hogy ugye a doktrína szerint "köztudott", hogy akkoriban már minden értelmes és józan szakértő pontosan tudta, hogy a csatahajó elavult és hasznavehetetlen, felesleges fegyver, ami felveti a kérdést, hogy de akkor minek volt prioritás mindenhol először ezeket kilőni? Mert potya célpont? Nem pazarlás - stratégiai és taktikai értelemben is - ez egy kicsit?)

Másrészt az az érdekes, hogy megint csak kiderült, hogy nagy felszíni egységet elsüllyeszteni leginkább úgy lehet, ha valami hiányzik annak az optimális működéséhez. Eleve a II. világháború volt az ékes bizonyítéka annak, hogy mi történik, ha a fegyvernemek rivalizálnak egymással, nem pedig összedolgoznak (pl Göring hozzáállása úgy általában bármihez). Az esetek többségében éppen ezért hiányzott a légi fedezet (PoW-Repulse), ugyan úgy, ahogy hiányzott a megfelelő páncélozás (Jean Bart, ha már itt vagyunk) vagy a kompetens állomány (legtöbbször a felső vezetés szintjén, mint Raeder, Lütjens, vagy a másik oldalról Phillips). Az, hogy az all-or-nothing gigászok konstrukciója már önmagában egy ordas nagy hiba volt, eleve tragédia, de ezt csak tetézte, hogy semmilyen érdemi védelmet nem kaptak a csöves légvédelmen kívül, illetve a háború előrehaladtával már meg se próbáltak valamiféle érdemi hadrendet vagy harceljárást kialakítani a csatahajók számára - a japánok egyszerűen a vágóhídra hajtották őket, az amerikaiak meg körbeúsztatták velük az anyahajóikat, ahol a legénység leginkább az unalomtól került vezsteséglistára. Így, mivel kiderült, hogy nem kellenek, a háború után már nem is kellettek. Szomorú, de ilyen az evolúció.

bz249 2021.12.28. 11:58:48

@Pájer Csaba: egyebkent meg teljes mindegy, mivel a Crossroad bebizonyitotta, hogy nem tudsz elegge pancelozni egy felszini hajot a "nyilt, ferfias harchoz"... tehat maradt az ellenseg kitrukkozese.

De ha nem lett volna atombomba, akkor is lett volna Fritz-X es ECM, es ECCM ami szuksegszeruen a pancelon kivel foglal helyet. Raadasul egy nagy es ronda doboz kell neki tehat akkor is hulye otlet lenne pancelozni egy Ticonderogat, ha lehetne.

savaz 2021.12.28. 14:14:41

A USS Cole nél is meg tudták oldani a tömítést a csavartengelynél:
www.hazegray.org/features/cole/damage18.jpg

Ez a Perry meg a gépházba kapta:
en.wikipedia.org/wiki/USS_Samuel_B._Roberts_(FFG-58)

Ez is egy szakma, hogy úgy tervezzenek és építsenek meg ilyen gépeket, hogy a tervezett igénybevételt bírják.
Ezeknél a csatahajóknál, már valószínűleg túlmentek azokon a méreteken, ahol ezek azon a technikai szinten megvalósíthatóak voltak. Másrészt ehhez kellett volna a tapasztalat.
Az USA hajók sem votak mindíg olyan nagyon strapabíróak. A háború közepére érlelődtek ki azok a tervezési és kárelhárítási eljárások, amivel egy romboló is túlélt olyan torpedótalálatokat, amibe egy 30-as években épült cirláló még elsüllyedt.

savanyújóska 2021.12.28. 17:36:45

@Pájer Csaba: "bármilyen típust ért volna ugyan ezen a részen találat, az eredmény is azonos lett volna"

Igen, de egy cirkáló vagy romboló esetében ezen senki sem lepődik meg. De ha az 50 ezer tonnás Bismarck ugyanúgy megnyomorodik egyetlen torpedótalálattól, mint a tízezer tonnás Deutschland, az óhatatlanul kétségeket ébreszt a hajóra költött pénzek ésszerű felhasználását illetően.

"akkor minek volt prioritás mindenhol először ezeket kilőni?"

