Hét tenger

A törekvés nem nyugszik - Az Ark Royal története 04.

2021. április 02. 16:18 - savanyújóska

Az első háborús év

Az Ark Royal vízrebocsátására alig 19 hónappal a gerincfektetés után, 1937 április 13-án került sor. A hajó keresztanyja az Admiralitás Első Lordjának, Sir Samuel Hoare-nak a felesége volt. A pezsgősüveg csak a negyedik próbálkozásra tört szét a hajó orrán, de ettől eltekintve az esemény problémamentesen lezajlott. Az Ark Royal ezt követően több mint egy évet töltött a hajógyár mólójánál, mialatt beépítették a felépítményt, felszerelték a hajó berendezéseit, és lefolytatták az első próbajáratokat is. A haditengerészet 1938 december 16-án vette át a hajót, melynek első parancsnoka Arthur John Power sorhajókapitány lett.

A legénység kiképzésével, és a próbajáratok teljes programjának lefolytatásával 1939 nyarára végeztek. Hazatérése után a hajón látogatást tett a király, VI. György is. A nyáron érkeztek meg az anyahajóra a Skua és Swordfish gépek is. Az állandó repülőgéphiány miatt a teljes állományt ezúttal sem tudták feltölteni, a hajóra öt repülőszázad települt, 18 Skua és 30 Swordfish géppel. Az Ark Royal 1939 augusztusára került teljesen hadrafogható állapotba, amikor is a brit anyahajók parancsnokának, Lionel Victor Wells altengernagynak a zászlóshajója lett.

Az Ark Royal a vízrebocsátás után.

Az Ark Royal a vízrebocsátás után.

 

Az Ark Royal épp jókor készült el ahhoz, hogy rögtön a háború elején bevethető legyen. A hajót elkészülte után eredetileg a Távol-Keletre akarták küldeni, ám az egyre feszültebb európai helyzet miatt már építés közben úgy döntöttek, az anyahajót inkább a Hazai Flotta (Home Fleet) kötelékében állítják szolgálatba. A hajó úgyszólván a háború első napjától kezdve a tengeri harcok sűrűjébe került. Szeptember elején egy tengeralattjárókra vadászó „hunter-killer” csoport tagjaként a Skóciától nyugatra eső vizeken kutatott a német tengeralattjárók után. Az Admiralitás ugyanis jó ötletnek tartotta, hogy anyahajóiból, és a melléjük rendelt rombolókból tengeralattjáró-vadász különítményeket állítson fel, arra számítva, az anyahajók repülőgépei nagy területen képesek lesznek felderíteni, és a rombolókkal együtt megsemmisíteni az ellenséges tengeralattjárókat. Rögtön a háború első napjaiban három ilyen csoportot állítottak fel, az Ark Royal, a Courageous, és a Hermes anyahajók köré szervezve.

Szeptember 14-én az Ark Royal rádiósai fogták a Fanad Head teherhajó vészjelzéseit, melyet tőlük 200 mérföldre egy német tengeralattjáró, az U–30 állított meg. Az anyahajó rögtön indította repülőgépeit, hogy segítséget nyújtsanak a teherhajónak, de közben egy másik tengeralattjáró, az U–39 elé kerültek, mely három torpedót lőtt ki rájuk. Az angolok szerint megfigyelőik észrevették a közeledő torpedókat, és az Ark Royal kitért előlük, mialatt kísérő rombolói megtámadták, és elsüllyesztették a német tengeralattjárót, melyet legénysége még el tudott hagyni.

Az egyik német verzió szerint viszont az U–39 egyik torpedója rögtön a kilövés után valamilyen műszaki hiba miatt felrobbant a tengeralattjáró orra előtt, és az angolok erre a robbanásra figyeltek fel. A tengeralattjáró ekkor szenvedett végzetes sérüléseket, melyek miatt elsüllyedt. A brit rombolók már csak a süllyedő hajót lőhették, és kimentették a német tengerészeket. Az U–39 volt a németek első elvesztett tengeralattjárója a háborúban.

Az Ark Royal gépei közben megtalálták a Fanad Head-et, melyet a németek addigra már elfoglaltak. A Skuák támadást intéztek a tengeralattjáró ellen, mely a repülőgépek elől gyorsan víz alá merült, és nem érte komolyabb kár. Két repülőgép viszont olyan mélyre ereszkedett, hogy a saját bombáik repeszei, illetve az általuk felvert vízoszlopok rántották le őket a tengerbe. A megfigyelők életüket vesztették, a két pilóta viszont túlélte a zuhanást, és a német tengeralattjáró később kimentette őket. Ők lettek a Royal Navy első, hadifogságba került tagjai. Az U–30 ezután megtorpedózta a Fanad Head-et, és gyorsan elhagyta a helyszínt, még mielőtt az Ark Royal és rombolói a közelbe érhettek volna.

Az akció legalábbis kétségeket ébreszthetett volna az anyahajókból álló „hunter-killer” csoportok létjogosultsága felől. A Royal Navy legmodernebb, vadonatúj anyahajója nem sok híján úszta meg az U–39 támadását, repülői pedig nagyobb kárt tettek önmagukban, mint a német tengeralattjárókban. A pilóták nyilván tapasztalatlanok és felkészületlenek voltak, és a tengeralattjárók ellen alkalmas vízibombákkal sem voltak felszerelve, csak a szokványos bombákat dobálták a német hajókra.

Az U–39 elsüllyesztése azonban mély elégedettséggel töltötte el az Admiralitást, ahol úgy vélték, a taktika remekül bevált. Két nappal később az Első Lord, Winston Churchill is szemlét tartott a hazatérő Ark Royalon.A süllyedő Courageous.

A süllyedő Courageous.

 

Az elégedettség azonban gyorsan tovatűnt, amikor szeptember 17-én bekövetkezett az, amit a pesszimisták előre megjósoltak, az U–29 Írországtól délnyugatra megtorpedózta, és elsüllyesztette a Courageoust. A három torpedótalálatot kapott anyahajó alig negyedóra alatt elmerült, legénységéből 518 ember veszett oda. Ezt követően a „hunter-killer” csoportokat gyorsan feloszlatták, és az anyahajókat a továbbiakban nem küldték ki tengeralattjáró vadászatra.

A szeptember további részében az Ark Royal a Hazai Flotta nehéz egységeit kísérte, a brit szigetek és a norvég partok közti területen folytatott járőrözéseken. 26-án egy német rombolók által megrongált angol tengeralattjáró hazatérését fedezve hatoltak be az Északi-tengerre. Az angol köteléket azonban német Dornier Do–18 hidroplánok felfedezték, és bár egyiküket az Ark Royal Skua gépei lelőtték – ez volt az angol haditengerészeti légierő első légigyőzelme –, értesítették a parancsnokságot az angol hadihajók jelenlétéről.

Aznap délután kilenc He–111, és négy Ju–88 bombázó támadta meg az angol hajókat. A támadás meglepetésként érte a briteket, noha a Rodney radarja már 80 mérföldről észlelte a közeledő gépeket, és erre zászlójelzésekkel próbálták is felhívni a többiek figyelmét. Nem tudni, a többi hajó miért nem reagált erre, talán figyelmetlenség miatt, vagy talán mert nem bíztak az új készülékben. A briteket így teljesen váratlanul érte, amikor a német bombázók előbukkantak a felhők mögül. Az Ark Royal Skua gépei is mind a hangárakban voltak, és már nem tudták indítani őket.

A német bombázók a tőlük megszokott óvatossággal nagy magasságból dobták le 500 kilós bombáikat, és nem értek el egyetlen találatot sem, bár az egyik bomba alig 30 méterre robbant az Ark Royal jobb oldala mellett, kisebb károkat okozva a hajótestnek. Az angol légvédelem feltűnően hatástalannak bizonyult, és egyetlen német gépet sem tudtak lelőni, vagy megrongálni.

A német pilóták nem tudták biztosan megállapítani, értek e el találatot, ám a néhány órával később érkező felderítőgépek már csak a csatahajókat találták meg, az Ark Royalt nem. Az anyahajó valójában különvált a köteléktől, és önállóan indult vissza Scapa Flow-ba, a németek azonban azt hitték, a hajó elsüllyedt. A német propaganda rögtön világgá is kürtölte az Ark Royal pusztulásának hírét.

Tartva tőle, hogy a hír rossz hatást kelt szövetségeseiknél – leginkább fő szponzoruknál, az Egyesült Államoknál –, a hivatalos cáfolat mellett Churchill személyes levelében biztosította Rooseveltet, hogy az Ark Royal sértetlen, és meghívta az amerikai nagykövetet, látogassa meg a hajót. A britek úgyszintén tartottak attól, hogy a hír esetleg felbátorítja Mussolinit a németek oldalán való hadbalépésre, ezért a római katonai attasé személyesen biztosította róla a Ducét, hogy az anyahajó ép és sértetlen.

Az Ark Royal a próbajáratain, 1939 nyarán.

Az Ark Royal a próbajáratain, 1939 nyarán.

 

Még a háború kitörése előtt a németek két zsebcsatahajót küldtek ki az Atlanti-óceánra, hogy ott portyázva zavarják az angolok és a franciák tengeri kereskedelmét. A hajók jelenlétéről a britek csak akkor szereztek tudomást, amikor a Graf Spee szeptember 30-án, a brazil partok közelében elsüllyesztett egy angol teherhajót. Az Admiralitás azonnal több köteléket állított fel, melyek feladata az volt, hogy elfogják, és elsüllyesszék a két német hajót. Az Ark Royalt a legerősebb angol kötelékbe osztották be, s a Renown csatacirkáló kíséretében az afrikai Freetown, és a brazil Recife közötti vizeket kellett ellenőrzésük alatt tartaniuk. A „Force K” névre keresztelt kötelék vezetésével Lionel Victor Wells altengernagyot bízták meg.

Repülőcsoportjának részleges cseréje után az Ark Royal október másodikán hagyta el a hazai partokat, és indult dél felé új támaszpontjára, Freetown-ba. Néhány nappal később majdnem sikerült is súlyos csapást mérniük a németekre. Az Azori-szigetektől nyugatra az egyik Swordfish egy tankhajót fedezett fel, mely mikor azonosításra szólították fel, az amerikai Delmar-ként jelentkezett be. A briteknek gyanús volt a hajó, ám az adott időpontban a Freetown felé tartó Renown-nak és Ark Royalnak még nem volt fedezete, egyetlen cirkáló vagy romboló sem volt velük. Wells tengernagy nem akarta két nagy hajóját arra használni, hogy ismeretlen teherhajók után szaladgáljanak, hogy igazoltathassák őket, így inkább hagyta tovább menni a tankhajót. Később kiderült, hogy a Graf Spee ellátóhajójáról, az Altmarkról volt szó, melynek elfogásával a britek gyakorlatilag lehetetlenné tették volna a Graf Spee további működését.

Néhány héttel később az angolok ismét elszalasztottak egy remek alkalmat a Graf Spee elfogására. A hajónaplók háború utáni összevetésekor kiderült, hogy november 24-én a Graf Spee és a Force K egészen közel haladtak el egymás mellett. Ha a britek nem váltanak irányt, másnap az Ark Royal repülőgépei szinte egészen biztos, hogy felfedezték volna a zsebcsatahajót, ami a németek számára a biztos pusztulást jelentette volna.

Az angoloknak így szerényebb eredményekkel kellett megelégedniük. November ötödikén elfogták a Németországba visszatérni próbáló Uhenfels teherhajót, amit később Empire Ability néven állítottak saját szolgálatukba. 22-én az Adolf Woermann teherhajót fogták el, melyet saját legénysége süllyesztett el az angol hadihajók feltűnésekor. A hosszú, eredménytelen járőrözések során az Ark Royal balesetben több gépet is elvesztett. November 25-én két Swordfish leszállás közben összeütközött, személyzetükből két ember meghalt. December nyolcadikán az egyik Skua túl közel repült el az anyahajó mellett, és a szárny vége elkapta az egyik antennahuzalt. A gép a tengerbe zuhant, pilótája életét vesztette.A Graf Spee és a Force K útvonala 1939 november 23 és 26 között.

A Graf Spee és a Force K útvonala 1939 november 23 és 26 között.

 

December 13-án, a La Plata-i csatát követően, a Graf Spee Montevideo kikötőjébe menekült, melyet csupán három cirkáló tartott blokád alatt. A Renown és az Ark Royal azonnal Montevideo felé indult, de több napig tartott volna mire odaérnek, és útközben még Rióban is meg kellett állniuk tankolni. A helyszínen levő angol kötelék parancsnoka végül cselhez folyamodott, elhíresztelte, hogy a Force K néhány órán belül megérkezik. A németek rögtön felültek a dezinformációnak, és helyzetüket reménytelennek ítélve december 17-én felrobbantották hajójukat. (A Force K valójában még csak ekkor futott be Rióba.)

Miután a Graf Spee elsüllyedt, a Deutschland pedig visszatért Németországba, a Force K hajóit is visszarendelték a hazai vizekre. Az Ark Royal, a javításra hazatérő Exeter cirkáló kíséretében február 16-án futott be Portsmouth-ba, ahol javításra március közepéig dokkba állt. A javítások utáni próbajáratok elvégzését követően a hajó március 22-én futott ki Alexandria felé. Az anyahajóra vezényelt új repülőszázadok pilótái nagyrészt tapasztalatlan újoncok voltak, és az egyelőre még békés Földközi-tenger jó terepnek ígérkezett ahhoz, hogy gyakorlatot szerezzenek. A hajó, a Földközi-tengeren hozzá csatlakozó Glorioussal együtt, április harmadikán futott be Alexandriába, ahol már kilencedikén megkapták az új parancsot, azonnal térjenek vissza Gibraltárba, és ott várakozzanak további utasításokra.

Április kilencedikén ugyanis a németek megkezdték Dánia és Norvégia megszállását, melynek biztosítására a a teljes német haditengerészetet bevetették. A Royal Navy azonnal próbált közbelépni, a partraszállásokat azonban már nem tudták megakadályozni, és rövidesen a norvég repülőterekre áttelepült német repülőgépek támadásainak kereszttüzébe kerültek. Az északi angol repülőterekről induló Skuák nem tudtak folyamatos fedezetet biztosítani a norvég partok közelében tevékenykedő hajóknak, melyek komoly veszteségeket szenvedtek. Nyilvánvaló volt, hogy az angol tengeri erők biztosításához anyahajókra van szükség, így április 14-én a Glorioust, majd két nappal később az Ark Royalt is visszarendelték Scapa Flow-ba. (Az Admiralitás sok bírálatot kapott, amiért ezzel egy hétig vártak.)

Az Ark Royal április 23-án futott be Scapa Flow-ba, ahonnan a Glorioussal együtt két cirkáló és öt romboló kíséretében azonnal ki is küldték a norvég partok felé. Az anyahajók feladata volt a norvég vizeken tevékenykedő saját egységek légifedezetének biztosítása, a Norvégiában partra szállt angol csapatok támogatása, és a német kézen levő repülőterek elleni támadások. A kötelék hajói közül csupán a Curlew cirkáló volt radarral felszerelve, ez rögtön a Scapából való kifutás után repülőgépeket észlelt, melyek azonosítására hat Skuát küldtek ki az Ark Royalról. Az ismeretlen gépek Heinkel bombázók voltak, melyeket az angol repülőgépek megtámadtak, és visszafordulásra kényszerítettek. Az egyik sérült Heinkel a szárazföldet elérve kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani. Ez volt az első eset a hadtörténelemben, amikor a vadászgépeket radarral vezették rá a célpontra. Másnap az anyahajók gépeinek két német bombázót sikerült lelőniük.Lionel Wells tengernagy és egyik törzstisztje az Ark Royal tiszti szalonjában.

Lionel Wells tengernagy és egyik törzstisztje az Ark Royal tiszti szalonjában.

 

Április 25-én az anyahajók gépei a Vernes melletti repülőteret támadták, ahol 12 német repülőgépet lőttek szét, és lebombáztak két hangárt. Ugyanekkor támadták Trondheim kikötőjét is, ahol a felderítés egy német cirkálót jelzett. Ezt ugyan nem találták, de több ott horgonyzó teherhajót megrongáltak. A heves légvédelmi tűzben a támadó kötelékek négy Swordfisht veszítettek, két sérült Skua pedig a tengeren hajtott végre kényszerleszállást, személyzetüket sikerült kimenteni.

26-án a Skuák két német Heinkel He–111 bombázót lőttek le, miközben egy gépet vesztettek. Másnap öt bombázóval végeztek, két saját veszteség mellett. 28-án az anyahajók gépei ismét Trondheimet támadták, megrongálták a kikötői létesítményeket, és az öbölben megsemmisítettek öt hidroplánt. A légvédelem több gépet súlyosan megrongált, egy Skuát lelőttek.

