Hét tenger

A törekvés nem nyugszik - Az Ark Royal története 02.

2021. február 13. 15:09 - savanyújóska

A hajó

A húszas évek elejére a repülőgép-anyahajó már elismert hadihajótípus volt, olyannyira, hogy a washingtoni flottaszerződés is külön foglalkozott a rájuk vonatkozó korlátozásokkal. Az egyezmény értelmében az anyahajók legnagyobb vízkiszorítása 27 ezer tonna lehetett, kivéve a csatahajókból átépített egységeket, melyekből az aláíró haditengerészetek számára kettőt-kettőt engedélyeztek, és amelyek legfeljebb 33 ezer tonnásak lehettek. Mivel az általános vélemény az volt, az anyahajóknak erős tüzérséggel is rendelkezniük kell, hogy meg tudják védeni magukat a felszíni hadihajókkal szemben, szabályozták a legnagyobb kalibert is, mely az anyahajók esetében 203 mm lehetett. A hajókat 20 év szolgálati idő után lehetett újakra cserélni.

Az egyezmény a Royal Navy számára a kategóriában összesen 135 ezer tonnányi hajóteret engedélyezett. A húszas évek végére a briteknek összesen hat anyahajójuk állt szolgálatban – az Argus, a Hermes, az Eagle, a Furious, a Courageous, és a Glorious – melyek összesen 115 ezer tonnányi hajóteret tettek ki. Lehetőség lett volna tehát arra, hogy egy hetedik, húszezer tonnás hajóval is kiegészítsék az állományt. 1924-ben a flotta már javasolta ennek a hajónak a megépítését, a szűkös költségvetés azonban nem nagyon tette lehetővé azt, így aztán a kényszerből erényt kovácsolva inkább igyekeztek a meglevőkkel tapasztalatokat szerezni, hogy azok alapján majd a lehető legmodernebb anyahajót tudják megépíteni, ha ennek eljön az ideje.

1930 végén érkezett el az idő, amikor a Royal Navy vezetése úgy érezte, az anyahajókkal szerzett tapasztalatokat ideje a gyakorlatban is kamatoztatni, és megépíteni végre ezt az új, modern hajót. Az ekkoriban beinduló német és japán flottafejlesztések hatására végül a vonakodó pénzügyminisztérium is rábólintott a tervekre, és az 1934-es költségvetési év keretei közé beillesztették a flotta új anyahajójának építési költségeit is. Az új hajó építése elől tehát elhárultak az elvi akadályok, és megindulhatott a tervezés.

Az új anyahajó paramétereinek meghatározására létrejött bizottság 1931 április 15-én ült össze először. A bizottság tagjai, Reginald Henderson ellentengernagy, illetve Henry Brownrigg, és Dashwood Moir sorhajókapitányok, mind korábbi anyahajó parancsnokok voltak. A tervezés során nemcsak a saját hajókkal szerzett tapasztalatokat vették figyelembe, hanem a Lexington osztályú amerikai anyahajókat is, melyek kategóriájukban akkor kétségkívül a világ legmodernebb és legerősebb egységei voltak.A Lexington és a Saratoga, a korabeli etalonok.

A Lexington és a Saratoga, a korabeli etalonok.

 

A vízkiszorítás adott volt, a washingtoni szerződés 27 ezer tonnát engedélyezett az anyahajók számára. (Az új hajó szolgálatba állítását követően az Argust leselejtezték volna, így nem lépték volna át a 135 ezer tonnás keretet.) A britek azonban nem használták ki teljesen az engedélyezett vízkiszorítást, mivel már évek óta szorgalmazták ennek 23 ezer tonnára való csökkentését. Javaslatukat ugyan a többi haditengerészet elutasította, ám az angolok ennek ellenére szerettek volna jó példát mutatni, és saját anyahajóik részére csak 23 ezer tonnás vízkiszorítást engedélyeztek. A stréberkedés mellett erre más okuk is volt, igazodniuk kellett ugyanis a máltai és a gibraltári dokkok méreteihez, melyek ennél nagyobb hajókat nehezen tudtak volna befogadni. (A 23 ezer tonnás korlátozást a briteknek végül az 1936-os londoni konferencián sikerült elfogadtatniuk a többiekkel, az egyezmény azonban nem volt hosszú életű. 1939-re gyakorlatilag már mindenki felrúgta a korábbi tengerészeti konferenciák összes korlátozását.)

A bizottság először a hajó sebességét határozta meg. Az anyahajónak lépést kellett tartani az őt kísérő cirkálókkal, és gyorsan el kellett tudnia menekülni a túl közelre kerülő ellenség csatahajók elől. Ehhez tartós menetben legalább 27 csomós sebességet kellett tudnia tartani, és a hajtóművek teljes kapacitásával rövidebb időre el kellett érnie a 32 csomós sebességet is. Kívánatos hatótávolságként tízezer mérföldet állapítottak meg.

A repülőgépek számát illetően az volt a vélemény, 42 repülőgép elegendő lesz, ugyanis a Courageous osztályú anyahajók is ennyivel voltak felszerelve. A nehézkes fel és leszállási rendszer miatt akkoriban úgy gondolták, egyszerre úgyis legfeljebb csak 15-20 repülőgépet tudnak indítani, ennyi vehet részt egy légicsapásban, felesleges tehát sokkal több gépet bezsúfolni a hajókra, hiszen úgysem tudják kihasználni őket. A biztonságos fékező rendszerek hiányában a repülőfedélzeten nem lehetett egyszerre indítani és fogadni a gépeket, leszálláskor a felszállópályát biztonsági okokból ki kellett üríteni. Ugyancsak biztonsági okokból a leszálló repülőgépet azonnal levitték a hangárba, és a következő leszálló gépet csak ezután fogadták. A leszállás így igen lassú folyamat volt, és ha tucatnyinál több gép várt egyszerre leszállási engedélyre, fennállt a veszélye annak, hogy az utolsóknak kifogy az üzemanyaga, mielőtt még fogadni tudnák őket.A Courageous, a jól látható kétszintes repülőfedélzettel.

A Courageous, a jól látható kétszintes repülőfedélzettel.

 

A Courageous osztályon a problémát a kétszintes repülőfedélzettel próbálták valamennyire orvosolni. A hajó orrában, a felső fedélzet alatt egy szinttel, volt egy második felszálló fedélzet is, melyről közvetlenül a hangárakból tudták indítani a gépeket. Az anyahajó így akkor is indítani tudta repülőgépeit, ha a felső fedélzeten éppen folyt az előző hullámból visszatérő gépek leszállása. Ez az alsó repülőfedélzet azonban csak a kisebb vadászgépek indítására volt alkalmas, és erősebb hullámzásban nem volt biztonságos.

Henderson tengernagy volt az, aki ragaszkodott a repülőgépek számának növeléséhez. Úgy vélte, az új fékezőberendezések, melyeket ekkoriban teszteltek a Courageous-on, megoldják ezt a kérdést, biztonságosabbá és gyorsabbá teszik a leszállást, míg a felszállási hosszt a szintén új fejlesztésű katapultokkal lehet jelentősen lecsökkenteni. A technológiai újdonságoknak köszönhetően elvileg már egyetlen repülőfedélzeten is megoldható volt egy időben indítani, és fogadni a repülőgépeket.

A hajó általános felépítésénél egyértelmű volt, hogy az Eagle-en már jól bevált sziget mintájú felépítményt fogják alkalmazni. Úgyszintén egyetértés volt abban, hogy a füstelvezetést is az itt használt módon, egy hagyományos kéményen keresztül fogják megoldani, mivel a Furiouson kipróbált oldalsó füstelvezetés nyilvánvalóan sokkal rosszabb megoldás volt.

Egyetértés volt abban is, hogy a hajóra a Courageous osztályon is használt kétszintes hangárt építsenek, de a felvonók számáról már megoszlottak a vélemények. Végül arra a következtetésre jutottak, az anyahajóra két repülőgép-lift is elegendő lesz, és egy vagy két kisebb felvonó a bombák és torpedók szállítására. Először a Courageous osztályon használt lifteket akarták adaptálni az új hajóra is, de aztán úgy vélték, a nagyméretű, 14×14 méteres liftek túl nagy helyet foglalnak el a fedélzeten, ahol használatuk közben sem fogadni, sem indítani nem lehet a gépeket. Miután ekkoriban terjedt el a felhajtható szárnyak használata, az új felvonókat később úgy tervezték, hogy a gépeket felhajtott szárnyakkal tudja szállítani. A liftek szélességét így csaknem a felére tudták csökkenteni, vagyis azokat a fedélzet két oldalán úgy tudták elhelyezni, hogy a fedélzet másik oldala még a felvonók használata közben is szabad maradt a fel, és leszálló gépek számára.Az Ark Royal repülőfedélzete. A hátsó lift éppen egy Fulmart hoz fel a hangárból.

Az Ark Royal repülőfedélzete. A hátsó lift éppen egy Fulmart hoz fel a hangárból.

 

A csöves fegyverzettel kapcsolatban sem voltak viták. A még ekkor is uralkodó véleménytől eltérően a bizottság tagjai úgy gondolták, az anyahajónak nincs szüksége nagykaliberű fegyverzetre. Egy anyahajó fegyvere maga a repülőgép, és a fő fenyegetést nem az ellenséges cirkálók, hanem az ellenséges repülőgépek jelentik számára. Ennek megfelelően szóba sem került a 15-20 centis cirkálólövegek használata, a hajót 16 darab 130 mm-es ágyúval szerelték volna fel, melyek egyaránt használhatóak voltak felszíni és légi célpontok ellen. Ez igen erős légvédelmi kapacitást jelentett, és a 130 mm-es kaliberű ágyúk már hatásos fegyverek lettek volna az ellenséges rombolókkal, vagy könnyűcirkálókkal szemben is. A hajó könnyű légvédelmi fegyverzetét két négycsövű 40 mm-es (a korabeli meghatározás szerint kétfontos), és nyolc négycsövű 12,7 mm-es légvédelmi gépágyú alkotta volna.

Bár az anyahajók fő védelmének a hajók repülőgépeit, és a nagy sebességet tartották, az új hajót erős páncélzattal is el akarták látni. Ennek erősségét az anyahajókon használt korabeli repülőgépek által szállítható fegyverzethez méretezték. Akkoriban a haditengerészeti repülőgépek legfeljebb 500 fontos, vagyis 227 kilós bombákat szállíthattak, a légitorpedók robbanótöltete pedig általában 200 kilót nyomott. Az ehhez méretezett páncélzat a fedélzeten, és a gépházakat védve a vízvonalon 51-76 mm vastag lett volna, míg a torpedóvédő válaszfal vastagsága 37 mm.A Lexington 203 mm-es lövegtornyai.

A Lexington 203 mm-es lövegtornyai.

 

1931 december kilencedikén a bizottság három vázlattervet nyújtott be elbírálásra az Admiralitásnak. Az első két tervezet küllemre erősen hasonlított a Courageous osztályhoz, mivel ezeknek is kétszintes repülőfedélzetük volt. A kémény és a sziget már ekkoriban is szokatlan módon a fedélzet bal oldalán került volna elhelyezésre. A harmadik, „C” jelű terv az Eagle mintájára egyetlen, a hajó teljes hosszában végighúzódó repülőfedélzettel rendelkezett, és az orr teljesen zárt kialakítású volt.

A három tervezet paraméterei egyébként azonosak, vagy erősen hasonlóak voltak. A 22-23 ezer tonnás vízkiszorítású hajók teljes hossza 240-248 méter, szélességük 28 méter, merülésük pedig 7 méter volt. A repülőfedélzet hossza az első két hajón 185 méter volt, az orrfedélzeten, egy szinttel lejjebb beépített második repülőfedélzeté pedig 45-48 méter. A harmadik terven viszont az egyetlen, 233,6 méter hosszú repülőfedélzet szinte a hajó teljes hosszára kiterjedt. Mindhárom hajóra kétszintes hangárt építettek volna, melyek 60 repülőgép tárolására voltak alkalmasak.

