Hét tenger

Az első angol-holland háború 07.

2022. október 31. 09:32 - savanyújóska

Béke a hollandokkal, háború a spanyolokkal

Az angol–holland háború sok szempontból különlegesnek számít a hadtörténetben. Részben az ekkor először alkalmazott taktikai újítások miatt, melyek a következő évszázadok tengeri harcászatát meghatározták, részben pedig azért, mert az újkor történetében ez volt az első, és szinte az utolsó olyan háború, mely gyakorlatilag kizárólag a tengereken zajlott. A gyarmatokon történő kisebb, nem túl jelentős összetűzésektől eltekintve ez tisztán tengeri háború volt, komoly szárazföldi összecsapásokra sehol sem került sor.

Az ütközetek túlnyomórészt a két fél hazai vizein zajlottak, a Csatornán, és az Északi-tengeren. A távoli vizeken csak egyes hadihajók, illetve a hadviselők által alkalmazott kalózhajók vívtak kisebb csetepatékat egymással. Egyetlen térség volt kivétel, az atlanti kereskedelem előtérbe kerülésével is változatlanul nagy kereskedelmi és stratégiai jelentőséggel bíró Földközi-tenger, ahol az angol és a holland haditengerészet már a háború előtt is viszonylag nagy erőkkel képviseltette magát. Az angolok mintegy féltucat hadihajót állomásoztattak itt, melyekhez háború esetén a nagyobb, jól fegyverzett kereskedelmi hajók is csatlakozhattak. A kötelékparancsnok Richard Badiley altengernagy volt, zászlóshajója pedig az 52 ágyús Paragon.

Badiley jól ismerte a mediterrán vizeket, korábban konvojokat kísérve, illetve Blake Rupert herceg hajóit üldöző flottájával is járt már a Földközi-tengeren, s részt vett a spanyol és portugál hadihajók, illetve az arab kalózok elleni harcokban. 1652 júniusában, mikor értesült a háború kitöréséről, csak négy hadihajó volt vele, a többiek éppen Leghorn (Livorno) kikötőjében tartózkodtak, helyettese, Henry Appleton kapitány parancsnoksága alatt. Badiley rögtön csatlakozásra szólította fel Appletont, és hajóival maga is Leghorn felé indult.

Appleton nem volt tapasztalt tengerész, neve 1650-ig nem is szerepel a tisztek listáján. Kinevezése valószínűleg pusztán politikai indíttatású volt, s arra a Parlament utasította a flottát. Appleton a feljegyzések szerint teljesen alkalmatlan volt kötelékparancsnoknak, szakmai hozzá nem értéséről beosztott tisztjei gyakran panaszkodtak, ezenkívül sem a tisztekkel, sem a legénységgel nem tudott jó kapcsolatokat kiépíteni. 1651 nyarán közvetlenül Leghorn kikötője előtt megtámadott, és elfoglalt egy a royalistáknak való szállítással gyanúsított francia hajót, ami miatt a toszkán nagyherceg hivatalosan is tiltakozott az angoloknál. Bár megkapta Badiley csatlakozásra való felszólítását, Appleton a nyár végéig nem mozdult ki Leghornból, s csak egyetlen hajót, a 32 ágyús Constant Warwick-ot küldött erősítésként parancsnokának.Johan van Galen.

Johan van Galen.

 

A holland mediterrán flotta az angolokéhoz hasonló erőt képviselt, nagyjából féltucat hadihajó, melyeket háború idején a jobban felfegyverzett kereskedelmi hajókkal is kiegészíthettek. A kötelék parancsnoka az ekkor 48 éves, német származású Johan van Galen volt, aki Commodore rangban irányította flottáját. A tapasztalt, már a spanyolok elleni háborúkban is harcoló Galen töltött már be magasabb rangot is a flottánál, 1645-ben ellentengernagyként vett részt egy Balti-tengeri expedícióban, melyet Witte de With vezetett. Mindkét tengernagy heves vérmérsékletű, dölyfös ember volt, nem lehet tehát meglepő, hogy egyáltalán nem jöttek ki egymással. Rövidesen úgy összevesztek, hogy De With letartóztatta, láncra verve partra küldte, és egy koppenhágai börtönbe záratta Galent. Rövidesen kiszabadult, de a flottához nem tért vissza, a kereskedelmi tengerészetnél szolgált tovább.

1650-ben nyugdíjaztatta magát, de a háború kitörésekor visszahívták a szolgálatba, és kinevezték a mediterrán flotta élére. Leghornba 1652 augusztus 22-én érkezett meg. Flottájába ekkor már 14 hajó tartozott, felük saját, vagy az olaszoktól bérelt, felfegyverzett kereskedelmi hajó volt. (A kötelék egyik hajója, a 34 ágyús Maagd van Enkhuysen parancsnoka volt Maarten Tromp harmadik fia, az ekkor még csak 23 éves Cornelis.) Galen nem vesztegette sokáig az időt, miután tájékozódott a helyzetről, tíz hajójával már néhány nappal később kifutott a kikötőből, hogy elfogja Badiley négy hajóból álló kötelékét, és az általuk kísért négy teherhajót, melyekről tudták, hogy éppen Elba közelében tartózkodnak. Appleton kötelékének figyelésére, és kifutásuk megakadályozására Galen csak négy hajót hagyott Leghorn előtt.

Badiley valóban Elba mellett hajózott, négy kereskedelmi hajót kísért Porto Longone kikötőjébe, arra számítva, hogy a leghorni kötelék útközben csatlakozni fog hozzá, ahogy erre előzőleg Appletont utasította. A hollandok Elba és Monte Cristo szigete között találtak rá az angolokra, akiket rögtön megrohantak. Tudván, hogy az angolok erősebb tüzérsége dacára ezúttal minden szempontból fölényben vannak, a hollandok szoros közelharcba kezdtek az angol hajókkal, melyeket igyekeztek megrohanni és elfoglalni. A csata augusztus 27-én, délután négykor kezdődött, és a sötétedés beállta után ért véget. A britek ezúttal is elszántan védekeztek, de a túlerővel szemben esélyük sem volt, a négy angol hajó mindegyikére két-három ellenséges hajó jutott. Nem tudni, Badiley miért nem vonta be az ütközetbe a négy kereskedelmi hajót, melyek a maguk 24-32 ágyújával alig voltak gyengébbek, mint a flotta hadihajói. A hajók ekkor még rakományt is szállítottak, valószínűleg ezt féltették, és talán még elég tengerész sem volt rajtuk ahhoz, hogy hadihajóként használják őket. (Néhány héttel később viszont már ezeket is besorolták a flotta kötelékébe.) Az angol parancsnok ezenkívül arra is számíthatott, hogy a hollandok mögött feltűnik majd a leghorni hajóraj, és a segítségükre siet.

Appleton azonban nem hagyta el a kikötőt, így a flotta magára volt utalva a túlerővel szemben. A hollandok főleg az angol zászlóshajót támadták, Badiley később ezt írta a történtekről: „Azon a napon leadtunk a hajó ágyúiból 800 lövést, melyek minden bizonnyal nem kis pusztítást végeztek, hiszen időnként az ellenség két legnagyobb hajója is a nyakunkon volt, és a többiek is mind pisztolylövésnyi távolságon belül álltak.” A küzdelem hevességét szemlélteti az is, hogy a tíz holland hajó kapitányából négyen is elestek az ütközetben. Az angol zászlóshajó, a Paragon 250 fős legénységéből 26-an elestek, ötvenheten megsebesültek, a hajótesten később több mint ötven nagyobb lyukat számoltak össze.Az Elba melletti ütközet.

Az Elba melletti ütközet.

