Hét tenger

A harmadik forradalom 1.

2017. július 15. 14:15 - savanyújóska

A kronstadti felkelés, 1921.

Az orosz haditengerészet újkori történetéről a legnagyobb jóindulattal sem lehetne azt mondani, hogy az valamiféle sikertörténet. A nagy flottaépítéseket mindig nagy összeomlások követték, vagy vesztes háborúk, mint a krími és a japán háború miatt, vagy pedig a gazdaság válságok miatt, amilyenek az első világháborút, vagy a Szovjetunió bukását követték. Az oroszok irdatlan mennyiségű munkát és pénzt öltek bele, hogy az elmúlt 150 évben legalább ötször építsék újjá a flottájukat, hogy aztán az a következő háborút, vagy gazdasági válságot követően ismét semmivé váljon, anélkül hogy megépítőinek bármilyen hasznot hajtott volna.

Azonkívül, hogy elpocsékolták rá az ország erőforrásait, a flotta más szempontból is sok gondot okozott Oroszországnak. Az év nagy részét a laktanyákban töltő matrózok körében könnyen és gyorsan terjedtek, s váltak népszerűvé a forradalmi gondolatok. A baloldali propaganda különösen a japánoktól elszenvedett megalázó vereséget követően nyert teret a hajókon. 1905-öt követően egymást érték a matrózlázadások, elsősorban a Balti és a Fekete-tengeren. Az 1917-es sajnálatos események során is a matrózok voltak az elsők, akik fegyvert fogtak a régi rendszer ellen, februárban és novemberben egyaránt.

A Balti Flotta tengerészei sokáig az új rezsim fegyveres erőinek legmegbízhatóbb elit alakulatát alkották, a külföldi sajtóban csak a bolsevikok „pretoriánus gárdájaként” emlegették őket. A Párt ennek megfelelően kegyeivel tüntette ki a flotta állományát, mely megkapta a megtisztelőnek szánt „a munkásosztály élcsapata” jelzőt. A propaganda gyakran hangoztatta: „A tengerész szó annyit jelent: bolsevik.” És aminek a tengerészek feltehetően ennél is jobban örültek, a civilekhez és a katonákhoz képest sokkal jobb ellátásban is részesültek.

Ezek után nyilván már érthető, 1921 márciusában az országon belül és kívül egyaránt nagy megdöbbenést váltott ki a hír, hogy a Balti Flotta Kronstadtban állomásozó hajói, illetve a támaszpont katonái fellázadtak, és fegyvert fogtak a bolsevik uralom ellen.

A Petropavlovszk és a Szevasztopol.
A Petropavlovszk és a Szevasztopol.

 

Kronstadt a körülbelül 15 kilométer hosszú, lapos kis Kotlin-sziget keleti végében épült kikötőváros, mely mintegy 30 kilométerre a Néva torkolata, és Szentpétervár előtt fekszik. A Finn-öböl itt erősen összeszűkül, alig 20 kilométer széles, a szoros közepén fekvő Kotlin-szigetről tehát jól ellenőrizhető a Szentpétervár felé vezető tengeri út.

Kotlin stratégiai jelentősége nyilvánvaló. Miután a Néva-torkolatával együtt a szigetet is megszerezte a svédektől, Nagy Péter Szentpétervárral egy időben, 1703 őszén, megalapította Kronstadt városát is, mely a kezdetektől fogva a Balti Flotta fő támaszpontja volt, a kikötőt övező erődrendszer pedig egyben védelmet adott a tengerparton fekvő fővárosnak is.

A sziget jelentősége különösen a krími háborút követően értékelődött fel. Az angol-francia szövetséges flotta 1856 nyarára tervezett egy nagyszabású támadást Kronstadt, majd annak elfoglalása után Szentpétervár ellen. A háború még azelőtt véget ért, hogy erre a támadásra sor kerülhetett volna, de az orosz vezetés a lehetőségét is ki akarta zárni annak, hogy egy ilyen támadás bármikor a jövőben sikerrel járhasson. A háború után nagyszabású, évtizedekig tartó munkával Európa egyik legmodernebb erődrendszerét építették ki Kronstadt körül, a Kotlin-szigeten, illetve a környező zátonyokon, és mesterséges szigeteken. Elkészültük után az erődök láncolata gyakorlatilag teljesen lezárta a Finn-öböl Szentpétervár előtti, keleti csücskét.

Kronstadt látképe egy 1855-ben készült rajzon.
Kronstadt látképe egy 1855-ben készült rajzon.

 

A kikötőben állomásozó Balti Flotta tengerészei a kezdetektől fogva a szovjethatalom elkötelezett hívei voltak, a rendszer legszilárdabb támaszai. Maga a flotta nem sok harcot látott, a hajókról a szárazföldi erőkhöz vezényelt tengerészalakulatok azonban az első vonalban harcoltak a polgárháború minden frontján. (Híven a legszebb orosz katonai hagyományokhoz, mely háború idején a flotta tengerészeit a hajókról szinte azonnal a partra szállította, hogy ott gyalogosokként vegyenek részt a harcokban.)

1921-re a szovjethatalom kezdett megszilárdulni, a rendszer lassan stabilizálódott. A fehér csapatok már csak a Távol-Keleten tudtak még ellenállni, a szomszédos országok többségével pedig valamilyen szinten sikerült elismertetni az új rezsimet, és rendeződtek a határkérdések is. (Többnyire az oroszok kárára.) A tengerészek lassan visszakerültek a hajókra, ahol várták, mikor jön el a beígért kommunista Kánaán.

Ami viszont csak nem akart megérkezni. A háború és a polgárháború hat éve után az ország gazdasága romokban hevert, Oroszország gyakorlatilag teljes csődben volt. A gazdasági katasztrófa mértékét talán szemléltetheti az ország nyersvastermelésének visszaesése, mely 1920-ban az 1913-as érték három (3) százalékát sem érte el! A pénz teljesen elértéktelenedett, 1920-ban a munkások a bérük több mint 90 százalékét természetbeni juttatásokban kapták.

A helyzetet tovább súlyosbította az új szovjetkormány teljes hozzá nem értése, átgondolatlan és kapkodó intézkedései. A forradalmi agitátorok és kommunista ideológusok egészen addig csak a társadalom gyökeres átalakításán agyaltak, és most jöttek rá, hogy a közgazdasághoz igazából vajmi keveset értenek. A problémákat úgy akarták megoldani, mint addig minden mást: erőszakkal. A központi hivatalokban kiagyalt intézkedések teljesítését parancsba adták, és azok végrehajtását katonai erővel kényszerítették ki.