A hajtóművek teljesítménye, és a hatótávolság mindhárom tervezeten eltérő volt. Az első, „A” jelű terv 120 ezer lőerős hajtóművekkel volt felszerelve, melyek 32,5 csomós sebesség elérését tették lehetővé, viszont a háromezer tonnás üzemanyagkészlettel a hatótávolság csak 6.650 mérföld volt. A másik két hajó 90 ezer lóerős hajtóművekkel lett volna felszerelve, és 30,75, illetve 30,5 csomós sebességre lettek volna képesek. Az üzemanyagkészlet a „B” tervnél 4.100 tonna, a „C” terven 4.200 tonna volt, mely mindkét esetben 7.600 mérföldes hatótávolságra volt elég.

Az 1931-es A és C jelű tervezet.

Az 1931-es A és C jelű tervezet.

 

Bár utólag egyértelműnek tűnik, hogy a három tervezet közül az egyetlen repülőfedélzettel rendelkező „C” változat volt a legmodernebb, és a megvalósításra leginkább érdemes, ez akkor nem mindenki számára volt ilyen nyilvánvaló. Az Admiralitáson kezdetben inkább a kétszintes repülőfedélzetet pártfogolták, úgy gondolva, egy ilyen kialakítással lenne legjobban biztosítva az egyidejű fel és leszállás lehetősége, valamint megspórolhatnák vele az új, bonyolult felépítésű és drága fékezőberendezéseket és katapultokat, s ezzel is csökkenthetnék a költségeket. Mások, szintén a spórolás végett, a sebesség két csomóval való csökkentését javasolták, ami kisebb teljesítményű hajtóműveket igényelt volna.

A sebesség csökkentését végül az amerikai példára hivatkozva vetették el. Az angolok ekkor már jó ideje félszemmel állandóan az amerikaiakat figyelték, és őket utánozták, márpedig a Lexington osztályú anyahajók 33 csomós sebességre voltak képesek, az ekkoriban épülő Ranger pedig 29,5 csomóra. A britek úgy vélték, ők sem érhetik be kevesebbel, és a 30-32 csomós sebességhez ragaszkodniuk kell.

Némi vita után végül elvetették a kétszintes repülőfedélzetet is, vagyis végül a „C” változat mellett döntöttek. (Talán szintén az amerikai etalon hatására.) Viszont hogy az egyetlen repülőfedélzeten is gyors legyen a gépek mozgatása, az eredeti két felvonó helyett hármat javasoltak. Mivel az eredeti, széles liftek így már túl nagy helyet foglaltak el, szélességüket ekkor csökkentették a felére, úgy gondolva, a repülőket úgyis csak felhajtott szárnyakkal fogják szállítani, és így a keskenyebb liftek is megfelelőek lesznek. A felvonók számának növelésére már csak azért is szükség volt, mert a végleges terveken a repülőgépek számát is tovább növelték, 72-re.

A jobb stabilitás érdekében a hajó szélességét egy méterrel megnövelték, és csökkentették a fő fegyverzet csőszámát is. A Lordok 14 darab 130 mm-es ágyú beépítését javasolták, amivel ismét súlyt csökkentettek, ami a stabilitást is javította volna. Legalábbis elvileg, ugyanis a tervezés utolsó stádiumában a lövegeket végül áthelyezték az oldalerkélyekről a repülőfedélzet két szélére, vagyis azok magasabbra kerültek. Végeredményben az új lövegelrendezés valamivel rontotta a hajó stabilitását, a metacentrikus magasság így a standard vízkiszorítás mellett csak 1,15 méter lett volna.A Courageous osztály három anyahajója Máltán.

A Courageous osztály három anyahajója Máltán.

 

Az eredeti elképzelések szerint a hajó gerincfektetésére 1933-ban, szolgálatba állítására 1936-ban került volna sor. Az építés a finanszírozási problémák miatt végül több mint egy évet csúszott, a pénzügyminisztérium ugyanis csak az 1934-es költségvetési évben hagyta jóvá az építéshez szükséges összeg utalását. Az anyahajó nem egyedi példány lett volna, 1936 és 1947 között további négy egység építését kezdték volna el, hogy ezekkel váltsák le az Argust, a Hermest, és a Courageous osztály három hajóját.

A részletes tervdokumentációt a haditengerészet tervezési osztályának vezetője, Sir Arthur Johns irányította csoport készítette el. Menet közben még néhány módosítást hajtottak végre a terveken, például növelték a fedélzeti fegyverek lőszerkészletét, és a repülőgépek számára a hajón tárolt bombák és torpedók, illetve az üzemanyagkészlet mennyiségét. Változtattak a fő fegyverzet kaliberén is. A 130 mm-es ágyúkkal végzett lövészetek eredményei alapján az Admiralitás úgy találta, a löveg túl nehéz, tűzgyorsasága pedig túl alacsony ahhoz, hogy hatékony fegyver legyen az anyahajókon. Helyette inkább a 120 mm-es kalibert javasolták, és mellettük még négy darab nyolccsövű Pom-pom-ot helyeztek volna el a hajón.

Az anyahajó terveit az Admiralitás 1934 június 21-én hagyta jóvá. Ugyanezen az ülésen született döntés a hajó elnevezéséről is. Bár az új anyahajónak eredetileg a Mercury nevet akarták adni, a hajó végül az Ark Royal (Királyi Bárka) nevet kapta. Az addig ezt a nevet viselő hidroplán-anyahajót átkeresztelték a Pegazus névre. A hajó jelmondata a később nagyon találónak bizonyuló „Zeal Does Not Rest” lett. (Hozzávetőleges fordításban: A törekvés nem nyugszik.)A véglegesnek szánt 1934-es tervezet.

A véglegesnek szánt 1934-es tervezet.

 

A teljes tervdokumentáció 1934 novemberében készült el. Következő év februárjában a terveket átadták az építéssel megbízott Cammell Laird and Company Ltd. tisztviselőinek, akik elkészítették a költségvetést, és leadták a rendeléseket az építéshez szükséges szerkezeti elemeket legyártó acélgyáraknak. Az építés költségei végül 3,3 millió fontra rúgtak, vagyis a csatahajók után az új anyahajó volt a Royal Navy legdrágább egysége. Az egy tonnára eső építési költségeket tekintve viszont a hajó az olcsóbbak közé tartozott. Az anyahajó nagyjából tonnánként 150 fontba került, míg egy cirkáló körülbelül kétszázba, egy Nelson osztályú csatahajó pedig tonnánként 227 fontba. (Egy Queen Elizabeth osztályú csatahajónak csak a korszerűsítése több mint kétmillió fontba került.)

A költségvetés elfogadása után a haditengerészet 1935 április 17-én írta alá a szerződést a Cammell Laird-el. A hosszas előkészítő munkák után a hajó építése szeptember 16-án reggel kezdődött, a Cammell Laird Birkenhead-i hajógyárában. A gerinc első darabját a hajógyár igazgatójának 12 éves kislánya helyezte a sólyára.

Az Ark Royal a sólyán, a  vízrebocsátás előtt.

Az Ark Royal a sólyán, a vízrebocsátás előtt.

 

Az Ark Royal valóban egyesítette magában azokat a tapasztalatokat, melyeket a britek az anyahajókkal az előző évtizedben szereztek. Forradalmi konstrukciónak talán túlzás lenne nevezni, de elkészülte idején mindenképpen a kor legmodernebb, műszaki megoldásaiban jövőbe mutató anyahajója volt, mely mintaképe lett az utána következő generációnak.

A modernség egyik jele volt, hogy a hajó építésénél nagymértékben alkalmazták az ekkoriban még nagy újdonságnak számító villanyhegesztést. A hajótest szerkezetének körülbelül 65 százaléka hegesztéssel készült, beleértve a belső válaszfalakat, a külső lemezelést, és a fedélzeteket, kivéve a hagyományos szegecseléssel készült repülő és hangárfedélzeteket. A hajó teljes orr része is hegesztéssel készült. A szegecsek mellőzésével körülbelül 500 tonna súlyt spóroltak meg, amit a vázszerkezet és a páncélzat erősítésére fordítottak.

A villanyhegesztés ilyen széles körű alkalmazása egyrészt nagyon modern vonás volt, másrészt viszont jelzi, hogy az Admiralitás másodrendű egységként tekintett az új hajóra. A szegecselt és hegesztett alkatrészek szerkezeti szilárdságát ugyanis az Admiralitás szakértői hivatalosan is megvizsgálták, és úgy találták, hogy minden szempontból a szegecselt elemek a jobbak. Ennek megfelelően a csatahajók építésénél a hegesztést szinte egyáltalán nem is használták, a hajók gyakorlatilag teljesen szegecseléssel készültek. Az anyahajókkal szemben tehát nem támasztottak olyan követelményeket, mint a csatahajókkal vagy a cirkálókkal szemben, és a villanyhegesztést nem a korszerűség jegyében használták, hanem alighanem csak egy „itt ez is jó lesz” megfontolás alapján.

A hajótest elégtelen belső felosztása is arra látszik utalni, a tengernagyok nem foglalkoztak különösebben az anyahajókkal, és nem tartották fontosnak, hogy azok ugyanolyan magas színvonalat képviseljenek, mint a csatahajók. A hajótestet vízzáró keresztválaszfalakkal 12 rekeszre osztották, ami egy ekkora hajó esetében nem tekinthető különösebben soknak. A nagyjából ugyanilyen hosszú King George osztályú csatahajók teste például 19 rekeszre volt tagolva. Az Ark Royal vízzáró válaszfalai ráadásul csak az alsó hangárfedélzetig értek, öt méterre a vízvonal fölé.Az Ark Royal bordametszetei.

Az Ark Royal bordametszetei.

 

Az egyetlen, és a hajó teljes hosszában végighúzódó repülőfedélzet mellett a hajótest másik, ennyire nem szembetűnő jellegzetessége volt, hogy a hangárakat a hajótest belsejében helyezték el. A korabeli gyakorlat ugyanis inkább az volt, hogy a hangárakat, és tetejükön a repülőfedélzetet, egyszerűen csak felépítményként építették rá a hajótestre. A legtöbb korabeli anyahajó félkész csatahajókból lett átépítve, úgy, hogy fogták a főfedélzetig kész hajótestet, és ráépítettek még egy vagy két szintet, mintha a hajó teljes hosszát és szélességét lefedő felépítményt helyeznének el a hajótesten. Talán innen ered ez a megoldás, amit az amerikaiak későbbi, már eleve anyahajónak tervezett egységeiken is alkalmaztak.

A britek azonban nem ezt a megoldást követték, hanem a Hermes mintájára egészen a repülőfedélzetig felvitték a bordázatot, vagyis az egész hajó kompakt egységet képezett. A hangárak tehát nem a hajóra voltak ráépítve, hanem a hajóba voltak beépítve. Ez értelemszerűen sokkal szilárdabb, sérülésállóbb hajótestet eredményezett, viszont azon az áron, hogy a hangárak alapterülete jóval kisebb lett, mint a másik módszer szerint épülő hajókon, hiszen azok nem terjedtek ki a hajótest teljes szélességére. Az Ark Royal két hangárfedélzeten kevesebb gépet tudott szállítani, mint a hasonló méretű amerikai anyahajók egyetlen hangárfedélzeten. A későbbi háborús tapasztalatok azonban megerősítették, az így épült hajók – különösen a későbbi egységek, melyeknél a repülőfedélzetet is páncélozták – sokkal masszívabbak, és több sérülést elviselnek, mint a hagyományos hangárfedélzettel épült, gyengébb szerkezetű anyahajók. (Erre példa például az amerikai Franklin, melyet 1944 októberében két 250 kilós bomba talált el. A bombák a hangárfedélzeten tüzeket, és olyan súlyos másodlagos robbanásokat okoztak, amik kis híján végeztek az anyahajóval. A legénység vesztesége közel 50 százalékos volt, a hajón a különböző források szerint 1000-1200 tengerész vesztette életét, vagy sebesült meg. Ellenpélda pedig az angol Illustrious, mely 1941 januárjában legalább nyolc 250-500 kilós bombatalálatot kapott, de 200 fős emberveszteséggel önerőből futott be Máltára, majd hajózott Alexandrián keresztül az Egyesült Államokba nagyjavításra.)A megdőlt, és égő Franklin.

A megdőlt, és égő Franklin.

