Hét tenger

A scarboroughi malőr 2.

2018. december 20. 07:49 - savanyújóska

A német hajók olyan hatékonyan zavarták az ellenség rádiózását, hogy Warrender és Beatty csak nyolc óra felé szereztek tudomást arról, hogy előreküldött rombolóik ellenséges hajókba ütköztek. Az első jelentések eléggé homályosak voltak, s az angolok úgy gondolták, legokosabb, ha változatlanul haladnak tovább az eredeti irányban, amíg nem tisztázódik a helyzet. Csak fél kilenckor érkeztek meg az első részletes jelentések a Shark-ról. Warrender rögtön keletnek fordult, és ellenséges torpedótámadástól tartva cikk-cakkban haladt tovább hajóival, miközben Beatty csatacirkálói 24 csomós sebességgel megindultak arrafelé, amerre a Shark a Roon feltűnését jelezte.

Miután a németekkel való harcérintkezés már megszakadt, Beatty találomra nyomult előre először északra, majd keletre. Az angoloknak arról sem volt sok elképzelésük, tulajdonképpen miféle hajókba is ütköztek. A német csatacirkálókról tudták, hogy most éppen jóval nyugatabbra, az angol partok közelében kell lenniük, és ráadásul valamivel délebbre, a Humber torkolatánál várták a feltűnésüket. A rombolók által jelentett német hajók tehát nem tartozhattak Hipper kötelékéhez. Egy idő után Beatty-ben felmerült az a nyomasztó gondolat, hogy az észlelt hajók esetleg a közelben ólálkodó német Hochseeflotte fedezetéhez tartoznak. Sok ideje azonban nem maradt azon gondolkodni, mit is kellene tenni ebben az esetben, mert tíz perccel tíz óra előtt az angol hajók váratlan üzenetet kaptak az Admiralitástól: „Scarborough támadás alatt áll!

A Seydlitz, Hipper zászlóshajója.

A Seydlitz, Hipper zászlóshajója.

 

Hipper hajói eseménytelen út után érték el az angol partokat. A viharos tengeren, és a különösen sötét éjszakában a halászhajókat kerülgető németeknek sok gondjuk volt azzal, hogy megtartsák a kötelékben elfoglalt helyüket. Néhány torpedónaszád rövidebb-hosszabb időre elvesztette a kapcsolatot a többi hajóval, de némi szerencsével, és néhány rövidhullámú rádióüzenet segítségével sikerült visszavergődniük a helyükre. A németek szerencséjére az angol rádiófelderítés nem észlelte az üzenetváltásokat.

Eredetileg úgy tervezték, hogy az angol partokhoz közeledve a torpedónaszádokat visszaküldik Ingenohl kötelékéhez, ám hajnalban fogták az S33 jelzését arról, hogy brit rombolók tűntek fel a hátuk mögött, a főerők közelében. Néhány angol romboló feltűnése nem keltett nyugtalanságot a Seydlitz parancsnoki hídján, ám úgy vélték, ebben a helyzetben kockázatos lenne a naszádokat védelem nélkül visszaküldeni, tehát jobb, ha inkább a csatacirkálókkal maradnak.

Sokkal nagyobb gondot jelentett az egyre elviselhetetlenebb időjárás. A vihar már a nyílt tengeren is kellemetlenül erős volt, de az angol partok közelébe érve még tovább fokozódott. Hét órakor az elől haladó Strasbourg cirkálóról jelentették, hogy a vihar miatt sem a cirkáló, sem a torpedónaszádok nem képesek használni ágyúikat, és vissza kell vonulniuk nyugat felé, ahol valamivel elviselhetőbb az időjárás. Hipper, és vezérkari főnöke, Erich Raeder korvettkapitány, komoly dilemma elé került. Folytassák e a támadást a cirkálók és torpedónaszádok fedezete nélkül? A Seydlitz parancsnoki hídján mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogyan döntenek a parancsnokok. Nagy csalódás lett volna, ha most, közvetlenül a cél előtt kényszerülnek visszafordulni.

Mikor végül az a döntés született, hogy folytatják a hadműveletet, a tisztek és a legénység egyaránt éljenzésben tört ki. A cirkálókat és a torpedónaszádokat a Stralsund vezetése alatt visszaküldték, hogy az előre megbeszélt ponton csatlakozzanak a főerőkhöz. A csatacirkálók mellett csak a Kolberg maradt, melynek aknákat kellett telepítenie Scarborough elé. Hippernek fogalma sem volt róla, hogy a csatahajók már korábban visszafordultak, ugyanis Ingenohltól a hadművelet egész ideje alatt nem kapott semmilyen tájékoztatást. Abban a térségben, amely felé a német cirkálók és naszádok haladtak, most nem a német csatahajók, hanem Beatty csatacirkálói, és Warrender csatahajói tartózkodtak.Franz von Hipper tengernagy – középen –, és törzstisztjei. Balról a második a későbbi flottaparancsnok, Erich Raeder.

Franz von Hipper tengernagy – középen –, és törzstisztjei. Balról a második a későbbi flottaparancsnok, Erich Raeder.

 

Nem sokkal azután, hogy a kis hajók elhagyták a köteléket, és visszafordultak, a német csatacirkálókon megpillantották az angol partok első fényeit. A kötelék most kettévált. A Von der Tann, a Derfflinger, és a Kolberg, Arthur Tapken ellentengernagy vezetésével délnek fordult, Scarborough felé, míg a Hipper irányítása alatt maradt Seydlitz, Moltke, és Blücher északnak indult, Hartlepool irányába.

A német hajók kemény küzdelmet folytattak a tomboló széllel és a hullámokkal, de a navigációval már nem volt ennyi gondjuk. Az aknaveszély miatt szorosan a part mellett haladva az angol parti jelzőfények és világítótornyok kiváló tájékozódási pontokat nyújtottak, és szinte rávezették a célra a németeket. A tájékozódást segítette az U–27 egyik tisztje, Paul Friedrich von Ahlefeld főhadnagy, aki a Seydlitz fedélzetén tartózkodva segítette a tájékozódást az általa már jól ismert vizeken.

A Seydlitzről negyed kilenckor látták meg először a Hartlepool előtti sziklákat, s nem sokkal kilenc óra előtt érkeztek meg a kikötő bejárata elé. A német hajók már épp tüzelőállásba akartak helyezkedni, mikor váratlanul négy, velük párhuzamosan, de ellentétes irányban haladó angol romboló bukkant ki előttük a ködből. A partvédelem négy River osztályú rombolója, a Doon, a Test, a Moy, és a Waverly, fél hétkor futott ki a szokásos járőrözésre, s miután észak felé tettek egy kört, most éppen délre kanyarodtak volna. A hajók már megkapták a figyelmeztetést, hogy német támadás várható a partvidék ellen, és bár a németeket délebbre várták, rögtön rájöttek, milyen hajókkal állnak most szemben.

Az angolok nem vesztegették az idejüket az azonosítással, s ahogy az ismeretlen hadihajókat megpillantották maguk előtt, azonnal északkeletre fordultak, hogy kitérjenek a túlerejű ellenség elől. Azonban az alatt a hét perc alatt, amíg ez sikerült nekik, a német hajókról több száz lövést adtak le rájuk, ezek közül 38-at a Moltke 28 cm-es nehézlövegeiből. A németek biztosak voltak benne, hogy két rombolót elsüllyesztettek, a másik kettőt pedig súlyosan megrongálták. A viharban hánykolódó hajókról azonban lehetetlen volt pontosan célozni, s az angol rombolókat valójában egyetlen közvetlen találat sem érte, bár a közeli mellék hármat is megrongáltak közülük. A közelben becsapódó gránátok repeszeitől a Doom legénységéből három ember meghalt, hat megsebesült.

A németek abban is biztosak voltak, hogy az angolok torpedókat lőttek ki rájuk, s megfigyelőik határozottan állították, hogy három angol torpedó nyomvonalát is látták, melyek csak kevéssel kerülték el a német hajókat. Valójában a viharban a kis angol rombolók nem tudták torpedóvető csöveiket használni, s egyetlen torpedót sem lőttek ki. A Seydlitz parancsnoki hídján néhány tiszt arra kérte Hippert, vegyék üldözőbe a sérült angol hajókat, s végezzenek velük. Hipper azonban úgy vélte, a hadművelet elsődleges, és legfőbb célja az angol partok bombázása, s a tervezett időponthoz képest ezzel máris késésben vannak. Nem akarta tovább húzni az időt azzal, hogy néhány jelentéktelen kis rombolót hajszoljon a ködben, ahol azok akár még meglepetést is szerezhetnek neki. Így aztán arra utasította hajóit, foglalják el kijelölt tüzelőállásaikat, a Heugh világítótoronytól mintegy másfél mérföld távolságban.A Von der Tann csatacirkáló.

A Von der Tann csatacirkáló.

 

A Seydlitz a Cemetery üteget, és a közeli kábelgyárat vette tűz alá, a Moltke a Heugh üteget, a világítótornyot, és a partvédelem megfigyelőállását, a Blücher pedig a dokkokat, két kisebb gyárat, és a gázműveket lőtte. A csatacirkálók azt az utasítást kapták, csak közepes és kis kaliberű lövegeiket használják, a nehézágyúkból csak akkor nyissanak tüzet, ha a partvédelem is nehézlövegekből venné őket tűz alá. A német tengernagy igyekezett takarékoskodni a nagy kaliberű ágyúk lőszerével, hiszen a kikötők elleni támadás eredetileg csupán azt a célt szolgálta volna, hogy kicsalogassák vele kikötőikből az angol csatacirkálókat. Hipper tehát az igazi harcot későbbre várta.

A német hajók 09.30-kor nyitottak tüzet, s meglepetésükre az angol parti ütegek szinte azonnal válaszoltak. Miután ugyanis a partvédelem jól tudta, hogy német támadás várható, a kikötő helyőrségét már éjfélkor riadóztatták, s így az ütegek már harckészültségben voltak, mikor a németek a kikötő elé értek. Első sortüzeik elég pontatlanok voltak, ám hamarosan belőtték magukat, s több találatot is sikerült elérniük. A Blüchert négy 15 cm-es gránát találta el, több ágyúja tönkrement, illetve megrongálódott, legénységéből kilencen meghaltak, ketten megsebesültek. A Seydlitz három találatot kapott, a gépház több ventilátora, és az első kémény megrongálódott, egy ember megsebesült, s a hajón kisebb tűz ütött ki, amit hamar megfékeztek. A Moltke egyetlen találatot kapott az orrán, s nagyobb károkat nem szenvedett.Hipper egy másik csatacirkálója, a Moltke.

Hipper egy másik csatacirkálója, a Moltke.

 

Miután az angol ágyúk ilyen kellemetlenségeket okoztak, a német hajók nehézágyúi is tüzet nyitottak. Bár a jól kiépített állásokban elhelyezett parti ütegeket nem tudták kilőni, a lövedékek szétrombolták az angolok jelző és híradóállomásait, a becsapódó gránátok okozta vibráció pedig tönkretette az ágyúk optikai távmérőit, melynek következtében az angol ágyúk tüzelésének pontossága jelentősen leromlott. A parti tüzérség ágyúinak kezelőszemélyzetéből a rövid harc alatt kilencen elestek, tizenketten megsebesültek.

A kikötőben tartózkodott két angol könnyűcirkáló, a Patrol és a Forward, valamint a C9 tengeralattjáró is. A C9 a támadás kezdetekor lemerült a kikötő vizében, hogy elkerülje a német gránátokat, a teherhajók, és a kikötői épületek által takart két cirkálót pedig a németek csak akkor vették észre, mikor Hipper már elrendelte a visszavonulást. Két eltévedt gránát így is eltalálta a Patrolt, mely négy halottat, és hét sebesültet vesztett.

A német hajók 09.40-kor szüntették be a tüzelést, és keletre fordulva gyorsan eltűntek a ködben az angolok szeme elől. E rövid idő alatt a három hajó összesen 1150, különböző kaliberű gránátot lőtt ki Hartlepoolra. Megrongálták a vasútállomást, a dokkokat és a kikötői berendezéseket, felgyújtották a parti raktárakat és a gázműveket, valamint öt kereskedelmi hajó, és a Patrol súlyosan megrongálódott. A városban 300 ház sérült meg kisebb-nagyobb mértékben.

Súlyos volt a civil lakosság vesztesége is, 86 ember meghalt, 424 megsebesült. A támadás után az angol sajtóban óriási hisztériakampány kezdődött, amely tulajdonképpen máig visszhangzik a történelemkönyvekben. Heteken át átkozták a barbár németeket, akiknek lövedékei az angol lapok szerint kizárólag iskolákat, kórházakat, és templomokat találtak el. A németek, egyéb jelzőik mellett, ekkor kapták meg az angol sajtómunkásoktól a „baby killer”, azaz a „csecsemőgyilkos” minősítést is. Arról természetesen azóta sem történik említés, hogy a civil veszteségek legfőbb okozója maga az angol Admiralitás volt, amely, bár jól tudta, hogy támadás készül a környék kikötői ellen, a lakosságot semmilyen formában nem figyelmeztette, és nem értesítette a veszélyről. A polgári lakosság veszteségének elsődleges oka pedig az volt, hogy a parti ütegeket közvetlenül a lakóházak mellé, sűrűn lakott területekre telepítették, és miután a német hajók az erős hullámverésben nem tudtak pontosan célozni, a célt tévesztett gránátok többnyire az ütegek melletti lakónegyedeket érték.Angol tűzszerészek a Hartlepool-nál hatástalanított, fel nem robbant 28 centis német gránátokkal.

Angol tűzszerészek a Hartlepool-nál hatástalanított, fel nem robbant 28 centis német gránátokkal.

 

Mindeközben a déli csoport hajói is végrehajtották támadásukat. Tapken kötelékének még az északi csoport hajóinál is könnyebb volt a navigáció. A tengerparton futó vasútvonalon ugyanis éppen egy kivilágított vasúti szerelvény haladt Scarborough felé, s a vele párhuzamosan haladó német hajóknak egyszerűen csak követni kellett azt. A vonat és a csatacirkálók egyszerre érkeztek meg Scarboroughba, pontosan kilenc órakor.