A háborús pusztítások helyrehozatalára úgynevezett Munkahadseregeket állítottak fel, melyekbe szabályosan besorozták a munkaszolgálatra kijelölteket, ha kellett -és többnyire kellett-, erőszakkal is. A városokban jelentkező súlyos élelmiszerhiányt a parasztokat megnyomorító kötelező beszolgáltatással igyekeztek megoldani. A megadott kvótát legtöbb helyen katonai erővel hajtották be, mit sem törődve azzal, marad e annyi a falusiaknak, amennyiből a következő aratásig meg tudnak élni. Mivel többnyire nem maradt, vidéken országszerte súlyos éhínségek törtek ki.

A szovjetparadicsom kevésbé reklámozott oldala. Az 1921-23-as nagy éhínség néhány áldozata.
A szovjetparadicsom kevésbé reklámozott oldala. Az 1921-23-as nagy éhínség néhány áldozata.

 

Miután 1921-re a polgárháborúban már elég egyértelmű volt a vörösök győzelme, a tengerészek, az ország lakosságával együtt, a helyzet jobbra fordulását várták. A helyzet azonban ha lehet, csak még tovább romlott. Péterváron és Kronstadtban egyaránt súlyos élelmiszerhiány volt, és ami télvíz idején szintén nagyon komoly gondot jelentett, nem volt elég tüzelőanyag sem. Péterváron megkezdték még a faépületek elbontását is. (A „szent” szót ekkor már nem használták a város nevében. Az első világháború kitörése után még II. Miklós nevezte át a várost Petrográdnak, mivel az eredeti Sankt-Peterburg név „túl németes” volt.) A nyomorúságos helyzetet jól szemlélteti a tény, hogy a város lakossága 1921-re a háború előttinek csaknem harmadára csökkent.

A Balti Flotta tengerészeinek ellátása még ezekben az időben is viszonylag jónak volt mondható, legalábbis az általános helyzethez képest. Bár az élelmezés itt is pocsék volt, a fejadagok is szűkösek, de a tengerészek legalább nem éheztek. Ez azonban sovány vigasz volt. A matrózok többsége az orosz hagyományoknak megfelelően a belső területek falvaiból érkezett, és az érkező levelekből, illetve a szabadságuk alatt szerzett saját tapasztalataikból jól tudták, mi folyik az országban. A begyűjtést végző osztagok kegyetlenkedései, a hatóságok önkényeskedései jól ismertek voltak, és érintették a legtöbb tengerész családját.

A matrózok politikai téren is becsapva érezték magukat. Az 1917-es forradalmak a „Minden hatalmat a szovjeteknek!” jelszó alatt történtek. A megalakuló szovjetek, vagyis a munkás és katonatanácsok, túlnyomó részében a mensevikek és az eszerek voltak többségben. A hatalmat elvileg ezeknek a tanácsoknak a szervezete gyakorolta volna. ( https://en.wikipedia.org/wiki/Workers%27_council . Magyarul természetesen erről sincs használható oldal.) A bolsevikok -vitatnám, mennyiben tekinthetők tényleg kommunistáknak- fokozatosan szorították ki a szovjeteket a hatalomból, és erre az időre már szinte teljesen átvették az irányítást. A tanácsok (szovjetek) szerepe merőben formálissá degradálódott, gyakran a vezetőiket is felülről nevezték ki. Mindent a bolsevik párt irányított, mely mindent igyekezett centralizálni, és mindent maga akart kézben tartani.

A párt természetesen a flottát is igyekezett ellenőrzése alá vonni. A tengerészek között nagy elégedetlenséget váltott ki a parancsnokokká kinevezett dilettáns pártkomisszárok viselkedése, akik szakmai kérdésekben teljesen járatlanok voltak, nem értettek semmihez, s kinevezésük egyetlen oka az volt, hogy jó káderek voltak. A matrózok különösen elégedetlenek voltak a flottaparancsnokkal, Fjodor Raszkolnyikovval, főleg annak fölényeskedő, urizálós viselkedése, és fényűző életmódja miatt.

Fjodor Fjodorovics Raszkolnyikov -eredeti nevén Iljin-, a lázadás előtt a Balti Flotta parancsnoka.
Fjodor Fjodorovics Raszkolnyikov -eredeti nevén Iljin-, a lázadás előtt a Balti Flotta parancsnoka.

 

Miután 1921 januárjában a fejadagokat ismét csökkentették, a helyzet már szinte elviselhetetlenné vált, s Péterváron február végén sztrájkok és tüntetések robbantak ki. A tüntetők összecsaptak a karhatalmi erőkkel, és elfoglalták a tengerészlaktanyát, ahonnan kiszabadították az ott fogva tartottakat. A különböző tüntetések és sztrájkok spontán, egymástól elszigetelten robbantak ki. Nem volt központi irányítás, mely összefogta volna a megmozdulásokat. A tüntetésekre válaszul tömeges letartóztatások kezdődtek, s február 24-én Péterváron kihirdették az ostromállapotot.

Az események idején a Balti Flotta hajóinak többsége Pétervár kikötőjében állt, többnyire leszerelt állapotban. A flotta két legerősebb hajója, a 23 ezer tonnás Petropavlovszk és Szevasztopol, azonban Kronstadtban horgonyzott, és mellettük itt volt még a régebbi építésű Andrej Pervozannij csatahajó, valamint néhány aknaszedő, és kisebb segédhajó. Ez lényegében a flotta fő ütőerejét jelentette, hiszen rajtuk kívül csupán 15 romboló, nyolc tengeralattjáró, egy ágyúnaszád, valamint néhány tucat aknarakó, és segédhajó volt csak üzemképes állapotban, melyek Péterváron álltak.

A két, viszonylag modern dreadnought fő fegyverzete 12 darab 305 mm-es lövegből állt, melyeket négy darab háromágyús lövegtoronyban építettek be. A lövegtornyokat az orosz flottánál szokásos elrendezésben helyezték el, vagyis mindegyiket a főfedélzet szintjén, egymás mögött építették be. A hajók ezen kívül még 16 darab 120 mm-es ágyúval, és néhány gyorstüzelővel is fel voltak szerelve.

A Szevasztopol.
A Szevasztopol.

 

A csatahajók páncélzata vékonyabb volt a korabeli átlagnál, a vízvonalon a legnagyobb vastagsága csak 225 mm volt. Ugyanakkor viszont gyakorlatilag a hajó teljes oldalát páncélvédelemmel látták el, ellentétben a többi haditengerészetnél szokásos gyakorlattal, mely leginkább csak a vízvonal védelmére koncentrált. Az oroszok a japán háború tapasztalatai alapján törekedtek arra, hogy minél nagyobb felület legyen páncélozva.

Az osztály két másik csatahajója leszerelve állt Péterváron. A Gangut-ot a létszámhiány miatt kellett tartalékba állítani, a Poltavát pedig az előző év novemberében, a gépházakban kitört súlyos tűz miatt, melynek pusztításait végül aztán sosem állították helyre.

