Hét tenger

Vak vezet világtalant 3.

2017. november 19. 17:58 - savanyújóska

Péntek tizenharmadika Guadalcanalnál

A Hieitől 20-30 mérföldre délre több amerikai hajó is hasonló helyzetben volt, mint japán kollégájuk. A mozgásképtelen Aaron Ward-ot korán reggel a Tulagiról érkező Bobolink vontató, és néhány őrnaszád vette vontatókötélre, és bár a Hiei ágyúi megzavarták a műveletet, délelőtt kilencre sikerült a rombolót biztonságba helyezni, s a közeli Tulagin levő támaszpontra vontatni.

A Bobolink ezt követően visszatér a Portland cirkálóhoz, mely a kormány sérülése miatt a Hieihez hasonlóan órák óta irányíthatatlanul keringett körbe. Mire azonban a vontató megérkezett, a Portland kormányát valahogy sikerült egyenesbe állítani, és két megmaradt hajócsavarjával a cirkáló önerőből útnak indult Tulagi felé. DuBose kapitány ezért a Bobolinket inkább a láthatóan súlyos állapotban levő Atlantához irányította. A Portland néhány torpedónaszád és őrnaszád segítségével, mindössze kétcsomós sebességgel vánszorogva, másnap, november 14-én, hajnali fél kettőkor végül befutott Tulagiba.

Kiváló illusztráció a japán torpedók hatékonyságának szemléltetéséhez. A Portland egyetlen torpedótalálattól szétzúzott tatrésze.
Kiváló illusztráció a japán torpedók hatékonyságának szemléltetéséhez. A Portland egyetlen torpedótalálattól szétzúzott tatrésze.

 

A saját, és az ellenséges ágyúktól 49 találatot, valamint egy torpedótalálatot kapott Atlanta úszó roncs volt csupán, de még a felszínen lebegett. A cirkáló parancsnoka, Samuel Jenkins -aki csodával határos módon kisebb sérülésekkel túlélte a parancsnoki hidat ért találatokat-, miután a tűzoltóvezetékek többsége tönkrement, vödörbrigádokat szervezett a felépítményekben tomboló tüzek oltására. Hogy könnyítsenek a hajón, kilőtték az összes torpedót, és tengerbe szórták a lőszert, a törmeléket, illetve minden felszerelési tárgyat, amit nélkülözhetőnek találtak.

A tüzeket sikerült is megfékezni, de a vízbetörés tovább terjedt, és a cirkáló gépei is reménytelen állapotban voltak. A hajó önerőből képtelen volt haladni, és az áramlatok egyenesen Guadalcanal japán kézen levő partjai felé sodorták, Jenkins kapitány ezért leeresztette az egyik horgonyt. A reggeli órákban érkező torpedónaszádok kimentették a súlyos sérülteket, majd a tíz óra felé megérkező Bobolink vontába vette a cirkálót, és megpróbált vele eljutni Guadalcanal saját csapatok által ellenőrzött partjaihoz.

Az eredetileg aknaszedőnek épült Bobolink.
Az eredetileg aknaszedőnek épült Bobolink.

 

A délutáni órákra azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a cirkáló menthetetlen állapotban van. A vízbetörés lassan, de megállíthatatlanul terjedt, s a hajó egyre mélyebbre merült a vízbe. Miután a rögtönzött haditanácson tisztjei is egyetértettek vele, Jenkins kapitány kiadta a parancsot az Atlanta elhagyására. A legénységet a Guadalcanalról érkező torpedónaszádok vették fel, majd este nyolckor, miután megérkezett Halsey tengernagy jóváhagyása, a hűtővíz beömlő nyílásokba helyezett robbanótöltetekkel elsüllyesztették a cirkálót.

A hazafelé tartó többi amerikai hajó sem volt még túl a veszélyes övezeten. A közelben több japán tengeralattjáró cirkált, amerikai teherhajókra és hadihajókra vadászva. Köztük volt a Császári Haditengerészet harmadik legeredményesebb tengeralattjárója, a 3.650 tonnás I-26, mely két hónappal korábban megtorpedózta a Saratogát. A japánok 13-án délelőtt észlelték a 13 csomós sebességgel visszavonuló három, sérült amerikai cirkálót. Lemerültek, majd amikor a cirkálók a közelükbe értek, tizenegy órakor két torpedót lőttek ki a kötelék legnagyobb hajójára, a San Franciscóra. A torpedók elvétették a hajót, ám mellette elhaladva egyenesen a tőle jobbra haladó másik két cirkáló felé tartottak. A Helena egy gyors fordulattal kikerülte a feléje tartó torpedót, ám a szinte manőverképtelen Juneau már nem tudott kitérni a másik torpedó elől, mely eltalálta a hajót, bal oldalon, majdnem pontosan ott, ahol a cirkáló az éjszakai ütközetben is találatot kapott. A Juneau lőszerraktára szinte azonnal felrobbant, a cirkáló kettétört, és 20 másodperc alatt elsüllyedt.

A Juneau.
A Juneau.

 

A hatalmas robbanás szinte darabokra tépte szét a hajót. A San Francisco egyik tengerésze így írta le a történteket: „Egy hatalmas barna és fehér füstoszlopban az egész hajó felrobbanni látszott, a lángok több száz méter magasra csaptak fel. A Juneau lényegében darabokra hullott szét.” A másik két cirkáló fedélzetére törmelékek hullottak, a San Francisco egyik tengerészét súlyosan meg is sebesítette egy repeszdarab. A Helena felett is roncsdarabok százai süvítettek el, köztük a Juneau egyik 127 mm-es lövegtornya. A cirkáló parancsnoka, Gilbert Hoover kapitány, aki rangidős tisztként egyben a megmaradt amerikai hajók kötelékparancsnoka is volt, nem állította meg hajóit, hiszen azzal, hogy nekiállnak túlélőket keresgélni, potya célponttá tették volna magukat a japán tengeralattjáró számára. Hoover egyébként sem hitte, hogy ezt a robbanást bárki is túlélhette, ezért megelégedett azzal, hogy jelzett egy felettük elrepülő B-17-esnek, jelentse a Juneau pusztulását a parancsnokságnak, és ott intézkedjenek az esetleges túlélők felkutatásáról.

A bombázónak viszont tartania kellett magát a saját parancsnokságától kapott, rádiócsendet elrendelő utasításhoz, ezért a pilóták csak hazatérve jelentették az esetet. Méghozzá úgy, hogy a bevetésről írt jelentésükhöz egyszerűen csak csatolták a Helenáról kapott üzenetet. Azonban a légierő parancsnokságához érkező rengeteg egyéb papír között megbújó jelentésre napokig nem figyelt fel senki. Amikor pedig mégis, a légierő illetékesei úgy vélték, a haditengerészet nyilván már megindította a keresést, míg a haditengerészet ugyanezt gondolta a légierőről. Végül nyolc teljes napba tellett, mire a főparancsnokságon valakinek feltűnt a Juneau hiánya, és elkezdtek kutatni a túlélők után. (Valami hasonló történt három évvel később, az Indianapolis esetében is.)