A kikötőt itt nem védték nagy kaliberű ágyúk, a német hajók tehát csak közepes és kis kaliberű lövegeiket használták. A Derfflinger és a Von der Tann a víz és gázműveket, a katonai megfigyelőállomásokat, a kikötőt, és a vasútállomást lőtte. A célpontok egy része a kikötő mögötti domb túloldalán helyezkedett el, a németek tehát csak közvetett irányzással tudtak tüzelni, de ettől függetlenül így is eredményesen tevékenykedtek, s 20 perc alatt összesen 773 darab 15 és 8,8 cm-es gránátot lőttek ki Scarboroughra. A hajók 09.23-kor szüntették be a tüzelést, és távoztak észak felé. A bombázás rémisztő hatással volt a városka lakosságára. A lakosok és a hajóikról menekülő tengerészek egymással versenyezve rohanták meg a vasútállomást, hogy meneküljenek a városból.

Miközben a csatacirkálók a kikötőt lőtték, a Kolberg attól 3,6 mérföldnyire délre, a partra merőlegesen aknazárat telepített a fő hajózási útvonalon. A cirkáló megkínlódott az erős hullámzással, melyben kis híján a Boadicea sorsára jutott, egy hatalmas hullám ugyanis összezúzta a hajó parancsnoki hídját. A viszontagságok ellenére a hajó háromnegyed tízre lerakta mind a 100 aknáját, majd északra fordult, hogy csatlakozzon társaihoz.

Tapken hajói ezzel még nem fejezték be küldetésüket. A két csatacirkáló tíz órakor ért Whitby elé, ahol negyedóra alatt szétlőtték a figyelő és jelzőállomásokat, majd továbbhaladtak északkelet felé, s fél óra múlva csatlakoztak Hipper hajóihoz. A német tengernagy ekkor jelentette a feladat sikeres végrehajtását Ingenohlnak, és egyben megadta helyzetét is. Ingenohltól azonban továbbra sem érkezett semmilyen üzenet, sem utasítás, sem figyelmeztetés. Hippernek tehát fogalma sem volt róla, hogy főerői visszavonultak, és egy erős angol hajóraj jelent meg a térségben.A Lion parancsnoki tornya.

A Lion parancsnoki tornya.

 

A scarboroughi parti őrség azt jelentette, hogy a kikötőt néhány könnyűcirkáló, és három csatahajó támadta meg. Úgy tűnt, a német támadás nagyobb szabású, mint azt korábban feltételezték. Jellicoe tíz órakor elrendelte az Edward Eden Bradford altengernagy parancsnoksága alatt álló Negyedik Csatahajóraj számára a kifutást, majd a kora délutáni órákban ő maga is elhagyta Scapa Flowt, a teljes Grand Fleet-el. A főparancsnok még délelőtt elrendelte a kifutást Tyrwhitt commodore Yarmouthban állomásozó hajóinak is. A vihar miatt azonban csak Tyrwhitt négy cirkálója tudott kifutni, a rombolók a kikötőben ragadtak. Jellicoe és Bradford csatahajói azonban túl messze voltak ahhoz, hogy beleszólhassanak az eseményekbe, Tyrwhitt hajói pedig túl gyengék voltak ehhez. A hadművelet sorsa angol részről Warrender és Beatty kezében volt.

Mikor a scarboroughi híreket megkapta, Warrender azonnal visszafordult, és északnyugatra indult, hogy elvágja a németek feltételezett visszavonulási útvonalát. Beatty viszont úgy gondolta, a jelzést nem neki, hanem Warrendernek küldték, tehát őrá nem érvényes. Egy ideig még tovább folytatta kelet felé a kutatást a Roon után, s csak tíz óra után fordult meg csatacirkálóival, és a még harcképes négy rombolójával. A német csatacirkálók és az angol hajók közti távolság ekkor még 150 mérföld volt.

A németek nem mozoghattak szabadon az Északi-tengeren, az aknazárak és a zátonyok erősen beszűkítették mozgási lehetőségeiket. Scarboroughtól északra nagy kiterjedésű angol aknamező terült el, keletre pedig a Dogger Bank zátonyai húzódtak. A Dogger Bank helyenként csupán 15 méter mély vizein normális esetben még át tudtak haladni a közel tíz méter merülésű nagy hadihajók, de ilyen erős hullámzásban ez már aligha lett volna lehetséges. Ezzel természetesen az angolok is tisztában voltak, s úgy vélték, miután az aknamező miatt a németek nem tudnak észak felé kitérni, csak a Dogger Bankot megkerülve, attól északra vagy délre hagyhatják el az angol partvidéket. Warrender ezért könnyűcirkálóit és Beatty csatacirkálóit északra küldte, ő maga pedig hat csatahajójával, és Pakenham páncéloscirkálóival a valószínűbbnek tűnő déli útvonalat állta el, Beatty hajóitól 13 mérföld távolságban. Még délebbre Tyrwhitt négy cirkálója járőrözött. Úgy tűnt, a csapda bezárult, és Hipper valahol biztosan fennakad a hálón. Minden bizonnyal így is történt volna, ha az időjárás nem siet a németek segítségére. A pocsék, párás, ködös időben sokszor alig egy mérföldnyire lehetett csak ellátni, de a legjobb esetben se messzebb öt mérföldnél.

Az északi oldalon Beatty előreküldte könnyűcirkálóit, derítsék fel a terepet. Az élen, mintegy öt mérfölddel a csatacirkálók előtt, a kötelékparancsnok, William Edmund Goodenough commodore zászlóshajója, a Southampton haladt, tőle északabbra a Birmingham, majd még távolabb a Nottingham és a Falmouth. Fél egykor a csatacirkálókról váratlanul ágyúdörgést hallottak nyugatról, és a köd mögött halványan ágyúk torkolattüzei látszottak. A Lion parancsnoki hídján mindenki biztos volt benne, hogy a hadművelet sikerrel járt, és a németek belefutottak a csapdába.Sir William Edmund Goodenough, az angol könnyűcirkálók parancsnoka.

Sir William Edmund Goodenough, az angol könnyűcirkálók parancsnoka.

 

A német csatacirkálókról 07.40-kor levált kísérő hajók az életükért küszködtek a tomboló viharban. Szinte minden hajón komoly viharkárok keletkeztek, az egyik torpedónaszád például elvesztette a főárbocát. Az erős hullámzásban ide-oda hánykolódó hajók hajók képtelenek lettek volna ágyúikat használni, a naszádok egy része pedig, biztonsági okokból, korábban kiürítette torpedóvető csöveit, s most nem tudták újratölteni azokat. Ilyen körülmények között nem volt értelme a csatacirkálókra várakozni, s a kötelék parancsnoka, Victor Harder sorhajókapitány, Hipperrel rádión egyeztetve úgy döntött, nem várja meg a csatacirkálókat, hanem megindul kelet felé, hogy az előzetesen megbeszélt találkozási ponton csatlakozzék a flotta főerőihez. A csatahajók távozásáról Hardert sem értesítette senki.

Nehéz út után a német hajók dél körül értek a Dogger Bank közelébe. Bár a vihar az angol partoktól távolodva valamelyest csillapult, a kis naszádok még így is a cirkálók mögött igyekeztek védelmet keresni a tomboló elemekkel szemben. Az élen a kötelék zászlóshajója, a Stralsund haladt, mögötte öt torpedónaszád, majd utánuk a többi cirkáló, mindegyik néhány naszáddal maga mögött.

Fél egykor váratlanul egy ismeretlen hajót pillantottak meg a Stralsundról, közvetlenül a cirkáló orra előtt, mintegy öt kilométer távolságban. Először azt hitték, egy halászhajóval futottak össze, de hamarosan kiderült, hadihajóval találkoztak, bár a típusát eleinte nem tudták megállapítani. Az azonosító jelzésekre a hajó a németek számára ismeretlen jelzéssel válaszolt, ami nyilvánvalóvá tette, angol hadihajóról van szó. Nem sokkal később egy második hajó is felbukkant az első mögött. A Stralsund jobbra fordult, tüzet nyitott, és jelentette Hippernek az ellenséges hajók feltűnését. Rövidesen a típusukat is azonosítani tudták, s kiderült, két Town osztályú cirkálóval állnak szemben.A Birmingham cirkáló.

A Birmingham cirkáló.

 

Harder jól emlékezett rá, hogy a helgolandi csatában ezek a hajók az angol csatacirkálók előőrséhez tartoztak, s feltételezte, most is ezt a szerepet tölthetik be. A köd mögött tehát valószínűleg a közelben vannak Beatty hajói is. Harder délnek fordult, és a kísérő naszádjai által fejlesztett füstfüggöny védelme alatt teljes sebességre kapcsolva igyekezett eltűnni az angol hajók elől. A viharban a Stralsund nem tudta valamennyi ágyúját használni, így összesen csak 38 lövést adtak le az angolokra, az utolsót öt perccel egy óra előtt. Találatot azonban egyik fél sem ért el. Az utolsó percekben a Graudenz is az összecsapás helyszínére ért, és leadott pár lövést az ekkor már alig látható brit cirkálókra, melyek azonban rögtön ezután eltűntek a dél felé haladó német hajók elől. A németek meglepődtek, hogy ilyen könnyen sikerült megszabadulniuk az angol hajóktól, s nem sejtették, hogy ezt nem annyira a szerencsének, vagy saját ügyességüknek, hanem leginkább az angolok szerencsétlenkedésének köszönhetik.

Goodenough 12. 25-kor jelentette Beattynek, hogy egy ellenséges cirkálóval, és hét, vagy nyolc torpedónaszáddal találkozott. Ugyanekkor egy rádióüzenetben csatlakozásra szólította fel kötelékének másik három cirkálóját. A közelben hajózó Birmingham rövidesen fel is zárkózott a zászlóshajóhoz, s a távolabb, a hat, illetve tíz mérföld távolságban hajózó Nottingham és Falmouth is teljes sebességgel igyekezett az összecsapás helye felé.

Beatty azonban nem támogatta Goodenoughot, hanem tovább nyomult előre, nyugat felé. Úgy gondolta, az észlelt hajók nyilván Hipper fedezetéhez tartoznak, s arra számított, a német csatacirkálók tőlük délre fognak felbukkanni. A közelgő összecsapásban azonban nem akart fedezet nélkül maradni a német torpedónaszádokkal szemben. Mivel a viharos tengeren rombolói nem tudtak lépést tartani a nagy hajókkal, és messze leszakadtak mögöttük, úgy döntött, a Falmouth és a Nottingham ne csatlakozzon Goodenough-hoz, hanem álljon be a kötelék élére, a csatacirkálók elé.Beatty, zászlóshajója parancsnoki hídján.

Beatty, zászlóshajója parancsnoki hídján.

 

A cirkálók közül az adott időben csupán egy volt Beatty látóterében, s mivel a rossz látási viszonyok között nem tudták megállapítani, melyik hajóról is van szó, a jelzést általános formában küldték el neki: "Könnyűcirkálók felderítő pozícióba. Helyük öt mérföldre elől." Azonban a hajó, amelynek a jelzést elküldték, nem a Falmouth, vagy a Nottingham volt, ahogy Beatty gondolta, hanem a Birmingham, mely ekkor két mérfölddel volt a Beatty hajóiról már nem látható Southampton mögött. A Birmingham kapitánya természetesen nem gondolhatott mást, mint azt, hogy a jelzés nekik szól, hiszen az ő részére adták azt le. S miután a Southamptonról nem láthatták, továbbította oda is.

Goodenough szintén úgy értelmezte a jelzést, hogy az az összes cirkálónak szól, ezért beszüntette a tüzelést, és elfordult az ellenségtől. Döntésének helyességét azzal is indokolva látta, hogy az utolsó percekben felbukkanó Graudenzet a rossz látási viszonyok között tévesen azonosították, s azt hitték, a Prinz Adalbert páncéloscirkáló van előttük. Félórányi harcérintkezés után az angol hajók így szem elől tévesztették a németeket.

Harder dél felé tartó hajói pár perc múlva alighanem így is belefutottak volna Beatty-be, azonban a szerencse ismét melléjük szegődött. Az angol csatacirkálókról ugyanis ismeretlen hajókat vettek észre bal felől, s azt gondolván, német hajók, pár percre elkanyarodtak dél felé. Rövidesen kiderült, angol halászhajókról van csupán szó, s Beatty ismét visszafordult eredeti útirányába. Ez a kis kitérő azonban lehetővé tette, hogy a német hajók átcsússzanak az angol csatacirkálók előtt.

Tíz perccel később, Beatty nagy meglepetésére, a Southampton és a Birmingham csatlakozott a főerőkhöz. Ekkor derült ki, milyen kommunikációs malőrt követtek el az imént. A helyzet azonban még nem tűnt súlyosnak. Beatty úgy vélte, a német cirkálókat ugyan elszalasztották, de az igazi nagy vad, Hipper csatacirkáló flottája, továbbra is ott van valahol tőle nyugatra, s csak ki kell várnia, hogy a karjaiba fussanak.

Hipper azonban valahogy csak nem akart feltűnni, helyette tíz perc múlva Warrender üzenete érkezett meg arról, hogy csatahajóival ellenséges cirkálókat és torpedónaszádokat üldöz északkeleti irányban, s arra kérte Beattyt, forduljon keletnek, és vágja el az ellenség menekülési útját. Beatty tehát ismét megfordult, és 24 csomós sebességgel megindult visszafelé, keleti irányban.Az angol Monarch csatahajó.

Az angol Monarch csatahajó.

 

Bár a német cirkálók megúszták a minden bizonnyal végzetes következményekkel járó találkozást az angol csatacirkálókkal, egy negyedórával később belefutottak Warrender csatahajóiba. Először az elől haladó torpedónaszádok észlelték az ismeretlen hajókat, s rövid ideig azt hitték, saját csatacirkálóikkal találkoztak. Néhány pillanattal később azonban azonosították az ismeretlen hajókat, s kiderült, azok az angol Második Csatahajóraj egységei. A naszádok leadták a figyelmeztető üzenetet a mögöttük haladó hajóknak, s kelet felé fordulva igyekeztek minél gyorsabban eltűnni az angolok szeme elől.

A torpedónaszádok mögött haladó Stralsund a jelzést fogva azonnal fordulni kezdett, ám már elkésett. A német cirkáló közvetlenül a brit csatahajók előtt, azoktól alig két mérföld távolságra bukkant elő a ködből. Az angolok ezúttal éberek voltak, s a zászlóshajóról fényjelzésekkel azonnal felszólították az ismeretlen hajót, azonosítsa magát. A Stralsund parancsnoki hídján mindenkiben megállt az ütő, ám Harder szerencsére megőrizte lélekjelenlétét, s utasította a jelzőtisztet, adja le a csatahajóknak azt a jelzést, amivel nem sokkal korábban a brit cirkálók válaszoltak az ő azonosítójelzéseikre. Az angol csatahajókon ugyan már ellenséges cirkálóként azonosították az ismeretlen hajót, és célra is irányították az ágyúkat, ám a most megkapott angol azonosítójelzés elbizonytalanította a briteket. Miközben tétováztak, mit is tegyenek, a Stralsund gyorsan megfordult, és belevágtatott a legközelebbi ködfelhőbe.

A német torpedónaszádok parancsnokai közben erős kísértést éreztek, hogy torpedótámadást indítsanak az angol csatahajók ellen. A naszádok torpedóit azonban – már ahol egyáltalán be voltak töltve a csövekbe – korábban az éjszakai ütközetben használatos rövid távolságra állították be, s a rendelkezésre álló idő alatt ezt már nem tudták visszaállítani. A siker érdekében tehát a naszádoknak, kifogyófélben levő üzemanyagkészletükkel, a viharos széllel szemben haladva, legalább 3.500 méter távolságra meg kellett volna közelíteniük a már felriasztott angol csatahajókat. A naszádok bizonytalankodó kapitányai Hardertől kértek engedélyt a támadásra, a német parancsnok azonban túl kockázatosnak ítélt meg egy ilyen akciót, és nem engedélyezte azt. Helyette arra utasította egységeit, a két angol kötelék között törjenek át kelet felé. A kis merülésű könnyűcirkálóknak és torpedónaszádoknak nem okozott nehézséget, hogy Beatty és Warrender hajói között átcsússzanak a Dogger Bank zátonyain, és rövidesen biztonságos vizekre értek.Victor Harder, itt már a Lützow csatacirkáló parancsnokaként.

Victor Harder, itt már a Lützow csatacirkáló parancsnokaként.

 

Warrender csatahajói és páncéloscirkálói túl lassúak voltak ahhoz, hogy lépést tudjanak tartani a gyors német hajókkal, s azok rövidesen eltűntek előlük a viharos tengeren. Az angolok azt azért megállapították, hogy az észlelt hajók közt nem voltak nagy hadihajók, azok tehát még mindig valahol nyugat felé, köztük és az angol partok között vannak, így rövid üldözés után az angol csatahajók és csatacirkálók ismét megfordultak, és visszaindultak a Dogger Bank felé. Warrender nyugatra, Beatty északnak tartott.

Mindeközben Harder folyamatosan tájékoztatta Hippert a helyzetről, és az ellenség erejéről. Hipper fél egykor kapta meg az első jelentést az ellenséges csatahajók feltűnéséről, és azonnal harci riadót rendelt el. Ám a Seydlitz parancsnoki hídján az ellenség felbukkanásánál összehasonlíthatatlanul nagyobb meglepetést okozott a fél órával korábban megkapott üzenet, mely a német csatahajók helyzetéről, és irányáról tájékoztatta a csatacirkálókat. Hipper csak ekkor szembesülhetett azzal a ténnyel, hogy főerői, előtte ismeretlen okokból, ahelyett hogy eléje jöttek volna, visszafordultak, és ekkor már 150 mérföld távolságra voltak, tőle keletre. Talán érdemes hozzátenni, hogy még ezt az üzenetet sem Ingenohl küldte, hanem a wilhelmshaveni parancsnokságról érkezett.

Ilyen körülmények között természetesen szó sem lehetett arról, hogy felvegyék a harcot a britekkel. Akárcsak Harder, Hipper is rájött arra, hogy az észlelt cirkálók alighanem a brit csatacirkálók kíséretéhez tartoznak. Mikor pedig megérkezett a jelentés a Második Csatahajóraj feltűnéséről, az is nyilvánvalóvá vált, hogy legalább két erős brit kötelék tartózkodik a térségben. A kapott információk birtokában Hipper északnak fordult a hajóival, hogy elkerülje az angolokat. A távolság Hipper és Beatty között ekkor már csak 15 mérföld volt, s ha az angolok tovább haladnak előre, kis szerencsével talán még észrevehették volna a németeket. Azonban Beatty nagyjából ezzel egy időben kapta meg Warrender üzenetét, hogy forduljon keletnek, és próbálja meg elvágni a menekülő német cirkálók útját. Az angol csatacirkálók tehát megfordultak, és ezzel – anélkül, hogy tudták volna – szabad utat nyitottak a németek előtt hazafelé.Az angol flotta zászlóshajója, az Iron Duke.

Az angol flotta zászlóshajója, az Iron Duke .

 

Az Admiralitástól, a parti őrségtől, és a Jellicoe-tól érkező, zavaros, és egymásnak ellentmondó üzenetek alapján Beatty és Warrender majdnem délután háromig kóvályogtak fel-alá a térségben, aztán kénytelenek voltak arra a kínos következtetésre jutni, hogy a németek valahol áttörtek, és már elhagyták a Dogger Bank környékét. Beatty úgy gondolta, a németek kelet, vagy északkelet felé tartanak, és úgy vélte, még van rá esélye, hogy valahol Dogger Bank és Helgoland között elkapja őket. Ezért teljes sebességgel visszavágtatott keletnek, majd északkeletre fordult. Ugyanekkor Warrender az ellenkező következtetésre jutott, és teljes gőzzel észak felé indult, gondolván, a németek arra próbálnak menekülni.

Kettőjük közül Warrendernek volt igaza. A német hajórajtól lemaradt Kolbergről késő délután, a lassan kitisztuló időben észrevették Pakenham páncéloscirkálóinak füstoszlopait, ám az angolok ennél közelebb nem jutottak. Hipper és Warrender között ekkor 20 mérföld volt a távolság, míg a téves irányt követő Beatty már 60 mérföldre távolodott el a német hajóktól. Az angol cirkálókon nem vették észre a Kolberget, s a viszonylag lassú brit csatahajók és páncéloscirkálók lemaradtak a németek mögött, akik ezt követően előbb északkeletnek, majd lassan keletnek fordultak, s este hat órára végképp maguk mögött hagyták a veszélyes vizeket. Ekkor 20 csomóra csökkentették sebességüket, s délkeletre fordultak, a hazai partok felé.

Négy óra után lassan sötétedni kezdett, s az angol hajókon kénytelenek voltak levonni a következtetést, hogy a hadművelet kudarcot vallott, a németek megszöktek. Háromnegyed ötkor Warrender elrendelte, valamennyi hajója, Beatty kötelékét is beleértve, csatlakozzon hozzá, s megindult vissza, Scapa Flow felé.Német torpedónaszádok, már a háború után, amerikai zászló alatt.

Német torpedónaszádok, már a háború után, amerikai zászló alatt.

 

A kora délutáni órákban a német csatahajókon is vették a torpedónaszádok, és a Stralsund jelentését a hat brit csatahajó feltűnéséről, s csak ekkor tudták meg, mi elől is futottak meg aznap reggel. Ingenohl nem rendült meg, s továbbra is úgy vélte, a visszavonulás elrendelése jól megalapozott, helyes döntés volt. A beosztott tengernagyok, és a hajók kapitányai közül azonban sokan legszívesebben a fejüket verték volna a falba, amikor kiderült, milyen alkalmat szalasztottak el. Emlékirataiban Scheer, a rá jellemző visszafogottsággal, így írt erről: "A jelentés nagy csalódást okozott zászlóshajómon. Ha a jelentett ellenséges erők közelében tartózkodó csatacirkálóink bajba kerültek volna, nem tudtunk volna idejében a segítségükre sietni. Nem volt már semmilyen lehetőségünk arra, hogy az ellenséges erők közelébe kerüljünk, melyek délután egy órakor már 130 mérföld távolságra voltak tőlünk. Korai visszavonulásunk elrabolta tőlünk a lehetőséget, hogy a most helytállónak bizonyuló előzetes elképzeléseknek megfelelően harcérintkezésbe kerülhessünk az ellenséges hajórajjal. A flotta parancsnokára nehezedő korlátozások a merész és biztató, de nem megfelelő módon kivitelezett terv kudarcát idézték elő."

Mikor az angol csatahajókról szóló jelentést Ingenohl megkapta, néhány percig állítólag eljátszadozott a gondolattal, talán vissza kellene fordulnia, hogy segítsen a csatacirkálóinak. Ez a „roppant merész” gondolat azonban szó szerint csak néhány percig fordulhatott meg Ingenohl fejében, ugyanis a jelentés kézhezvétele után hat perccel pont ezzel ellentétes utasítást adott ki, mellyel feloszlatta a flottát, és elrendelte, az egyes kötelékek önállóan térjenek vissza támaszpontjaikra. A csatacirkálókról úgy gondolta, nagy sebességük miatt nem jelentenek veszélyt rájuk az ellenséges csatahajók, aggodalomra tehát semmi ok. Így megnyugtatva magát, továbbra sem tartotta szükségesnek, hogy Hippernek bármilyen tájékoztatást adjon.

A csatahajók visszatérése nem volt egészen problémamentes, ugyanis délután több tengeralattjáró riadó zavarta meg a flotta hazafelé vezető útját. Ezúttal nem vaklármáról volt szó, az angol E11 tengeralattjáró valóban ott ólálkodott a csatahajók körül, a kísérő torpedónaszádok azonban sikeresen távol tartották tőlük a betolakodót.

Estére a szétszóródott német kötelékek kezdtek egymás után befutni a hazai kikötőkbe. A Stralsund csoport este nyolc órakor vetett horgonyt a Weser torkolatában, a csatahajók pedig valamivel később, tíz óra körül tértek vissza támaszpontjaikra. Másnap reggel épen és sértetlenül befutottak a csatacirkálók is.

A hadművelet térképe, érdekes rajta bogarászni. A térképet az angolok készítették, így a saját hajóik útvonala pontosan fel van tüntetve, a németeké viszont csak hozzávetőlegesen, a britek feltételezései alapján.

A hadművelet térképe, érdekes rajta bogarászni. A térképet az angolok készítették, így a saját hajóik útvonala pontosan fel van tüntetve, a németeké viszont csak hozzávetőlegesen, a britek feltételezései alapján.

 

A hivatalos álláspont szerint a németek nagy haditettet hajtottak végre. Több mint 200 év, De Ruyter medwayi rajtaütése óta először hajtott végre ellenséges flotta ilyen pusztító támadást az angol partok ellen. A német csatacirkálók akadálytalanul átkeltek az Északi-tengeren, lőtték az angol partokat, majd a túlerőben levő angol hajórajokból bohócot csinálva veszteségek nélkül visszatértek támaszpontjaikra. Egyetlen hajó, a Kolberg szorult komolyabb javításokra, az sem az ellenség ágyúi, hanem a viharkárok miatt. Ingenohl és a császár elégedett volt. A flotta tisztjei nem annyira. A vezérkar helyettes főnöke, Paul Behncke ellentengernagy ezt írta: "A flotta vezetése mereven értelmezett szabályokként kezelte a kapott utasításokat, és megkötve érezte magát általuk. Így még kedvező körülmények esetén is kevés remény maradt arra, hogy valaha is határozottabban lépjenek fel." A csatacirkálók tisztjei ennél keményebben fogalmaztak, bár tiltakozásuk egyelőre kimerült az egymás közti morgolódásban. Ők úgy vélték, Ingenohl gyáván cserbenhagyta őket, és csak a szerencsének, meg a pocsék időnek köszönhetik a megmenekülésüket.

Az eset az angolok számára nagy szégyent jelentett. A közvélemény zúgolódott, hogy az oly sok pénzt felemésztő Royal Navy még a saját partokat sem képes megvédelmezni. Beatty is dühöngött, először Goodenough leváltását követelte, majd jelzőtisztjében, Ralph Seymourban vélte megtalálni a kudarc felelősét. Ennél mélyebbre azonban nem jutott a tanulságok levonásában. Lett volna pedig min elgondolkoznia neki, és a többi admirálisnak is. A dicsőséges Royal Navy szánalmas teljesítményt nyújtott. Nemcsak a kommunikációs rendszer mondott csődöt – nem először, és nem is utoljára –, hanem nem voltak képesek a kötelékek mozgását összehangolni, elhanyagolták a felderítést, és az egyes hajók harcban nyújtott teljesítménye is siralmasan gyengének bizonyult. Hét angol romboló nem bírt egyetlen, náluk jóval kisebb német torpedónaszáddal, a V155-tel, mely hosszú üldözés után végül meglépett előlük, méghozzá úgy, hogy ő maga egyetlen találatot sem kapott, viszont üldözői közül két hajót is súlyosabban megrongált. Feltűnően határozatlannak, és önállótlannak bizonyultak az egyes angol parancsnokok is.A Birmingham legénysége.

A Birmingham legénysége.

 

A német haditengerészet vezetése számára az eseményekből nyilvánvalónak tűnt, hogy az angol csatahajók nem véletlenül jártak arra, hanem a britek előre tudtak a terveikről. Miután meg voltak győződve arról, hogy kódjaik megfejthetetlenek, úgy vélték, bizonyára kikötői kémek, és halászhajónak álcázott angol felderítőhajók riasztották a briteket. Így aztán, Hipper javaslatára, a következő akciót azért indították, hogy a Dogger Bank környékét megtisztítsák ezektől a feltételezett kémhajóktól, és ha mód nyílik rá, az ott járőröző angol rombolóktól is.

Miután a feladat nem tűnt veszélyesnek, a német csatahajók ezúttal a kikötőikben maradtak, és csak Hipper csatacirkálói futottak ki. A Von der Tann éppen javítás alatt állt, így mindössze három csatacirkálót, és a Blüchert tudták felvonultatni. Arra számítottak, csak felfegyverzett kereskedelmi hajókkal és rombolókkal fognak találkozni, így ez az erő elégségesnek tűnt.

Az angolok, rádiófelderítésük révén, ezúttal is tisztában voltak a németek szándékaival. Beatty öt csatacirkálóval indult Hipper hajóinak az elfogására. Mikor 1915 január 24-én, a kora reggeli órákban észrevették a túlerejű ellenséget, Hipper azonnal visszavonulót fújt. Ezúttal azonban nem volt olyan ködfelhő, amelybe a németek bemenekülhettek volna. A kristálytiszta időben az angol csatacirkálók már csaknem 15 mérföld távolságból észlelték a német hajókat, s mintegy tíz mérföldes távolságból már tüzet is nyitottak rájuk.

