Hét tenger

A Radetzky-osztály 07.

2023. március 28. 10:26 - savanyújóska

Ami lett

Az STT rutinos munkásai jó tempóban haladtak a csatahajók építésével, és az osztály első egysége alig egy évvel a gerincfektetés után már készen állt a vízrebocsátásra. A trónörökösről elnevezett csatahajó keresztanyja az eredeti elképzelés szerint Ferenc Ferdinánd felesége lett volna, aki azonban az adott időpontban éppen szülés előtt állt, így nem vállalhatta a feladatot. Helyette Mária Annunziata főhercegnő vette át ezt a szerepet, 1908 szeptember 30-án ő keresztelte meg, és bocsátotta vízre az új hajót.

A második csatahajó építésénél már voltak kisebb-nagyobb bonyodalmak. A hajógyár elsősorban az első hajó építésére koncentrált, és ennek vízrebocsátása után csoportosították át erőik javát a második hajóhoz. Ekkor azonban anyaghiány lépett fel az építésénél, főleg azért, mert a magyarországi gyárak jó része nem tudta időben teljesíteni a megrendeléseket, és vagy késedelmesen szállítottak, vagy sehogy sem. Ugyanis míg az első csatahajó építésénél csak 14 százalékban képviseltették magukat a magyarországi üzemek, a másodiknál már 35 százalékban, ami úgy tűnik, túl nagy kihívást jelentett a fejletlen magyar ipar számára. A második csatahajó vízrebocsátására így csak 16 hónapnyi építési idő után került sor, 1909 július harmadikán. (Ferenc Ferdinánd felesége végül ennek a hajónak lett a keresztanyja.) Ugyanez volt a helyzet a harmadik csatahajó 1909 január 20-án megkezdett építésénél is, ahol szintén a magyar beszállítók késlekedése miatt volt lassabb az építés, mint az első hajónál, és a vízrebocsátásra végül 15 hónap után, 1910 április 12-én került sor. (Ez a harmadik hajó kapta a Zrínyi nevet, ami a magyarok iránti ellenszenvéről ismert trónörököst annyira bosszantotta, hogy a vízrebocsátáson szokásával ellentétben nem is vett részt. Ami elég következetlen magatartás volt, tekintve hogy a Zrínyi család köztudottan nem magyar, hanem horvát nemzetiségű volt.)

A Zrínyi vízrebocsátása.

A Zrínyi vízrebocsátása.

 

Az első csatahajó, az Erzherzog Franz Ferdinand, 1910 június 15-én állt szolgálatba, melyet követően a k. und k. Kriegsmarine új zászlóshajója lett. A Radetzky 1911 januárt 15-én, a Zrínyi pedig ez év szeptember 15-én csatlakozott a flottához, mely a három új csatahajó szolgálatba lépésével sokkal komolyabb harci erővé vált, mint korábban volt. Ez a tény elsősorban a fő rivális olasz haditengerészetet érintette érzékenyen, mely a Radetzky osztály építésére válaszul kezdett bele első dreadnoughtjainak a megépítésébe. Az új csatahajók darabonként 42 millió koronába kerültek a birodalomnak.

A háború előtt a csatahajók a szokásos adriai gyakorlatokon kívül többször is elhagyták a hazai vizeket. A flotta kötelékei tavasszal rendszeresen indultak az úgynevezett levantei körútra, mely során a Földközi-tenger keleti medencéjének fontosabb kikötőit látogatták meg. 1911-től kezdve a Radetzky osztály egységei is részt vettek ezeken az utakon. Az 1911-es körútról visszatérő Franz Ferdinand fedélzetén április 25-én látogatást tett a Korfun nyaraló II. Vilmos német császár is. (A császár Erzsébet királyné hajdani korfui villáját vásárolta meg.)

1911 nyarán a Radetzky, az osztály csatahajói közül elsőként és utolsóként, elhagyta a Földközi-tengert is, és az angliai Portsmouthba hajózott, hogy részt vegyen az V. György király koronázása alkalmából tartott nemzetközi dísszemlén. A június 24-ei, meglehetősen rossz időben megtartott felvonuláson 165 angol, valamint 18 külföldi hadihajó vett részt. A csatahajó parancsnoka, Paul Fiedler sorhajókapitány, ezt követően részt vett a királyi jacht, a Victoria and Albert fedélzetén megtartott fogadáson, ahol az új uralkodó németül társalgott vele. (Miután az angol királyi család német származású volt.) A britek különösen megcsodálták a csatahajó kis sebességek mellett is kiváló manőverezőképességét, illetve pompázatos díszkivilágítását. A Radetzky ezt követően látogatást tett Plymouth és Devenport kikötőjében is, és végül július 12-én ért vissza Polába. Az odaút 14 napig, a visszaút tíz napig tartott, s a feljegyzések szerint a hajó jól bírta az atlanti vizeket is.Az 1911-es koronázási szemlén résztvevő hajók, egy korabeli festményen.

Az 1911-es koronázási szemlén résztvevő hajók, egy korabeli festményen.

 

1912 őszén a balkáni országok, erőteljes orosz támogatással a hátuk mögött, hadat üzentek az Oszmán Birodalomnak, melynek hadereje együttes támadásuk hatására hetek alatt összeomlott. A Monarchiát azonban aggasztotta, hogy a szerbek az albán kikötőkön keresztül kijutnak a tengerre, és ezzel elzárhatják az Adria kijáratát az osztrák–magyar hajók előtt. Úgyszintén tartottak attól, az olaszokkal együtt, hogy a szerb kézen levő albán kikötők a gyakorlatban az orosz flotta támaszpontjaiként fognak működni, ezért a Monarchia és Olaszország a független Albánia létrehozását követelte.

November 13-án a bécsi vezetés elrendelte a mozgósítást a déli katonai körzetekben, és készültségbe helyezték a haditengerészetet is. Két héttel később elrendelték a tartalékban álló hajók felszerelését, és a tartalékosok behívását is. 1866 óta most először került sor a flotta teljes mozgósítására, melyet napok alatt sikerült gyorsan és zökkenőmentesen lebonyolítani. November végére a flotta teljes készültségben várta a további parancsokat.A Radetzky menetben, a nyáron használt napvédő ponyvákkal.

A Radetzky menetben, a nyáron használt napvédő ponyvákkal.

 

Szerbia továbbra sem tett le az északi albán területek megszerzéséről, és következő év, 1913 elején ostrom alá vette Scutari városát. Az ostromban részt vevő csapatok nagy része tengeri úton érkezett meg Albániába, s hogy utánpótlásukat elvágják, és nyomást gyakoroljanak Szerbiára, áprilisban nemzetközi flottatüntetést tartottak a montenegrói partok előtt. A Sir Cecil Burney altengernagy vezette kötelékben részt vett mindhárom Radetzky osztályú csatahajó, melyek Maximilian Njegovan altengernagy vezetésével már március közepe óta Cattaróban állomásoztak. Miután a tüntető felvonulás nem volt hatásos, a kötelék április tizedikétől blokád alá vette a montenegrói és az albán kikötőket.

A blokád volt az első alkalom, melynek során egy haditengerészet repülőgépeket használt katonai feladatokra. Az o-m flotta már addig is úttörő szerepet játszott a haditengerészeti repülés terén, és 1909 óta használt repülőgépeket légifelderítésre, és futárszolgálatra. Montenegró előtt három francia gyártmányú, Donnet-Leveque hidroplánt használtak, melyeket az első hetekben, szintén egyedülálló módon, a három Radetzky osztályú csatahajó fedélzetéről üzemeltettek. Később a cattarói Teodóban létesítettek egy légitámaszpontot, és a hidroplánok innen felszállva tevékenykedtek, mindvégig értékes segítséget nyújtva a hajórajnak.Az osztrák–magyar fegyveres erők, a hadsereg és a haditengerészet egyaránt, az elsők között ismerték fel a repülőgépek jelentőségét, és azok első használói közé tartoztak. A képen a Lika romboló egy repülőcsónakot vontat.

Az osztrák–magyar fegyveres erők, a hadsereg és a haditengerészet egyaránt, az elsők között ismerték fel a repülőgépek jelentőségét, és azok első használói közé tartoztak. A képen a Lika romboló egy repülőcsónakot vontat.

 

A nemzetközi nyomás hatására Szerbia végül kivonta csapatait Albániából. A montenegróiak április végén ugyan még elfoglalták Scutarit, de a várost és az erődöt már nem ők szállták meg, hanem a hadihajókról partraszálló nemzetközi különítmény, melyben 300 osztrák–magyar tengerész is részt vett. Mivel Montenegró még mindig nem akart lemondani Scutariról, a Monarchia fontolóra vette a hadüzenetet, amire végül csak a magyar kormány ellenállása miatt nem került sor. A blokádot július közepéig tartották fenn, közben a három Radetzky osztályú csatahajót június 13-án a Viribus Unitis, Njegovan tengernagyot pedig Richard von Barry tengernagy váltotta fel.

A területi rendezést végül az év végén Londonban megtartott konferencia véglegesítette. Döntöttek az önálló albán állam létrehozásáról, s Szerbia végül tengerpart nélkül maradt. Az osztrák–magyar flottát május végétől demobilizálták, a hajókat a nyári hajóraj egységeinek kivételével ismét tartalékba állították. Az új albán állam feletti befolyás megszerzéséért pedig rögtön megkezdődött a vetélkedés Olaszország és a Monarchia között, tovább növelve a két ország közt amúgy is meglevő feszültségeket.

1914 tavaszán az osztrák–magyar flotta megtartotta az utolsó levantei körutat, melyen a két szolgálatban álló Tegetthoff osztályú csatahajó mellett részt vett a Zrínyi is. A kötelék útjának főbb állomásai Szmirna (Izmir), Adalia (Antalya), Bejrút, Alexandria, Málta kikötői voltak. Különösen sikeres volt a máltai vizit, ahol az osztrák–magyar kötelék az angol csatacirkálók májusi trieszti látogatását viszonozta. A szívélyes angol vendéglátóknak köszönhetően az o-m tengerészek ingyen látogathatták a kijelölt mozi előadásait, és egyes visszaemlékezések szerint az éttermekben ingyen is étkezhettek. (Utóbbit azért kétlem.) A tisztek számára az angol parancsnokság estélyt rendezett a máltai tiszti kaszinóban, amit az o-m tisztek egy nagy sikerű, a Tegetthoffon megtartott bállal viszonoztak. Hogy a matrózok ne legyenek útban, a bál idejére a Tegetthoff szinte teljes legénységét átköltöztették a két másik csatahajóra. (Az osztrák–magyar hajók fedélzetén tartott estélyek, bálok, fogadások, egyébként nagy hírnévnek örvendtek.) A kötelék június hetedikén tért vissza Polába.Az o-m csatahajók és az angol csatacirkálók üdvözlő lövésekkel köszöntik egymást La Valetta kikötőjében.

Az o-m csatahajók és az angol csatacirkálók üdvözlő lövésekkel köszöntik egymást La Valetta kikötőjében.

 

A flotta Adrián maradt része április első napjaiban nagy hadgyakorlatot tartott, melyet a trónörökös mellett a nála vendégségben levő német császár is megszemlélt. A gyakorlat végeztével dísszemlét tartottak a trieszti öbölben. A szemlén résztvevő Franz Ferdinandon április harmadikán tűz ütött ki, amikor a hajó egyik nagy motorcsónakjában egy tengerész benzinnel akarta kimosni olajos ruháját. Miután a csónak belsejében nem látott jól, gyufát gyújtott, a benzin pedig berobbant. Az eset annál is kínosabb volt, hogy a robbanást, és az utána keletkezett tüzet a Miramar kastély teraszáról jól látta a trónörökös, és a német császár is. A tüzet szerencsére gyorsan sikerült eloltani, és az eset nem követelt áldozatokat sem, csak a tüzet okozó tengerész szenvedett súlyos égési sérüléseket.

A szarajevói merénylet után a trónörökös és felesége koporsóját a Viribus Unitis szállította Raguzából (Dubrovnik) Triesztbe. A zászlóshajót a Tegetthoff mellett elkísérte a Radetzky osztály mindhárom csatahajója is.

A haditengerészet mozgósítását 1914 július 18-án rendelték el. Négy nappal később a három Radetzky osztályú csatahajót Cattaróba vezényelték, hogy jelenlétükkel nyomást gyakoroljanak Montenegróra, és eltántorítsák a szerbek melletti kiállástól. Augusztus első napjaiban, amikor már nyilvánvaló volt, hogy nagy európai háború van készülőben, és nem csak a balkáni törpeállamokkal szemben kell erőt fitogtatni, a hajókat visszarendelték Polába.A Zrínyi szárazdokkban.

A Zrínyi szárazdokkban.

 

A Szerbia elleni hadüzenet után, augusztus elsején, a Monarchia fegyveres erőinek főparancsnoka, Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg, levélben tájékoztatta a flottaparancsnokot, Haus tengernagyot, a haditengerészet által követendő magatartásról.

Az Ő Kegyelmes Császári és Királyi Apostoli Felsége, mint a fegyveres erők főparancsnoka által rám bízott kötelesség teljesítése érdekében megbízom Excellenciádat olyan önálló tengeri hadműveletek lebonyolításával, melyekben a Hármas Szövetség szuverén hatalmai megállapodtak. Minden szükséges felhatalmazást megadok Excellenciádnak ahhoz, hogy megállapodásokat kössön a szövetséges hatalmak főhadiszállásaival és flottáival, s megtegyen minden intézkedést az együttműködés megszervezése érdekében. …

A közös feladatok keretében a császári és királyi haditengerészet szükség esetén segítséget nyújt a Cattarói-öböl térségében tartózkodó szárazföldi erőknek. Ezeket a műveleteket a VI. Hadsereg parancsnoksága alatt hajtják végre.

Ha Olaszország nem szegi meg szövetségesi kötelezettségeit, Excellenciád feladatai az Adria védelmére korlátozódnak. Olaszország magatartása továbbra is bizonytalan. Amint biztos értesülésekhez jutunk, értesítem az Excellenciás urat. Folyamatos és részletes jelentéseket várok a saját, és a szövetséges haditengerészeti erők tevékenységéről. A szárazföldi front helyzetéről viszont folyamatosan tájékoztatom Excellenciádat, amennyiben ez szükséges.

(Frigyes jellegzetes figurája volt a Monarchia fegyveres erőinek. Személyét a birodalom párizsi katonai attaséja így jellemezte orosz kollégájának: Ő az az ember, aki egész nap képes arról vitatkozni, milyen színűek legyenek egy gyalogos zászlóalj gomblyukai.)

Frigyes főherceg és Haus tengernagy a Viribus Unitis fedélzetén, 1916-ban.

Frigyes főherceg és Haus tengernagy a Viribus Unitis fedélzetén, 1916-ban.

 

A haditengerészet mozgósítását meglepően lassan hajtották végre. A teljes mozgósítást már csak a háború kitörése után, augusztus negyedikén rendelték el, és csak a hónap végére fejezték be. A korábbi balkáni válságok során a flotta harckészültségbe állítására, és a tartalékosok bevonultatására néhány nap is elég volt. Ez is jelezheti, a haditengerészet vezetése nem ismerte fel a készülő háború súlyosságát, s minden bizonnyal most is rövid, gyorsan lezajló válságra számított, melyben a flottának nem fog komoly szerep jutni. Egyébként ez volt a főparancsnokság kinyilvánított szándéka is, mely a haditengerészetnek nem szánt különösebb szerepet a kibontakozó konfliktusban. Maga az uralkodó is szükségtelennek tartotta a flotta bevetését, és ezzel a nézettel a haditengerészet vezetése is maximálisan egyetértett. A lassú mozgósítást magyarázhatja az is, hogy a Monarchia még Montenegrónak is csak augusztus kilencedikén üzent hadat, a francia és az angol hadüzenetre pedig csak 11-én, és 12-én került sor.

A flotta első kifutására még szinte békeidőben, augusztus hetedikén került sor, amikor a Monarchia még csak Szerbiával, és a térségben haditengerészeti erővel jelen nem levő Oroszországgal állt hadban. A kifutás nem is kimondottan harci bevetés lett volna, a célja csak az volt, hogy fedezzék a Földközi-tengeri német hajóraj visszatérését Polába. A Goeben csatacirkálóból és a Breslau cirkálóból álló német kötelék lekésett arról, hogy kijusson az Atlanti-óceánra, és visszatérjen Németországba, így miután ágyúztak néhány algériai francia kikötőt, visszafordultak kelet felé, és a sziciliai Messinában megálltak szenet vételezni. A német hajók további útiránya bizonytalan volt. A kötelékparancsnok, Wilhelm Souchon ellentengernagy, ellentmondásos utasításokat kapott. A császár eredetileg arra utasította, térjenek vissza Németországba, vagy ha ez nem lehetséges, Polába. Tirpitz viszont a császár háta mögött, és vele nem is egyeztetve, augusztus negyedikén arra utasította Souchont, menjen Törökországba. A messinai szenelés közben viszont a tengernagy egy újabb utasítást kapott Berlinből: "A Konstantinápolyba való áthajózás politikai okokból nem lehetséges. Menjen Polába, vagy hajózzon ki az Atlanti-óceánra." (A törökökkel ugyan megszületett már a megállapodás, de közben kiderült, Bulgária rossz néven venné, ha a török haditengerészetet megerősítenék a német hajókkal. A diplomatáknak így még időre volt szükségük, hogy a bolgár aggályokat eloszlassák.) A kialakult helyzetben Souchon ismét fontolóra vette, hogy visszatér Polába, és csatlakozik az o-m flottához. Negyedikén így a következő táviratot küldte Hausnak: "Arra kérem, a lehető leghamarabb mentsék ki a Messinában álló Goebent és Breslaut. Messina körzetében angol cirkálók tartózkodnak, francia hajók nincsenek. Mikorra várhatjuk, hogy Messina közelébe érjen, és találkozhassunk?"A Goeben a háború előtt, a kieli csatornán.

A Goeben a háború előtt, a kieli csatornán.

