Hét tenger

Makarov tengernagy 04.

2023. július 22. 09:39 - savanyújóska

Az utolsó 36 nap

Az orosz nagyhatalmi terjeszkedés a XVII. század közepére érte el a Csendes-óceán nyugati partvidékét, az első orosz felfedezők – és gyarmatosítók – Szibériát átszelve ekkor jutottak ki az óceán partjára. Itt meg sem álltak, az északi szorosokon átjutottak a mai Alaszkába, és onnan tovább dél felé, még Kaliforniában is létesült néhány orosz település. Alaszka azonban már túl messze volt, és az onnan származó nyereséghez képest túl sokba került a fenntartása is, ráadásul a krími háború után a szomszédos Kanadát birtokló angolokkal is nagyon megromlott a viszony, így a terület potenciális konfliktusforrásnak számított. Az oroszok ezért 1867-ben inkább eladták amerikai területeiket az Egyesült Államoknak, a már akkor is potom pénznek számító 7 millió dollárért. (Ma már bánják, de akkor az amerikaiakat nézte bolondnak mindenki, hogy ennyit fizetnek egy értéktelen, fagyos sarkvidéki területért.)

Az orosz expanzió Alaszkában tehát megtorpant, de nem állt le, hanem csak más irányba terelődött, és dél felé fordult. Az oroszok figyelmét az Alaszkánál sokkal ígéretesebbnek tűnő Mandzsúria és Korea vonta magára, melyeket megszerezve kiváló jégmentes kikötőkhöz jutottak volna. A területek vonzerejét növelte, hogy addig a kínai birodalom fennhatósága, illetve befolyása alá tartoztak, mely éppen ebben az időben, a XIX. század második felében, kezdett szétesni. A felbomlóban levő birodalom területei könnyű zsákmánynak tűntek, és rögtön felkeltették a nyugati nagyhatalmak érdeklődését. Az oroszok által is kiszemelt területekre azonban egy másik ország is igényt tartott, a feltörekvőben levő új nagyhatalom, Japán.

Japán már a Kínával vívott háború idején, 1894-ben megszerezte Mandzsúria egy részét, és a kiemelt stratégiai jelentőséggel bíró Port Arthur (ma Lüshun) kikötőjét. A japán terjeszkedésre féltékeny nyugati nagyhatalmak – főleg Oroszország – nyomására Japán végül kénytelen volt kivonulni ezekről a területekről, de megtarthatta Tajvant, és a papíron független Korea feletti ellenőrzést. A békeszerződés értelmében Port Arthur visszakerült kínai kézbe, és fegyvermentes övezetnek nyilvánították. Alig három évvel később azonban az oroszok váratlanul bevonultak a kikötőbe, és ott, úgyszólván Japán háta mögött, hozzáláttak legnagyobb távol-keleti katonai támaszpontjuk kiépítéséhez. Egy titokban megkötött szerződésben ugyanis időközben 25 évre bérbe vették a kínaiaktól a területet.Mandzsúria, és a távol-keleti hadszíntér.

Mandzsúria, és a távol-keleti hadszíntér.

 

A japánokat feldühítette az általuk szerződésszegésnek tartott lépés, és aggodalommal töltötte el őket az orosz jelenlét folyamatos erősödése a térségben. 1900-ban a kínai boxerlázadás leverésére való hivatkozással a nemzetközi csapatok részeként Kínába bevonuló oroszok megszállták egész Mandzsúriát, megteremtve ezzel a közvetlen szárazföldi összeköttetést Oroszország és Port Arthur között. Az ismét tiltakozó japánoknak ígéretet tettek, hogy 1903-ig kiürítik a területet. Természetesen ez nem történt meg, sőt, az oroszok újabb csapatokat vezényeltek a térségbe.

Nemzetközi nyomásra az oroszok ugyan kénytelenek voltak tárgyalásokat kezdeni a területi viták rendezéséről a japánokkal – a kínaiak véleménye a kutyát sem érdekelte –, ám a megbeszélések nem vezettek eredményre. Eleinte pedig úgy látszott, Koreáért cserébe a japánok majd elismerik az orosz érdekeltségeket Mandzsúriában. Az engedékeny japán állásponton felbátorodva azonban az orosz háborús lobbi, a cárral az élén, úgy vélte, ha még jobban megszorongatják a japánokat, azok még többet fognak majd engedni, és az orosz befolyást kiterjeszthetik Korea északi részére is. Ha pedig a japánok nem engednek, az orosz hadsereg egykettőre leveri majd a kis sárga majmokat.