Az orosz dreadnoughtok 1915 elején álltak szolgálatba, de a háború során harcokban nem vettek részt. A háború végére mégis egyedül a Petropavlovszk maradt bevethető állapotban, mely a Finn-öbölben részt vett a fehérek oldalán álló hajók, és az őket támogató angol hadihajók elleni harcokban. Az egyik összecsapás során két találattal megrongálta az angol Walker rombolót. 1919 augusztusában, mikor brit torpedónaszádok éjszakai támadást intéztek Kronstadt ellen, az angolok egy találatot jelentettek az orosz csatahajón, melyet azonban valójában nem ért sérülés.

Az orosz csatahajók egyetlen komolyabb bevetése a háború és a polgárháború időszakában a vörös uralom ellen fellázadt Krasznaja Gorka erőd ágyúzása volt, 1919 júniusában. A Petropavlovszk és az Andrej Pervozannij összesen több mint hétszáz 305 mm-es gránátot lőtt ki a lázadókra, akik végül, miután Trockij személyesen garantálta számukra a kegyelmet, megadták magukat. (Gondolom, felesleges is hozzátenni, hogy a megadás után a lázadókat, úgyszintén Trockij utasítására, azonnal mind kivégezték.)

A Petropavlovszk és az Andrej Pervozannij a lázadó Krasznaja Gorka erődjét ágyúzza.
A Petropavlovszk és az Andrej Pervozannij a lázadó Krasznaja Gorka erődjét ágyúzza.

 

A Kronstadtban álló harmadik csatahajó, az Andrej Pervozannij, a régebbi építésű csatahajók közé tartozott. A hajó a balsorsú Szlava osztály módosított, és erősített változata volt. A 18 ezer tonnás csatahajó négy darab 305 mm-es, nyolc darab 203 mm-es, és tizenkét darab 120 mm-es ágyúval volt felszerelve. A háború alatt ez a hajó sem vett részt harcokban, tulajdonképpen egyetlen harci bevetése a Finn-öböl déli részén, Kronstadtól alig 15 mérföldre fekvő Krasznaja Gorka ágyúzása volt.

Az angol torpedónaszádok augusztusi, éjszakai támadása után a britek három torpedótalálatot, és a csatahajó elsüllyesztését jelentették, valójában azonban az Andrej Pervozannijt csak egyetlen torpedó találta el az orrán, mely csupán mérsékelt károkat okozott. A másik két torpedó átment a csatahajó alatt, és a rakpartot találta el. Néhány nappal később, egy angol légitámadás során, a csatahajó egy bombatalálatot is kapott, mely szintén nem okozott nagyobb károkat.

Az Andrej Pervozannij sérüléseit teljesen sosem javították ki, és 1921 márciusában már megkezdték a csatahajó leszerelését. A kisebb kaliberű lövegeket már eltávolították, de a 305, és a 203 mm-es ágyúk még a helyükön volt. Testvérhajója, az Imperator Pavel I., ekkor már leszerelve állt Péterváron, a bontásra várva.

Az Andrej Pervozannij.
Az Andrej Pervozannij.

 

A Balti Flotta hajóinak személyi állománya 1921 elején 24.914 fő volt, többségük azonban Péterváron állomásozott. A fegyelem laza volt, a hangulat nagyon feszült. A dezertálások napirenden voltak, csak februárban 452 tengerész és katona szökött meg a hajókról, és a kronstadti erődökből. A tengerészek nemcsak a rossz ellátás, és a hatalom önkényeskedései miatt elégedetlenkedtek, hanem a leszerelések elhúzódása miatt is. A hajók legénységének több mint háromnegyede 1917 előtt vonult be a flottához, és most, a harcok lezárultával, szerettek volna már visszatérni családjukhoz. Helyükre azonban egyszerűen nem találtak elég képzett szakembert, így a már korábban beígért leszerelések csak nagyon lassú tempóban zajlottak.

1921 február 28-án a Petropavlovszk tengerészei, a pétervári események hatása alatt, legénységi gyűlést tartottak, a csatahajó első írnokának, a 29 éves Sztyepan Makszimovics Petricsenkónak az elnökletével. Az éjszakába nyúló összejövetel végén a tengerészek egy határozatot fogalmaztak meg, melyben követelték az új választások kiírását, a titkos szavazást, a szólás szabadságát, és a CSEKA feloszlatását. (Összoroszországi Különleges Bizottság, a KGB elődje.)

Másnap, március elsején, a gyűlést megismételték, ezúttal már a kikötőben állomásozó többi hajó tengerészeinek, valamint a Kronstadtban, és a Finn-öböl déli részén állomásozó csapatok küldöttségeinek részvételével. A gyűlésen ismét elfogadták az előző napi határozatot.

A résztvevők ezt követően a Petropavlovszkról átvonultak a kronstadti Horgony-térre, ahol még aznap délután hatalmas tömeggyűlést tartottak, melyen legalább 12-15 ezer ember jelent meg, tengerészek, katonák, és civilek vegyesen. A gyűlésen több más bolsevik vezető mellett részt vett Mihail Kalinyin, a Központi Végrehajtó Bizottság elnöke is. A szónokok a sérelmeket sorolták, az éhezést, a hatóságok önkényeskedéseit, és hogy a rezsim a háború befejezte után sem képes az élet normális rendjének visszaállítására. Kalinyin és a többiek próbálták lecsillapítani a tömeget, de eredménytelenül, az emberek lehurrogták őket. A gyűlésen végül jóváhagyták az előző nap hozott határozat pontjait, és ezek mellett követelték a politikai foglyok szabadon bocsátását, a rekvirálások beszüntetését, a kereskedelem és a kisipar szabadságát. A gyűlésen Petricsenko vezetésével megalakult az Ideiglenes Forradalmi Bizottság, mely kiadta a lázadás jelszavát: „A hatalmat a szovjeteknek, ne a pártoknak!” A csatahajók nagy teljesítményű rádióin azonnal elkezdték sugározni a határozatban foglalt követeléseket a Péterváron állomásozó hajók felé, és egyben csatlakozásra szólították fel őket.

Estére Kronstadt fontosabb pontjain már a lázadók állítottak őrséget. A felkelés központja a Petropavlovszk volt, itt ülésezett a bizottság, és innen mentek ki az utasítások is. Még az este minden katonai egységhez megérkezett a távirat, melyben a lázadás vezetői tudatták: „Tekintettel a Kronstadtban kialakult helyzetre, a kommunisták pártját eltávolítottuk a hatalomból. Az irányítást az Ideiglenes Forradalmi Bizottság vette át.

A Kronstadtot elhagyni akaró Kalinyint és társait először letartóztatták, később azonban mégis szabadon engedték őket, és engedélyezték számukra a visszatérést Petrográdra.

Mihail Ivanovics Kalinyin, a megbízható káder.
Mihail Ivanovics Kalinyin, a megbízható káder.

 

Másnap folytatódtak a gyűlések. Heves viták után végül a helyőrség majdnem minden alakulata átállt a lázadók oldalára. A kommunista vezetőket letartóztatták, és börtönbe zárták, de nem bántották őket. Sokaknak sikerült elhagyniuk a szigetet, és a jégen az öböl déli partján fekvő Oranienbaum-ba menekültek.