A Juneau gyors süllyedését valójában viszonylag sokan túlélték, főleg azok, akik a robbanáskor a fedélzeten tartózkodtak. A néhány túlélő becslése szerint a süllyedés után a cirkáló 697 fős legénységéből mintegy 100-120 tengerész maradt életben, akik a cápáktól hemzsegő vízben várták kimentésüket. Mire azonban a mentőalakulatok nyolc nappal később a helyszínre érkeztek, már csak tíz tengerészt találtak életben a Juneau legénységéből. A többiek belehaltak a kimerültségbe, a kiszáradásba, és a cápatámadásokba.

Külön tragédiája volt a Juneau pusztulásának a hajón szolgáló öt Sullivan testvér halála. Az iowai Waterloo városából származó testvérek azért léptek be a flottához, hogy megbosszulják nővérük vőlegényének halálát, aki Pearl Harbornál esett el. (A két legidősebb testvér a háború előtt már szolgált a flottánál.) A kiképzés után saját kérésükre ugyanarra a hajóra osztották be mind az ötüket, a Juneau cirkálóra. Az életben maradtak szerint közülük hárman is túlélték a robbanást, de egyikük néhány órával később belehalt sebeibe. A másik Sullivan testvér következő nap veszett a vízbe, míg a harmadik, a legidősebb, a 28 éves George, csak öt nappal később halt bele a kimerültségbe.

A Sullivan testvérek.
A Sullivan testvérek.

 

A flotta parancsnoksága az egyes hajók pusztulását sosem hozta nyilvánosságra, hogy ezzel se szolgáltassanak információkat az ellenség felderítésének. A Juneau süllyedését sem jelentették be, de tudták, ha nyilvánosságra kerül az öt testvér halála, mindenki számára világos lesz, hogy a hajó elveszett. A parancsnokság hónapokig hezitált, mit is tegyenek. A Sullivan szülők közben aggódni kezdtek, mert elmaradtak a fiúktól érkező levelek. Miután a haditengerészet nem válaszolt nekik, végül Roosevelthez írtak, kérve, tudassák már velük, mi történt a fiaikkal. A flotta végül csak következő év, 1943 januárjában tudatta a szülőkkel a testvérek halálát. (A család házához érkező tengerésztiszttől az ajtót nyitó családfő csak annyit kérdezett: „Melyik?” A válasz: „Sajnálom. Mind az öt.”)

Az eset természetesen országszerte nagy visszhangot váltott ki. A családhoz sorra érkeztek a részvétnyilvánítások, egyebek közt Roosevelttől, és -katolikus család lévén- XII. Pius pápától. A Sullivan testvérek nemzeti hősök lettek, utcákat, tereket neveztek el róluk, emlékműveket állítottak nekik. Még a háború alatt egy rombolót is elneveztek róluk. A tragédia után a haditengerészet megszüntette azt a gyakorlatot, hogy a testvérek ugyanazon a hajón szolgálhassanak. Addig legalább harminc esetben egyeztek bele abba, hogy három-négy testvér egy hajón szolgáljon. A Sullivan testvérek tragédiája után őket különböző hajókra helyezték át.

A Guadalcanal körül harcoló amerikai haditengerészeti erők főparancsnoka, Halsey tengernagy, a katasztrófáért a Helena kapitányát, Gilbert Hoovert hibáztatta, akit néhány nappal később leváltott beosztásából. A dühében szokása szerint összevissza csapkodó Halsey később maga is belátta, ez hibás döntés volt, és elnézést kért Hoovertől, akinek persze ez aligha jelenthetett nagy vigaszt a kettétört karrierjéért.

Gilbert Corwin Hoover, a Helena kapitánya.
Gilbert Corwin Hoover, a Helena kapitánya.

 

Míg az ütközetet túlélő amerikai hadihajók délutánra már mind biztonságba kerültek, a csatatéren maradt Hiei számára szinte semmilyen esély nem maradt a menekülésre. A Savótól északkeletre körözgető csatahajó már kora reggel magára vonta az amerikai légierő figyelmét. Az első támadásra negyed hétkor került sor, mikor a Henderson Fieldről érkező SBD-3 zuhanóbombázók csaptak le a hajóra. Az amerikai pilóták egy biztos találatot jelentettek, de valójában minden bombájuk elkerülte a Hieit.

Egy óra múlva a torpedóvetők következtek, melyek támadásuk után szintén egy találatot jelentettek, szintén tévesen. A gépek számára kellemetlen meglepetést jelentett, hogy a támadás közben három Zero jelent meg a Hiei felett, melyek több amerikai gépet megrongáltak. A vadászok a Junyo anyahajóról érkeztek, mely időközben elég közel ért ahhoz, hogy a nagy hatótávolságú Zerók légifedezetet tudjanak adni róla a csatahajónak. Kilenc órától már folyamatosan hat Zero járőrözött a Hiei felett.

Más biztató fejlemények is történtek. A Hiei mellett maradt két rombolóhoz, a Yukikazéhoz és a Teruzukihoz nem sokkal reggel nyolc után újabb három romboló csatlakozott, a korábban utóvédként a Russel-szigeteknél hagyott Shigure, Shiratsuyu, és Yugure. Ezek a hajók nem vettek részt az éjszakai ütközetben, vagyis lőszerkészletük érintetlen maradt, és legénységük is viszonylag pihent volt. Megérkezésük után Abe negyed kilenckor átszállt a Yukikazéra, mivel a Hiei szétlőtt parancsnoki hídján semmilyen kommunikációs eszköz nem működött, és a tengernagy legfeljebb zászlójelzésekkel tudta volna csak irányítani a hajókat.

Megérkezve a rombolóra Abe azonnal utasítást küldött a Kirishimának, forduljon vissza, és vegye vontába a Hieit. Abe ugyanekkor visszarendelte a Nagarát, és a harcképes rombolókat is. Ha a tengernagynak ez már az éjszaka eszébe jut, és az ütközet után azonnal vontatókötélre veszik a csatahajót, a délelőtti órákban sikerülhetett volna elhagyni a legveszélyesebb övezetet. Eddigre azonban a Kirishima és a többi hajó már messze járt, és bár rögtön visszafordultak, már csak a délutáni órákban érkezhettek volna meg. Abe tehát a többi hajót is visszairányította abba a térségbe, melyet nappal az amerikai bombázók és torpedóvetők uraltak, vagyis veszélynek tette ki még épségben maradt hajóit is.

A Kirishima végül nem is jutott messzire. A hajót néhány órával később ismét visszarendelték, a légitámadások növekvő veszélye, és az amerikai tengeralattjárók jelentette fenyegetés miatt.

A Kirishima és az Akagi, a háború előtt.
A Kirishima és az Akagi, a háború előtt.

 

A Hiei tehát végképp magára maradt, és csak a mellette tartózkodó rombolók segítségére számíthatott, melyek viszont nem voltak alkalmasak arra, hogy vontába vegyék a náluk mintegy tizenötször nagyobb csatahajót. A Hiei egészen hasonló helyzetbe került, mint másfél évvel korábban a Bismarck. Fegyverzete és hajtóművei kifogástalan állapotban voltak, s a hajótest is csak jelentéktelen sérüléseket szenvedett, vagyis a hajónak sem harcképessége, sem úszóképessége nem szenvedett említésre érdemes károkat. A sérült kormány miatt viszont a csatahajó mégis teljesen magatehetetlen volt.

Az amerikaiak természetesen igyekeztek is kihasználni a számukra kedvező lehetőséget. Mikor tudomására jutott, hogy a japánok Guadalcanal előtt hátrahagytak egy sérült csatahajót, Halsey eltökélte, mindenáron végez a japán hajóval, s azonnali támadásra utasította az Enterprise repülőgépeit. A parancs nem váltott ki osztatlan lelkesedést az amerikai pilóták között, a Hiei ugyanis messze túl volt az anyahajó repülőgépeinek hatósugarán. Halsey ebben nem látott problémát, elképzelése szerint a gépeknek a támadás után Henderson Fielden kellett leszállniuk, és üzemanyagot vételezniük, majd onnan visszatérniük az anyahajóra.

A probléma ezzel csak az volt, hogy az anyahajón senki nem tudta, pontosan mi is történt előző este Guadalcanalon, és abban sem voltak biztosak, egyáltalán amerikai kézen van e még Henderson Field. A gépeket ennek ellenére útnak indították, és reménykedtek benne, hogy a repülőtéren nem a japánok fogják fogadni őket. (Halsey korábban se foglalkozott olyan részletkérdésekkel, mint a repülőgépek hatósugara. Volt rá példa, hogy a pilóták parancsmegtagadással fenyegetőzve kényszerítették a támadási parancs visszavonására, ugyanis olyan célpont ellen akarta küldeni őket, amely kívül esett a gépek hatósugarán.)

Addig is, amíg az Enterprise gépei megérkeztek, a Henderson Fielden állomásozó repülőgépek folytatták tovább a japán csatahajó megpuhítását. A Zerók jelenléte arra késztette az itteni parancsnokságot, hogy ne kis csoportokban indítsák támadásra a repülőket, hanem nagyobb kötelékekkel indítsanak összehangolt támadásokat. Kilenc órakor kilenc SBD bombázó, és három TBF torpedóvető indult támadásra, hét Wildcat vadászgép kíséretében.

A körben forgó Hiei, egy amerikai bombázó fedélzetéről nézve.
A körben forgó Hiei, egy amerikai bombázó fedélzetéről nézve.

 

Bár a Hiei nem volt kormányozható, de gépei működtek, és Nishida kapitány 15 csomóra növelte a sebességet. A hajó ugyan csak egy irányban tudott haladni, jobbra körbe, de mégiscsak mozgott, ami valamelyest megnehezítette a támadó gépek pilótái számára a célzást. A csatahajó, és a kísérő rombolók légvédelmi ágyúi is megtették ami tőlük tellett, és jól vezetett tüzet zúdítottak a támadókra. A Hiei védekezett mindennel, amije volt, beleértve a 356 mm-es lövegeket, melyekhez most bőven volt lőszer a légvédelmi repeszgránátokból, amit eredetileg Henderson Field bombázására szántak. A csatahajót ezúttal sem érte találat.

Az Enterprise első kilenc torpedóvető gépe fél tizenegykor érkezett meg. Bár a pilóták egy biztos találatot jelentettek, a Hiei valójában ezúttal is sértetlen maradt. A légitámadások növekvő intenzitása viszont arra késztette Abe tengernagyot, hogy feladja a csatahajó vontatására tett kísérleteket, és visszavonulásra utasítsa a feléjük tartó Kirishimát. Abe ugyanekkor azt javasolta Nishida kapitánynak, a rombolók segítségével próbálja meg a csatahajót partra futtatni Guadalcanalon, vagy a Savo-szigeten, ahol a hajó úszóütegként működhetne tovább.

Ez természetesen a Hiei halálos ítéletét jelentette, márpedig Nishida határozottan úgy vélte, hajója még megmenthető. Az addigi támadások nem okoztak nagyobb kárt a csatahajónak, mely a fedélzeti károk és a sérült kormány kivételével kifogástalan állapotban volt. A javítóbrigádok elszánt küzdelmet folytattak a kormány kijavításáért, és úgy látszott, jó esély van rá, hogy sikerrel járnak. A csatahajót erős rombolófedezet vette körül, és ott köröztek felette a Zero vadászgépek. Abe végül hagyta meggyőzni magát, és beleegyezett a Hiei megmentésére tett próbálkozások folytatásába.

Tizenegykor ismét a Guadalcanalról érkező torpedóvetők támadták a hajót, ismét eredménytelenül, és velük szinte egy időben a légierő Espiritu Santóról érkező B-17-es nehézbombázói is bombázták a hajót. A 14 B-17-es összesen 56 darab 250 kilós bombát dobott le, de mint a nagy magasságokból történő bombázások során általában, ezúttal is nagyon rossz találati aránnyal. A Hieit egyetlen bomba találta csak el, és az is csupán jelentéktelen károkat okozott. Nem értek el eredményt a negyedórával később Henderson Fieldről érkező zuhanóbombázók sem. (Bár ők is három találatot jelentettek.)

Egy TBF, leszállás közben.
Egy TBF, leszállás közben.

 

Az első komolyabb csapás azonban már nem váratott magára sokáig. Fél tizenkettőkor újabb hat torpedóvetőgép érkezett Henderson Fieldről, melyek, miután a Zerók időközben kénytelenek voltak visszatérni az anyahajójukra, nyugodtan végrehajthatták a támadásukat, melyet csak a japán hajók légvédelmi ágyúi tudtak megzavarni. A Hieit ezúttal valóban eltalálta két torpedó, az egyik balra elöl, a másik pedig középen.

Bár a csatahajó most tényleg komoly károkat szenvedett, a sérülések közel sem voltak végzetesek. Az orr részen robbanó torpedó nem sok kárt okozott, a hajó közepét eltaláló viszont jókora vízbetörést eredményezett, melyek következtében több kazán is a víz alá került. A hajó ennek ellenére is mozgásképes maradt, a dőlést ellenárasztásokkal korrigálták.

Dél körül a Hiei tehát még mindig elég jól állt. Az állandó légitámadások dacára a csatahajó addig összesen két torpedó, és egy bombatalálatot kapott csupán, melyek nem okoztak olyan károkat, amik igazán súlyos következményekkel jártak volna rá nézve. Fél egykor ismét megjelentek a csatahajó felett a Zerók, ezúttal Rabaulból, és egészen délután kettőig ott keringtek a hajó felett. És ami a legfontosabb volt, biztatóan haladt a sérült kormányszerkezet kijavításán zajló munka is. A búvároknak sikerült a léket valamelyest elzárni, és csökkenteni a vízbetörést. A kormánykamrából már majdnem sikerült kiszivattyúzni a vizet, és délután kettőkor a kárelhárítás parancsnoka úgy vélte, egy órán belül végezni fognak a javítási munkákkal. Nishida tehát optimista volt esélyeiket illetően, és figyelmen kívül hagyta Abe újabb utasítását, melyben a tengernagy elrendelte a hajó kiürítését.