Az anyahajók ezután visszatértek Scapa Flow-ba, ahonnan egy gyors tankolást követően azonnal vissza is indultak a norvég partokhoz, ezúttal a Valiant csatahajó kíséretében. Kifutás után néhány órával a köteléket német bombázók támadták meg, de egyetlen találatot sem értek el. Hogy elkerülje a további támadásokat, Wells tengernagy a korábbi helyzetükhöz képest északabbra vonult kötelékével.

Április végére kiderült, hogy a brit expedíciós erők nem lesznek képesek kiszorítani a németeket Norvégiából. Az angol parancsnokság elrendelte a csapatok evakuációját, a flotta feladata most ennek biztosítása lett. Először a Molde és Andalsnes környékén tartózkodó csapatokat hajózták be, az Ark Royal április harmincadikától ezek hazaszállítását fedezte. A német légifelderítés közben felfedezte az anyahajót, melyet május elsején többször is támadtak az új típusú, és a britek által vártnál nagyobb hatótávolságú Ju–87R zuhanóbombázók. Az anyahajó csak a közeli melléktől szenvedett kisebb sérüléseket, de a Stukák egy rombolót elsüllyesztettek, és megrongálták a Suffolk nehézcirkálót.A Hood.

A Hood.

 

A kiürítés május harmadikán befejeződött, az Ark Royal ezt követően visszatért Scapa Flow-ba, ahol üzemanyagot vett fel. A rövid megálló során sor került a már esedékes parancsnokváltásra is, Power kapitányt Cedric Swinton Holland sorhajókapitány váltotta az anyahajó parancsnoki tisztségében. A kutyafuttában megtartott átadás-átvételt követően az Ark Royal már másnap ismét kifutott, hogy a Narvik környékén még kitartó angol–francia csapatoknak adjon légitámogatást. Az anyahajóhoz 18-án csatlakozott a Glorious és a Furious is.

Az Ark Royal repülőgépei május 19-éig tevékenykedtek az északi térségben, támadták a németek állásait, és légifedezetet adtak a saját csapataiknak. A hajó vadászgépei hat német bombázót lőttek le, és nyolcat megrongáltak, miközben ők maguk öt gépet vesztettek. Miután a légiharcokra főleg angol megszállás alatt álló területek felett került sor, a lelőtt gépek pilótáit ki tudták menteni, egy kivételével. Ez a kivétel fájó veszteség volt, ugyanis a haditengerészeti légierő addigi legeredményesebb, hat légigyőzelmet arató vadászpilótája, William Lucy hadnagy veszett oda, akinek Skua gépe egy német bombázót támadva találatot kapott, és felrobbant.

Az Ark Royal május 22-én tért vissza Scapa Flow-ba, hogy üzemanyagot vegyen fel, és a kimerült pilóták pihenhessenek egy kicsit. A pihenő azonban nem tartott sokáig, mivel a Franciaországban egyre nagyobb teret nyerő német offenzíva miatt sürgőssé vált az Észak-Norvégiában még harcoló szövetséges csatapatok gyors kivonása. Az Ark Royal és a Glorious június elsején tért vissza a norvég vizekre, hogy a német erőket támadva fedezzék a kiürítést.A Scharnhorst.

A Scharnhorst.

 

Az evakuáció június kilencedikén befejeződött, a csapatszállító hajókkal együtt az angol hadihajók is visszatértek a hazai kikötőkbe. Az Ark Royal sértetlenül elérte Scapa Flow-t, a Glorious azonban június nyolcadikán belefutott a kiürítést végző hajók után kutató német csatacirkálókba, melyek ágyúi gyorsan végeztek az anyahajóval, és két kísérőrombolójával. A Glorious pusztulásáról a brit parancsnokság csak napokkal később értesült. Az Ark Royal a Rodney és a Renown kíséretében azonnal kifutott, hogy elfogják a német hajókat, melyek azonban addigra már visszatértek a norvég kikötőkbe.

Hogy megtorolják a vereséget, az Ark Royal június 13-án támadást intézett a Trondheim kikötőjében horgonyzó, sérült Scharnhorst ellen. A pilóták eleve nagyon szkeptikusak voltak az akciót illetően, hiszen világos volt, hogy a németek nagy erőkkel biztosítják a csatacirkálót. Addigra már tapasztalhatták, hogy saját Swordfish és Skua gépeik nem egyenrangú ellenfelei a német repülőgépeknek, így a támadást öngyilkosságnak tekintették, azonban a parancsnokság ragaszkodott annak végrehajtásához, abban bízva, megismételhetik a néhány héttel korábbi sikert, amikor a szárazföldi repülőterekről induló Skuák Bergen kikötőjében elsüllyesztették a Königsberg cirkálót. Miután a német vadászgépekkel szemben a Swordfisheknek még a parancsnokság szerint sem volt esélyük a sikerre, a támadásban csak Skua gépek vettek részt. Az Ark Royalról induló 15 Skuát a RAF Bristol Beaufort bombázói is támogatták, melyek a tervek szerint a közeli repülőteret támadva megakadályozták volna, hogy a német vadászgépek fel tudjanak szállni.

A támadás az előre megjósolható végeredménnyel zárult. A Beaufortok közül csak négy volt képes arra, hogy egyáltalán megtalálja a célpontot, és eredménytelen támadásukkal csak felriasztották a németeket, akiket így teljes harckészültségben ért a rossz idő miatt késve induló Skuák támadása. Az ötszázfontos – 227 kilós – bombákkal felfegyverzett angol gépek két csoportban, két oldalról támadtak, a Messerschmittek azonban már jóval a cél elérése előtt rájuk vetették magukat. Az angol gépeknek eleve nem volt sok esélyük a német vadászok ellen, bombákkal túlterhelve pedig végképp tehetetlenek voltak velük szemben. Igazi mészárlás következett, a németek a 15 támadó gépből nyolcat lelőttek. A Scharnhorsot egyetlen bomba találta el, és az sem robbant fel.

Hogy a kudarc teljes legyen, közben a ködben az Ark Royal két kísérőrombolója összeütközött, és vissza kellett küldeni őket Scapa Flow-ba. Az anyahajó, és a kötelék többi egysége másnap követte őket. A kikötés utáni napon az Ark Royal már ismét indulási parancsot kapott, vissza kellett térnie a Földközi-tengerre, ahol időközben szintén kritikussá vált a helyzet a britek számára.

Swordfish az Ark Royal felett.

Swordfish az Ark Royal felett.

 

A háború előtti haditervek még azzal számoltak, ha Olaszország is hadbalép a németek oldalán, a Földközi-tenger nyugati felében a franciák fogják majd lekötni az olasz flottát, míg a keleti medencét az Alexandriában állomásozó angol hajóraj tartja majd ellenőrzése alatt. A franciák kiesésével az egész Mediterrán térség a britek gondja lett, vagyis meg kellett erősíteniük itt állomásozó kötelékeiket. Az Ark Royal a Hood kíséretében június 18-án indult el Gibraltár felé, ahová 23-án érkeztek meg. Útközben belefutottak egy német tengeralattjáróba, az U–46-nak az anyahajóra kilőtt három torpedója azonban célt tévesztett.

A Földközi-tengeren most valójában nem az olasz, hanem a francia flotta volt az Admiralitás, és az újonnan kinevezett miniszterelnök, Winston Churchill legnagyobb problémája. A franciákat ugyanis sehogy sem sikerült rávenni, hogy a németektől elszenvedett vereségük után a gyarmatokról folytassák tovább a háborút, az angolok pedig erősen tartottak attól, hogy a németek vagy az olaszok megszerezhetik a francia hadihajókat. Ennek a félelemnek természetesen semmi alapja nem volt, és ezt a britek is nagyon jól tudhatták. Hitlert nem érdekelte a francia flotta, és nem követelte annak átadását. A hadihajók francia kézen maradtak, akiknek a fegyverszüneti egyezmény értelmében hazai kikötőkben le kellett szerelni őket. A franciák még azt is elérték, hogy nagy hadihajóik olyan gyarmati kikötőkben maradhassanak, melyek a németektől biztos távolságra voltak, viszont közel az angol támaszpontokhoz. (Oran, Bejrút, Casablanca, Dakar.)

Az angoloknak mindezt jól kellett tudniuk, már csak azért is, mert a franciák mindenről részletesen tájékoztatták őket. Az Admiralitás és Churchill azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy a francia flotta német kézre kerülése valós veszély, amit mindenképpen meg kell akadályozni, s a francia hadihajókat vagy átállásra kell bírni, vagy el kell süllyeszteni. Erről sikerült meggyőzni a minisztertanácsot is, mely vonakodva, de végül áldását adta a francia flotta elleni fegyveres fellépésre.

A Földközi-tengeren állomásozó angol hadihajók Andrew Brown Cunningham tengernagy vezetése alá tartoztak, akinek Alexandriában volt a főhadiszállása, hiszen az eredeti tervek szerint a brit flottának a keleti medencében kellett volna tevékenykednie. A nyugati medencében zajló hadműveleteket innen nem lehetett volna irányítani és szemmel tartani, ezért Gibraltárban egy másik köteléket állítottak fel, Force H névvel, melynek fő feladata most nem az olasz flotta elleni harc, hanem a nyugat és észak-afrikai kikötőkben állomásozó francia hadihajók elfogása, vagy elsüllyesztése lett. A Cunninghamtől független, közvetlenül a londoni Admiralitásnak alárendelt kötelék irányításával a nyugállományból visszahívott Sir James Fownes Somerville tengernagyot bízták meg.Somerville tengernagy, és kedvenc sziámi macskája, Figaro.

Somerville tengernagy, és kedvenc sziámi macskája, Figaro.

 

Gibraltárba való megérkezése után az Ark Royal a Hood-al együtt ehhez a kötelékhez csatlakozott, mely hivatalosan június 28-án alakult meg. Somerville ekkor ismertette tisztjeivel és a gibraltári támaszpont parancsnokával, Dudley North tengernaggyal a francia flotta elleni támadást elrendelő utasításokat. Gyakorlatilag valamennyi tiszt egyöntetűen ellenezte a támadást, s ennek hatására Somerville is kérte a parancs visszavonását, vagy legalább az ultimátum szövegének enyhítését. Az Admiralitás azonban mereven ragaszkodott a korábban kiadott parancsok végrehajtásához.

A Force H egységei július másodikán hagyták el Gibraltárt, és indultak meg az alig 440 kilométerre fekvő Mers el Kebir felé. Az Ark Royalon és a Hood-on kívül a hajórajhoz tartozott még a Valiant és Resolution csatahajó, illetve két cirkáló, és tizenegy romboló. A kapott parancs szerint ha a franciák nem adják önként a hajóikat, vagy nem vonulnak velük internálásba a britek által kijelölt és ellenőrzött kikötőkbe, el kellett süllyeszteni őket. A haditerv szerint a hajókat először a csatahajók ágyúzták volna, majd az Ark Royal gépei végeztek volna a még felszínen úszó, sérült egységekkel.

Somerville nem számított komolyabb ellenállásra, úgy vélte, a franciák önként, vagy a látszat kedvéért folytatott némi kis tessék-lássék ellenállás után beleegyeznek a brit feltételek valamelyikébe, vagy kiürítik hajóikat, és hagyják, hogy az angolok elsüllyesszék őket. Nem számított arra sem, hogy a franciák megpróbálják elhagyni a kikötőt, és biztos volt benne, ha mégis megpróbálják, úgysem fog sikerülni nekik. Az olasz flotta közbelépését szintén teljesen valószínűtlen lehetőségnek tekintették.

Július harmadikán nem Mers el Kebirben kezdődtek a francia hajók elleni támadások. Hajnalban tizenhárom angol és kanadai kikötőben rohanták meg a brit rohamcsapatok az ott álló francia kereskedelmi és hadihajókat. A meglepetés teljes volt, az angolok csupán a Plymouth kikötőjében horgonyzó Surcouf tengeralattjárón ütköztek fegyveres ellenállásba, ami három angol, és egy francia tengerész életét követelte. Az elfogott tengerészeket internálótáborokba zárták, majd többségüket később visszaszállították Franciaországba. Csak nagyon kevesen éltek azzal a lehetőséggel, hogy az angolokhoz csatlakozva harcoljanak tovább a németek ellen.A két francia csatacirkáló – mások szerint gyors csatahajó –, a Dunkerque és a Strasbourg.

A két francia csatacirkáló – mások szerint gyors csatahajó –, a Dunkerque és a Strasbourg .

 

A Mers el Kebir elleni hadműveletben az Ark Royal parancsnoka, Cedric Holland kapitány, különleges szerepet kapott, ő volt megbízva a francia flottaparancsnokkal való tárgyalások lefolytatásával. (Távollétében az anyahajó parancsnokságát az elsőtiszt, Raymond Taylor fregattkapitány vette át.) Holland korábban a párizsi nagykövetség tengerészeti attaséja volt, anyanyelvi szinten beszélt franciául, és jól ismerte a francia parancsnokot, Marcel Gensoul tengernagyot is, akit baráti körben „kiérdemesült vén szamárként” emlegetett. Holland a Foxhound romboló fedélzetén reggel öt óra után érkezett Mers el Kebir elé, ahová a romboló behajózási engedélyt kért. Az angolok csak fél nyolckor kaptak választ, a behajózást a franciák nem engedélyezték, csak azt, hogy a romboló a bejáratnál horgonyt vessen.

A barátságtalan fogadtatás előre jelezte a későbbi eseményeket. Gensoul nem volt hajlandó fogadni Hollandot, és csak egy hadnagyot küldött a Foxhoundra, aki közölte vele, a tengernagy megtiltja, hogy belépjen a kikötőbe, és rajta kívül más francia tisztekkel is érintkezésbe lépjen. A francia hadnagy a következő órákat a Foxhound és a francia zászlóshajó, a Dunkerque között ingázva töltötte, ide-oda szállítva a Holland és Gensoul közti üzenetváltásokat.

A Force H kilenc óra körül jelent meg a kikötő előtt, abban bízva, Holland már átadta a franciáknak az ultimátumot, és javában tárgyal Gensoullal. A franciák azonban továbbra sem fogadták Hollandot, és távozásra szólították fel a Foxhoundot. A romboló hátrébb húzódott, Holland pedig csónakba szállva a kikötőbejáratnál maradt, egyre idegesebben várva, hogy Gensoul végre szóba álljon vele. A francia tengernagy azonban továbbra is csak közvetítők útján tárgyalt Hollanddal, és elutasította a hozzá eljuttatott ultimátumot.

Látva a franciák elutasítását, és hogy hajóik kifutásra készülnek, Somerville délután parancsot adott a kikötő bejáratának elaknásítására. Az Ark Royal Swordfish gépei Mers el Kebir elé öt, az oráni kikötő bejárata elé két mágneses aknát dobtak el, amivel csak még jobban felingerelték a franciákat. Gensoul csak délután fél háromkor egyezett bele abba, hogy fogadja Hollandot, és akkor is csak azért, hogy húzza az időt sötétedésig. A francia és az angol tiszt közti süketek párbeszéde negyed hatig tartott. Mindketten saját álláspontjukat ismételgették, és képtelenek voltak bármiben is megegyezni.Cedric Swinton Holland.

Cedric Swinton Holland.

 

Somerville is tudta, hogy a franciák csak a sötétedésre várnak, hogy utána meglépjenek a kikötőből, ezért öt órakor egy végső ultimátumot adott a franciáknak, fél hatig adva időt azoknak, hogy elfogadják valamelyik angol javaslatot. Tovább nem várhatott, már csak azért sem, mert az Admiralitás egyre idegesebb hangú üzenetekben szólította fel a cselekvésre. Holland fél hatkor elhagyta a Dunkerquet, és csónakjával kifelé indult a kikötőből.

Somerville továbbra is nehezen határozta el magát a franciák lövetésére, és végül csak öt perccel hat óra előtt adta ki a tűzparancsot. A három angol csatahajó 16 kilométeres távolságból tíz perc alatt 144 gránátot lőtt ki a francia hadihajókra. A britek a párás idő ellenére ezúttal pontosan céloztak, több találattal harcképtelenné tették a Dunkerque-et, és a Provance csatahajót, melyeket a franciák partra futtattak. A Bretagne csatahajó felrobbant, és elsüllyedt. Egy találat súlyosan megrongálta a Mogador rombolót is.

Ezt a rövid ágyúzást Somerville csak első csapásnak szánta. A tengernagy még mindig meg volt győződve róla, hogy a franciák megadják magukat, és elhagyják hajóikat, melyekre ezt követően a csatahajók második támadása, és az Ark Royal repülőgépeinek torpedói mérték volna a végső csapást. Somerville azonban ezúttal is félreismerte, és alábecsülte a franciákat. A kikötőt beborító füstöt kihasználva a Strabourg csatacirkáló, és öt romboló kifutott Mers el Kebirből. Nem sokkal később csatlakozott hozzájuk az Oránból kifutó hat romboló is.

A franciák szökését egy angol felderítőgép hat óra körül jelentette Somerville-nek, aki azonban nem adott hitelt az első jelentésnek. A franciákat mélyen lebecsülő tengernagy úgy vélte, azok most éppen azzal vannak elfoglalva, hogy elhagyják hajóikat, és egyébként sem lennének képesek egy ilyen manőverre. Csak a fél hétkor érkező második jelentés győzte meg az angol tengernagyot, hogy a francia flotta egy része valóban kitört a kikötőből, és csak ekkor fordult a menekülő ellenség után, mely addigra azonban már jelentős előnyre tett szert.

A Strasbourg szökéséről érkező első jelentést az Ark Royalon is fogták, és ott nagyobb izgalmat váltott ki, mind a Hood-on. Wells tengernagy rögtön hitelt adott az információnak, és azt is látta, hogy az anyahajó éppen a Strasbourg ágyúinak lőtávolságán belül tartózkodik. Az Ark Royal északnyugat felé fordulva, és 30 csomós sebességre gyorsítva igyekezett kikerülni a veszélyes övezetből, miközben felkészült gépei indítására. A Strasbourgról a párás időben szerencsére nem vették észre az angol anyahajót, csak két francia romboló került látótávolságon belülre, de azok sem támadtak.A támadás alatt álló francia hajók a Dunkerqe-ről nézve. Elöl a Provance, mögötte az éppen kifutó Strasbourg, hátul az égő Bretagne.

A támadás alatt álló francia hajók a Dunkerqe-ről nézve. Elöl a Provance, mögötte az éppen kifutó Strasbourg, hátul az égő Bretagne.

 

Az angolok viszont igen. Wells azonnal indította az Ark Royalon már egyébként is indulásra előkészített Swordfisheket, támadják meg a menekülő francia csatacirkálót. A gépeket azonban arra készítették fel, hogy a kikötőben álló, sérült francia hajókat támadják, hogy tovább csökkentsék a legénység harci morálját, és elnémítsák a fedélzeti légvédelmi fegyvereket. Ennek megfelelően a repülőket 124 kilós, és 16 kilós bombákkal szerelték fel, és a vészhelyzetben már nem volt idő ezek cseréjére, a gépeket azonnal indítani kellett.

A hat Swordfish, és az őket kísérő három Skua nem sokkal este nyolc előtt hajtotta végre támadását, de egyetlen találatot sem értek el, viszont a francia légvédelem több angol gépet is lelőtt. (A franciák szerint négyet, az angolok szerint kettőt.) Közben végre megjelentek az oráni repülőtérről elkésve induló francia vadászgépek is, melyek lelőttek egy Skuát, és – bombájuk nem lévén – géppuskázták az angol hajókat.

Somerville a Hood-al indult a menekülő franciák üldözésére, s maga mellé rendelte összes cirkálóját és rombolóját, fedezet nélkül hátrahagyva a lassú csatahajókat. Az angolok azonban csak a géphiba miatt lemaradt Kersaint rombolót érték utol, melyre tüzet nyitottak, és úgy vélték, el is süllyesztették azt. A Kersaint azonban valójában egyetlen találatot sem kapott, keletnek fordulva sikerült eltűnnie a ködben, köszönhetően annak, hogy a britek figyelmét teljesen lekötötte a Strasbourg üldözése.

Elhasználódott gépeivel az öreg angol csatacirkáló csak 28 csomós sebességre volt képes, mellyel nem tudhatta utolérni a gyors francia hajót. Annak lelassítására csak egyetlen lehetőség volt, az Ark Royal gépeinek torpedótámadása. Tíz perccel nyolc előtt az anyahajó hat, torpedókkal felszerelt Swordfish gépet indított, hogy ezek támadásával megpróbálják megrongálni, és lelassítani a francia hajót. Az angol gépek már a leszálló éjszakában, este kilenckor hajtották végre a támadást. A pilótákat a sötétség, és a heves légvédelmi tűz is zavarta a célzásban, és nem értek el egyetlen találatot sem. Az egyik torpedó viszont a Strasbourg tatjától alig 25 méterre, a hajó farvizében felrobbant, amit az angol pilóták találatnak hittek. Ez volt a hadtörténetben az első alkalom, amikor repülőgépek éles harci helyzetben torpedótámadást intéztek egy nyílt tengeren manőverező csatahajó ellen, egyelőre eredménytelenül.

Somerville már a torpedótámadás előtt leállította az üldözést. A tengernagy aggódott fedezet nélkül hátrahagyott csatahajóiért, a Hood pedig géphiba miatt kénytelen volt csökkenteni sebességét, tehát semmi esély nem maradt arra, hogy utolérjék a menekülő francia hajókat. A tengernagy egyébként sem szívesen keveredett volna éjszakai összecsapásba a francia rombolókkal, így fél kilenc előtt lefújta az üldözést, és visszafordult nyugat felé. A Strasbourg másnap este sértetlenül befutott Toulonba.A Strasbourg.

A Strasbourg.

 

A francia csatacirkáló szökése felborította az angolok haditervét. Az eredeti elképzelés szerint az angol flotta egy rövid szünet után, mely alatt a francia tengerészek elhagyhatták volna hajóikat, visszatért volna a kikötő elé, hogy a csatahajók ágyúi és az Ark Royal torpedóvető gépei befejezzék a francia hajók elpusztítását. A britek azonban ehelyett kénytelenek voltak a Strasbourg üldözésével tölteni a sötétedésig hátralevő órákat, és mire visszatértek Mers el Kebir elé, már leszállt az éjszaka. Somerville azt tervezte, másnap kora reggel az Ark Royal tizenkét Swordfish és kilenc Skua gépével mér újabb csapást a franciákra, hajnalra azonban sűrű köd szállt le, így a támadást törölték. Miután a meteorológia nem jelzett közeli javulást, az angol kötelék még aznap visszatért Gibraltárba.

Egy nappal a támadás után a francia haditengerészet közleményt adott ki, melyben azt állították, a Dunkerque sérülései nem súlyosak, és a hajót hamarosan kijavítják. A közleményről értesülve Churchill azonnal egy újabb támadást követelt, hogy végérvényesen elintézzék a francia hajót. Az Admiralitás ötödikén utasította Somerville-t, ismételje meg a Mers el Kebir elleni támadást. Somerville ismét tiltakozott, és ismét hiába. Miután az Admiralitást ezúttal sem tudta rábírni a parancs visszavonására, a H kötelék ötödikén este ismét kifutott a francia kikötő felé.

Somerville, hogy ne okozzon feleslegesen nagy károkat, ezúttal csak az Ark Royal repülőgépeivel támadt. Hatodikán kora reggel, 05.20- kor indították az első támadó hullám hat Swordfish gépét, melyet félórás időközökkel indítva még két másik támadó csoport követett, mindkettőben három Swordfish, és hat Skua repülőgéppel. Miután a Dunkerque-t a franciák – minden különösebb ok nélkül – zátonyra futtatták, a torpedókat a sekély víz miatt 3,7 méteres mélységre állították. Az első hullámban támadó gépek nem sokkal fél hét előtt értek a kikötő fölé.

A támadás, mint rendesen, ezúttal is teljesen váratlanul érte a franciákat. Az első támadó hullámban érkező gépek minden ellenállás nélkül indították torpedóikat, s mire a francia légvédelem észbe kapott, már megérkeztek a második csoport gépei is. Az angol gépek sorra dobták le torpedóikat a Dunkerque-re, majd végiggéppuskázták a francia hajók fedélzetét, és lőtték az azokról menekülni próbáló tengerészeket.

A harmadik hullámban érkező angol repülőgépeket a légvédelem heves tüzelésén kívül már az oráni repülőtérről felszálló amerikai gyártmányú Hawk–75 vadászgépek fogadták. A francia vadászgépek több angol repülőt megrongáltak, az egyik Skuát olyan súlyosan, hogy kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani a tengeren. Személyzetét egy angol romboló később kimentette.

Az anyahajóra visszatérő gépek pilótái hét biztos torpedótalálatot jelentettek a Dunkerque-en, és azt állították, hogy a csatacirkáló lőszerraktára is felrobbant. A jelentéseket megkapva Somerville úgy vélte, elérték a céljukat, s végleg használhatatlanná tették a francia hajót. A támadást így nem ismételték meg, s a kötelék visszafordult Gibraltárba.Felszállásra váró Skuák a Mers el Kebir elleni második támadás előtt.

Felszállásra váró Skuák a Mers el Kebir elleni második támadás előtt.

