Hét tenger

A Zenta elsüllyesztése, és a francia háború 02.

2020. augusztus 23. 09:19 - savanyújóska

A Zenta part felé úszó túlélői nem Castellastua felé igyekeztek, hanem a halászfalu előtt fekvő két kis sziklaszigetet – Sveta Nedelja és Katic – vették célba. Egyrészt mert ezek voltak hozzájuk a legközelebb, másrészt mert úgy vélték, ha partra szállnak, a montenegrói katonaság azonnal letartóztatja őket, a szigeteken meghúzódva viszont nyernek még néhány órát, és ezalatt az o-m rombolók vagy torpedónaszádok kimenthetik őket. A kimerült hajótörötteket az utolsó szakaszon már segítették a Castellastuából induló halászbárkák is, melyek segítettek nekik partra jutni Sveta Nedelján, ahol végül a túlélők többsége összegyűlt, és várták a segítségükre érkező hajókat.

Amik viszont csak nem akartak megérkezni. A Cattaróba visszamenekült hajók egész nap tétlenül lapultak az öbölben, várva, a franciák mit fognak most csinálni? Barrynak eszébe sem jutott, hogy gyors rombolóiból és torpedónaszádjaiból kiküldjön néhányat felderítésre, állapítsák meg, hová tűnt az ellenség, és mi lett a Zentával? A támaszpontra visszatérő Ulan parancsnoka csak annyit jelenthetett, nem sokkal kilenc után látta utoljára az ekkor már füstfelhőbe burkolózó cirkálót, melynek további sorsáról semmit sem tudott. Valószínű volt, hogy a Zenta elsüllyedt, és Cattaróban nyilván azt feltételezték, úriemberhez illő módon az ellenség kimentette a cirkáló legénységét. De senki sem vágyott annyira a bizonyosságra, hogy kiküldjön dél felé legalább egy torpedónaszádot, állapítsa meg, mi történt a Zentával. Holott egy romboló vagy naszád Cattaróból egy órán belül elérhette volna Castellastua környékét, és kimenthette volna a hajótörötteket.

Barry utóbb azzal védekezett, miután nem ismerték az ellenség szándékait, súlyos kockázatot jelentett volna újabb hajók kiküldése, hiszen nem lehetett tudni, nem e áll lesben a láthatár mögött az ellenség? A kockázat persze valós volt, csakhogy a rombolóknak és a torpedónaszádoknak éppen az lett volna a feladatuk, hogy ezt a kockázatot vállalva felderítést végezzenek, s valós vagy imitált támadásokkal zavarják az ellenség hadműveleteit.

Hihetetlen, de még az is csak dél körül jutott eszébe valakinek, hogy legalább egy repülőgépet kiküldjön felderítésre! A légifelderítés megerősítette a franciák távozását, és hogy a Zenta sehol sem látható, tehát valószínűleg elsüllyedt. Az ekkor még a vízben úszó hajótörötteket a pilóta a magasból nem vehette észre, különösen hogy a süllyedés pontos helyének ismerete nélkül azt sem tudhatta, hol kellene keresni őket. Ha ekkor küldenek ki felderítésre egy rombolót, a Zenta legénységét még mindig ki lehetett volna menteni Sveta Nedeljáról, azonban az ellenség távozásának megerősítése után sem hagyta el hajó Cattarót. A kis szigeten rekedt, elcsigázott, és minden ellenállásra képtelen hajótörötteket a késő délutáni órákban fogták el a csónakokon érkező montenegrói katonák. A foglyok korrekt bánásmódban részesültek, rendesen ellátták őket, a sebesültek pedig orvosi kezelést kaptak.Sveta Nedelja és Katic. A kis kápolnát néhány írás szerint a Zenta túlélői építtették a háború után, de valószínűbb a másik vélemény, mely szerint évszázadokkal régebben épült, és a Zenta tengerészei csak felújították.

Sveta Nedelja és Katic. A kis kápolnát néhány írás szerint a Zenta túlélői építtették a háború után, de valószínűbb a másik vélemény, mely szerint évszázadokkal régebbi, és a Zenta tengerészei csak felújították.

 

A Zenta pusztulása nagyjából véget is vetett Richard von Barry ellentengernagy karrierjének. Hadbírósági ítélet ugyan nem született ellene, de októberben leváltották a cattarói támaszpont parancsnokságáról, majd 1916 januárjában nyugdíjazták. (Cattaróban Alexander Hansa ellentengernagy került a helyére.) Bukása azonban minden bizonnyal sokkal inkább volt köszönhető a flotta vezetésén belüli hatalmi harcoknak és rivalizálásoknak, mint gyászos cattarói szereplésének. Barry ugyanis korábban Ferenc Ferdinánd egyik kedvence volt, aki mindenképpen vezető pozícióba kívánta juttatni protezsáltját. Montecuccoli nyugdíjazását követően Ferdinánd szerette volna elérni, hogy Haus csak a flotta parancsnokságát vegye át, s a bécsi hadügyminisztérium tengerészeti osztályának (Marinesektion) vezetését Barry kapja meg. Azonban Haus, aki láthatóan mindent a saját kezében akart összpontosítani, ragaszkodott ahhoz, hogy a szokásoknak megfelelően ő töltse be mindkét hivatalt, pedig Ferdinánd sokáig győzködte, mondjon le Barry javára valamelyik tisztségéről. Hausnak azt is sikerült megakadályoznia, hogy Barry-t a helyettesévé nevezzék ki.

A flottaparancsnok tehát nyilván veszélyes riválisként tekintett Barry-ra, és az első adandó alkalommal megszabadult tőle. A cattarói támaszpont parancsnokaként elkövetett hibák valószínűleg inkább csak ürügyek volt Barry menesztésére. Ha megnézzük a háború későbbi eseményeit, láthatjuk, egyetlen osztrák–magyar tengernagy sem mutatott fel az övénél nagyobb tehetséget. (Bár sok alkalmuk nem is volt a bizonyításra.)

Hogy Barry valójában tényleg nem a Zentának köszönhette a bukását, azt az is mutathatja, hogy Haus halála után reaktiválták, és altengernaggyá nevezték ki. A háború utolsó évében azonban nagyobb szerepet már nem játszhatott a haditengerészetnél.Richard von Barry tengernagy.

Richard von Barry tengernagy.

 

A Zenta pusztulása végre jelezte az osztrák–magyar haditengerészetnek, a háború ezúttal nem tüntető flottafelvonulásokból és figyelmeztető lövésekből fog állni, és az ellenség nem is úriemberekhez illő módon akarja azt megvívni. A következtetés, amit a flottavezetés ebből levont, természetesen nem az volt, hogy a flotta főerőit egy délebbre fekvő ideiglenes támaszpontra kell előretolni, ahonnan támogatást tudnak adni a blokádot fenntartó hajóknak, és védeni tudják Cattarót, Montenegró blokádját pedig folyamatos légifelderítés mellett tevékenykedő gyors rombolókkal kell fenntartani. (Bár a repülőcsónakokat ettől kezdve rendszeresen, naponta kétszer-háromszor kiküldték felderítésre.) A következtetés az volt, hogy megszüntették Montenegró tengeri blokádját. Az Antivari felé irányuló forgalmat a továbbiakban aknazárakkal, és a kikötő elleni alkalmankénti rajtaütésekkel igyekeztek blokkolni. Az aknazár telepítését, talán afféle elégtételként, az Ulan kezdte meg augusztus 19-én.

Ez, lássuk be, ismét csak kiállította a szegénységi bizonyítványt az osztrák–magyar haditengerészetről, mely úgy nem volt képes fenntartani a Cattarótól 30 mérföldre fekvő, gyakorlatilag védtelen Antivari blokádját, hogy a legközelebbi ellenséges flottatámaszpont, Málta, Cattarótól 400 mérföldre volt található. (A blokádot később a tengeralattjárókkal újították fel.)

Lohner repülőcsónak bevetésre indul a kumbori támaszpontról.

Lohner repülőcsónak bevetésre indul a kumbori támaszpontról.

 

Francia oldalon nem volt győzelmi mámor. A flotta teljes erejének bevetésével sikerült elsüllyeszteni egy régi kis cirkálót, és elszalasztották az azt kísérő rombolót. Ebből még a propaganda sem tudott különösebben lelkesítő győzelmi jelentéseket produkálni. A francia tengerészek az ütközetet gunyorosan csak a flotta negyedik lőgyakorlataként emlegették, addig ugyanis rendszerint évi három lőgyakorlatot tartottak.

Az általános véleményt az ekkor már nyugállományban levő, és politikusként tevékenykedő Amédée Bienaimé altengernagy, Lapeyrére régi ellenfele, így fogalmazta meg: „Ennek a 2.500 tonnás kis cirkálónak az elpusztítása, mely védelem nélkül húsz percig állt teljes flottánk rendezetlen tüze alatt, 500 nagykaliberű gránátba, s két 24 centis és egy 19 centis löveg elvesztésébe került. Ugyanezt az eredményt egyetlen páncéloscirkálónk öt perc alatt elérhette volna, néhány jól irányzott lövéssel. Azt kell hogy mondjam, az elérésére tett erőfeszítésekhez képest ez az eredmény egyáltalán nem ad okot az elégedettségre.

És valóban, Lapeyrére egyáltalán nem volt elégedett. A tengernagy dühöngött, amikor hajói képtelenek voltak helyesen értelmezni a zászlóshajóról leadott jelzéseket, és amikor látta azt a rendezetlen, összevissza lövöldözést, amit flottája az ütközetben produkált. (A zavaros és pontatlan tüzelés miatt állítólag személyesen hordta le a sárga földig a Courbet tüzértisztjét.) A Zentára csak a nagykaliberű ágyúkból több mint 500 lövést adtak le, és a francia megfigyelők szerint nyolc találatot értek el. Ez körülbelül 1,6 százalékos találati arány, ami messze nem volt kielégítő eredmény. A közepes kaliberű találatok számát lehetetlen volt megállapítani, de a találati arány bizonyosan nem volt semmivel sem jobb, sőt. Az Ulanra szintén sok száz lövést leadtak, de egyetlen találatot sem értek el, pedig volt olyan pillanat, amikor a romboló alig négyezer méterre volt csak a francia zászlóshajótól.Huszár osztályú rombolók. A Csikós, a Scharfschütze, és a Pandúr.

Huszár osztályú rombolók. A Csikós, a Scharfschütze, és a Pandúr.

 

A gyenge kezdés után a folytatás semmivel sem volt jobb, és csak még jobban elbizonytalanította a francia tengernagyot flottája képességei felől. Néhány nappal később ugyanis a Democratie és Justice páncélosok, majd két romboló összeütközött, és nagyjavításra mind a négy hajónak dokkba kellett állnia. Egy harmadik rombolót géphiba miatt kellett hazaküldeni. Lapeyrére egy ideig nem is erőltette a további betöréseket az Adriára, s talán már nem is volt benne olyan biztos, hogy az osztrák–magyar főerőkkel való összecsapás kedvezően sülne el rájuk nézve.

A francia tengernagy a továbbiakban inkább az Otrantói-szoros blokádját igyekezett megszervezni, egyrészt hogy megakadályozza a Monarchiának szállító hajók Adriára való bejutását, másrészt meg hogy megakadályozza az osztrák–magyar hadihajók Adriáról való kijutását. A feladat nehézsége főleg abból állt, hogy a blokádot a szoros déli kijáratától 300 mérföldre fekvő Máltáról kellett fenntartani, miután a francia kormány elutasította Lapeyrére javaslatát, hogy a blokád fenntartásával megbízott hajókat Korfu szigetén állomásoztassák, ha máshogy nem megy, a görög kormány engedélye nélkül. A távolsági blokád, még ha a gyakorlatban inkább csak laza megfigyelést jelentett is, nagyon megnövelte a flotta amúgy sem kicsi szénfogyasztását, ami utánpótlási problémákat okozott.

A Victor Hugo páncéloscirkáló. 

A Victor Hugo páncéloscirkáló.

 

A francia flotta csak hetekkel később tért vissza az Adriára, feltehetően a felsőbb vezetés nyomására, és valószínűleg ezúttal is azért, hogy ismét demonstrálják az olaszok számára, ki mellé is érdemes állniuk. Szeptember elsején, miután befutott Antivariba az újonnan létesítendő rádióállomás felszerelését szállító teherhajó, a szállítmányt biztosító francia csatahajók és cirkálók ágyúzták Cattaro erődjeit, csekély sikerrel. Szeptember 19-én néhány csatahajó és cirkáló ismét a kikötő erődítményeit ágyúzta, egy másik hajóraj pedig Lissa és Pelagosa jelzőállomásait és világítótornyait lőtte.

A cattarói támaszpont számára a legnagyobb gondot nem a francia flotta lagymatag támadásai jelentették, hanem a környező hegyeken települt montenegrói ütegek, melyekkel augusztus óta szinte napi rendszerességgel vívtak tűzharcokat. Az öbölrendszert délről övező hegyeken a montenegróiak közel félszáz, különböző típusú, 9 és 21 cm közti kaliberű ágyút helyeztek tüzelőállásba. A nagyrészt elavult lövegek azonban nem bizonyultak hatékonynak sem az o-m erődök, sem pedig a hadihajók ellen. Utóbbiak közül a montenegróiaknak a több hónapnyi lövöldözés során egyedül a Kaiser Franz Joseph cirkálót sikerült egyszer eltalálniuk.Gránátbecsapódás a Kaiser Karl páncéloscirkáló mellett Cattaróban.

Gránátbecsapódás a Kaiser Karl páncéloscirkáló mellett Cattaróban.

 

A szemben álló fél viszont sokkal sikeresebben tevékenykedett, s a jól irányzott választűz súlyos veszteségeket okozott a montenegrói ütegeknek. Az osztrák–magyar tüzéreknek pedig jóval nehezebb dolguk volt, mint ellenfelüknek. A hajókról a tengerszint felett közel ezer méter magasan fekvő, jól védett és álcázott célpontokat kellett eltalálniuk, melyeket sok esetben nem is láttak, mivel a környező magaslatok takarták őket. A problémát végül a Kumborban állomásozó hidroplánok segítségével oldották meg, ezekről derítették fel a célpontokat, és ezekről irányították a hajóágyúk tüzét, a becsapódások megfigyelése alapján pontosítva a lőelemeket. A repülőgépekről irányított tűzvezetés ekkor jelent meg először a hadtörténelemben. (A galíciai harcok során ugyanebben az időben már a hadsereg is használta a repülőgépeket a tűzvezetés támogatására.) A repülők rendszeresen bombázták is az ellenséges ütegeket.