 

A németek a bécsi katonai attasén keresztül már korábban is érdeklődtek, mikor várható az o-m flotta kifutása, és a német kötelék felmentése? A válasz nagyjából az volt, semmikor. Augusztus hatodikán Berlin tájékoztatta Souchont, az osztrákok nem fognak neki segíteni, és csak magára számíthat. Bár a Konstantinápolyba való behajózást tiltó utasítás még érvényben volt, Souchon úgy vélte, a kialakult helyzetben ez a legjobb lehetősége, Polába visszatérve csak bezárná magát az o-m flotta mellé az Adriára. Hatodikán este így kifutott Messinából, és miután észak felé tett egy kitérőt, azt a látszatot keltve, hogy az Adriára tart, az Égei-tenger felé fordult, remélve, hogy időközben változik majd a konstantinápolyi helyzet.

Az adott időpontban valamennyi, a Földközi-tengeren tartózkodó szövetséges és antant hadihajó közül kétségkívül a Goeben bírt a legnagyobb harcértékkel, és logikusnak látszott, hogy minden admirális kezét-lábát törné azért, hogy ezt a hajót saját flottája kötelékében tudhassa. Hogy Haus mégis ilyen látványos érdektelenséget tanúsított a Goeben iránt, az a német vezetés egyes tagjaiban azt a gyanút erősítette, az osztrákok megpróbálják elsumákolni szövetségesi kötelezettségeik teljesítését, és az olaszokhoz hasonlóan az utolsó utáni pillanatban megpróbálnak majd kihátrálni a háborúból.

Bár erről nem volt szó, a segítség elutasításának részben valóban politikai okai voltak, a bécsi vezetés ugyanis tartott attól, ha osztrák–magyar hajók is csatlakoznak a német kötelékhez, azt az angolok provokációnak fogják majd fel, egy esetleges fegyveres összetűzés pedig háborút eredményezhet Angliával. Bécsben pedig még mindig úgy gondolták, elkerülhető a britekkel való háború. (A hadüzenetig a németek is biztosak voltak benne, az angolok nem fognak beavatkozni az európai eseményekbe.) Frigyes ezt meg is táviratozta Hausnak: "Mivel a Külügyminisztérium abban bízik, elkerülhetjük a háborút Angliával, márpedig az angol hajók elleni fellépés ilyen háborúhoz fog vezetni, a Goeben-nek és a Breslau-nak csak akkor szabad támogatást adni, ha ezek a hajók az Adriára érnek, és felségvizeinkre belépve oltalmunk alá helyezik magukat." Az o-m vezetés egyébként se tulajdonított semmilyen különösebb jelentőséget a haditengerészetnek, így nem érdekelte őket a Goeben birtoklása sem.A Goeben és a Breslau a Földközi-tengeren.

A Goeben és a Breslau a Földközi-tengeren.

 

Maga Haus ugyanígy vélekedett, és már ötödikén kiadta az utasítást, az angol hajókkal szemben minden félreérthető, ellenségesnek minősíthető fellépést el kell kerülni. A német köteléket egyébként is elveszettnek gondolta, mivel biztos volt benne, a franciák és az angolok előbb fogják megsemmisíteni a német hajókat, mint hogy flottája Messinához érhetne. Ha pedig időben odaérne, és még Messinában találná a német hajókat, akkor sem tehetne semmit, hiszen ha nem történik hadüzenet, nem léphet akcióba, mert semleges állam hajóhada nem vehet részt harci cselekményekben. Ha pedig megtörténik a hadüzenet, akkor meg azért nem bocsátkozhat harcba, mert az ellenség túlerőben van. Így aztán Haus, nyugodt lélekkel tudomásul véve a szövetséges német hajók várható pusztulását, arra a végeredményre jutott, mint később is szinte mindig, vagyis hogy az a leghelyesebb, ha nem csinál semmit. A nyögvenyelősen haladó mozgósítás is még javában tartott, ami újabb indok volt Haus számára a kifutás megtagadására.A flottaparancsnok, Anton Haus tengernagy.

A flottaparancsnok, Anton Haus tengernagy.

 

A németek újabb sürgetésére azonban az osztrák–magyar fegyveres erők főparancsnoksága (Armee-Oberkommando, AOK) végül kifutási parancsot adott Hausnak, mely elől az már nem tudott kitérni. Hetedikén reggel így az osztrák–magyar flotta elhagyta Polát, a Tegetthoff és Radetzky osztály hat csatahajójával, két cirkálóval, hat rombolóval, és 13 torpedónaszáddal. Az úti cél azonban már nem Messina volt, a kötelék feladata csak az volt, hogy fedezze az Adriára visszatérő német hajókat, és Brindisinél délebbre sehogy sem mentek volna.

A flotta azonban még eddig sem jutott. Még aznap este, nagyjából Spalato (Split) magasságába érve, értesültek róla, hogy a német hajók, a Polába való visszatérés ötletét elvetve, eljutottak az Égei-tengerre, mire Haus azonnal hátraarcot csinált, és visszatért Polába. Az üzenettel együtt érkezett meg a németek javaslata is, az o-m kötelék haladjon tovább, és kövesse a német hajókat Konstantinápolyba. Haus válaszra se méltatta a javaslatot. (Az áthajózás gondolata később még többször is felmerült, de Haus minden esetben nagyon agresszíven elutasította azt, egyebek közt abszurditásnak, és "lélegzetelállító ostobaságnak" minősítve az ötletet.)Osztrák–magyar csatahajók a háború előtt.

Osztrák–magyar csatahajók a háború előtt.

 

A flotta kifutása végül teljesen jelentéktelen esemény volt, ami a német hajók menekülésében semmilyen szerepet nem játszott. Hausnak írt levelét Souchon később így kezdte: "A szerencsének, valamint az ellenség egyértelmű és durva hibájának köszönhetően..." Ami tekinthető finom célzásnak is arra, hogy a németeknek nem nagyon van mit köszöngetniük az o-m flottának. A flotta rövid, egynapos kifutását a nemzetközi szakirodalom többnyire meg sem említi a Goeben szökésével kapcsolatban.