 

Az angolokat alighanem csak az éjszaka beállta mentette meg a teljes pusztulástól. Sötétedés után a harcok véget értek, s a hollandoknak meg kellett elégedniük azzal a sikerrel, hogy a 36 ágyús Phoenix-et sikerült elfogniuk. Az angol kötelék másik három, súlyos állapotban levő hajójának másnap sikerült befutnia Porto Longone kikötőjébe, ahová előző este már megérkezett a négy kereskedelmi hajó is.

A hollandok rögtön blokád alá vették a kikötőt, és Galen azt tervezte, megtámadja a bent horgonyzó angol hajókat. Ehhez megpróbált engedélyt kérni a sziget kormányzójától, aki azonban a felkínált nagy összegű kenőpénz fejében sem engedélyezte ezt. A hollandok végül nem merték rászánni magukat a semlegesség megsértésére, így kénytelenek voltak a blokádra szorítkozni. A kormányzó az angolokkal szemben egyébként sokkal megértőbb volt, azt is megengedte nekik, hogy horgonyzóhelyük védelmében a hajókról partra szállított ágyúkból felállítsanak néhány parti üteget.

A leghorni hajórajt hivatalosan csak októberben rendelték Badiley alá, aki november másodikán találkozott Appletonnal, hogy egyeztessék a további hadműveleteket. (Az elbai csatából való távolmaradását Appleton azzal igyekezett indokolni, hogy éppen súlyos betegség támadta meg.) A találkozón utasította Appletont, próbálja meg visszaszerezni a Phoenix-et, melyet a hollandok javításra Leghorn kikötőjébe vontattak. Ez természetesen a semlegesség megsértését jelentette, de ezt az angolok már akkor is csak abban az esetben kifogásolták, ha azt mások csinálták, nem ők.

November harmincadikán – a julián naptár szerint huszadikán –, amikor a hollandok a Szent András nap alkalmából nagy ünnepséget rendeztek, egy angol különítmény, Owen Cox kapitány vezetésével, éjszaka megrohanta a Phoenix-et, és a nagyrészt részeg holland legénység ellenállását könnyedén legyűrve visszafoglalták a hajót, mellyel rögtön el is hagyták a kikötőt, és később csatlakoztak Badiley rajához. (A Phoenix parancsnoka ekkor a fiatalabb Tromp volt, aki - szokása szerint - szintén erősen beszeszelt állapotban volt, de sikerült a kikötőből kifutó hajóról a vízbe ugrania, és visszaúszni a saját hajóihoz.)Cornelis Maartenszoon Tromp.

Cornelis Maartenszoon Tromp.

 

A toszkán nagyherceget feldühítette az angolok akciója, nem kevésbé az, hogy egy holland foglyot, aki a britektől megszökve a helyi rendőrség védelme alá próbált menekülni, erőszakkal vittek vissza az angol hajókra. Magához rendelte Appletont, majd letartóztatta, és néhány nappal később fogolyként küldte el Badileynek, ítélkezzen felette ő. Ekkor már megérkezett az angol parancsnokhoz a Parlament határozata is, melyben leváltották beosztásából Appletont, és utasították, minél előbb térjen vissza Angliába. Badiley azonban egészen különös döntést hozott. A kötelékparancsnokot, akinek alkalmatlanságáról már neki is módja volt meggyőződni, visszahelyezte beosztásába, és az újabb haditanács után visszaküldte Leghornba, vegye át ismét az ottani hajóraj parancsnokságát.

A döntés indítékai nem ismertek, de talán nem tévedek nagyot, ha mögötte ezúttal is a híres angol arroganciát, és a gőgös felsőbbrendűségi komplexust vélem felfedezni. Elvégre hogy jön egy jöttment digó herceg ahhoz, hogy le merjen tartóztatni egy angol tisztet, egy másik angol tisztnek pedig meg akarja mondani, mit csináljon? Appleton visszahelyezésével Badiley szerintem egyszerűen csak fityiszt akart mutatni a főhercegnek. Később ezt minden bizonnyal megbánta.

Badiley március elején látta érettnek a helyzetet arra, hogy ismét megütközzön a hollandokkal. A leghorni hajóraj helyzete közben már amúgy is tarthatatlanná vált, a Phoenix megrohanásával az angolok eljátszották a helyiek jóindulatát, és a nagyherceg egyre ingerültebben követelte, adják vissza a hajót a hollandoknak, vagy hagyják el a kikötőt. A besorozott kereskedelmi hajókkal Badiley hajóraja közben nyolc egységre bővült, ezekkel, és Appleton hat hajójával együtt már egyenrangú ellenfelei lehettek a tizenhat hajóból álló holland rajnak, melyet Porto Longone blokádját feladva közben Leghorn előtt összpontosítottak. Ehhez azonban az angoloknak is egyesíteniük kellett megosztott erőiket. Badiley arra utasította Appletont, fusson ki, mihelyt az elbai hajóraj megérkezik Leghorn elé, és fogják két tűz közé a hollandokat. Az angol tengernagy arra számított, a hollandok a számukra a szél alatti oldalon levő angol köteléket fogják megtámadni, és közben a másik raj hátba támadhatja őket.

Badiley végül 1653 március 14-én érkezett meg Leghorn elé, azonban a part felül fújó erős szélben csak lassan cikk-cakkolva tudta megközelíteni a kikötőt. Appleton számára kedvező volt a szél, de túl hamar futott ki, amikor a lassan előrearaszoló Badiley még túl messze volt ahhoz, hogy segíteni tudjon nekik.

A hollandok sem úgy reagáltak, ahogy az angolok várták. Nem Badiley kötelékét támadták meg, melyet hátszéllel könnyen meg tudtak volna rohanni, hanem a kikötőből kifutó hajók útját vágták el. A hat angol hajó most közel háromszoros túlerővel volt kénytelen megküzdeni, úgy hogy a másik raj még túl messze volt ahhoz, hogy segíteni tudjon nekik. A britek most is a tőlük megszokott elszántsággal harcoltak, de a túlerő hamar elnyomta őket. Zászlóshajóján, az 50 ágyús Leopardon, Appleton is a végsőkig küzdött, majd amikor a reménytelenné vált helyzetben legénysége megtagadta a harc folytatását, megpróbálta felrobbantani a hajót. Tengerészei azonban nem támogatták ezt az elképzelését, Appletont lefogták, és kabinjába zárták, majd megadták magukat a hollandoknak. Két másik hajó ugyanígy tett, másik kettő pedig az ütközet közben kigyulladt, majd felrobbant és elsüllyedt. Egyedül a 30 ágyús Mary-nek sikerült kitörnie, és csatlakoznia Badiley közeledő hajórajához.A leghorni csata.

A leghorni csata.

 

Badiley már csak az ütközet végén ért a helyszínre, akkor, amikor Appleton utolsó hajója is bevonta zászlaját. Néhány leadott sortűz után aztán ő is visszavonult, mivel nem látta értelmét a harc folytatásának. A hollandok, akik láthatóan nem szenvedtek jelentős veszteségeket, komoly fölényben voltak az ő kilenc hajójával szemben, és tartott tőle, ha tovább erőlteti a harcot, odalesz a másik hajóraja is. Először Elbára vonult vissza, majd miután nyilvánvalónak tűnt, hogy már nem maradt sok keresnivalójuk a Földközi-tengeren, megmaradt flottájával visszaindult Angliába, átadva a hollandoknak a mediterrán térség ellenőrzését. (Hogy mi lett az előző év őszén a Földközi-tengerre indított angol hajórajjal, arról nincs a forrásokban említés. A dungenessi vereség után valószínűleg visszarendelték őket Angliába.) Megviselt hajóival, és az elmaradt fizetések miatt a lázadás szélén álló legénységével Badiley májusban ért vissza Angliába, ahol hajói a javítások után csatlakoztak Blake flottájához.