 

A hangárakat így kétoldalt közrefogta a „gallery deck”, a hangárak, és a hajó oldala közti terület. Ez csökkentette a hangárak szélességét, viszont növelte azok védettségét, hiszen így a teljes hangár zárt, és minden irányból védett terület volt. A „gallery deck” helyiségeiben főleg raktárakat, és különféle javítóműhelyeket helyeztek el.

A repülőfedélzet alatt két szinten építették be a hangárakat, a felső hangárfedélzet teljes hossza 172 méter, az alsóé 138 méter volt. Mindkét hangár 18,3 méter széles, és 4,88 méter magas volt, teljes alapterületük 4.884 m2. A hangárakat természetesen nem tagolták keresztválaszfalakkal, hiszen azok teljes hosszában tudni kellett mozgatni a gépeket, de hogy a tűzveszélyt csökkentsék, szekciókra osztották őket, melyeket könnyen elhúzható, tűzálló acél vagy azbeszt függönyökkel választottak el egymástól.

A kétszintes hangárnak köszönhetően az Ark Royal rendkívül magas építésű volt. A repülőfedélzet a normál vízkiszorítás mellett 17,1 méter magasan volt a vízvonal felett. Mint általában az ilyen hajókon, a hatalmas oldalfelület az Ark Royalon is remek támadási pontot nyújtott a szélnek, ami azzal a következménnyel járt, hogy kis sebességnél a hajó szinte kormányozhatatlan volt, hacsak nem volt teljes szélcsend. Kikötőkben való manőverezésnél az anyahajó így állandóan a vontatók segítségére szorult.A Victorious zsúfolt hangárja.

A Victorious zsúfolt hangárja.

 

A 19 mm vastag, nagy szakítószilárdságú Ducol acéllemezekből készült 243 méter hosszú, és a legszélesebb ponton 29,3 méter széles repülőfedélzet nagyobb volt, mint bármelyik másik, a háború előtt vagy alatt épített angol anyahajón. A fedélzet 24 méterrel volt hosszabb a vízvonalhossznál, és 36 méterrel hosszabb a gerinc hosszúságánál, ugyanis az orr, és különösen a tat messze kinyúlt a víz fölé. Minden felszerelést, ami a repülőgépek tevékenységét zavarhatta volna, mint az antennák, daruk, fényszórók, szélfogók, nem fix, hanem lehajtható, vagy behúzható kivitelben készítettek el. Az éjszakai leszállásokhoz a repülőfedélzet beépített lámpasorral is fel volt szerelve.

Az orr teljesen zárt, áramvonalas kialakítású volt, ami jobb tengerállóságot adott a hajónak, és csillapította a repülőfedélzet felett, illetve a hajótest mellett és mögött menet közben kialakuló légörvényeket, ami különösen a leszálló gépek dolgát könnyítette meg.

A hajó felépítményét, a kisméretű „szigetet”, a szokásos módon a repülőfedélzet jobb oldalán helyezték el. A kéményen kívül itt volt egyebek közt a parancsnoki híd, a navigációs híd, a meteorológiai állomás, és néhány kis készenléti kabin (sea cabin) a magasabb rangú tiszteknek, hogy bevetésen mindig a híd közelében legyenek, és ne a viszonylag messze levő tiszti lakosztályokból kelljen a hídra rohangálniuk, ha szükség van rájuk. A felépítmény súlyát a hajótest aszimmetrikus kialakításával kompenzálták, a bal oldal a középvonaltól számítva kicsit szélesebb volt, mint a jobb.

Az Ark Royal hosszmetszete. Pirossal jelölve a páncélozott részek.

Az Ark Royal hosszmetszete. Pirossal jelölve a páncélozott részek.

 

A páncélzat erősnek volt tekinthető, bár viszonylag kis területet védett csak. A 12,7 mm-es alátétlemezre szerelt 114 mm vastag páncéllemezek 95,1 méter hosszan védték a hajó oldalát, vagyis a páncélöv fedte a vízvonalhossz 45 százalékát. Az övpáncél magassága nem volt mindenhol egyforma. A nagyrészt 4,88 méteres magasságot a kazánházaknál 7,47 méterre növelték, hogy a páncél védje a füstcső kivezetéseket is. A páncélöv két végét egy-egy 87 mm vastagon páncélozott keresztválaszfallal zárták le.

A páncélfedélzet szokatlan módon három szinten volt beépítve, vagyis nem egyforma magasságban húzódott végig a hajó hosszában. A kazánház felett az alsó hangárfedélzet kapott 63 mm vastag páncélzatot, a gépházak felett a felső hangárfedélzet. A lőszerraktárak, és a repülőgépek üzemanyag tárolói felett a páncélfedélzet a vízvonal magasságában volt, vastagsága itt elérte a 87 mm-t, viszont nem fedte a hajó teljes szélességét, csak a torpedóvédő válaszfalak közötti területet. (Más források szerint a páncélfedélzetek vastagsága mindenhol 87 mm volt.) A számítások szerint a fedélzeti páncél védelmet adott a háromezer méter magasságból ledobott 250 kilós, és az ezerötszáz méterről ledobott 500 kilós bombákkal szemben is.

Henderson tengernagy, aki közben az Admiralitás Harmadik Lordja lett, már építés közben javasolta, hogy páncélozzák az anyahajó repülőfedélzetét is. A mérnökök számításai azonban azt mutatták, a javasolt 51 mm vastag fedélzeti páncélzat legalább ötszáz tonnával megnövelné a hajó súlyát, amivel a vízkiszorítás túllépné a londoni konferencián éppen ekkoriban elfogadott 23 ezer tonnás limitet. Ezenkívül hogy a stabilitás ne csökkenjen, közel fél méterrel meg kellett volna növelni a hajótest szélességét, és átrendezni a felvonók elhelyezését is. Miután az Ark Royal építése ekkor már előrehaladott állapotban volt, a szükséges változtatások az építés komoly késedelmét, és a költségek drasztikus növekedését vonták volna magukkal, így a javaslatot végül elutasították. (A későbbi angol anyahajókat viszont már eleve páncélozott repülőfedélzettel tervezték.)Az Ark Royal, és a csak egyszintes hangárral épült Illustrious keresztmetszetrajza.

Az Ark Royal, és a csak egyszintes hangárral épült Illustrious keresztmetszetrajza.

 

Az anyahajón ezeken kívül csak a kormánykamrát páncélozták, melyet oldalt 63, felül 87 mm vastag lemezekkel védtek.

A torpedók elleni védelmet az amerikai minta alapján készült „szendvics” rendszerrel oldották meg, vagyis a torpedók és aknák robbanása által keltett víz alatti lökéshullámot több, függőlegesen beépített válaszfallal akarták felfogni. A válaszfalak közti rekeszeket felváltva üresen hagyták, illetve olajjal vagy vízzel töltötték fel. Az elképzelés szerint a rendszer rugalmas ellenállása felfogta és elnyelte volna a robbanás lökéshullámát, még mielőtt az elérte és átszakította volna a hajó belső részeit védő utolsó válaszfalat is.

Az Ark Royal torpedóvédelmét három, függőlegesen beépített válaszfal biztosította. Ezek közül a középső volt a páncélozott torpedóvédő válaszfal, mely 37 mm vastag, hegesztett Ducol lemezekből készült. A hajó oldala és az első válaszfal – tulajdonképpen a kettős fenék két oldala – közti 0,76 méter széles rekeszeket üresen hagyták, a következő, 2,3 méter széles rekesz olajtárolóként funkcionált, míg a harmadik, körülbelül egy méter szélességben, ismét üres volt. A rendszer legnagyobb mélysége a főbordánál 4,08 méter volt.

A torpedóvédő rendszer a számítások szerint képes volt akár 750 font (345 kg) TNT robbanását is kibírni, ennyi volt ugyanis a legerősebb korabeli angol torpedók robbanótöltetének tömege. Ez nagyon impozáns adat, a későbbi események azonban nem igazolták a számítások helyességét. Az Ark Royalt elsüllyesztő német torpedó robbanótöltete ugyanis csak 280 kg volt, a robbanás mégis simán átütötte az egész torpedóvédő rendszert, és hatalmas kiterjedésű sérülést okozott, noha a torpedó a hajó közepén csapódott be, ahol a rendszer mélysége a legnagyobb volt. (Igaz, a nagy mélységre állított torpedó a várakozásokkal ellentétben nem a hajó oldalánál, hanem alatta robbant.)

Az Ark Royal egyik gépháza.

Az Ark Royal egyik gépháza.

 

Az Ark Royal meghajtásáról három Parsons turbina gondoskodott, melyekhez hat darab, 28 att üzemi nyomáson dolgozó Admiralty kazán szolgáltatta a gőzt. A háromcsavaros elrendezés teljesen szokatlan volt a Royal Navynél, és csak a kényszerű súlymegtakarítás vitte rá a briteket, hogy alkalmazzák ezt az egyébként a német haditengerészetnél elterjedt elrendezést.

Az anyahajó hat kazánját mind egyetlen rekeszben helyezték el, melyet két hosszanti válaszfallal tagoltak három kazánházra. A gyenge válaszfalak vízzárósága persze közel sem volt olyan jó, mint a keresztválaszfalaké. Ugyanígy egyetlen rekeszben építették be a három turbinát is. A gépészeti elrendezés újabb gyenge pontja volt a füstcsövek kivezetése. A hat kazánból ugyanis egyetlen, a kétszintes hangár miatt nagyon alacsonyan fekvő füstcsőbe vezették a füstgázokat, és ezt vezették ki aztán a kéménybe. Mindez szokatlan, és első látásra is komoly kockázatot magában hordozó elrendezés volt, amit már az építés idején is folyamatosan kritizáltak, de ennek ellenére sem változtattak rajta, sőt, a későbbi anyahajók is hasonló elrendezéssel épültek. Ez ismét azt bizonyíthatja, az Admiralitás közel se fordított akkora figyelmet ezekre a hajókra, mint a csatahajókra, mivel másodlagos fontosságú egységeknek tekintették őket.

A tervek szerint az anyahajó hajtóművei 102 ezer Le teljesítményre lettek volna képesek, ami a standard vízkiszorítás mellett 30,75 csomós sebesség elérését tette volna lehetővé. A gyakorlatban a hajtóműrendszer valamivel felülteljesítette az elvárásokat. Az 1938 májusában megtartott próbajáratokon az anyahajó gépei a maximális terhelés mellett 103.055 Le teljesítményt értek el, ami 22.381 tonnás vízkiszorítás mellett a 31,75 csomós sebesség elérésére volt elegendő. A meghajtást három, 4,57 méter átmérőjű, percenkénti 260 fordulatszámon dolgozó, háromlapátos hajócsavar biztosította. A három hajócsavar nem volt egyforma, a középső lapátjainak felülete 12,542 m volt, míg a két szélsőé csak 11,61 m2.

Az Ark Royal teljes üzemanyag ellátmánya 4.620 tonna olaj volt, amivel a hajó a gazdaságos 14 csomós sebesség mellett a nagyon jónak számító 12 ezer mérföldes hatótávolságot tudta elérni. A hajó ezzel háromszor tudta volna oda-vissza megtenni a Gibraltár és Alexandria közti utat.

Az anyahajó villamos ellátásáról hat darab, egyenként 400 kW teljesítményű turbógenerátor gondoskodott. Ezekből hármat a kazánházakban, hármat pedig a páncélfedélzeten elhelyezett generátortermekben építettek be. Az eredeti tervekben szerepelt még két darab, egyenként 275 kW teljesítményű dízelgenerátor is, ezeket azonban építés közben végül feleslegesnek ítélték, és kihagyták, ami később végzetes hibának bizonyult.

A 2.400 kW villamos teljesítmény egy ekkora hajónál nem tűnhet nagynak, de így is messze túlszárnyalta a korábbi Courageous osztály 975 kW-ját. Az angol hajókra egyébként jellemző volt a gyenge villamos kapacitás, mivel a britek úgy vélték, a segédgépek üzemeltetésére sokkal megfelelőbb és biztonságosabb a gőz, illetve a hidraulika. Ennek megfelelően még a King George osztályú csatahajók kapacitása is csak 2.640 kW volt. Szemléltetésképpen, a Graf Zeppelin villamos kapacitása 4.820 kW, a Yorktown osztályú amerikai anyahajóké pedig 5.500 kW volt. Az angol csatahajók és anyahajók villamos kapacitása nagyjából akkora volt, mint egy amerikai rombolóé, ami jellemezi, mennyire lemaradt már eddigre az élvonaltól az angol hajóépítő ipar.