A csatahajók újabb kifutására tíz hónappal később került sor, 1915 májusában, az olasz hadüzenetet követően. Az addig eltelt időben csak a Radetzky vett részt bevetésen, melyet 1914 október 21-én vezényeltek át Cattaróba, hogy ott részt vegyen a Montenegróban, a cattarói öböl melletti hegyeken települt 15 és 12 centis francia ütegek elleni támadásokban. A csatahajó 22-én érkezett meg Cattaróba, és másnap már tüzet is nyitott a francia ütegállásokra, melyeket néhány nap alatt ki is lőtt. A harcok során a csatahajó 11 kilométeres távolságról mindössze 23 lövést adott le 305 mm-es, és 56 lövést a 240 mm-es ágyúiból, ám ez elég is volt a francia ágyúk elhallgattatásához. (A kiváló tűzvezetés valószínűleg annak köszönhető, hogy repülőgépek, és megfigyelő ballonok segítségével irányították célra az ágyúkat.) A franciák 27-én elvonultak a hegyekből, majd egy hónap múlva elhagyták Montenegrót is, az épségben maradt ágyúkat pedig átadták a montenegróiaknak. A Radetzky ezt követően még jó egy hónapig Cattaróban maradt, nem tudni miért, bevetésben nem vett részt. A csatahajó csak december 16-án tért vissza Polába.A Radetzky Cattaróban. A háttérben egy felbocsátásra váró megfigyelő ballon.

A Radetzky Cattaróban. A háttérben egy felbocsátásra váró megfigyelő ballon.

 

A 305 mm-es lőszerrel való takarékoskodás egyébként nem csak annak volt köszönhető, hogy sokkal drágább volt, mint a 240 mm-es, hanem annak is, hogy a főparancsnokság erre utasította a csatahajó parancsnokát. Haus ugyanis tartott attól, hogy a térségben ekkor még erős francia jelenlét miatt a Radetzkynek esetleg harccal kell utat törni magának Pola felé. Ebből arra lehet következtetni, Hausnak az esze ágában sem volt, hogy a főerőkkel szükség esetén elhagyja Polát, és fedezze a Radetzky visszatérését. Az pedig, hogy hogyan képzelte a harccal való önálló áttörést, szintén nem nagyon érthető. A csak néhány torpedónaszád által kísért Radetzky számára a biztos pusztulást jelentette volna, ha egy francia csatahajóraj az útjába áll. (Az se világos, ha ilyen lehetőségre számítottak, akkor miért az osztály leglassabb hajóját küldték Cattaróba, és miért nem a Zrínyit, mely majdnem egy csomóval gyorsabb volt a Radetzkynél.)

Német plakát az olasz hadüzenet utáni időszakból. Rajta Bismarck egyik mondása: Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, az olaszokat meg Júdáséra.

Német plakát az olasz hadüzenet utáni időszakból. Rajta Bismarck egyik mondása: "Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, az olaszokat meg Júdáséra."

 

Az 1915 május 23-ai olasz hadüzenet nem érte váratlanul a Monarchia vezetését. Már napokkal korábban tisztában voltak az olaszok szándékaival, és felkészültek a háború kitörésére. A haditengerészet is egy demonstratív támadást készített elő az olasz kikötők ellen, melyben szinte az egész flotta részt vett. A délután négykor átadott olasz hadüzenetről értesülve a flotta még aznap este kifutott Polából, és másnap hajnalban támadást indított Ancona, és a környező kikötők ellen.

Haus igyekezett biztosra menni, cirkálókból, rombolókból, és torpedónaszádokból négy járőrláncot állított fel Cattaró és Trieszt között, hogy azok idejében jelezzék, ha esetleg az olasz flotta nehéz egységei megpróbálnának beavatkozni. Ő maga indulás előtt átszállt a régi Habsburg páncélosra, hogy ne az új csatahajókat veszélyeztesse a part menti vizeken. Miután az előreküldött naszádok jelezték, hogy az Ancona előtti vizeken nincsenek aknazárak, és a békebeli kivilágításban tündöklő kikötő láthatóan nincs készültségben, a csatahajók megközelítették a partokat, és nem sokkal hajnali négy után, nagyjából 6,5 kilométeres távolságból tüzet nyitottak. (A tűzmegnyitás előtt leadott egyik utolsó rádióüzenetében Haus utasította a parancsnokokat, vigyázzanak rá, hogy a templomokban ne essen kár. Ez egyébként nem sikerült teljesen, a közelében becsapódó gránátoktól az anconai San Ciriaco katedrális is kisebb sérüléseket szenvedett.)

Anconát az első percekben a régebbi csatahajók támadták, a dreadnoughtok és a Franz Ferdinand óvatosan biztonságos távolságban maradtak, s csak miután kiderült, hogy a parti ütegek közel sem olyan erősek, mint ahogy a felderítés jelentette, és aknák sincsenek a kikötő előtt, akkor húzódtak közelebb, s nyitottak tüzet fél öt körül a parti ütegekre. A hajók a laktanyákat, a parti ütegeket, a vasútállomást, a rádióállomást, a villamos és gázműveket, illetve a város ipari létesítményeit, és természetesen a kikötőt meg a világítótornyot lőtték. Reggel öt óra körül a csatahajók beszüntették a tüzelést, és a flotta még délelőtt veszteségek nélkül visszatért Polába.Az anconai támadás után Polába visszatérő o-m flotta.

Az anconai támadás után Polába visszatérő o-m flotta.

 

A Radetzky és a Zrínyi éjfél után egy, illetve két órakor különvált a flottától, és két-két torpedónaszád kíséretében önállóan támadták Potenza és Senigalia kikötőjét, vasútállomását, illetve vasúti hídjait. A célpontokra a Zrínyi tizenöt lövést adott le 305 mm-es ágyúiból, 23-at a 24 centis ágyúkból, és 55-öt a tízcentisekből. A Radetzky mindössze öt-öt lövést adott le a két nagy kaliberből, és 17 lövést a tízcentis ágyúkból. A Zrínyit közben megtámadta az olasz Citta di Ferrara léghajó, és több bombát ledobott rá, a csatahajónak azonban sikerült mindegyiket kikerülnie.