 

A francia csatacirkálót valójában egyetlen találat sem érte. A torpedók a mólót találták el, illetve a Dunkerque mellett álló vontatókat, és őrnaszádokat. A csatacirkáló mellett elsüllyedt Terre Neuve őrnaszád tatján tárolt vízibombák azonban a víz alatt felrobbantak, közvetlenül a Dunkerque oldala mellett. A körülbelül három tonna TNT erejének megfelelő hatalmas robbanás mintegy 40 méter hosszan feltépte a Dunkerque oldalát, melybe közel húszezer tonna víz ömlött. A robbanás következtében keletkezett füst és vízoszlop közel kétszáz méter magasra csapott, az angol pilóták erről a robbanásról hitték, hogy a csatacirkáló lőszerraktára robbant fel. A Dunkerque igen súlyos sérüléseket szenvedett, melyek kijavítása legalább egy évet vett volna igénybe. (Ténylegesen a hajót már sosem javították ki.)

A Mers el Kebir elleni két angol támadás összesen 1285 halottba, és 351 sebesültbe került a franciáknak. Az események után a Vichy kormány megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Angliával, és nem sokon múlott, hogy nem üzentek hadat nekik.

A londoni Admiralitáson viszont elégedettek voltak, és a siker megmentette Somerville-t a korai nyugdíjazástól, Churchill ugyanis korábban többször is követelte a tengernagy leváltását. Mások viszont nem úszták meg ilyen könnyen azt, hogy szembeszálltak a miniszterelnökkel, és kritizálták a francia kikötők elleni támadásokat, illetve sérelmezték, hogy a flotta tisztjeinek a véleményét egyáltalán nem vették figyelembe a tervezéskor. A gibraltári támaszpont parancsnokát, Dudley North tengernagyot, októberben menesztették állásából, és decemberben nyugállományba helyezték. A tengernagyot azzal vádolták, hogy szeptemberben néhány francia cirkáló és romboló az ő hibájából haladhatott át a Gibraltári-szoroson. A tengernagy hiába kért hadbírósági tárgyalást maga ellen, csak jó 15 évvel később sikerült elérni, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság kimondja, North nem volt felelős a történtekért. A hadművelet után süllyesztőbe került az angol anyahajók parancsnoka, Lionel Victor Wells altengernagy is, aki az Orkney és Shetland szigetek katonai parancsnoka lett, s 1944-ben nyugdíjaztatta magát.

Az Ark Royal ezúttal sem sokat pihenhetett Gibraltárban, pedig a hajóra már ráfért volna egy nagyjavítás. Az egyik csavartengely tömítései kilazultak, és a tengely mellett áradt be a víz a hajóba. A víztelenítő szivattyúkat folyamatosan üzemeltetni kellett, hogy a víz ne öntse el a csavartengelyt, és ne jusson be a csapágyakba. Az anyahajónak dokkba kellett volna állnia, hogy a tömítéseket kicseréljék, erre azonban nem volt idő. Alig két nappal a Mers el Kebir elleni második támadás után, július nyolcadikán, az Ark Royal már ismét a tengeren volt, hogy repülőgépei csapást mérjenek a szardíniai olasz repülőterekre.

 

(Folyt. köv.)

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr6716488556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ártéri 2021.04.02. 23:31:08

Jó volt, köszönjük.
A vízrebocsátásos képen mi az a fehér a hajó oldala mellett a vízben?

Macroglossa 2021.04.03. 08:28:26

Köszönjük szépen, megint jó volt.

Azt nem értem, hogy a nem túl acélos fegyverzetű, náluk bőven lassabb Skua hogyan tudott ennyi német bombázót lelőni, hogy még ász is lett a pilóták között.

Macroglossa 2021.04.03. 08:30:11

@ártéri:
Én ugyanezt akartam kérdezni a próbajáratos képen, ott is van valami UFO a vízben közvetlenül a hajótest mellett, miközben a nyomvonalból ítélve elég rendesen megy a hajó.

Macroglossa 2021.04.03. 08:31:22

@Macroglossa:
Na, most esett le, hogy vak vagyok, annak a gépnek a vízszintes vezérsíkját látom, ahonnan fotóztak...

Wierosssz 2021.04.03. 09:07:34

Az 1940.06.13-as bevetésnél tuti Beaufighterek támogatták a Skuákat, nem Blenheimek? Mert akkor még prototípus volt a Beau, ergo ez vagy egy éles fegyverteszt volt vagy a forrásod téved

bz249 2021.04.03. 09:22:35

@Macroglossa: szerintem az valami vonat, amivel betoljak a vizbe (ugye eredendoen sinen all).

Itt a Bismarck meg mielott nekicsaptak volna a pezsgot:

albumwar2.com/wp-content/uploads/2018/05/04123.jpg

Ezena KGV/PoW (?) foton jobban latszik:

i.pinimg.com/originals/de/24/d7/de24d73b89c38b75b93f165de9eb42e3.jpg

savanyújóska 2021.04.03. 09:47:47

@ártéri: „mi az a fehér a hajó oldala mellett a vízben?”

Nálam okosabbak biztos pontosítani tudják majd, mi ez, de valami fából készült rögzítőbakféle, ami a hajóval együtt csúszik a vízbe, és később kihalásszák onnan.

@Macroglossa: „náluk bőven lassabb Skua hogyan tudott ennyi német bombázót lelőni”

Egy Dornier hidroplán vagy egy Ju-52-es nem jelenthetett kihívást, és egy bombákkal megrakott He-111 se tudott meglépni a Skuák elől. A Ju-88-hoz gondolom, már szerencse kellett, de ez is sikerült néhányszor.

@Wierosssz: „tuti Beaufighterek támogatták a Skuákat?”

Aztat írták. De máshol is utánanézve, igazából alighanem Bristol Beaufortok voltak. Mindjárt javítom.

hátramozdító 2021.04.03. 12:16:13

Köszönjük szépen, ez egész egyszerűen pompás volt és a poszt sorszáma is sokat ígér.

ártéri 2021.04.03. 18:42:53

@savanyújóska: Ahha, köszi a választ.
Ezeken a hajókon még nem volt orrdudor/ bulge, mint amivel a konténerszállító beleállt a kanális oldalába?Vagy csak nem látszik? Mikor jött az divatba?

gigabursch 2021.04.03. 19:13:03

@ártéri:
Elég vegyes volt a bulbához való hozzáállás.
Tudták, hogy jó lehet, de az áramlástan nem egyszerű tudomány*, és nem voltak arról meggyőződve, hogy ami egyik sebesség tartományban jó (pl gazdaságos sebesség), az jó-e egész erőn.
Egyszerűen nem volt elég tapasztalat és még a hadihajók védelmi szempontjai is bonyolították a dolgot.
Hol volt ekkor még a Véges Elem Módszer, nomeg a nagy kapacitású számítástechnika? Sehol...

_________
Ahogy tanult gépészmérnök cimborám még egyetemi évei alatt mondta:
"...És akkor hatalma csúcsán a Sátán megteremté legördögibb tudományát, az Áramlástant!"

gigabursch 2021.04.03. 19:17:43

@ártéri: @Macroglossa: @savanyújóska:
A pontos nevét nem tudom, de a feladata az, hogy vízrefutaskor
- ne forduljon ki a hajótest, maradjon a sín vonalán
- a korpusz a legkritikusabb helyzetben ne billenjen meg.
Egy szinte üres korpusznál, főleg ha még csak félig-meddig van a vízben a súlypont és a metacentrikus magasság gyorsan és nagyon furcsa eseménysorozatot tud generálni, amit minimális stabilizálással így kézben lehet tartani.

gigabursch 2021.04.03. 19:22:21

@Macroglossa:
Ööö... Elrohantak mellette, ő meg csak üdvözlő lövést adott le ami talált?
:-)

gigabursch 2021.04.03. 19:42:55

Nekem folyami géphajón volt szerencsém ahhoz, hogy némi állás után a hajó fara már-már elbuggyant.
Itt is az ok az volt, hogy a hajócsavar felől a víz több, mint szivárgott befelé.
Mivel a hajó partot állt, saját gépüzem nuku, így elsőre kellett hozni áramot, hogy a fedélzeten lévő mindenféle búvárszivattyú meg egyéb nyenyere combosabb legyen mint a beáramlás. Ergo nem lehetett a segédüzem + kármentő szivattyúra támaszkodni.
Közben előkészültünk elsőre a kevésbé folyó tengely tömítésére.
Itt egy ilyen viaszos-filces izé (nem tudom pontosabban meghatározni) anyagból voltak karikák (gyűrűk) (kb 1*1 cm-s keresztmetszetűek, egy vágással.
A csavartengelyen a tönkcsőhöz menő zárósapka lelazítása és előrébb (menetirány van a hajón!) húzása után három réteg tömítő be, amit előtte jól bezsíroztunk. Utána zárósapka tövig vissza, majd oda-vissza és ugyanezt ismét és ismét, amíg el nem telt egészen a gumicsapágyig a tömítés
Majd jött a másik tengely...
Addigra lett 380 V és combosabb szivattyú is.
Itt ugyanez a műsor ment.
Namost a hátsó lakótér alatt kb a kertitörpék férnek el normálisan, plussz jött be a 8 fokos Duna, szóval ez a kb négy órás műsor maradandó élmény volt.