A kémény, és a parancsnoki híd, egy a hajó mellett álló csónakból nézve.

A kémény és a parancsnoki híd, egy a hajó mellett álló csónakból nézve.

 

Az Ark Royal tengerállósága megfelelt a Royal Navy magas elvárásainak. Az anyahajó szinte minden időjárási körülmények között hadra fogható volt, a Bismarck elleni támadások idején például a hajó hosszanti kilengésének magassága a viharos tengeren elérte a 18,5 métert – vagyis a hajó orra ennyit emelkedett és süllyedt a hullámvölgy és a hullámhegy között –, a támadó gépeket mégis indítani és fogadni tudták.

Az anyahajó metacentrikus magassága a 22.870 tonnás standard vízkiszorításnál 1,02 méter volt, a 28.480 tonnás teljes terhelés mellett pedig 2,03 méter. A hajó manőverezőképessége szintén kiváló volt, teljes sebesség mellett egy 925 méter átmérőjű körben képes volt megfordulni. Normál körülmények között az Ark Royal jól irányítható, és könnyen kezelhető hajó volt, csak kis sebességnél volt vele nehéz manőverezni, ilyenkor általában vontatók segítségére szorult.

Az Ark Royal legénysége a papírforma szerint 1636 főből állt, ezek közül 773 volt a repülőgépeket kiszolgáló személyzet. A tényleges legénységi létszám persze folyamatosan változott, általában 1600 és 1800 között, attól függően, milyen új berendezéseket helyeztek el a hajón, és éppen hány repülőgép volt a fedélzeten. A legénység elhelyezési körülményei jobbak voltak, mint a legtöbb angol hadihajón, nagyobb élettér jutott egy emberre, és kényelmi berendezésekkel is jobban fel volt szerelve, mint az a Royal Navynél szokásban volt.

Az Ark Royalon is használt 114 mm-es Mark III UD lövegtorony rajza.

Az Ark Royalon is használt 114 mm-es Mark III UD lövegtorony rajza.

 

A harmincas évek közepére már minden haditengerészet számára nyilvánvaló volt – a németet kivéve –, abszurd elképzelés arra számítani, hogy az anyahajók majd ellenséges cirkálókkal és rombolókkal fognak tüzérségi párbajokat folytatni. Világos volt, az anyahajót kötelékben kell alkalmazni, és a repülőgép a fő fegyverzete. Ennek megfelelően nem volt szükség a hajókon 15-20 centis cirkálólövegekre, csak erős légvédelemre.

Az első elképzelések szerint a hajót 130 mm-es ágyúkkal szerelték volna fel, ezekről azonban gyorsan kiderült, légvédelmi ágyúnak túl súlyosak, és túl nehezen kezelhetőek, így rendszeresítéséről végül lemondtak. A véglegesnek szánt tervekre már a Nelson osztályon is használt 120 mm-es ágyúk kerültek fel, melyekből nyolc ikerlöveget helyeztek volna el az alsó hangárfedélzet szintjén levő oldalerkélyeken. 1935 tavaszán azonban végül a fejlesztés alatt álló 114 mm-es – 4,5 hüvelykes – légvédelmi ágyú beépítése mellett döntöttek, melyek használatával 150 tonna súlyt spóroltak meg, így lehetővé vált, hogy az ágyúkat a közvetlenül a repülőfedélzet alatti erkélyeken építsék be, ami sokkal jobb kilövést biztosított a lövegeknek.

A 4,5 QF Mark III lövegek később a háború egyik legjobb hajófedélzeti légvédelmi ágyújának bizonyultak, teljesítményben a kisebb kaliber ellenére is jócskán felülmúlták a régebbi 120 mm-es ágyúkat, és legalább egyenrangúak – ha nem jobbak – voltak az amerikai 127 mm-es lövegekkel. Az ágyút eredetileg az új anyahajókon való használatra fejlesztették ki, de később rendszeresítették őket a cirkálókon, majd a háború alatt épült új rombolókon is.

Az 5,38 méter hosszú, egyenként 2,86 tonna súlyú ágyúk 45 fokos csőemelkedésnél 18.970 méter távolságra, illetve 80 fokos csőemelkedésnél 12.500 méter magasra tudták eljuttatni 24,95 kilós gránátjaikat. A tűzgyorsaság percenként 12 lövés volt, a csöveket minden szögben után lehetett tölteni. A lőszerjavadalmazás csövenként 400 gránát volt. A csövek élettartama nagyon alacsony volt, mindössze 650 lövés. (A német 105 mm-esek számított élettartama 2.950, az amerikai 127 mm-eseké pedig 4.600 lövés volt.)

A lőszerellátás az ágyúk elhelyezéséből adódóan kissé bonyolult művelet volt. A lőszert liftek szállították a felső fedélzetig, majd onnan egy sínrendszeren juttatták el a fedélzet szélén elhelyezett lövegtornyokig. A lövegek nem rendelkeztek automata töltőberendezéssel, csak kézzel lehetett a csöveket utántölteni. Ez komoly terhet jelentett a kezelők számára, az ágyúk ugyanis egységes lőszerrel voltak ellátva, vagyis a gránát és a kivetőtöltet össze volt szerelve, és azt egyben kellett betölteni. A lőszer teljes súlya így közel 40 kg volt, aminek a kézzel való mozgatása igen nehéz munka volt, és a gyakorlatban a tűzgyorsaságot is erősen lecsökkentette. A hajókon később elterjedt gyakorlat volt, hogy a könnyebb kezelhetőség érdekében a lőszert a raktárakban szétszerelték. (1944-től hivatalosan is visszatértek az osztott lőszer használatához.)Egy a szárazföldi légvédelemnél használt 114 mm-es ágyú, előtte az egységes lőszerek.

Egy a szárazföldi légvédelemnél használt 114 mm-es ágyú, előtte az egységes lőszerek.

 

Kettős rendeltetésükből adódóan az ágyúk a felszíni célpontok elleni harcra is alkalmasak voltak, így a légvédelmi gránátokon kívül fél-páncéltörő (SAP) gránátokat is rendszeresítettek hozzájuk. Kaliberükhöz képest ezek páncélátütő képessége egész jó volt, 9.600 méteren még át tudták ütni a 76 mm vastag páncéllemezeket is. A gyakorlatban persze ezekre a gránátokra már nem nagyon volt szükség, a háború vége felé ki is kerültek az anyahajók lőszerraktáraiból.

Az Ark Royalon az Mk III tornyokat rendszeresítették, melyek nem voltak teljesen zártak, az ágyúk csak hátul nyitott lövegpajzsokat kaptak. Cserébe a tornyok 30,2 tonnás súlya jó nyolc tonnával kisebb volt az előző Mk II változathoz képest. A csöveket a -5/+80 fokos szögtartományban másodpercenként 10 fokkal lehetett emelni, a tornyokat pedig 15 fok/sec sebességgel lehetett forgatni.

A könnyű légvédelmi fegyvereket a nyolccsövű, 40 mm-es Mk.VIIIA gépágyúk, ismertebb nevükön a Pom-Pom-ok jelentették. A robusztus felépítésű, félelmetes kinézetű Pom-Pom-ok valójában már az Ark Royal építésekor sem számítottak igazán korszerű fegyvereknek, a briteknek azonban ekkoriban nem volt ennél jobb. Az első világháborús páncéltörő ágyúból kifejlesztett gépágyúk fő erénye az volt, hogy a nyolccsöves kialakításnak köszönhetően a kicsi – percenként 98 lövés – tűzgyorsaság ellenére is gyorsan nagyszámú lövedéket lehetett velük a támadó gépek elé kilőni. Ugyanekkor viszont a lövedék alacsony, 585 mps sebességéből adódóan a lőtávolság alig 3.745 méter volt, és a lassú gránátok kis átütőképessége miatt ennek is csak a fele számított hatásos lőtávolságnak.Egy nyolccsövű Pom-Pom.

Egy nyolccsövű Pom-Pom.

 

A paraméterei alapján sem lenyűgöző teljesítményű fegyver hatékonyságát tovább rontotta műszaki megbízhatatlansága is. Sok gond volt a závárzattal, mely hajlamos volt a beszorulásra, és a lövedékek is rendszeresen beragadtak a csövekbe. A nyolccsövű fegyver bonyolult mechanikáját nehéz volt kezelni és karbantartani, ez ügyes és képzett kiszolgáló személyzetet igényelt, amiben a britek mindig hiányt szenvedtek.

Egy nyolccsövű Pom-Pom torony teljes súlya 15,7 tonnát nyomott. A csöveket a -10/+80 fokos szögtartományban lehetett emelni, 15 fok/sec sebességgel. A tornyokat elvileg teljesen körbe lehetett forgatni, szintén 15 fok/sec sebességgel. A csövek számított élettartama ötezer lövés volt, a lőszerellátmány csövenként 1800 gránátból állt.

Az Ark Royal eredetileg négy Pom-Pom-al lett volna felszerelve, kettőt-kettőt beépítve a „sziget” előtt, és mögött. Az Ark Royalt követő anyahajók tervezése során azonban már hat Pom-Pom-ot helyeztek el az új hajókon, és felmerült az ötlet, hogy az Ark Royal is elbírna ennyit. Így aztán utólag még két Pom-Pommal egészítették ki a hajó légvédelmét, melyeket a híd magasságában a fedélzet bal oldalán beépített két erkélyen helyeztek el. Ezek erősítették a hajó bal oldalának a légvédelmét, hiszen a túlsó oldalon beépített gépágyúknak errefelé nem volt teljesen szabad kilövésük.

A könnyű légvédelemhez tartoztak a repülőfedélzet négy sarkában elhelyezett erkélyeken felállított négycsövű, 12,7 mm-es gépágyúk is. Az Ark Royalon nyolc ilyen fegyvert helyeztek el, a fedélzet minden sarkában kettőt-kettőt. A 0,5”/62 Mark III gépágyúk szintén nem tartoztak az élvonalba, tervezésüket még a húszas években kezdték el, de az elhúzódó fejlesztés miatt csak 1932-ben állították szolgálatba őket. A gépágyúkat, melyek csöveit egymás felett helyezték el, elvileg teljesen körbe lehetett forgatni, a csöveket pedig a -10/+80 fokos szögtartományban lehetett emelni. Egy négycsövű gépágyú teljes súlya 1170 kiló volt.

A lövedék kezdősebessége mindössze 768 mps volt, ami 4.570 méteres lőtávolságot tett lehetővé, ám ebből legfeljebb csak másfél kilométer volt hatásos lőtávolságnak tekinthető. (Többek szerint csak feleennyi.) Ezen túl a lövedék átütőereje már olyan csekély volt, hogy még egy modern repülőgépben sem tudott volna nagyobb kárt okozni. A tűzgyorsaság elméletben 600 lövés/perc volt, a gyakorlatban azonban ennek a harmadát se nagyon tudták elérni.

Négycsövű, 12,7 mm-es Vickers gépágyú.

Négycsövű, 12,7 mm-es Vickers gépágyú.

 

A légvédelmi fegyverek tűzvezetését optikai távolságmérőkre épülő tűzvezető berendezések biztosították. A 114 mm-es lövegeket négy Mk. IV., a Pom-pom-okat pedig hat darab Mk. III. tűzvezető készülék irányította a célpontokra. A 12,7 mm-es gépágyúkat elvileg szintén az Mk. III készülékekkel lehetett volna irányítani, a gyakorlatban azonban ezzel a lehetőséggel sosem éltek. (Az alig kilométeres hatásos lőtávolság mellett nem is nagyon lehetett szükség tűzvezetésre.) Az Mk. IV készülékek közül hármat repülőfedélzet szélein helyeztek el – kettőt a bal, egyet pedig a jobb oldalon –, a negyediket pedig a parancsnoki jobb oldalán.

Az anyahajó fel volt még szerelve négy darab 44 hüvelykes – 112 centis – reflektorral is. Ezeket a repülőfedélzet négy sarkában helyezték el, kettőt az elülső 12,7 mm-es gépágyúk mögött, kettőt pedig a hátsó gépágyúk előtt.