Az angol csatacirkálók 29 csomóval vágtattak előre, míg a németeket lelassította a legfeljebb 25 csomós sebességre képes Blücher. Úgy tűnt, Hipper hajóinak végük. Az angolok azonban egy sereg baklövést követtek el, melyek legfőbb oka maga Beatty volt. Az angol tengernagy olyan homályosan megfogalmazott jelzéseket adott le, amiket kapitányai nem tudtak értelmezni. Ennek köszönhetően a németek végül ismét egérutat kaptak hazafelé, és csak a köteléktől leszakadt Blücher veszett oda.A híres fénykép a süllyedő Blücher-ről.

A híres fénykép a süllyedő Blücher-ről.

 

A londoni Admiralitás most sem volt hajlandó beismerni, hogy a hibák mögött alapvető taktikai és szervezeti hiányosságok állnak. Úgy vélték, a kudarc oka ezúttal is csupán az egyes emberek által elkövetett hibákban keresendő. Maga Beatty a baklövések igazi felelősének ismét Seymourt tartotta, de őt jó kapcsolatai miatt leváltani, vagy felelősségre vonni nem merte. Az utókor nagyrészt elfogadta Beatty vádjait, és a szerencsétlen Seymour, aki nem sokkal a háború után szerelmi bánatában öngyilkos lett, már nem tudott védekezni ezek ellen. Ám egyik, még a háború alatt írt feljegyzésében megemlítette: „Hiányoztak az alapvető taktikai utasítások. A parancsnok különleges utasításokat adott, melyek az elkövetett konkrét hibákkal foglalkoztak, csakhogy a kohézió hiányát, és a zavaros taktikai elképzeléseket nem lehetett ezzel helyrehozni." Seymour nem tett mást, csak leadta Beatty jelzéseit. Ezek értelmezése és helyesbítése nem az ő dolga volt. Ha ezek a jelzések hibásnak, vagy értelmezhetetlennek bizonyultak, ahogy az oly gyakran megtörtént, az csak Beatty felelőssége lehetett.

A német flottában sem uralkodott jókedv. Mikor Dogger Banknál Hipper korán reggel észlelte az angol hajókat, azonnal jelentette ezt a főparancsnokának. Ingenohl azonban ezúttal is sikerrel győzte meg magát arról, hogy gyors csatacirkálói nem forognak veszélyben. Ráérős nyugalommal cihelődött, és már majdnem dél volt, mire csatahajóival elhagyta a kikötőt. Persze ha azonnal kifut, akkor sem ér oda idejében, de a flotta tisztjei számára mégis ez volt az utolsó csepp a pohárban. Az Ingenohl tevékenységét leginkább megszenvedő csatacirkálók kapitányai, a merev tekintélytiszteletéről ismert porosz fegyveres erőknél merőben szokatlan módon, nyíltan követelték főparancsnokuk leváltását. Az elégedetlenség általános volt, a kikötőmunkások kifütyülték, a gyerekek pedig megdobálták a német tengernagyot, akit – angol felesége miatt – még árulással is megvádoltak.

Az újabb vereség miatt feldühödött császár, alig egy héttel Dogger Bank után, menesztette Ingenohlt, és a helyére – Tirpitz nagy csalódására, aki magának szerette volna a posztot – Hugo von Pohl altengernagyot nevezte ki. Pohlt gyakran vádolják azzal, hogy még Ingenohlnál is bátortalanabb volt, s parancsnoksága alatt a német Hochseeflotte csupán néhányszor futott ki a tengerre, és akkor sem mentek Helgolandnál messzebb. A valóságban azonban Pohl azok közé a tisztek közé tartozott, akik már a háború első hónapjaiban nagyobb mozgásszabadságot követeltek a flotta számára, és a scarboroughi malőr után nyíltan kijelentette, hogy Ingenohl nem alkalmas a főparancsnokságra. Most övé lett ez a poszt, de sok örömét nem lelte benne. A császár elviselhetetlennek érezte a gondolatot, hogy kedvelt játékhajói közül még többet elveszítsen, és újra elrendelte, a flotta nem távolodhat el 100 mérföldnél messzebb a hazai partoktól. Ráadásul minden hadműveletet vele kellett egyeztetni, és nála engedélyeztetni. Egyre súlyosbodó betegsége miatt Pohl már nem tudott eredményesen szembeszállni a dilettáns Vilmossal, s csak miután Scheer vette át a főparancsnokságot, sikerült nagyobb önállóságot kiharcolni a hajóhad számára. Ekkor azonban már rég késő volt. Az angol flotta fölénye 1916-ra már valóban leküzdhetetlenné vált, s a németek elvesztették a lehetőségüket arra, hogy a tengeren fordítsák meg a háború menetét.

Beatty dicsősége teljében,flottaparancsnokként a Queen Elizabeth ágyúi előtt.

Beatty dicsősége teljében, flottaparancsnokként a Queen Elizabeth ágyúi előtt.

 

Az, hogy a németek Scarboroughnál vesztették el a háborút, erős túlzás, az viszont talán nem, ha úgy fogalmazunk, a németek itt vesztették el a győzelem egyik lehetőségét. Ha egy igazán rátermett, úgymond "nelsoni vágású" tengernagy vezeti a német flottát, a reggeli órákban lesöpörhették volna a tenger színéről a Második Csatahajóraj hat hajóját, és kis szerencsével akár Beatty négy csatacirkálóját is. Ez pedig fordulatot jelenthetett volna a tengeri háború menetében.

1914 decemberére – a régebbi építésű egységeket nem számolva – a britek mindösszesen 20 csatahajót, és 10 csatacirkálót állítottak szolgálatba, a 15 német csatahajóval, és 5 csatacirkálóval szemben. A hajókból le kell számítanunk angol részről az októberben elsüllyedt Audacioust, német oldalról pedig a Földközi-tengeren rekedt, és később a Fekete-tengerre bezárt Goebent. Az erőviszonyok így 29-19 arányban állnak a britek javára, ami tekintélyes, másfélszeres fölényt jelent. Papíron.

Az angoloknak azonban megvoltak a maguk gondjai. Csatahajóik számos műszaki problémával küszködtek, többet közülük hónapokig tartó nagyjavításra voltak kénytelenek küldeni, s kisebb-nagyobb meghibásodások miatt rendszerint legalább négy angol csatahajó mindig javításon volt. Többször fordult elő ütközés is, ami tovább csökkentette a bevethető csatahajók számát. A csatacirkálók pedig a háború első hónapjaiban szanaszét voltak szórva a világ tengerein. Az Australia a Csendes-óceán déli részén tartózkodott, az ottani német gyarmatok megszállásában vett részt, és biztosította a térséget Spee hajóinak esetleges támadásai ellen. A csatacirkáló csak 1915 februárjában csatlakozott a Grand Fleethez. Az Indomitable és az Indefatigable a Földközi-tengeren voltak, és csak decemberben, illetve februárban tértek vissza Angliába. Az Invincible és az Inflexible november elején szintén elhagyta a brit szigeteket, és az Atlanti-óceán déli részére vezényelték át őket. A falklandi csata után az Invincible javításra szorult, és csak következő év februárjában állt újra hadrendbe. Az Inflexible-t átvezényelték a Dardanellákhoz, ahol márciusban aknára futott, és a nyár közepéig javították. A Princess Royal először kanadai csapatszállító konvojokat kísért, majd a Karib-tengerre vezényelték, hogy szemmel tartsa a Panama csatornát, ha netán Spee arra akarna áttörni az Atlanti-óceánra. A hajó csak december végén tért haza Jamaicából.A New Zealand csatacirkáló elülső lövegtornya.

A New Zealand csatacirkáló elülső lövegtornya.

 

Mindent összevetve a történészek szerint az ősz folyamán az angol–német flotta bevethető nagy hadihajóinak száma nagyjából 22-19 körül mozgott, és volt néhány hét, amikor a németek vezettek 19-18-ra. A különbség persze ennél nagyobb is lehetett, hiszen a németeknek is voltak gondjaik a csatahajóik hajtóműveivel, de azért az megállapítható, a nagy hadihajók számát tekintve az angol flotta korántsem volt akkora fölényben, mint ahogy azt általában gondolják. A háború első évében, nagyjából 1915 közepéig, a németeknek lettek volna esélyeik egy győzelemre a Grand Fleet-el szemben. Az ellenség számbeli fölényét ellensúlyozhatta volna a német hajók sokkal jobb páncélzata, pontosabb tűzvezetése, és a képzettebb tiszti kar. Fentebb is láthattuk, milyen siralmasan szerepeltek az angol hajók a háború első ütközeteiben, sőt, tulajdonképpen még Skagerraknál is.

A németek azonban, mint mindenki más, még mindig annak a haditengerészetnek hitték a Royal Navyt, amely megteremtette és fenntartotta a brit birodalmat, és amely hat nagy csatában úgy verte tönkre a napóleoni Franciaország, és szövetségesei hadiflottáit, hogy ő maga egy hajót sem vesztett. Trafalgar varázsa nem tört meg, igazából még Skagerrak után sem. És német részről sajnos leginkább a Hochseeflotte vezérkara, valamint a legfelsőbb parancsnok, II. Vilmos állt ez alatt a varázs alatt. Ha képesek többé-kevésbé egyenrangú ellenfélként tekinteni a Royal Navyre, Ingenohl nem esett volna pánikba arra a gondolatra, hogy valahol a látóhatár mögött a Grand Fleet közeleg feléje. Ebben az esetben Scarborough lehetett volna a németek Trafalgárja. Hat, vagy pláne tíz nagy angol hadihajó elvesztése az adott időben nem egyszerűen csak erőegyensúlyt teremtett volna a két hajóhad között, hanem határozottan a németek javára billentette volna az erőviszonyokat.

Ennek a következményeit nehéz lenne túlbecsülni. A brit tekintély igen súlyos csorbát szenvedett volna, ami biztos erősen elgondolkoztatta volna a semleges államokat, Olaszországot, Görögországot, és Romániát, érdemes e az antant mellé állniuk. Ezenkívül talán feltételezhető, egy ilyen megrendítő vereség után maguk a britek is igyekeztek volna minél előbb kimenekülni a háborúból. Mégpedig egyszerűen csak azért, amin Tirpitz kockázatelmélete is alapult. A hajóhad elvesztése, vagy akárcsak nagymértékű meggyengülése elfogadhatatlan lett volna a szigetország számára, melynek egész létezése a tengertől függött. A Royal Navy nem engedhetett volna meg magának még egy vereséget, de még egy további, súlyos veszteségekkel járó győzelmet sem. Franciaország érdekében meg pláne nem. A németeken kívül is voltak riválisaik, akik éppen a brit haditengerészet ilyen meggyengülésére vártak.Ha az érdek úgy kívánja, a politikában bárki bárkivel képes összebarátkozni. Churchill és a Kaiser egy 1913-as német hadgyakorlaton.

Ha az érdek úgy kívánja, a politikában bárki bárkivel képes összebarátkozni. Churchill és a Kaiser egy 1913-as német hadgyakorlaton.

 

A helyzet tehát kedvező lett volna arra, hogy a németek egy kompromisszumos békeajánlattal álljanak elő. A brit tekintélyt persze helyre kellett volna állítani, amihez szükség lett volna egy jó német diplomáciára, mely képes kicsit megalázkodni, és valamiféle egérutat adni az angoloknak. Például néhány gyarmat átadása, és egy az angolok számára kedvező flottaegyezmény elfogadása talán lehetővé tehette volna, hogy a britek a békeszerződést győzelemként tudják eladni saját polgáraiknak, és tekintélyük romjait megőrizve hátrálhassanak ki a háborúból. Az angolok kivonulásával pedig a franciáknak és az oroszoknak sem lett volna más lehetőségük, mint békét kötni Németországgal.

Azonban Ingenohl nem győzött, és valószínű, a német diplomácia sem lett volna elég ügyes és józan ahhoz, hogy kihasználják ezt a feltételezett győzelmet, ámbár ekkor még nem Hindenburg és Luddendorf irányította Németországot, hanem egy civil kormány, és II. Vilmos. Ők ekkor már látták, hogy a helyzet aggasztó, és talán sikerült volna legalább átmenetileg a józan eszükre hallgatniuk. De persze mindez csak találgatás. A megtörtént valóság az, hogy hosszú, véres háború kezdődött, az ismert végeredménnyel.

Scarborough jelentőségét leginkább talán Tirpitz későbbi szavai világítják meg: „Ingenohl Németország sorsát tartotta a kezében. Forr bennem a düh, valahányszor csak rágondolok!

47 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr1314502472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2018.12.20. 09:58:26

Jó kis írás ismét.
Jöhetnek sorban ezek a konzervek... :D

Palánta 2018.12.21. 09:01:18

Ismét remek írás, köszönjük.

Flankerr 2018.12.21. 21:25:07

Ez nagyobb "mi lett volna ha" mint a 2. Vh. sok hasonlója.

Ismét egy kiváló cikk, köszönöm :)

Palánta 2018.12.22. 08:05:34

@Flankerr: Érdekes lenne egy hosszabb cikkben főleg a tengeri szempontok figyelembe vételével végigvenni hogy mi lett volna ha...
- milyen hatása lett volna a többi tengeri nagyhatalomra
- lett volna-e ezután komolyabb tengeri ütközet
- ha lett volna komolyabb tengeri ütközet akkor kik között
- megkötötték volna-e a ma isemretes tengerészeti egyezményeket, a flották összetételének korlátozásáról
- lett volna-e második vh
egy sor elképesztő lehetőség felmerül

savanyújóska 2018.12.22. 09:35:52

@Flankerr: @Palánta: Van egy ilyen weblap, az „Ingenohl's Glory”. Eredeti helyén nem, de itt még megtalálható:
community.fortunecity.ws/business/lauder/1644/wolvie/wolvie01.html
A szerző 1939-ig követi az általa kitalált fiktív történelmet, hogyan alakult volna Európa története, ha Ingenohl nem olyan töketlen, amilyen. Ez a része engem már nem érdekel annyira, hogy el is olvassam, csak a feltételezett győzelem közvetlen következményeire vonatkozó részt olvastam el, amivel nagyjából egyetértek, bár szerintem a háború nem húzódott volna el 1918-ig, már jóval előbb véget ért volna.

hátramozdító 2018.12.22. 14:13:33

Nagyon köszönjük, ismét remek írás, elgondolkodtató kérdés felvetésével. Engem különösen az összevetés fog meg, hiába volt a briteknek több hajójuk, ha állandóan javítani kellett és a többi... Tényleg ekkorát győztek Trafalgarnál? Jó, most a Brexittel skanzenszigetté degradálják magukat, drukkolok is Írország, Skócia és Wales egységéért és függetlenségéért, az angolok meg, akik még az uralkodóikat is német importból szerezték be, egyék csak a paradicsomos babot :)

savanyújóska 2018.12.23. 09:51:40

@hátramozdító: „Tényleg ekkorát győztek Trafalgarnál?”