Március harmadikán megalakult a Forradalmi Bizottság katonai tanácsa, mely megkezdte az erőd felkészítését a várható harcokra. A lázadóknak nem nagyon lehettek illúzióik afelől, mire számíthatnak a bolsevikok részéről. A kormány álláspontja az első perctől kezdve egyértelmű volt, nem bocsátkoznak semmilyen tárgyalásokban a törvényen kívülieknek nyilvánított felkelőkkel, akiktől csak a feltétel nélküli kapitulációt fogadják el. A Pétervárra küldött delegációk tagjait azonnal letartóztatták, és rögtön hozzáfogtak a lázadásban résztvevők családtagjainak letartóztatásához, és a gulágokra való kitoloncolásához is. Már a lázadásról beérkező első hírek után, március másodikán, ostromállapotot hirdettek az egész pétervári körzetben.

A bolsevik rezsim heves reagálása teljesen érthető volt. A lázadás nagyobb veszélyt jelentett rájuk, mint ahogy azt maguk a lázadók gondolták. A város felé nyomuló német csapatoktól tartva Lenin 1918 tavaszán ugyan Moszkvát tette meg fővárosnak, és a kormány ide költözött át, Petrográd jelentősége azonban változatlan maradt, s a város elfoglalása jó eséllyel a bolsevik rezsim végét jelentette volna. Ha a felkelőknek sikerül maguk mellé állítani a Péterváron állomásozó hajók szintén zúgolódó legénységét, és az ekkor is éppen sztrájkoló hajógyári munkásokat, az általános elégedetlenséget kihasználva könnyen megbuktathatták volna a bolsevikokat, ugyanúgy, ahogy négy évvel korábban azok buktatták meg a Kerenszkij kormányt.

A lázadókat ekkor csak a Finn-öböl vizét még mindig beborító vastag jég akadályozta meg ebben. A csatahajók támogatása nélkül nem mertek kimozdulni Kronstadtból, de úgy vélhették, a jég olvadásáig hátralevő néhány hétben ki tudnak tartani a kormánycsapatokkal szemben, melyek között egyébként szintén nagy volt az elégedetlenség, és megbízhatóságuk erősen kétes volt. A jég felolvadása után Kronstadt már szinte bevehetetlen lett volna, és miután az öböl hajózhatóvá válik, a csatahajók 305 mm-es lövegeinek támogatásával a lázadó csapatok partra szállhattak volna Péterváron, hogy a lakosságot és a fegyveres erőket maguk mellé állítva elfoglalják a várost, és kicsavarják a hatalmat a kommunisták kezéből. A felkelők nyilván számítottak arra is, a jég felolvadása után segítséget kaphatnak a bolsevik rendszer bukásában érdekelt nyugati országoktól is. (Az egyébként, hogy a lázadásra ilyen szerencsétlen időpontban került sor, amikor a jég tehetetlenné tette a Kronstadban állomásozó csatahajókat, azt bizonyítja, a bolsevik történetírás állításaival ellentétben a felkelés tényleg spontán, előkészítés és tervezés nélkül tört ki.)

Kronstadt egyik erődje napjainkban.
Kronstadt egyik erődje napjainkban.

 

Mindezt persze Leninék is könnyen kitalálhatták, és felismerve a veszély nagyságát, rögtön határozott intézkedéseket hoztak a lázadás elfojtása érdekében. Mindenekelőtt azonnal fokozták a katonai alakulatoknál és az üzemekben folytatott „felvilágosító munkát”. A laktanyákat és a gyárakat ellepték a párt agitátorai, akik a kíséretükben levő fegyveres őrséggel együtt igyekeztek a bizonytalankodókat szép szóval vagy erőszakkal a hivatalos irányvonal mellé állítani.

A kronstadti lázadást a propaganda igyekezett a fehérek által támogatott ellenforradalmi megmozdulásnak beállítani, és a fehérgárdisták visszatérésével próbálták ijesztegetni a lakosságot. A sajtóban rendszerint a cári hadseregben annak idején ezredesként szolgáló Alekszander Nyikolajevics Kozlovszkijt állították be a felkelés vezetőjeként, mint „volt cári tábornokot”. Kozlovszkij, aki addig a kronstadti tüzérség parancsnoka volt, tagja volt ugyan a felkelők katonai tanácsának, de igazán fontos szerepet nem játszott az eseményekben.

A Péterváron és Oranienbaum-ban állomásozó repülőgépek az első napoktól kezdve folyamatosan szórták a lázadó szigetre a röpcédulákat, melyekben a bolsevik vezetés fenyegetésekkel és ígéretekkel igyekezett visszapártolásra csábítani a lázadókat, illetve a lázadás vezetőit próbálták meg lejáratni, hogy megrendítsék a beléjük vetett bizalmat. Miután Kronstadtban nem állomásoztak repülőgépek, a lázadók csak a Pétervárra, és a környező településekre kiküldött agitátorok révén tudták terjeszteni saját röpirataikat, melyekben ismertették céljaikat, és csatlakozásra szólítottak fel. Összesen több száz embert küldtek ki ezek terjesztésére, akiket azonban a hatóságok gyorsan elfogtak.

Petrográd stratégiailag fontos pontjain, és a fontosabb közintézményeknél megerősítették az őrséget, az utcákat pedig ellepték a fegyveres őrjáratok, melyekben részt vettek a párt és a Komszomol felfegyverzett tagjai is. Már március harmadikán elrendelték az éjszakai kijárási tilalmat, és az általános mozgósítást Pétervár körzetében. Az ismert eszer és mensevik vezetőket letartóztatták, és börtönbe zárták.

A Balti Flotta parancsnokát, Fjodor Raszkolnyikovot, a lázadás hírére rögtön elbocsátották, helyére néhány napra átmenetileg a cári haditengerészet volt főhadnagya, Vlagyimir Kukel, majd március ötödikétől a 24 éves (!) Ivan Kuzmics Kozsanov került, aki néhány évvel korábban, a cári rendszer idején, még matrózként szolgált a haditengerészetnél. (És aki flottaparancsnoki kinevezése után három évvel, 1924-ben kezdte meg tanulmányait a Tengerészeti Akadémián.) A tényleges hatalmat a flotta felett mindazonáltal nem ő gyakorolta, hanem egy a párt által kinevezett bizottság.

Ivan Kuzmics Kozsanov, a 24 éves flottaparancsnok.
Ivan Kuzmics Kozsanov, a 24 éves flottaparancsnok.

 

Hangulatjavító intézkedésként a fontosabb üzemekben növelték a munkások fejadagjait, és kilátásba helyezték a beszolgáltatási kötelezettség enyhítését, az élelmiszerellátás javítását. Ahol ez sem segített, és a dolgozók továbbra is ellenségesen viszonyultak a hatalomhoz, ott bezáratták az üzemet. Ez történt a legnagyobbak közé tartozó Obukhov Művekkel, és az Arzenállal is. A Balti Hajógyárban, ahol szintén napirenden voltak a sztrájkok és a tiltakozó gyűlések, tömeges elbocsátásokkal igyekeztek megszabadulni a megbízhatatlan munkásoktól.