Bár a háború elején a montenegrói és a francia hadvezetés még abban bízott, az öbölben fekvő haditengerészeti támaszpontot ezek az ütegek gyakorlatilag semlegesíteni fogják, ez végül nem történt meg. A támaszpont életét a montenegrói ágyúk csak zavarták, de nem lehetetlenítették el. A nagyobb gond igazából inkább az volt, hogy a hegyekről az öböl területének nagyobbik részét be lehetett látni, s meg lehetett figyelni az o-m hadihajók mozgását. A flotta élvonalbeli, modern egységeit, a gyorscirkálókat és az új rombolókat, ezért ekkoriban nem is itt, hanem Sebenico kikötőjében állomásoztatták.A Monarch osztály, a Monarchia legrégibb, legelavultabb, és legtöbbet foglalkoztatott csatahajói.

A Monarch osztály, a Monarchia legrégibb, legelavultabb, és legtöbbet foglalkoztatott csatahajói.

 

Miután saját erőből nem tudták megoldani Cattaro kiiktatását, az ott állomásozó hajók rajtaütéseit megelégelve a montenegrói vezetés a franciákhoz fordult segítségért. A legkézenfekvőbb megoldás egy partraszálló hadművelet lett volna Cattaró közelében, amivel a franciák elfoglalhatták volna a kikötőt, s ezzel kiváló támaszpontot szereztek volna az Adria déli részén, és megoldották volna a segélyszállítmányok eljuttatását Szerbiába. Az ötlet már a háború előtt felmerült, és néhányan most ismét felmelegítették, de megvalósítására sosem került sor. A németek gyors ütemben nyomultak előre Párizs felé, s minden mozgósítható katonát ide vezényeltek. Év végére stabilizálódott a helyzet a flandriai fronton, de rögtön ezután belefogtak a szerencsétlen Gallipoli hadműveletbe, ami ismét elnyelte azokat az erőket, amiket Cattarónál felhasználhattak volna.

Különösebben a francia hadvezetés sem kapkodott a cattarói hadműveletért. Nem az osztrák–magyar csatahajóktól tartottak, hiszen szinte biztosra lehetett venni, hogy Haus Cattaro védelme érdekében sem lesz hajlandó kifutni Polából – ha pedig mégis, kellő túlerővel tudták volna fogadni –, hanem az aknáktól és a tengeralattjáróktól, s attól, az eredmények nem fogják megérni az érte hozott áldozatokat. A támaszpont védelmének erejét túlbecsülve, és a szövetséges montenegrói hadsereg harcértékét lebecsülve úgy gondolták, Cattaro megszerzése és megtartása túl nagy erőket fog igénybe venni, és elvonni a fontosabb hadszínterektől. (Utólag már az az általános vélemény, Cattaro elhanyagolt állapotban levő, elavult ágyúkkal és elégtelen létszámú helyőrséggel ellátott erődítményeit egyetlen francia hadosztály is elfoglalhatta volna.) Ráadásul Montenegróból sem vasút, sem jól kiépített utak nem vezettek Szerbiába, a szerbeknek szánt hadiszállítmányok eljuttatása tehát nagyobb mennyiségben innen sem volt megoldható.

A franciák tehát nem akartak nagyobb erőket pazarolni Montenegró megsegítésére, s úgy vélték, elég lesz a Cattarót ágyúzó ütegeket megerősíteni. Szeptember 17-én egy teherhajó négy darab 15 centis, és négy 12 centis hajóágyút tett partra Antivari kikötőjében, azok lőszerellátmányával, és az őket kezelő 140 tüzérrel együtt. A szállítmány útját Lapeyrére teljes flottája biztosította. A francia páncéloscirkálók közben megtámadták és lerombolták a Pelagosa szigetén települt jelzőállomást.

A francia ütegeket a Kuk-hegyre szállították, telepítésüket, és az ütegállások kiépítését október 18-ra fejezték be. A franciák, mint mindig, ezúttal is duzzadtak az önbizalomtól, s garantálták szövetségeseiknek, néhány héten belül rommá lövik az osztrák–magyar erődítményeket, elsüllyesztik a hadihajókat, és a kikötő érett gyümölcsként, magától fog Montenegró ölébe hullani.Cattaro korabeli térképe. Jól látható, milyen közel van az öbölhöz a montenegrói határ.

Cattaro korabeli térképe. Jól látható, milyen közel van az öbölhöz a montenegrói határ.

 

A nagy lőtávolságú, jól képzett személyzettel ellátott francia ágyúk valóban hatékonyabban működtek, mint a montenegrói ütegek, s komoly károkat okoztak a cattarói erődítményeknek. Október közepén a francia flotta is többször támadta a kikötőt, ahol azonban ezúttal sem tudtak nagyobb eredményeket elérni. Az események hatására viszont végre nagy nehezen a polai vezetésben is tudatosult, hogy a flotta déli támaszpontja veszélyben van, s a régi partvédő páncélosokénál nagyobb tűzerő kell a megvédéséhez.

A flotta egyik legmodernebb hajójának számító Radetzky október 22-én érkezett meg Cattaróba, ahol már másnap megkezdték a francia ütegek ágyúzását. (A Radetzky osztály három csatahajóját egyébként a háború előtt, július 22-én, egyszer már leküldték Cattaróba, nyilván az erődemonstráció végett. Ezek a hajók szállították a támaszpontra a három repülőcsónakot is. A háború kitörése után, augusztus elsején, azonban rögtön vissza is vezényelték őket Polába.) A nehéz terepviszonyok, és a nagy, 11 kilométeres távolság ellenére négy nap elég volt ahhoz, hogy néhány jól célzott sortűzzel kiüssék a franciákat. A lőszerrel való takarékoskodás jegyében a Radetzky mindössze 23 lövést adott le 305 mm-es, és 56 lövést 240 mm-es ágyúiból, de ez is elég volt az ellenséges ütegek elhallgattatásához. (Bár az o-m csatahajók tűzvezető rendszereit még a kortársak is elavultnak tartották, a szárazföldi célpontok ellen a hajóágyúk mindig figyelemre méltó hatékonysággal működtek.) A francia ütegparancsnok, Grellier fregattkapitány, 27-én jelentette a főparancsnokságnak, hogy súlyos veszteségeket szenvedtek, a kikötő elfoglalására pedig remény sincsen. A francia parancsnok mindehhez hozzáfűzte a saját véleményét is, mely szerint nincs értelme vállalni a további áldozatokat. A parancsnokság egyetértett Grellier-el, és elrendelte a francia személyzet kivonását, melyre november végén került sor. A megmaradt ágyúkat átadták szövetségeseiknek, s csak a rádióállomás francia személyzete maradt Montenegróban, akik folyamatosan jelentették a cattarói o-m kötelék hajóinak mozgását.