A két győzelemmel a hollandok megőrizték pozícióikat a Földközi-tengeren, ami komoly siker volt, és a konfliktus tárgyalásos megoldására ösztönözte az angolokat. A holland flottaparancsnok, Johan van Galen, azonban már nem sokáig örülhetett győzelmének. Az ütközetben egy angol ágyúgolyó térd alatt szétzúzta a jobb lábszárát. Az amputáció után még visszavitette magát hajója tatfedélzetére, és onnan az ütközet végéig tovább irányította a flottát, ám tíz nappal később belehalt a seblázba. Földi maradványait három évvel később szállították vissza Hollandiába, ahol díszes sírhelyet kapott az amszterdami Öreg Templomban.

A hadifogságból hazatérve Appleton hangosan panaszkodott, hogy Badiley elárulta és cserbenhagyta hajóraját. Végül a hadbíróság elé került az ügy, mely Badileyt minden vádpont alól felmentette, és megállapította, a leghorni vereségért Appleton tehető felelőssé, aki a kifutást rosszul időzítve túl korán hagyta el a kikötőt. Badiley karrierje ezt követően töretlenül folytatódott tovább, tengernagyi rangban szolgált Blake flottájában, 1656-ban bekövetkezett haláláig. Appletont elbocsátották a flottától, további sorsáról nincs adat, a feljegyzésekből ugyanúgy eltűnik a neve, ahogy az előzőleg sem szerepel semmilyen iratban.

 A holland Kelet-indiai Társaság hazatérőben levő hajói a Szent Ilona-sziget előtt.

A holland Kelet-indiai Társaság hazatérőben levő hajói a Szent Ilona-sziget előtt.

 

1653 nyarát követően történtek még kisebb összecsapások, de a háború katonai szempontból gyakorlatilag véget ért. Győzelmeik ellenére az angolok is igyekeztek már minél előbb kikecmeregni a háborúból, annak hatalmas költségei ugyanis megroppantották az angol költségvetést is. A pénzügyi nehézségek miatt akadozó fizetések miatt a flottánál is egyre rosszabb volt a hangulat, a tengerészek növekvő elégedetlensége már nyílt lázadással fenyegetett.

Hosszas viták és tárgyalások után, melyekben a hollandok ismét elutasították az Angliával való konföderációt, Cromwell korábbi, a világuralom megosztására vonatkozó javaslatát, valamint a királypártiak kiadatására vonatkozó angol követelést, végül decemberben a két ország képviselői megegyeztek a békefeltételekről, és 1654 májusában ratifikálták a békeszerződést. A békefeltételek nem voltak nagyon súlyosak a hollandok irányában. A súlyos háborús veszteségek, és a rogyadozó angol költségvetés miatt aggódó Cromwell nem volt biztos benne, hogy egy elhúzódó, hosszú anyagháborúban Anglia tovább bírná viselni a háború terheit, mint Hollandia, és abban sem volt biztos, hogy Angliának érdekében állna Hollandia tönkretétele.

A hollandok kénytelenek voltak elfogadni a Navigation Act rendelkezéseit, és az angol hajókkal szembeni kötelező tisztelgést, bár később a gyakorlatban ezeket ugyanúgy kijátszották, illetve nem tartották be, mint a háború előtt. A 300 ezer fontos hadisarc is megkönnyebbülés lehetett számukra, hiszen korábban a háború minden hónapja átlagosan 120 ezer fontjukba került. A háború megrendítette az Orániai párt befolyását Hollandiában, bár korábban mindenki az ellenkezőjére számított. A békeszerződés titkos záradékában a holland fél ráadásul kötelezettséget vállalt arra, hogy az Orániai ház tagjai a későbbiekben sem tölthetik be újra a helytartói tisztséget.

Nem volt ez tehát valami fényes győzelem az angolok számára, ám így is nagy teljesítmény volt, amit elértek. Anglia, melynek flottája két évtizeddel korábban még a nyomába sem ért a hollandokénak, most felülkerekedett ellenfelén, és – bár ez akkor nem volt még mindenki számára nyilvánvaló – megszerezte a világ vezető tengeri nagyhatalmának címét. A hollandok ugyan nem sokkal később még egyszer megrendítették ezt a tengeri hatalmat, de a vezető helyüket visszaszerezni már nem tudták, és a század végére menthetetlenül lemaradtak.A westminsteri békeszerződés titkos záradéka.

A westminsteri békeszerződés titkos záradéka.

 

A holland flotta vesztesként került ki a háborúból, és ez mindenki számára nyilvánvalóvá tette a flotta szervezeti megújulásának szükségességét. Tromp korábbi javaslatainak megfelelően végre hozzáláttak az új hajók építéséhez, és a hadiflotta professzionális fegyveres erővé történő átszervezéséhez. A békekötés után azonban a holland kereskedők hamar visszanyerték korábbi optimizmusukat, és ismét megkérdőjelezték a flotta hatalmas összegeket felemésztő bővítésének szükségességét. A flottafejlesztési program ugyan hivatalosan nem állt le, ám az új hajók építése olyan csigalassúsággal haladt tovább, hogy 12 évvel később, a második angol–holland háború kitörésekor, az első háború után építeni kezdett sorhajók egyike sem készült még el!

Gondot jelentett Tromp pótlása is. A holland flotta ugyan számos tehetséges admirálissal rendelkezett, ám ezek nagy többsége Orániai párti volt, tehát az ország új vezetői számára elfogadhatatlanok. Witte de With népszerűtlensége miatt nem jöhetett számításba. Bár Tromp halála után egy ideig ő látta el a főparancsnoki teendőket, a flotta matrózai kijelentették, fellázadnak, ha őt nevezik ki végleges parancsnoknak. A magát a politizálástól tudatosan távol tartó, de egyébként inkább a régensek pártjához húzó De Ruyter pedig nem vállalta el a felkérést, és még arra is csak hosszas győzködés után volt hajlandó, hogy egyáltalán a flottánál maradjon. A mindössze 25 éves, de már komoly szakmai hírnévnek örvendő Cornelis Tromp elkötelezett Orániai pártiként, valamint fiatalsága és tapasztalatlansága miatt volt alkalmatlan a posztra, bár a végletekig beképzelt Tromp junior a Földközi-tengerről hazatérve többször is magának követelte apja korábbi posztját, amit láthatóan afféle örökségnek gondolt.

Így aztán, szükségmegoldásként, a választás végül a hadsereg egyik ezredesére, Jacob van Wassenaer Obdamra esett. (A hollandok talán úgy gondolták, az angoloknak is bejött, hogy a hadsereg ezredeseit nevezték ki a flotta élére.) Wassenaer azonban inkább politikus volt, nem valódi katona, tengeren pedig korábban soha nem szolgált. Ő maga is hevesen tiltakozott a saját kinevezése ellen, s végül csak erős politikai nyomásra vállalta el a megbízást. Wassenaer azonban sem elegendő tekintéllyel és befolyással, sem pedig elegendő szakmai tudással nem rendelkezett ahhoz, hogy a flottánál szükséges változtatásokat keresztülvigye. (Bár javára kell írni, hogy legalább próbálkozott ezzel.) A második angol–holland háború a holland haditengerészetet ugyanolyan készületlenül érte, mint az első, s később a háború első nagy csatájában, Lowestoftnál, a dilettáns Wassenaer kis híján leamortizálta a teljes holland flottát.

Jacob van Wassenaer Obdam.

Jacob van Wassenaer Obdam.