Nagyot győztek, de igazából nem volt akkora stratégiai jelentősége, mint állítják. A brit szigetek ellen tervezett inváziót már hónapokkal korábban lefújták – már ha egyáltalán Napóleon valóban komolyan gondolta –, a francia-spanyol flotta pedig visszatérőben volt a Földközi-tengerre.

Gondolom nagyon sokan figyelik most kárörvendezve – velem együtt -, ahogy a lehülyített britek éppen kiírják magukat a középhatalmak sorából. (A nagyhatalmak közül ugyebár már rég kiestek.) A Brexit valószínűleg csak a kezdet, a kegyelemdöfést majd megadják maguknak Jeremy Corbynnal. Hosszabb távon szerintem valami hasonló vár az Egyesült Államokra is.

Természetellenes ásványvíz 2018.12.25. 07:17:35

De jó kis kalandos haza utazása volt a németeknek. :) Ez a "csata" meg nem szólt másról, mint a kihagyott ziccerekről. Egy kicsit talpraesettebb britt vezetés vagy ha egy kicsit bátrabb a német, jó kis tengeri csata bontakozott volna ki.

Batkaa 2018.12.25. 07:18:11

@savanyújóska: kiváló írás, már olvastam korábban, de nagyszerű, hogy fölkerült ide is. Fontos ez a szemlélet, így, ebben a formában: alapos munka és fontos következtetések, hiszen így lehet legjobban ráébreszteni az olvasót a következményekre. Egy-egy személyiség döntéseinek messzire hatása most, november-decemberben különösen aktuális a száz éve történtek fényében.

Batkaa 2018.12.25. 07:24:07

@Természetellenes ásványvíz: azért levetted a lényeget? Nem csak egy csata, hanem stratégiai fordulópont lehetett volna. (persze, ahhoz, hogy a háború kimenetele is más legyen általa, még a diplomáciában is nagyot kellett volna alakítani, ami akkoriban nem nagyon volt német műfaj.. )
Annyiból biztosan, hogy a csatahajók fontosságát is bizonyította volna, így pár évtizeddel kitolódhatott volna a csatahajó korszak.

Természetellenes ásványvíz 2018.12.25. 07:37:16

@Batkaa: persze, hogy vettem. A lényeg mindig az utolsó bekezdésekben van. :) Nem tudhatjuk, mi lett volna akkor, ha megverik a britteket a tengeren. Talán a háború hamarabb befejeződött volna és nem eszkalálódik, ahogy történt. De ez feltételezéseken alapul.
A történelmi tanulmányaim azt mondatják velem, hogy a történelem folyamán nem a legjobb, nem a legrosszabb dolgok történnek, hanem a legundorítóbbak. :(

Galaric 2018.12.25. 11:21:21

Elolvasva a cikket és a kommenteket én a következőkre jutottam:

Szerintem kizárt, hogy akár az angolok akár a németek súlyós vereséget tudtak volna mérni a másik félre.
A cikk alapján nekem az jött le, hogy az egész művelet alatt igen rossz volt az időjárás és a látótávolság sem volt túl nagy.
Amennyibben a német fedezet nem nyargal haza és szembetalálkozik a 6 brit csatahajóval és kiséretükkel szerintem egy gyors adok kapok után mindkettő iszkolt volna hazafelé.
A britek azért mert szerintem hamar felismerik, hogy olyan túlerővel kerültek szembe ami ellen csak veszíthetnének. A németek, meg nem tudták volna, hogy a ködben nem-e közeledik feléjük a teljes angol flotta és ők nem csak annak az előörsével találkoztak.
A kölcsönös megijedés után szerintem hátra arc a ködben és menekülés egy esetleges tömeges torpedó támadás elől.
A csatacirkálók szerintem úgyanúgy hazajutnak, hiszen ha az angolok még találkoznak is velük csak azt gondolhaták volna, hogy ezek az álnok németek körbekerítették öket. :)
Igyekeztek volna mielőbb kivonni magukat a veszélyes helyzetből. Főleg, ha néhány hajójuk károkat szenvedett vona az elöző csatározásokban.

Szerintem a rossz időjárás a viszonylag tapasztalatlan legénység és a tűzvezetés korlátai miatt nagy csoda lett volna, ha bármelyik flotta 1-2 hajónál többet veszít.
6 angol csatahajó elpusztítását szinte kizártnak tartanám. A csatacirkálókról nem is beszélve.

savanyújóska 2018.12.26. 09:50:38

@Galaric: Ez is lehet. A dolognak nyilván több más végkifejlete is lehetett volna, de több feltétel teljesülése esetén végződhetett volna egy elsöprő német győzelemmel is.

Galaric 2018.12.26. 11:37:09

@savanyújóska: Talán... Szerintem túl betojiak voltak mindkét oldalon a parancsnokok, hogy éljenek a kinálkozó lehetőséggel. :)

savanyújóska 2018.12.26. 12:09:41

@Galaric: Az egyik feltétel éppen az lenne, hogy a német flottát egy bátor és kompetens parancsnok vezesse. Meg persze egy jó adag szerencse is kellett volna.

Galaric 2018.12.26. 17:01:15

@savanyújóska: Lett volna ilyen parancsnok egyáltalán? A fene se tudja...
Szrintem kétséges, hogy ne nyomasztotta volna öket a tudat, hogy nehogy akár egyetlen hajót is elveszitsenek szeretett császáruk drága játékszerei közül. :D

Kallard 2018.12.27. 11:45:05

"Lett volna ilyen parancsnok egyáltalán?" Az az egész játék alapja, hogy feltételezzük, hogy igen.

Batkaa 2018.12.28. 14:08:15

@Galaric: ez a betoji-dolog ott sántít, hogy a német nagy stratégia pont ilyen helyzetre készült, hogy túlerővel rajtaütnek kisebb angol flottakötelélken és az elpusztításával kiegyenlítik a számbeli hátrányukat... azt szokták mondani, ha Beaty vezeti a németeket, győznek (anélkül, hogy amúgy nagyon meg akarnám dicsérni)... a németeknél is voltak rámenős parancsnokok. Ingenohl töketlenségét az mutatja, hogy a nagy angol egységeket még nem is látták, vagyis már rombolók elől megfutott és magára hagyta a csatacirkálókat anélkül, hogy értesítette volna őket. Ez személyes töketlenség, nem jellemzi általában a német hajóhadat. A kaiser meg a parton maradt... a tengeren egy valódi parancsnok, orra előtt az angolokkal, kicsit sem foglalkozott volna vele, hogy mit gondolhat...
A cikkben elég jól le van írva, hogy mi lehetett volna a kimenetel, a viharos idő valóban hátráltató tényező, de a rombolók összecsapása mutatja, hogy az időjárástól függetlenül, a csata megvívható lett volna. A németek pedig nem csak számbeli fölényben lettek volna, hanem azóta tudjuk, hogy pontosabban lőttek és a hajóik konstrukciója, páncélvédelme is jobb volt.

@Természetellenes ásványvíz: az alternatívák számbavétele nélkül a történelemben nem tudnánk megítélni egy adott döntés jó vagy helytelen voltát, szóval a "mi lett volna, ha" a legfontosabb kérdésfeltevés!

Kallard 2018.12.28. 20:28:43

@Batkaa: "az alternatívák számbavétele nélkül a történelemben nem tudnánk megítélni egy adott döntés jó vagy helytelen voltát, szóval a "mi lett volna, ha" a legfontosabb kérdésfeltevés!" Pontosan.

Galaric 2018.12.30. 07:27:10

@Batkaa:
Imádok eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna ha...
De csak úgy, ha nem torzítok nagyott és csak a rendelkezésre álló erőforrásokat veszem számításba és nem valami légből kapott sci-fi adatokat.
Itt a legfontosabb kérdés (mivel a materiális feltételei adottak voltak) lett volna alkalmasabb parancsnok a német oldalon?
Te is ezt írod: "azt szokták mondani, ha Beaty vezeti a németeket".
Valahol ez azt mutatja nem a kezdeményező kézszségükről voltak híresek a német flottaparancsnokok.
Az adott évben pedig szerintem szinte kizárt, hogy egy fiatal agilis parancsnokot szinte a semmiből előrántva megelőzve a rangsorban egy csomó tengernagyot kinevezzék kötelékparancsnoknak.
Talán Horty volt az ilyen kivételre az egyetlen példa, de neki jelentős hátszele volt az uralkodó felől.
Ráadásul akkor következett be amikor már mindegy volt.

Hangsúlyozom mégegyszer: szerintem is egy támadóbb szellemű parancsnok egy támadóbb szellemű uralkodóval együtt talán sikerre vezethette volna a németeket a háború elején.
Sajnos én ennek a két feltételnek az együttes vagy akár részleges teljesülését tartom szinte kizártnak.

Ingenohl-ra egy kicsit visszatérve:
Személy szerint akár hadbíróságot is megérdemeltnek tartottam volna neki a teljesítménye és a meghozott döntései alapján.
Nem is a megfutása, hanem a csatacirkálók értesítés nélküli pácban hagyása miatt leginkább.

Batkaa 2018.12.30. 07:56:59

@Galaric: Scheer adott esetben? De mindegy, mert ilyen helyzetekben vizsgázik az EMBER, Beatynek is bőven voltak korlátai...
Itt Ingenohl döntése az érdekes, felismerte-e egyáltalán a történelmi pillanat lehetőségét? Ha tovább megy sem biztos, hogy jól vezette volna a harcot, de ugye ennek a lehetőségét sem adta meg magának. A csatacirkálók cserbenhagyása viszont ennél sokkal súlyosabb cselekmény, megkérdőjelezi az összes döntésének bármilyen enyhítő körülményét.

savanyújóska 2018.12.30. 08:18:59

@Galaric: Nem kellett volna ehhez valami korszakos zseni, csak egy olyan német parancsnok, aki tudja, hogy mit akar. Ilyenből meg volt azért egypár, Hipper, Behncke, Scheer, Funke, vagy éppen maga Tirpitz, aki szerette is volna megszerezni a flottaparancsnoki posztot, de a császár ügyelt rá, nehogy olyan valaki kerüljön ebbe a beosztásba, aki veszélyes helyzetekbe vinné bele az ő szeretett magánflottáját. (Valószínűleg később ezért mondatta le Funkét is.)
Ahogy meg az előbb is írták már, Scarborough-nál pont az történt, amire a németek számítottak. Sikerült a Grand Fleet-ről leválasztani Beatty csatacirkálóit, és egy csatahajórajt, amit túlerővel részben vagy egészben elpusztíthattak volna. Ezért mentek oda. Ehhez képest érthetetlen és menthetetlen Ingenohl viselkedése, aki az első angol rombolók feltűnésekor azonnal futásnak eredt.
A „mi lett volna ha...” felvetések lényege meg az, hogy olyan feltételek megvalósulásával számol, amik valójában nem történtek meg. Vagyis te ennek a lényegét nem érted, ha a valós tényekkel próbálod cáfolni ezeket az elméleteket. Itt egy egész kicsit kellett volna csak csavarni a történeten, és feltételezni, hogy a császár pillanatnyi figyelmetlensége miatt olyan valaki kerül a flotta élére – ha csak erre az egy napra is, mondjuk mert Ingenohl kifutás előtt lebetegedik -, aki képes azt harcban is vezetni, nemcsak hadgyakorlatokon.

Galaric 2018.12.30. 14:58:13

@savanyújóska: Értem én mire gondoltál a kérdés felvetésnél csak egy kicsit máskép közelítjük meg a lehetséges végkifejletet.
Persze én csak lelkes műkedvelő vagyok, de az eszmecserénk szerintem akkor is hasznos még ha másik irányból is közelítjük meg...

Egyébként meg B.Ú.É.K kedves blog gazdánk, kívánok még neked hosszú évekre elegendő kitartást, hogy jobbnál jobb cikkekkel örvendeztes meg minket.

savanyújóska 2018.12.31. 06:22:58

@Galaric: Köszönöm, viszont kívánok boldog új évet neked, és minden olvasónak!

backbencher 2019.01.04. 14:26:04

@savanyújóska:
@Galaric:

Addig nem akartam kommentet irni, amig egyreszt nem olvastam el mindket reszt, masreszt pedig amig nem latom hogy a poszt alatti kommentekben milyen kiegeszitesek, korrekciok vannak (mar ha vannak).
Kulonos tekintettel arra, hogy ha "konzervbol dolgozik" (mas blogon evekkel korabban mar felhasznalt cikket kozol ujra) a szerzo.

Dontoen Galaric fenti 2018.12.25. 11:21:21-es es 2018.12.30. 07:27:10-es kommentjeivel ertek egyet.
A kommentjeim mindket posztra vonatkoznak.
Viszont praktikusabb lett volna a szerzotol ha a Scarborough Raid-hez kapcsolodo TOBBI RELEVANS KORULMENYT is megemliti es/vagy alaposabban ir rola a "konzerv ujrahasznositas" soran a posztban, vagy legalabb a kommentekben.
Ezek ugyanis egyutt egeszen mas keretbe helyezik /fenyben tuntetik fel az egesz nemet tengeri hadm-t.

1. RN strategia 1914-1918
Ez 3 reszbol allt, amelyeket az RN EGYIDOBEN es PARHUZAMOSAN, egymassal koordinalva vegzett el.

1.1 Blokad fenntartasa Nemeto-gal szemben
Ezt sikerult folyamatosan kozel 100%-ban fenntartani nemcsak a nemeto-i es belgiumi, hanem a hollandiai kikotok eseteben is.
Ebben persze jelentos szerepe volt a Hollandiaban kiepitett radiofigyelo es hajokovetesi halozatnak (brit es holland ugynokok, Marconi Co. radioallomas halozat).