Cattaro helyzete ezzel stabilizálódott, s a Radetzky december 16-án visszatért Polába. A montenegrói ágyúk továbbra is állásaikban maradtak, de már csak szórványosan nyitottak néha tüzet a kikötőre, melynek elfoglalásához francia segítség hiányában a balkáni törpeállamnak nem volt ereje. Ugyanakkor a térségben állomásozó osztrák–magyar csapatok sem voltak elég erősek ahhoz, hogy elfoglalják a Cattaro környéki, ellenséges kézen levő hegyeket, és ezzel teljesen biztonságossá tegyék a kikötőt. Erre majd csak 1916 januárjában, a Szerbia elleni újabb offenzívával egy időben került sor.A Cattaróban álló Radetzky 240 mm-es lövegtornyai. A háttérben egy felbocsátásra váró megfigyelő ballon.

A Cattaróban álló Radetzky 240 mm-es lövegtornyai. A háttérben egy felbocsátásra váró megfigyelő ballon.

 

Miután a szárazföld felől nem sikerült megtörni a kikötő védelmét, a franciák ismét a tenger felől próbálkoztak. Októberben a flotta többször is támadta Cattarót, Ragusát (Dubrovnik), és a déli szigeteken levő jelzőállomásokat. November elején ismét egy nagyobb szabású hadműveletet indítottak a déli kikötők ellen, másodikán francia páncéloscirkálók lőtték Pelagosát, és egy különítményt tettek partra Lissa és Lagosta szigetén, ahol lerombolták a kikötői létesítményeket. A franciákat ekkoriban ismét foglalkoztatta a cattarói partraszállás ötlete, és úgy gondolták, a dalmát partok előtti, stratégiailag fontos szigetek elfoglalásával megalapozhatnának egy ilyen hadműveletet. A kikötő elfoglalásához szükséges erőket azonban most sem tudták összeszedni, az akció így végül ismét megmaradt demonstratív erőfitogtatásnak.

A franciák ezenkívül még mindig reménykedtek abban, hogy az osztrák–magyar flotta főerőit sikerül kicsalogatni Polából, és csatára kényszeríteni. A régi osztrák dicsőség helyszínének, Lissának a megtámadása nyilvánvaló provokáció volt, mellyel ellencsapásra akarták késztetni a K. und K. haditengerészetet. Lapeyrére egy ideig foglalkozott még azzal a gondolattal is, hogy egészen az Isztriáig behatol az Adriára, hogy csatára késztesse ellenfelét, de végül elvetette az ötletet. Leginkább a tengeralattjáróktól, és az éjszakai torpedótámadásoktól tartott, hiszen egy ilyen hadművelet azzal járt volna, hogy legalább két éjszakát kell az Adria belsejében, az ellenséges támaszpontok közvetlen közelében eltöltenie.

A felszíni flotta mellett a francia tengeralattjárók is próbálkoztak. November negyedikén és 19-én kétszer is sikerült behatolniuk a cattarói öbölbe, ahol azonban észrevették, és kiűzték őket a kikötőből, még mielőtt torpedóikat indítani tudták volna. December huszadikán a polai kikötőbe hatolt be egy francia tengeralattjáró, mely azonban fennakadt a hálózáron, és a közelben horgonyzó hajók végül elsüllyesztették. (Később kiemelték, és átépítése után az o-m flotta kötelékében állították szolgálatba.)

A franciák maguk is kezdettől fogva tartottak a tengeralattjáróktól, és októbertől, miután Haus szeptember végén nagy nehezen végre belegyezett abba, hogy néhány tengeralattjárót délre vezényeljenek, félelmeik kezdtek valóra válni. Cattaróba először a két legnagyobb tengeralattjáró, az U–3 és az U–4 érkezett meg, melyek először október negyedikén indultak bevetésre, s a franciák észlelték is jelenlétüket. Tizenhatodikán az U–3 támadást intézett a Waldeck Rousseau páncéloscirkáló ellen, mely azonban a periszkópot észrevéve kitért a tengeralattjáró elől. Október 22-én megérkezett Cattaróba az U–5 is, s a tengeralattjárók ettől kezdve rendszeresen járőröztek a támaszpont előtti vizeken. November és december során a három hajó összesen hússzor futott ki bevetésre.A Waldeck Rousseau. A korláton és a köteleken a legénység nagymosás után száradó ruhái.

A Waldeck Rousseau. A korláton és a köteleken a legénység nagymosás után száradó ruhái.

 

Jelentősen megerősítették Cattaro légierejét is. Az eredeti három helyett az év végére már 22 repülőgép állt szolgálatban, melyek naponta többször is felderítést végeztek a Dél-Adria felett, és rendszeresen bombázták a montenegrói állásokat.

A franciák számára tehát nem maradt semmi értelme annak, hogy nagy hadihajóikkal fel-alá hajókázzanak az Adria déli részén, ahol a tengeralattjárók és a repülőgépek egyre intenzívebb használata súlyos kockázatot jelentett a felszíni hajók számára. Miután elvetették Cattaro elfoglalásának az ötletét, semmilyen célpont nem maradt a környéken, mely stratégiailag elég fontos lett volna ahhoz, hogy megérje érte veszélyeztetni a flotta nehéz egységeit. A francia stratégák számára még Montenegró sem bírt akkora jelentőséggel, hogy az oda irányuló szállítmányok védelme érdekében kockára tegyék a flotta csatahajóit.

Decemberre már az is nyilvánvaló volt, hogy Haust kirobbantani sem lehet Polából, vagyis a francia haditengerészetnek arra sem lesz alkalma, hogy dicsőséges győzelmet arasson a könnyű ellenfélnek gondolt osztrák–magyar flottával szemben. A hajóhad számára nem nagyon maradt más feladat, mint a blokád a déli Adrián, Otrantó és az albán partok között. A nagyjavításra szoruló U–3 felváltására érkezett U–12 azonban december 21-én megtorpedózta a Jean Bart csatahajót, s bár az nem szenvedett igazán súlyos sérüléseket, a blokád vonalát jóval hátrább vonták, a Paxos-sziget magasságáig, az Adriára való újabb betörések gondolatát pedig végleg elvetették. Ahogy Lapeyrére a tengerészeti miniszternek írta: „Most bebizonyosodott, hogy nem csak a montenegrói kikötőknél nem végezhető el semmilyen művelet, de az Adriai-tengeren sem lehet tovább konvojokat kísérni a nyilvánvaló kockázat nélkül. Az olyan műveletek, mint például a tüzérségi felszerelés szeptemberi kirakodása, a cattarói osztrák flotta megerősítése, valamint a tengeralattjárók és a repülőgépek folyamatos használata miatt jelenleg már nem volna elvégezhető.

Montenegró ezzel gyakorlatilag magára maradt. Antivari kikötőjébe már csak időközönként érkezett néha egy-egy teherhajó, és azok kirakodását általában az osztrák–magyar hadihajók támadásai követték, melyek rendszerint aknákat is telepítettek a kikötő elé. Február 13-án este az egyik ilyen aknára futott rá a francia Dague romboló, mely felrobbant és elsüllyedt.Francia rombolók és tengeralattjárók egy adriai öbölben.

Francia rombolók és tengeralattjárók egy adriai öbölben.