 

Hollandia legyőzése után Cromwell tovább folytatta háborús politikáját, ezúttal a spanyolok ellen. A háborús ok adott volt, Spanyolország Anglia ellenségeit, azaz a királypártiakat támogatta a polgárháborúban, és kihasználva az angol flotta meggyengülését, a háborús években a spanyol hajók a brit kereskedelmi hajókat és kirendeltségeket fosztogatták. Ugyanezt persze el lehetett mondani a franciákra is, és kezdetben valóban az is volt a terv, hogy a spanyolokkal egy füst alatt leszámolnak a franciákkal is. A két nagyhatalom azonban egyszerre túl nagy falat lett volna a britek számára, ráadásul a spanyolok ellen Franciaország hasznos szövetséges lehetett.

A saját polgárháborújuk által meggyengített, és szinte teljes flottájukat elvesztett franciák igyekeztek elkerülni a konfrontációt a britekkel, és hogy leszereljék szomszédjukat, felszólították II. Károlyt, távozzon az országból – aki ezután valóban távozott is, Spanyol-Németalföldre –, valamint, megneszelve a spanyolok ellen készülő háborút, felajánlották szövetségüket, és Spanyol-Németalföld elfoglalása esetén Dunkerque kikötőjét a briteknek. (Jó diplomata lévén Mazarin ezzel egy időben tárgyalásokat folytatott a spanyolokkal is egy Anglia elleni szövetségről, ám a spanyol követelések túl nagynak bizonyultak. Így aztán maradt a B terv, az angol szövetség a spanyolok ellen.)

Az angol Államtanács megosztott volt a hadüzenet kérdésében. A kisebbség, John Lambert vezetésével, úgy vélte, a háború értelemszerűen tönkretenné a Spanyolországgal folytatott virágzó angol kereskedelmet, és ennek elvesztése túl nagy ár lenne. A többség azonban a háború mellett volt. Természetesen Cromwell is a háborút akarta, ami el is döntötte a kérdést.

 A háború elsődleges célja a gazdag közép- és dél-amerikai spanyol gyarmatok megszerzése volt. Az angol kémek jelentése alapján a spanyol gyarmatok gyengén védett, az anyaországi uralommal elégedetlen területek voltak, s a britek úgy vélték, talán nem is kell európai területeken háborúba bonyolódniuk a spanyolokkal, elég lesz egy erős flottát, és inváziós csapatokat küldeni a karibi térségbe. Ebből a célból 1654 karácsonyán egy nagy flottát indítottak útnak Barbados felé, William Penn parancsnoksága alatt. A hajókon 3.000 katonát szállítottak, akiket Robert Venables tábornok vezetett. A feladatuk Hispaniola és Kuba elfoglalása lett volna.

A várt eredményt azonban végül nem érték el. A betegségek által megtizedelt, rosszul vezetett angol csapatok kudarcot vallottak Hispaniolán, és végül Jamaicát foglalták el, csak úgy mellékesen, hogy ne térjenek haza üres kézzel. Jamaica később nagy jelentőségre tett szert, akkor azonban a sziget elfoglalását harmadrangú sikernek értékelték. A hadjáratot összességében kudarcnak tekintették, amiért a hazatérő Pennt és Venablest letartóztatták, és börtönbe zárták.William Penn.

William Penn.

 

Eközben Cromwell tovább folytatta a tárgyalásokat a spanyolokkal, hogy húzza az időt, és megakadályozza, hogy azok erősítést juttassanak el a gyarmatokra. Más célja a tárgyalásoknak nemigen lehetett, különben Cromwell nem követelte volna az inkvizíció felszámolását, és a vallásszabadság bevezetését Spanyolországban. (Az angol követelésekre válaszul jegyezte meg a londoni spanyol nagykövet Cromwellnek: „De ugye nem kívánja királyom két szemét is?”) 1654 tavaszán felszereltek egy másik flottát is, melynek feladata az lett, hogy a spanyol partok előtt járőrözve megakadályozzák az utánpótlás eljuttatását a gyarmatokra. Ennek a flottának a parancsnokságát Robert Blake-re bízták.

Blake, akit a sebláz, a vízkór, és a skorbut együttes támadása döntött le lábáról, egészen 1653 végéig családja vidéki házában lábadozott. Decemberben, bár egészsége még nem állt teljesen helyre, ismét szolgálatba lépett a Spitheadnél állomásozó flottánál. A Hollandiával folytatott béketárgyalások ebben az időben már előrehaladott állapotban voltak, s az angol flotta csupán a bresti francia kalózok elleni őrjáratokra futott ki a Csatornára.

A spanyol vizek felé Blake végül 1654 szeptember 29-én futott ki flottájával. Miután Anglia és Spanyolország hivatalosan még nem állt hadban egymással, Blake azt az utasítást kapta, ne kezdeményezzen összetűzést a spanyol hajókkal. Ugyanakkor viszont határozottan fel kellett lépnie az angol kereskedelmi hajózást veszélyeztető észak-afrikai arab kalózokkal szemben, akár fegyverrel is.

Egy cadizi „baráti látogatást” követően Blake bevitorlázott flottájával a Földközi-tengerre, ahol a brit tekintélyt helyreállítandó legelőször is Leghornhoz hajózott. Ezután az angolok egy ideig fel-alá hajókáztak az olasz partok mentén, hogy jelenlétükkel tudatosítsák a Spanyolországot támogató katolikus olasz hercegségekben, kik a tenger igazi urai. Az Antikrisztus követeinek felbukkanása jókora riadalmat keltett a pápai államban is, ahol VII. Sándor pápa, a fenyegető veszedelemre való tekintettel, könyörgő istentiszteleteket tartott.

A flotta ezután az észak-afrikai partokhoz hajózott, ahol 1655 április harmadikán megtámadták a tuniszi flotta támaszpontját, Porto Farina kikötőjét, s elpusztították az ott horgonyzó hajókat. Az angol tárgyalási stílus az újdonság erejével hatott a helyi muzulmán kiskirályokra. Ők korábban már hozzászoktak ahhoz, hogy hajóik biztonságát és elfogott embereik szabadon bocsátását a holland és a velencei kereskedők, de többnyire még a spanyolok is, védelmi pénz fizetésével, és a megfelelő embereknek juttatott megfelelő ajándékokkal biztosítják. A takarékos hollandok, és a többiek is, úgy gondolták, ez még mindig olcsóbb megoldás, mint egy költséges háború. Az angolok viszont úgy gondolták: „Leverünk mindenkit, aki az utunkba áll!”

A látványos tuniszi bemutatónak megvolt a maga hatása. Mikor a brit flotta nem sokkal ezután Tripoliba hajózott, az ottani hatóságok szívélyes fogadtatásban részesítették őket, és a bey készségesen aláírta a szerződést a két ország kereskedelmi együttműködéséről, illetve az angol és holland rabok szabadon bocsátásáról. Ugyanígy tett a többi kalózállam is. A Földközi-tengeren ezután hosszú ideig egyetlen arab kalóz sem merte bántani a brit kereskedelmi hajókat. Blake ezután tett egy kitérőt az Adriára, s ellátogatott Velencébe, ahol uralkodónak kijáró tiszteletadással fogadták.Blake feltételezett szülőháza Bridgewaterben.

Blake feltételezett szülőháza Bridgewaterben.

 

A kifinomult angol diplomácia sikert aratott a spanyoloknál is. Visszatérőben az atlanti vizekre ugyanis Blake hajói befutottak Malaga kikötőjébe, ahol a spanyolok néhány angol tengerészt börtönbe zártak. A tengerészek kiadatására vonatkozó követelést a helyi hatóságok vonakodtak teljesíteni, mire Blake beüzent nekik, ha 24 órán belül nem adják ki az elfogott brit állampolgárokat, földig rombolja Malagát. Természetesen a kitűzött határidőn belül megkapta a tengerészeit. (Ahogy az önelégült viktoriánus történészek az eset kapcsán megjegyezték: „Blake admirális megtanította rá a világot, hogy egy britet senki sem büntethet meg, csakis egy másik brit!”)