1.2 Nemet hadiflotta beszoritasa a nemet partokhoz kozeli tengerreszre.
Ez volt a nemet honi kikotokben levo flotta Atlanti-oceanra valo muveleti kijutasanak megakadalyozasa akar a La Manche/ English Channel, akar az Eszaki-tenger iranyaban.
Ez meg Belgium 95%-anak nemet megszallasa (1914-1918) ellenere is sikerult.

1.3 A Nemeto-n kivuli teruleten rekedt nemet hadihajok semlegesitese
Tirpitz az I. vh. kitoresekor elrendelte a nemet hadiflotta kulfoldon rekedt hajoi Nemeto-ba visszajuttatasat (1914.08.03.). Ezekbol a legnagyobb csoport Graf Spee K-Azsiai Hajoraja volt, amelyek nagy reszet a RN - sajat vesztesegek mellett - 2 nagyobb csataban (Coronel szk. 1914.11.01., Falkland szk. 1914.12.08.) megsemmisitette.
Ezt kovetoen a megmaradt 3 nemet portyazo cirkalot is a RN egyesevel levadaszta: SMS Emden - Cocos/ Keeling Islands (1914.11.09.), SMS Dresden - Robinson Crusoe Island (1915.03.14.), SMS Koenigsberg - Rufiji, Tanzania (1915.07.11.).

2. ELINT, SIGINT versenyfutas UK vs Nemeto. 1914-1918
2.1 Globalis radioallomas halozatok
1896-1914 kozott mind UK (MOD es Marconi WTS Co.), mind Nemeto. (Admiralstab es Telefunken) kiepitette a sajat globalis radiofigyelo halozatat, es nagyteljesitmenyu adotornyait.
A brit es a nemet rdsz. kozotti fo kulonbseg nem annyira az allomasok szama es helye, hanem a nagyteljesitmenyu adotoronyok szama, helye es hatotavja volt.
A nemeteknek 1914 elott 3 db nagyteljesitmenyu hosszutavu adotornya volt; Nauen (Brandenburg, 1905), Eilvese (Hannover 1913), Kamina (Togo, 1909); 1 felkesz (Windhoek, Namibia, 1913), es 2 tervezett (Daressalam, Tanzania, es Bita Paka/ Rabaul, Uj-Guinea) a mar meglevo rovidtavu adotornyok helyett.
Ezekbol 1914 oktoberere csak Nauen es Eilvese maradt nemet kezen, a tobbit UK elfoglalta /lerombolta.
A nemetek viszont Belgium elfoglalasaval sertetlenul megszereztek a Laeken-i (Brusszel) nagyteljesitmenyu adotornyot es radioallomast, es ezen keresztul lehallgattak az RN radioforgalom egy reszet.

2.2 Tengeralatti komm. kabelvezetekek
A 2.1-ben irtakon kivul UK (Marconi WTS Co. 1872-1907) sajat tengeralatti taviro kabelvezetekeket epitett ki UK es a gyarmatai, ill. UK es Franciao., Belgium, Hollandia, Portugalia, Spanyolo. kozott, mint "os internet gerincvezetekek".
UK-t kovetve USA (RCA, Marconi WTC USA 1902-1908), es Nemeto. is (Telefunken 1903-1904) sajat tengeralatti taviro kabelvezetekeket epitett ki USA-UK, Nemeto-UK, ill. Nemeto.-USA kozott.
Ezt nullazta le UK, amikor a Nemeto-bol kivezeto mind az 5 kabelvezeteket elvagta (CS Alert, CS Telconia 1914.08.03-09.).
Innentol az OSSZES Nemeto-bol kivulre meno komm. kapcsolat a radioallomasokon es adotornyokon alapult, amelyek adasait UK a Marconi WTS Co. segitsegevel folyamatosan lehallgatta (UK DK-i partvidek, Hollandia).

3. UK vs Nemeto. haditeng. kodfejtes 1914
3.1 UK csak kozvetlenul a haboru kitorese utan allitotta fel a haditeng. kodfejto reszleget (Room 40, 1914.08.04.) a NID-n belul, a hds-nel mar meglevo MI1 (b)-tol fuggetlenul.
A 3 fo nemet tengereszeti kodkonyv megszerzese - SKM (SMS Magdeburg 1914.08.26.), HVM (Hobart 1914.10.11.), es a VB (S-119, 1914.11.30.) - valoban ragyogo akciok voltak, amik nagyon sokat segitettek egeszen 1917-ig (amig a nemetek uj kodkonyveket nem adtak ki), de a napi uzenetek megfejtesehez meg kellett egy plusz kod megfejtese, ami nem mindig sikerult.
Ezert is tudta a Room 40 csak 2 nappal a tamadas elott jelezni azt.

3.2 A nemet haditeng. kodfejto reszleg (E-Dienst, Neumuenster, 1914.10.15.) a 2.1-beni allomasok altal elfogott es tovabbitott RN komm. egy kis reszet tudta csak 1914. oktober vegetol feltorni, es ezek sem mindig kerultek idoben tovabbitasra.

Folyt. kov. kulon kommentben.

backbencher 2019.01.05. 12:02:09

@savanyújóska:
@Galaric:

Akkor a folytatas a fenti 2019.01.04-i kommentemhez.

4. A Scarborough Raid-re kihato 1914-es tengeri utkozetek
4.1 Heligoland Bight (1914.08.28.):
(a) A nemeteket itt a 3 cirkalojuk elvesztesen kivul inkabb az sokkolta elsosorban, hogy UK itt 0 hajoveszteseggel, es Wilhelmshaventol latotavolsagra (a nemetek orra elott) gyozott. Ezert is akartak hasonlo modon viszavagni, es ez volt az alapja az egesz Scarborough Raid tervezesenek.
Ezenkivul Scheer csak ezt kovetoen (1914.09.25.) rendelte el egy erosebb aknazar telepiteset Heloglandtol Ny-DNy-ra.

(b) UK reszrol ez eredetileg egy nemet aknarako hajok elleni portyanak indult, amibol menet kozben lett tengeri utkozet. Az Admiralitast ezenkivul meglepte, hogy az elozetes hirekkel ellentetben NEM VOLT TELEPITVE KITERJEDT AKNAZAR Wilhelmshaven elott, es a 0 brit veszteseg mellett meg csak reszleges serulest sem szereztek aknaktol a hajoik. Ez viszont megerositette a briteket abban, hogy a sajat (Nemeto-nal 15x hosszabb) partvidekuknel ELSODLEGESEN A RN "GYORSREAGALASU HAJORAJOKKAL" LASSA EL A VEDELMET a kiterjedt parti figyeloallomasokkal es a kikotokhoz telepitett partmenti utegekkel EGYUTT, mig aknazarak csak masodlagosan, a fontosabb hadiflotta kikotok kornyeken , es a bejovo keresk. hajok fo partmenti utvonalait nem veszelyeztetve keruljenek telepitesre.

4.2 Coronel szk. (1914.11.01.) es Falkland szk. (1914.12.08.)
(a) Nemet szemszogbol sokkolo volt, hogy egyreszt UK TELJESEN megsemmisitette Graf Spee hajorajat, es ez a 2 utkozet cirkalo/rombolo osszeallitasu hajorajok kozott folyt le, ami mar jelezte a Mahan strat. korlatait es hianyossagait.
Masreszt erthetetlen volt szamukra, hogy Graf Spee miert nem probalt elosonni a Falkland szk. mellett es miert tamadta meg. Erre csak 1925-ben derult feny, hogy a Room 40 nemcsak megfejtette a nemet kodokat, de azokat felhasznalva TOBBSZOR IS HAMIS KODOLT UZENETET KULDTEK Graf Spee-nek, aki azt valodinak vette.

(b) UK szemszogbol mindket osszecsapasnal az volt egyszerre tanulsagos es aggaszto, hogy elojottek mindket fel hajoinak tipikus taktikai es konstrukcios elonyei es hatranyai, amelyek aztan 1914-1918 kozott nagyreszt megmaradtak, viszont a britek LEVONTAK IDOBEN A TANULSAGOT ES menet kozben reszben modositottak mind a hajoepitesi technikaikat, mind a harceljarasukat.

5. UK vs nemet nagyobb hadihajok 1914-1918
5.1 UK cirkalok es csatahajok pancelzata nemileg konnyebb volt (Ni-Mn otvozet), amitol nagyobb kaliberu lovegeket (nagyobb hatotav es romboloero) kaptak, es gyorsabbak voltak, de a pancelzatuk kb. 10%-kal gyengebb volt a nemetekenel.

5.2 Nemet cirkalok es csatahajok pancelzata nehezebb volt (Ni-Cr otvozet), igy kisebb kaliberu lovegeket (de a britekevel kozel azonos hatotavval es nagyobb romboloerovel) kaptak, igy elvben jobb pancelvedettseg melett kicsit lassabbak voltak.

6. Technika, szemelyzet, taktika, muveleti szint
6.1 Brit technika, szemelyzet
RN hajok radioi rovidebb hatotavu, de tengeren es viharban is biztosabb adast/vetelt nyujtottak, es jobb volt a tuzvezeto Transmitting Station-uk (TS), ES HARCBAN GYAKORLOTTABB SZEMELYZET kezelte a hajokat.
Ezenkivul a RN szemelyzet tobb es gyakoribb logyakorlaton vett reszt az eles harcihoz jobban egyezo korulmenyek kozott, ami az egyes hajokon beluli iranyitast jobba tette a nemetekehez kepest.

6.2 Nemet technika, szemelyzet
Nemet hajok radioi kicsit nagyobb hatotavu (1911-tol amikortol a C Lorenz AG radioit kezdtek Telefunken uj tipusuakra cserelni a nemet hadihajok egy reszen), de tengeren es viharban mar ingadozobb adast/vetelt nyujtott, es a tuzvezeto TS-uk (AKR) kb. egy szinten volt a britekevel (DE EZ HAJONKENT NAGYON VALTOZO VOLT), ES HARCBAN KEVESBE GYAKORLOTT SZEMELYZET kezelte a hajokat.
Nemet szemelyzetnek kevesebb logyakorlati tapasztalata volt, de az egyes hajokon beluli iranyitas meg igy is a RN-el kozel azonos szinten volt.

6.3 Muveleti szint, taktika
6.3.1 Muveleti kozep komm. es koordinacios szinten (ertsd: hajopk-k egymas kozott, es hajokotelekek pk-ai egymas kozott) mar nem volt ilyen rozsas a helyzet egyik oldalon sem. Ennek oka volt egyreszt az egyes hajopk-k valtozo alapkepessegei amibol mindket oldalon irt a fenti 2 reszben a szerzo pozitiv (Tyrwhitt, Hipper) es negativ (Beatty, Ingenohl) peldakat.

6.3.2 Taktikai szinten 2 dolgot kell szem elott tartani, amikrol ugyan mindket reszben irt a szerzo, de a 2. resz vegere es a kommenteknel mar teljesen elfelejtette.
Egyreszt minden kat. akcional ELSODLEGES A MUVELETI CEL (objective), azt kell teljesiteni.
Masreszt eleve HIBA volt nemet reszrol 1 (brit tengerparti varosok bombazasa tengerrol) helyett 2 muveleti cel (+ RN hajokotelek kicsalogatasa es megsemmisitese) meghatarozasa ugy, hogy a kozottuk levo fontossagi sorrendet (felcserelhetoseget) nem jeloltek ki a tamadas elott.
Plusz a helyszin es az idopont tobbszori "eltolasa".
Ennek voltak koszonhetok a nemet pk-k muvelet soran tanusitott ingadozo dontesei.
(Ld. Galaric 2018.12.25. 11:21:21 komment)

Batkaa 2019.01.06. 11:29:48

@backbencher: érdekes összeállítás és egyébként fontos szempontok, de nem teljesíti az elején említett feltételt, hogy ti. "egeszen mas keretbe helyezik /fenyben tuntetik fel az egesz nemet tengeri hadm-t".
A végkövetkeztetésekkel sem értek egyet. A műveleti célok világosak voltak, főleg a flottát személyesen vezető főparancsnok előtt annak kellett lennie. Mindannak ELLENÉRE, amit itt felsorolsz, teljesült az a német stratégiai célkitűzés, ami a helyzetteremtésről szólt (ezt szolgálta a partok elleni taktikai szintű támadás, ami teljes siker volt*) és az angolok minden előnyük ellenére belesétáltak a csapdába. Hatalmas szerencséjük volt, hogy a német flottát pont Ingenohl vezette, aki személyében (egyszemélyben, hiszen az ő harctéri személyes döntésén múlt minden) nem volt alkalmas a német nagy stratégia megvalósítására és az előállt kedvező alkalom megragadására.
Amit arról írsz, hogy az angolok tanultak(?) a hibáikból, egyáltalán nem érvényes a tárgyalt esetre, ez később Dogger Banknál és Jütlandnál is bebizonyosodott, ahogy az is, hogy minden itt felsorolt állítólagos előny ellenére a németek jobban, pontosabban lőttek.

Summázva, a felsorolt témák érdekesek, ám aligha hiányoznak a szemlézett írásból, mert érdemben nem befolyásolják az esetleírást és helyzetértékelést. Ez egy másik írás témája lehet. Szerintem írd meg, örömmel fogjuk olvasni!

*ahol a helyzet megfordult és a német csatacirkálók úszták meg a vesztes helyzetet óriási szerencsével.

savanyújóska 2019.01.07. 09:23:52

@backbencher: Amit írtál, annak szerintem nagyjából semmi, vagy alig valami köze van a poszt témájához, mint a namíbiai adótoronynak, meg a tengeralatti távíróvezetékeknek, ami meg valamennyire mégis kapcsolódik hozzá, azt én is megemlítettem, amennyire a terjedelem erre lehetőséget adott. Ezenkívül egyáltalán nem érzem úgy, hogy a leírtak „egészen más keretbe helyezik az egész német tengeri hadműveletet.”