A hatalom számára különösen fontos volt a Péterváron állomásozó hadihajók biztosítása. A hithű kommunista tengerészeket azonnal felfegyverezték. A továbbiakban a hajókon ők látták el az őrséget, és folyamatosan figyelték a megbízhatatlan tengerészeket, akiket a legkisebb gyanús jelre azonnal letartóztattak. A hajókon és a laktanyákban harckészültségbe helyezték a legénységet, vagyis azok nem hagyhatták el szolgálati helyeiket. A hajókon minden illegális gyűlést betiltottak. A forradalmi propagandát itt is igyekeztek fokozni, folyamatosak voltak a matrózok „felvilágosítását” szolgáló, a párt által szervezett gyűlések.

A hajókon ennek ellenére is feszült volt a hangulat. Különösen rossz volt a helyzet a jégtörőkön, ahol a legénység több hajón is támogatásáról biztosította a kronstadti felkelőket. Hogy megszabaduljanak a megbízhatatlan elemektől, több mint háromezer tengerészt átvezényeltek a Fekete-tengeri Flottához. Őket március közepéig vonatokra zsúfolták, és útnak indították dél felé.

A Finn-öböl partját övező erődökben szintén rossz volt a hangulat. Az itteni katonaság biztosítása létfontosságú volt a hatalom számára, hiszen ha ők is csatlakoznak a felkeléshez, az már közvetlen veszélyt jelentett volna Pétervárra nézve. A megbízható pártkatonákat itt is rögtön felfegyverezték, és harckészültségbe állították. Szigorították az ellenőrzéseket, erősítették az őrjáratokat, valamint megbízható csapatokat küldtek a területre, és idevezényeltek egy páncélvonatot is. Az alakulatoknál március elején történő kisebb megmozdulásokat kemény kézzel még csírájában fojtották el, és torolták meg, tömeges letartóztatásokkal és kivégzésekkel.

Kronstadt, és a környező területek térképe.
Kronstadt, és a környező területek térképe.

 

Míg a bolsevik vezetés az első perctől kezdve azonnal határozott és kemény intézkedéseket hozott a lázadás elszigetelése, és későbbi leverése érdekében, addig a kronstadti felkelők már korántsem voltak képesek ilyen határozottságot felmutatni.

A Forradalmi Bizottság katonai tanácsa kidolgozta a védelem terveit, és a várost négy katonai körzetre osztotta. Elrendelték a mozgósítást, és kidolgozták a körzetek, és az egyes erődök, illetve a flotta együttműködésének részleteit. A védelem vezetésével a hadsereg egyik kapitányát, Jevgenyij Nyikolajevics Szolovjanovot bízták meg.

A katonai tanács tisztjei már az első ülésen azonnali támadást javasoltak a déli part, elsősorban Oranienbaum ellen. Jól tudták, hogy az ottani erődöket viszonylag kis létszámú csapatok védik, melyek között szintén nagy az elégedetlenség, tehát nem számíthattak nagy ellenállásra, sőt, a csapatok legalább részbeni átállását is biztosra vették.

Oranienbaum már csak azért is vonzó célpont volt, mert tudták, hogy ott nagy mennyiségű élelmiszert tárolnak. A település elfoglalásával ráadásul megszerezték volna a flotta ottani légitámaszpontját, és annak repülőgépeit is, illetve elvághatták volna a Pétervár felé vezető vasútvonalat. A partvidék elfoglalásával, és az ottani csapatok legalább részbeni átállásával a lázadók előtt szabad út nyílt volna Pétervár felé, és ha a várost esetleg nem is tudták volna elfoglalni, a Kronstadt elleni támadást biztosan késleltetni tudták volna annyira, hogy arra a jég elolvadása előtt már ne kerülhessen sor.

A Forradalmi Bizottság azonban a passzív védekezés mellett volt, és a katonai tanács javaslatait elutasítva nem merték megkockáztatni a támadó fellépést. A felkelés vezetői még mindig egyezkedni próbáltak a bolsevik rezsimmel, noha azok álláspontja az első perctől kezdve nyilvánvaló lehetett mindenki számára. A Kronstadtból Pétervárra indított delegációk tagjait a bolsevikok azonnal, minden tárgyalás nélkül letartóztatták és bebörtönözték, s a negyedikén kiküldött, Trockij által megfogalmazott ultimátumban egyértelművé tették a lázadók számára, kizárólag a feltétel nélküli megadást fogadják el. A felkelés vezetői a megadást elutasították, ám a határozott fellépésre nem tudták rászánni magukat. Abban bíztak, példamutatásuk is elég lesz ahhoz, hogy a pétervári tengerészek, katonák, és munkások is fellázadjanak, és megdöntsék az elnyomó rezsim uralmát.

Lényegében megismétlődtek a cári rendszer elleni nagy matrózlázadások, a Patyomkin és az Ocsakov felkelések során elkövetett hibák. A tanulatlan, bizonytalan, és erélytelen vezetés nem volt képes határozott lépésekre elszánni magát, és tétovázásával, csodavárásával eljátszotta a győzelem kivívására kedvező pillanatot. Valószínűleg az Oranienbaum elleni támadás elvetése volt az a végzetes hiba, ami rögtön az első napokban el is döntötte a felkelés sorsát.

Az Andrej Pervozannij elülső lövegtornya, és parancsnoki hídja.
Az Andrej Pervozannij elülső lövegtornya, és parancsnoki hídja.

 

A Forradalmi Bizottság tehát Kronstadt falai közé bezárkózva várta a nagy pétervári felkelést, és addig is saját belső helyzetét igyekezett megszilárdítani. A városban kijárási tilalmat rendeltek el, a kommunista vezetőket letartóztatták, és bebörtönözték. Őrizetük azonban nem volt nagyon szigorú, a rabok egymás között gyűléseket és előadásokat tarthattak, és kapcsolatban maradtak a külvilággal is.

Március negyedikén újraválasztották Forradalmi Bizottság tagjait, és a létszámot ötről tizenöt főre bővítették. Az új Bizottságban azonban egyetlen tiszt sem volt. A felkelés vezetői alighanem ezzel is a felkelés népi jellegét próbálták kihangsúlyozni, és bizonyítani azt, hamisak azok a bolsevik vádak, melyek szerint a kronstadti események mögött a régi cári tisztek állnak. Ezzel azonban kizárták a döntéshozatalból azokat a képzett embereket, akik képesek lettek volna meghozni azokat az intézkedéseket, melyek a felkelés sikere szempontjából szükségesek voltak. A Bizottság matrózai, közkatonái, és munkásai nem bírtak el a rájuk nehezedő feladattal, és saját inkompetenciájuk tudatában lévén nem mertek határozott és merész döntéseket hozni, csak bizonytalanul tétováztak, és vártak a deus ex machinára, a nagy pétervári felkelésre.