Az Atlanti-óceánra visszatérve a flotta, a parancsoknak megfelelően, a Cadiz előtti vizeken járőrözött, hogy megakadályozzák a spanyolokat abban, hogy erősítést küldjenek a Karib-tengerre, és hogy elfogják a gyarmatokról visszatérő Ezüstflotta hajóit, a rajtuk szállított értékes rakománnyal együtt. A briteket természetesen a legkevésbé sem zavarta, hogy Anglia és Spanyolország közt még nem történt meg a hadüzenet, tehát a spanyolok semleges államnak számítottak.

Az angol flotta öt hónapon át cirkált a spanyol vizek előtt, ám a várt kincses hajók nem érkeztek meg. A spanyolok látták a partjaik előtt járőröző brit hajókat, és természetesen volt annyi eszük, hogy ne bízzanak meg az angol semlegességben. Az Ezüstflotta érkezését késleltették, arra számítva, a téli viharok megérkezése előtt az angolok visszavonulnak kikötőikbe. Így is történt.

Az angol flotta 1655 októberében fordult vissza a hazai kikötők felé. Blake a szárazföldön töltötte a telet, és azt tervezte, rossz egészségi állapota miatt végleg visszavonul a szolgálatból. Időközben azonban hivatalosan is kitört a háború a spanyolokkal. A hispaniolai angol kudarcon felbátorodva IV. Fülöp 1656 februárjában hadat üzent Angliának.

Az új háború ismét a szolgálatba való visszatérésre kényszerítette Blake-et, ugyanis egyszerűen senkit sem találtak, aki helyettesíthette volna a flotta élén. (Mások szerint viszont Cromwellék csak igyekeztek őt minél messzebbre eltávolítani a belpolitika közeléből.) Popham és Deane meghaltak, William Penn-t pedig a hispaniolai kudarc után hazatérve bebörtönözték. John Lawson politikailag nem volt megbízható – egy évvel később őt is lecsukták –, Monck pedig visszatért a szárazföldi szolgálatba. Blake régi harcostársai tehát mind eltűntek, így a betegeskedő admirális volt kénytelen ismét átvenni a flotta parancsnokságát. Helyettesként kinevezték melléje Edward Montagu-t, akit Cromwell eredetileg a politikailag megbízhatatlan Lawson megfigyelése miatt helyezett a flottához, afféle politikai tisztként, komisszárként. Sokak szerint egyébként Montagu ugyanezt a szerepet töltötte be Blake mellett is.Robert Blake.

Robert Blake.

 

A háborútól Cromwell egyebek közt azt várta, hogy az majd egységbe kovácsolja a protestáns országokat. Ebbéli várakozásában csalódnia kellett. Egyetlen protestáns ország sem állt melléje, csak később a katolikus franciák és a portugálok. Spanyolországnak viszont sikerült egy katolikus ligát összehozni az istentelen britek ellen.

Blake 1656 februárjában szállt ismét tengerre a Naseby fedélzetén. Rögtön a Cádiz előtti vizekre hajózott, ahol ismét felújította a spanyol kikötő blokádját, és azt kiterjesztette Vigo és Malaga kikötőjére is. Egy ideig tervezte Gibraltár elfoglalását is, de a flotta ellátási zavarai miatt erről végül lemondott. Májusban behajózott a lisszaboni öbölbe, és rákényszerítette IV. János királyt a korábban megkötött békeszerződés ratifikálására, illetve 50 ezer font kártérítés kifizetésére, a korábban Rupert által elfogott angol hajók fejében. A portugálok fogcsikorgatva bár, de engedtek. Az ország 60 éves megszállás után nem sokkal korábban függetlenedett Spanyolországtól, és azóta gyakorlatilag folyamatosan hadban állt a hatalmas szomszéddal. A portugál király tehát jobbnak látta, ha nem szerez még egy ellenséget, ráadásul az angol hadüzenet jótékonyan hatott a spanyolokkal vívott háborúra is, amennyiben a spanyol hadsereg tekintélyes részét elvonta a portugál területekről.

Miután Blake lerombolta a marokkói Salé kikötőjét, melynek kormányzója megtagadta néhány bent horgonyzó genovai hajó kiadatását az angoloknak, szeptember elején visszatért Lisszabonba. Itt értesült a régóta várt Ezüstflotta feltűnéséről, melyet szeptember nyolcadikán, hatórás küzdelemben sikerült szinte az utolsó hajóig elpusztítaniuk, vagy elfogniuk. A flotta felével Blake Cadiz előtt maradt, míg a többi hajó – Edward Montagu gondos felügyelete mellett – óriási zsákmányt szállíthatott haza, melyet 38 szekéren vittek Portsmouth-ból a londoni Tower kincstárába. A zsákmány értéke meghaladta az egymillió fontot. (Aminek a fele se ért el Londonba, mert a zsákmány nagy része útban hazafelé „eltűnt”. Ezek szerint a brit tengerészek – és persze maga Montagu – mégsem állhattak olyan szédítő erkölcsi magaslatokon, ahogy azt a régi brit historikusok állítják.)

1657 kora tavaszán az angolok hírét vették, hogy Mexikóból egy újabb kincsszállító konvoj közeledik a spanyol partok felé, de az angol blokád miatt nem Cádizba, hanem a Kanári-szigetekre, Santa Cruz kikötőjébe futnak be. Blake április 13-án, 25 hajóval indult meg a kikötő felé, ahová 19-én érkezett meg, és másnap reggel már támadásra is indult a bent horgonyzó16 spanyol hajó ellen.

Blake, és rátermett helyettese, Richard Stayner, ismét nagy bravúrt hajtott végre, huszadikán délelőtt benyomultak a két sorban horgonyzó spanyol hajók közé, és félelmetes tűzerejüket ismét közelharcban érvényesítve délután kettőre valamennyivel végeztek. Estére a szél ismét a számukra kedvező irányba fordult, s a parti ütegek heves tüzelése dacára valamennyi angol hajó el tudta hagyni a kikötőt. A támadás elérte kitűzött célját. Blake ugyan megtiltotta a zsákmányolást, viszont elpusztította a teljes spanyol flottát, a hajókon maradt rakománnyal együtt. A korábban a partra kiszállított áru ugyan spanyol kézen maradt – és később a kikötőben elsüllyedt hajók nemesfém rakományát is sikerült nagyrészt kiemelni –, de hajók híján ezt nem tudták eljuttatni Spanyolországba. (Amikor másfél évszázaddal később Nelson ugyanitt kudarcot vallott egy hasonló támadással, bánatosan megjegyezte: „Soha nem leszek egyenrangú Blake-el.” A spanyolok egyébként szintén győztesnek érezték magukat, mert azt hitték, az angolok eredetileg a kikötőt akarták elfoglalni, és csak a helyőrség erős ellenállása miatt mondtak le erről.)A Santa Cruz elleni támadás egy korabeli rajzon.

A Santa Cruz elleni támadás egy korabeli rajzon.

 

Az Admiralitás és Cromwell egyaránt köszönőlevelet küldött Blake-nek, akit Cromwell még egy külön ajándékkal is meglepett. A diktátor a saját arcképét küldte el Blake-nek, aranyozott keretben, gyémántokkal ékesítve. Blake nem fűzött kommentárt az ajándékhoz, pedig érdekes volna tudni, vajon mit gondolt róla?