Az Ark Royalt nem szerelték fel radarral, és amennyire tudni lehet, később sem kapott radarokat. Egyes források szerint ugyan nem sokkal elsüllyedése előtt felszerelték egy Type 279 légtérfigyelő lokátorral, és a hajó légvédelme is kapott hat Type 282 tűzvezető radart, de ezt dokumentumok, vagy fényképek nem erősítik meg. A radar hiánya miatt állandóan gondoskodni kellett róla, hogy az Ark Royalt kísérő hajók közül legalább egy mindig fel legyen szerelve légtérfigyelő radarral.

 

(Folyt. köv.)

96 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr7116425722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2021.02.13. 17:46:31

Köszönjük szépen! Máris rettenetesen nagyon várjuk a folytatást!

Galaric 2021.02.13. 18:56:11

Nagyon meglepő, hogy ennyire gyenge gépágyúkkal rendelkeztek csak az angolok.
A hipotetikus angol-usa háborúban ez biztos komoly hátrány lett volna...
Remélem hamar jön a folytatás. :)

csi szi 2021.02.13. 19:19:21

Csak egy apró megjegyzés, a "12,7 mm-es gépágyúk" a bevett terminológia tudtommal (nehéz) géppuska 20 mm alatt, persze lehet, hogy a szerző szándékosan, egyet nem értését jelezve tért el ettől.

ártéri 2021.02.13. 19:35:44

Bocsi az offért, de ilyen armadát nem mindennap látni:
www.youtube.com/watch?v=4fISGsYOn9s&feature=emb_logo
Az ezer túlzás, de Február elsején 40 hajó biztos volt ott láncon.
Amúgy köszi a második részt, várjuk a harmadikat.

Maga Lenin 2021.02.13. 20:58:48

A 12,7 mm-eshez én is mondanám, hogy a nehézgéppuska tényleg a bevett megnevezés, na de annyi baj legyen. Ami viszont kicsit túlzásnak tűnik, az a teljesítményének a leszólása. Az M2 Browningnak is max. ennyi effektív lőtávot írnak. Szerintem a kezdősebessége se volt annyival kisebb az angolnak.
Mondanom se kell, köszi a posztot, én is várom már most a folytatást!

Zoarden 2021.02.13. 21:04:00

"a Bismarck elleni támadások idején például a hajó hosszanti kilengésének magassága a viharos tengeren elérte a 18,5 métert – vagyis a hajó orra ennyit emelkedett és süllyedt a hullámvölgy és a hullámhegy között –, a támadó gépeket mégis indítani és fogadni tudták."

Ezt hogyan kellene elképzelni. Kb 15-20 méteres hullámok között ment az üzem? Nem kicsi vihar...
- Ez hatalmas mozgás egy géppel való elszálláshoz még ha az a 18.5 méter el is oszlik hosszban
- Ahhoz hogy ekkora hullámok legyenek mekkor szél társult? Ha csak döghullámokról van szó, akkor meg nehezen képzelem a 18.5 méteres hullámzást.
Szóval ez nekem elég furcsa.

nagy hullámokhoz illusztráció: Ez itt mennyit emelkedhet süllyedhet?
youtu.be/y67d9qbUwng?t=97

Untermensch4 2021.02.13. 22:55:48

@csi szi: Vagy csak az történt ami a mozsárágyúval és az aknavetővel szokott... :)

bz249 2021.02.13. 23:25:52

A 27 vs 32 csomo sebesseg jelentett valami kulonbseget a repulogepek kapcsan (max felszallotomeg, mekkora szelben indithat stb) vagy ez mar lenyegetelen volt a korszakban?

Akos Gergely 2021.02.14. 01:47:38

"Mivel az általános vélemény az volt, az anyahajóknak erős tüzérséggel is rendelkezniük kell, hogy meg tudják védeni magukat a felszíni hadihajókkal szemben, szabályozták a legnagyobb kalibert is, mely az anyahajók esetében 203 mm lehetett."

Ugyan ez is benne volt, a fő ok a hordozókon rendszeresíthető lövegek kaliberének maximalizálása mögött mégis inkább az volt, hogy ne lehessen "kamu" hordozókat építeni, olyan csatahajókat amire rábarkácsolnak egy felszálló fedélzetet majd háború esetén ripsz ropsz elbontva azt teljes értékű csatahajót varázsolhatnak belőle gyakorlatilag napok alatt. A 8"-es kaliber limit meg pont tökéletes volt h a frissen létrehozott nehézcirkáló kategóriával szemben egyenlő tűzerőt biztosítsanak a ténylegesen hordozónak szánt egységeknek (bocs, én nem bírom megerőszakolni magam az anyahajózásra :D - riszpekt)

apro_marosan_petergabor 2021.02.14. 09:17:31

@Zoarden: Nem. Nem voltál még tengeren? Vagy legközelebb figyeld meg.
A hajó kereszttengelye körül billeg. A fara lesüllyed a vízbe, az orra kiemelkedik (vagy fordítva) a 18m-es szint különbséghez fele ekkora hullám is elég.

apro_marosan_petergabor 2021.02.14. 09:24:27

Betyár nevűbarátunk ismét érdekes cikket produkált. Ez a hajó tele van ellentmondásokkal. Korszerű forma és szerkezet, átgondolt struktúra és átgondolatlan kivitel, felszerelés. Modern a forma, de a légvédelem zsenge, korszerűtlenek a gépágyúk. És hol a radar, az angolok erőssége? Kispórolt áramellátás, és segédgenerátorok. Elkalkulált torpedó elleni pácél-védelem. Ha találatot kap alúlról, leállnak a főgépek - hiányozni fognak a kis segédgépek, s mi ad áramot a betóduló víz kiemelésére a szivattyúknak? Emellett valószínű még rosszul is furikáztatták a hordozót, ha német tengeralattjáró a közelébe kerülhetett...
Singapooreban pedig jól jött volna...

Maga Lenin 2021.02.14. 10:15:04

@Akos Gergely: ez de jó háttérinfó volt, köszi!

savanyújóska 2021.02.14. 10:21:29

@csi szi: @Maga Lenin: „a bevett terminológia tudtommal (nehéz) géppuska 20 mm alatt”

Én is így tudtam, de régebben írogattam a Haditechnikának is, és ott meg úgy okosítottak ki, hogy 12,7 mm-ig gépágyú. Így próbáljon az ember „szakszerű” lenni...

@Zoarden: „15-20 méteres hullámok között ment az üzem?”

A hullámmagasság és a bukdácsolás mértéke között nem egyenesarányú a kapcsolat. Ha a hajó orra lebukik, belefúródik a hullámokba, ha meg felemelkedik, kiemelkedik a vízből. Az adott időben körülbelül nyolcméteres hullámok voltak.

@bz249: „jelentett valami kulonbseget a repulogepek kapcsan”

Általában nem sokat, típustól függött. A Swordfish kedvező szélben az álló anyahajóról is fel tudott szállni, katapult nélkül.

Akos Gergely 2021.02.14. 10:51:32

@apro_marosan_petergabor: sajnos amiket leírtál nem korlátozódtak az Ark Royal-ra, a segédgépek elégtelen mivolta pl a KGV osztályú csatahajókat is sújtotta.

Valaki csinált egy összehasonlítást, h a Prince of Wales elsülyedésekor a segédgép kapacitása körülbelül egyenlő volt egy amerikai Porter osztályú rombolóval, vagy valami hasonló, a pontos számokra nem emlékszem, minden esetre nevetségesen kicsi volt egy csatahajóhoz és minden gőzzel működött, tehát ha a kazánok sérültek akkor még az a kevés is ugrott.

A légvédelem zsengesége meg kb a kor összes hajójára igaz (1942-ig bezárólag)

RoGeR 2021.02.14. 14:22:34

Amint régóta agyalok, hogy a korabeli légvédelem mennyire volt használható amúgy?
Volt valami a kezelőknek, ami a célpont távolságának és sebességének becslését lehetővé tette és így nagyjából tudják, hogy merre kell célozni?

Vagy inkább lőttek bele némi túlzással a vakvilágba és statisztikai alapon néhány lövedék talált és szerencsés esetben kárt is okozott?

gigabursch 2021.02.14. 15:44:14

Radar nélkül vacak időben hogy látja a repülőit?
Nooooormális?

Macroglossa 2021.02.14. 16:12:03

@RoGeR: Szerintem sokat elmond a korabeli hajók légvédelmi képességeiről, hogy a nem túl acélos teljesítményű Swordfish teljesen hatékony és potens hajó elleni támadógépnek bizonyult. Amennyire tudom, bár ezt majd a nálam hozzáértőbbek remélhetőleg megszakértik, a Csendes-óceánon is azt volt a ritkább, ha egy támadógépet a légvédelem lőtt le, inkább a fedélzeti vadászgépek voltak hatékonyak.

savanyújóska 2021.02.14. 18:04:23

@Akos Gergely: Összehasonlításként, a PoW villamos kapacitása 2.640 kW volt, a hasonló kategóriájú amerikai North Carolináé 8.800 kW.

@RoGeR: Jobb helyeken a központi tűzvezetés ugyanúgy megvolt a légvédelemnek, mint a nehézágyúknak. Először itt is optikai távolságmérőkkel, aztán radarokkal. Összességében véve a hatékonyságuk ennek ellenére is nagyon gyatra volt, a csöves légvédelem jelentősége leginkább abban állt, hogy zavarta támadó gépeket a célzásban.

@gigabursch: A hajó tervezésekor radar még ötlet szintjén se nagyon létezett, valamikor a háború elején jöttek ki az első használható készülékekkel. Persze így is meglepő, hogy a legjobb anyahajójukat vagy egyáltalán nem szerelték fel később sem radarokkal, vagy csak nagyon későn.

Maga Lenin 2021.02.14. 18:28:06

@savanyújóska: Mondanám, hogy jó tudni, de igazából nem :-D
Jut eszembe, időnként nagyot megy a Facebookon pár olyan kép, ahol az amerikai anyahajókról, a hangárból közvetlenül, oldalra lövik ki egy katapultról a Wildcateket. Ez nem merült fel az angoloknál a dupla fedélzet helyett? Egyébként nem vált be az amerikaiaknál sem, szóval nem vesztettek vele semmit, de attól még előjöhetett volna.

gigabursch 2021.02.14. 18:34:32

@savanyújóska:
No, én is úgy gondoltam.

@Maga Lenin:
Az szép lehetett.
Face negatívként hogy láthatnék ilyen felvételeket?

@apro_marosan_petergabor:
Sőt! Kicsivel kevesebb is. Ugyanis a hullámhegy(ek) helyzete más és más felhajtóerőt ad adott keresztmetsztben.
Ilyen szempontból a nagy kakaó és az erős sajáthullám nagyban stabilizálja a hajót.

Trójai Csaló 2021.02.14. 20:27:08

Háhh, ez megint szuper volt, várom én is a folytatást!

omron 2021.02.14. 21:14:19

A lövedék kezdősebessége mindössze 768 mps volt, ami 4.570 méteres lőtávolságot tett lehetővé, ám ebből legfeljebb csak másfél kilométer volt hatásos lőtávolságnak tekinthető. (Többek szerint csak feleennyi.) Ezen túl a lövedék átütőereje már olyan csekély volt, hogy még egy modern repülőgépben sem tudott volna nagyobb kárt okozni. A tűzgyorsaság elméletben 600 lövés/perc volt, a gyakorlatban azonban ennek a harmadát se nagyon tudták elérni.
Ez tökjó, hogy egy ország selejtes technikával küldi harcba a polgárait. Kábé mint nálunk a főalközgazdász, aki a gyári prospektus alapján számolta ki a gépjárművek fogyasztását.

ártéri 2021.02.14. 23:49:27

A pom-pom kezelői ilyen egyenruhában harcoltak, vagy volt védőfelszerelésük? Nem süketültek így meg?

savanyújóska 2021.02.15. 07:42:26

@Maga Lenin: „oldalra lövik ki egy katapultról a Wildcateket”

Elég vad ötletnek tűnik, bár a csatahajókon is így csinálták. Nem tudok róla, hogy az angolok ilyesmivel kísérleteztek volna.