A lőszerfelhasználásból gondolom jól látszik, az olasz partok elleni támadás nem egy Armageddon szerű ütközet volt, s külső szemlélő inkább szórványos lövöldözésnek találta volna azt. Ez az Ancona elleni támadásra is igaz, az ebben résztvevő Franz Ferdinand például egyetlen lövést sem adott le főtüzérségéből, és 24 centis lövegeiből is csak hármat. Hasonló volt a helyzet a többi csatahajón is, a Prinz Eugen például mindössze öt lövést adott le 305 mm-es ágyúiból, a Tegethoff tizenkettőt. Szintén ismert az Erzherzog osztály lőszerfelhasználása, ezek szerint mindhárom hajó 20-20 lövést adott le 24 centis lövegeiből, és 74-96 lövést a 19 centis ágyúkból.Az o-m flotta, Alex Kircher festményén.

Az o-m flotta, Alex Kircher festményén.

 

A lőszerfelhasználás adatai egyrészt igazolják a közepes tüzérség jelentőségét, másrészt viszont rávilágítanak, mekkora pazarlás volt a teljes flottát egyetlen olasz kikötő előtt felvonultatni. A célpont jelentőségéhez mérten ez az erőkoncentráció eltúlzottnak, és feleslegesnek tűnik. Az Ancona elleni támadást tulajdonképpen az Erzherzog osztály csatahajói is le tudták volna bonyolítani, a többiek ezalatt végig tudtak volna lőni még legalább három-négy másik olasz kikötőt is. Az olasz flotta Tarantóban állomásozó főerői sehogy sem érhettek volna időben a térségbe, és a jól kiépített megfigyelő hálózat ezek feltűnését időben előre tudta volna jelezni.

Az o-m haditengerészet persze más célpontokat is támadott, de csak cirkálókkal és rombolókkal, melyek az anconai támadással egy időben lőtték Rimini, Porto Corsini, Manfredonia kikötőjét, illetve a partmenti olasz jelzőállomásokat. Az o-m rombolók Manfredonia közelében elsüllyesztették az olasz Turbine rombolót.A Scharfschütze romboló Porto Corsini kikötőcsatornáját támadja. Korabeli képeslap.

A Scharfschütze romboló Porto Corsini kikötőcsatornáját támadja. Korabeli képeslap.

 

Az anconai támadást a hazai szakirodalom azóta is ünnepli, és kiemeli annak rendkívüli sikerét, mely szerintük megbénította az olasz vasúti hálózatot, és két héttel késleltette az olasz csapatok határon való felvonulását, időt adva ezzel az osztrák védelemnek a felkészülésre. Gyakran még a külföldi irodalomban is találkozni ilyen állításokkal. Az anconai támadás azonban valójában inkább csak egy PR akció volt, csekély kockázat vállalásával végrehajtott erődemonstráció, melynek gyakorlati eredményei végső soron jelentéktelenek voltak, bár az anconai kikötői létesítmények valóban súlyos károkat szenvedtek, a katonai létesítményekkel és parti ütegekkel együtt, s megrongálódtak a keleti parti vasútvonal itteni hídjai és állomásai is. A kikötőben egyetlen teherhajó süllyedt el, és az is a szövetséges németeké volt. A vasútban keletkezett károkat az olaszok három nap alatt teljesen helyreállították, de a feljegyzések szerint már néhány órával a bombázás után is közlekedtek a vonatok ezen a vonalon.

A támadás tehát valóban okozhatott némi fennakadást az olasz csapatok utánpótlásában, ám az aligha volt jelentős. A megrongált keleti vonalról a szerelvényeket a javítások rövid időtartamára átirányíthatták a nyugati vasúti vonalra, vagy a mellékvonalakon egyszerűen kikerülték Anconát. Annyira pedig az olaszok sem voltak tökkelütöttek, hogy először hadat üzennek, és utána kezdik meg a csapatösszevonásokat. A háborúra már hónapok óta készülődtek, csapataikat már mozgósították, és az északi határ közelében vonták össze, gondoskodva természetesen a készletek felhalmozásáról is. A sokat emlegetett kéthetes késés magyarázata az, hogy nem volt késés. Az olasz hadvezetés erősen tartott az osztrákoktól, akiktől addig minden háborújukban vereséget szenvedtek, és ragaszkodtak a nagyon alapos előkészületekhez, időt adva ezzel az ellenségnek is a felkészülésre.A Polába visszatérő torpedónaszádok lelkes tengerészei.

A Polába visszatérő torpedónaszádok lelkes tengerészei.

 

Az anconai támadás leginkább morális szempontból volt jelentős, ilyen vonatkozásból mindkét félre nagy hatást gyakorolt. A támadás váratlanul érte a teljesen felkészületlen olaszokat, akik nemcsak megakadályozni nem tudták az o-m akciót, hanem válaszolni se tudtak arra. A következő hónapokban olasz cirkálók és rombolók támadásokat intéztek néhány másodlagos jelentőségű osztrák–magyar sziget és kikötő ellen, de sok sikert nem értek el, majd az első veszteségek után – melyek mindegyikét tengeralattjárók okozták – az olaszok is arra a következtetésre jutottak, mint korábban a franciák: Nem éri meg.

Az olasz haditengerészet meg se kísérelte, hogy érvényesítse papíron meglevő nagy túlerejét, és megszerezze az Adria feletti ellenőrzést. Az olasz parancsnokság láthatóan csak arra törekedett, hogy hajóit épségben átmentse a háború utánra. Az olasz dreadnoughtok a háború egész ideje alatt ugyanolyan tétlenül álltak Tarantóban, mint osztrák–magyar társaik Polában. Ez igen nagy csalódást keltett az olasz közvéleményben, és még nagyobbat szövetségeseikben, akik az olasz csatlakozástól azt várták, hogy azok majd tehermentesíteni fogják őket az Adrián, és a Jón-tengeren. Ehhez képest most még nekik kellett hajókat elvonni a Dardanelláktól, hogy megtámogassák állandóan segítséget követelő újdonsült szövetségeseiket. Az események ilyen alakulását mindenki az o-m haditengerészet nagy erkölcsi sikerének tartotta. Ahogy a római angol tengerészeti attasé, William Boyle sorhajókapitány az ősz elején írta: „Az osztrák flotta négy hónap alatt teljes erkölcsi dominanciát alakított ki az Adrián. Elképesztő sikerrel játsszák a gyengébb küzdőfél szerepét. Nemcsak az olasz flottát sikerült meggyengíteniük, hanem még nagyobb erőket is meg tudtak bénítani.”Osztrák–magyar torpedónaszádok.