A Santa Cruz elleni támadás után Blake visszatért a spanyol partok elé, és még négy hónapon át fenntartotta azok blokádját. Egészségi állapota azonban gyorsan hanyatlott, olyannyira, hogy fekvőbetegként már nem tudta ellátni a parancsnoki teendőit sem. Ennek ellenére csak júliusban kapott engedélyt a hazatérésre. A hazafelé vezető úton már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az admirális haldoklik. Blake egyetlen vágya, melynek többször hangot adott, és melyért állandóan imádkozott, ekkor már csak az volt, hogy szeretett szülővárosában halhasson meg. Ez azonban már nem adatott meg neki. Még megérhette, hogy kabinja ablakából megpillantotta az angol partokat, és láthatta az üdvözlésére összegyűlt több ezres tömeget, ám miközben zászlóshajója 1657 augusztus 17-én horgonyt vetett a plymouthi kikötőben, a tengernagy kilehelte lelkét.

Blake urnába helyezett belső szerveit a plymouthi St. Andrew templomban helyezték el, míg bebalzsamozott holttestét Greenwich-be szállították, ahonnan egy fekete bársonnyal bevont bárkán hajóztak fel vele Londonba. A szeptember negyedikén, hatalmas tömeg részvételével megtartott gyászszertartás után – melyen részt vett Blake egész családja, a flotta szinte valamennyi tisztje, London főpolgármestere, valamint Cromwell vezetésével a teljes Államtanács –, a holttestet a Westminster apátságban helyezték örök nyugalomra, az angol királyok síremlékei között.

Az örök nyugalom azonban nem tartott sokáig. A Stuartok visszatérése után Blake holttestét eltávolították a Westminster apátságból, és a St.Margaret templom udvarán, többek közt egykori kollégájával, Richard Deane-el, valamint Cromwell anyjával és lányával, illetve a Hosszú Parlament elnökének, John Pym-nek a holttestével együtt jelöletlen, közös sírba temették. (Egyes források szerint a tengernagy holttestét először a Temzébe hajították, és csak miután néhány régi barátja később onnan kihalászta, temették el titokban.) A sír pontos helye azóta sem ismert.

 Robert Blake szobra.

Robert Blake szobra.

 

Míg az angolok a tengereken és a gyarmatokon harcoltak a spanyolok ellen, a portugálok és a franciák a kontinensen háborúztak azokkal, előbbiek saját hazájukat védelmezve, míg az utóbbiak elsősorban a megszerezni kívánt Spanyol-Németalföldön. A franciák a Santa Cruz-i győzelem után üzentek hadat, és hadseregük Spanyol-Németalföld jelentős részét elfoglalta. A legnagyobb zsákmány az angol flotta által blokád alá vett Dunkirk (Dunkerque) volt, melyet az előzetes egyezményeknek megfelelően átadtak az angoloknak, akik így ismét támaszpontot szereztek maguknak a kontinensen. (Sokáig nem élvezhették, az állandó pénzzavarban levő II. Károly már négy évvel később eladta a franciáknak.)

A háborúnak végül Cromwell 1658 szeptemberében bekövetkező halála vetett véget. A harcok a következő évben gyakorlatilag véget értek, bár a hivatalos békeszerződést a spanyolokkal csak nyolc évvel később írták alá. A diktátor halálakor Anglia az anyagi csőd szélén állt, vagy talán már túl is rajta. A véget érni nem akaró, állandó háborúknak köszönhetően az ország adóssága meghaladta a kétmillió fontot, a fizetetlen flotta és a hadsereg lázadozott, a városokban tömegek éheztek. Megtörtént még az is, hogy Cromwell régóta koplaló testőrei betörtek a konyhára, és felfalták a diktátornak készített ebédet.

Cromwell a fiát, Richardot jelölte ki utódjaként, azonban hamar nyilvánvalóvá lett, hogy az ő képességei nem érnek fel apjáéhoz, és alkalmatlan a kormányzásra. A káosszal, és egy újabb polgárháborúval fenyegető zavaros helyzetet végül Cromwell egyik legközelebbi bizalmi embere, George Monck oldotta meg. Rendkívül ügyes taktikázással egyetlen ütközet nélkül felbomlasztotta és szétzavarta a riválisok seregeit, majd egy úgyszintén nagyon ügyes politikai játszma végén feloszlatta a Parlamentet, és újat hívott össze, melynek tagjait úgy válogatták ki, hogy a királypártiak kerüljenek többségbe. Ezután Monck kapcsolatba lépett Károly herceggel, aki a bredai egyezményben elfogadta a tábornok javaslatait és feltételeit. Az új Parlament 1660 május elsején végül megszavazta a monarchia visszaállítását. (II. Károly jól tudta, mit köszönhet Moncknak. Címekkel, rangokkal, méltóságokkal halmozta el, Monck bárója, Torrington earlje, és Albemarle hercege lett, a térdszalagrend lovagja, udvari főlovászmester, és a hadsereg főparancsnoka. A királytól hétezer fontos évjáradékot kapott, ami akkor hatalmas összegnek számított.)

Néhány békés év elég volt ahhoz, hogy az angolok visszanyerjék határtalan önbizalmukat, optimizmusukat, és küldetéstudatukat. A belpolitikai helyzet, és a költségvetési gondok rendeződését követően kezdték úgy érezni, a westminsteri békével túl sokat engedtek, és túl sokat hagytak meg a hollandoknak, s most jött el az ideje annak, hogy végleg leszámoljanak a holland kereskedők kiváltságos helyzetével. Az egyre komolyabb konfliktushelyzet 1663-ban egy ideig elsimulni látszott, amikor XIV. Lajos bejelentette igényét a teljes Spanyol-Németalföldre. Az angol és holland érdekeket ez egyformán súlyosan érintette, s ellentéteiket félredobva közösen léptek fel a franciákkal szemben. A helyzet azonban gyorsan megváltozott, amikor a hollandokkal rokonszenvező államminiszter, Lord Clarendon megbukott, és helyére régi ellensége, a franciabarát Lord Arlington lépett. Arlington és a király öccse, Jakab herceg, erőteljes sajtókampányt indított a hollandok ellen, ami nem találkozott a király ellenzésével sem. 1664-től az angolok a tengereken ismét elkezdtek kötekedni a holland hajókkal, előkészítve ezzel a következő háborút.

 A holland haditengerészet Maarten Trompról elnevezett fregattja.

A holland haditengerészet Maarten Trompról elnevezett fregattja.

 

Forrás:

 

Bouko de Groot: Dutch navies of the 80 year’s war; 1568-1648

Angus Konstam: Warships of the Anglo-Dutch wars; 1652-74

Előhegyi István: Harcok a tengeri uralomért

Marjai Imre-Pataki Dénes: A hajó története

William Hepworth Dixon: Robert Blake, Admiral and General at Sea

Charles Lee Lewis: Famous old-world sea fighters

Jack Sweetman: The Great Admirals; Command at Sea, 1587-1945

Hajnal István: Az újkor története

 

http://www.british-civil-wars.co.uk/

https://en.wikipedia.org/wiki/First_Anglo-Dutch_War

https://nl.wikipedia.org/wiki/Eerste_Engels-Nederlandse_Oorlog

https://en.wikipedia.org/wiki/Anglo-Spanish_War_(1654%E2%80%931660)

https://nl.wikipedia.org/wiki/Maarten_Harpertszoon_Tromp

 

 

 

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr3117966854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2022.10.31. 10:25:53

Köszönjük szépen! Nehezen érthető, hogy a hollandok miért nem vették komolyabban az angol fenyegetést, de azok meg csődbe hadakozták magukat, kezd derengeni.

Galaric 2022.10.31. 11:47:19

Nagyon érdekes volt ismét az írásod.
Egy kérdées: nincs esetleg tervbe véve egy cikk a hajók legénységéről, altisztekről, tisztekről? Mi volt a feladutuk, hány fő volt a legénység szolgálatonként. Szóval a dolgos hétköznapokról. :)

savanyújóska 2022.11.03. 08:25:59

@Galaric: Volt már ilyen cikk, ha nem is a holland tengerészetről.

htenger.blog.hu/2017/10/20/nelson_flottaja

bz249 2022.11.03. 08:56:37

A 2. es a 3. haboru is jon?

savanyújóska 2022.11.03. 09:16:29

@bz249: Volt ilyen elképzelés, de gondolom már a kommentek számából is lehet következtetni a sorozatot övező teljes érdektelenségre.

axelot 2022.11.03. 10:38:50

@savanyújóska: van aki csak azért nem kommentel, mert ehhez nincs mit hozzátenni. Vagy nem ismeri olyan mélyen a témát, hogy érdemben hozzá tudjon szólni. Én személy szerint akár naponta is szívesen olvasnék újabb epizódot.

valis47 2022.11.03. 13:00:45

@savanyújóska: Szerintem is jó a sorozat, @axelot -hoz csatlakozva. Az érthető, hogy ehhez nem jön annyi hozzászólás, mint a világháborús témákhoz. Azoknál sokkal távolibb időben is.

at900 2022.11.03. 20:10:51

@savanyújóska: Én nagyon élveztem, köszönöm szépen így utólag is! Sajnos a blog.hu-ra folyamatos belépési nehézségeim voltak a szolgáltató tanácsai ellenére is, így nem tudtam hozzászólni.

Galaric 2022.11.04. 06:25:44

@savanyújóska: köszi a linket.
rég volt azért nem emlékszem már rá.
Újra elolvasom. :)

sponge 2022.11.04. 21:19:20

Köszönjük a cikket, élvezet volt olvasni

hel45 2022.11.04. 22:32:17

@savanyújóska: Én nagyon örülnék, ha folytatnàd. Szerintem sokan úgy vagyunk, hogy érdemben nem tudunk hozzászólni, de nagyon is élvezzük olvasni.

szs. · http://szabosandor.blog.hu 2022.11.05. 09:38:44

Csatlakozom az előttem szólóhoz!

omron 2022.11.05. 13:34:44

@savanyújóska: Vagyunk néhányan, akik tudják, hogy volt egy admirálisunk, meg van egy Fa Nándorunk.

amundsen 2022.11.05. 18:28:08

Köszönöm szépen, hogy olvashattam. Sóher ember vagyok, de könyvet sem loptam soha. Ilyen szintért már illene fizetnem. Hogyan tehetem meg?

valis47 2022.11.06. 00:05:57

@amundsen: A bloggazda korábban publikált két e-könyvet (ennyiről tudok), amiket most is meg lehet venni neten.

@savanyújóska: Paypal vagy Patreon támogatási lehetőségre gondoltál esetleg? Van blog.hu-s blog, ahol van Donate gomb, pl. modernwartech.

savanyújóska 2022.11.06. 05:17:20

@valis47: @amundsen: "Paypal vagy Patreon támogatási lehetőségre gondoltál"

Nem hiszem, hogy ezzel a témával pénzt lehetne keresni, különösen ilyen kicsi piacon, mint a magyar. Nagyjából kétszáz rendszeres látogatója van a blognak, és talán néhány tucat, aki hajlandó lenne kisebb összeget is fizetni a tartalomért. Nem éri meg a felhajtást, és nem is vagyok annyira rászorulva egy kis aprópénzre. Ha támogatni akartok, vegyetek a két könyvből – optimális esetben el is lehet olvasni –, és ha tudtok, csináljatok egy kis reklámot a blognak.

hátramozdító 2022.11.06. 09:55:27

Én is nagyon szeretném a folytatást, pont azért, mert nagyon szűk irodalma van ennek a témának, tehát sok az újdonság és az összefüggés. Nagyon szeretem a népszerű témák új megközelítését is, pl. Versenyfutás Norvégiáért, de az ismeretlen vizekre is jó eljutni.

Zs_ 2022.11.06. 22:16:01

Eddig azt hittem hogy csak a (II.) világháborús témák érdekelnek. Ezt a sorozatot olvasva rájöttem hogy nem. Én is örülnék a folytatásnak.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.11.07. 10:21:37

@savanyújóska: Én is ezt hittem a katonai repüléses Youtube csatornával és, hogy majd az angol hozza a pénzt.
A realitás 1000%-ban kijózanító volt.

Az angol csatornám minősége ellenére elveszik a nemzetközi zaj és fostengerben.
Ellenben magyarul döbbenetesen sokan hajlandók a rendszeres tartalmat támogatni főleg , ha extra is van, amit a széles publikum nem kap meg.

(Persze videó formátum az más a blog.hu-hoz képest, de írásban is kiadom a hallássérültek miatt is.)

Érdemes lehet elgondolkoznod ezen. Nekem a Patreon támogatás és egy tényleg nagyon nézett videóval volt már 5 számjegyű havi bevételem. Igaz, hogy egyszer, de volt.

Rajtad kívül senki nem foglalkozok komolyan és pontosan se vitorlás,. se páncélos hajókkal csak a csatahajós podcast, de nagyon ritkán jön mostanában anyaggal. Szóval a piaci rés adottnak látszik, de kell hozzá türelem, hogy jöjjön a siker.

(Támogatója is vagyok annak az szerzőnek is.)

Cymantrene 2022.11.07. 20:35:37

@molnibalage: Jó, hogy le is írod, én jobb szeretem, mint a videót.
Kösz!
(a link nem jó a neved mellett, rákattintva kimarad a : a https mögül. )

Cymantrene 2022.11.07. 20:41:23

Ehhez én sem tudtam sok mit hozzászólni, annyira távoli (pedig egyszer már a wiki bejegyzéseken is átrágtam magam).
De igen élvezetes volt ez a sorozat is, én sem sajnálnék rá egy kis támogatást. Az e-könyveid megvettem, de azoknak elég sovány ára van, nem érzem úgy, hogy ellentételeztem volna azt a már bő tíz évet, amióta olvasom az írásaid.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.11.08. 10:37:01

@Cymantrene: Sajnos a blog.hu szar. Hiába van kijavítva, nem működik a kommentekné, de a saját beállítás oldalamról meg igen...
Vagy csak időbe telik a rendszernek mire átmegy. Mert képernyőn most már ott van a : jel, de a böngészőben látszik, a bal alsó sarokban szar cím.

A copy link meg ezt másolja ki...
https//militavia.blog.hu/

amundsen 2022.11.08. 17:33:46

@savanyújóska: Természetesen veszek . A kétszázas adat szó szerint ledöbbentett.

jkoenig 2022.11.08. 18:02:28

@savanyújóska: melyik 2 könyvről van szó? Linket kaphatnánk hozzájuk? Köszönöm!

savanyújóska 2022.11.09. 13:51:09

@molnibalage: Az orosz–japán könyvnél gondolkoztam rajta, érdemes volna e lefordíttatni angolra, hogy hozzáférjek a nagy piachoz, de szerencsére gyorsan elvetettem az ötletet. Egy valag pénzbe került volna, és hiába nagy a piac, ha nagy a konkurencia is, amivel szemben nem tudnék labdába rúgni.
A Patreonnak utánanézek, párezer forintnak ugyan semmi jelentősége, de lélektanilag jó hatással van az emberre.

@amundsen: A blog követőinek száma az elmúlt hónapokban valamiért nagyot ugrott, 250-ről 290-re.