„Tirpitz az I. vh. kitoresekor elrendelte a nemet hadiflotta kulfoldon rekedt hajoi Nemeto-ba visszajuttatasat”

Nem rendelte el. Nem is rendelhette, mert tengerészeti miniszterként merőben adminisztratív jellegű hatásköre volt, a hadműveletek operatív irányításába nem volt beleszólása. A gyakorlatban persze erős befolyása volt a döntésekre, de ő maga a saját nevében nem osztogathatott utasításokat a flottának. Visszatérésre amúgy azokat a hajókat utasították, amelyeknek volt esélyük a visszatérésre, a távolabbi vizeken tartózkodó hajókat semleges kikötőkben internálták, illetve a hadihajókat és a felfegyverezhető kereskedelmi hajókat arra utasították, folytassanak portyázó hadviselést, és támadják az ellenség kereskedelmi hajózását. Ezeket 1915 tavaszáig a britek mind levadászták, vagy a készletek kifogyása, és a gépek elhasználódása miatt kénytelenek voltak semleges kikötőkben ezeket is internálni.

„Scheer csak ezt kovetoen (1914.09.25.) rendelte el egy erosebb aknazar telepiteset”

Alig hinném. Scheer ekkoriban a régebbi egységekből álló II. Csatahajóraj parancsnoka volt, tehát nem volt olyan pozícióban, hogy aknatelepítésekre adhatott volna utasításokat. Csak 1916 januárjában került vezérkari beosztásba.

„a britek LEVONTAK IDOBEN A TANULSAGOT ES menet kozben reszben modositottak mind a hajoepitesi technikaikat, mind a harceljarasukat.”

Ez konkrétan nem igaz. Csak a skagerraki csata után rendszeresítették az új gránátokat, javítottak a lövegtornyok tűzvédelmén, és vezettek be új tüzelési módszereket. Ezt követően vizsgálták felül a hajók páncélelrendezését is, és tértek át az amerikai all or nothing elrendezésre.

„ES HARCBAN GYAKORLOTTABB SZEMELYZET kezelte a hajokat.
Ezenkivul a RN szemelyzet tobb es gyakoribb logyakorlaton vett reszt az eles harcihoz jobban egyezo korulmenyek kozott, ami az egyes hajokon beluli iranyitast jobba tette a nemetekehez kepest.”

Ezt nem tudom, milyen angol propagandairatból vetted, de ez így megint nem igaz. A „harcban gyakorlottabb” kitételt eleve nem értem, európai hadihajók között 1866 óta nem került sor említésre érdemes tengeri ütközetre, következésképpen senkinek semmilyen harci tapasztalata nem volt. Beatty például azzal szerezte a hírnevét, hogy a Níluson irányított ágyúnaszádnak kinevezett folyami bárkákat a szudáni háborúban,.
A posztban többször is említem, az angol parancsnokok egy nagy része mennyire ügyetlenül és határozatlanul vezette a hajóját, és ez jellemző volt a későbbi összecsapásokra is. A felsőbbrendű angol tűzvezetésről meg csak annyit, 1916 után éppen a skagerraki csatában megfigyelt német tüzelési módszert vették át. A háború előtti lőgyakorlatokon amúgy a nagy brit hadihajók számára teljes töltettel évente csövenként hat lövés volt engedélyezve.

„HIBA volt nemet reszrol 1 (brit tengerparti varosok bombazasa tengerrol) helyett 2 muveleti cel (+ RN hajokotelek kicsalogatasa es megsemmisitese) meghatarozasa ugy, hogy a kozottuk levo fontossagi sorrendet (felcserelhetoseget) nem jeloltek ki a tamadas elott.
Plusz a helyszin es az idopont tobbszori "eltolasa".”

A hadműveletnek egy célja volt, a Grand Fleet-ről leválasztani és megsemmisíteni egy angol hajórajt. Az angol partok bombázása csupán ennek a hadműveletnek az első lépése volt, nem valami önálló akció. Ennek alapvetően csak az volt a célja, hogy a csatacirkálók felhívják magukra a figyelmet, ezért is volt kiadva, hogy lehetőleg csak a kis és közepes kaliberű ágyúkat használják a városok lövetésére, ami eleve nem is tette lehetővé, hogy igazán komoly károkat okozzanak. Persze később, miután az angol hajókat a vezetés hibája miatt elszalasztották, a német propaganda úgy állította be, mintha a kikötők ágyúzása önmagában is nagy siker lett volna, és tulajdonképpen ezért mentek volna oda.
Azt meg, hogy miért voltak kénytelenek többször is elhalasztani a hadműveletet, azt hiszem, elég világosan leírtam.

„megsemmisitette Graf Spee hajorajat, es ez a 2 utkozet cirkalo/rombolo osszeallitasu hajorajok kozott folyt le, ami mar jelezte a Mahan strat. korlatait es hianyossagait.”

Egyetlen romboló nem volt a környéken sem. Német részről cirkálók és páncéloscirkálók, angol részről páncéloscirkálók, és két csatacirkáló vett részt az ütközetben. Azt, hogy egy cirkálóütközet miért Mahan hiányosságainak a bizonyítéka, nem értem. (Mellesleg úgy írod a Graf Spee-t, mintha ez egy név volna. A Graf az csak a nemesi rang jelölése, nem a név része.)

backbencher 2019.01.12. 22:32:21

@savanyújóska: 2019.01.07. 09:23:52
@Batkaa: 2019.01.06. 11:29:48

A 2 fenti kommentben irtakra - mivel a muveleti celok tekinteteben atfedik egymast - alabb osszevonva valaszolok, hivatkozva a fenti 2019.01.04-i (Komment1) es 2019.01.05-i (Komment2) kommentjeimben mar irtakra is, de azokat nem elismetelve.

1. RN strategia 1914-1918 (Komment1 1.3 pont)
Az I. vh. kitoresekor Nemeto-n kivul rekedt nemet hadihajokra vonatkozoan volt egy kisebb "kotelhuzas" Tirpitz es az Admiralstab kozott 1914.08.03-30. kozott: Tirpitz befolyassal birt II. Vilmosra, hogy mielobb hivjak vissza a azokat a hajokat nemet kikotokbe, vagy ha az nem megy, akkor a legkozelebbi semleges kikotokbe fussanak be. A csaszar szoban utasitotta erre az Admiralstab-ot, de az mar ugy "adta tovabb" a K-Azsiai Hajorajnak, hogy "a kotelekpk sajat belatasa szerint valasztja meg az utvonalat".
Igy Spee a hajorajbol levalasztotta a HMS Emden-t portyazasra, es a tobbiekkel atvagott a Csendes-Oceanon (1914.09.21-10.03.) es vegul a Coronel szk-i csata (1914.11.01.) utan D felol akart gyorsan atjutni D-Atlanti-Oceani vizekre, de elotte meg ugy dontott, hogy a Falkland szk-i RN nagy hatotavu radioallomast megsemmisiti.

De a Room 40 elfogta es megfejtette azt a nemet radiouzenetet (1914.10.04.) amelyben Spee D-Amerika Ny-i partvidekenel levo keresk. hajokat tamadasat jelezte vissza az Admiralstabnak, es azt is, amelyben a D-Atlanti-Oceanra valo atjutasat jelezte (1914.11.30.).

2. ELINT, SIGINT versenyfutas UK vs Nemeto. 1914-1918 (Komment1 2. pont)
A Room 40 brilians es kiemelkedo munkajanak KULCSSZEREPE volt a haboru megnyereseben, es MINDVEGIG jelentos elonyhoz juttatta a RN-t a Kaiserliche Marine (KM) terveire es hadm. elokeszuleteire (Coronel, Falkland, Scarborough, Dogger Bank, Jutland, Zeebrugge) nezve, DE EZ ONMAGABAN MEG NEM VOLT GARANCIA A SIKERRE.
Radiozavaras 1918 elott NEM VOLT, csak radio iranybemeres es lehallgatas.

3. Heligoland Bight (1914.08.28.) utan Scheer rendelte el a nagyobb kiterjedesu aknazar telepiteset Helgolandtol Ny-DNy-ra (1914.09.25.) (Komment2 4.1 pont).
Mivel ez sem erheto el a neten sem a https:/en./wikipedia.org sem mas honlapon (ellentetben a 2 posztban irtak 60%-aval az angol wikipedia.org "Scarborough Raid" cikke alatt), ezert forras ehhez es a Komment1-ben irtakhoz:
James Wyllie and Michael Mckinley: Codebreakers (Ebury Press UK, 2015).

4. RN vs KM tuzvezetes (TS), harcban gyakorlottabb RN szemelyzet, tanulsagok levonasa (Komment2 4.2, 6.1-6.2 pont)
4.1 RN TS (gyorsabb reagalasi ido, tobb celpontra egyideju tuzvezetes) jobb volt a KM AKR-nel, de a nemeteknek erosebb fenyszoroik es jobb optikai tavmeroik voltak, amelyek reszben (viharmentes idoben es megfelelo latasi viszonyok mellett) kiegyenlitettek a TS elonyeit.

4.2 Itt pontatlanul fogalmaztam ezert korrigalok.
RN szemelyzet a harci helyzethez kozelebb allo RN logyakorlatok miatt volt jobban gyakorlott a KM-nel. 'Jacky' Fisher First Sea Lord ideje alatt (1904-1910) minden hajoosztalynak egyszerre voltak kotelezoen ALLO ES MOZGO celpontokra, ES a hajoknak TELJES VAGY MIN. 2/3 SEBESSEGGEL kellett a logyakorlatokat vegrehajtani. A 6 lovedek/loveg/csatahajo korlatozas 1911-1914 kozott volt csak, amig Fisher ujbol First Sea Lord nem lett (1914.10.30.).
A KM-nel csak ALLO CELPONTRA ES ALLO HAJOKROL volt logyakorlat.

4.3 Tanulsagok levonasa RN-nel
Ahogy a Komment2 4.2 (b) pontban is irtam, a hajok konstrukcios hatranyait a RN CSAK RESZBEN TUDTA korrigalni, es ez is felmeno rdsz-ben tortent, azaz - mar meglevo hajok uzem- es harckepes allapotban tartasa prioritasa mellett - csak 1916-tol indult el.

5. Strategiai, muveleti, taktikai szint (Komment2 6.3 pont)
5.1 A poszt mindket reszeben keveredik nemet reszrol a strategiai es a muveleti szint, ami egyebkent jellemzo volt a KM-re az I. vh-ban.
RN strat-tol irtam (Komment1 1. pont), a KM strat. pedig jol volt leirva a 2 posztban.
Viszont eros hiba azt figyelmen kivul hagyni, hogy nemet reszrol erosen es rovid idon belul akartak visszavagni a Heligoland Bight-i (1914.08.28.) megalazo veresegert. EZ VOLT AZ ALAPJA (ertsd 1. muveleti cel) MIND a Yarmouth (1914.11.03.), mind a Scarborough Raid-nek (1914.12.16.).
De a Yarmouth-i KM kudarc utan RN fokozta mind a keszultseget mind a radiofelderitest.
KM a nagy visszavagasi vagyban vegul +1 muveleti celt (RN csatahajok egy reszenek megsemmisitese) is hozzatettek a mar meglevohoz es igy kaptak meg a csaszar engedelyet a Hochseeflotte bevetesehez.
Csak az maradt ki a posztbol, hogy mire ez meglett, addigra mar az E-tengeren a surun viharos teli idoszak volt (nov-jan), ami erosen korlatozta mind a muveleti manoverezest, es az ellenseg eszleleset.
Gyakorlatilag az egesz Scarborough Raid arrol szolt, hogy a KM "visszavagott" Heligoland Bight-ert, es kozben egymast kerestek (es 2x elkerultek) a kifuto RN cirkalo es csatahajo kotelekkel, es a KM kotelek pk-ai AKKOR MIND ugy veltek hogy nyakukon a RN Grand Fleet, igy gyorsan visszavonultak.

Batkaa 2019.01.13. 12:45:02

@backbencher: teljesen figyelmen kívül hagyod a műveleti céloknál, hogy a Tirpitz nevéhez kötődő, érvényben levő nagy stratégia szerint a cél a RN túlerejének kiegyenlítése volt. Mindkét rajtaütés illeszkedik ennek a stratégiának a megvalósításába, ami végső sikert is hozhatott volna, hiszen a RN "alájátszott" az erők megosztásával. Nem tudom, miért írsz "Yarmouth-i KM kudarc"-ról? A nagy stratégia szempontjából sikeres volt, hiszen a RN vezetését erői megosztására ösztönözte. Illetve taktikai szempontból is sikeresnek tekinthető az aknán elpusztult brit tengo miatt.
Az időjárás is inkább a németek kezére játszott. A viharos idő ellenére a csata megvívható lett volna, ahogy a rombolók összecsapása bizonyítja és a rossz látás a torpedónaszádokat segítette volna (például, hogy lelassítsák Beaty csatacirkálóit egypár torpedótalálattal, ahogy az írás erre kitér).

Nem világos még mindig, hogy amit fölsorolsz, hogy áll össze nálad? 1-4 pont irreleváns a szemlézett írás megítélése szempontjából, mert a kapcsolódó egy-két mondatra az írás is kitér (arra, hogy a rádiófelderítés jelezte a csatacirkálók kifutását, de csak azt!). A britek pedig hiába vezettek be változtatásokat Jütland után, ha még 1914-ben vagyunk...
Jó lenne, ha írnál végkövetkeztetést, mert még az sem egyértelmű, hogy mi a szándékod a felsorolással.
Te ilyen RN fan vagy? Hogy nem tetszik a gyengeségeik kiteregetése?
Rádiózavarás pedig annyira volt 1914-ben, hogy ha jól tudom, 1905-ben volt először katonai célú rádiózavarás.

backbencher 2019.01.13. 20:17:51

@Batkaa: 2019.01.13. 12:45:02
@savanyújóska:

Kiegeszites es valasz a fenti 2019.01.12. 22:32:21-es kommentemhez (Komment3).

1. Kiindulopont
1.1 Kimondottan orulok annak, hogy @savanyujoska haditeng. es hatort. temakat dolgoz fel/ posztol a blogjan magyarul, mert szerintem is fontos es hianypotlo munkat vegez.
Kulonosen ugy, hogy errol a temarol felettebb keves a magyarul is papir alapon vagy elektronikusan hozzaferheto minosegi anyag.
Ezt mar "A nagy verseny" posztsorozat vegen az utolso 11. reszehez irt kommentben is leirtam, es tovabbra is igy gondolom.

1.2 Amiben viszont nem ertettem/ertek egyet a szerzovel, az - a fenti posztban is visszatero - nemetek tulzott favorizalasa es azzal egyutt a britek sokszor szinten tulzottan negativ szinben feltunteteset, ES az alt. history (ertsd: "mi lett volna ha ...") iranyaba valo tolodast.
Ehhez nem kell RN / RAF / BA fan-nak lenni.
Ez mar erezheto volt "A nagy verseny" posztsorozat masodik feleben is, de a vegere ott merseklodott.

