Két évvel ezelőtti amerikai kirándulásom egyik csúcspontja volt a San Pedróban (Los Angeles) kikötött Iowa csatahajón tett látogatás, amiről ezen a blogon is megemlékeztem. (https://htenger.blog.hu/2018/11/20/amerikai_anziksz) Mint írtam, a jegyeket elővételben, a neten vettem meg – az Iowára és a Queen Mary-re –, ami egyszerű és kényelmes megoldás, viszont van egy olyan hátulütője, hogy ettől kezdve rendszeresen jönnek a megadott emil címre a hírlevelek, a csatahajón tartott rendezvényekről, illetve a folyamatosan tartó karbantartási és felújítási munkák éppen aktuális állásáról.

Ez persze nem olyan nagy probléma, csak éppen semmi szükségem az ilyen üzenetekre, elvégre nagyon kevéssé valószínű, hogy a közeljövőben ismét a környéken járok, így nem igazán vagyok érintve abban, jövő héten éppen milyen rendezvények lesznek a hajón. Az Iowás emileket így egy gyors átfutás után rögtön a kukába küldtem. Az utóbbi jó fél évben azonban érdekesebb hírlevelek érkeztek, amiről futólag talán érdemes itt is említést tenni.

A dolog apropóját természetesen a COVID járvány, és a körülötte kialakult helyzet adja. (Erre utalna a cím is, a sárga zászló régebben azt jelentette, járványos betegség van a fedélzeten, a hajó karanténban van.) A tömegpánik, és a politikusok bölcs intézkedései alaposan odavágtak az Államoknak is, ahol a válságot a turizmus mellett különösen a kulturális élet sínylette meg, beleértve a múzeumokat, és az emlékhelyeket is. Az állami támogatásokat az USÁban eleve nagyon szűkmarkúan mérik, ha valamelyik múzeum ilyen-olyan jogcímeken kap is valami támogatást, az jó ha a kiadások negyedét fedezi. A fenntartási költségek túlnyomó része tehát a bevételekből, és az adományokból jön össze, márpedig a járvány miatt az előbbiek szinte teljesen elapadtak. A sajtóban keringő vélemények szerint ha az állam nem száll be az ilyen intézmények finanszírozásába, az amerikai múzeumok harmada hónapokon belül csődbe megy, és bezárja kapuit.

Az Iowát mindez különösen súlyosan érinti, mivel állami támogatást egyáltalán nem kap, a fenntartási költségeket teljes egészében a bevételekből és az adományokból fedezi. (Bár a hírlevelekben nem esett róla szó, de úgy tudom, a névadó állam is támogatja, vagy legalábbis támogatta a csatahajó felújítását.) Ez a rendszer gondolom magyarázza az amerikai múzeumok európai szemmel kissé szokatlan „interaktivitását”, az egymást érő, néha a múzeumok funkciójától eléggé elütő tematikájú rendezvények sokaságát, amivel próbálják bevonzani az érdeklődőket, és bevonni őket a múzeum életébe, amivel reményeik szerint megnyithatják a látogatók pénztárcáját is. Ez ugyanis létszükségletük.

De ha nincs látogató, akkor nincs pénz sem. Márpedig a legtöbb múzeum a járvány miatt kénytelen volt bezárni, hiszen a vonatkozó rendelkezések értelmében zárt terekben nem tartózkodhat több személy, vagy csak szigorú biztonsági intézkedések mellett. Ha pedig a korlátozások enyhülésével ki is nyit néhány, nincs látogató, hiszen nincsenek turisták.

