Az Iowa kapcsán számos komment foglalkozott azzal, hogy ötleteket adjon, milyen leselejtezett, és múzeumhajóként kiállított hadihajót érdemes meglátogatni az érdeklődőknek itt Európában. Szóba került a Belfast, az Averoff, egy csomó kisebb hadihajó, melyek közül néhányról még én se hallottam, és egy korábbi cikk kommentjeiben valakinek eszébe jutott az Auróra is. Van azonban a környéken még egy érdekes, és nagyon látványos nagy hadihajó, amit, amennyire vissza tudok emlékezni, eddig még senki sem ajánlott, valószínűleg mert  elég kevesen tudnak a létezéséről, köszönhetően annak, hogy nagyon félreeső helyen van kiállítva.

Talán nem nehéz kitalálni, hogy ilyen isten háta mögött vidék, ahová alig lehet eljutni, a kontinensen már csak Oroszországban lehet. Ezúttal a Fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjéről van szó, a Krímtől kicsit keletre, és az ott kiállított Mikhail Kutuzov nevű cirkálóról.

A hajó ránézésre a második világháború cirkálóira emlékeztet, nagyjából a Belfast kategóriájából. Valójában kicsit későbbi eredetű, 1954-ben adták át a szovjet Fekete-tengeri Flottának. A világháborús kinézet persze nem egészen véletlen, tervezésénél ugyanis nagymértékben alapoztak a német és olasz cirkálók terveire. A hajó rendeltetése is ugyanaz lett volna, mint német társaié, az óceánokon folytatott portyázó hadviselés, s az Amerika és Európa közti tengeri útvonalak elvágása. A vezérkarokra ugyanis általában jellemző, hogy mindig az előző háborút akarják újra megvívni, s úgy gondolják, a következő háború nagyjából ugyanolyan lesz, mint az előző. Láthatóan az ötvenes évek szovjet haditengerészete is arra készült, hogy újra megvívja az Atlanti Csatát, s a német próbálkozáshoz hasonlóan tengeralattjárókkal és portyázó felszíni hadihajókkal döntsék el a tengeri harcokat a maguk javára. A német kudarc nem zavarta az oroszokat, akik szemmel láthatóan úgy gondolták, a németek csak azért vesztettek, mert kevés hajójuk volt, és a siker csupán a mennyiség kérdése. Hogy biztosítsák ezt a mennyiséget, beindították építési programjukat, melynek célja egy ezer tengeralattjáróból álló flotta felállítása volt. Ugyanekkor nagyipari mennyiségben kezdték gyártani a cirkálókat is, csak a Szverdlov osztályból negyven darabot akartak megépíteni. Úgyszintén megkezdték a csatacirkálók építését is.

A kissé eszelős terveknek a flottaépítést leginkább erőltető Sztálin halála vetett véget, vele együtt szállt a sírba az általa elképzelt hatalmas hadiflotta is. Az építéseket a Generalisszimusz halála után szinte azonnal leállították, a rakétákba szerelmes Hruscsov ugyanis nagyjából semmilyen jelentőséget nem tulajdonított a hadiflottának. A negyven Szverdlov osztályú cirkálóból is csak tizennégyet fejeztek be. Ezek egyike volt a Kutuzov, melynek 1951 februárjában megkezdett építése Sztálin halálakor már túl előrehaladott állapotban volt ahhoz, hogy leállítsák a hajón folyó munkákat.

A 210 méter hosszú, 16.600 tonnás cirkálók alapvetően az előző, Csapajev osztályú cirkálók növelt, és módosított változatai voltak, erősebb páncélzattal, nagyobb hatótávolsággal, és korszerűbb légvédelemmel. Fő fegyverzetük 12 darab, négy darab háromágyús toronyban elhelyezett 152 mm-es ágyú volt, melyek mellett még 12 darab 100 mm-es légvédelmi ágyúval, több tucat 37 mm-es légvédelmi gépágyúval, és tíz darab 533 mm-es torpedóvető csővel is fel voltak szerelve. Védettségük is jónak volt mondható, a hajókat a vízvonalon 100 mm, a hídon 150 mm, a lövegtornyokon pedig 175 mm vastag páncélzat védte. A páncélfedélzet vastagsága 50 mm volt. 118 ezer lóerős hajtóműveikkel a cirkálók elérhették a 32,5 csomós sebességet, hatótávolságuk pedig a 18 csomós gazdaságos sebesség mellett mintegy 17 ezer kilométer volt. Összességében véve tehát megállapítható, ezek a hajók kiváló cirkálók lehettek volna – a tíz évvel korábbi világháborúban.