Először nyilván a legnagyobbat és a legerősebbet próbájuk meg kilőni. Az első célpont általában az anyahajó volt, ha volt. Aztán a csatahajó, és utána minden más.

"meg se próbáltak valamiféle érdemi hadrendet vagy harceljárást kialakítani a csatahajók számára"

Azt mondanám, az angolok és az olaszok próbálták értelmesen felhasználni a csatahajóikat, kisebb támadó kötelékek magjaként. A németek kereskedelmi hajókat hajkurásztak velük, az amerikaiak légvédelmi hajóként alkalmazták, a japánok meg tengeri banzájrohamokra használták őket.

Cymantrene 2021.12.28. 19:04:18

@savaz: cifra lehet egy ilyen tervezés. Kisebb civil tervezésben is, ahol csak véletlen balesetekre kell gondolni, agyzsibbasztó dolog a mindenféle HAZOP, LOPA, OBRA, credible worst case ésatöbbi. Elképzelem, ahogy haladnak: és akkor ez meg ez a találat, csak nem repeszrombolóval, hanem páncéltörővel? És ha megsemmisül a hajókonyha?
Brrrr.

Wierosssz 2021.12.28. 20:33:43

@Pájer Csaba: "... minek volt prioritás mindenhol először ezeket kilőni? Mert potya célpont? Nem pazarlás - stratégiai és taktikai értelemben is - ez egy kicsit?"

Egyrészt: (némi túlzással) elveszíthetsz egy gyalogsági ezredet és rá sem bagóznak, de ha elsüllyed a csilli-villi modern csatateknő! Ez egy nyilvánvaló támadás az ellenfél egója ellen; ha a legnagyobb tűzerejű valamijét (csatahajó, erőd, stb.) bedarálod, azzal a morálját rombolod.
Másrészről: mennyi idő és pénz egy csatahajót felszerelni? És mennyibe kerül 5 "Stringbag" + 5 torpedó? Ez innen gazdasági kérdés - kis befektetéssel nagy érvágás, mégha egy csatahajó használhatósága/veszélyessége az adott helyzetben (blokád alatt a kikötőben) korlátozott ... mondjuk, ami szerintem még így is felesleges pénzkidobás volt, az a Tirpitz folyamatos piszkálása

PanelProli 2021.12.28. 20:37:34

Köszi ezt az érdekes sztorit, a magam részéről nem tudtam a történelemnek ezen fordulatairól.

Gondolom, hogy útálták Churchillt rendesen a franciák az események után.

daneel1976 2021.12.28. 21:14:49

Nagyon jó írás,egy apró észrevétel : a víztelenítő rendszert,magyarul fenékvíz rendszernek ,a víztelenítőszivattyút,pedig fenékvízszivattyúnak hívják.
Vízteleníteni az üzemanyagot szokták.
Ennyi,egyébként fantasztikus a blog.
Köszi

bz249 2021.12.28. 21:32:35

@savanyújóska: "gen, de egy cirkáló vagy romboló esetében ezen senki sem lepődik meg. De ha az 50 ezer tonnás Bismarck ugyanúgy megnyomorodik egyetlen torpedótalálattól"

Jo de akkor meg a South Dakota is megnyomorodott egyetlen HE granattol... csak ott volt egy olimpiai bajnok sportpuskas aki kimentette a Bismarck-ot meg az igeret ellenere megsem vette az U-556 vontara.

@savaz: "Ezeknél a csatahajóknál, már valószínűleg túlmentek azokon a méreteken, ahol ezek azon a technikai szinten megvalósíthatóak voltak. "

Maga az all-or-nothing koncepcio* is annak a beismerese, hogy igazabol nem lehet csodat varni. Csak az angolszaszok (meg a franciak) hittek abban, hogy a citadella uszokepesseget meg tudjak orizni. Viszont tartalek az mar nem volt a rendszerben.