@omron: egy ország selejtes technikával küldi harcba a polgárait.”

Azzal főzünk, amink van. Nem mondhatni, hogy selejtes technológia lett volna, csak idejétmúlt volt már ekkor, de nem futotta többre. A francia vagy az olasz 13,2 mm-esek se voltak klasszissal jobbak.

@ártéri: „ilyen egyenruhában harcoltak, vagy volt védőfelszerelésük?”

A képen nyilván gyakorlás és karbantartás zajlik. A szabványos ruházat élesben ilyen volt: upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/5/5e/The_Royal_Navy_during_the_Second_World_War_A15949.jpg/1280px-The_Royal_Navy_during_the_Second_World_War_A15949.jpg
Sisak, meg valami kapucniféle, ami gondolom egyben fülvédő is volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.15. 12:14:22

@savanyújóska: Ezekhez a nagy kaliberű lövegekhez ugye volt időzítő gyújtó?
Van arra bármi forrás, hogy ezekkel sikerült élesben lelőni gépet? Mert számomra mindig homály, hogy ezeket hogyan tudták időben beállítani, tüzelni. Egy mechanikus berendezés csinálta ezt betöltés előtt vagy hogy?

savanyújóska 2021.02.15. 16:23:11

@molnibalage: Közelségi gyújtó nem volt, időzített gyújtót használtak, amivel zárótüzet lőttek a gépek elé a beállított távolságra. Az időzítést az egyik kezelő állította be kilövés előtt, a tűzvezető központból jövő adatok alapján. Itt van ilyesmiről egy rövid leírás - www.navweaps.com/Weapons/WNUS_5-38_mk12.php#Mechanical_Fuze_Setter –, bár én ez alapján se tudom elképzelni, hogyan tudták ezt olyan gyorsan csinálni, hogy az ne rontsa le a tűzgyorsaságot.

Cymantrene 2021.02.15. 16:25:37

@molnibalage: én csak múzeumi tárlóban láttam ilyet, annak az orrán kellett tekergetni a gyújtót egy skálán.
De úgy látom, ezt tudták automatizálni az automata töltővel, tehát a "direktor" ezt is tudta intézni.
Ennek valahol a felénél van a "fuze setter"
en.wikipedia.org/wiki/5-inch/38-caliber_gun
Ennek meg a .pdf 36. oldalától vannak mindenféle gyújtók, utalással az automatizált beállításra.
stephentaylorhistorian.files.wordpress.com/2020/09/26-manuals-3338-anti-aircraft-ammunition.pdf
De a'szondják, már a korai közelségi gyújtók is nagyon megdobták a sikerességet, ebben háromszoros arányt írnak valahol a végén.
www.history.navy.mil/research/library/online-reading-room/title-list-alphabetically/r/radio-proximty-vt-fuzes.html

Wierosssz 2021.02.15. 16:27:46

"Ez tökjó, hogy egy ország selejtes technikával küldi harcba a polgárait." - és ezek még a használható kategóriát képezték, ráadásul nem voltak különösen "önveszélyesek" ... az UP rakétavető ... na, AZ tuti selejtes volt (amúgy annak rendszeresítésében Churchill keze is benne volt rendesen)

Cymantrene 2021.02.15. 16:30:47

@savanyújóska: A fönti linkek közül az utolsóban azt írják, hogy '42 decemberében szállították ki hajókra a közelségi gyújtós muníciót, és '43 januárjában a Helena lőtt le ilyennel először japán gépet. Az Ark Royal ezt már nem érte meg...

UrsaMAior 2021.02.15. 16:34:13

Bár a Franklin/Bunker Hill es sztoriban igazad van azért azt se felejtsd el, hogy mindkettőnél tele volt a fedélzet és a hangár is teletankolt/felfegyverzett gépekkel.

Ha nincs amerikai fölény addigra ez a két hajó is úgy járt volna mint a 4 japán hordozó Midwaynél. Az Illustriousnál ez ugye nem állt fent.

Wierosssz 2021.02.15. 16:43:42

@savanyújóska: Sisak, meg valami kapucniféle, ami gondolom egyben fülvédő is volt. - az a kapucni a tűzálló csuklya, amit a jutlandi kordit robbanások után vezettek be először az angolok, majd a US Navy. Amúgy a hallásvédelem talán a '70-es évekig nem volt nagy divat a hadseregekben. A II.VH-ban max. az egyén döntésén múlt, hogy vattát/viaszt nyomkodott-e a fülébe. Ennek egyenesági következménye volt pl. hogy a gépészek jó része a szolgálati idő végére tuti nagyothalló volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.15. 17:42:04

@savanyújóska: Akkor az én tippem az, hogy a gépek közeledési sebességét ismerve lehet, hogy ezek fix távokra voltak beállítva és a töltési sebességet ismerve, akkor úgy célozhattak, hogy lőttek mondjuk 5, 4, 3 és 2 km-re. Ez már olyan kis táv, hogy itt úgyis a pom-pom és a többi nagy tűzgyorsaságú dolgozik.

Akkor egy torpedóvető gép 100 m/s-mal sem haladt. Tehát, ha mondjuk 10 másodpercenként tüzelhettek az már négy próbálkozás több lövegből. Azért ez már repeszfelhő sűrűség.

omron 2021.02.15. 17:43:09

@Wierosssz: Nem árt, ha a katona hallja a vezényszót, valahogy csak védekeztek a halláskárosodás ellen. Szoktunk járni katonai hagyőr rendezvényekre ágyúkkal, kanócos puskákkal stb, török kor, várostrom szimulációk. Na az első után minimum négy pár füldugóval megyek.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.15. 17:49:29

@Cymantrene: Köszi, ez fasza anyagnak tűnik, megnézem majd.

Wierosssz 2021.02.15. 19:34:31

A pom-pom-ok csapódógyújtós lőszert tüzeltek, mert azért ha megnézitek, akkor elég nehéz lenne abban a dög nagy tárban a lövedékeket piszkálni. (A wikipedián van egy ismertető tábla a pom-pom lövedékekről.) Asszem a kezdeti Boforsok detto, csak a háború vége felé kezdtek azok a 40mm-es kvázi automata töltésű változatok megjelenni, ahol szóba jöhetett volna az időzített gyújtás... Az amcsik azért váltottak inkább a 76mm-es tengerészeti légvédelmi ágyúkra, mert abba a kaliberbe bele tudták paszírozni a VT közelségi gyújtót.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.15. 21:20:45

@Wierosssz: Nem is a pom-pom volt a kérdés, hanem a nagy lövegeknél, 100 mm felett.

David Bowman 2021.02.15. 22:39:17

@Galaric: Az oroszok szállítottak nekik.

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 02:01:55

@omron: Ezt azért komolyra ne vegyük. Egy több száz m/s sebességgel mozgó hegyes, kúpos fémtárgy bármikor komoly kárt tesz egy bármilyen repülőgépben - simán átüti - legyen fa, duraluminium, üveg stb., ahol nincsen erősen páncálozva!

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 02:07:22

@RoGeR: Analóg lőelemképzők (optikai távmérésen alapuló) is segítették az irányzást (volt ahol radar), ilyen volt a magyar Gamma-Juhász lőelemképző is, mely a Gamma művekben készült. Emellett voltak radarral működő közelségi gyújtók, ezt a háború végéig csak tenger felett engedték használni, nehogy az ellenfél rájöjjön a titkára.

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 02:14:35

@Macroglossa: Hát nem. Pont a vízzel párhuzamosan és viszonylag lassan és egyenesen repülő torpedővető gépekből (ilyen volt a Swordfish is) rengeteget megsemmisített a csöves légvédelem is. A Midway-i csatában az amerikaiak összes torpedővető repülőgépét lelőtték a japán anyahajók és vadászok.
A légvédelem hatékonysága a zuhanóbombázokkal szemben volt alacsony ( a gép nagy szögben, felülről és viszonylag gyorsan - kb. 150-200m/s - érkezett, rajban).

Akos Gergely 2021.02.16. 11:02:17

@apro_marosan_petergabor: Midwaynél a japán légvédelem az egész csata során 2 v 3 gépet lőtt le, ezek mindegyike Dauntless volt :). A TBD-ket kizárólag a Zerok végezték ki. Ma már ezt gépre lebontva tudjuk.

@gigabursch: Keresek neked, vagy adj elérhetőséget ahová küldhetek. Amúgy nem Wildcatek voltak hanem Hellcatek, és technikailag bevált a dolog, azért nem rendszeresítették mert végül is nem volt rá szükség abban a formában. Ez kicsit hosszabb kifejtést kér, majd leírom ide de most rohanásban.

Cymantrene 2021.02.16. 11:12:52

@apro_marosan_petergabor: A VT fuze-t, amiből igazán sokat csináltak, azt azért radarnak hívni túlzás. Egy rádiófrekvenciás jel visszaverődését érzékelte iránydiszkrimináció nélkül. A fönti linkekben kb. 30 méteres (100 láb) környezetet írnak. Használták V1-ek ellen is, meg az Ardennekben gyalogásg ellen. A hajókon alkalmazott "director"-ok egész fejlett analóg számítógépek voltak, a radart is egész hamar integrálták beléjük.

bz249 2021.02.16. 11:28:00

@Cymantrene: "A hajókon alkalmazott "director"-ok egész fejlett analóg számítógépek voltak, a radart is egész hamar integrálták beléjük. "

Ok nyilvan jappani haditechnika, tehat nem biztos, hogy az elvonalat kepviselte. De azert a Taffy-k ellen nem volt valami acelos a teljesitmeny, plane ha a Chokai tenyleg blue on blue volt. Es ott ugye azert megiscsak lassan mozgo kisero anyahajok meg egyloveses rombolok voltak az ellenfel.

David Bowman 2021.02.16. 13:16:59

@savanyújóska: A Normandien 1935ben már volt RADAR, bár még nem így nevezték.
Ha nem volt a Royal Navynek radarja, az csak rajtuk múlott. Még az első világháború előtt egy hajórádiót babráló civil technikus megfigyelte, hogy zavar lép fel a vételben, ha egy másik hajó van a közelben. Javasolta is a kapitánynak, és a főnökségnek, hogy fejlesszenek egy eszközt, ami ködben figyelmezteti a hajót a másik közelségére. Persze akkor az admirálisok még vitorlás fahajókon nevelkedtek. Nem kellett nekik ilyen hókuszpókusz. Így maradtak le a RADAR kifejlesztéséről.

David Bowman 2021.02.16. 13:22:11

@savanyújóska: A konkrét esetet nem tudom, de később az ágyú mellett bedugták a skuló hegyét egy gépbe, ami a céljejek alapján helyre csavarta az időzítőt. 1-2 mp az egész.

David Bowman 2021.02.16. 13:26:13

@Cymantrene: Rejtő Jenő tán az Elveszett Cirkálóban említi a közelségi gyújtót, mint titkos találmányt.

David Bowman 2021.02.16. 13:30:51

@apro_marosan_petergabor: A Gamma-Juhász a háborúra elavult. Egy ismerősöm azzal dolgozott a háború alatt. Azt mondta, addigra lettek meg a lőelemek, mire a repülőgép eltünt a láthatáron.

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 16:11:20

@David Bowman: Ez így erős. De nem egyszer túlmelegedtek... Ezeket a lőelemképzőket 18 országba exportálták, iegy ilyen lőelemképző igaz mechanikai-optikai remekmű volt. De valóban volt egy bajuk, 150m/s es maximális repülősebességre tervezték, míg az amerikai bombázók már e fölött mentek. Az utódnak már nem volt ideje időben megszületni, az ott alakalmazott célparaméterek bőségesen kiszolgálták volna még a koreai háborút is...:)
/ Az említett specifikációs hiba ahhoz hasonlítható, mikor Bill Gates úgy gondolta, elég úgy méretezni a DOS-t, hogy 1 MB-os memóriát kell csak kiszolgálnia - ezt az alulspecifikálási hibát a DOS-WINDOWS évtizeden át cipelte magával/

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 16:23:15

@David Bowman: No nem. A britek komoly munkát végeztek a radarfejlesztésben, jóval a II VH előtt , s eredményeikat áradták az amerikaiaknak is (Pearl Harborban jól működő radarrendszer jelezte a közelgőjapán légi flottát, csak barom tisztek saját erő érkezésének értékelték az információt, s nem adtak ki riszatást!). 40-re komoly, komplett radarrendszer védte az angliai légteret, ráadásul a hadvezetési rendszerbe volt integrálva (ahol jól szervezett, kiképzet segéderők, s repülőtisztek, illetve magasabb rendűek irányítottták a csöves és vadász légvédelmet). Emiatt tudtak egyáltalán pariban maradni a német légi invázióval szemben.
Másrészt a hajókon is megjelentek a radarok, a Bismarckot radar segítségével követték az üldöző angol csatahajók.
xxx
Egyébként nem csak a radar volt, mint távfelderítő eszköz, nagy bázistávolságú tölcséres, csöves fülelő rendszerekkel is egész jól pozíciónálni tudták a közeledő repülőgépeket.