Az amerikaiak azonban nem adtak még egy órát a japánoknak. Délután kettőkor, mikor a Zerók ismét távozni voltak kénytelenek, újraindították a támadásokat. Tizennégy vadászgép fedezete mellett először 14 bombázó és torpedóvető támadt Henderson Fieldről, majd nem sokkal utánuk négy torpedóvető az Enterprise-ról. A Hieit már az első támadás során két torpedótalálat érte, jobboldalt középen, és hátul. Valószínűleg két másik torpedó is eltalálta a hajót, ezek azonban nem robbantak fel.

A támadás alatt álló Hiei, Jack Fellows festményén.
A támadás alatt álló Hiei, Jack Fellows festményén.

 

A találatok komoly vízbetöréseket okoztak, ám a csatahajó a valóban végzetes sérülést a nem sokkal később következő második támadás során szenvedte el. A Hiei ezúttal is két találatot kapott, egyet jobboldalt középen, egyet pedig a tatján. Ez utóbbi volt az, ami romba döntötte a japánok reményeit a hajó megmentésére. A torpedótalálat következtében ugyanis a tat ismét súlyosan sérült, és nagy léket kapott, melyen keresztül a víz megint elárasztotta a már majdnem szárazra került kormánykamrát.

Ezzel odalett a kárelhárítás minden addigi munkája, az újabb sérülések kijavítására pedig már remény se volt. A csatahajót már csak vontatni lehetett volna, de a folyamatos légitámadások mellett erre gondolni sem lehetett. Arra se nagyon, hogy a hajó kihúzhatja sötétedésig. Három óra után, mikor a támadó gépek távoztak, a Hiei már erősen jobbra dőlt, tatja jól láthatóan megsüllyedt. Abe ismét kiadta a parancsot a hajó elhagyására, és a biztonság kedvéért ezúttal írásban is elküldte a parancsot Nishidának. A Hiei kétségbeesett, ám elszánt kapitánya, aki láthatóan már a sírással küszködött, a parancsnoki hídon tisztjei előtt tépte szét Abe utasítását.

Közben azonban sorra érkeztek a hídra a rossz hírek. A kazánok közül már csak néhány működött, súlyos vízbetörések voltak a turbináknál, és a víztelenítő szivattyúk is egymás után mondták fel a szolgálatot. Délután öt óra felé végül leállt az utolsó, még működő hajtómű is. A csatahajó teljesen mozgásképtelenné vált, belsejében egyre nagyobb területet öntött el a víz. Nishida végül feladta, és elrendelte a hajó kiürítését.

Ahogy az a flottában előírás volt, először a császár arcképét helyezték biztonságba, és csak miután ezt átszállították az egyik rombolóra, kezdték meg a legénység evakuálását. Az utolsó légitámadásra háromnegyed hatkor került sor, amikor a Henderson Fieldről érkező hat bombázó támadta a hajót. Bár a csatahajó teljesen mozgásképtelen volt, találatot nem értek el. Távozóban az amerikai gépek fedélzeti fegyvereikből szokásuk szerint jól megsorozták a hajót, és az azt éppen elhagyó japán tengerészeket. Nishida, akit nem sokkal korábban tisztjei rángattak le a parancsnoki hídról, most a 3. lövegtorony tetején állva irányította a kiürítést. Körülötte csak úgy pattogtak az amerikai géppuskák lövedékei, de a kapitány meg sem próbált fedezékbe bújni, rezzenéstelen arccal vezényelt tovább embereinek.

Fél hétre mindenki távozott a Hieiről, köztük Nishida is. A kapitány hajójával együtt akart elmerülni, és ismét tisztjei voltak azok, akik végül rábírták a távozásra. A lövegtorony tetején, ahol Nishida állt, a hajót elhagyó tengerészek szeme láttára hangos veszekedésre, és dulakodásra került sor a kapitány és a tisztek között, akik el voltak szánva rá, ha kell, erőszakkal is magukkal viszik kapitányukat. Végül, miután jelentették neki, hogy a gépházban a távozók kinyitották a fenékszelepeket, tehát a Hiei mindenképpen el fog süllyedni, Nishida belegyezett a távozásba.

Egy tökös japán. Nishida Masao.
Egy tökös japán. Nishida Masao.

 

A rombolók több mint 1300 embert vettek fel, köztük 151 sebesültet. A Hiei legénységéből 188 tengerész esett el.

Abe utasította a Shigure rombolót, torpedózza meg, és süllyessze el a Hieit. Erre azonban már nem került sor, nem sokkal ezt követően ugyanis megérkezett Yamamoto utasítása, melyben nyomatékosan megtiltotta, hogy elsüllyesszék a csatahajót. Yamamoto sem bízott már abban, hogy a Hieit meg lehet menteni, de úgy gondolta, a felszínen lebegő roncs továbbra is magára fogja vonni az amerikaiak figyelmét, és mialatt azok a Hiei elsüllyesztésével foglalkoznak, a Guadalcanal felé tartó teherhajók, és a repülőtér bombázására indított újabb kötelék zavartalanul megközelítheti majd a szigetet.

Abe a rombolókkal leírt még néhány kört a Hiei körül, mely erősen jobbra dőlt, tatja pedig annyira lesüllyedt, hogy a víz már majdnem a fedélzet szintjéig ért. Miután Abe már nem tudott mit tenni, hét óra felé megindult északnyugat felé, hogy csatlakozzon Mikawa tengernagy közeledő cirkálóihoz és rombolóihoz. A magára hagyott, lassan sodródó Hiei este hét óra után eltűnt a rombolók mögött, a lassan sötétbe boruló horizonton. Többé senki sem látta. Soha nem derült ki, a csatahajó végül mikor, hol, és hogyan süllyedt el.

Mikor Abe éjfél után Mikawa cirkálóival együtt ismét visszatért, a rombolók már hiába keresték a Hieit. Miután senki sem látta elsüllyedni a hajót, a japánok egy darabig még bizonytalanok voltak a csatahajó sorsa felől. Két nappal később, a következő ütközetben, mikor a South Dakota feltűnt a japán hadihajók előtt, a nehézcirkálók azért késlekedtek a tüzeléssel, mert egy ideig azt hitték, a Hiei került elő. A csatahajót végül december huszadikán törölték a haditengerészet nyilvántartásából. Ez volt az első japán csatahajó, mely a második világháborúban odaveszett, és egyben az első ellenséges csatahajó, melyet az amerikai haditengerészet az 1898-as spanyol-amerikai háború óta elsüllyesztett.