1904 január 13-án a japán külügyminiszter egy olyan nyilatkozattervezetet nyújtott át az oroszoknak, melyben hivatalosan is kijelentették volna, hogy Mandzsúria nem tartozik Japán érdekövezetébe. Ezért cserébe egy hasonló nyilatkozatot vártak volna el az oroszoktól Koreára vonatkozólag. Miután azonban ez nem történt meg, Japán február hatodikán megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Oroszországgal, majd három órával a Port Arthur-i támadás után hivatalosan is hadat üzentek.Ahogy az oroszok a háború elején gondolták.

Ahogy az oroszok a háború elején gondolták.

 

Február nyolcadikáról kilencedikére virradó éjszaka tíz japán torpedóromboló észrevétlenül megközelítette és megtámadta a nyílt külső kikötőben horgonyzó orosz hadihajókat. Az oroszoknak tulajdonképpen szerencséjük volt, hogy Togo nem küldte mind a negyven rombolóját a kikötő ellen, és hogy a japán torpedók csupán három hadihajót rongáltak meg. Azonban ezek között volt a flotta két legerősebb páncélosa, a Cezarevics és a Retvizan is, valamint a Pallada cirkáló. Az oroszok veszteséglistája néhány napon belül további négy hadihajóval bővült. A Varjag cirkáló és a Korejec ágyúnaszád a japán támadás idején a koreai Csemulpo kikötőjében horgonyzott, melyet egy erős japán cirkálókötelék vett blokád alá. A japánok követelték, a két orosz hadihajó hagyja el a kikötőt, különben ott fogják megtámadni őket. Az oroszok kifutottak, és a kikötő előtt felvették a harcot a túlerőben levő ellenséges hajórajjal. Rövid, de heves összecsapást követően a sérült Varjag, és a Korejec, miután a blokádon való áttörés nem volt lehetséges, visszatért Csemulpóba, majd miután a legénységet semleges hadihajókra szállították át, elsüllyesztették hajóikat.

Ez végül is dicsőséges végnek számított, a következő két hajó elvesztése azonban igazi tragikomédia volt. Február kilencedikén a Jenyiszej aknarakó kifutott Port Arthurból, hogy Dalnyij előtt aknazárakat telepítsen. A hajó két nap alatt közel ötszáz aknát rakott le, majd visszaindult kikötőjébe, útközben azonban az erős áramlatok, melyeket a hajó parancsnoka nem vett figyelembe az útvonal kiszámításakor, rásodorták a hajót a korábban általa lerakott aknákra. Az akna berobbantotta a hajón maradt ötven aknát is, a Jenyiszej pedig legénysége felét magával rántva percek alatt elsüllyedt.

Ez volt a tragédia, a komédiáról pedig a mentéssel megbízott Bojarin cirkáló kapitánya gondoskodott. Bár megkapta az aknamezők térképét, és figyelmeztették az erős áramlatokra, hajóját mégis sikerült neki is rávezetnie az aknákra. A kapitány az első robbanástól pánikba esett, és a mentéssel meg sem próbálkozva azonnal elrendelte a hajó kiürítését. Ezt követően az egyik kísérőrombolóval megtorpedóztatta a Bojarint, majd Port Arthurba visszatérve jelentette a cirkáló elvesztését.

Az órákkal később a helyszínre érkező orosz rombolók azonban nagy meglepetésükre a felszínen úszva találták a Bojarint, mely nem sok hajlandóságot mutatott a süllyedésre. A kikötőből érkező mentőalakulatok lehorgonyozták a hajót, és nekiláttak a lékek eltömítésének. Alighanem sikerült is volna megmenteniük a cirkálót, ha másnap nem tör ki egy heves vihar, mely a Bojarint leszakította a horgonyról, és ismét rásodorta az aknamezőre.A kikötő bejáratánál zátonyra futott, sérült Retvizan.

A kikötő bejáratánál zátonyra futott, sérült Retvizan.

 

A Port Arthur-i események hírére Makarov rögtön javasolta, hogy negyven, szétszerelt torpedónaszádot szárazföldi úton, a Transz-Szibériai vasúton keresztül szállítsanak Port Arthurba, és erősítésként azonnal irányítsák át oda Virenius tengernagy Földközi-tengeren tartózkodó hajóraját, az Oszljablja páncélossal, valamint az Auróra és a Dmitrij Donszkoj cirkálókkal. Javaslatait természetesen ezúttal sem fogadták meg.

A japán támadás és a hadüzenet teljesen meglepetésként érte a cárt és az orosz kormányt. Miután azonban kiderült, hogy a háború valóban elkezdődött, és az oroszok számára nagyon rosszul, a szorongatott Port Athur vezetését a legjobb kezekben kívánták tudni. Február 14-én Makarov altengernagyot felmentették a kronstadti bázis parancsnoki tisztségéből, és kinevezték a Port Arthurban állomásozó Csendes-óceáni Flotta élére.

Makarov február 18-án szállt fel a moszkvai pályaudvaron a Távol-Keletre induló vonatra. A búcsúzáskor síró családját vigasztalva vidáman azt mondta: "Oroszok vagyunk. Az Isten velünk van!" Indulásáról nem adtak ki semmilyen hivatalos közleményt, és az újságok sem számoltak be róla, a peron mégis zsúfolásig megtelt a tengernagyot búcsúztató tömeggel. Pozíciójában Makarovnak járt volna a különvonat, a tengernagy azonban ezt elutasítva megelégedett egyetlen kocsival, amit egy a hadszíntérre induló szerelvényhez csatoltak. A tengernagy vitte magával kedvenc tisztjeit is, például a Jermak volt parancsnokát, Mihail Petrovics Vasziljev sorhajókapitányt, vagy a hadsereg egyik vezérkari ezredesét, a Távol-Keletet jól ismerő Alekszander Petrovics Agapejevet. Tudva, hogy Port Arthurban hiány van a képzett szakemberekből, a balti hajógyárakból kétszáz mérnököt és szakmunkást vitt magával, valamint öt tehervagont, amit a hajók javításhoz szükséges felszereléssel raktak meg.

A tengernagy út közben sem tétlenkedett, vezérkari tisztjeivel folyamatosan dolgoztak, elkészítették a flotta átszervezésének terveit, az új szabályzatokat, és hadműveleti terveket. A tengernagy most is a rá jellemző szőrszálhasogató aprólékossággal dolgozott, még arról is külön rendeletet készített, használaton kívül milyen csődugóval kell az ágyúcsöveket lezárni. Makarov mindenkit óva intett attól, hogy lebecsülje az ellenséget. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy milyen veszélyes, okos, és ravasz ellenséggel van dolgunk, aki nem fedi fel a kártyáit. Ravaszsága és ügyessége csodálatra méltó.Az ellenfél, Togo Heihacsiro.

Az ellenfél, Togo Heihacsiro.

 

Port Arthurban mindenki türelmetlenül várta a tengernagyot. Az addigi parancsnokokban senki sem bízott, és Makarovot megváltóként várták, aki majd megoldja a flotta súlyos problémáit. A tengernagy vonata végül több mint kétheti utazás után, március nyolcadikán kora reggel futott be a Port Arthur-i pályaudvarra. Makarov gyorsan lerázta az üdvözlésére a pályaudvaron összegyűlt delegációt, és azonnal a kikötőbe sietett, ahol az Aszkold cirkálón rögtön felvonta a zászlaját.

A tengernagy még aznap meglátogatta a sérült Cezarevics és Retvizan páncélosokat, hogy ellenőrizze, hogyan haladnak a javításukkal. A munkák tempóját elfogadhatatlanul lassúnak találta, ezért rögtön intézkedett, hogy a magával hozott hajógyári munkásokat erre a két hajóra irányítsák. A flotta két legkorszerűbb, és legerősebb csatahajójáról volt szó, melyek nélkül a hajóraj komoly hátrányban volt a japánokkal szemben. Makarov addig nem akart flottaütközetet megkockáztatni, amíg a két hajót ki nem javítják. Minden bizonnyal azt tervezte, amíg a két sérült páncélost ki nem javítják, és amíg a hajórajt rendbe nem szedi, addig csak védekezésre szorítkozik, majd ezt követően ellentámadásba megy át, visszaszerzi az ellenségtől a kezdeményezést, és kiszorítja őket a Sárga-tengerről.

A Retvizan még mindig azon a zátonyon ült a kikötőbejárat előtt, melyen az egy hónappal korábbi támadás után megfeneklett, és ahol állandóan ki volt téve a japán támadásoknak. A hajó oldalához, a torpedó ütötte lék fölé, egy fából készült keszont próbáltak erősíteni, hogy aztán abból a vizet kiszivattyúzva végre hozzá tudjanak férni a lékhez, és el tudják azt zárni. Az addigi próbálkozások kudarcot vallottak, ezúttal azonban sikerült végre felhelyezni a keszont, és a léket elzárva, az elöntött rekeszekből pedig a vizet legalább részben kiszivattyúzva, még aznap sikerült annyit könnyíteni a csatahajón, hogy azt le tudták emelni a zátonyról, és be tudták vontatni a belső kikötőbe. Hogy éppen Makarov érkezésének napján sikerült biztonságba helyezni a Retvizant, azt mindenki jó előjelnek tartotta.A Cezarevics számára készülő keszon.

A Cezarevics számára készülő keszon.

Egy hasonló keszon felhelyezése a sérült Pobeda páncélosra.

Egy hasonló keszon felhelyezése a sérült Pobeda páncélosra.

 

Nem sokkal érkezése után a tengernagy értekezletet tartott, melyen a flotta tisztjei előtt ismertette elképzeléseit, és a rájuk váró feladatokat. A fő cél a flotta főerőinek megóvása volt az erősítés megérkezéséig, ami azonban nem jelentette azt, hogy a flotta addig passzívan várakozik. Makarov úgy tervezte, a hajóhad erejének és harckészültségének növekedésével arányosan fokozza majd a flotta aktivitását, és terjeszti ki hadműveleti övezetét. A legfontosabb cél az volt, hogy megakadályozzák a japán partraszállást Port Arthur közelében, a Liaotung-félszigeten. A tengernagy ezért arra utasította a vlagyivosztoki cirkálókat, támadják a japánok utánpótlási vonalait, hogy ezzel is minél nagyobb erőket vonjanak el Port Arthur közeléből.

Az alkalmatlannak bizonyuló vezetőket Makarov rövid úton elbocsátotta, vagy áthelyeztette, a hajókat folyamatosan harckészültségben tartotta, és intenzív gyakorlatozásba fogott a hajórajjal. Megszűntek az állandó kimenők is, a tiszteknek és a matrózoknak egyszerre legfeljebb a tíz százaléka hagyhatta el a hajóját. Az állandó tréninggel sikerült elérni, hogy a flotta csatahajói önállóan, a vontatók segítsége nélkül is képesek voltak elhagyni a belső kikötőt. A folyamatos gyakorlatozásnak köszönhetően néhány héten belül sikerült elérni, hogy a flotta mindössze két és fél óra alatt képes legyen a belső kikötőből kifutni a tengerre, holott ehhez korábban sokszor teljes 24 órára volt szükség.

A tengernagy sokat követelt a tengerészektől, ennek ellenére népszerűsége egyedülálló volt a flottánál. A többi magas rangú tiszttel ellentétben Makarov mindig szívesen elegyedett szóba az egyszerű tengerészekkel, és hamar elnyerte azok bizalmát, már csak azért is, mert intézkedéseivel sokat javított a matrózok és a hajógyári munkások életkörülményein. Életkorát meghazudtoló hatalmas munkabírással rendelkezett, napi 18 órát dolgozott, ami szintén kiváltotta beosztottai csodálatát. Hatalmas, kétágú szakálla miatt a flottánál rendszerint csak az Öreg Szakállas néven emlegették. Tevékenységének eredményét a Diana cirkáló elsőtisztje, Vlagyimir Szemjonov így összegezte egy a tengernagy feleségének írt levelében: Érkezésével a hajóraj életre kelt, és megélénkült. Korábban a parancsnokokat nemcsak megbeszélésekre nem hívták, hanem még a gondolkodást is elítélendőnek tartották számukra. Most hívják őket, külön-külön, és együtt is, s valamennyien nagyon jókedvűek és lelkesek lettek!A tengernagy a sérült Cezarevics páncéloson.