Az Iowa még a szerencsésebb esetek közé tartozik, hiszen teljesen nem kellett bezárnia, a fedélzet és a felépítmény a legdurvább időkben is látogatható volt. (Bár a Google Maps sokáig azt jelezte, hogy a hajó bezárt.) A csatahajó ráadásul az egyik legnagyobb amerikai város kikötőjében áll, ha nem is nagyon frekventált, de könnyen elérhető helyen a sokmilliós lakosság számára. Ennek ellenére a látogatók száma egészen drasztikus mértékben visszaesett a 2019-es évhez képest, a csatahajó elvesztette közönségének a 90 százalékát! Példákat is említenek, június első hetében például összesen volt 142 látogatója a hajónak, míg az előző év azonos időszakában 2.830! Természetesen elmaradt az összes rendezvény is, amit az Iowán tartottak volna.

Az adatok értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy az Iowa fenntartásához napi 200 látogatóra lenne szükség. A szokásos bevételekből az idei év során eddig a csatahajó fenntartási költségeinek alig 25-30 százalékát tudták előteremteni. Az Iowát működtető alapítvány kénytelen spórolni mindenhol, ahol csak tud. A személyzet felét elbocsátották, a karbantartási munkákat a feltétlenül szükséges minimumra szorították. És persze igyekeznek minél több adományt gyűjteni, ahonnan csak lehet, ám úgy látszik, csekély sikerrel. Az idei évre az volt a célkitűzés, hogy 50 ezer dollárt szerezzenek a támogatóktól, a nyár végéig ebből 11 ezret tudtak összekalapozni. Nem tűnik túl jó részeredménynek.

Azt hiszem, a magam adományán kívül még megtehetek annyit, hogy ideteszem a linkeket, amiken keresztül pénzt lehet utalni az Iowa fenntartására:

https://surfacenavymuseum.org/donate/

Senkit se akarok rábeszélni, már csak azért sem, mert igazából nem nagyon hiszem, hogy az ilyen bevételekből összegyűlhet annyi pénz, ami elég egy ekkora objektum üzemben tartására. Ez csak az amerikai, vagy legalább a kaliforniai állam fokozottabb szerepvállalásával lenne lehetséges, és vannak is próbálkozások ennek növelésére. Nyilván ennek része, hogy a Los Angeles-i tanács nemrég megszavazta azt a törvénytervezetet, ami az Iowát a felszíni flotta hivatalos múzeumává minősítené át. Ennek jelentőségét nem egészen értem, de nyilván arról lehet szó, hogy ilyen minőségében a hajó nagyobb állami támogatásra lenne jogosult.

Addig is, amíg a remélt állami pénzek megérkeznek, a csatahajó próbál túlélni. A költségeket lefaragták, és készülnek a boldogabb jövőre, a korlátozások feloldására. Új túrákat készítenek elő – a hajó belsejébe csak vezetett csoporttal lehet lemenni –, mint például a 45 perces elnöki túrát, ami a hajón hosszabb-rövidebb időt eltöltő három amerikai elnök köré épül, vagy a csatahajó fegyverzetét bemutató kétórás túrát. Biztos érdekesek lesznek, ha egyszer beindulnak. Addig is marad a - szerintem lassú és nehézkes - virtuális túra. (https://www.pacificbattleship.com/museum_visit/virtual_tours_videos/?utm_source=Pacific+Battleship+Center+Master+Email+List&utm_campaign=c4c3a8d3ac-EMAIL_CAMPAIGN_2019_09_16_08_01_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_f520c888e2-c4c3a8d3ac-53715033 )

Vendégcsalogató és pénztárca nyitogató fogás a „Plank Owner” program is. Az érdeklődő a csatahajó fedélzetét borító deszkák egyikének a tulajdonosává válhat, csak regisztrálni kell hozzá. A dolog ingyenes, az adakozás nem feltétel, csak elvárás. A deszkatulajdonos nyilván bekerül az adatbázisba, és mehetnek neki is a hírlevelek, meg az adománygyűjtő felhívások.