A kilencvenes években Robert Ballard felkutatta a Savo-szigeteknél elsüllyedt hadihajók roncsait. A Hieit is sokáig keresték, de nem találtak rá. Rábukkantak egy Kongo osztályú csatahajó felborult, és kettétört roncsaira, melyet ugyan minden kétséget kizáróan igazából nem sikerült azonosítani, de helyzete és sérülései alapján szinte teljesen biztosra vehető, hogy a Kirishima az. Tehát továbbra is rejtély, a Hiei pontosan hol és hogyan fejezte be pályafutását.

A Hiei szárazdokkban, 1941 novemberében, a Pearl Harbori támadásra való felkészülés közben.
A Hiei szárazdokkban, 1941 novemberében, a Pearl Harbori támadásra való felkészülés közben.

 

A Hiei elsüllyedése volt a november tizenharmadikai ütközet utolsó felvonása. Ha a japán csatahajót sikerült volna visszavinni támaszpontjára, ma minden történelemkönyv úgy emlékezne meg az ütközetről, mint az amerikai flotta katasztrofális vereségéről. Ezt mutatják a két flotta által elszenvedett veszteségek is, az amerikaiak 1439 tengerészt vesztettek, a japánok 552-t. A Hiei pusztulása azonban bőven ellensúlyozta az amerikaiak veszteségeit. Az ütközet stratégiai szempontból sem végződött jól a japánok számára, hiszen visszavonultak, és lemondtak Henderson Field bombázásáról. A csata így végül minden balfékségük, és hatalmas veszteségeik ellenére is amerikai győzelemnek tekinthető. Hogy ezt nem saját maguknak, hanem az ellenség által elkövetett hibáknak, és a szerencsének köszönhették, az a végeredmény szempontjából teljesen mindegy.

Az amerikai sajtó persze jó nagy hűhót csapott az ütközet körül. A haditengerészet nem adott ki részletes jelentést, és az ütközetben részt vett hajók neveit sem adta meg, de a jelen levő haditudósítóktól, és a tengerészek hazaküldött leveleiből elég sok minden kiszivárgott. A sajtó sokáig cikkezett a hős amerikai rombolókról, melyek legyőzték a hatalmas japán csatahajót. A szakirodalomban egészen máig sokat emlegetik Callaghan „hősi önfeláldozását”, úgy állítva be a dolgot, mintha a tengernagy szándékosan vetette volna oda magát a hatalmas túlerőben levő japán kötelék elé, hogy afféle amerikai Leónidaszként mintegy saját testével tartóztassa fel az ellenséget.

Az ütközetben részt vett tengerészekre a csata után természetesen két kézzel szórták a kitüntetéseket. Mindkét elesett tengernagy megkapta a Kongresszusi Becsületérmet, amit többek között odaítéltek a San Francisco elsőtisztjének, Bruce McCandless-nek, valamint a nehézcirkáló egy másik tisztjének, Herbert Schonlandnak, és az egyik altisztnek, Reinhard Keplernek, akik nagy szerepet játszottak a súlyosan sérült hajó megmentésében. Callaghannal együtt tehát a San Francisco legénységének egyszerre négy tagja kapta meg a legmagasabb amerikai kitüntetést, egyetlen ütközetért. Ez máig rekord az US Navy-nél.

Nimitz a flotta újdonsült hőseivel. Jobbra a San Francisco elsőtisztje, Bruce McCandless, balra Herbert Emery Schonland, a cirkáló kárelhárításának parancsnoka.
Nimitz a flotta újdonsült hőseivel. Jobbra a San Francisco elsőtisztje, Bruce McCandless, balra Herbert Emery Schonland, a cirkáló kárelhárításának parancsnoka.

 

Bár a japánok is győztesnek kiáltották ki magukat, részükről szó sem volt semmiféle ünneplésről, és kitüntetésekről. A visszavonulással eljátszották az utolsó esélyüket Henderson Field semlegesítésére. Másnap, 14-én éjszaka, Mikawa tengernagy nehézcirkálói ugyan ellenállás nélkül eljutottak Guadalcanalig, és ismét ágyúzták a repülőteret, a 203 mm-es lövegek azonban nem tudtak igazán súlyos károkat okozni az amerikaiaknak. Yamamoto éppen ezért a repülőtér elleni támadás megismétlésére utasította az ütközetet túlélő hajókat, és az erősítésként hozzájuk vezényelt cirkálókat és rombolókat.

Az új támadást azonban már nem Abe vezette. A Hiei elvesztése, és a visszavonulás miatt felbőszült Yamamoto már az ütközet másnapján menesztette állásából Abét, akit néhány hónappal később elbocsátottak a haditengerészettől. A Hiei kapitánya, Nishida Masao pályafutása is véget ért. Akármilyen jól is teljesített egyébként, a csatahajó elvesztését nem bocsátották meg neki. Az ütközet után hadbíróság elé állították, mely vétkesnek találta a többi hajóval és a főparancsnoksággal való hiányos kommunikációban, illetve abban, hogy nem működött együtt megfelelően Abéval. Először tartalékállományba helyezték, majd később, amikor a flottánál már kezdtek rohamosan fogyatkozni a tapasztalt és képzett tisztek, ismét aktiválták, de hadihajót többé nem bíztak rá. A háború utolsó szakaszában a haditengerészet különböző szárazföldi támaszpontjain teljesített szolgálatot. (Tisztjeinek, akik rábírták a Hiei elhagyására, soha nem bocsátott meg. Elsőtisztjéről, Sakamoto Matsusaburóról később többször is kijelentette: „Ellopta a halálomat!”)

Az amerikai légierő által megrongált, partra futtatott, égő japán teherhajók Guadalcanal partjainál.
Az amerikai légierő által megrongált, partra futtatott, égő japán teherhajók Guadalcanal partjainál.

 

A november tizenötödikei támadást tehát új parancsnok, Kondo Nobutake altengernagy vezette. A japánok azonban nem tudták, hogy a súlyos veszteségek hatására Halsey leválasztotta kötelékéről két új csatahajóját, a Washingtont és a South Dakotát, és Guadalcanal védelmére küldte őket. A Kirishima tehát ezúttal óriási túlerővel került szembe.

Ennek ellenére nem sokon múlott, hogy az amerikaiak ezt az ütközetet is elbénázzák. A kötelék négy rombolóját néhány perc alatt elsöpörték a japán torpedók, melyek végül három amerikai hajóval végeztek. A South Dakotát a japán hajók ágyúi, és saját villamos hálózatának összeomlása ütötte ki a harcból. A győzelmet, és a Kirishima elsüllyesztését, az amerikaiak végül kizárólag a Washington ágyúinak, és a rátermett kötelékparancsnoknak, Willis Lee ellentengernagynak köszönhették.