A tengernagy a sérült Cezarevics páncéloson.

 

Makarov megszervezte a kikötő környékén az állandó járőrszolgálatot, és minden éjszaka rombolókat küldött ki az ellenség megfigyelésére. Utasítására a flotta készleteiből ellátták végre páncéltörő gránátokkal a partvédelem ütegeit is. Hogy a szűk kikötőbejárat elzárására tett japán kísérleteket meghiúsítsák, a bejárat közelében elsüllyesztettek néhány teherhajót, aknamezőket telepítettek, rögtönzött gátakat állítottak fel, és megerősítették a parti ütegeket is.

A tengernagy ismét kérte, hogy a Balti-tengerről vasúton küldjenek torpedónaszádokat Port Arthurba, ám kérését a korlátozott szállítókapacitásra, és a megfelelő vasúti kocsik hiányára hivatkozva ezúttal sem teljesítették. Nem sikerült biztosítani a rendszeres utánpótlást sem. Bár a japán támadás után sietve igyekeztek feltölteni a kikötő és az erődök raktárait, az anyaországból érkező szállítmányok továbbra is hiányosak voltak, és akadozva érkeztek.

A korábbi zászlóshajó, a Petropavlovszk csatahajó helyett a tengernagy az Aszkold cirkálót választotta zászlóshajójának. A szokásoktól eltérően Makarov úgy vélte, a flotta irányítására egy gyorsjáratú cirkáló jobban megfelel, mint egy lassú és nehézkes csatahajó, mivel ezen tetszése szerint változtathatja helyét, és jobban át tudja tekinteni róla a harcteret, mint egy a csatasorban helyhez kötött páncélosról. Szintén teljesen szokatlan módon zászlóshajóján ütközet közben nem vonta volna fel a tengernagyi lobogót – amire utasításaiban figyelmeztette is kapitányait –, mert úgy vélte, ezzel csak kijelölné az ellenség számára, hogy melyik hajót érdemes lőniük. Valószínűleg ugyanezen megfontolásból, vagyis hogy ne hívja fel magára a figyelmet, zászlójelzések helyett inkább rádión keresztül irányította az egyes hajókat és kötelékeket.

1904 március 17-én kiadott harcászati utasításaiban Makarov talán a világon először kitért a tengeralattjárók elleni harc módszereire is, mivel az oroszok úgy tudták, a japán flotta már rendelkezik tengeralattjárókkal, és azokat be is vetik Port Arthur előtt. (A japánok valóban vásároltak tengeralattjárókat az amerikaiaktól, de azok már csak a háború után álltak szolgálatba.)Az Aszkold cirkáló.

Az Aszkold cirkáló.

 

Magánleveleiből és feljegyzéseiből elég világosan kivehető, a Port Arthurban uralkodó szervezetlenséget és korrupciót, a felső vezetés vele szemben ellenséges magatartását, valamint az itteni alakulatok képzetlenségét és hiányos felszereltségét látva a tengernagy is elcsüggedt, kétségek gyötörték küldetése sikerével kapcsolatban, és rossz előérzetei voltak saját sorsát illetően. Személyes sorsa nagyon nem aggasztotta, ahogy gyakran emlegette: "A tengerészeknek mindenkinél jobban meg kell tanulniuk a gondolatot: Halj meg becsülettel! Legyenek meggyőződve róla, hogy e szilárd elhatározás nélkül semmi nagy dolog nem történik. Csak az nyer, aki nem fél meghalni!"

A tengernagy zaklatottságáról árulkodik a néhány nappal halála előtt fiához írt levele is: "Ez az első levelem, melyet kimondottan neked küldök, és nem anyádnak írt levelemben szólok hozzád, mint korábban. Te már tizenéves vagy, majdnem fiatalember, de én már felnőtt férfiként szólítalak meg Oroszország másik feléről. Régi barátomnak küldöm a levelet Kronstadtba, meg fogja találni a módját, hogy átadja neked.