*ugyanolyan egylepeses sakkozo otlet volt,mint a Fischer-fele csatacirkalo, mert addig rendben van, hogy a csatahajonal gyorsabb, a regi pancelos es vedett cirkalok ellen meg elegseges a pancelzata, csakhat ugye mi van akkor, ha a gonosz ellenseg is csatacirkalokat epit

bz249 2021.12.28. 21:43:44

Amugy a torott agyus new yorki kep alapjan lehet igy jartak jobban a franciakok...

yerico1 2021.12.28. 21:57:13

@savanyújóska:
"Először nyilván a legnagyobbat és a legerősebbet próbájuk meg kilőni. Az első célpont általában az anyahajó volt, ha volt. Aztán a csatahajó, és utána minden más."

Hát nem. Az angolok nem a rep.hordozókat tartották elsődleges célpontnak, hanem a csatahajókat. Még '41 decemberében is csatahajókat vezényelnek Ázsiába, hogy féken tartsák a japánokat, pedig azok legalább 6 elsőosztályú hordozóval bírtak. A franciáknál is a csatahajókra mentek elsődlegesen, a cirkálókat és a rombolókat már a maradék flotta semlegesítette volna, de a francia + olasz + német csatahajó- + csatacirkálóflotta fejlettségben és számban erősebb lett volna, mint a brit, és ezt nem tűrhették, már csak presztizsszempontok miatt sem.

bz249 2021.12.28. 22:39:50

@yerico1: "Még '41 decemberében is csatahajókat vezényelnek Ázsiába, hogy féken tartsák a japánokat, pedig azok legalább 6 elsőosztályú hordozóval bírtak."

Mondjuk persze miutan Furious kivetelevel a teljes haboru elotti allomanyt elvesztettek az Illustrious es Formidable javitas alatt allt eppen az Indomitable meg a csapatprobanal tartott (es ekozben meg is serult) nem igazan volt mit kuldeniuk.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.12.28. 23:06:20

@Cymantrene: Egy HAZOP-ot megnéznék csathajajóra. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.12.28. 23:07:09

@bz249: Ezt a sportpuskas sztorit nem értem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.12.28. 23:08:21

@bz249: Az eredményt nézve az a vicces, hogy pont ugyanaz lett volna a Távol-Kelet sorsa, ha nem küldenek semmit..

bz249 2021.12.28. 23:12:47

@molnibalage: en.wikipedia.org/wiki/Willis_Augustus_Lee#1920_Olympics

5x-os olimpiai aranyermes volt a fiatalember, szoval nem csak a radarhoz ertett.

savanyújóska 2021.12.29. 08:46:11

@daneel1976: "a víztelenítő rendszert,magyarul fenékvíz rendszernek ,a víztelenítőszivattyút,pedig fenékvízszivattyúnak hívják "

Nem, itt két különböző dologról van szó. A víztelenítő szivattyúk (leak pumps, magyarul is lehetne lékszivattyúnak nevezni, de még nem találkoztam ilyen kifejezéssel) elsősorban a sérülés miatt a hajóba betörő nagy mennyiségű víz kiszivattyúzására szolgálnak, illetve fordítva, az ellenárasztások végrehajtására. A fenékvíz szivattyúk (bilge pumps) a hajófenéken különböző okokból összegyűlő szennyvíz eltávolítására valók. Utóbbiak kapacitása nyilván jóval kisebb, a Bismarck fenékvízszivattyúi (Lenzpumpen) például óránként 60 köbmétert tudtak, a víztelenítő szivattyúi (Leckpumpen) 900-at.

@bz249: "a South Dakota is megnyomorodott egyetlen HE granattol"

Ez erős túlzás, az egyik lövegtornya vált átmenetileg üzemképtelenné. Tulajdonképpen inkább csak fedélzeti károkat szenvedett, beleértve a radarok kilövését is.

@yerico1: "nem a rep.hordozókat tartották elsődleges célpontnak, hanem a csatahajókat"

Mert az ellenfeleiknek többnyire nem voltak anyahajóik. Ha a csatahajókat tartották a fő ütőerőnek, először akkor is az ellenség anyahajóitól igyekeztek megszabadulni, hogy azok repülőgépei ne tudjanak felderítést végezni – illetve a saját felderítőgépeiket akadályozni –, és az ellenséges hajók tűzvezetését segíteni.