A japán legfelsőbb haditanács egyik 1943-as, a császár részvételével megtartott gyűlése. A kép alapján ítélve hangulatos összejövetel lehetett az ilyesmi.
A japán legfelsőbb haditanács egyik 1943-as, a császár részvételével megtartott gyűlése. A kép alapján ítélve hangulatos összejövetel lehetett az ilyesmi.

 

Jellemző módon az újabb vereségre Yamamoto már korántsem reagált olyan hevesen, mint két nappal korábban. Abéval ellentétben ugyanis a jó kapcsolatokkal rendelkező Kondo a haditengerészet egyik „erős emberének” számított, és vele szemben Yamamoto valahogy meg tudta őrizni a higgadtságát. Egyébként a jó kapcsolatok mindkét haditengerészetnél sokat számítottak, amit remekül megvilágít a Guadalcanal körüli harcokban szereplő tengernagyok utóélete. Richmond Turner tengernagy, aki az első hónapok vereségsorozatának egyértelmű felelőse volt, semmiféle elmarasztalásban nem részesült, karrierje töretlen lendülettel folyatódott tovább, s még a háború vége előtt megkapta altengernagyi, majd tengernagyi (full admiral) előléptetését. A kezdeti kudarcokért végül az US Navy főparancsnokának, King tengernagynak régi vetélytársát, a korábban a Korall-tengeren, Midwaynél, és a Salamon-szigeteknél is győzedelmeskedő Frank Jack Fletcher altengernagyot tették meg bűnbaknak, aki a távolsági fedezet parancsnoka volt, és az ütközetek idején a közelében sem járt Guadalcanalnak. (Éppen ez volt a vád.) Fletchert leváltották, s rangjához és korábbi pozíciójához képest megalázó szárazföldi beosztásokba helyezték át.

Japán oldalon a Guadalcanal körüli harcok talán legsikeresebb tengernagya, Mikawa Gunichi ellentengernagy bukott meg, amikor hazatérve a főparancsnokságon élesen bírálta a hadvezetést, s az emberéletek és a hadianyag értelmetlen elpazarlásának minősítette a Guadalcanal körüli hadműveleteket. Ezt követően Mikawa is kapott egy szép nagy íróasztalt egy félreeső japán támaszponton, s még a háború vége előtt nyugdíjazták.

Tájkép csata után.
Tájkép csata után.

 

Guadalcanalt a japánok végül mégis kénytelenek voltak feladni. A szigetet, miután az újabb „banzai attack” is tömegmészárlásba fulladt, 1943 februárjában kiürítették. A másodlagos jelentőségű hadműveletként induló kampány végül féléves anyagcsatává vált, melyben az amerikaiak felmorzsolták a japánok erőforrásait. Guadalcanal volt az utolsó olyan hadszíntér, ahol a japánok kezdeményezőként léptek fel, a háború további részében már csak védekezni tudtak. Ami talán még nagyobb jelentőségű volt, itt veszett el a japánoknak a győzelembe vetett hite is. 1943 után már nem azért harcoltak, hogy győzzenek, hanem azért, hogy dicsőségesen haljanak meg.

A vég.
A vég.
51 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr6613311567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.11.19. 18:53:25

A Kirishima felé esetről úgy olvastam volna bővebben. Így is jó volt a sorozat.

savanyújóska 2017.11.19. 19:09:56

@molnibalage: Direkt nem írtam róla többet, erről ugyanis a Haditechnikának írtam egy cikket. Az első rész már meg is jelent az októberi számban.

Crip Lee 2017.11.19. 19:31:34

@savanyújóska: Szuper. Online is megjelenik vagy csak nyomtatva?

hátramozdító 2017.11.19. 22:22:22

Köszönjük szépen! A haditanácsos képalá' meg külön kiemelendő, mindent elmond a blog fűszeréről.

Galaric 2017.11.20. 04:40:43

Egyetlen hibája van az írásaidnak... túl sok idő telik el egy-egy megjelenés között. :D
Remélem mihamarabb kapunk újabb olvasnivalót!
Jöhetne most néhány cikk a vitorláskorszakból.
Gyanús is volt a Haditechnikás cikk nekem!
Akkor jó volt a megérzésem, hogy Te "követed" el. :)

savanyújóska 2017.11.20. 07:00:45

@Crip Lee: Nincsenek jelen a neten. És sajnos máshol se nagyon.

@Galaric: Az újabb évforduló kapcsán egy darabig még lógni fogok a japán témán.

Galaric 2017.11.20. 09:35:06

@savanyújóska:
Nekem aztán nem probléma, szívesen olvasok bármit amit megosztasz velünk. :)

csi szi 2017.11.20. 12:37:58

A történet azt mutatja, hogy a japók az amcsiknál is nagyobb balf.szok voltak.

project640 2017.11.20. 15:09:31

számomra még mindig felfoghatatlan, hogy a túróba úszta meg a császár!!!???? .... Japán, 10 és 10 millió ártatlan embert mészárolt le, a háború elvesztésével kitette magát 2 atombombának is .... ma szitokszóvá vált Hitler, Mussolini ..., de Hirohito el van temetve, és a japánok -köszönik szépen- szép számmal látogatják is a sírját a Musashi temetőben ...... , amióta egyszer olvastam a koreai 'komfort girl'-ekről egy cikket, azóta már a császári haditengerészetről is, sajnos megosztóan tudok csak nyiatkozni, olvasni :-(

Untermensch4 2017.11.20. 16:32:53

@project640: Úgy hogy "a császárnak rossz tanácsadói voltak" :) Úgy tudom hogy az amcsik tudták, a császár annyira "szent" hogy ha meghalasztják akkor nagyon bekattanhatnak a japánok, meg annyi pozitívumot el lehet róla mondani hogy legalább nagaszaki után odatette magát (a már bekattantak puccs-veszélye ellenére) hogy "oké srácok, finito, vesztettünk én meg nem leszek isten, pont".
Kb mintha hitler '44-ben ahogy elérte az ellen a német határt, minden hadat keletre állít, nyugatról meg frankón beengedi az angolszászokat königsbergig... mert ha hirohito nem kap a fejéhez akkor tényleg utolsó emberig elfogytak volna a japánok.
A háború után mintha tengerbiológusnak állt volna de lehet hogy keverem vki mással.

savanyújóska 2017.11.20. 19:20:37

@csi szi: Valamelyik hadtörténész jegyezte meg valahol, szerintem nagyon találóan, hogy a tengeri csatáknál mindig csak az a kérdés -ami eldönti a győzelmet, vagy vereséget-, hogy melyik fél a kevésbé tehetetlen.

@project640: Ez nem japán specialitás. Az individuum jogainak és életének semmibevétele, meg a szenvedés iránti érzéketlenség általában jellemző az ázsiai társadalmakra. Olvasgass kicsit a vietnami hadifogolytáborokról is, vagy arról, a kínaiak hogyan verték le a tajping felkelést, vagy mit műveltek a boxer lázadás idején.
Lehet nevetgélni rajta, de Hirohito a japánok számára az élő isten volt, semmiképp nem mentek volna bele a megadásba, ha az amerikaiak nem garantálják a személyének a sérthetetlenségét. Egyébként meg, mint a legtöbb uralkodónak a XX. században, az ő tényleges szerepe is inkább csak formális volt, a tényleges döntéshozatalban nem nagyon vett részt.