Vadim, kegyetlen háború folyik itt, nagyon veszélyes az anyaországra nézve, bár a határain kívül zajlik. Nem, nem az ellenség átmeneti erőfölénye aggaszt. De úgy érzem, amit még nem árultam el senkinek, hogy minket, köztük engemet is, nem Togo tengernagy akadályoz. Mintha valaki oldalról gáncsolna, mintha mögöttem lopakodna. Hogy ki? Nem tudom. A lelkem zaklatott, amit még soha nem éreztem. Kezdek megérteni valamit, de még mindig homályosan. Vaszilij Vasziljevics Verescsagin próbált nekem magyarázni valamit, de következetlenül, mint ezek a művészek és költők. (Nem igazán hiszel nekik, ennek a bolond közösségnek. Csak szilárd jellemű emberekben bízzál!) Így érzek fiam. De te vagy az egyetlen, aki tud róla. Hallgass róla, ahogy egy férfinak kell, de ne feledd. ...

Ölellek fiam. Tanulj keményen, segítsd anyádat és nővéredet. Féld Istent. Szolgáld a cárt."

Kételyeinek Makarov kifelé semmi jelét nem mutatta, óriási energiával vetette magát a munkába, lelkesítve és magával ragadva embereit. A korábbi évek mulasztásait azonban nem lehetett néhány hét alatt bepótolni, s egyhónapnyi megfeszített munka után a flotta hajóinak még mindig csak a fele volt teljesen harcképes állapotban.A Bajan és a Cezarevics Port Arthurban, a háború előtt.

A Bajan és a Cezarevics Port Arthurban, a háború előtt.

 

Hogy Port Arthur védelme egységes legyen, Makarov indítványozta, a szárazföldi és tengeri erőket helyezzék egységes parancsnokság alá, s erre a posztra önmagát javasolta. Alekszejev támogatta az ötletet, Kuropatkin azonban inkább Stössel tábornagyot nevezte volna ki összfegyvernemi parancsnoknak. Miután nem tudtak megegyezni, minden maradt a régiben, a két fegyvernem külön parancsnokságok alatt maradt, melyek együttműködése rosszul volt koordinálva, s parancsnokaik között éles, időnként a gyűlölködésig elmenő ellentétek voltak.

Makarov dolgát nagyban nehezítették féltékeny kollégái és felettesei is. Alekszejev nehezményezte, hogy alkalmatlanságuk miatt a tengernagy a helytartó sok kegyencét leváltotta beosztásából, a városparancsnok, Anatolij Stössel tábornagy, pedig próbálta saját hatáskörét kiterjeszteni a flottára is, és veszélyes riválist látott Makarovban.

A pétervári Admiralitáson is sok főtiszt reménykedett abban, hogy Makarov kudarcot vall, amit tőlük telhetően igyekeztek is elősegíteni. A tengernagy javaslatait szinte soha nem fogadták meg, kéréseit pedig vagy késve, vagy sosem teljesítették, és időnként egészen kicsinyes szabotázsokkal próbálták felőrölni Makarov idegeit. A tengernagy például kérte, nyomtassák ki ötszáz példányban az Értekezés a tengerészeti taktika kérdéseiről című könyvét, hogy azt a flotta tisztjei között szétosztva egyszerűen és gyorsan megismertethesse velük taktikai elképzeléseit. A tengerészeti miniszter, Fjodor Avelan tengernagy, pénzhiányra hivatkozva nem járult hozzá a könyv 500 rubelbe kerülő kinyomtatásához. Miután Makarov a lemondásával fenyegetőzött, Avelan végül mégis elrendelte a könyv kiadását, azt azonban addig halogatták, hogy már csak Makarov halála után került rá sor, és egyetlen példány sem jutott el Port Arthurba.Orosz rombolók Port Arthurban.

Orosz rombolók Port Arthurban.

 

Miután a rombolók rendszeresen futottak ki éjszakai felderítésekre, gyakoribbá váltak a kikötő blokádját fenntartó japán hajókkal való összecsapások is. Március kilencedike éjszakáján a felderítésre küldött rombolók mindkét csoportja összetűzésbe keveredett a túlerejű japán rombolókötelékekkel. A japánoknak sikerült az egyik orosz rombolót, a harcképtelenné lőtt Sztyereguscsijt is elfoglalniuk. Az eseményekről értesülve Makarov azonnal átszállt a készültségben álló Novik cirkálóra, és a bajba jutott romboló segítségére indult, noha közben a japán cirkálók is feltűntek a láthatáron. A Novik, és a nem sokkal később induló Bajan ugyan elkésett, de azt sikerült megakadályozniuk, hogy a japánok elvontassák a rombolót, amely végül elsüllyedt. Az orosz tengerészek harci moráljára nagyon jó hatással volt, hogy látták, tengernagyuk a saját életét sem habozik kockára tenni bajba került társaik megmentése érdekében. Ahogy egy orosz tiszt írta: Ez volt a régi ne kockáztass szlogen temetése, és valami teljesen újjal való helyettesítése.