A rendelkezésre álló szűkös kereteket kihasználva folytatódik a csatahajó karbantartásának és felújításának sziszifuszi munkája is. A túlnyomórészt önkéntes munkaerő tovább dolgozik a fedélzet palánkozásának cseréjén, és a taton levő helikopter leszálló pálya is új csúszásálló burkolatot kap (homok, és speciális festék keveréke). A hajó belsejében is dolgoznak, hónapokig tartó munkával felújították a horgonycsörlők egyik termét, amit a későbbiekben bevonnak majd a hajó belsejét bemutató túra útvonalába is.

Az Iowa Los Angeles ötödik leglátogatottabb múzeuma, anyagi helyzete még mindig viszonylag stabil. Úgy értve, stabilan rossz, de nem kritikus. A hajó 1990-ig szolgálatban volt, majd 2006-ig lekonzerválva állt tartalékban. A hajót üzemeltető alapítvány 2011-ben meglepően jó állapotban vette át a csatahajót, melynek állaga az elmúlt évtizedben nem tudott annyira leromlani, hogy azzal az üzemeltető személyzet ne tudjon megbirkózni. Hosszú távon azonban vannak kétségeim afelől, egy több tízezer tonnás fémtömeget néhány tucat önkéntes adományokból finanszírozott munkájával megfelelő állapotban lehet e tartani.

Egy másik csatahajó, a Texas állapota legalábbis kétségeket ébreszt efelől. A hajó 1948 óta funkcionál emlékhajóként, illetve múzeumhajóként, és műszaki állapota mára már elég aggasztó. A vízvonal alatti részek lemezei mára erősen korrodálódtak, és alig tudnak ellenállni a víz nyomásának. Az elmúlt évek során kétszer is előfordult már, hogy az elrozsdált lemezek kilyukadtak, és olyan vízbetörés keletkezett, ami gyors beavatkozás nélkül akár a hajó elsüllyedését is eredményezhette volna.

A Texas régóta tervezett generáljavítása százmilliós összegbe kerülne. Ennek eddig alig harmadát tudták csak összekalapozni, de a csatahajó már olyan rossz állapotban van, hogy felújítása nem várhat tovább. Tavaly nyár óta a Texas már nem fogad látogatókat, a hajót próbálják szállítható állapotba hozni, hogy valamelyik hajógyár szárazdokkjában elvégezzék a vízvonal alatti részek átfogó felújítását. Az eredeti tervek szerint idén nyár végéig kellett volna a csatahajót dokkba állítani, de a Texas honlapja szerint jelenleg még mindig az előkészítő munkáknál tartanak, a vízvonal alatti külső rekeszeket belülről valami purhab féleséggel töltik ki, hogy legalább ez összetartsa a hajót, amíg átvontatják a hajógyárba. Ennek legújabb határideje idén december. Ezt követi majd a nagyjából egy évig tartó felújítás, ami után 2022 első felében – ha minden jól megy - a hajó ismét megnyithat a publikum előtt.

Csak még azt nem tudni, hol? A San Jacinto Emlékpark, ahol a Texas eddig ki volt állítva, csak helyet adott, a csatahajó fenntartásához egy centtel sem járult hozzá. Ráadásul viszonylag félreeső helyen is fekszik, Houston egyik külső területén, ahol a látogatószám a kívánatosnak a harmadát se nagyon érte el. A csatahajót működtető alapítvány így most új helyet keres, ahol elég nagy az idegenforgalom ahhoz, hogy biztosítsa a megfelelő látogatószámot, és ahol optimális esetben az önkormányzat is megtámogatja kicsit az alapítvány költségvetését. A Texas új otthonáról még nincs döntés, a legvalószínűbb jelöltnek a Houston előtt fekvő Galveston tűnik, ami népszerű üdülőhely, tele turistákkal. A város önkormányzatát hivatalosan még nem keresték meg az ötlettel, de azért kíváncsi leszek rá, mennyire lesznek majd elragadtatva attól az ajánlattól, hogy beszállhatnak a Texas fenntartásának költségeibe.