Untermensch4 2017.11.20. 20:23:51

@savanyújóska: Kissé megkopott emlékezetem szerint volt vmi japán-amerikai tárgyalásos tapogatózás már vmikor 42-43-ban (basszus, ég az évre sem emlékszem) merthogy mindketten tudták, ha elhúzódik anyagháborúvá annak mi lesz a vége...
Na ezt tán' tanítják mint kulturális-kommunikációs tragédiát. Tömören, az amerikaiak üzenték a japánoknak hogy abba kéne hagyni ezt a háborút. A japánok üzenték (a maguk cirkalmasabb módján) hogy "a becsület megőrzése a szamuráj-szellemiség miatt fontos, a császár személyének szentsége pedig még fontosabb". Az amerikaiak nézték az üzenetet egy homlokráncoló WTF?! közepette, aztán vállat vontak és nyomultak tovább. Pedig a japán üzenet azt akarta tartalmazni hogy vannak olyan zakkantak (a társadalom minden szintjén) akik utolsó emberig akarnak harcolni, és ha olyan esemény történik ami a császárra nézve sértő akkor bukik a békülés... hát erre a félreértésre ráment valahányszázezer ember élete mindkét oldalon. :(

csi szi 2017.11.20. 20:45:51

@project640: Mussolini is el van temetve, először jeltelen sírba temették, de aztán megengedték, hogy átvigyék a családi kriptába, fasiszta zarándokhely. Egyébként is messze nem számít annyira negatív figurának az olaszoknál, mint Hitler a németeknél, persze ez relatív. A balosok gyűlölik, nyilván, a jobbosok nem annyira, sőt fasiszta pártok is legálisan működtek a háború után is. De ez itt off.

Untermensch4 2017.11.20. 21:34:07

@molnibalage: Ezzel a memóriával ami nekem van, eddig ennyire tudtam szűkíteni: vagy a história vagy a rubicon vmelyik, évekkel ezelőtti számában olvastam, ezt érzem kevésbé valószínűnek. Vagy egy 8-10 évvel ezelőtt kölcsön kapott külker fősulis tankönyvben. Utóbbit két embertől kaphattam, már írtam nekik.

carp3tm0nster 2017.11.20. 21:36:08

Ismét egy hibátlan cikk, köszönöm! :)

savanyújóska 2017.11.21. 06:20:56

@Untermensch4: Nekem is rémlik valami. Ha jól emlékszem, az oroszokon keresztül próbáltak kapcsolatba lépni az amerikaiakkal, de olyan zavarosan fogalmazták meg az üzenetet, hogy azok nem tudták belőle kisilabizálni, tulajdonképpen mit is akarnak a japánok, és nem vették komolyan. De egyébként nem hiszem, hogy ennek sok jelentősége lett volna, az amerikaiak szerintem sehogyan sem adtak volna egérutat a japánoknak.

Untermensch4 2017.11.21. 17:45:47

@savanyújóska: Persze, utólag könnyű csak ennyire okosnak lenni nekem is. A japánok a mostanihoz képest kevesebb halott, mínusz két ledobott atombomba és talán a koreai fsz megtartásával lennének előrébb. De nem lennének mert ha nem feltétel nlküli megadással zárják a háborút akkor mostanra a birodalmi frusztrációjuk miatt annyira el is torzulhattak volna mint észak-korea... de a kezdeti egérutat ugyanúgy megkaphatták volna a vasfüggöny jó oldalán tipegésért ahogy a ny-németek.
Csakhát a történelemben nincs "mi lett volna ha", regényíráshoz meg lusta és szétszórt vagyok :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.11.22. 12:45:07

@savanyújóska: Csak az nem 1943-ban volt, hanem 1945 táján és nyáron már az oroszoknak eszük ágában sem volt segédkezni, mikor lerohanhatták a japán területeket. Az viszont érdekes, hogy a távol-keleti hadműveletek utná nekem úgy tűnik, hogy a szovjet térnyerés mégis minimális volt. Nem kapták vissza az 1905 után elvesztett tüerleteket, közel sem nőtt az érdekszfére és befolyási övezet úgy, ahogy Kelet-Európában.

Crip Lee 2017.11.22. 13:54:21

@molnibalage: Talán lemilen volt egy iras az oroszok vmelyik japan szigetre torteno partraszallasarol.....

savanyújóska 2017.11.22. 17:04:36

@molnibalage:
„az nem 1943-ban volt, hanem 1945 táján”

Nem, határozottan úgy emlékszem, ez 1943 körül volt. Az oroszok persze már akkor se nagyon törték magukat a békeközvetítésért.

„a szovjet térnyerés mégis minimális volt”

Nem nagyon volt hová teret nyerni, bár azt én se értem, miért nem csatolták a birodalomhoz Mongóliát. Szahalint visszakapták, meg a Kuril-szigeteket, és Port Arthurt. Mandzsúria a kínai kommunisták fontos hátországa volt, ha elveszik tőlük, azt kockáztatják, hogy azok alulmaradnak a Kuomintang-al szemben. Port Arthurt aztán Hruscsov adta vissza a kínaiaknak 1955-ben, amikor békülni akart velük.

@Crip Lee: „az oroszok vmelyik japan szigetre torteno partraszallasarol”

Gondolom a Kuril-szigetek lehettek.

Untermensch4 2017.11.22. 18:49:26

@Crip Lee: lemil.blog.hu/2015/09/02/a_megkesett_bosszu_ii
Az első részben benne van a japán haditanácsos fénykép is :)

Untermensch4 2017.11.22. 19:09:54

@molnibalage: Haver "átpörgette" a két könyvet ami szerinte lehetett ( Falkné dr. Bánó Klára (vajon Columbo rokona?): Kultúraközi Kommunikáció, illetve a többszerzős Szavak, jelek, szokások.) de nem találta benne.
Most így a könyvek holtversenybe kerültek a hvg-cikk -tippemmel. Abból viszont az évet sem tudom megmondani... elnézést.

Crip Lee 2017.11.22. 20:52:31

@savanyújóska: "A Kirishima tehát ezúttal óriási túlerővel került szembe."

Erről vhol olvastam, hogy a japánok mikor lőtték a SD-t azt hitték, hogy egy nehézcirkáló. Nem gondolták hogy csatahajót lőnek, arról meg fogalmuk sem volt, hogy a Washington ott lopakodik mögöttük.

csatahajós 2017.11.23. 00:47:22

No így a 3 rész együtt olvasva azt kell mondjam, hogy a szokásos magas színvonalat hozza és gratula érte Zolinak! Én is olvastam volna még a Washington -Kirishima összecsapásról a te olvasatodban, de akkor majd beszerzem a vonatkozó HT-át :).