Cymantrene 2021.02.16. 17:23:24

@David Bowman: ezt a művét nem ismerem, most csak beleolvastam: viziakna közelségi gyújtójáról van szó a regényben.

Cymantrene 2021.02.16. 17:43:51

@David Bowman: A Gamma-Juhász eleve mást célzott meg (ha-ha...). A hajókon hely is, ember is, igény is, forrás is jóval bőségesebben akadt, egészen eszméletlen analóg rendszereket építettek és használtak már az 1800-as évek végétől a hetvenes évek közepéig. A radar megszületése és elfogadása után hamar eljutottak oda, hogy még az ágyú elsütését is a szgép végezte.
Kiindulásként pl:
en.wikipedia.org/wiki/Ship_gun_fire-control_system
És pl. ebből az Auto Barrage Unitre érdemes keresni
en.wikipedia.org/wiki/HACS

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.16. 17:56:09

@apro_marosan_petergabor: Dehogy mentek a bombázók 540 km/h felett. A vadászgépek se nagyon, csk zuhanásban a háború elején.

gigabursch 2021.02.16. 20:05:22

@Akos Gergely:
Szerintem ez van olyan izgalmas téma, hogy mindenkit érdekelne innen.
Nem hinném, hogy a bloggazdának nehezére esne kitenni egy kapcsolódó rövid bejegyzést.

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 21:05:44

@molnibalage: OK, akkor:
Néhány bombázó:
B26 Legnagyobb sebesség: 460 km/h 1500m
B29 (Superfortress) Maximum speed: 357 mph (575 km/h, 310 kn, 9000m)
AVRO LANCESTER 463 km/h 5000m
Mosquito (UK, fából...) könnyű bomb. 415 mph (668 km/h, 361 kn) at 28,000 ft (8,500 m)
Néhány vadász:
ZERO Jpn, marine 533 km/h (331 mph, 288 kn) at 4,550 m
P-51 (USA) 703 km/h
ME 109 (GER)710 km/h
Hellcat USA, marine, 610 km/h (380 mph)
Spitfire Max. sebesség 721 km/h
Hurricane (UK) 547 km/h
FW 190 (GER) Max. sebesség 656 km/h
Mitsubishi Ki-46 m.speed: 604 km/h (375 mph, 326 kn) at 5,800 m (19,029 ft)
LA-5 (SZU)m.speed: 648 km/h (403 mph, 350 kn) at 6,250 m (20,505 ft)
...és lehetne még hosszasan sorolni...
Tehát abombázok 450-550, a vadászok 500-700km között, az extrák 800-hoz közelítettek... (a sugárhajtásuak nélkül)

omron 2021.02.16. 21:56:17

@apro_marosan_petergabor: Hátja, csak mennyi marad a csőtorkolati sebességből, mire a skuló eléri a célt, nyolcvan fokban felküldve?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.16. 23:44:51

@apro_marosan_petergabor:

Tök jó, hogy a 150 m/s = 540 km/h.

Erre te nekiállsz a bomba nélküli könnyű gépek maximális sebességét felsorolni, amit soha nem értek el és még az is 540 km/h alatt van. A Mossie az egyetlen kivétel, de az is felderítőként repült csak ekkora sebességgel és magasan. Az megvan, hogy ezeket a sebességeket mekkora magasságban érték el?

A vadászgépek senkit sem érdekelnek, bombázókat írtál. Amúgy azok sem repültek ekkora sebességgel csapásmérő bevetéseken. Kis magasságon azok sem voltak olyan gyorsak főleg nem bombákkal.

P-51 görbék.
www.wwiiaircraftperformance.org/mustang/mustangtest.html

Lejtőn hátszéllel fegyvertelenül elérték talán a 600 km/h-t, de akkor nem támadtak odalent semmit.

Bocs, de akkora tévedést írtál, hogy beleroppan a blogmotor...

savanyújóska 2021.02.17. 09:00:35

@David Bowman: „A Normandien 1935ben már volt RADAR”

Akkor az „akadály azonosító” nevet kapta, és nem jelezte sem a távolságot, sem a pontos irányt, csak azt, hogy van valami a hajó előtt. Egyébként nem működött jól, de ebből indult ki a francia radarfejlesztés.
A radar első konkrét megjelenése egy 1904-es szabadalom, Christian Hülsmeyer telemobiloszkópja. Ha a német haditengerészet ráveti magát az ötletre, már az első világháborúra lehetett volna olyan radaruk, amivel éjszaka és rossz látási viszonyok között is tudnak tájékozódni. Persze a kutyát sem érdekelte.

@gigabursch: Bár nem mindig sikerül, Trafalgárt, Midwayt, és a Bismarckot igyekszem nagy ívben elkerülni.

apro_marosan_petergabor 2021.02.17. 09:13:29

@omron: Másodpercenként a g 5m/s-et vesz le belőle, ez modjuk 20m-alatt 100m/s, de nem is eza fő fék, hanem a légellenállás (az elején). De közelítsük másképpen. 80 fokban fellőve (cos 10 0,985), gyakorlatilag torkolati sebességgel repül felfelé a lövedék, mondjuk 600m/s > 588m/s-el, 10s múlva már 5000m magasan van, a g miatt 50m/s-t vesztett ag miatt, + x-et a légellenállás miatt, de biztosan marad még 300m/s, ilyen kalibernél, s áramvonalas lövedéknél!
De ezekkel a kiskaliberű gépágyúkkal nem 5000m magasra lőnek 1000-2000m-re, ahol még 2-4s repülés után bőven van átütő erő. A célzás már más történet...

gigabursch 2021.02.17. 09:44:11

@savanyújóska:
Öööö - ezt most nem értem...
Igazában ez az oldalra kiröppentős megoldás a kérdés, ami megér egy jó kis írást, fotókkal, rajzokkal - ami talán mind a három témát kerüli.

(ha már így szóba került, hogy milyen témákat kerülsz... Persze szívesen olvasnék Murad Raisról, Jan Martenről, Calico Jackről és a többi kalózról és korzárról, akik vagy direktbe, vagy indirekt módon hatottak a reguláris és az irreguláris hadihajózásra. De még egyszer nem szeretnélek a zsebcsatahajók indító bekezdésébe hajszolni, szóval - én nem is szóltam. :-))
(Nem beszélve kikötőkről, hajógyárakról (lásd Arsenal), amik önmagukban egy sorozatot megérnének - Ahh... három élet is kevés lenne neked... ha csak az olvasóidon múlik)

savanyújóska 2021.02.17. 10:10:33

@gigabursch: A kommentre való hivatkozás alapján úgy gondoltam, arról van szó, ki hány gépet lőtt le Midwaynél.
A hajózás nagyjából ötezer éves története kimeríthetetlen témabőség, a kalózokra is többször gondoltam már, csak valahogy mindig úgy alakul, hogy nem tudok leszakadni a két világháború angol/német haditengerészetéről.

apro_marosan_petergabor 2021.02.17. 10:14:52

@molnibalage:
Nos, inkább te maradtál le az adatok nézegetésével, s az utána járással. Ez már nem az I VH...
B29 (Superfortress) Maximum speed: 357 mph (575 km/h, 310 kn, 9000m)
B24 (LIBERATOR) M. sebesség 470 km/h 7600 m
Mosquito (UK, fából...) könnyű bomb. 415 mph (668 km/h, 361 kn) at 28,000 ft (8,500 m)
S bizony a "Dehogy mentek a bombázók 540 km/h felett. A vadászgépek se nagyon, csk zuhanásban a háború elején." mint láthattad, bizony mentek, még jobban is, jó magasan...
Ez itt 3 bombázó, egy kicsivel alatta, kettő 500 km/h felett repül, jóval ... mert nem a blogmotor hajtotta őket...
Másrészt a lőelemképzőről volt szó, melynek specifikációs határán kellett dolgozni, s az nem jó egy villanymotor hajtású, finmmechanikai rendszernél, ezért melegedtek tól...
Amellett biztos lehetsz benne, mikor megjelentek az ME 109-esek, mint a darazsak, vagy a japán megfelelők Tokio tájékán, a bombázó pilóták bizony ráhúzták a gázkart, ameddig tudták...
Talán a Zero volt kissé fejlődésképtelen(nem volt rá idő, a nagy sorozatok miatt) a többiek bizony 600 felett nyomták..

gigabursch 2021.02.17. 10:36:31

@savanyújóska:
:-)

Annak meg kifejezetten örülök, hogy a kalózos téma motoszkál benned.

gigabursch 2021.02.17. 10:40:28

@apro_marosan_petergabor:
@molnibalage:

Igazán érdeklődve olvasom amiket írtok, de maradjatok emberek!

... mert nem a blogmotor hajtotta őket...
Az év egyik aranyköpése, pedig még csak február van...
:-))))))))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 11:37:52

@apro_marosan_petergabor: Lövésed nincs a katonai repülésről, wikis adatokkal mást fárassz.

apro_marosan_petergabor 2021.02.17. 11:41:34

@molnibalage: Talán egy kicsivel több, mint gondolod.
.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 11:48:38

@apro_marosan_petergabor: Semmiféle jelét nem mutatod. Kb. akkora marhaságokat firkálsz itt, mintha az mondanád. hogy az F-15 M2.5-tel rohangál felfegyverezve és arra kell dolgoznia a gépágyúknak.

apro_marosan_petergabor 2021.02.17. 12:53:37

@molnibalage: Én azt gondoltam, van benned annyi kultúráltság, hogy abba hagyod a személyeskedést, de nincs.
Viszont ebben nem vagyok partnered, maradj magadnak. És tanulj egy kicsit.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 13:22:11

@apro_marosan_petergabor: Apafej, az egy számjegyes maximális sebesség értékek, azok egy magasságon igazak, vízszintes repüléssel, 0 fegyverterherléssel.

Ezen felül, még ha egy P-51 képes is 550 km/h táján repülni nem jelenti azt, hogy úgy csinálták.

Te ezekből mekkora sebességet vezetsz le?
youtu.be/99Hp4VJG7h0
youtu.be/uqN_Pd58MFw

A stratégiai bombázók sebességéről is tegyek be videót?
A személyeskedés részed meg vicces, bőr az van a képeden, csak idézni kell, amit írtál.

"Nos, inkább te maradtál le az adatok nézegetésével, s az utána járással. "

Szerinem meg nézegess inkább manualokat, oktató videókat és performance envelop görbéket egyszámjegyes wiki faszságok helyett.

bz249 2021.02.17. 13:41:58

@molnibalage: amugy mit csinalt a bombazo(kotelek) a tenylegeses bombazasi akciokor mondjuk 1944-ben. Lassan repult, hogy legyen ideje a cel bemeresere? Vagy gyorsan repult, hogy minel hamarabb kierjen a veszelyzonabol?

Menet kozben nyilvan utazoval mentek, nade nem akkor lottek rajuk ugye.

apro_marosan_petergabor 2021.02.17. 14:57:17

@molnibalage:
Apóca, adataid rosszak, illetve te igazítod az ízlésedhez azokat... Bár legkényelmesebb netről inzertálni ezeket az adatokat, a könyvtáramban is rendelkezésre állnak - s bizony szinkronban van a nyomtatott irodalom, a weben található adatokkal.
P-51 (USA) 703 km/h az nem 550km/h...!

Emellett egy bombázó, vagy egy vadászgép sebességét nem tingli-tangli elmosódó filmekből fogom behasalni, hanem szinkronban lévő irodalmi adatokból... vagy te hasra ütve saccolod meg? Nem túl todományos...
Másrészt ha egy vadászgép helyzetben van, hát nem az utazót fogja nyomatni, hanem tövi nyomja akkor is, ha túlélés után egyből motort kell cserélni... mint ezt fentebb is megjegyezték...
Az ME-109-esek (Messerschmidt) motorját így is tervezték/gyártották, mert tudták, hogy egy gép átlagos élettartama néhány óra, mert lelövik többnyire ennyi idő alatt, s ezért néhány órás élettartamú motorokat gyártottak bele.
Bónusznak még néhány gép, hogy megszokd, ezek elég gyorsak voltak:
Kawasaki Ki-45 mspeed(2 motoros, kétüléses): 540 km/h (340 mph, 290 kn)
Kawasaki Ki-61 mspeed: 580 km/h (360 mph, 310 kn) at 5,000 m (16,000 ft)
Mitsubishi Ki-46 mspeed: 604 km/h (375 mph, 326 kn) at 5,800 m (19,029 ft)
Nakajima Ki-84 mspeed: 6 8 2 km/h (424 mph, 368 kn) at 7,000 m
Yokosuka (zuhano b.)D4Y2 mspeed: 550 km/h (340 mph, 300 kn)

Arado 240 A01 (GER)Maximum speed: 618 km/h (384 mph, 334 kn)
FW 154 éjszakai (GER) mspeed: 650 km/h (400 mph, 350 kn) at 7,090 m (23,260 ft)

P-38 (USA)Lightning mspeed: 414 mph (6 6 6 km/h, 360 kn) on Military Power
P-47(USA)mspeed: 426 mph (6 8 6 km/h, 370 kn) at 30,000 ft (9,100 m)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 15:24:30

@bz249: Mivel a köteléket egyben kellett tartani és nem egyéni bombázás volt, ezért nagyjából az utazósebesség táján bombáztak. Ráadásul minél alacsonyabban repültek (volna) annál kevesebb idő volt a bombacélzóval való munkára.

A gyorsítgatás és lassítgatás a fogyasztás és a bombateher miatt sem volt opció. A fogyasztási diagramok elég beszédesek és még fel is kellett volna gyorsítani.

i.imgur.com/6L7R9E4.png
i.imgur.com/dZYPLfr.png

A bombák oldása után a gépek repülhettek gyorsabban és hazafelé forduláskor esetleg kicsit gyorsíthattak, de szó nincs arról, hogy a bombázók valaha is a maximális sebességük közelében repültek volna.

A gépek iszonyatosan manuálisan voltak üzemeltetve, ezért ha a köteléknek sikerült beállni egy sebességre, akkor nem úgy ment volna más sebességre beállás, hogy gázkar előre és csá. A turbofeltöltők miatt sem.
A bombázás alapelve, hogy nagyon pontosan tartják az irányt ÉS a sebességet is. Az, hogy az IP táján is még sebességgel bohóckodjanak...

A II. vh-s oktatóanyagoknál 140-160 mph sebességnél használták a Norden bombacélzót...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 15:26:54

@apro_marosan_petergabor: Beszarok, bazdmeg, beszarok.

Továbbra is egy számos értékekkel jössz.
A gép tömege, magassága az smafu, nálad ezeknek semmi hatása nincs a sebességre...
Mindne repülőgép maximális sebessége egy karakterisztika görbe sereg szerint alakul. Ebből te kivetted egy magasság, 0 terhelés és kevés üzemanyag értékét, majd behaluzod, hogy ez a mérce a légvédelem számára.

Néhány órás élettartamú motor, beszarok...
A kiképzéshez meg más motort gyártottak szerinted?

Ember, neked lövésed nincs a témáról, kb. a wikiig jutottál el.

bz249 2021.02.17. 16:09:36

@molnibalage: akkor, ha jol ertem a kor szinvonalan nem lehetett megcsinalni, hogy a kotelek elkezd gyorsitani-lassitani a taktikai szituaciotol fuggoen.

hel45 2021.02.17. 17:01:23

@bz249: 70 és 360 mérföld közötti adatokat láttam a bombázó kötelékek hosszára, ekkora léptékben szerintem is igen nehéz lett volna rugalmasan reagálni a különböző szituációkra.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.17. 18:50:31

@bz249: Nagyon nem. Az, hogy bombázáskor kb. "repülve" célozzon az kb. az CCIP üzemmóddal érkezett el 70-es évek közepén és végén.

Azt megelőzően még a radaros célzásnál is illet állandó sebességgel repülni. Lényegében még az F-111 gépek is amúgy a II. vh-s módszerrel dolgoztak, csak pontosabbá vált a célzás az analóg számítógépek által. Meg az F-111 okkal bombázott 60 méterről (vagy PGM-mel az F-111F), hogy a bombák szórása ne legyen nagy.

@savanyújóska: bz249-nek még válaszoltam.

savanyújóska 2021.02.18. 08:26:43

@molnibalage: Válaszolhatsz bárkinek, de egy ponton túl nem érdemes tovább erőltetni, akkor se, ha netán igazad van.

Untermensch4 2021.02.18. 14:02:32

@savanyújóska: Én is ezért nem pörögtem rá újra arra hogy tképp minden, daruval rendelkező hajót nevezhetnénk a nyelvtannácis szakszerű elnevezéssel anyahajónak... :)

apro_marosan_petergabor 2021.02.19. 18:20:42

Néhány típus, amelyek az Ark Royal repülőállományát képezték az elsüllyesztése táján...
Fairey Fulmar/ mseb: 272 mph (438 km/h, 236 kn) at 7,250 ft (2,210 m), /egy kicsit lassabb a Zero-nál)
8 × 0.303 in (7.7 mm) or 4 × 0.50 in (12.7 mm) géppuska, 2 × 100 lb (45 kg) or 250 lb (110 kg) bombs
Fairey Swordfish/ mspeed: 143 mph (230 km/h, 124 kn) with torpedo at 7,580 lb (3,438 kg) and 5,000 ft (1,524 m)
(kriminálisan lassú torpedóvető, de azért a Bismarckot meg tudták állítani...)
Fairey Albacore/ mspeed: 161 mph (259 km/h, 140 kn) (torpedo bomber) at 4,500 ft (1,400 m)

Itt meg egy link,a egy Mustangról (P51), ahogy 710 körül hasít, földközelben, nem oly rég.
www.youtube.com/watch?v=vpki2tKlSgQ&t=121s

savanyújóska 2021.02.19. 18:31:36

@Untermensch4: Dicséretes önmegtartóztatás.

@apro_marosan_petergabor: Ez egy gyorsasági versenyekre átalakított és feltuningolt Mustang, nem szériapéldány.
A Swordfish föld/vízközelben, torpedóval felszerelve nagyjából 160-ra volt képes.

at900 2021.02.19. 20:07:54

@Maga Lenin: A Vickers nehézgéppuskának könnyebb és lassabb volt a lövedéke mint az M2 Browningnak (37,6g, 753 m/s vs. 43 g, 860-890 m/s). Persze többféle lövedéket használtak, de azért érezhető különbség volt a kettő között. A két géppuskát összehasonlították az angolok és a saját szempontjaik szerint a Vickerst találták jobbnak, azt renszeresítették.
www.quarryhs.co.uk/Vickers.html

at900 2021.02.19. 20:32:36

Nem szeretném újra felszítani a Gamma-Juhász lőelemképző körüli vitát, csak annyit jegyeznék meg, hogy bár a probléma összefüggött a maximális célsebességgel, de a berendezés egyéb tulajdonságai is befolyásolták. "A 29 M ágyú 750 m/s kezdősebességgel kilőtt gránátja a 6000 m magasságban és 8000 m távolságban repülő célt körülbelül 20 s alatt érte el, ha az nem repült 100 m/s (360 km/h-t) meghaladó sebességgel. Nagyobb sebesség esetén a röpidő alatti célút túllépte a 34/38 M lőelemző által térbelileg képezhető legnagyobb értéket." Tehát hiába volt látszólag elegendő max. célsebesség, a bizonyos távolságokon mégis kevésnek bizonyult. A gond az volt, hogy lőelemképző kialakítása miatt a célút (az a táv amit a lövedék kilövése és beérkezése közben megtett a repülő) nem volt növelhető. Ezt végül a lépték csökkentésével kerülték ki, ami viszont a pontosság csökkenésével járt. (Barczy Zoltán · Sárhidai Gyula: A ​Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1920–1945)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2021.02.19. 21:16:05

@apro_marosan_petergabor: Te kretén van.
Egy egy átalakított csontig felpolírozott versenygép, nem széria gép.
Ilyenről én is írtam itt.
Robert L. Gibson és a Strega.
htka.hu/2020/07/18/technika-es-az-ember/

apro_marosan_petergabor 2021.02.19. 23:28:31

@molnibalage: Válogasd meg a szavaidat, nem vagyok sem barátod, sem rokonod!

A széria gép ezt tudja, a linkelt újságból (Block50 tollából):
Típusváltozat P-51A P-51B P-51D P-51H
Legnagyobb sebesség 628 km/h 708 km/h 700 km/h 785 km/h
Szolgálati magasság 9 100 m 12 770 m 12 770 m 12 770 m

apro_marosan_petergabor 2021.02.19. 23:43:27

És egy nagyon érdekes film arról, hogyan "élnek" a swordfishek a hordozón:
www.youtube.com/watch?v=QIf7wMOGFM0

Blam kapitány 2021.02.21. 18:34:36

Sápadtarcú testvéreim szívére telepedjen béke...az eredeti felvetés mintha a zuhanóbombázásról szólt volna..és ott ezek a sebességek elfogadhatóak.

gigabursch 2021.02.23. 05:58:24

@ártéri:
Megelőztelek.
Én kerestem, hogy hová a legrelevánsabb, így a Zsebcsatahajók 1. részhez tettem.

ártéri 2021.02.24. 17:17:40

@gigabursch: Húúú, akkor te rendszeretőbb ember vagy, mint én. A tengerészeket a sivatagban is belinkelted?

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2021.02.24. 17:20:58

Csodásak cikkeid! Már majdhogynem a kezdetektől olvasom őket és megvan a Port Arthurtól - Csuzimáig c. könyved is!
Két kérdésem lenne!

1. Van valami esély rá, hogy a Porth Arthur... kijöjjön papírformában is? Tuti megvenném!
2. Van rá valami mód, hogy PDF-ben le lehessen tölteni valahonnan az ezen az oldalon fent lévő írásaidat?

Előre is köszönöm a választ!

gigabursch 2021.02.24. 19:53:00

@ártéri:
Nem. Oda még nem jutottam el.

apro_marosan_petergabor 2021.02.24. 20:31:26

Egy kuriózum a végére: Focke-Wulf Ta 152 H
www.youtube.com/watch?v=hSdYtF2uR3U
Max. sebesség: 759 km/h
Hatótávolság: 2000 km
Legnagyobb repülési magasság: 14 800 m
Nem véletlenül mondták a FW gyártotta a legjobb WW2-es dugattyús vadászgépeket...

hel45 2021.02.25. 10:26:34

@apro_marosan_petergabor:
Ezeket a számokat szerintem itt a legtöbben láttuk már. Amit Molni hozott fel az az, hogy az ehhez hasonló csúcsteljesítmény-adatok nem igazán relevánsak gyakorlati szempontból.

savanyújóska 2021.02.25. 16:36:05

@Prof. William: Köszi.

1.
Szerintem nincs. Amennyire utánanéztem, a dolog úgy működik, hogy a kiadások az enyémek, a bevétel meg a kiadóé és a terjesztőé.

2.
Valahogy biztos át lehet konvertálni, de nem értek hozzá. Molninak sikerült a régebbi weblapra írt cikkeket áttenni PDFbe, ezeket megtalálod jobboldalt a linkeknél, az Acélmonstrum címszó alatt. A szövegekből elég sok minden visszaköszön az itteni írásokban is.

g.d 2021.03.14. 22:23:49

Az "egységes" lőszerek nem inkább "egyesített" vagy "egybeszerelt"-ek?
süti beállítások módosítása