Érdemi intézkedések helyett a Bizottság inkább igyekezett ideológiailag megalapozni a felkelést, és tovább finomították elképzeléseiket arról, hogyan kell átalakítani a szovjetrendszert. Újabb követeléseik között szerepelt a halálbüntetés eltörlése, a munkahely szabad megválasztásának joga -mert addig ezt is úgy jelölték ki-, és az egyenlő választójog. Addig ugyanis -lényegében a cári rendszertől megörökölt választási rendszer szerint- a különböző társadalmi rétegből kikerülő választók szavazatának nem egyenlő, hanem súlyozott értéke volt. Egy gyári munkás szavazata többet ért, mint egy paraszté. A kronstadti lázadásról írt egyetlen használható könyvben a szerző, Szergej Nyikolajevics Szemjonov, ennek értelmét így indokolja: „A heves osztályharc körülményei között a szovjethatalom végét jelentette volna, ha a parasztság minden rétege ugyanolyan jogokat kapott volna, mint a proletariátus.” Ez a mondat azt hiszem, nagyon sok mindent elárul a bolsevik rendszerről.

A Forradalmi Bizottság a kronstadti eseményeket igyekezett következetesen a „harmadik forradalomként” emlegetni, arra célozva ezzel, hogy az 1917 februári és októberi (novemberi) forradalmak után a kronstadti felkelés lesz az a harmadik forradalom, mely a bolsevikok által kisiklatott eredeti elképzeléseket helyreállítja. A felkelés nem ellenforradalmi volt, olyan értelemben, hogy nem a régi cári rendszert akarta visszaállítani, és még csak nem is valamiféle kapitalista rendszert akart létrehozni. A felkelésnek egyértelműen és deklaráltan a bolsevik diktatúra megdöntése volt a célja, hogy utána visszaállítsák az eredeti, pártokon felül álló szovjet-köztársaságot, vagy ahogy magyarul érthetőbben hangzik, a tanácsköztársaságot.

A felkelők egyik kiáltványa.
A felkelők egyik kiáltványa.

 

A felkelés vezetése tehát -pont úgy, mint annak idején a Patyomkinon- forradalmi kiáltványok szövegezésével, és ideológiai alapvetések kidolgozásával múlatta idejét, mialatt körülöttük egyre szorosabbra fonódott a leszámolásra készülő hatalom által font gyűrű. A felkelés egyelőre a kronstadtiaknak se tudott mást nyújtani az ígéreteken kívül. A szűkös készletek miatt a városban kénytelenek voltak csökkenteni az addig is minimálisra szabott fejadagokat, és ugyanekkor növelni a dolgozók munkaidejét. Eltörölték a szabadnapokat is. A katonák és civilek többsége ennek ellenére sem fordított hátat a felkelésnek. Bár folyamatosak voltak a dezertálások, a többség kitartott.

A felkelők számára igen súlyos problémát jelentett az általános tüzelőanyag-hiány. Már az első napokban megkezdték a háztetők, kerítések, helyenként a faházak elbontását, ám ez legfeljebb csak a lakosság helyzetén enyhíthetett valamelyest, a hajókon jelentkező szénhiányon nem. A Petropavlovszkon, melynek normális körülmények között a kikötőben állva is napi 40 tonna volt a szénszükséglete, összesen 300 tonna szén volt, míg a Szevasztopol raktárai gyakorlatilag teljesen üresek voltak. A hajók ezekkel a készletekkel kifutni egyáltalán nem tudtak volna, a Szevasztopolon még annyi szén sem volt, hogy azzal elegendő gőzt fejlesszenek az áramfejlesztők üzemeltetéséhez. A csatahajón még a lövegtornyokat és az ágyúkat is kézi erővel kellett működtetni.

Az akut élelmiszer és szénhiányon csak külső behozatallal lehetett volna enyhíteni, a befagyott Finn-öböl miatt azonban a város hajók számára megközelíthetetlen volt. A lázadók próbáltak külföldről segítséget kérni, a rendelkezésre álló rövid idő azonban már nem volt elég arra, hogy jelentős készleteket gyűjtsenek össze, és juttassanak el valahogy Kronstadtba. Csupán Finnország felől érkezett a jégen át néhány szekérnyi élelmiszer. A bolsevik propaganda később erre is hivatkozott, amikor a lázadás külső erők által való szervezését próbálta bizonyítani, ám a Finnországból érkezett, összesen legfeljebb 5-7 tonnányi élelmiszer valójában elenyésző mennyiség volt a város tényleges szükségleteihez képest.

A felkelők leginkább a nyugati orosz emigránsok segítségében bizakodhattak. A becslések szerint a polgárháború alatt és után legalább kétmillióan menekültek el Oroszországból a kommunista diktatúra elől. (Ők voltak a szerencsések.) Igen nagy, több százezres orosz menekült kolóniák voltak Lengyelországban, Németországban, és Franciaországban. Az országból kivert fehér csapatok közül több tízezren még mindig katonai alakulatként működtek, őket a Földközi-tenger térségében helyezték el, korábbi francia katonai táborokban.

Kronstadtba sikerült eljutnia néhány újságírónak, s az ő beszámolóikból a nyugati közvélemény első kézből értesülhetett az ottani fejleményekről. A felkelés híre nagy lelkesedést váltott ki a nyugati orosz emigráció tagjai között, akik bíztak abban, a felkelőknek talán tényleg sikerül megdönteniük a bolsevik rezsim uralmát. Gyűjtés indult, melynek során rövid idő alatt is elég jelentős pénzösszeget, legalább félmillió francia frankot sikerült összeszedni, melyet a felkelés támogatására akartak fordítani.

Az emigráns kormány kérésére az amerikai Vöröskereszt felajánlotta finnországi élelmiszerkészleteit a kronstadti lakosság számára. Miután azonban a finn kormány elutasította, hogy a lázadóknak bármilyen segítséget nyújtson, ennek a helyszínre szállítását az emigrációnak kellett volna megszerveznie. A szigetet körülzáró jég, és az idő rövidsége miatt azonban az emigrációnak, és a felkelőkkel szimpatizáló nyugati szervezeteknek, már nem volt lehetőségük arra, hogy bármilyen konkrét segítséget tudjanak nyújtani Kronstadtnak.

A Központi Bizottság, miután a felkelők a megismételt ultimátumot is elutasították, március ötödikén adta ki az utasítást a lázadás mielőbbi leverésére. A hadművelet irányításával a Vörös Hadsereg legnagyobb aduászát, az ekkor 28 éves Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij tábornokot bízták meg, akinek különvonata ezen a napon érkezett meg Pétervárra.

Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij, a „vörös Napóleon”, vagy ahogy a nyugati sajtóban szintén gyakran emlegették, a „vörös vámpír”.
Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij, a „vörös Napóleon”, vagy ahogy a nyugati sajtóban szintén gyakran emlegették, a „vörös vámpír”.

(Folyt. köv.)

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr212665819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.07.15. 20:30:22

Nem lehet mindenkiből Napóleon.

David Bowman 2017.07.15. 20:37:36

Tuhacsevszkij meg is kapta érte a méltó jutalmát. Hiaba, na! Aki korpa közé keveredik... Nem való ezeknek az oroszoknak a haditengerészet. A felszini flottát mindenestül fel kéne számolniuk. Főleg az anyahajós bénázásról kellene örökre lemondaniuk.

Harrison Bergeron 2017.07.15. 22:42:21

Jaj de jó, hogy van ez a blog. Ugyanvalóst hálás vagyok a szerzőnek, élmény minden posztja.

apro_marosan_petergabor 2017.07.16. 06:08:32

Ez a cikk akár érdekes is lehetett volna, de a szerző nem tudott lényeglátóan fogalmazni. Vagy egy haditechnikai cikket írok, vagy egy történelmit. Harc nem volt, csak fárasztás, "kiéheztetés" - tehát a felkelés szempontjából érdektelenek a technikai részletek. Ezért hiányzik a világos, követhető. lényeglátó, összefüggő történeti váz,
és az értelmezhető összefoglalás.

apro_marosan_petergabor 2017.07.16. 06:14:14

@David Bowman: Ugyan. Flotta nélkül nem lehetnének hatékonyak most pl. Szíriában. Atomtengeralattjárók nélkül nem lenne Oo világhatalom. Hitler azért is nem nyert világháborút mert nem épített repülő hordozókat.
Oo tanult már ezekből a dolgokból, ha ellensúlya akar lenni az USA-nak, még sok hordozót épít.

EddieCivic5g 2017.07.16. 07:10:46

@apro_marosan_petergabor: Még sok hordozót? Eddig egy normális, bevethető hordozót sem sikerült építeniük. A másik, hogy egy hordozó önmagában semmit nem ér, kell hozzá repülő is. De olyanjuk sincs, csak a teljesen más célra épült Mig-29est, meg Szu-27est reszelgetik, hátha lesz belőle valami...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.16. 07:30:31

Egyszerűen későn történt ez a lázadás. Akkorra már nyerésre álltak a kommunisták a polgárháborúban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.16. 07:38:15

@David Bowman:

Tuhacsevszkij végig a legfelsőbb vezetpk között volt, amikor bevezették a "marsall" rendfokozatot, ő azonnal megkapta.

A vezetésből azonban sokaknak nem tetszett Sztálin lassan kiépülő egyeduralma, mely kezdte lecserélni a Lenin által kitalált kollektív diktatúrát.

Az 1934-es XVII. párkongresszus volt az első alkalom, amikor a szovjet vezetés egy része megpróbálta leváltani az immár túl nagy személyes hatalomra szert tett Sztálint. Később Sztálin véres bosszút állt: a kongresszuson részt vett képviselők nagyobb részét pár éven belül Sztálin likvidáltatta vagy bebörtönözte.

Mivel kiderült, nem lehet törvényesne leváltani Sztálint, maradt a puccs, Ezt szervezte meg Tuhacsevszkj 1937-ben.

Tuhacsevszkij könnyedén megnyert az ügynek sok vezető beosztású szovjet katonai tisztviselőt. A gond a hadsereg főparancsnoka volt, Vorosilov marsall, aki Sztálin személyes barátja volt, azok kevés emberek egyike, akik tegezték Sztálint, s becenevén (Koba) szóltak hozzá. Tuhacsevszkij ezért igyekezett a katonaságon kívül is biztosítani a hátteret, valamint külföldi kapcsolatait is mobilizálta.

Tuhacsevszkij kiváló kapcsolatban állt a német hadvezetéssel, különösen annak a nácikat nem igazán kedvelő tagjaival. A brit hírszerzés innen szerzett tudomást Tuhacsevszkij terveiről, erről a Németországban működő brit kémek tájékoztatták a brit vezetést.

A terv szerint az 1937. május 1-jei moszkvai katonai diszszemle – melynek megszervezése Tuhacsevszkij feladata volt – lett volna az alkalom a Kreml körbekerítésére, majd Kalinyin államelnök (aki részese volt az összeesküvésnek) meghirdette volna az új vezetőséget, Sztálint likvidálták volna, az összeesküvésbe be nem avatott vezetők pedig elfogadták volna új kész helyzetet.

Tuhacsevszkij azonban nem számolt sem a belső, sem a külső tényezőkkel. Kalinyin államfő biztosítani akarta saját helyzetét a puccs kudarca esetére is, így azonnal tájékoztatta Sztálint a puccs tervéről. Ezen kívül az egyik bevatott személy, Bugyonnij marsall is bevallotta Sztálinnak, hogy beleegyezését adta a puccshoz. Sztálin mindkettőjüknek megbocsátott, mindketten megmaradtak posztukon életük végéig, Bugyonnij túlélte Sztálint, 1973-ban halt meg.

Sztálin tehát tudott a tervről kb. 2 hónappal május 1. előtt. Azonban meglepetés volt számára, hogy külföldről is figyelmeztették őt, mégpedig az ellenséges Angliából. A brit kormány ugyanis arra a döntésre jutott, hogy Sztálin eltávolítása a hatalamból nem szolgálja a brit érdekeket, mivel egy új, minden valószínűség szerint katonai rezsim Moszkvában lehetővé fogja tenni a gyors orosz-német közeledést, s egy orosz-német szövetség képes lesz Európát meghódítani, ezzel kizárva a kontinensről a brit érdekeket. A brit kormány számára a kisebbik rossz Sztálin hatalma volt, mert ez biztosította a német-szovjet viszony további kiéleződését.

Azt kell mondani: a britek számítása maximálisan be is jött. Sztálin hatalomban maradt, s a német-szovjet szövetség ideiglenesnek bizonyult, alig 2 évig tartott.

David Bowman 2017.07.16. 08:21:04

@apro_marosan_petergabor: Csak a felszini flottáról beszéltem.
Hitler, ha a két nagy csatahajó helyett a 100E t acélból és a 10E tengerészből megépíti Dönitz tengeralattjáróit, 1941ben megnyerte volna a háborút. Szárazföldi hatalmaknak (Oroszo, Németo, Monarchia) a flotta csak útba van.