"a francia + olasz + német csatahajó- + csatacirkálóflotta fejlettségben és számban erősebb lett volna, mint a brit "

Nonszensz a gondolat is, hogy a németek saját flottájukba sorolták volna be a francia hajókat. A földrajzi lehetetlenségen túl műszaki akadályai is voltak, ezenkívül a németek a saját hajóikra se találtak elég képzett tengerészt. Az adott helyzetben egy módja lett volna a két flotta egyesítésének, ha a franciák átállnak a németek oldalára. És ezt az angoloknak majdnem sikerült elérniük.

gigabursch 2021.12.29. 09:01:15

Elképesztő!

Viszont ki kell emelni azt - és ebben a franciák előtt le a kalappal (!) - l, hogy nem hülye kifogásokat keresték, hanem módszeresen végigmentek a hibákon, a hiányosságokon, a következményeken és a megoldási javaslatokon.
Azaz nem hátra mutogattak, hanem előre nêztek.

Most jön a többi komment...

gigabursch 2021.12.29. 09:12:29

@daneel1976: @savanyújóska:
Igazából érre a kérdésre a magyar (folyami) hajózásban elsősorban a 'kármentő szívattyú' kifejezést használják.

Viszont ami megdöbbentő számomra, hogy mennyire alul volt ez méretezve kapacitásilag és kiépítettségileg.

gigabursch 2021.12.29. 09:15:57

@molnibalage:
Igen. Óriási áldozatok - eredmények nélkül.
Abba az akcióba a britek - innen nézve - még 'az árvák könnyét' is beleölték.

gigabursch 2021.12.29. 09:19:46

@bz249:
Ezt már átbeszéltük korábban az egyik kommentszekcióban, hogy elméletileg hogyan vehette volna vontába vagy hogyan adhatott volna kormányképességet az U-boat a Bismarcknak, azonban gyakorlatilag a tenger hullámzása ezt kizárta.
Volt aki még a meteorológiai adatokat is előbányászta.

bz249 2021.12.29. 11:14:14

@gigabursch: ugy ertem, hogy az volt a szivas benne, hogy nem a haverok, hanem a Gonosz Ellenseg(TM) kozeledett a poziciojahoz.

Ha mindez Swinemünde elott tortenik, akkor kimegy erte a vontato es beviszi a kikotobe.

bz249 2021.12.29. 11:23:10

@bz249: az uszokepesseg megmaradt a lovegek mukodtek, tehat az all-or-nothing koncepcio alapjan kiertekelve semmise tortent :-)

Olyan serules volt, mint mondjuk egy torott kuplung... nyilvan nem orom es boldogsag szemelygepkocsinal se, de azert nem vegzetes. Harckocsinal, plane vosszavonulas kozben viszont az az opcio van, hogy felrobbantod, nehogy az ellenseg kezebe keruljon.

bz249 2021.12.29. 14:50:12

@savanyújóska: amugy, ha jol ertem a Bismarcknak 900x18 darab pumpaja volt (a 900 elsore kevesnek tunt, annyit meg a Titanic is tudott, pedig azt nem arra terveztek, hogy loni fognak rajuk)... de akkor azok nem tudtak osszedolgozni vagy hogyan jon ossze a viztelenites?

Macroglossa 2021.12.29. 15:13:24

Mind a Prince of Wales, minf a Richelieu esetében nem is azt érzem a legnagyobb problémának, hogy egy balszerencsés torpedótalálat miatt megsérült a hajócsavar, hanem azt, hogy ezután kaszkádszerűen omlott össze a gépészet, az elektromos rendszer, a légvédelmi rendszer és a lőelemképzés is.
Az, hogy a vízzáró rekeszek nem zárják a vizet, az számomra, mint fotelből okoskodó laikusnak, nagyon is tervezési vagy gyártási hibának tűnik, de leginkább mindkettőnek.

daneel1976 2021.12.29. 22:49:42

@gigabursch: a kármentő szivattyúval a kárt igyekszel mérsékelni,pl üzemanyagtank szivárgást...
Kármentő talcák pl a csöpögő szelepeket igyekszik megmenteni.

gigabursch 2021.12.30. 05:35:49

@daneel1976:
No, akkor keresek majd olyan fényképet a sajátjaimból, amin a gépház vezérlőfalán ott figyel a felirat, hogy kármentő szivattyú, és annak felirat alatt lévő tekerő kapcsoló által üzemeltett szívattyúnak a funkciója az, hogy hatalmas vízárammal adott térszakaszból, vagy kifelé kötve egy mellékötött hajóból lehessen kifelé szívtani a vizet.
Szép nagy, minimum 7 cm átmérőjű csőrendszer meg végig fut a hajón és a kiszakaszoláshoz van épp elég tolózár.