 

Március elsején éjszaka három o-m romboló és három torpedónaszád ismét megtámadta Antivari kikötőjét, torpedókkal lerombolták a fából készült mólót, és egy különítményt tettek partra, mely a hajóágyúk fedezete alatt felgyújtotta a parti raktárakat. A naszádok megpróbálták elvontatni Nikita király jachtját, a vontatóként működő Rumiját, ám a viharban a vontatókötelek elszakadtak, így a hajót végül torpedóval elsüllyesztették. Ugyanekkor a rombolók elaknásították a kikötőt, ahová ezt követően már csak kisebb bárkák tudtak befutni, melyek potya célpontjai voltak a partok előtt cirkáló o-m tengeralattjáróknak. Montenegró ellátását a továbbiakban az albán kikötőkön keresztül próbálták megoldani, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A kimerült ország 1916 januárjában végül kénytelen volt kapitulálni az osztrák–magyar hadsereg előtt.

1915 áprilisában, úgy vélve, hogy az o-m tengeralattjárók tevékenysége lanyhulni kezd, és nem távolodnak el ilyen messze Cattarótól, a franciák a tengeri blokád vonalát ismét közelebb tolták Otrantóhoz, ami szinte azonnali katasztrófát eredményezett. Április 27-én az U–5 két torpedóval elsüllyesztette a blokádszolgálatot éppen ellátó Leon Gambetta páncéloscirkálót. Az emberveszteség ezúttal igen nagy volt, 684 francia tengerész veszett oda a hajóval együtt, köztük a blokádot fenntartó cirkálók parancsnoka, Victor Baptistin Senés ellentengernagy.

Lapeyrére néhány hónappal később az őt érő egyre hangosabb kritikák miatt lemondásra kényszerült, helyére Louis René Charles Maria Dartige du Fournet tengernagy került. A „francia háború” ezzel véget ért, a blokád vonalát ismét hátrább vonták, Navarino magasságáig, s nagy francia hadihajó a háború alatt többé nem lépett be az Adriára.

Alighogy a francia háború véget ért az Adrián, kezdődött az olasz, mely hasonló ívet futott be. Kezdetben az olaszok is aktívak voltak, és rendszeresen támadták a dalmát partvidéket, főleg ők is Lissa, Lagosta, és Pelagosa környékét, melyet jó hídfőállásnak gondoltak egy nagyobb szabású hadművelet számára. Pelagosát egy rövid ideig meg is szállták. Aztán – néhány cirkáló elvesztését követően – ők is rájöttek, hogy a dalmát partvidék feletti ellenőrzés megszerzésének nincs olyan stratégiai jelentősége, ami megérné az érte hozandó áldozatokat.

1915 őszétől az olaszok lendülete is alább hagyott, és nagy hadihajóikkal nem támadták tovább a dalmát partokat. Kialakult az a patthelyzet, mely egészen a háború végéig fennállt. Az antant flotta nem ment be a harmadrendű fontosságú hadszíntérnek tekintett Adriára, az osztrák–magyar flotta pedig nem jött ki onnan.

A süllyedő Leon Gambetta.

A süllyedő Leon Gambetta.

 

A Zenta túlélői csak Montenegró kapitulációját követően, 1916 januárjában szabadultak a fogságból, s kerültek vissza a flottához. A háború végét még jó páran nem érték meg közülük. Gustav Mikesch, a hajószámvivő, a fogságban megbetegedett, és néhány héttel kiszabadításuk után meghalt. A rádióstiszt, Maximilian Kramer von Drauberg zászlós, repülőszolgálatra képezte át magát, s 1916 őszétől a haditengerészet légierejénél szolgált. Gépét 1917 októberének végén Doberdónál lelőtték, Drauberg súlyosan megsebesült, s 1918 április másodikán belehalt sérüléseibe.

A Zenta parancsnoka, Paul Pachner fregattkapitány is visszatért a szolgálatba. Az ember hajlamos lenne azt gondolni, hősies helytállása megnyitotta előtte az utat a magas pozíciók felé, ám egyáltalán nem ez történt. A flottavezetés csupán egy másodosztályú Vaskorona Rendre tartotta érdemesnek Pachnert, akire a háború hátralevő részében csak másodvonalbeli, elavult, szinte állandóan kikötőben álló egységeket bíztak. Először a Zenta testvérhajójának, a Szigetvárnak, később egy rövid ideig a Kaiser Karl páncéloscirkálónak, illetve a Babenberg páncélosnak lett a parancsnoka. A háború vége a tengernagyi hivatalban, sorhajókapitányi rangban érte. Bár a fellelhető dokumentumokból ez nem derül ki egyértelműen, már a háború után valószínűleg előléptették ellentengernaggyá. A tengerészhivatással az összeomlás után sem akart szakítani. Spanyol, egyiptomi, jugoszláv, és amerikai hajókon szolgált, vállalva a „rangon aluli” munkákat, és az olyan megaláztatást, hogy tengernagyként egy jugoszláv szénszállító gőzös harmadik tisztjeként kapott csak beosztást.

Paul Pachner szegényen és elfeledve halt meg Grazban, 1937 október 13-án. Fejfájára saját kérésére csak ennyit írtak: „Ismeretlen tengerész”.

Paul Pachner.

Paul Pachner.

 

A Zenta 73 méter mélyen fekvő roncsait 1996-ban fedezték fel szerb búvárok. A nagy mélység miatt a roncshoz való merülés hobbi-búvároknak nem ajánlott, de a különböző nemzetiségű búvárexpedíciók, köztük magyarok is, több-kevesebb rendszerességgel látogatják a hajót. (Ahogy az illegális szuvenírvadászok is.) A romos állapotú Zenta részben az iszapba süllyedt, fedélzetének deszkázata már elkorhadt, a kémények és az árbocok ledőltek, a hajótesten pedig mindenhol látni lehet a csata sebhelyeit. Különösen a gépházak feletti középső rész van rossz állapotban, ami mutatja, hogy a legsúlyosabb sérülések itt érték a hajót. Várható, hogy a romló állapotú cirkáló néhány évtized múlva teljesen szétesik, és csak egy felismerhetetlen törmelékhalom marad utána.

 28.jpg

 29.jpg

 

 

Főbb forrásmunkák

  

Kopeczky Győző – A Zenta elsüllyesztése 1914 augusztus 16 (Hadtörténelmi Közlemények, 1989/4)

 Alekszander Gennadievics Bolnyikin – Tévedések tragédiája; Az első világháború tengeri csatái (ACT, 2002)

 Csonkaréti Károly – Az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészete (Kossuth Kiadó, 2001)

 https://en.wikipedia.org/wiki/SMS_Zenta

 https://nagyhaboru.blog.hu/2013/08/16/_elrendeltem_a_harc_folytatasat

 

 

 

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr516173564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2020.08.23. 15:39:15

Nagyon szépen köszönjük! Hiánypótló írás, mint rendesen.

Emmett Brown 2020.08.23. 17:53:59

Elég rútak ezek a hajók.

hel45 2020.08.23. 19:37:50

Őszintén szólva nem tudom, mit gondoljak az OM flotta teljesítményéről. Sokáig bosszankodtam Hausék passzivitásán, de végül is a flotta hozta, amit kellett. Se többet, se kevesebbet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.23. 19:49:53

A hajó melletti becsapódást OMM repcsije fotózta?

Azért azon pislogok, hogy a geopolitika olyan helyzetet tudott szülni, hogy egy támaszpont az ellenfél szájában volt.