Az ötvenes évekre azonban már eléggé megváltozott a tengeri harcok jellege, és ezt vonakodva bár, de végül az orosz flottavezetés is kénytelen volt belátni. Az elkészült cirkálók fő feladata leginkább a reprezentáció volt, diplomáciai küldetésekben, és baráti látogatásokon vitték el a szovjet lobogót a távoli vizekre, leginkább a harmadik világbeli baráti országok kikötőibe, akiket az oroszok igyekeztek lenyűgözni a még mindig nagynak számító, és nagyon szép vonalú cirkálók impozáns megjelenésével. Az osztály egyik hajóján, az Ordzsonikidzén utazott Hruscsov is angliai látogatására.

Hasonló küldetésekben vett részt a Kutuzov is, mely úgyszólván teljes pályafutását a Földközi, és a Fekete-tenger vizein töltötte. A hajó éppen Szevasztopolban horgonyzott, amikor a közelében álló Novorosszijszk csatahajó – a hajdani Giulio Cesare – 1956 novemberében felrobbant. A cirkálóról a Novorosszijszk fedélzetére átküldött mentőalakulat tagjai közül 27-en vesztették életüket, amikor a csatahajó felborult.

Hosszú, és szerencsére nem túl eseménydús pályafutás után a Kutuzovot 1987-ben helyezték tartalékba, és 1992-ben selejtezték le. További sorsa jó ideig bizonytalan volt, de végül elkerülte a hajóbontót. 2001 nyarán áthelyezték Novorosszijszkba, ahol hivatalosan az ott állomásozó flotta tagja lett. Egy felújítást követően 2002 július 28-án, az orosz haditengerészet napján nyitották meg a nagyközönség előtt is. A hajó nem csupán múzeumhajóként működik, hanem rádióátjátszó állomásként is funkcionál. Szervezett, csoportos túra keretében, idegenvezetővel a cirkáló belső részei, a gépházak és lőszerraktárak is látogathatóak.

A fényképek alapján – mert magam természetesen nem jártam a hajón – a Kutuzov elég viharvert állapotban van. Az orosz oldalakon sok kritika is érte az üzemeltetőt, amiért nem fordít nagyobb gondot a cirkáló állagmegóvására. Hogy az egyre nyilvánvalóbb problémát – a hajó egyre rosszabb állapotát – orvosolják, 2014-re betervezték a cirkáló teljes felújítását. Ez akkor elmaradt, ugyanis az oroszok ebben az évben szállták meg a szomszédos Krím-félszigetet, és az adott helyzetben nem nagyon tudtak foglalkozni a Kutuzov kitatarozásával. A felújítást végül csak idén kezdték el, és a tervek szerint 2020-ban fejezik be. A cirkáló tehát jelenleg nem látogatható, de ha két év múlva valaki elvetődne Novorosszijszk környékére, érdemes tennie egy kitérőt a kikötő felé. Már ha egyáltalán még ott lesz a hajó, mert vannak olyan elképzelések is, hogy a felújítás után a cirkálót átvinnék az orosz haditengerészet egyik legrégebbi támaszpontjának számító Szevasztopolba. (Közvetlen légijárat a környékre nincs, gondolom Moszkván keresztül lehet eljutni erre a vidékre, valamelyik belföldi járattal.)

A hajó, ha rendesen helyrehozzák, a Belfasttal vetekedő látványosság lehetne. Kortársai közül ez az egyetlen megmaradt cirkáló, a többit mind lebontották. Az osztály tagjai közül a Murmanszk jutott még némi kétes hírnévre, amikor a névadó kikötőből egy indiai hajóbontóba akarták vontatni, de nem sokkal indulás után egy viharban leszakadt a vontatókötélről, és végül egy norvég fjordban ért partot. Az évekig itt rozsdásodó hajó számottevő turistalátványossága volt a környéknek, míg végül hosszú huzavona után egy norvég cég 2013-ig szétbontotta.

És kedvcsinálónak pár kép a hajóról, amiket a netről töltöttem le: