Hét tenger

Az első angol–holland háború 01.

2022. augusztus 04. 11:49 - savanyújóska

Előzmények

Az egyre inkább csak papíron létező Német-római Birodalom nyugati, Németalföld néven ismert sík területein a Lotaringiai Királyság felbomlását követően nagyszámú, a gyakorlatban önálló kis államként funkcionáló grófság és hercegség jött létre. A fontos tengeri és szárazföldi kereskedelmi útvonalak mentén fekvő területek a középkor végével gyors fejlődésnek indultak, és hamarosan Európa legfejlettebb és leggazdagabb régiói közé küzdötték fel magukat. A fejlődés motorjai itt is a tehetős polgárságot tömörítő városok voltak, melyek közül a legnagyobbak arra használták fel gyarapodásukat, hogy hűbéruraiktól kivásárolják a felettük való rendelkezési jogot, s idővel így a saját kezükbe vették a városok irányítását, melyek a gyakorlatban független, köztársaságként működő városállamokká váltak.

A XV. század elején Burgundia egyesítette, és vonta ismét központi irányítás alá Németalföldet, ám a központosítás nem tartott sokáig. Merész Károly, az utolsó burgundi herceg, 1477-es halála után csak egy leányörököst hagyott maga után, aki a leányági öröklés elismerése fejében visszaadta a németalföldi tartományoknak az önrendelkezési jogaikat. Miután Mária férjhez ment Habsburg Miksához, Burgundiát felosztották, déli részei Franciaországhoz kerültek, Németalföld pedig a Habsburgok birtoka lett. Miksa és Mária fia, Fülöp, a kasztíliai királynőt, Johannát vette feleségül, így a mórok kiűzése után Spanyolország uralkodója lett. Halála után idősebbik fia, Károly örökölte meg nemcsak a spanyol trónt, hanem a Német-római Birodalmat, és azzal együtt Németalföldet is.

V. Károly nemcsak uralkodója volt Németalföldnek, hanem tulajdonképpen az állampolgára is. Maga is itt született, Gent városában, és élete végéig Németalföldet tekintette a hazájának. A spanyol és a francia mellett anyanyelvi szinten beszélt hollandul is, de megértette magát még vagy tucatnyi másik nyelven is. (Egyebek közt magyarul is. Fennmaradt egy mondása, mely emlékezetből idézve valahogy úgy hangzott, hogy honfitársaival hollandul beszél, a katonáival spanyolul, a családjával németül, a feleségével portugálul, a szeretőjével franciául, az istennel latinul, az ördöggel pedig magyarul.) Károly ismét központi irányítás alatt egyesítette a tizenhét németalföldi tartományt, melyek egységét 1549-es rendeletében is megerősítette, meghagyva, hogy a tartományt ezentúl egyetlen területi egységként kezeljék, az öröklődés szempontjából is.A fiatal V. Károly. Jól látható a jellegzetes Habsburg állkapocs, amit később a szakálla takart.

A fiatal V. Károly. Jól látható a jellegzetes Habsburg állkapocs, amit később a szakálla takart.

 

Károly alapvetően nagyvonalú és jóindulatú uralkodónak bizonyult, s a németalföldiek mindvégig hűséges alattvalói maradtak. Ez a lojalitás persze nem volt mindig makulátlan, Károly folyamatos háborúi roppant összegeket emésztettek fel, amit nem kis részben a Németalföld jómódú lakosságára kivetett adókból fedezett. A kereskedők, iparosok, és parasztok egyre elviselhetetlenebbnek érezték a folyamatosan emelkedő adókat, különösen hogy a maguk részéről értelmetlennek és haszontalannak tartották Károly legtöbb háborúját. Az elégedetlenség több ízben nyílt lázadásokba csapott át, ezek azonban rendszerint elszigetelt, egyes városokra vagy tartományokra kiterjedő konfliktusok voltak, melyek célja nem a hatalom megdöntése, hanem a közterhek mérséklése volt. A tartomány alapvetően végig lojális maradt a császárhoz.

Ez a lojalitás Károly uralkodásának vége felé kezdett repedezni, amikor a protestantizmus kezdett gyorsan teret nyerni a németalföldi tartományokban. V. Károly leginkább csak a szélsőséges, a királyi és földesúri hatalom legitimitását megkérdőjelező irányzatokkal szemben lépett fel keményebben, utódja, a vakbuzgó katolikus II. Fülöp azonban gyökeresen ki akarta irtani az eretnekséget, és rekatolizálni egész Németalföldet. Fülöp vallási fanatizmusának egyik megnyilvánulása volt, amikor egy 1568 februári rendeletében Németalföld teljes lakosságát – köztük a katolikusokat is – eretneknek nyilvánította, és halálra ítélte. A rendelettel persze leginkább csak ijesztegetni akarták az érintetteket, nagyobb jelentősége volt annak, amikor 1565-ben az inkvizíció hatáskörét kiterjesztették Németalföldre is.

Az erőszakos rekatolizáció mellett legalább ekkora, de inkább nagyobb felháborodást keltett a királyi kormányzás stílusa. Fülöp már Spanyolországban született, hollandul nem beszélt, Németalföld a számára csak egy tartomány volt a sok közül. Ráadásul a leggazdagabb tartomány, ahonnan a kincstár bevételeinek tekintélyes hányada származott. Fülöp igyekezett a lehető legtöbbet kipréselni a gazdag hollandokból, úgy kezelve a tartományt, mint az amerikai gyarmatokat, a lakosságot pedig mint barbár bennszülötteket.

1567-ben Fülöp Alba hercegét vezényelte Németalföldre, hogy leverje az egyre nagyobb méreteket öltő zavargásokat. A tőle, és úgy általában a spanyoloktól megszokott brutális módszerekkel dolgozó Alba 1570-re gyakorlatilag leverte a lázadást, behódolt az összes tartomány, és minden nagyobb város. Az ellenállás utolsó vezetője, Orániai Vilmos Szászországba menekült. Csupán az ekkor még mocsaras, gyéren lakott tengermelléki részeken tartottak ki egyes elszigetelt felkelőcsoportok, akik a szárazföldön és a tengeren egyaránt gerillaháborút vívtak a spanyolok ellen.Don Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel, Alba harmadik hercege.

Don Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel, Alba harmadik hercege.

 

A háború azonban ezúttal is hatalmas pénzeket emésztett fel. Hogy a megroggyant költségvetést valahogy rendbe hozza, és a csapatokat fizetni tudja, Alba 1571-ben új adót vezetett be a tartományban, tízszázalékos forgalmi adót vetve ki minden termékre. Az intézkedéssel a herceg egységesen maga ellen fordította a tartomány teljes lakosságát, katolikusokat és protestánsokat egyaránt. A felkelés újult erővel robbant ki ismét, s első sikerei után a száműzetésből visszatérő, korábban minden rangjától megfosztott Orániai Vilmost a rendek ismét visszahelyezték Holland, Zeeland, Friesland, és Utrecht tartományok helytartói posztjára.