Feladatuk a vízbetörésből fakadó kár mentése. Ott pedig nincs csöpögő tálca.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.12.30. 09:17:57

@gigabursch: Még a sima ipari technológiánál is külön fogalom a mobil kármentő és fix zsompszivattyú.

gigabursch 2021.12.30. 10:20:19

@molnibalage:
Csak épp a fix zsompszivattyú másra való.
Az teljes mértékben megfelel annak, amit fentebb @daneel1976: megírt, azaz a fenékvíz kiszivattyúzására való.
Ez normál üzemi körülmények között, szükség szerint működtetett rendszer.
Számos olyan főgép konstrukció is van - az általam ismert folyami körülmények között - (MAN, MVM, SKL, Skoda, Láng), ahol magán a főgépre nem csak egy szerényebb teljesítményű légkompresszort, de még fenékszivattyút is ráapplikáltak és amit össze lehet akár kötni a hajó fenékvíz ürítő rendszerével. Ezzel menetben, külön segédgép vagy tengelygenerátor/dinamó használata nélkül rutinszerűen végrehajtották a szükséges víztelenítést is. De ennek teljesítménye csak olyan "csurgós" volt.

Ami a kiépítésben látványos különbség az általam ismert géphajókon a két vízrendszer között az az, hogy a normál fenékszivattyúhoz kapcsolódó csőhálózat az egyes szakaszokból bontatlanul érkezik az erre a célra kiépített szivattyúhoz (amit álló helyzetben használnak, tisztán segédüzemről), ahol kényelmesen át lehet állítgatni a szivattyúzás alá vont hajóteret ürítő csőgerinc golyóscsapjait, tolózárjait. Ez olyan kb 1,5"-os cső általában és mindig a fenéhez közel fut az egyéb csöves gépészeti dolgokkal együtt. Addig nyomják, amíg a kémlelőnyílásban nem látnak buborékot.
Ezzel ellentétben a kármentőrendszer csövei viszonylag fentről (pl. közlekedési fedélzet oldalán, alján futnak a csövek) érkeznek az adott zónába (pl. horgonytér/lánckamra, első lakótér, gépház, hátsó lakótér), nem is mennek le fenékig és fentről szabályozható a tolózárral az adott szakasz érintettsége/használata. Nem is mennek le egészen a fenék közeléig.
Működtethető a fixen telepített szivattyúval is és akár mobil szivattyúval is*. S a csőhálózat olyan 3-4"-os.
Ennek a szerepe addig tart, amíg a hajón a léket be nem ponyvázzák kívülről, majd belülről be nem ácsolnak egy kitámasztó szerkezetet és az ácsolat meg a ponyva közét be nem szalonnázzák.
(2006 körül volt haváriája a Tatabánya vontatónak - az akkor még - Lágymányosi hídnál. Szerintem az akkori sajtó képek közül elég sok jól mutatja a folyamatot, de vannak képek itt-ott a neten ahogy egy tolóhajó a maga előtt tolt bárkát vízteleníti, mert lékesedett)

Egyébiránt nyilvánvalóan a két rendszer akár egyszerre is üzemeltethető - ha nincs más műszaki probléma vagy kizáró ok.

kapcsolódó:
Közben elmerengtem, hogy voltam elég sokszor mélyművelésű bányákban (szén, bauxit a többsége, de voltam egy kaolin (az full száraz bánya volt) és egy mangánérc bányában is), mikor még működtek.
A zsompszivattyú az folyton járt, de hogy egy esetleg vízbetörés extra vizéhez hogyan álltak neki - nos ezt meg kéne kérdeznem bányamérnök ismerőseimtől, mert nem emlékszem határozottan. Talán, ha erre jár @rdos kolléga, akkor majd megmondja hamarabb.
Mondjuk a legjobb élmény az Kincsesbányán az altáróban fürdés volt. Erre kétszer is volt lehetőségem.
(nem szabadott belepisilni a vízbe, mert Székesfehérvár és környéke innen kapta a hálózati ivóvizet)
;-)