Ferenc Hüvös 2020.08.23. 20:10:44

Köszönjük. Ismét nagyszerű volt. A történetet többé-kevésbé ismertem, de a nemzetközi kitekintés, és a tengerészeti stratégiai értékelés új, és hiánypótló volt.
Talán érdekes lehet a Francia ütegek leküzdése. Az ütegeknek a Lovcsen hegyen, nagy magasságban történő telepítése nem csak azért volt jó döntés, mert belátták a Cattarói öblöt, hanem azért is, mert az Osztrák- Magyar nagy hadihajók alapvetően tengerszinten lévő célpontok leküzdésére tervezett ágyúinak a csőemelkedése egyszerűen nem tette lehetővé, hogy több mint ezer méter magasan lévő ellenséges ütegek elérését. Nem tudták olyan magasra emelni a hajóágyúk csövét, hogy elérjék vele a franciákat. A megoldás az lett, hogy a Radetzkyn lévő, a lőiránnyal ellentétes oldali ballasztkamrákat részben elárasztották. Ezzel megdöntötték a hajót, és megnőtt a fölemelt lövegcsövek szöge a vízszinteshez képest, mely így már elegendő volt arra, hogy kiiktathassák a francia ágyúkat.
Volt módom bejárni a Francia ágyúk feltételezhető telepítési helyét. Találtunk egy kb. 5 kg-os felrobbant tüzérségi gránát repesz darabot. Reméltem, hogy a legnagyobb, 305 mm-es gránát része, de az itthoni mérések kiderítették, hogy 240 mm-es, így bármelyik hajóról származhat. Azóta is a kisszámú háborús relikviáim legféltettebb darabja.

eMM2 2020.08.24. 10:57:04

Barry gondolom azért választotta ilyen gondosan ketté a hosszú szakállát hogy ne lógjon bele a levesbe:)
Na erre bezzeg volt gondja.

bz249 2020.08.24. 11:16:28

@eMM2: nyilvan a fontos dolgokra (apolt megjelenes a tronorokos kornyezeteben) volt ideje, a jelentektelenekre (felderito egysegek kikuldese) meg nem. ;)

savanyújóska 2020.08.24. 16:42:25

@hel45: „végül is a flotta hozta, amit kellett”

Igen, de a csatahajóknak ehhez szinte semmi köze nem volt. Az aknákon kívül gyakorlatilag csak két-három tengeralattjáró, tucatnyi repülőgép, és néhány romboló meg torpedónaszád tartotta távol a franciákat Cattarótól.

@molnibalage: A hajó melletti becsapódást OMM repcsije fotózta?”

Csak az lehetett, Montenegrónak nem volt légiereje.

„ egy támaszpont az ellenfél szájában volt”

Igazából a háború előtt nem volt fontos támaszpont, és nagyon elhanyagolt állapotban is volt. Az öbölnek kiváló adottságai voltak, de gyakorlatilag semmilyen szárazföldi megközelíthetősége nem volt. Amikor Polától délre egy második flottatámaszpontot akartak létrehozni, Cattaro szóba sem került lehetséges helyszínként, hanem Trau és Sebenico közül választották az utóbbit.

@eMM2: Az orosz tengernagyok szakálldivatjához képest ez csak egy kis művészborosta.
litnik.org/images/Admirali/OP/Pisarevski12.jpg

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.24. 20:15:00

@savanyújóska: Akkor lényegében, ha blokád alá vették volna antant részről, akkor az OMM se tudta volna semmivel ellátni Cattaro-t?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 10:49:57

Több részletben kb. egy hét alatt tudtam elolvasni ezt az ismét kitűnő és részletes írást, ezért lehet hogy rosszul emlékszem.

Ha egy hajó, itt a Zenta süllyed, akkor a távírós nem szokta leadni a süllyedés tényét, a hajó helyzetét legalább vázlatosan és hogy a part menti szigetekre szeretnének úszni a túlélők?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 10:55:03

@molnibalage: Nem vagyok szakértő, de nekem úgy kb az jött le a két posztból hogy a védő előnyben van, közelebbiek a baráti kikötők, a tagolt adriai szigetvilág is a védőket erősíti a bujócskában. De majd @savanyújóska: helyrerak ha tévedtem. :-)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.25. 11:24:02

@rdos: A gépház találata után szerintem nem volt már áram. Nem tudtak leadni semmit rádión sanszosan.

savanyújóska 2020.08.25. 11:25:08

@molnibalage: „az OMM se tudta volna semmivel ellátni Cattaro-t”

Tulajdonképpen így van. Szekereken és öszvérháton nem tudták volna fedezni a helyőrség és a flotta lőszer, élelmiszer, és szénigényeit.

@rdos: „a távírós nem szokta leadni a süllyedés tényét”

Pár perc alatt szétlőttek mindent a hajón, a rádiósszobát is.

„a védő előnyben van”

Egyértelműen. A franciák akkor tudták volna érvényesíteni a túlerejüket, és szoros blokád alá venni Cattarót, ha van egy jó támaszpontjuk a közelben.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 11:57:24

@molnibalage: Ez már kicsit később volt, de amikor én voltam honvéd a VSz védelmében 198o-1981-ben, akkor a rádiósoknak saját tartalék áramforrásaik voltak (NiCd elem? aksi? nem emlékszem mert nem rádiós voltam). Eszerint kellettek az ilyen tapasztalatok is, mint pl. a Zenta gyors elsüllyedése ahhoz hogy a morze távíró később a rádió hibatűrőbb legyen? Mindegy is, mellékszál. Nem rugózom rajta tovább.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 11:58:40

@savanyújóska: Akkor azt hiszem megértettem a két poszt mondandóját (védő - védekező előnyben van). :-)

savanyújóska 2020.08.25. 12:29:39

@rdos: És ha az o-m flottának lett volna egy valamirevaló parancsnoka, a védekezésből átmehettek volna támadásba. De ez már nem ennek a posztnak a témája.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.08.25. 12:50:37

@rdos: Azért az akksi technika máshol volt 1980-ban, mint 1900-ban. Meg a rádiók fogyasztása is. Nem hinném, hogy a Zentán volt komoly tartalék áramforrás. Az egész hajót szanaszét lőtték. Nem rádiózott ott senki, ha áram is lett volna.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 13:20:01

@savanyújóska: Igen. Egy aprócska megjegyzésem van, hogy van olyan is ha jól tudom, hogy főparancsnokság. Aminek a flotta az alárendeltje. Vannak - lehetnének stratégiai célok, amit az összfegyvernemi parannokság megfogalmaz, nyilván annak is függvényében hogy az egyes fegyvernemek vezetői milyen saját képességeket tudnak elmondani és persze figyelemmel az ellen (flotta) saját képességeire is. Röviden, mi az a katonai cél amit képesek vagyunk elérni, de ennél vélelmezem fontosabb a politikai cél.

Ellen oldali példát mondok. Gallipoli és Churchill. Ha van felelőse az antant gallipoli kudarcának az ő. Ehhez képest a következő háborúban is kulcs szerepet játszott a Winston. És ott is elgaloppírozta magát, mert bár a háború nyertes térfelén voltak, de a nagybrittán gyarmatbirodalom mára? már vagy 5o éve elveszett.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.25. 13:22:25

@molnibalage: Igazad van, a(z akkumulátor) technika fejlődött. Azért azt megkérdezem, ha egy 1.vh-s tengeralattjárót a víz alatt lehetett aksiról hajtani, egy aksis morzetávírónak ez a teljesítmény kevés lett volna? :-)

De ez tényleg mellékszál.