1579-ben a déli tartományok ismét hűséget esküdtek a spanyol koronának, míg a lázadó északi tartományok alig néhány nappal később létrehozták a saját szövetségüket. Németalföld ezzel gyakorlatilag két részre szakadt, a királyhű tartományokra, nagyjából a mai Belgiumra, és a függetlenedni kívánó lázadókra, a mai Hollandiára. Utóbbiak 1581-ben bejelentették II. Fülöp trónfosztását. A megüresedett trónt kétszer is felajánlották az angol uralkodónak, I. Erzsébetnek, aki azonban mindkétszer elutasította azt, nem akarva ezzel még jobban provokálni a spanyolokat. A hollandok ezután a francia király öccsével próbálkoztak, aki hajlandó is lett volna trónra lépni, ám rövid időn belül kiderült róla, hogy alkalmatlan az uralkodásra, és miután mindenkivel összeveszett, 1583-ban távozásra kényszerült. Az államtanács végül úgy döntött, jobb híján ők veszik át Hollandia irányítását, mely a továbbiakban köztársasági államformában működött.

A spanyolokkal folytatott, váltakozó sikerű harcok még hosszú évtizedeken át folytatódtak. 1609-ben a két fél határozatlan idejű fegyverszünetet kötött egymással, mely végül 12 éven át tartott. A harcok 1621-ben újultak ki ismét, ezúttal már az egész Európára kiterjedő harmincéves háború részeként. Miután mind tengeren, mind pedig szárazföldön egyre inkább a hollandok kerültek fölénybe, 1648-ban, a münsteri szerződésben Spanyolország békét kötött a hollandokkal, és elismerte az ország függetlenségét. Hollandia – akkori nevén Egyesült Németalföldi Tartományok – ugyanekkor kivált a Német-római Birodalomból is.

A köztársaság hét tartományból állt: Holland, Zeeland, Friesland, Utrecht, Guelders, Overijssel, és Groningen. Az ország valójában inkább volt az egyes tartományok laza szövetsége, mint egységes állam. Nemcsak a tartományok, hanem még azokon belül az egyes területek, és a nagyobb városok is lényegében önálló szervezetek voltak, politikai, gazdasági, és kulturális értelemben egyaránt. Az országnak még csak egységes, közös pénze sem volt. Nem létezett központi hatalmi szervezet sem, a Hágában ülésező Parlament, a Generaliteit szerepe gyakorlatilag az egyes tartományok közötti egyeztetésekre korlátozódott. A tartományok közül a későbbi névadó, Holland volt a legerősebb, következésképpen döntő szerepe volt az Egyesült Tartományok kül- és belpolitikai irányvonalának meghatározásában.Orániai Vilmos.

Orániai Vilmos.

 

Minden tartománynak saját, az államtanácsnak alárendelt helytartója (Stadtholder) volt, akiket elméletileg választottak, gyakorlatilag azonban Vilmos és utódai, az orániai hercegek voltak a tartományok örökletes helytartói. Elvileg az ő személyük fogta volna össze az országot, ám a gyakorlatban ez a cím csak egy inkább névleges, mint tényleges hatalommal bíró közös összfegyvernemi parancsnokot jelentett. Az egyes tartományok, ha éppen kifogásuk volt a helytartó rendeleteivel kapcsolatban, egyszerűen figyelmen kívül hagyták azokat.

Az Orániai ház mindazonáltal mindig komoly politikai tényező volt, befolyásos kapcsolatai, és a köznép körében élvezett hagyományos népszerűsége miatt. A függetlenségi harc sikere nagyrészt Orániai Vilmosnak, és fiának, a kiváló katonai képességekkel rendelkező Móricnak (Maurits) volt köszönhető. A hálás hollandok Móricot valamennyi tartomány örökletes helytartójává megválasztották, Frieslandot kivéve, ahol unokatestvére maradt ezen a poszton. A holland nagypolgárság vezetői, a régensek, persze szerették volna a tényleges uralmat saját kezükben tudni, és csupán protokolláris beosztássá tenni a helytartói posztot. Ekkor kezdődött el a Hollandiát évszázadokig megosztó hatalmi harc a régensek és a helytartók között, mely a tartományok egymás közti vetélkedéseivel együtt gyakran nagyobb károkat okozott az országnak, mint a külső támadások.

Hollandia létezésének alapja a tenger volt. Az ország jóléte, és gyakran a puszta létezése is a tengertől függött, főleg a tengeri kereskedelemtől és a halászattól. Kedvező elhelyezkedése szinte predesztinálta Hollandiát arra, hogy közvetítői szerepet töltsön be a balti, és az atlanti kereskedelem között, természetesen lefölözve mindkettő hasznát. A hollandok lettek a világ fuvarosai, a köztársaság több kereskedelmi hajó felett rendelkezett, mint Európa többi országa együttvéve. Hollandia közvetítő kereskedelme nélkülözhetetlenné vált. Miközben elszánt küzdelmet vívtak a spanyolokkal, a holland kereskedők vidáman szállították az árut az ellenséges Spanyolországnak, hogy aztán az ebből nyert hasznot részben éppen az ellene folytatott harcba fektessék vissza. A spanyolok többször is megpróbálták kiiktatni a hollandokat a kereskedelmükből, de mindannyiszor rá kellett jönniük, hogy nélkülük képtelenek fenntartani az összeköttetést a gyarmataikkal, és elszállítani az ott kitermelt árut.Holland hajók a Maas torkolatában, Dordrechtnél.

Holland hajók a Maas torkolatában, Dordrechtnél.

 

A hollandok nemcsak közvetítő kereskedelmet folytattak, hanem maguk is gyarmatosítottak. Részben addig feltáratlan területeket, részben pedig a korábbi spanyol és portugál gyarmatok némelyikét vonták saját ellenőrzésük alá. A holland gyarmatosítás mindazonáltal jelentősen különbözött a korábbi spanyoltól, vagy a későbbi angoltól. A hollandok nem birodalmat akartak építeni, csak lefölözni a térség kereskedelméből származó hasznot. Eszükben sem volt, hogy a megszerzett területeket Hollandia részének nyilvánítsák, már csak azért sem, mert a gyarmatosítást többnyire nem Hollandia, vagy az egyes tartományok hajtották végre, hanem a különböző kereskedelmi társaságok. Ők általában csak a gazdasági és stratégiai szempontból fontos pontokon létesítettek kereskedelmi állomásokat és helyőrségeket, egyébként a területek irányítását meghagyták a korábbi uralkodó elitnek. A hollandok nem birodalmat akartak, nem hatalmat, hanem csak pénzt akartak keresni.