Osztrák–magyar torpedónaszádok.

 

Az általános vélemény szerint tehát az osztrák–magyar flotta fölénybe került az Adrián, s ellenfelei a térségből kivonulva átadták neki a terület ellenőrzését. Az Adria északi és középső része ezzel gyakorlatilag megnyílt az o-m haditengerészet támadásai előtt, a csatahajók viszonylag csekély kockázat mellett lőhették volna a tengerparti közlekedési vonalakat, az olasz kikötőket, és a front tengerparti szárnyát. Ezt kezdetben így gondolták az o-m flotta tisztjei és tengerészei is. Az anconai támadáskor az addigi tétlenségbe már erősen belefásult tisztek és matrózok kifutáskor és érkezéskor egyaránt a hajók fedélzetén éljeneztek és hurráztak, azt gondolva, hogy Haus korábbi fogadkozásainak megfelelően a flotta az olaszok ellen most már végre aktív szerepet fog vállalni a háborúban. Ebből azonban nem lett semmi, a flotta első harci bevetése egyben az utolsó is volt. A csatahajók többé nem mozdultak ki Polából, a cirkálók és rombolók tevékenysége pedig nagyrészt kimerült a fontos célpontnak beállított, de valójában hatástalan otrantói zár elleni támadásokban. Néhány héttel az anconai támadást követően még a csatahajók lőgyakorlatait is leállították, világossá téve ezzel mindenki számára, a flotta a továbbiakban sem fog kimozdulni támaszpontjáról. A három évvel később megkísérelt utolsó bevetés, melyben a Radetzky osztály nem vett részt, már a hadműveletre való felvonulás közben csődöt mondott.

Az anconai bevetéssel a Radetzky osztály számára gyakorlatilag véget ért a háború. A következő három évben a csatahajók szó szerint nem csináltak semmit. A következő kifutásra már a háború vége, és a Monarchia felbomlása után került sor.A Zrínyi Spalatóban, a háború után, amerikai tisztekkel a fedélzetén.

A Zrínyi Spalatóban, a háború után, amerikai tisztekkel a fedélzetén.

 

1918 novemberére már világos volt, hogy a háború teljes vereséggel ért véget, és a flotta hiába került át papíron az új Szerb–Horvát–Szlovén Állam tulajdonába, meg kell adnia magát az antant országoknak. A flotta régi és új tisztjeinek a véleménye ebben a kérdésben teljesen egyöntetű volt, megadják magukat bárkinek, de az olaszoknak nem! A Délszláv Nemzeti Tanács is egyértelműen és hangsúlyosan angol–francia ellenőrzést kért a kikötők és a hadihajók felett, abban bízva, a modernebb hajók legalább egy részét majd megtarthatják maguknak. Az olaszok azonban az asztalt csapkodva követelték szövetségeseiktől a teljes o-m flotta átadását, és november első napjaiban megszállták az összes fontosabb volt osztrák kikötőt.

A horvátoknak közben sikerült annyi tengerészt összeszedniük, hogy a Radetzkyt és a Zrínyit mozgásképessé tegyék, s a két csatahajóval november hetedikén elhagyták az olaszok által három nappal korábban megszállt Polát. Amerikai zászló alatt előbb Buccariba, majd a Spalato (Split) melletti Castelli(Kastela) -öbölbe hajóztak, hogy megmentsék a hajókat az olasz kézre jutástól. Spalatóban a két csatahajót átadták az itt állomásozó amerikai tengeralattjáró-vadász naszádok parancsnokának, Edward Elwell Spafford korvettkapitánynak, abban bízva, az amerikaiak később majd visszaszolgáltatják őket a Szerb–Horvát–Szlovén Államnak. A Polában maradt hajókat két nappal később az olaszok elfoglalták.Az olasz Dante Alighieri csatahajó Polában, 1919 márciusában. Mellette jobbra a Tegetthoff.

Az olasz Dante Alighieri csatahajó Polában, 1919 márciusában. Mellette jobbra a Tegetthoff.

 

Az amerikaiak hivatalosan is átvették a csatahajókat, de csak minimális személyzettel látták el őket, s nem szállították el azokat Spalatóból sem, várva, a háború utáni béketárgyalások hogyan döntenek majd a hajókról. A hajdani osztrák–magyar hadihajók sorsáról végül csak 1920-ban született döntés, ami nem volt kedvező a délszláv állam számára. Gyakorlatilag a teljes flottát a győztes antant országok között osztották fel, és a Radetzky osztály mindhárom csatahajóját Olaszországnak ítélték oda. A hajókat Velence kikötőjébe szállították, majd 1920 és 1926 között mindegyiket lebontották.

(Folyt. köv.)

 

Ha érdekesnek találod a Hét tenger írásait, a Donably támogatói oldalán keresztül a lehetőségeidnek megfelelő összeggel anyagilag is segíteni tudod a blog működését.

https://www.donably.com/het-tenger-blog

Köszönet minden támogatásért!

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr9518082290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cymantrene 2023.03.28. 20:43:07

Elég szomorú. Nem tudom persze, hogy mennyit ért volna, ha rendszeresen és alaposan megszórják az olaszokat, de lehet, hogy elég lett volna kivonni őket a forgalomból.

Cymantrene 2023.03.28. 20:47:20

Melyik Zrínyiről lett elnevezve a Zrínyi? Vagy nem pontoskodtak, hanem a családról nevezték el?
Akár hogy is, a "költő és hadvezér" Zrínyi magyarnak tartotta magát, fantasztikusan is írt magyarul.
Íme az ajánlás a Szigeti veszedelemhez:

Dedicálom ezt az munkámat

magyar nemességnek,
adja Isten, hogy véremet
utolsó csöppig hasznossan
néki dedicálhassam

mek.oszk.hu/01100/01136/01136.htm

oranje2010 2023.03.28. 20:49:36

"Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, az olaszokat meg Júdáséra."

Ha, ez tényleg Bismarck mondása a digókról, akkor jó volt a meglátása a "megbízható " szövetségeseiről!

Galaric 2023.03.29. 09:37:56

Érdekes volt, de egyben lesújtó, hogy mennyire haszontalanul végezte a flotta.
Talán, ha a Goben az Adriára hajózik akkor aktívabb lett volna a O-M haditengerészet is.
Mondjuk igazi hasznot a törököknél hozott az vitathatatlan.

savanyújóska 2023.03.29. 09:38:40

@Cymantrene: "Melyik Zrínyiről lett elnevezve a Zrínyi?"

Amennyire én tudom, a szigetváriról.
Mondhatjuk, hogy a család később elmagyarosodott, de a horvát eredet vitathatatlan.

oranje2010 2023.03.29. 13:14:54

@savanyújóska: Igen, a szigetvári: Nicola Subic Zrinski! Ő így írta alá a leveleit is!

oranje2010 2023.03.29. 13:20:46

@oranje2010: Érdekesség, hogy Horvátország egyik állami kitüntetése is róla lett elnevezve:
en.wikipedia.org/wiki/Order_of_Nikola_%C5%A0ubi%C4%87_Zrinski

Cymantrene 2023.03.29. 19:59:08

@oranje2010: horvát szlavón bánként sokat tett a védelem kiépítéséért. De aztán észak felé mozgott, egész Csehországig. Végig lojális volt a Habsburgokhoz.
Szóval valószínűleg a 100 évvel későbbi Zrínyik (Miklós, Péter, Ilona) miatt fújtak a Zrínyi névre, nem miatta.

Cymantrene 2023.03.29. 20:15:39

Ezt a youtube n találtam. Nem ismerem a pofát, csak onnan, hogy a bovingtoni tankmúzeum youtube jára is meghívták. Elég alaposan összeszedte, és sikeresnek ítélte az akciót.
m.youtube.com/watch?v=krWdd0OkptQ

bagolyember szelleme 2023.03.29. 21:18:51

Érdekes, hogy a sok szempontból maradi OMM flotta mennyire haladóan viszonyult a repülőgépek használatához. Azt esetleg lehet tudni hogy az említett montenegrói blokád során a "fedélzetről üzemeltetés" hogyan nézett ki a gyakorlatban? Vontatták a hidroplánokat mint a képen vagy esetleg valahogy a fedélzetre is vették őket valahogy? A francia ütegek ellen levegőből helyesbített tűzvezetés is nagyon hatékonynak tűnik - különösen a flotta többi téren felmutatott teljesítményéhez viszonyítva. Laikusként azt gondolom hogy nagyjából ez a hajóosztály volt méretben és tűzerőben az "ésszerű" kompromisszum ami az OMM igényeihez megfelelt. A gyakorlati felhasználáson meg természetesen lehetne ötletelni a végtelenségig, de igazából a háború végkimenetelét az sem változtatta volna meg ha elsüllyesztik a teljes olasz flottát (aminek csatahajói szintúgy nem csináltak semmit). Persze ha már megépítették őket, nem ártott volna használni is... Mindenesetre én büszke vagyok legalábbis az ipari teljesítményre, hogy - kis részben "mi" is - képesek voltunk a kor csúcstechnológiai színvonalát megközelítő hajók gyártására. A cikkeket meg köszönöm, mindig nagy élvezettel olvasom.

Ata1981 2023.03.30. 10:26:07

„Ő az az ember, aki egész nap képes arról vitatkozni, milyen színűek legyenek egy gyalogos zászlóalj gomblyukai.”
Régen féleszűek irányították a világot, ma csak simán gonosztevők....

hátramozdító 2023.03.30. 18:57:05

Köszönjük szépen! Ha esetleg valakit érdekel az idevágó Győri Lajos A császári és királyi haditengerészet békében és háborúban. Bp. 1935. című könyve digitális formában, csak egy ímélcímébe kerül.

savanyújóska 2023.03.31. 09:21:56

@bagolyember szelleme: "a "fedélzetről üzemeltetés" hogyan nézett ki a gyakorlatban?"

Eleinte szó szerint a fedélzetről, használat után a csónakdarukkal emelték fel őket oda. Mindegyik csatahajó egy hidroplánt üzemeltetett. A gyakorlatban ez nehézkes megoldás volt, így később a repülőket áttelepítették a közeli Cattaróba, onnan indulva végeztek felderítéseket Montenegró és Albánia felett. Már csak ezért is érdekes, hogy egy évvel később, a háború kitörésekor, hetekig nem jutott eszébe senkinek, hogy a cattarói repülőket kiküldje felderítésre a montenegrói partok elé.

"ha már megépítették őket, nem ártott volna használni is"

Még két további részben rugózom ezen a témán.

bz249 2023.03.31. 10:16:52

@Ata1981: abban az idoben a transznemu tabornok helyett tokkelutott foherceg tabornok jutott. Aztan nyilvan eddig terjedt a kompetenciaja (ami egeszen addig nem baj, amig a Zellenseget is transznemu/tokkelutott foherceg tabornok vezeti).

UrsaMAior 2023.04.01. 08:44:00

@oranje2010:

Afrikában harcolt német tiszt válasza angol kihallgatójának arról mennyire voltak megbízható szövetségesek az olaszok: "Legközelebb a ti oldalatokon harcolnak."

omron 2023.04.01. 14:05:25

@bz249: Az IDF elég profi csapat volt, transzneműek és tökkelütött arisztokraták nélkül. Mégis majdnem odalett az ország a Jom Kippuri háborúban, a rivalizálás miatt. Lehet, a probléma gyökere máshol van.

gigabursch 2023.04.04. 15:16:10

Ismét remek cikk!
Köszönöm!

Érdekes, hogy mennyire nem akarták azt látni, hogy ezek a - kor szintjén . monstrumok ekkora vízfelületre mennyire túlméretezettek.
Meg drága üzemeltetésűek.

S minél többet olvasom Zoli cikkeit, annál jobban rádöbbenek én is arra, hogy nyilván mindenkiben ott van a szupernormál inger, hogy nagyot, erőset, stb, csak épp ez fokozza az értelmetlenséget is.

J.László 2023.06.17. 11:54:56

Bismarck másik nagy beszólása:
A bajor az átmenet az ember és az osztrák között.
süti beállítások módosítása