Flankerr 2020.08.25. 18:19:11

@rdos: Már az Ulan visszatérése és jelentése után ki kellett volna küldeni minimum egy felderítő repülőt

gigabursch 2020.08.25. 21:16:43

Köszönöm a befejezést!

AkosJaccik 2020.08.26. 21:13:10

Tekintve, hogy ha jól emlékszem, a Kirishima is "sötétre lőtte" a South Dakota-t szűk harminc évvel később, nem meglepő, hogy elszállt a villany. Tartalék dízel/turbógenerátorokkal lehetett talán számolni, de akkutelepekre talán még később sem nagyon apelláltak, igaz, a későbbi időszakban a fogyasztás is vastagon megugrott. Azokból a csöves rádiókból vagy minimum a "perifériákból" meg lehet, hogy gyorsabban ki lehetett rázni a lelket, mint magából az áramellátásból.
Összességében, megkísérelni védelemmel ellátni a rádiót talán költségesebb és esetlegesebb lett volna, mint ugyanazt a súlyt valahol máshol hasznosítani.

savanyújóska 2020.08.27. 13:35:18

@rdos: „Ha van felelőse az antant gallipoli kudarcának az ő.”

Ennyire ez sem egyértelmű. Churchill eredeti tervében partraszállásról és szárazföldi hadműveletekről szó sem volt. A flottának kellett volna áttörnie a Dardanellákon, elsüllyeszteni a Goebent, ha kell ágyúznia Konstantinápolyt, és ezzel megadásra kényszeríteni a törököket. Lehet vitatkozni róla, a terv mennyire volt reális, de egy próbát megért. A helyi parancsnokok bénázták el az áttörést, és aztán ahelyett, hogy az első kudarc után hagyták volna a fenébe az egészet, tovább erőltették a dolgot, egyre nagyobb erőket vonva be egy kezdetektől elszúrt hadműveletbe.

SnowFox44 2020.08.27. 13:43:54

Hali!

Régóta olvasom a blogot meg előtte a Zoli hajóit is. És végre regisztráltam, mert felmerült egy kérdés bennem, ezzel a témával kapcsolatban.
Tegyük fel, hogy valamelyik OM admirálisban felmerül az ötlet, hogy kicsit többet kellene felderíteni az Adria déli részén, és ezt meg is teszik és felderítik a két köteléket még az Adriára belépés körül. Mit tudott volna az OM haditengerészet szembeállítani a francia/angol kötelékkel szemben és annak mennyi esélye lett volna tekintve, hogy "hazai" vizeken voltak? Amennyire képben vagyok 3 dreadnaught volt Polában, de egyéb hajókból nem vagyok erős, hogy mennyi volt és mire lettek volna elegek? Illetve a későbbi eseményeknél mindig úgy tűnt, hogy kisérő hajó mintha nem lett volna túl bőven a nagy hajókhoz.
Ha netán sikerült volna erővel kiűzni az ellenséges hajókat az Adriáról, az milyen hatással lehetett volna az olaszokra?

savanyújóska 2020.08.27. 13:56:54

@SnowFox44: Ha nem veszed rossz néven, most csak bemásolom ide, amit erről annak idején írtam:
„A legnagyobb erő, amit a háború első hónapjában a franciák fel tudtak vonultatni az Adrián, körülbelül az a kötelék volt, ami elsüllyesztette a Zentát. Számbelileg tekintélyes, és látszólag nagy fölényben levő erő, azonban ha megkapargatjuk kicsit a felszínt, ez a fölény gyorsan elolvad. A régi, Republique és Liberté osztályú sorhajók 305 mm-es lövegei ekkor már eléggé elavultaknak számítottak, lőtávolságuk mindössze 12 km volt. Az o-m csatahajóknak sebességi fölényükkel élve –kötelékben a régi hajókkal is tartani tudták volna a 19,5 csomót, míg a franciák csak 18-at- egyszerűen csak ennél nagyobb távolságról kellett volna felvenniük a harcot. Ebben az esetben a régi francia 305 mm-esek mellett kiestek volna a páncéloscirkálók 19 cm-es lövegei is, melyek ilyen távolságról már nem tudtak nagyobb károkat okozni egy erősen páncélozott hajóban. Marad tehát a két Courbet és öt Danton osztályú csatahajó 44 lövege, melyekből azonban csak 40-et lehetett oldalsortűzre használni, mivel a Courbet osztályú hajók egyik szárnytornya értelemszerűen kiesett. Ezzel a 40 harminc és feles löveggel a három Tegetthoff és a három Radetzky osztályú csatahajó 48 darab, ugyanilyen kaliberű löveget tudott volna szembeállítani. Lövedéksúly terén, a nehezebb o-m gránátok miatt, még nagyobb a különbség. A francia hajók 40 lövegükből 17,2 tonna súlyú sortüzeket tudtak volna leadni, az o-m hajók 21,6 tonnájával szemben.
... a francia harminc és felesek 12-13 fokos csőemelkedés mellett legfeljebb 13-14 km körüli lőtávolságot érhettek el. Ezzel szemben az o-m ágyúk még az egymáshoz rögzített csövekkel is simán elvittek 18,5 kilométerre. A maguk 16,7 km-es lőtávolságával még az osztrák-magyar hajók 24 cm-es lövegei is rávertek a francia 305 mm-esekre.
A nagyobb lőtávolság, nagyobb tűzerő, és a sebességi fölény tehát egyaránt az osztrák oldalon volt, és ott volt a hazai partok által jelentett, nem elhanyagolható előny. Egy ilyen összecsapásra nyilván Cattaro előtt került volna sor, ahonnan a flotta hidroplánjai jó előre jelezhették volna a francia kötelék érkezését és mozgását. A közeli támaszpontról be lehetett volna vetni a nyílt tengeren nem nagyon használható, itt viszont értékes segítséget nyújtani tudó rombolókat és torpedónaszádokat, míg a Máltáról induló franciákat kis hajóik nem tudták Cattaróig kísérni. És végül, ha rosszul sültek volna el a dolgok, az osztrák-magyar hajók gyorsan vissza tudtak volna húzódni a közeli támaszpont biztonságos vizeire.
Ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen ez volt az a szituáció, mely után a német haditengerészet annyira sóvárgott. Vagyis hogy saját partjaik közelében vehessék fel a harcot az ellenséggel. Az osztrák-magyar flottának a háború első heteiben többször is megadatott ez a lehetőség, de nem élt vele.
... Egy ilyen győzelem a lissaihoz hasonló, vagy még annál is nagyobb, világraszóló diadal lett volna. A háborúra gyakorolt hatása azonban aligha lett volna ezzel arányos. Feltételezzük –nem kerül semmibe-, hogy a flotta egy csuzimai méretű diadalt arat, és saját veszteség nélkül elsüllyeszti az összes francia hajót, legfeljebb néhány cirkáló tud elmenekülni. Szívet melengető, a hadseregre és a hátországra egyaránt óriási –és pozitív- hatással levő győzelem lett volna. Azonban a diadalmasan visszatérő hajók kijavítása –elvégre sérüléseket azért csak szenvedtek volna- és újbóli feltöltése legalább egy hónapot biztosan igénybe vesz. Mire pedig a győztes flotta visszatér az Adria déli vizeire, ott már alighanem egy ugyanolyan erős ellenséges flottával találkozott volna, mint amilyet nem sokkal korábban legyőzött. Közben ugyanis szolgálatba állt két új francia dreadnought, a Paris és a France, átirányíthatták volna a korábban a Földközi-tenger nyugati medencéjében hagyott francia hadihajókat, és néhány hét alatt megérkezhetett az angol erősítés is, például a három csatacirkáló. A haditengerészeti helyzet tehát nem változott volna meg gyökeresen. A franciák és az angolok is elmondhatták volna azt, amit az osztrákok nem: „Van másik!”