Közben fent a fedélzeten még egy ember az összes, a gumicsapágyig menő zsírzót töltötte zsírral, mert már az is erőst hiányos volt.
Ez szintén tompította a víz beáramlását.
Elment rá egy-két vödör zsír...
Utána másnap minden automata zsírzót egész nap még tőtikéztek ..

omron 2021.04.03. 19:45:31

@gigabursch: Minden műszaki tudomány az. Avagy miért kering hetven fokos víz a radiátorban, mikor elég lenne a negyven fokos is. Tegnap a tévé is mondta.

gigabursch 2021.04.03. 20:56:05

@omron:
Nálunk nem. Nálam nagyon hidegnek kell lenni, hogy 43-48 fokig felemeljem a hőmérsékletet. Amúgy 40-en tartom. Amikor megy...

Mondjuk a fűtés gerincét a cserépkályha adja... Elég nagy a ház...
De ha napokig nem vagyunk otthon, stb akkor bizony kell a cirkó.
Mondjuk komplex a rendszer, mert van egy 1.2 m3-es pufi nameg napkollektor. No meg egy vegyestüzelésű kazán is.
A napkollektor meg cirkó nélkül gravitációsan kerengteti a vizet kb 40°C-on amikor süt a Nap.
Nyáron meg használati melegvíz.
Ki lett számolva.

Macroglossa 2021.04.03. 21:13:55

@gigabursch: nekem nem áll össze a légi győzelmi matek:

Azért azt a bombázót el is kell fogni, fel kell emelkedni abba a magasságba, utol kell érni, megfelelő pozícióba kell kerülni a tűzmegnyitáshoz, ehhez laikusként igen soványnak tűnik a Skua teljesítménye, valahogy nem tűnik elégnek pár km sebességtöbblet

apro_marosan_petergabor 2021.04.03. 21:49:31

Ez ismét igen érdekes volt.
Különösen a Vichy francia flotta semlegesítési kísérleteinek részletes leírása. Amikor a fej mást akar, mint ahogyan a kéz és a láb (a flottaparancsnokok stb.) elszabotálja. Churchill jó miniszterelnök volt, de hadügyekben rengeteg vitatható döntést hozott, sok kudarccal, ez is így volt. Valahogy a hadügyekhez nem volt érzéke, ez már Gallipolinál is kiderült... A francia flottát nem elsüllyeszteni, hanem megnyerni kellett volna...
Másrészt jól látható, hogy a repülő hordozó témakör mennyire komplex probléma.
Építettek egy ragyogó hordozót - ez volt az Ark Royal, s megrakták versenyképtelen, elavult, gyengefegyverzetü repülőgépekkel, képzetlen személyzettel, s a repülőgép hordozók mozgatása is (stratégia) erős kérdőjeleket vet fel...
Ide-oda rángatták őket, ami a terepasztalon biztosan egyszerű, de a valsóságban kaotikusra sikerült, gyenge kihozatallal. Az amerikaiaknak ez jobban ment. Érdekes lenne megtudni, mennyire egyeztettek egyással ezekről a kérdésekről.
Valószínű, jobban jártak volna, ha pl. Singapoore (és a térség) védelmére használják fel a hordozók egy részét - bár erős kérdéseket vet fel, hogy a csiga lassú Skuák s Swordfishek (7,7 mm gépfegyverekkel...) mit produkáltak volna a Zerokkal s képzett pilótáikkal szemben...

omron 2021.04.04. 02:36:04

@gigabursch: Nem az otthoni rendszert említettem, amit nekem kell fizetni, hanem a munkahelyit, ahol van energetikus, meg vizsgázott fűtö, meg állva sétálhatnék a kazánban. :)@apro_marosan_petergabor:

omron 2021.04.04. 02:46:32

@apro_marosan_petergabor: A francia flotta nem tudott lavírozni. Ha átáll az angolokhoz, azzal megszegi a megadás feltételeit.

Galaric 2021.04.04. 08:43:39

@Macroglossa: valószinűleg akkor jöttek össze a légigyözelmek, ha megvoltak az ideális feltételek: magasság és sebességfölény, meglepetés stb.
A radar biztosíthatta ezen elönyöket és gondolom a kezdeti tanulási fázis után kiméletlenül ki is használták.

Macroglossa 2021.04.04. 09:33:18

@Galaric: Igen, csak hogyan volt meg az a magassági és sebességfölény, ha nem emelkedett magasabbra (illetve a Ju-88 korai változata 2km-mel magasabbra emelkedett), és nem ment igazán gyorsabban (illetve a Ju-88 gazdaságos utazósebessége nagyobb volt, mint a Skua csúcssebessége), mint a He-111 (jó, tudom, az bombákkal volt terhelve)?

Nem azt mondom, hogy nem tudok elképzelni ilyen szituációt, csak rettenetesen problémásnak és esetlegesnek tűnik az elfogás, ami után még egy korai Hurricane tűzerejének felével le is kell lőni a célpontot...

Wierosssz 2021.04.04. 10:37:08

A Skuáknak azért nem kellett max. magasságra emelkedni, mert valószínűleg a bombázók sem feltétlenül onnan támadtak. Az Északi-tenger felett gyakori, hogy pocsék a látótáv, köd/felhőfoltok nehezítik a célpont azonosítását és max. magasságról szabadoneső bombával abban a korszakban kb. lottó volt hajót támadni. A Ju-88-asok torpedóvetőként is remekeltek (a nagyobb sebesség miatt), ott a végső megközelítésnél már leereszkednek, tehát kis szerencsével és ügyes manőverezéssel azért el lehet fogni őket halacskavetés közben.

Galaric 2021.04.04. 12:20:20

@Macroglossa: @Wierosssz: Itt lehet a kutya elásva szerintem is. Alacsonyan kellett jönniük a bombázóknak, hogy pontosan célozhassanak. Plusz itt Európában szerintem nem voltak jellemzőek a nagylétszámú kötelékek összehangolt támadásai. Több gép=nagyobb eseély a találatra. Kevés gép esetén én is azt próbálnám először, hogy a bombázás magasságát csökentsem.

omron 2021.04.04. 16:09:38

@gigabursch: Qurvanagy buli lehetett. Kábé mint amikor a négyésfél mázsás mammográfiás röntgent vittük föl a harmadikra. Csörlő plusz ollós emelő. Volt egy fílingje, amikor lebillentettük.

gigabursch 2021.04.04. 20:01:47

@omron:
Hááát... Nevezhetjük feelingnek is.
:-)

Persze most már csak én is vigyorgok.

Namost ott a lakótér alatt konkrétan ritkán előkerülő dolgok raktára van.
Itt vannak betárolva: néhány hengerpersely, hengerfej, szelepek, dugattyúk (csak azért 72 kg darabja, mert könnyűfémből van).
Nomeg egy rakat sokminden.
Világítás nem sok, az is ezen a hajón 220 V egyenáram.
Összesen ketten fértünk el.
Az öreg gépparancsnok (régen volt ilyen cím, ma már nem adnak ilyen címet, de ő nem csak egy gépüzemvezető - Borbíró Feri bácsi, szóval ő tudta mit kell csinálni, míg nekem meg csak az "eszemre" volt szükség.

Szóval víz ide-oda teljes ruházatban kellett lenni.
Másnap menetben a gépházban a gépek fölé kihúzott fregolin száradt meg minden.
Akkor már volt bőven hő...
Még minden üzemszerű volt.

savanyújóska 2021.04.05. 15:38:35

@ártéri: „Mikor jött az divatba?”

Először 1910-ben használták az amerikai Delaware csatahajón. Divatba a húszas években jött, főleg az utasszállítókon. A haditengerészetek eltérően viszonyultak hozzá, az angolok és a franciák nem használták, a németek és a japánok igen. Akkoriban persze a dudor általában közel sem volt akkora, mint manapság, a képeken néha alig venni észre.