Mert minek emelni tétet egy olyan játszmában, amiben nem nyerhetsz?
Mert száz oroszlán ellen nem tíz oroszlán kell, hanem egy méhraj.

for-avar 2017.07.16. 10:04:22

a német hordozók világszinvonalat képviseltek volna. Csak éppenséggel 3X kezdtek hozzá. A másik óriási orbitális tévedés hogy egyenként küldték harcba a negy egységeket. Egy Bismarck, Tirpitz, Schrankhorst, Gneisenau és a Hipper osztályú cirkálók együtt egyetlen Task Force-ba rakva a teljes angol flottátt lesöpörte volna. Mert a RN alig állt korszerű alakulatokból! Egy ilyen páncélököl kiegészítve sok tengeralattjáróval a Scapa Flownál elmeríti a hajókat majd blokádot von anglia köré. De egyenként szinte sólyáról küldék a hajókat a bevetésre(volt próbamenet meg ilyen fontos dolgok de nem várták be egymást)

savanyújóska 2017.07.16. 10:33:41

@apro_marosan_petergabor: Felhívnám a figyelmet a cím után álló egyes (1) számra, és a poszt végén található (Folyt. Köv.) megjegyzésre, amik arra szándékoznak utalni, lesz második rész is. Harc, összefoglalás, meg ilyesmik majd abban lesznek. A technikai részletek talán feleslegesek, de ez mégis csak valamiféle hajós blog akar lenni, és az olvasók többségét ezek érdeklik. Egy blogbejegyzéstől meg egyébként se várj akadémiai díjas magasságokat és mélységeket.

fefekirály 2017.07.16. 11:12:14

@for-avar: nem értem hogy miért elmélkednek azon honfitársaim, hogy a nácik hogyan nyerhették volna meg a háborút. Európát egy elmebeteg skizofrén gyilkos uralta volna akinek a szemében mi magyarok legjobb esetben a rabszolgák szerepét tölthettük volna be. Rosszabb esetben a szlávok és zsidók után kerülünk sorra a gázkamrákban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.16. 12:48:02

@fefekirály:

Pont ezért választotta őket Anglia is nagyobb rossznak.

Persza a valóságban Anglia volt a legnagyobb rossz. Csak Hitler elmebeteg volt, s képtelen volt felismerni országa igazi érdekeit.

David Bowman 2017.07.16. 13:10:20

@fefekirály: Dolfi nem írt ilyesmit. Közvetetten is a kultúra hordozó népek közé sorolhatnánk magunkat, akik bedolgozhatnak a németeknek. Ismerős? Így meg egy grúz elmebeteg nyomorította meg európát. Mi már aligha járhattunk volna rosszabbul. Ne dőlj be a zsidó propagandának.

fefekirály 2017.07.16. 14:11:44

@David Bowman: ahogy írtad bedolgozhatnak. Ez a nácik szemében a rabszolgamunka. A zsidó propaganda pedig nagyon távol áll tőlem. Csak abból indulj ki, hogy mi lett volna a sorsunk a háború után, hogy mi történt 44 tavaszán nálunk.

Anikó Jánosi 2017.07.16. 16:01:51

@fefekirály: Nem tudjuk hogy mi lett volna ha Hitler és szövetségesei --nyerünk.
Azt tudjuk, mi lett hogy Sztálin és a zsidók győztek:Trianon öröksége maradt, sőt még annál is kisebbek lettünk, 70-80 évig rabságban voltunk, most meg nyakig sz@rban. Ettől valszeg csak jobb lehetett volna.

Flankerr 2017.07.16. 17:18:21

@savanyújóska: Ne törődj senkivel, jól csinálod amit csinálsz, csak így tovább :)

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2017.07.16. 17:53:32

@savanyújóska: Jó a cikk, várom a folytatást ! És a zolihajoi-n volt cikkeket is valahol. Nagyon tesztetek, én is azok közé tartozom, akik, ha más olvasnivalójuk nem volt, újraolvasták őket. Igen részletgazdagok, alaposan megírt cikkek voltak/lesznek.

kvadrillio 2017.07.16. 18:02:18

Válasz erre
kvadrillio 2017.07.16. 17:55:09
VISEGRÁDI 4-EK ÉRTEKEZLETE...MOST HALLOM AZ ATV HIREKBEN: NETÁNNYAÚÚÚ IS RÉSZT VESZ A VISEGRÁDI 4-EK ÉRTEKEZLETÉN. MIJAFASZT KERES EGY ZSIDÓ ÁLLAM FŐŐŐJEHHH OTT?????
Válasz erre
kvadrillio 2017.07.16. 17:57:11
@kvadrillio: jövő héten jön hozzánk a zsidó álomfő...netán...nyaúúú..... merhogy leheggesztették a csatornafedőket az OK ! de mijafaszt keres netánnyaúúú a visegrádii 4-ek értekezletén ???

savanyújóska 2017.07.16. 18:45:59

@Flankerr: Nem dőlök a kardomba, ha kritizálnak. Én valószínűleg elégedetlenebb vagyok az írásaimmal, mint ők. Azt utálom, ha valaki bunkósbottal érvel, és nagy igazságok birtokosának hiszi magát.

@Sigismundus: Köszi. A Blas de Lezo után más régi írásokat is felteszek majd ide, mert idén kevés időm lesz újakat irogatni.

Mikrobi 2017.07.16. 20:07:09

@apro_marosan_petergabor: Szíriában nem sokat ér a flottájuk. A Fekete-tengerről valóban indítottak robotrepülőgépeket, de a repülőgépeik a Hmeimi támaszpontot használják. Tartuszban csak tervezik kiépíteni a flotta támaszpontját. Viszont ha ez sikerül, a történelemben először lesz meleg tengeri kikötőjük és akkor lesz értelme repülőgép-hordozót építeni is. Persze repülővel.

Galaric 2017.07.16. 21:36:30

@David Bowman: Azt azért vágod, ha egy erőltetett ütemű tengeralattjáró gyártást indítanak a németek azt az angolok nem nézték volna tétlenül. Egyszerűen emelték volna a könnyű egységek gyártási ütemét. Ráadásul soha nem kellett volna félniük egy estleges inváziótól. Nehéz egységek nélkül nincs komoly partraszállás. Nézd meg a japókat mit küldtek Wake ellen. Ráadásul első körben nem is sikerült partra tenniük a csapatokat. Gondolhatod, hogy az angol partok ellen mire mentek volna könnyű egységekkel. A meglévő nehéz egységekkel is esélytelen lett volna a partraszállási szakaszok fedezete.

Measurer 2017.07.17. 06:32:41

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Tuhacsevszkij beismerő vallomása vėrfoltos.Hihető-e igy ez a törtėnet?
https://ru.m.wikipedia.org/wiki/Дело_Тухачевского

A05 2017.07.17. 16:45:29

@savanyújóska: Egyébként a Blas de Lezo cikkben van tartalmi különbség is, vagy egy az egyben megegyezik a korábbival?

savanyújóska 2017.07.17. 17:51:13

@A05: Majdnem ugyanaz, néhány apró módosítást tettem csak rajta.

vadibandi 2017.07.21. 16:01:17

Szerintem ennek a linknek itt jó helye lesz, ha esetleg valaki nem látta volna. www.youtube.com/watch?v=2SgkU9tH-xY&t=275s
süti beállítások módosítása