1.3 Ha vki vette a faradsagot es vegigolvasta a fenti poszthoz altalam irt eddigi kommentjeimet (Komment1, Komment2 es Komment3), akkor azokbol KI KELLETT TUNJON, hogy sorra vettem mind a Royal Navy (RN), mind a Kaiserliche Marine (KM) erossegeit es gyengesegeit - ld. Komment2 5., 6.1, 6.2, 6.3.1 pont - de az 1.2-ben irt nemet favorizalas nelkul.

2. Radiozavaras, radio iranybemeres
2.1 Radiozavaras techn. feltetelei NEM VOLTAK MEG 1918 elott, sem a flottaknal sem a hds-knel.
De a ny-i fronton mind a brit (1914.12.06.), mind a nemet (1915. 01.10.) hds. alkalmazta a RADIO IRANYBEMEREST, es a frontvonalhoz kozel surun telepitett rovidhullamu rovidtavu ado- es vevoallomasok alkalmazasa mindket oldalon tobbszor is INTERFERENCIAT okozott, ami zavarta a kozeli radioallomasok vetelet.
Erre felfigyelve kezdtek aztan mindket oldalon az aktiv radiozavarasra alkalmas eszkozok kifejlesztesebe, de ez csak 1918 oszere eredmenyezett mukodo keszulekeket.

2.2 Marconi 1905-ben vegzett eloszor kiserleteket RADIO IRANYBEMERESSEL, de az elso keszulek tesztelese a Cunard Line Mauretania-n volt (1912), es az ELSO MUKODO RN FOLDI IRANYBEMERO csak 3 evvel kesobb kerult felallitasra (Lowestoft 1915. marc.).
Hajokon radio iranybemeroket RN 1912-tol (Marconi), KM 1913-tol (Siemens), franciak es oroszok 1913-tol (Ducretet), USN 1913-tol (Marconi) hasznaltak.

3. Scarborough Raid strat. es muveleti celok RN vs KM.
A haboru kitoresekor (1914.08.03.) RN vs KM harckepes hadihajok:
Dreadnought (csatahajok) RN 20 - KM 13, cirkalok RN 141 - KM 40, rombolok RN 221 - KM 90.

3.1 RN reszrol
A fo problema itt nem a RN alt strat. celok muveleti szintre atultetese (ld. Komment1 1. pont) volt, hanem:
(a) a KM muveleti lepesei IDOBEN (ertsd: min. 24-48h-val a muvelet elott) MEGFEJTESE.
Ez csak reszben sikerult, mert Hipper cirkalorajarol mar tudtak es ennek megfelelo nagysagu RN koteleket kuldtek oda, akik csapdat terveztek allitani Hippernek a bombazasbol valo visszautja soran Dogger Banknal. De a Hochseeflotterol elore nem tudtak; ES
(b) a KM MUVELETRE VALO ARANYOS ES IDOBEN TORTENO REAGALAS az RN alt. strat. tobbi celjanak veszelyeztetese nelkul.
Ez is csak reszben sikerult, mert az (a)-ban irtak miatt Jellicoe csak 1914.12.16. 10:00 utan kapta a hirt a Hochseeflotterol es ekkor kuldott ki ujabb Grand Fleet egysegeket Beatty es Tyrwhitt tamogatasara, de mar elkesve.

3.2 KM reszrol
A fo problema a Scarborough Raid-nel a KM alt. strat. celokbol (1. Nemeto. tenger feloli vedelme, 2. RN foleny fokozatos leolvasztasa a nemet szintre) a 2. MUVELETI CEL SZINTRE MEGFELELO ATULTETESE VOLT.
A Scarborough Raid-nel a KM eleve 2 muveleti celt hatarozott meg:
(a) UK EK-i partvideki varosok tenger feloli bombazasa ("visszavagas" Heligoland Bight-ert) - ez meglett; ES
(b) RN Grand Fleet egy reszenek kicsalogatasa es a KM altal tervezett helyen es idopontban megsemmisitese - ez nem sikerult.

Ebbe viszont nemcsak a rosszul megvalasztott hadm. idopont (teli viharok) es a RN hianyos infon alapulo nem megfelelo reagalasa, es Ingenohl muveleti ovatossaga (gyavasaga) jatszott bele, hanem az is, hogy a KM kotelek a hadm-re altala szant idotartam alatt a szinten oket kereso 2 RN koteleket KEPTELEN VOLT PONTOSAN MEGTALALNI, csatara kenyszeriteni, es megsemmisiteni.

Eloszor a ket fel csak RN/ KM rombolokkal kerultek harcerintkezesbe, es mindket fel hajoi igyekeztek uldozni a masikat (sikertelenul), vagy gyorsan elszakadni, es jelenteni a kotelek pk-nak a harcerintkezes helyet, idejet, ellenseges hajo tipusat (reszben sikerrel).

A fo gond a kotelek pk-k egymas kozti MUVELETI KOZEP SZINTU iranyitasi, komm. es koord. reszen volt (ld. Komment2 6.3 pont), konkretan a beerkezo harcerintkezesi jelentesek feldolgozasaval es ertelmezesevel (Beatty - Warrender, Hipper - Ingenohl).
DE - a posztban irtakkal ellentetben - sem a hadm. alatt, sem utana nem volt a KM koteleknel 1 pk sem, aki pontosan tudta volna hogy mekkora RN kotelekkel neztek is szembe, csak 1919-ben tudta meg Scheer is.

savanyújóska 2019.01.15. 07:40:07

@backbencher: Párszor tettem már említést róla, hogy szándékosan próbálom nem angol szemszögből megközelíteni az idézett történelmi eseményeket, mivel a hivatalos történetírás véleményem szerint nagyon egyoldalúan az események angolszász értelmezését adja. Amennyire tőlem telik, én a korabeli német, francia, orosz, spanyol álláspontot próbálom respektálni, ami nyilván szokatlan lehet azoknak, akik azt az angolszász legendagyűjteményt ismerik történelemként, ami nagyjából arról szól, milyen jól megmentették ők a világot, főleg az említett népektől. Azt egyébként jellemzőnek tartom, hogy senki nem kifogásolja, amikor arról írok, a britek hogyan használták ki saját érdekükben az oroszokat, és azért sem nevezett még senki szélsőséges frankománnak, mert jó véleményem van Napóleonról, és időnként megjegyzéseket teszek Nelsonra. Ellenben – utána lehet nézni a korábbi posztoknál – ha az angol/német összehasonlításban a németekről írok jobbat, azonnal áradni kezdenek a felháborodott kommentek, miszerint én elfogult németbarát vagyok.

Kallard 2019.01.15. 12:37:58

@savanyújóska: Hisz az egész nyugati civilizáció, történelem és kultúra egyik legfontosabb fundamentuma, hogy minden világok legjobbika átmentésének/megszületésének a lehetőségét a barbársággal szemben a két világháborúban teremtették meg. Ennél erőteljesebb szocializációs kényszer (mármint a történelemszemléletet illetően) 1945 óta nincs, olyan "közmegegyezés", mint hogy a tömegdemokrácia minden rendszerek legjobbika.

Galaric 2019.01.15. 16:18:18

@savanyújóska: Nekem kifejezeten tetszik, ahogy szemléled a dolgokat és más aspektusból is nézed a történéseket.
Abszolút nem találom elfogultnak a véleményedet, hiszen sújtasz jobbra és balra is bőven. :D
Aki pedig ebbe bármilyen ideológiát lát bele azt csak sajnálni tudom.
És ezt úgy mondom, hogy nem minden következtetéseddel értek egyet. Ahogy itt látszik fentebb a kommentek között.
Úgy gondolom a vélemények kultúrált ütköztetése ebben a blogban hagyománya van.
A címlapos megjelenéskor felbukkanó nulla tudású megmondóemberekkel pedig nem nagyon kell foglalkozni.

Pájer Csaba 2019.01.18. 21:15:54

@backbencher: Beszarok a kommentjeiden. Őszintén remélem, nem regényíró vagy. Amúgy tök érdekesek az infóid (mint mindig), csak semmi közük a cikkhez, és rendkívül egyoldalúan GB-propagandisztikus műveket veszel forrásnak. Szomorú.

@Galaric: "A címlapos megjelenéskor felbukkanó nulla tudású megmondóemberekkel pedig nem nagyon kell foglalkozni. " - Ja, ezért sem kommenteltem már egy ideje. Most sem egészen értem, miért tettem. :-(

savanyújóska 2019.01.19. 11:17:43

@Galaric: @Pájer Csaba: Ez nem volt címlapon. Backbencher egyébként sem tűnik hivatásos trollnak, bár igazából nem tudom hova tenni a fickót.

Pájer Csaba 2019.01.19. 13:58:00

@savanyújóska: Nem vádoltam semmivel, csak a saját érzéseimet-gondolataimat írtam le a tevékenysége kapcsán. Amúgy tényleg nem troll. Túl modoros és következetes, nem az ellentettjét állítja a te állításaidnak, hanem túllicitálni akarja azokat. A Galarcitól való idézetnél a megmondóemberes részre reagáltam, bár eredetileg ezt akartam írni: "A nulla tudású megmondóembereket az különbözteti meg a nem nulla tudású megmondóemberektől, hogy utóbbiak gyorsabban sütik rá másokra a bélyeget, mint az előbbiek." De ezt túl félreérthetőnek ítéltem.

Batkaa 2019.01.19. 14:07:40

@Galaric: egészen egyedülálló, ahogy a geopolitikai meghatározottságokat feldolgozza az írásaiban. Hiánypótló magyar nyelven ez a megközelítés.
A geopolitikai adottságok alapvetően meghatározzák a mozgásteret, mégis komoly történészek is hajlamosak teljesen figyelmen kívül hagyni és a hazai közgondolkodásban a fontossága ellenére marginálisan jelenik meg. Ami nagy baj, ezért (is) jók ezek az írások. Általában teljesen egyetértek a szerző szemléletével.

Galaric 2019.01.22. 14:32:52

@savanyújóska: Félre értés ne essék általánoságban írtam a megmondóemberkék felbukanásáról, nem kifejezeten erre a posztra értettem. :)

Jani22 2019.02.22. 21:31:41

Nagyon köszönöm az írásaidat!!!

Még nem olvastam végig ezt, de mindenképpen jelezni szeretném, hogy mindenfajta egyéb tényező mellett az sokat eldönthetett, a nyílt tengeren, fagyott arc mellett és ha még engedélyezett volt a szesz/no szex/es ital, sok meghatározó döntés születhetett. Ha parancsnoki hídon szembe kellett helyezkedni az elemekkel (szél + sebesség) , az embert kívánt. Most újra olvasom az "Óriások csatája" c. könyvet [Tudom II VH]. A főnök a Norfolk fedélzetén nyitott, míg a Sufford fedélzetét zárt hídon voltak. A Prinz Eugen híd is nyitott volt. A nyitott híd esetében 1 találat nem mindenkit tett harcképtelenné, viszont a harcérintkezésik, tudhattak normálisabban gondolkodni. Talán.

m.blog.hu/ht/htenger/image/sc/38.jpg

savanyújóska 2019.02.24. 17:30:42

@Jani22: Harcászati szempontból nem hiszem, hogy sok előnye volt a nyitott hídnak, de az első világháború végéig a legtöbb hajó így épült. Talán mert annak idején is úgy gondolták, olyan férfias dolog szemtől szembe állni az elemekkel. Viszont az Északi-tengeren igen egészségtelen, van itt egy kép Harderről a Lützow hídján, olyan szerelésben van, mintha sarkvidéki expedícióra indulna.
A szolgálatban való alkoholizálás a XX. századra a haditengerészeteknél, az oroszt kivéve, már lekerült a megtűrt dolgok listájáról. Az amerikaiak például már 1914-től teljes szesztilalmat vezettek be a flottánál.

Untermensch4 2019.02.25. 07:36:41

@savanyújóska: "A szolgálatban való alkoholizálás a XX. századra a haditengerészeteknél, az oroszt kivéve, már lekerült a megtűrt dolgok listájáról. Az amerikaiak például már 1914-től teljes szesztilalmat vezettek be a flottánál"

És ezek után a tengeri hadviselés a korlátlan tengóháborúval meg a hajótöröttek legyilkolásával jól el is fajult... :) :(

SirHiggins 2019.02.26. 11:34:36

@savanyújóska: A Royal Navy-nél 1970-ig "rendszeresítve volt" a rum ration (aka. 'tot').
( a RCN 1972-ig, RNZN: 1990-ig)

savanyújóska 2019.02.26. 20:12:38

@Untermensch4: Valamivel le kell vezetni a feszültséget...

@SirHiggins: Viszont 1862-től felére csökkentették a fejadagot.

Untermensch4 2019.02.27. 14:54:40

@savanyújóska: "Viszont 1862-től felére csökkentették a fejadagot. "
Ha közben növelték az alkoholtartalmat... :)

Jani22 2019.03.01. 20:43:08

@savanyújóska:
Ja, szembe feszülök a széllel, és még döntést hozok, hogy lövetek-e.

Az moly.hu/konyvek/ludovic-kennedy-oriasok-csataja írják, hogy levest meg kávét szolgáltak fel a hídon. Nagyszerű lehetett, hogy a szomszéd tiszt bajszáról a cumóst belevágta a maróan hideg szél, az általa cibált tányérba. :D

Az űrhajósok könnyebb helyzetben vannak. :)

Jani22 2019.07.22. 23:41:18

@savanyújóska:
Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál nekem!

Sajnálom, ha az nem ment át Neked, hogy nem a piára gondoltam, hanem az akkori eseményeket átélő emberek megpróbáltatásaira gondoltam átélőileg!

Lőnek, kitört a szélvédő, rohadt hideg levegő ráfagyasztja az arcomra a vizet és nem látok semmit, és még lőnek és életveszély.

Nagyon remélem, hogy Neked nem kell a hasonló helyzetben találnom magamat! :)

Azt mindenképpen el kell mondanom neked, hogy - másokkal esetleg ellentétben a régen korábbi leírások nagyon tetszettek.

Remélem, hogy érted, amit pótlólag leírtam. Választás, ha nem , akkor GoTo jani koribbiakhoz. :)

Valós helyzet átélése könnyebb, mint a hősöknek

www.citatum.hu/idezet/62247
süti beállítások módosítása