Még aznap délután a japán csatahajók is megközelítették a kikötőt, és dél felől, a hegyeken átlőve, a kikötő előtt cirkáló japán hajók jelzései alapján, közvetett irányzással tűz alá vették az orosz hajókat, bár végül csak egyetlen találatot értek el, az Aszkold cirkálón. Makarov azonnal intézkedett, a Liaotesan-hegyen megfigyelőállomást telepített, ahonnan közvetlen telefon összeköttetéssel lehetett irányítani a hadihajók tüzelését, olyan célpontokra, melyeket a kikötőből nem is láthattak. Mikor két héttel később a japánok a Liaotung-félsziget túlsó oldaláról, 15 kilométeres távolságból vették tűz alá Port Arthurt, nagy meglepetésükre azonnal a Retvizan és Pobeda csatahajók, illetve egy újonnan telepített parti üteg ágyúinak kereszttüzébe kerültek. A japán hajók több találatot kaptak, és visszavonulásra kényszerültek. A Fuji csatahajó olyan súlyosan megsérült, hogy javításra haza kellett küldeni.

A dagály beálltakor Makarov is kifutott, és elkergette a kikötő elől a japán cirkálókat. Attól viszont óvakodott, hogy a parti ütegek lőtávolságán kívülre menjen, és csatát vállaljon a távolban várakozó japán csatahajókkal. A japánok viszont azt nem vállalták, hogy bemenjenek a parti ütegek lőtávolságán belülre. A két flotta tulajdonképpen semlegesítette egymást, ami hosszú távon a japánok számára volt hátrányosabb. Az orosz hajóhad fokozódó aktivitása miatt a japán parancsnokság elhalasztotta a Liaotung-félszigeten tervezett partraszállást is.Makarov, és későbbi utódja, Wilhelm Wittheft tengernagy.

Makarov, és későbbi utódja, Wilhelm Wittheft tengernagy.

 

Néhány nappal később a japánok ismét kísérletet tettek rá, hogy a szűk kikötőbejáratban elsüllyesztett, kövekkel megrakott teherhajókkal eltorlaszolják Port Arthur kikötőjét, azonban az orosz parti tüzérség ismét meghiúsította a próbálkozást. A japán csatahajók is megjelentek a kikötő előtt, amikor azonban Makarov is kifutott az orosz flottával, ismét visszavonultak. Miután a kikötőcsatorna eltorlaszolására tett próbálkozásaik kudarcba fulladtak, a japánok a kikötő előtt telepített aknamezőkkel próbálták meg elvágni Port Arthurt a külvilágtól.

Április 12-én a ködös időt kihasználva a Koryu Maru aknarakó 48 aknát telepített a kikötő közelében, azon az útvonalon, melyen a Port Arthurból kifutó orosz hadihajók általában haladni szoktak. Az oroszok észrevették ugyan a hajót kísérő rombolókat, ám magát az aknarakót nem látták, így azt hitték, a rombolók csak felderítésen vannak a kikötő előtt. Az aznap este a Diana cirkáló alvó Makarovot kétszer is felébresztették a hírrel, a tengernagy azonban azt hitte, a felderítésre küldött saját rombolóik közül tévedt el néhány, és tért vissza a kikötő elé, hogy újra tájékozódni tudjanak, ezért megtiltotta, hogy lőjenek a hajókra. (Korábban már többször előfordult ilyen eset.) Mielőtt visszafeküdt aludni, Makarov még megjegyezte, másnap reggel azért át kell majd vizsgálni azt a területet, ahol az ismeretlen hajókat észlelték. A tengernagy azonban erről később alighanem megfeledkezett, és utasítás hiányában nem intézkedtek beosztott tisztjei sem, akik ahhoz voltak hozzászokva, hogy a tengernagy személyesen dönt minden kérdésben.A Pallada cirkáló, a Diana és az Aurora testvérhajója.