_________________
* A mobil szivattyúknál fontos szempont, hogy akár saját motoros, generátoros, akár külső betáplálású is lehet (mellévett hajó, parti áram, stb.)

gigabursch 2021.12.30. 10:23:36

@gigabursch:
Még annyit, hogy a normál szivatyú rendszer képes vizet vételezni a kinti víz hőcserélését biztosító ún. jégszekrényből és ezzel ellátni a tűzoltó fecskendőket is, ami a fedélzet mosásában kiemelt fontosságú.

ártéri 2021.12.30. 16:30:53

Azon merengtem, hogy Dakarban hol van a külső kikötő?
Amúgy az első vh. tapasztalataival a hátuk mögött a franciák hogy tudtak ennyire naivak lenni? A menekülő tengerészek meg egészen siralmas morálról tesz tanúbizonyságot.

savanyújóska 2021.12.30. 17:09:31

@bz249: "hogyan jon ossze a viztelenites?"

Nem ismerem a csőhálózatukat, de szivattyúk nyilván más rekeszre is tudtak dolgozni, nem csak arra, amelyikben voltak. A Bismarcknak 22 rekeszre volt 18 szivattyúja, a Littoriónak meg 18 rekeszre 8. Szükség esetén a fenékvíz szivattyúkat, meg a hűtővíz keringető szivattyúkat is rá lehetett kötni a rendszerre, vagyis nyilván egyszerre több szivattyú is dolgozhatott ugyanarra a rekeszre.

@ártéri: "hol van a külső kikötő?"

A Dakar és Rufisque közti nagy, nyílt öböl az. A háború idején ezt aknákkal, és hálózárakkal zárták le.

eMM2 2021.12.31. 03:34:07

" (A csatahajó tehát, akárcsak a Prince of Wales, gyakorlatilag manőverképtelenné, és nagyrészt harcképtelenné is vált egyetlen torpedótalálat miatt. Ha ez a sérülés a nyílt tengeren éri, az a biztos halálos ítéletét jelentette volna.)"

Hát igen,csakhogy ettől a találattól a hajó nem szenvedett volna el ilyen károkat,hiszen nem lett volna alatta felrobbanó előzőleg odapottyantott mágneses akna (aknák? még lehet nem is egy robbant be) valamint a kikötő sekély vize sem erősített volna fel a detonáció lökéshullámát.Persze az sem lett volna nagy öröm de korántsem ekkora a kár.

Köszönet a karácsonyi meglepi cikkért énsem számítottam rá, ennek örömére kívánok a Szerzőnek Békés Boldog és cikkekben gazdag termékeny Újévet, Nekünk Kommentelőknek pedig a BÚÉK-hoz olvasnivalót is hozzá!

Blam kapitány 2021.12.31. 05:45:02

@Macroglossa: Egyrészt tervezés, csak azt ne felejtsük el hogy a satu két irányból szorít; erős hajót szeretnénk(Ja meg szépet is :-) )És van egy vízkiszorítási limitünk is.
Hát akkor mi legyen!?
-Kellenek a nagy lövegek? Naná,csatahajó ez, vagy mi a szösz(a szösz az olyan apró izé..)
-Kellenek az erős gépek? -"-
-Kell az erős páncélzat? ...nothing...WHY?! All or nothing!!!!
-Kellőképpen habzik a pénzügyminiszter szája a költségek miatt? Mi az hogy,nagyon is!

Akkor valahol spórolni kell..

Technikailag meg az van,ha a válaszfal a robbanástól,vagy az eláradás miatt,megvetemedik( csak 3-4 cm elég) azt a vÍzzáró ajtót nem nagyon lehet lezárni.Becsukni igen....Ha meg be volt zárva,kinyitni lesz nehéz (emberekkel elfoglalt rekeszek mögött ezért maradt nyitva..gondolom minden tengerészetnél voltak történetek olyanokról akikre rászorult az ajtó) A PoW-on Is azért támasztotta (vagyis inkább ékelte ki) Wildish hadnagy az ajtót hogy "hozzávetemedjen" a válaszfalhoz.
Aztán ha mondjuk ez az ajtó kb.4m-re van a vízszint alatt elég szép nyomás hat rá...meg olyan cukiságok mint egy újabb torpedó,vagy egy másodlagos robbanás az elöntött térségben. B.Ú.É.K!!!