Gratula mégegyszer és jöhet még az évfordulók miatti japán-amcsi anyagból ;). Például a kisebb, későbbi csak romboló illetve romboló-cirkáló ütközetekreől magyar nyelven kb szinte semmi sincs..(Tassafaronga, Kula Gulf, Kolombangara stb.) A későbbi ütközetekben az amcsi torpedók egyébként sokkal jobban teljesítettek, sőt 1944-re már bőven voltak a japánok szintjén. A távolságokat figyelembe vévve egésyzen elképesztő tényleg, hogy itt a forró helyzetben egyetlen torpedójuk sem volt hatásos...

Serathis 2017.11.25. 13:13:12

Kis megjegyzés arról hogy miért Hitler és miért nem Mussolini vagy Hirihito a legfőbb gonosz nyugaton (gondolom a Koreaiak másképp gondolják): Hitler Európai volt! Sőt nem csak az, hanem német. Vagyis osztrák, de ebből a szempontból mindegy. A lényeg hogy egy "kulturnépet" vezetett az "ordas eszmék" prédájává. Myozart népéből csinált állatot. Mussolini meg egy polyáca volt, Sztálin meg orosz (grúz) tehát nem európai. Nem a body count számít, hanem a kultursokk.

savanyújóska 2017.11.26. 08:54:09

@Crip Lee: Pedig tudhatták volna, mert a Nagaráról már jelezték Kondónak, hogy nem nehézcirkáló, hanem csatahajó van előttük, sőt, pár perccel az összecsapás előtt már azt is tudták, hogy kettő is van belőlük. A Washington egyébként nem a japánok mögött volt, hanem a South Dakota előtt.

@Felsmukk: Ez is egy értelmezése a történteknek, bár szerintem inkább csak utólagos interpretáció. A „kultúrsokk” is csak évtizedekkel később jött.

Novara2017 2017.11.28. 07:08:32

Kiváló írás mint mindig. Köszönjük.

AkosJaccik 2017.11.30. 11:51:18

Egy kis mellékes a Surigao-szoros néhai cikkéhez: Szép lassan fellelik Nishimura roncsait. Pár kép a Fuszóról, Jamasiróról és az Aszagumóról: www.facebook.com/rvpetrel/

Crip Lee 2017.12.03. 15:20:43

@AkosJaccik: koszi. Szuper. Ahogy nezem megkerestek az indianapolist is

eMM2 2017.12.11. 18:04:11

Színvonalas és élvezetes cikssorozat most értem a végére.
A történések iskolapéldája annak hogy hogyan ne vívjunk tengeri csatát:)

savanyújóska 2018.01.15. 15:03:09

@molnibalage: Nem állítanám, hogy az utolsó szóig mindent értek belőle, de amit értek, az alapján kimondottan jó összefoglalónak tűnik, lényegesen jobbnak, mint amiket az úgynevezett „ismeretterjesztő” TV csatornákon látni. Ami tíz percbe beleférhet, az szerintem benne van. Egyébként itt is van egy gyengén megírt, de részletes leírás, magyarul:
hajomakett.hu/content/view/630/43/lang,hu/

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.01.15. 15:29:18

@savanyújóska: Köszi. Hogyan lehet gyengén megírt, de részletes egyszerre?

savanyújóska 2018.01.16. 10:09:24

@molnibalage: Benne van minden információ, de a stílusa helyenként egy általános iskolai dolgozatra emlékeztet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.01.16. 10:45:10

@savanyújóska: A felkiáltójelés néhány szófordulatot leszámítva, ha csak bemásolod a szöveget simán elhittem volna, hogy te írtad. Egyáltalán nem érzem azt, amit írtál...

savanyújóska 2018.01.16. 17:08:09

@molnibalage: Átolvastam még egyszer, kicsit jobbnak tűnik, mint elsőre, de azért némileg nyomaszt a gondolat, hogy szerinted én se írok jobban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2018.01.16. 17:18:00

@savanyújóska: Olyannak tűnt, mint valami nagyon régi írásod, nem az újabbak. A mostaiak ennél azért jobbak, de nincs akkora szakadék szerintem.

Untermensch4 2018.01.17. 00:03:36

@savanyújóska: Hajózáshoz nem értő olvasóként nekem tetszenek az írásaid. Abban a linkelt cikkben viszont vannak olyan, rosszul megfogalmazott részek amilyet te nem szoktál írni.

AkosJaccik 2018.03.27. 17:19:29

Ismétlem magam ( www.facebook.com/rvpetrel/ ), mivel épp a Juneau-ról készültek a legújabb képek. Rendesen szét lett tépve a szerencsétlen...
Illetve, potenciálisan fellelték a Hiei-t. ( www.telegraph.co.uk/news/2018/02/26/wreck-japanese-battleship-hiei-may-have-located-solomon-islands/ )

MZoli 2018.03.28. 11:29:16

Tiszteletem urak.

Regebben elerheto volt a Zoli hajoi oldal. Manapsag ezt talalom: acelmonstrum.host22.com/ . Csak ezt nem tudom megnyitni. Elerheto meg az a tartalom valahol? Nagyon jo irasok voltak rajta.

Koszonom.

savanyújóska 2018.03.28. 17:36:38

@MZoli: Az oldal már nincs meg, de a tartalom nagyrészt hozzáférhető itt:
www.mediafire.com/?712jt3pqzu28z

MZoli 2018.03.28. 20:13:52

Koszonom szepen, mar toltom is le. Molninak is koszonom, hogy anno mentette a menthetot. Azert jopar dolog nincs meg, pl. a francia admiralisok ha jol emlekszem. Kar, sokmindent olvastam a cikkeidbol, tobbuket tobbszor is.

AkosJaccik 2018.03.29. 10:16:59

Úgy-ahogy megvan az még, hála egy némileg eldugott, de nagyszerű portálnak. A Wayback Machine különösen a többször látogatott honlapokról készít snapshot-okat (tkp. időről időre mentéseket a pillanatnyi állapotról), a képek szoktak ugyan hiányozni, de a szöveg megkockáztatom, hogy megmaradt: ( web.archive.org/web/20170309094744/http://acelmonstrum.host22.com:80/ )

Crip Lee 2019.03.03. 18:45:32

@AkosJaccik: Nagyon jó fotókat rak fel az arc. Köszi.

gigabursch 2019.04.27. 16:05:04

@AkosJaccik:
Ezer köszönet a linkért.

M-V-B 2021.01.12. 23:39:17

Üdv!

A kommentekben említett, Haditechnika magazinban megjelent cikksorozatot időközben feltették az MTA online cikkgyűjteményébe. Ha valakit érdekel, itt vannak a közvetlen linkek a három részhez:

real.mtak.hu/65479/1/HT_2017_5_cikk_15_u.pdf
real.mtak.hu/71542/1/HT_2017_6_Book_tordelt3_imprimalt_cikk_14_u.pdf
real.mtak.hu/74645/1/HT_2018_1_cikk_13_u.pdf
süti beállítások módosítása