SnowFox44 2020.08.27. 14:24:24

Köszönöm a választ, rémlik is hogy olvastam ezt valahol régebben. Azért gondolom, egy sikeres első OM kör után, esetlegesen a diplomáciával lehetett volna hatni az olaszokra, hogy lehetne mit keresni a franciák ellen, ha a lenézett OM flotta is fel tud mutatni valamit. Az olaszok központi hatalmak oldalán történő háborúba lépése biztosan sokat javított volna a monarchia helyzetén.

bz249 2020.08.27. 15:09:18

@SnowFox44: a kozponti hatalmak helyzeten valoszinuleg rontott volna, mivel az olasz ipar erosen fuggott a brit szenszallitasoktol, amiket emigyen nemet szenszallitasokkal kellett volna kivaltani.
Az idealis allapot egy jotekony semlegesseg lett volna, ahol az olaszok mind a ket fellel kereskednek, esetleg nyomast gyakorolnak a franciakra, hogy kossenek beket mielott meg az olaszok is hadba lepnek es elfoglalnak valamit. ;)

Az olasz hadsereg/flotta eseten a celravezeto alkalmazas eleve a flottatuntetes, mozgositassal fenyegetes. ;)

savanyújóska 2020.08.27. 16:40:59

@SnowFox44: @bz249: Ha az olaszok, o-m csapatokkal kiegészülve, 1914 őszén hátba támadják a franciákat, azoknak néhány héten belül végük lett volna. Kétfrontos háborút nem bírtak volna el. A németek azonban voltak olyan hülyék, hogy olasz hadba lépés esetén azt tervezték, a védelemre szükséges minimális erőket hátrahagyva az olasz hadsereget a másodlagos jelentőségű elzászi frontra szállítják, hogy az így felszabaduló német csapatokat be tudják vetni Flandriában.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.08.27. 20:25:40

@savanyújóska: Mi egyszerű? Ebben igazad van. A helyi parannokok felelősségét nem vitatva, hiszen a gallipoli történetet annyira nem ismerem mint Te. Egy tény azért van. A gallipoli akció nem, volt az antant sikere.

Hogy ez mennyire volt a helyi parannokok hibája mennyire volt főpahcsnokságé? Nem tudom. De miért van főparancsnokság, ha nem ezért? Na mindegy is, csak arra hoztam fel a példát, hogy van stratégia és van taktika.

Másik szárazföldi példa. 12 évvel ezelőtti orosz-grúz háború. Ott a GRU egységei győztek, mindenki más az orosz hadseregből leszerepelt. Ha nincs egy hadvezetés tisztában a képességeivel, akkor úgy kb. semmivel nincs tisztában. Nem szeretném szét offolni a bejegyzésed, csak arra akartam utalni hogy hadfiak életét - halálát befolyásolni képes vezérkarnak mekkora a felelőssége. Nagy.

On.

Wierosssz 2020.08.30. 11:53:41

"Könnyű utólag okosnak lenni" - szerintem ez az OBJEKTÍV történelemtudomány egyik alapja. A lényeg az OK-OKOZAT-INDIREKT KÖVETKEZMÉNY. Az, hogy később ki, mit, miért magyaráz bele, az már a politológia, a szocológia és a média kutatás (khm ... propagandisztika) tárgyköre.

A fenti esemény szerintem egy erős döntetlen, mindkét fél balf.szkodásának következtében. A franciák úgy hajóztak be az Adriára, mintha nem lenne ott az OMM flotta - az OMM flotta úgy viselkedett, mintha csak egy rakás korzárt és balkáni hegyi rablót kellene leckéztetni. Ha a franciák eleve bekalkulálják a cattarói flottacsoport megsemmisítését, akkor egy merészebb flottamanőverrel AKÁR még behúzhatták volna a Monarchot is. Ha von Barry gondoskodik megfelelő felderítésről, akkor 1. a franciáknak sanszuk sem lett volna egy megsemmisítő rajtaütésre (ld. előző mondat) 2. a Zenta sem kerül veszteséglistára.
Ebben az ősszefüggésben a Zenta elvesztése nem nem oszt és nem szoroz. Sajnálatos emberi és felszerelésbeli veszteség, de SEMMI eredménye nem volt. Ha az OMM felső vezetése intő jelként is tekintett rá, akkor sem a megfelelő konzekvenciákat vonta le. Valószínűleg ugyanazt a passzivitáson alapuló stratégiát követték volna, mint amit folytattak a hábotú végéig. A franciák, részben a megfelelő érvek mentén gondolkozva, de látták, hogy ez a flotta-felvonulás az elért eredményekhez képest, inkább blamázs volt. Az ellenség erejéhez képest aránytalan erő alkalmazása egy pusztán "demonstratív" flotta felvonulással, ezzel elégetve nagy mennyiségű drága szenet, majd több száz, ugyancsak nem olcsó, lőszer ellövése egy kivénhedt védett cirkáló elsűllyesztésére...

Szerencsétlen Pachner, nagy részben a felsővezetés szűklátókörűsége miatt, belekerült egy olyan helyezetbe, amikor így vagy úgy de tuti elveszti a parancsnoksága alá tartozó hajót. Döntése, miszerint magára vonja a tüzet és közel párhuzamosan halad a francia csatasorral, megadta a lehetőséget az Ulan szökésére. Minden más variációban rosszabbul jött volna ki a helyzetből:
1. teutonos homloktámadás a francia csatasor ellen? félútnál ripityára lövik - de legalább hősi halál...
2. délnek fordul? az angol páncéloscirkálók lövik szét - hősi halál...
3. direkt partnak fordul - lehet, eléri az amúgy ellenséges partvonalat és akkor? Cattaro felé fordul > francia csatahajók, dél felé > angol cirkálók, partra futtatja a hajót > "gyáva, a dicső OMM flotta tisztjéhez méltatlan magatartás" ... Antivari felé fordul, megpróbál betörni az kikötőbe > ááá, nem! bár a hősi halál magasabb foka, főleg ha valahogy mégis sikerrel jár
Az ő személyes tragédiája, hogy nem hagyta ott a fogát a csatában, illetve, hogy nem az angol oldalon tette, amit. Általában a korszak más haditengerészeteiben ha a kapitány életben merészelt maradni egy ilyen csata és a hajó elvesztése után, akkor nem számíthatott sok jóra. Ezzel szemben az angoloknál az ilyen helytállást díjazták (szemben az "erőforrás kíméléssel" ... 4 kiöregedett páncélos cirkáló vs. Goeben ... Troubridget perbe fogták, felmentették, de kegyveszetté vált és lényegében "partra tették")
süti beállítások módosítása