Blam kapitány 2021.12.31. 05:52:43

Ezúton kívánok Boldog Új Évet a bloggazdának és a dicsőséges alakulatnak is.

"Navigare necesse est,a vivere non necesse!"

Galaric 2021.12.31. 07:21:34

Boldogat a szerzőnknek és köszönöm az év utolsó cikkét!

savanyújóska 2021.12.31. 15:50:08

Viharoktól és zátonyoktól mentes Boldog Új Évet minden olvasónak!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.01.12. 15:35:16

Köszönet, ez elképesztő volt, nem is hallottam még róla sosem.Ha a fhansziáknak ilyen barátaik, na jó, szövetségeseik voltak, akkor ellenségre már nem is volt szükségük.
Ezek után nem rúgták rá az angolokra a tárgyalóasztalt a következő konferencián?
Tudni valamit a diplomáciai következményekről?

Oktán Pista 2022.01.14. 16:02:26

@geegee:
A külön bejáratú angol-német flottaegyezmény kábé ugyanebbe a „minek neked ellenség, ha ilyenek a barátaid” kategóriába esett. Teljesen semmibe vette a (franciák szája íze szerint megkötött) versailles-i békeszerződést.

Petaint és Darlant viszont nem értem.
Az volt a terv, hogy menekítik a flottát, meg amit lehet a gyarmatokra, és ezt támogatta a katonaság egy része és a teljes gyarmati adminisztráció. Ez logikus folytatása lett volna az angol-francia háborús stratégiának, ami azon alapult, hogy Németország legyőzése egy hosszú kiéheztetéssel valósul meg.
Az előző háborúban épp a franciák lengették be a kisebb hatalmaknak, hogy semmit sem kapnak a győzelem után, ha idő előtt fegyverszünetet kötnek – bármilyen kényszerítő körülmények között tették is. Most maguk vonultak ebbe a pozícióba, amelyben semmilyen alapjuk nem maradt, hogy a következő konferencián az angolokra boríthassák az asztalt. (Bár azok teljes mértékben megérdemelték volna.)
El kell ismerni, hogy két váratlan tényező becsúszott: a németek összeborultak a szovjetekkel, plusz a pár év alatt összerántott német hadsereg áttörte a védelmet és legázolta Franciaországot. De hosszú távon a gyarmatok kitarthattak, Nagy-Britannia érinthetetlen marad, és a nemzeti/nemzetközi szocializmusok turbékolása sem tarthatott örökké. Utána a német nép kenyér, a hadigépezet pedig nyersanyagok nélkül marad. Miért adta fel ezt az opciót Petain valamivel enyhébb fegyverszüneti feltételekért cserébe, és hogy országa egy kisebb részén egy bábkormány működhessen? Szerintem nem volt túl jó csere.

Cymantrene 2022.01.14. 18:29:55

@Oktán Pista: a franciák, és az angolok is, az első nagy háború után arra jutottak, hogy nem érte meg, hiába győztek. Ezért (is) engedtek annyit a németeknek, és a franciák ezért nyelték le, hogy vesztettek. A németek elhitték, hogy elsőre majdnem sikerült, és csak jobban kell akarni, ezért tudtak lelkesedni a háborúért.

bz249 2022.01.14. 20:58:55

@Oktán Pista: "Miért adta fel ezt az opciót Petain valamivel enyhébb fegyverszüneti feltételekért cserébe, és hogy országa egy kisebb részén egy bábkormány működhessen? Szerintem nem volt túl jó csere. "

Rossz a kerdes... miert a segghuje, de koztarsasagi erzelmu Gamelin volt a vezerkari fonok? Azert, mert rola elhittek, hogy nem puccsolja meg a kormanyt.

A hivatasos hadseregert lobbizo de Gaulle ezredesrol (Petain tanitvanya) pl. ez mar nem volt ennyire egyertelmu.