Ez a törekvésük sikerrel is járt. A tengeri kereskedelemből származó nyereség Hollandiát Európa leggazdagabb országává tette. A XVII. században Amszterdam azt jelentette, amit a huszadikban a Wall Street. A gazdagsághoz járult még a szólási szabadság, és a vallási tolerancia, ami Európa legnagyobb tudósait vonzotta az országba. Maguk a hollandok azonban nem örvendtek túl nagy népszerűségnek a határaikon túl. Kapzsiságuk, határtalan önzésük, gátlástalanságuk, és fukarságuk okán szinte mindenkinek ellenszenvesek voltak.

A holland Kelet-indiai Társaság hajógyára Amszterdamban.

A holland Kelet-indiai Társaság hajógyára Amszterdamban.

 

A függetlenségi harc sikere, és a tengeri kereskedelem majdnem kizárólagos monopóliumának megszerzése nagyrészt a holland flottán múlott. A térségben mindig erősen jelen voltak a kalózhagyományok, a hajósok és a halászok alkalmanként szívesen egészítették ki jövedelmüket egy kis fosztogatással. Az új holland haditengerészet nagyrészt rájuk alapozódott, és a külföldről érkező tengeri rablókra, akik a zavaros holland viszonyok között jó lehetőséget láttak szakmájuk gyakorlására.

A korabeli, XVI. századi holland teherhajók többsége kicsi, 80-120 tonnás hajó volt. Egyrészt a sekély parti vizekhez igazodva, másrészt pedig azért, mert az ekkor még nagyrészt az északi beltengereken, és a parti vizeken zajló kereskedelem nem igényelt nagyobb és tengerállóbb hajókat. A függetlenségi harcok idején Holland és Zeeland tartományok ezekből a hajókból állították fel az első reguláris flottát. Nagyjából 200-300 hajót fegyvereztek fel, legfeljebb húsz, de rendszerint inkább kevesebb ágyúval felszerelve őket. Szép számban használták a kis merülésű evezős naszádokat is, melyeket csak néhány ágyúval láttak el. Időnként külföldről, főleg Angliából is vásároltak, vagy béreltek hajókat. A legénység nagyrészt a kereskedelmi flotta tengerészeiből, a szárazföldön toborzott önkéntesekből, ritkábban fizetett zsoldosokból állt. Később, mikor a flotta növekedésével a létszámhiány is egyre nagyobb problémává vált, külföldön, főleg német és skandináv területeken, illetve Spanyol-Németalföldön is toboroztak tengerészeket. Az angol–holland háborúk idején a holland hajók legénységének fele külföldi állampolgár volt.

Az első ütközeteket ezek a hajók vívták meg, melyek a spanyol flotta nagy hadihajóival szemben nyilván nem állhatták meg a helyüket, de a királypártiak hasonló hajóival szemben nagyon is használhatóak voltak, és persze alkalmasak voltak a teherhajók fosztogatására is. Ennek megfelelően az első összecsapások főleg a sekély parti vizeken zajlottak, ahová a nagy hadihajók nem tudták követni a lázadók flottáját. Olyan is előfordult, hogy a kis hajók és naszádok a gátak átvágásával elárasztott városok utcáin hajszolták egymást, és a nagyobb tereken vívtak ütközeteket.Holland brigantin a XVII. század elején.

Holland brigantin a XVII. század elején.

 

A rendszerint kiskaliberű ágyúk hatásos lőtávolsága mindössze 30-60 méter volt. Miután az ellenséges hajókban nagy kárt tenni általában nem tudtak velük, fő szerepük inkább a fedélzeten tartózkodó élőerő megritkítása volt, hogy a hajót megrohanva már kisebb ellenállással találkozzanak. A fedélzeten zajló közelharc így is sokszor órákig, néhány esetben akár napokig is eltarthatott.

Bár a hajók méretének növekedése egyértelmű tendencia volt, a hollandoknak igazodniuk kellett a sekély vizű kikötőikhez, és egy határt nem léphettek át. Hajóik merülése nem lehetett nagyobb 4,5 méternél (15 láb), ami egy angol negyedosztályú sorhajó merülésével volt egyenlő. Ugyanekkor a holland hajók általában szélesebbek voltak, mint a hasonló kategóriájú angol hadihajók, ami növelte a stabilitásukat és a mozgékonyságukat, különösen hogy kevesebb ágyút hordoztak, tehát a súlyuk is kisebb volt.

A nagy holland hadihajók túlnyomó része Amszterdam, Rotterdam, Vlissingen, Hoorn, Medemblik, Middelburg, Harlingen, és Enkhizen nagy hajógyáraiban épült. Bár a britekkel ellentétben az építésekhez szükséges faanyagot nem tudták saját erdőikből fedezni, s azt importálni kellett a német területekről, Skandináviából, és Oroszországból, a hollandok mégis gyorsabban dolgoztak, mint az angol hajógyárak, egy sorhajót általában egy év alatt megépítettek, és felszereltek, míg az angoloknak ehhez legalább kétszer ennyi időre volt szükségük. Ez nem pusztán csak azért volt így, mert az angol hajók jellemzően nagyobbak is voltak, hanem mert a holland gyárak szervezettsége is elismerten magasabb színvonalon állt, mint az angoloké.A haarlemi piactér.

A haarlemi piactér.

 

Rendszerint az anyagi háttér is a hollandoknál volt jobban biztosítva, ha rászánták magukat a hajók építésére, azok finanszírozása is mindig meg volt oldva. A fő gondot inkább az jelentette, hogy a háborús veszély elmúltával a hollandokon mindig úrrá lett közismert fukarságuk, és ilyenkor általában leállították a már megkezdett építéseket is. A háborúk idején meghirdetett flottafejlesztési programok közül végül egyet sem vittek végig.

A reguláris hadiflotta szervezeti kialakítása 1570-ben kezdődött, ekkor nevezték ki a flotta első tengernagyát, és írták meg a haditengerészet első szabályzatát, mely egyebek közt megtiltotta a semleges kereskedelmi hajók kifosztását. 1572-ben Orániai Vimost nevezték ki az egyesített flotta főparancsnokává, vezértengernagyi (sovereignadmiral) rangban. A gyakorlati tevékenységbe persze Vilmos nem szólt bele, azt beosztottai, a tartományok tengernagyai, és altengernagyai irányították. A tartományi tengernagyok mellett egyébként néhány nagyobb város flottájának – és a kereskedelmi társaságoknak – szintén megvoltak a saját tengernagyai.