@jkoenig: A felül található hirdetésekre kattintva is eléred őket, az egyik a Bookline-ra visz, a másik a Libribe, de sok más helyen is kaphatók.

Tóközi Imre 2022.11.09. 21:41:08

@savanyújóska: Nincs itt semmi érdektelenség, szintén jó ideje olvasom a blogot, a két könyved pedig megvettem (nagyon tetszettek). Mindent szeretek, ami hajó és történelem, szóval bármilyen kapcsolódó téma jöhet, és ezt a sorozatot is élvezettel olvastam. Köszönjük a munkád! Tulajdonképpen pusztán ezért a hozzászólásért regisztráltam... :)

savanyújóska 2022.11.10. 07:25:14

@axelot: @hel45: @Tóközi Imre: A kommentek száma csak jelzi azt, amit én a statisztikában is látok, hogy egy vitorlás cikkre jó ha fele annyian rákattintanak, mint egy jó kis nácizásra. Lesz még cikk ilyen témában, de ilyen hosszú sorozatot egyelőre nem tervezek újat.

Oktán Pista 2022.11.10. 11:10:20

@savanyújóska:
"Volt ilyen elképzelés, de gondolom már a kommentek számából is lehet következtetni a sorozatot övező teljes érdektelenségre."

Itt az ideje, hogy röviden a magam részét is hozzátegyem a köszönetekhez, dicséretekhez és biztatásokhoz, amivel eddig túlsűrűsödött magánügyek miatt (házfelújítás és -bővítés, 77 nap tető nélkül hmmmm) maradtam adós.
Kiváló sorozat volt, amire tudtomon kívül mindig is vártam :-)
A holland-angol háború a részemről az ismeretlenség ködébe burkolózott, aminek lusta voltam utánajárni, noha két lényeges dolgot is tudtam róla: egyrészt, hogy hatása nyilván visszavonhatatlanul alakította Európa (sőt, nem túlzás, a világ) történelmét, megvetette Anglia tengeri hatalmának alapját, másrészt pedig, hogy az erről készült festményeken vannak a szemet leginkább gyönyörködtető hajók!
(Ja, meg persze, hogy a Holland Kelet-Indiai Társaság toronymagasan minden idők legértékesebb cége volt)
Alapos és élvezetes munka, jó arányban egyensúlyoz az emészthetőség és a kellő áttekintés között.

A hasonló posztok alatti kevesebb a komment nem az érdektelenség jelének gondolom. Olyan ez inkább, mint a mennyei vacsora utáni csöndes, elégedett emésztés (miközben a háziasszony méltatlankodik, hogy biztosan nem ízlett, mert senki sem dicséri).
Jelen korunkhoz kevésbé nyilvánvalóan, vagy közvetlenül kapcsolódnak ezen események; másrészt valószínűleg - hozzám hasonlóan - mások is kevésbé ismerik, mint pl. a 2. VH-t. Így a motiváció, és a szakértelem is átlagosan kevesebb a véleménnyilvánításhoz.

Egy szó, mint száz, csak így tovább!

Oktán Pista 2022.11.10. 11:14:16

@savanyújóska:
" Egy valag pénzbe került volna," [...] "A Patreonnak utánanézek, párezer forintnak ugyan semmi jelentősége"

Egy Patreonos körbekalapozás pont jó lehet egy szakfordítás finanszírozásához. Nívósabb jutyúberek is csinálják.

Kreitl István 2022.11.12. 20:15:08

@savanyújóska: én úgy vagyok vele, hogy bármi jöhetne, csak jönne gyakrabban :) a második világháborúhoz egyébként lényegesen több foteltábornok/admirális tud hozzászólni, több a háttértudás, ezért is lehet több a komment, mint egy vitorlásos sztorihoz.

Kelepisti · https://military-technology.blog.hu/ 2022.11.16. 21:08:45

Gratulálok! Nagyon nagy és nagyon komoly munka volt. Magam is írok blogot, cikkeket, sőt három könyvet is írtam, tudom mekkora meló volt. Élvezettel olvastam a részeket, sőt kimásoltam és epub-ra is átalakítottam magamnak, hogy egyben is olvashassam.
Emelem kalapom :) ha lenne.
üdvözlettel:

savanyújóska 2022.11.17. 17:03:19

@Kelepisti: Köszi. A cikk jó része ugyan konzervanyag, még a régebbi lapom különböző írásaiból való, de azt is meg kellett írni egyszer.

AkosJaccik 2022.11.23. 09:05:46

Én pl. nagyon hamar elkezdtem favorizálni a nem-világháborús bejegyzéseket (főleg a vitorlás korszakot - nemrég olvastam újra René Trouin du Guay-t, tervezem újraolvasni Suffren-t [pláne, miután hirtelenjében kevertem Surcouf-val... ] -, a kedvencem pedig talán a Jégmezők lovagja), de "érti" az ember, hogy az pörög jobban, ahol oldalakat lehet vitatkozni, hogy a szerző miért angol/német/amerikai/szovjet/japán/piréz szimpatizáns/ellenes. :) A valóságban alighanem igen sokan elsősorban inkább szerzőt járunk ide olvasni, mint konkrét témát.

apro_marosan_petergabor 2022.12.09. 12:06:50

Cromwell = diktátor
Nem mindenütt így olvasni róla...:)

Cymantrene 2022.12.09. 23:11:45

A hajózást ezt megelőző nagy fejezetéről most olvastam egy jó könyvet, nekem nagyon tetszett:
Guilmartin, John F. (2003). Galleons and Galleys: Gunpowder and the Changing Face of Warfare at Sea, 1300-1650. Cassell. ISBN 0-304-35263-2

Jani22 2022.12.28. 21:44:04

@savanyújóska: Szia!

Nem így van, pl. itt vagyok én is, aki nem kommentel, csak olvas.

Nagy élvezettel olvasom a bejegyzéseidet! Nagyon részletes történelmi infókat közölsz, amit élvezettel olvasok.

Nem mindenki tud érdemben hozzászólni, de szereti olvasni. :)

Én várom a folytatását - ennek is. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.12.29. 13:07:57

@savanyújóska: A bejegyzés olvasottsága igen magas. Nekem idén egy bejegyezésem volt ennek olvasottsága felett. Ezt nem nevezném érdektelenségnek.

Amúgy érdemes lenne hangoskönyvként is felmondani ezeket és kitenni YT-re pár képpel oszt csá.
Magyarul konkurenciád kb. semmi vagy max. a csatahajók podcast.

savanyújóska 2022.12.30. 16:04:02

@molnibalage: Apránként azért összejött egy tisztes olvasottság, de eleinte nehezen indult, mert ez a poszt nem került ki Index címlapra. Újabban egyébként is ritkábban kerülök ki, és rendszerint akkor is csak este néhány órára.

gigabursch 2023.01.03. 08:00:29

Köszönöm a sorozatot!

Mint szinte mindig, a kulcsemberek gyermekei általában alkalmatlanok.
Főleg, ha nem feladatokban edződtek, hanem mindig a vezetés árnyékában voltak.

gigabursch 2023.01.03. 08:02:29

@savanyújóska:
Bocs, de nekem az elmúlt két hónapban erőm nem volt a hosszú cikkekre.
Ez szerintem téves elgondolás.

Mindenesetre ha kipihented magad, akkor várós a következő téma.

gigabursch 2023.01.03. 08:33:06

S még egy apróság:

A kor és a téma filmben, holland kiadásban:

Az Admirális
www.youtube.com/watch?v=54DjFDQzgFE

apro_marosan_petergabor 2023.01.27. 13:37:43

@savanyújóska: Pl. Királygyilkosként, no meg a rövid életű angol köztársaság vezetőjeként...
süti beállítások módosítása