Vissza Petainre... 1940 juniusaban siman lehetseges volt, hogy a britek hallgatnak az eszukre es lezarjak ezt a sehova nem vezeto haborut. Ekkor nyilvan teruletet es penzt kell adni a nemeteknek egy vegleges bekeszerzodesben... DE Hitler sem tarthat 4 millio embert fegyverben bekeidoben, mert az fassag lenne. Vagyis a bekekotes utan a nemetek majd hazamennek, Petain es kore pedig frissen es dinamikusan hozzalathat a francia tarsadalom atalakitasanak.

savanyújóska 2022.01.15. 08:14:33

@geegee: "Tudni valamit a diplomáciai következményekről?"

Mers el Kebir után bombázták Gibraltárt, és csak Pétain meg Badouin vétójának köszönhetően nem üzentek hadat Angliának. A diplomáciai kapcsolatokat megszakították az angolokkal, akik amúgy sem tekintették legitimnek a Vichy kormányt. A diplomáciai kapcsolatokat később sem állították helyre, de amerikai nyomásra az angolok, hogy enyhítsék a feszültséget, semleges országokon keresztül végül felvették a kapcsolatot Vichy-vel, és megígérték, nem fogják többet támadni a francia gyarmati területeket, és engedélyezik az élelmiszer-szállító hajók eljutását a francia kikötőkbe. Gondolom magától értetődő, hogy az angolok természetesen egyik ígéretüket sem tartották be.

@Oktán Pista: "Miért adta fel ezt az opciót Petain"

Miért folytatták volna ? Csak Churchill rajongott ezért a "l’art pour l’art" háborúért. (Győzni a győzelemért.) A franciák tudomásul vették, hogy vesztettek, és miután az amerikaiak nyilvánvalóvá tették, hogy nem fognak beavatkozni, a németek meg korrektnek tekinthető békeajánlatot tettek, semmi értelmét nem látták a folytatásnak. Senki se értette, mit akarnak az angolok még mindig ezzel a háborúval, a németeknek nem voltak területi követeléseik az angolokkal szemben, és azoknak se a németekkel szemben. Hogy a franciák kiesése után az angolok, akiket Belgiumban ugyanúgy megvertek, mint a franciákat, akárcsak középhosszú távon is képesek lesznek kitartani, senki se hitte, Pétain meg is jegyezte, ebben a helyzetben szövetségre lépni az angolokkal olyan, mint közösülni egy hullával.

omron 2022.01.15. 13:31:32

@Macroglossa: Vagy negyven éve az Orion meg a Videoton kitalálta, hogy Hi-Fi tornyot kéne gyártani. Éveken át fejlesztették, tesztelték, kalapálták, smirglizték, mire sorozatgyártásra érett lett. A csatahajótól meg elvárták, hogy a prototípus mindent tudjon. Mert qurva drága, ezért minden tökéletes rajta. Még jó, hogy alig volt csatahajó - csatahajó ütközet. A Bismarck - Hoodon kívül volt valami?

bz249 2022.01.15. 19:57:21

@omron: Eszaki-fok... Guadalcanal... Surigao-szoros. Ahol az egyik el is sullyedt.

savanyújóska 2022.01.16. 09:52:20

@omron: "A Bismarck - Hoodon kívül volt valami?"

Időrendi sorrendben ezek jutnak eszembe:

Renown – Gneisenau, Scharnhorst; 1940 április 09
Hood, Valiant, Resolution – Dunkerque, Strasbourg, Bretagne, Provance; 1940 július 03
Warspite – Giulio Cesare, Conte di Cavour; 1940 július 09
Barham, Resolution – Richelieu; 1940 szeptember 23-25
Renown – Vittorio Veneto; 1940 november 27
Hood, Prince of Wales – Bismarck; 1941 május 24
King George V, Rodney – Bismarck; 1941 május 27
Massachusetts – Jean Bart; 1942 november 08
South Dakota, Washington – Kirishima; 1942 november 14
Duke of York – Scharnhorst; 1943 december 26
West Virginia, Maryland, Tennessee, California, Mississippi – Yamashiro; 1944 október 25
süti beállítások módosítása