A tengerparti területek tartományai 1597-ben végül öt Admiralitást állítottak fel, Middelburgban, Rotterdamban, Amszterdamban, Hoornban, és Dokkumban. Az öt Admiralitás a gyakorlatban önállóan működött, a főparancsnoki jogokat elvileg gyakorló helytartó, és az államtanács csak összehangolni igyekezett tevékenységüket, hol több, hol kevesebb sikerrel.A dokkumi Admiralitás épülete.

A dokkumi Admiralitás épülete.

 

Az új rendszerben a névleges főparancsnok, a vezértengernagy alá két tengernagy tartozott, őket a két legerősebb tartomány, Holland és Zeeland jelölte. Alájuk tartoztak az egyes admiralitások altengernagyai. Az ellentengernagyi rangot csak 1603-ban vezették be. A tengernagyi állások állandó megbízások voltak, míg az alacsonyabb rangú tiszteket csak ideiglenesen alkalmazták, békeidőben elbocsáthatták őket. A tiszteket szakmai előéletük alapján, illetve pártfogók ajánlására alkalmazták, csupán a hajóorvosoknak kellett vizsgákon bizonyítani tudásukat.

Nemcsak a holland kereskedelem távoli vizekre történő kiterjesztésében, hanem a holland tengeri hadviselésben is fontos lépést jelentett a holland Kelet-indiai Társaság ( VOC – Verenigde Oostindische Compagnie) 1602-es, majd a Nyugat-indiai Társaság (WIC – West Indische Compagnie) 1621-es megalapítása. A két Társaság gyakorlatilag állam volt az államban. Batáviai (Jakarta) székhellyel a VOCnak saját kormányzója volt, saját hajógyárai és saját tengerészete, saját tengernagyokkal. Miután az akkori viszonyok között a teherhajóknak állandóan számolniuk kellett a kalózok, vagy háború esetén az ellenséges állam portyázó hadihajóinak támadásaival, a társaságok saját építésű hajói alaposan fel voltak fegyverezve, s miután a távoli vizeken való kereskedésre szánták őket, jóval nagyobbak is voltak az akkori holland átlagnál. Sokáig a VOC hajói voltak a legnagyobb és legerősebb holland hajók, melyek közül az elérhető egységeket háború idején rendszerint parancsnokaikkal együtt besorozták a haditengerészethez, melynek legütőképesebb alakulatait alkották.A Kelet-indiai Társaság egyik hajójának, az 1628-ban épült, Ausztrália partjainál az első útján hajótörést szenvedő Batáviának a replikája.

A Kelet-indiai Társaság egyik hajójának, az 1628-ban épült, Ausztrália partjainál az első útján hajótörést szenvedő Batáviának a replikája.

 

Ahogy Hollandia érdekeltségei egyre távolabbi vizekre terjedtek ki, és a flottának már nem csak a parti vizeken kellett tevékenykednie, a haditengerészetnél is felmerült a hajók méreteinek növelése. Először az angoloktól akartak 300 tonnás hajókat vásárolni, ám miután a két ország közti viszony megromlott, az üzlet végül nem jött létre. Később négy nagy, legalább 300 tonnás sorhajó építését tűzték ki célul, melyek közül végül csak egy készült el, az Aemilia. A takarékos holland kereskedők ugyanis csak háború idején érezték szükségét a nagy és drága hadihajóknak, mihelyt beköszöntött a béke, azonnal leállították a feleslegesnek gondolt építéseket. A flotta vezetése sem mindig segítette elő a fejlesztéseket. A haditengerészeten belül ugyanis burjánzott a korrupció, a tisztek azzal egészítették ki sovány fizetésüket, amivel tudták. Gyakran előfordult, hogy a flotta hajói háború idején saját készleteikből hadiszereket szállítottak a velük hadban álló spanyoloknak. A vezetés megosztottsága szintén nem kedvezett az átláthatóságnak, és bár a helytartó többször is megpróbálkozott a flotta centralizálásával, kísérletei mindig megbuktak az Admiralitások ellenállásán.

Az öt Admiralitással csak egyszer sikerült közös főparancsnokot elfogadtatni, 1629-ben, amikor a válságosra fordult hadihelyzet miatt a legnagyobb hírnévnek örvendő holland tengernagyot, Piet Heint nevezték ki az egyesített flotta parancsnokává. A centralizálás azonban nem volt hosszú életű, mivel Hein már néhány hónappal később elesett az egyik ütközetben. Halálának egyik oka az volt, hogy zászlóshajója, a Groene Draeck, mindössze 26 ágyúval volt felszerelve, és reménytelen hátrányban volt a vele szemben álló, spanyol szolgálatban álló hajókkal szemben.Piet Pieterszoon Hein.

Piet Pieterszoon Hein.

 

Nem sokkal korábban, 1626-ban, a flotta állandó szolgálatra hívott be hatvan kapitányt, akiket már békeidőben sem bocsátottak el. Ugyanekkor elkezdték a tisztek szakmai tudásának ellenőrzését is, és kiadták a flotta tisztjeinek szánt első írásos utasításokat, afféle szolgálati szabályzatot, bár az első részletes harcászati utasításokat csak 1645-ben dolgozták ki.

A hajók viszonylag kis méreteikből adódóan gyenge tüzérséggel voltak csak felszerelhetők, s nem csupán az ágyúk száma, hanem rendszerint a kaliberük is kisebb volt, mint a velük szemben álló spanyol, majd később angol hajóké. A holland hajók számára a század elején fejlesztettek ki egy rövidített csövű, kis súlyú típust, melyet rendszerint a drake néven emlegettek. A drake töltényűre kisebb átmérőjű volt a cső kaliberénél, így kevesebb lőporra volt szükség a golyó kilövéséhez, és a cső vastagságán is spórolni lehetett. A rövid cső, és a kisebb falvastagság miatt egy 48 fontos drake nagyjából ugyanolyan súlyú volt, mint egy hagyományos, hosszú csövű 24 fontos ágyú. A drake lőtávolsága persze mindezek miatt viszonylag kicsi volt, nagyjából 250 méter. Az ágyúkhoz való lőpor töltetet előre kimérték, és papírzacskókban tárolták. Az ágyúkból hat-nyolc percenként lehetett egy lövést leadni.

A kor legjobb iparosait magáénak tudó Hollandia kísérletezett néhány egészen szokatlan, korát megelőző fegyverrel is, melyek azonban, éppen mivel megelőzték korukat, nem váltak be, és nem kerültek rendszeresítésre. Cornelius Drebbel és John Leegwater tengeralattjárókkal kísérletezett, s az előbbi feltaláló még egyféle korabeli torpedót is megalkotott. Érdekes ötlet volt az 1574-ben elkészített, kéttörzsű, lapátkerékkel meghajtott Arcke van Delft is, melyet úszóütegként vetettek be az ostromlott Leiden felmentésére.Cornelius Drebbel tengeralattjárójának a modellje.

Cornelius Drebbel tengeralattjárójának a modellje.

 

A flotta a korban szokásos taktikai eljárásokat követte, vagyis az ütközetet rendszerint hosszas manőverezés előzte meg, mellyel igyekeztek a támadáshoz kedvező szél felőli oldalra kerülni. A hajók rendszerint valamilyen alakzatban a zászlóshajók körül tömörültek, majd kedvező helyzetbe kerülve megrohanták a szintén alakzatban felálló ellenséget. Minden hajó kiválasztott magának egy ellenséges egységet, és a csata az egyes hajók tűzpárbajaival folytatódott, miközben a küzdelem súlypontja a két zászlóshajó körül összpontosult, melynek elfoglalása mindkét fél fő célja volt. Ez a közelharc persze nem volt irányítható, s kirobbanása pillanatától a vezénylő tengernagy elvesztette a flottája feletti irányítás lehetőségét.

Miután a tűzerő kifejtésének leghatásosabb módja a hajók oldalán elhelyezett ágyúk sortüze volt, logikus lépés volt, hogy a hajókat egymás mögé, libasorba állítsák, hogy egymást támogatva és védve maximális tűzerőt tudjanak kifejteni, és ütközet közben végig irányíthatóak legyenek. A csatasor eredete homályba vész, valószínűleg a portugálok használták először, s egyes feljegyzések szerint Vasco de Gama már 1503-ban alkalmazta ezt a harcrendet az indiai Malabarnál, a rivális arab kereskedők által felállított flottával szemben. Az első biztos említése 1602 januárjából való, amikor a Bantamnál megvívott ütközet második napján a portugál flotta, és a holland VOC hajói egyaránt csatasorba állva csaptak össze egymással. (Az ütközetet végül a túlerőben levő hollandok nyerték meg.)A bantami portugál–holland tengeri ütközet.

A bantami portugál–holland tengeri ütközet.

 

A portugálok és a spanyolok később is használták a csatasort, ekkoriban még főleg védekező harceljárásként. A hollandok alighanem tőlük lesték el ezt a módszert, és használták később maguk is. Gyorsan kitalálták leküzdésének módját is, az 1638-as havannai ütközetben a holland parancsnok, Cornelis Jol, saját csatasorával keresztezte a spanyol csatasor útvonalát, először húzva át a T-t a haditengerészetek történetében.

Az egyre erősebb holland flotta lassan felülkerekedett minden ellenségén. Az 1639-es downs-i ütközetben egyszer s mindenkorra leszámoltak a spanyolokkal, gyakorlatilag teljesen megsemmisítve azok flottáját. Az ütközetet követően Spanyolország, mint tengeri nagyhatalom megszűnt létezni. A tengerek ura egyértelműen Hollandia lett. Miután úgy látszott, erre az uralomra senki sem jelent komoly veszélyt, a harmincéves háborút lezáró békeszerződéseket követően a holland Admiralitások takarékossági okokból a flotta nagy részét leszerelték, és a hadihajókat eladták. A holland politikusoknak és kereskedőknek pedig nem kellett volna nagyon messzire tekinteniük, hogy megtalálják új ellenségüket.

A holland államtanács ülésezik a hágai parlament, a Binnenhof nagytermében, 1651-ben.

A holland államtanács ülésezik a hágai parlament, a Binnenhof nagytermében, 1651-ben.

 

Nagyjából a XVI. századig Európa centruma a mediterráneum volt, és a valamivel kisebb jelentőségű német területek, illetve a kereskedelme miatt szintén fontos balti térség. Az angol szigetek olyasféle perifériának számítottak, mint a modern korban Kelet-Európa. Az erőviszonyokban változást a hagyományos keleti útvonalakat megszálló török hódítások, illetve az amerikai kontinens felfedezése hozott, melyek a legfontosabb kereskedelmi útvonalakat Európa nyugati részére helyezték át. Az európai kereskedelem javát addig kézben tartó itáliai városállamok gyorsuló hanyatlásával egy időben emelkedtek fel az addig periférikusnak számító nyugati országok, először Portugália és Hollandia, majd Anglia.

A Nyugat felemelkedése éppen a legkedvezőbb időben érte az angolokat. Hosszú belháborúk után az országban éppen megszilárdult a központi hatalom, és alapjában véve lezajlott Anglia és Skócia, majd később Írország egyesülése, amivel a brit szigetek egységes, erős államalakulattá váltak. A belviszályok lezárultával az angolok a gazdasági életük fellendítésére fordíthatták erőforrásaikat. Ehhez a felvirágzáshoz nem csekély mértékben járultak hozzá az Újvilág kincseit szállító spanyol hajókat fosztogató „magánvállalkozók”, akiknek sikerei ismét rávilágítottak arra, a szigetország számára milyen életbevágó kérdés a tengerek feletti uralom biztosítása.

VIII. Henrik, majd I. Erzsébet uralkodása alatt az ország a tőle telhető mértékben igyekezett fejleszteni flottáját. Arra egyelőre még nem futotta, hogy a tengereket akkoriban uraló Spanyolországtól elhódítsák ezt az uralmat, de az angol flotta már veszélyes ellenség volt, mely képes volt súlyos vereségeket mérni a spanyolokra is.A Prince Royal 1613-ban látogatásra érkezik a holland Vlissingen kikötőjébe.

A Prince Royal 1613-ban látogatásra érkezik a hollandiai Vlissingen kikötőjébe.

 

Az óvatos tempójú, de töretlen fejlődésben I. Jakab uralkodása hozott átmeneti megtorpanást. A király a spanyolok barátságát többre tartotta, mint a tengeri hatalmat, így igyekezett kerülni az olyan lépéseket, amit a spanyolok provokációként foghattak fel. Ilyen lépés lett volna a hajóhad nagyszabású fejlesztése is, ami helyett lassú leépülés vette kezdetét. Bár a hajóhad számbeli nagysága csökkent, de azért épültek új hajók is, kevesebb, mint korábban, de nagyobbak. Jakab uralkodása alatt épült meg a kor legnagyobb és legszebb hadihajója, az 1500 tonnás, 55 ágyúval felszerelt Prince Royal is. Még a korabeli hajóépítő mesterek közül is sokan azt hitték, ekkora hajó megépítése kivitelezhetetlen vállalkozás, és a királyt arra kérték, állítsa le a szerintük rosszul megtervezett, túlméretezett hajó építését. Jakab azonban végül jóváhagyta a Phineas Pett által készített terveket. Az 1610-ben szolgálatba állt négyárbocos sorhajó később remekül bevált, s évtizedeken át a brit tengeri hatalom egyik legismertebb megtestesítője maradt.