@apro_marosan_petergabor: „A francia flottát nem elsüllyeszteni, hanem megnyerni kellett volna..”

Nem volt rá esély, és szerintem az angolok nem is vették komolyan ezt a lehetőséget. Ha a hajók elhagyják a számukra kijelölt kikötőt, az a fegyverszüneti egyezmény megszegésének minősült volna, ami feljogosíthatta a németeket arra, hogy minden francia területet megszálljanak. A franciák befejezettnek tekintették a háborút, és nem értették, mit akarnak még mindig az angolok. Egyébként sem jó mód a szimpátia elnyerésére, hogy az angol csatahajók felvonulnak Mers el Kebir előtt, elaknásítják a kikötő bejáratát, rászegezik az ágyúikat a franciákra, aztán beüzennek nekik, hogy „gyertek ki, hogy szerethessünk titeket”.

MZoli 2021.04.05. 16:29:50

@Macroglossa: @Wierosssz:

A 13.-ai tamadas kicsit nagyobb lepteku volt es mar 12-en elkezdodott.

20:55-kor startolt 5 Hudson a 224. Squadrontol Bergen kornyeket tamadtak veszteseg nelkul.
Ugyanekkor a 254. Squadron Blenheim IVF-jet lelottek a Romsdalsdorftol nyugatra, ez Trondheim felett kellett felderitsen.

Korulbelul ekkor 21 ora kerult startolt 5 Blenheim F a 254. Squadronbol, tehat vadasz, amelyeknek a Skuakat kellett kisernie es fedeznie.

21:15-kor startolt a 233. Squadrom 5 Hudsonja, Bergent tamadni.

Es kb. Ugyanekkor startolt a 22. Squadron 7 Beaufort-ja tamadni Vaernes repteret, ahogy a fenti cikkben van.

Aztan a tobbi ugy tortent ahogy leirodott, a 254-esek mar csak aztan visszakisertek a megmaradt Skuakat az Ark Royalhoz.

Nemet legigyozelmek:

Gordon Gollob
Hans-Jacob Arnoldy
Krzywon
Köhler
Herbert Schob
Erwin Sawallisch
es Robert Menge, neki kettot ismertek el.

A nemetek pontosan annyi gyozelmet jelentettek ebben a harcban, amennyit elertek.

MZoli 2021.04.05. 16:55:11

@Macroglossa: aprilis 24-ei bevetes.

12 Skua, abbol 6 a 803. Squadronbol, felemelkedtek 2400 meterre jarorozni, ket harmas csoportban.

Mindket harmas csoport 17:55 korul megtamadott egy-egy He111-et.
Mindket gepet lelottek, mindket gyozelemben mindharom-mindharom gep reszt vett.
Az 5J+AT hasraszallt a Romsdalsfjordtol delkeletre, a legenyseg kesobb viszzatert nemet ellenorzesu teruletre.
A masik Heinkel, szinten a KG4-tol, a 4. szazadbol langolva lezuhant, egy ember megmenekult a legenysegbol, Oblt. Wolfgang Richter.

Ket Skua 18:20-kor megtamadott meg egy gepet, amit Do17-nek neztek, de He 111 volt a KG4 9. szazadabol. Ez pont Lucy es Christian gepei voltak, Christiannak mar csak a hatso lovesze lotte a Heinkelt, aztan annak is kifogyott a loszere. Ez a Heinkel ugyan visszatert Oslo/Fornebuba, de ott leszallas utan mar leselejteztek a serulesei miatt.

Tehat ezen a napon ketto helyett, valojaban 3 gyozelmet arattak a Skuak.

MZoli 2021.04.05. 18:19:10

@savanyújóska:
Annak idejen engem is meglepett, hogy Norvegiaban milyen sikereket ertek el a Skuak es Gladiatorok. Pontosan ezt nem ertettem, hogy ilyen alacsony vegsebesseg mellett, hogy tudtak barmit is leloni. Pedig pofonegyszeru.

A gepek ritkan repultek vegsebesseggel, a Skuak is megtehettek, hogy magasabbra emelkedve, sullyedve gyorsuljanak a nemet gepekhez, azonkivul pedig a nemet bombazok, felderitok, nehezvadaszok sokszor mukodtek alacsonyan, huzamosabb ideig egy egy tersegben, az idojarasi viszonyok, a terepviszonyok es a celpontok jellege miatt. Amig a nemet Heinkel le s fel pasztazza a fjordot celpontot keresve, addig boven van modja a Skuanak is magassagot es poziciot nyerni.

Pl. Aprilis 25-en a Gladiatorok hiaba uldoztek egy Ju 90-est, nem ertek utol. Ja, mert az valszeg nagyobb magassagban huzott egyenesen Narvik fele. Pedig ugye a Gladiator nagyobb vegsebeseggel rendelkezett, mint a Skua, a He111 meg nagyobbal, mint a Ju 90.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2021.04.06. 10:08:47

@apro_marosan_petergabor: Ebben az esetben valószínűleg a Prince of Wales + Repulse mellé még az Ark Royal is felkerült volna a veszteséglistára.

bz249 2021.04.06. 13:43:07

@Prof. William: nade azt sosenem tudjuk meg, hogy milyen lett volna a Force Z, ha az angolok tenyleg elhiszik, hogy haboru lehet.

A 2. Narviki csata soran 1 csatahajo, 1 anyahajo es 9 rombolo
Mers-el Kebir ellen 3 csatahajo, 1 anyahajo, 2 konnyucirkalo es 11 rombolo volt a helyszinen.
A Bismarck elsullyeszteseben 2 csatahajo, 1 anyahajo, 2 nehez, 1 konnyucirkalo es 7 rombolo vett reszt
A Scharnhorst ellen 1 csatahajo 1 nehez 3 konnyucirkalo es 9 rombolo

Aztan a Force Z meg kapott a 2 csatahajo melle 4 rombolot (ebbol 2 bontoszokeveny).

gigabursch 2021.04.07. 10:34:17

@ártéri: @gigabursch: @savanyújóska:
A bulbák nagy zsenijei egyébként az oroszok.

@Maga Lenin modernwarteches, Kirovokról szóló írásaiban is jól látszik az, hogy az oroszok mennyire beleálltak a bulbával történő közegellenállás csökkentésébe.
modernwartech.blog.hu/2015/08/24/a_projekt_1144_orlan_kirov_osztalyu_nehez_nuklearis_iranyitott_raketas_cirkalok_1_resz

gigabursch 2021.04.07. 10:41:01

@savanyújóska:
Viszont így meg az angolok részéről fennáll a hadüzenet nélküli agresszió.
Mondjuk mit várjunk vérgőzös csörcsilltől, aki képes lett volna egész Németországot antraxszal lebombázni (vegetáriánus hadművelet) ...

bz249 2021.04.07. 13:05:44

@gigabursch: Chruchill tisztaban volt vele, hogy a haboru materialis reszet meg fogjak nyerni (whatever happens we have oil and they have not, ahogyan azt az ismeretlen geppuskas megosztotta vele Obdurmannal). A moralis reszet viszont meg elbukhatjak, tehat kellett valami amivel bizonyitjak, hogy harcolnak. A francia flotta meg kivalo ellenfel volt ehhez.

ártéri 2021.04.07. 17:37:19

@gigabursch: Viszont versenyhajókon nem használják, amennyire tudom.

gigabursch 2021.04.07. 17:51:27

@ártéri:
Pl Kajak-Kenu, ill. az evezős sportban konkrétan tilos.

apro_marosan_petergabor 2021.04.22. 06:56:04

@Prof. William:
Valószínü, de lehet, hogy a veszteség listán megjelent volna japán hordozó, s csatahajó, illetve a Repulse, P of Wales is tovább tartott volna.
Sajnos az brit háborús stratégiába sokszor beleszólt Churchill akíről sokszor bebizonyosodott, kifejezetten rosszak volt a katonai képességei. Rengeteg katonai hibát követtek el a britek a II VH során, ezek közé tartozott Singapoore elvesztése is.

apro_marosan_petergabor 2021.04.22. 07:01:48

@savanyújóska:
A francia flotta kinyírását Churchill erőltette. Az ultimátum valóban nem volt alkalmas egy vert, szégyenérzettel terhelt hadsereg(flotta) a szövetségesi oldalra állítására.
Ezt előkészített titkosszolgálati akciónak kellett (tárgyalások) volna megelőznie - a rájuk erőltetett módszert nem véletenül szabotálták a végrhajtásra kiszemelt brit haditengerészeti vezetők.
süti beállítások módosítása