A Texas jövője tehát bizonytalan, de azt azért nem hinném, hogy a hajó léte veszélyben forogna. A csatahajó történeti értéke elég nagy ahhoz, hogy a névadó állam és az USA remélhetőleg ne hagyja veszni a hajót. Más hajók esetében viszont ebben már nem lehetünk ennyire biztosak.

A Queen Mary-ről már két évvel ezelőtt is írtam, hogy a fényesre mázolt külső ellenére a hajó állapotáról riasztó híreket hallani, és a helyzetben azóta sincs javulás. ( https://htenger.blog.hu/2018/11/28/amerikai_anziksz_454 ) Tavaly a hajó állapotának ellenőrzésével megbízott egyik mérnök nyilvánosságra hozott jelentésében azt írta, ha rövid időn belül nem történik komoly beavatkozás, a Queen Mary hamarosan menthetetlen állapotba fog kerülni.

A hajó üzemeltetését Long Beach városa 2016-ban kiadta az Urban Commons nevű ingatlankereskedő cégnek, mely ígéretet tett a Queen Mary, és a környező területek teljes rekonstrukciójára. Ennek az összköltségét akkor 300 millió dollárra becsülték, ténylegesen azóta ennek körülbelül a tizedét fordították a hajó állagmegóvására. Long Beach és az Urban Commons azóta is egymásra mutogat, a város a bérleti szerződés felmondásával fenyegetőzik, az UC pedig bizonygatja, mekkora munkát végeztek már eddig is a hajón, és lobogtatják az újabb terveket. Legújabb projektjük a szétrohadt mentőcsónakok cseréje, és átfogó festési munkák. Gondolom, hogy legalább a festék összetartsa a hajót valameddig.

Friss híreket a Queen Mary-ről nem tudok. A járvány miatt a hajó már jó ideje zárva tart, nem működik a szálloda sem. Miután a hajó még a látogatókkal és a szállodavendégekkel is évtizedek óta folyamatosan veszteségesen üzemelt, ezek nélkül alighanem jó úton halad a legújabb, sokadik csőd felé.

Végezetül megint csak azt mondanám, hiba volt állami támogatás nélkül, adományokra és turistákra alapozva ennyi hajót fenntartani. Némelyikük, például a Texas vagy a Missouri, valóban olyan történeti értéket képvisel, hogy mindenképpen érdemes a megőrzésre. De nem értem, hogy például miért kellett az Iowa osztály mind a négy csatahajóját megtartani? Csak idő kérdése, hogy megfelelő karbantartás hiányában ezekből a hajókból életveszélyes rozsdatemető legyen, és a jelek szerint a Texas és a Queen Mary már elég közel jár ehhez az állapothoz. Amennyire én látom, gyakorlatilag mindegyik amerikai hajómúzeum napi gondokkal küszködik, és fenntartásuk más, megőrzésre esetleg jobban érdemes hajóktól vonhatja el az anyagi erőforrásokat. Az Essex osztályú anyahajókból négyet is fenntartanak, míg a John F. Kennedy tervezett felújítása, és múzeumhajónak való átalakítása sehol sem tart. Olyannyira nem, hogy a haditengerészet már három éve visszavonta az anyahajó „donation hold” státuszát, és ismét a bontásra kijelölt egységek közé sorolta be a Kennedyt.

Abban sem lehet bízni, hogy az állam az utolsó pillanatban majd közbelép, és végül majd mindig megmenti ezeket a hajókat. Elég legyen itt a Jean Bart, a Colbert, vagy a Goeben sorsára utalni. Még egy olyan gazdag ország, mint az USA sem biztos, hogy hosszú távon képes lesz nyolc csatahajót és öt anyahajót múzeumként fenntartani. Ha egyszer majd tényleg beüt a már régóta jósolt recesszió, annak első áldozatai között valószínűleg jó néhány múzeumhajó is szerepelni fog.