Az angol flotta fejlődése I. Károly 1625-ös trónra lépésével vett ismét lendületet. A spanyolokkal való viszony eddigre már ismét megromlott, s a britek összetűzésbe keveredtek a franciákkal is. A flotta jelentősége ismét felértékelődött, s a franciák elleni háborús kudarcok újra rámutattak arra, Anglia számára létfontosságú az erős haditengerészet. Károly ambiciózus flottaépítési programot indított be, melynek finanszírozására új adónemet vezettek be, 15 százalékos adót vetve ki a kereskedelmi hajózásból származó nyereségre. Uralkodása alatt több mint félszáz nagy hadihajó épült, köztük az 1637-ben szolgálatba állt, minden korábbinál nagyobb és díszesebb, százágyús Sovereign of the Seas.A Sovereign of the Seas, a kor legnagyobb hadihajója.

A Sovereign of the Seas, a kor legnagyobb hadihajója.

 

Bár a Sovereign of the Seas méretei ellenére is gyors és jól manőverezhető hajónak bizonyult, építése mégis jelezte az angol haditengerészet taktikájában bekövetkezett változásokat. Korábban, az Erzsébet korban, az angol flotta hajói nagyrészt könnyű, fürge, és fordulékony hajókból álltak, melyek manővereikkel bomlasztották fel a nagy és lomha spanyol galeonok alakzatát, hogy aztán a főerőktől elszakított kisebb csoportokat külön-külön verjék szét. I. Károly idejére viszont az angolok láthatóan már a minél nagyobb tűzerőt tekintették a hadihajók legfontosabb tulajdonságának. Később, a holland háborúk idején, az Admiralitás elrendelte, a sorhajókat szereljék fel utólagosan beépített ágyúkkal, hogy még tovább növeljék tűzerejüket. A 70 ágyúsnak épült Prince-et például százágyússá alakították át. Ezek a változtatások persze csak még jobban lerontották az angol sorhajók általában amúgy sem kimagasló manőverező képességeit, amit viszont az Admiralitás láthatóan nem tekintett problémának.

Ez a tendencia később is folytatódott, a flottaépítés Károly, és aztán Cromwell alatt is a nagy tűzerejű, nehéz sorhajókra koncentrált, a kisebb hajók építését teljesen elhanyagolták. 1649-ben az angol haditengerészetnek körülbelül hatvan sorhajó mellett összesen volt nyolc fregattja. Hogy a kereskedelmi hajókat zaklató kalózokkal, illetve az ellenséges államok portyázó hadihajóval szemben fel tudjanak lépni, külföldi országoktól vásároltak, vagy béreltek kisebb hadihajókat. Csak Cromwell alatt indult be egy nagyobb fregattépítési program, de a tervezők itt is a nagy tűzerőre helyezték a hangsúlyt. A végeredmény a két ütegfedélzetes, 50 ágyús Speaker osztály lett, melynek hajóit elkészültüket követően harmadosztályú sorhajóként azonnal beállították a csatasorba, mivel minden admirális vétkes pazarlásnak tartotta, hogy ezeket a nagy tűzerejű hajókat magányos portyázásokra, vagy kalózhajók hajkurászására használják fel. A fregattok építését 1660-ban ismét leállították, és ezt követően megint a sorhajók építésére koncentráltak.A Speaker osztály egyik hajója, a Mary.

A Speaker osztály egyik hajója, a Mary.

 

A hajóépítések roppant terhet jelentettek az államkincstárnak, annak ellenére is, hogy az angolok szinte teljes katonai költségvetésüket a flottára fordíthatták. Már a Prince Royal építése is felborította a kincstár költségvetését, a Sovereign of the Seas pedig olyan irtózatos összegbe került, hogy annak fedezéséhez új adót kellett kivetni. A sorhajó 60 ezer fontos ára a tízszerese volt egy akkoriban átlagosnak tekinthető, negyvenágyús sorhajó építési költségének. Nem csoda, hogy a hajó egyedi építés maradt, és egy jó ideig nem épült újabb, hasonló méretű egység.

Az erőltetett flottaépítés nemcsak az angol költségvetést tarolta le, hanem az ország erdeit is. Ekkor kezdődött az a folyamat, melynek során a hajóépítésekhez felhasznált óriási mennyiségű faanyag kitermelése szinte teljesen eltüntette a középkori Anglia hatalmas erdőségeit, a Robin Hood -féle zsiványok búvóhelyeit. Bár a skandináv országokból, Oroszországból, majd a gyarmatokról is nagy mennyiségű fát importáltak, a XIX. századra Anglia mégis egy nagy birkalegelővé változott. (Részben persze azért is, mert a gyapjú kiváló biznisz volt.)

Nagy hadihajók építésére a korban öt angol hajógyár volt képes, Chatham, Deptford, Harwich, Portsmouth, és Woolwich kikötőjében. Az angol sorhajók, már csak a nagyobb számú, és nehezebb ágyúk miatt is, erősebb felépítésűek voltak, mint holland társaik, de ugyanakkor lassabbak és lomhábbak is. A hullámzást sem bírták annyira, mint a holland hajók, ráadásul az alsó ütegsor ablakai mintegy fél méterrel közelebb voltak a vízvonalhoz, mint a hollandoknál. Így aztán menetben már közepes hullámzás esetén is gyakran be kellett csukni ezeket az ablakokat, hogy a víz ne csapjon be rajtuk. Mivel a legnehezebb ágyúk itt voltak elhelyezve, erős hullámzásnál ez nagymértékben csökkentette az angol hajók tűzerejét.Phienas Pett, az angol hajóépítés nagy alakja, a Prince Royal, és a Sovereign of the Seas tervezője.

Phineas Pett, az angol hajóépítés nagy alakja, a Prince Royal, és a Sovereign of the Seas tervezője.

 

Az angolok igyekeztek a hajóépítéseknél is egységesíteni, azonos tervek alapján sorozatban építeni a hajókat, vagy legalábbis a felszerelést és a fegyverzetet cserekompatibilisabbá tenni, hogy ezzel is csökkentsék az építés, és a későbbi javítások költségeit. A hajókat, először a legénység létszáma, majd később az ágyúk száma alapján osztályokba sorolták, először négy, majd később hat osztályba.

A hajók legénységgel való ellátása nemcsak a hollandoknak, hanem az angoloknak is komoly gondot jelentett. Leginkább a köztársasági korszakban hirtelen nagyra duzzadó flotta küszködött létszámproblémákkal. A polgárháború után amúgy is leépített hadseregtől sok katonát vezényeltek át a hajókra, főleg a tüzérséghez, de ez sem volt elég, a háborús időkben a hírhedt kényszertoborzás intézményét is be kellett vetni, hogy legyen elég matróz a fedélzeten a hajók kezeléséhez.

Az új harcászati eljárások kidolgozását az angolok már Jakab uralkodásának a vége felé elkezdték. Elsősorban az egységes taktika alapjait igyekeztek lefektetni, illetve a fegyelmet növelni, hogy a kiadott parancsokat be is lehessen tartatni. A félig-meddig még az Erzsébet kori kalózhagyományok alapjain álló flottánál egyik törekvés sem volt nagyon népszerű, de lassan azért sikerült a haditengerészetből professzionális fegyvernemet csinálni, bár ez a folyamat még sok évet igénybe vett.

A flottát három részre osztották, melyeket színekkel különböztettek meg egymástól. Az elővéd volt a fehér kötelék, a közép a vörös, az utóvéd pedig a kék. Ezt a három köteléket további három-három rajra osztották fel, melyek mindegyikét tengernagyi rangban levő tiszt irányította. A teljes flotta felvonulásakor tehát kilenc tengernagy irányította a kötelékeket. A taktika alapja még egy jó ideig a rendezetlen közelharc volt. A flotta az összecsapás előtt igyekezett kedvező pozícióba kerülni, majd miután ezt elérték, megrohanták az ellenséget, s az ütközet az egyes hajók, vagy kisebb csoportok közti tüzérségi párbajokkal folytatódott tovább.

Hajót vontatnak ki a tengerre a middelburgi kikötőcsatornán.

Hajót vontatnak ki a tengerre a middelburgi kikötőcsatornán.

 

Az Anglia és Hollandia közti érdekellentétek egészen világosak és nyilvánvalóak voltak. A két, egymás mellett fekvő ország létezése ugyanazoktól a kereskedelmi útvonalaktól függött, s ezeket mindketten a saját ellenőrzésük alatt akarták tartani. A feltörekvő angol kereskedelmi flotta is nagyobb részt követelt magának a tengeri kereskedelemből, melyet addig szinte teljesen a hollandok tartottak kézben. Hogy dominanciát vívjanak ki, az angolok egyre gyorsabb ütemben fejlesztették a saját haditengerészetüket, ellentétben az önelégült hollandokkal.

A két ország közti összecsapás azonban még váratott magára, sőt, a kapcsolatok egy ideig ismét javulni látszottak. A közös ellenségek, és a vallási közösség szövetségre hozta egymással a két országot, melyek ezt a szövetséget 1641-ben az orániai II. Vilmos, és az angol király idősebb lánya, Mary Henrietta közti házasságkötéssel is igyekeztek szorosabbá tenni.

 

(Folyt. köv.)

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr717900017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spark82 2022.08.04. 14:15:38

Már igen sok formában láttam ezt a nyelvekről szóló bonmot-t, de a magyarok még sosem voltak benne.(Mondjuk ördög se, inkább ló vagy kutya került az utolsó helyre).

"Istennel spanyolul beszélek, az asszonyokkal olaszul, franciául a férfiakkal, s a lovammal németül."

"Megtanultam olaszul, hogy beszélgethessek a pápával, megtanultam spanyolul, hogy beszélgethessek az anyámmal, angolul, hogy beszélgethessek a nagynénémmel, és franciául, hogy beszélgethessek magammal."

"az Istennel spanyolul, az urakkal olaszul, a hölgyekkel franciául, a kutyámmal meg németül beszélek"

savanyújóska 2022.08.04. 17:10:22

@spark82: Valaha régen olvastam, a forrásra már nem emlékszem. Az utolsó kitételtől eltekintve valószínűleg nem is pontosan idéztem. Az ördöggel való párosításhoz azt a kommentárt fűzték – mielőtt még megint nekiállna óbégatni valaki –, hogy ez nem feltétlenül a magyarokat minősíti, lehet, hogy Károly csak a magyar nyelv nehézségére utalt. A magyart ugyanis már akkoriban is igen nehezen tanulható nyelvnek tartották.

Galaric 2022.08.04. 18:03:53

Végre újra vitorlázunk! :)

at900 2022.08.04. 21:59:35

Régóta érdekelt ez téma, köszönöm, hogy írsz róla! A holland ágyúk 30-60 méteres hatásos lőtávolsága nem túl kevés? Még a sima csővű puskák is hatásosak voltak (valamennyire) 75-150 méteren.

Cymantrene 2022.08.04. 23:49:53

@at900: ember ellen hatásosak lehettek, de itt a hajók fa oldalát kellett volna átlőni-rombolni. Az meg elég vastag fa, soxor keményfa. Az utolsó fa hadihajókon a méter vastagságot közelítette. A nagy amerikai fregattok pl déli örökzöld tölgyből készültek, jo kemény és szívós fa, még a 12 fontos golyók is soxor szinte nyom nélkül lepattantak az oldalukról

Cymantrene 2022.08.05. 00:22:20

Miksa császár a hugát, Habsburg Máriát, II. Lajos özvegyét nevezte ki helytartónak. Majd 25 éven keresztül uralkodott. A mi krónikásaink Mohács után sok rosszat írtak róla, pl hogy az erkölcstelen, léha nyugatról jött, de Németalföldön szerették, azóta is tisztelik.
Apróság, de még a török hódítás után hozatott magának szerémségi bort. A hódoltság előtt az volt a nevezetes magyar borvidék a Fruska Gorában, Tokaj csak utána emelkedett föl.

gigabursch 2022.08.05. 07:53:13

Hurrá! Vitorlásos!
Óllyyyyeeeeee!

savanyújóska 2022.08.05. 08:41:19

@at900: Itt a bárkákra és csónakokra szerelt kisebb ágyúkról van szó, amik az ellenséges hajókban körülbelül ilyen távolságról tudtak csak kárt okozni. Élőerő ellen persze messzebbről is hatásosak voltak. A drake-ek 250 méteres lőtávolsága szintén a hajók elleni hatásos lőtávolság.

@Cymantrene: "Mohács után sok rosszat írtak róla"

Mert úgy gondolták, káros befolyással volt II. Lajosra, aki szerintük miatta puhult el. Például naponta fürdött, méghozzá meleg vízben.

oranje2010 2022.08.05. 08:45:03

@Cymantrene: Nem kéne a szezont a fazonnal keverni! II.LAJOS ÖZVEGYE: V.KÁROLY huga volt! Miksa a nagyapja volt! Mielőtt írásba öntöd a gondolataid, utána kellene nézni a tényeknek!

Head Honcho 2022.08.05. 09:36:36

Na, vajon most is az angolok az istentelen gonoszok? Let's find out!

savanyújóska 2022.08.05. 09:55:44

@Head Honcho: A legmélyebb tisztelettel és őszinte aggodalommal kérdezem, orvosnál jártál már?

Cymantrene 2022.08.05. 10:52:32

@oranje2010: ebben igazad van, bocs.
De azért segítek a lényeglátasban is: Máriáról amennyi rosszat írtak a magyar krónikások, részben a nyakába varrva a mohácsi vereséget, annyira jó kormányzója volt Németalföldnek. És nem csak államemberként állta meg a helyét, Lajos is hű maradt, pedig a bátyjai többször is ki akarták

hátramozdító 2022.08.05. 12:54:46

Köszönjük szépen! Megint egy méltatlanul háttérbe szorult korszak és egy remek poszt, nagyon várom a folytatást!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.08.05. 14:24:27

Rendkívül hálás korszak ez egy hajózás/tengeri hadviselés/vitorlás hajók/történelem iránt érdeklődő embernek, magam is igen kedvelem. Gratulálok, szép poszt.

És ismét csak az tudom mondani, hogy annak, aki kitalálta/megvalósította az új olvasónézetet a Blog.hu-n, nem ártana még molyolnia egy kicsit a feladattal, mert valami elképesztően széttördelte a posztodat...ezért szoktam eleve rögtön a blogra kattintani, meg se nézem, csak most átpörgettem, és így láttam, hogy konkrét szavak, mondatok, számok(!) vannak szétvágva benne, ahogy első blikkre mgjeleníti a posztodat. Elképesztő.

Már a kommentelés felszámolásán kívül persze, de ezt egyértelműen tudatosan csinálják/csinálták, ez már bizonyosság.

inda.blog.hu/2022/06/09/uj_olvasonezet_a_blog_hu-n/full_commentlist/1#c41443151

poszt@

"...Korábban, az Erzsébet korban, az angol flotta hajói nagyrészt könnyű, fürge, és fordulékony hajókból álltak, melyek manővereikkel bomlasztották fel a nagy és lomha spanyol galeonok alakzatát, hogy aztán a főerőktől elszakított kisebb csoportokat külön-külön verjék szét..."

Ez pontosan így volt, és ez volt az általános harcászati elképzelés – és kisebb, a gyarmati árukat szállító hajórajok kifosztásánál ez még működött is, amikor a privateer-ok megdézsmálták II. Fülöp kincstárát –, de én azért megjegyezném, hogy ez az elgondolás látványos kudarcot vallott a Nagy Armadával szemben. A lomha, olykor egy gyalogosnál is lassabban haladó, de a zárt alakzathoz szinte mindvégig ragaszkodó Armada egységét – azért, hogy megvédelmezze a leggyengyébb láncszemként, középen bukdácsoló balti-tengeri teherhajókat – nem sikerült az angol flottának megbontania egészen addig a végzetes napig, amikor a gyújtóhajók, Isten és a zord idők triumvirátusa szét nem zilálta a horgonyzó hajóhadat. A spanyolok közelharcra akarták kényszeríteni az angolokat – lényegében szárazföldi háborút akartak folytatni a vízen, ehhez értettek igazán és valószínűleg győztek is volna – az angolok távoli ágyútűzzel akarták megsemmisíteni a spanyolokat, de ahhoz, hogy az egyébként jobb minőségű ágyúikkal és jobb ágyúgolyóikkal elérjék ezt a célt, veszélyes közelségbe kellett volna manőverezniük a hajóikat a spanyol hajókhoz...nem véletlen, hogy a négy összecsapásuk az említett éjszakáig gyakorlatilag semmiféle fontos/értékelhető eredménnyel nem járt. Nem tudták egymásra kényszeríteni a harci taktikájukat. A fürge angol hajók megcsipkedték ezt az óriási, hosszan elnyúló, ám mégis roppant robosztus, merev és zárt spanyol alakzatot, de se eltéríteni, se megállítani nem voltak képesek.

A posztban is említett sokféle indok mellett valójában emiatt is jól érthető, hogy miért fordultak az angolok a hatalmas hajók és a mindent elsöprő tűzerő felé.

A gyors, könnyű, de hatékony tűzerővel rendelkező hajók soha nem mennek ki "a divatból" a tengeri hadviselésben – pláne manapság, amikor a rakéták korában ez a fősodor, de ezt nyilván nem kell és nem is fogom neked ecsetelni, hiszen a blog számtalan posztja szól a csatahajók stb. korának leáldozásáról –, de a XVI. és XVII. század fordulóján teljesen logikus választás volt az angolok részéről a váltás. Éppen/részben a Nagy Armadával vívott ütközet tanulságai miatt. Klassz dolog egy fürge privateer kalózhajó, de még annál szebb, ha az ellenség már pusztán a hajó méretétől és ágyúinak sokaságától összeszarja magát...amennyiben a méret és a mennyiség a minőséggel és a szaktudással párosul persze, mert egyébként nincs sok haszna, ezt pedig a spanyolok tanulták meg egy életre, csak addigra már késő volt.

buszrajongó 2022.08.05. 18:06:32

"A megüresedett trónt kétszer is felajánlották az angol uralkodónak, II. Erzsébetnek, aki azonban mindkétszer elutasította azt, nem akarva ezzel még jobban provokálni a spanyolokat."

Ez eléggé valószínűtlen. Fölajánlani még csak fölajánlhatták volna, de hogy a királynő azt kétszer is elutasíthatta volna a saját születése előtt négyszáz évvel, azt nehéz elhinni. Gyanítom, hogy inkább a valóban kortárs I. Erzsébetnek ajánlották fel.

savanyújóska 2022.08.05. 18:37:24

@zord íjász: "de se eltéríteni, se megállítani nem voltak képesek"

Az angolok javára kell írni, hogy nem is maguknak tulajdonították a sikert, hanem az isteni beavatkozásnak. Ahogy az egyik emlékérmén írták: Isten rájuk fújt, és szétszórta őket.

"teljesen logikus választás volt az angolok részéről a váltás "

Mint a későbbi részekből is látható lesz, ez be is jött nekik.

@buszrajongó: És valóban. Kösz, javítottam.

bz249 2022.08.05. 20:02:05

@savanyújóska: " Ahogy az egyik emlékérmén írták: Isten rájuk fújt, és szétszórta őket."

A vallashaboruk koraban gyanitom mindenkeppen isteni beavatkozas lett volna a gyozelem oka, mert hat fontos volt jelezni, hogy mi vagyunk az igazhituek ok meg a bides eretnenek.

at900 2022.08.05. 20:54:53

@Cymantrene: @savanyújóska Köszönöm! Így már értem.

Head Honcho 2022.08.06. 22:21:41

@savanyújóska: Elcsépelt módszer a másik elmeállapotának firtatása, csak mert újra és újra szóbahozom az angolokkal szembeni fóbiáidat. Nem inkább neked volna rá szükséged?
süti beállítások módosítása