A Pallada cirkáló, a Diana és az Aurora testvérhajója.

 

Az aznap este felderítésre kiküldött rombolók hazatérőben ismét összecsapásba keveredtek a japánokkal, akik az egyik rombolót, a Sztrasnijt, elvágták a kikötőtől. A rádión segítséget kérő romboló felmentésére a Bajan cirkáló futott ki, mely azonban már csak a közben elsüllyedt romboló néhány túlélőjét tudta kimenteni. A Bajan üldözőbe vette a japán rombolókat, azok támogatására azonban rövidesen megjelentek saját cirkálóik is.

A japán cirkálók feltűnésének hírére Makarov a főerőknek is elrendelte a kifutást. A tengernagy még reggel átszállt a Petropavlovszk csatahajóra, ahol vezérkarának tisztjei is tartózkodtak, köztük Kirill Vlagyimirovics nagyherceg, a cár unokaöccse. A 28 éves herceg nem sokkal korábban érkezett Port Arthurba, testvérével, a hadseregnél szolgáló Borisszal együtt. Fegyelmezetlenségükkel, hanyagságukkal, és iszákosságukkal mindketten rossz hatással voltak velük szolgáló fiatal tiszttársaikra, és egyikük sem örvendett nagy népszerűségnek sem feletteseik, sem beosztottaik részéről. A nagyherceget azért a Petropavlovszkra osztották be, mert úgy vélték, a csatahajó biztonságosabb, mint a Makarov által favorizált cirkálók. Bár elvileg a beosztottja volt, a gyakorlatban a tengernagy is kénytelen volt a nagyherceghez igazodni, és áthelyezni a csatahajóra főhadiszállását. (A nagyherceg flottához való beosztása valószínűleg a helytartó bosszúja volt Makarovon. Alekszejev alighanem rajta keresztül akart befolyást szerezni a flotta vezetésében, és korlátozni Makarov függetlenségét.)A Petropavlovszk modellje.

A Petropavlovszk modellje.

 

A japán cirkálók feladata valószínűleg az volt, hogy kifutásra késztessék az orosz csatahajókat, és rácsalják őket az előző este telepített aknamezőre. Ez sikerült is, azonban az orosz hajók a japánok nagy meglepetésére egyszerűen keresztülrobogtak az aknamezőn, anélkül hogy bármi bajuk esett volna.

A japán cirkálók az orosz csatahajókkal nem bocsátkozhattak harcba, így rövid tűzharc után keletnek fordultak, az ott várakozó saját csatahajóik felé. Makarov üldözőbe vette őket, és a szokásosnál messzebbre, mintegy harminc kilométerre eltávolodott Port Arthurtól, amikor feltűntek a láthatáron a japán főerők is. Az orosz kötelékben csak két csatahajó volt, a Petropavlovszk és a Poltava, a többiek késve indultak. Makarov így nem bocsátkozhatott harcba, visszafordult a kikötő felé, azt tervezve, a part közelébe húzódik, és a többi csatahajó kifutása után, a parti ütegek támogatásával fogja felvenni a harcot, ha a japánok követik őket. A japánok azonban ezúttal sem mentek közel a parti ütegekhez, s Togo fél tízkor visszafordította flottáját.

Az orosz kötelék ugyanazon a biztonságosnak gondolt útvonalon indult vissza a kikötő felé, mint amelyiken korábban elhagyták azt. Továbbra sem tudtak az aknamezőről, melyen nem sokkal korábban sértetlenül áthaladtak. Másodjára azonban már nem volt ilyen szerencséjük.A Petropavlovszk legénysége 1903-ban.

A Petropavlovszk legénysége 1903-ban.

 

A hajók már csak két mérföldre voltak a kikötőtől, ahonnan ekkor kezdett kifutni a többi csatahajó is, amikor 09.43-kor hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a Petropavlovszkot. A közelben haladó Diana cirkálón tartózkodó Vlagyimir Szemjonov így írta le az eseményeket: Éppen akkor mentem a hajó orrába, és a jobb oldali hathüvelykes ágyú mellett állva a fedélzetmesternek adtam utasításokat, amikor egy tompa robbanás dörgő robaja rázkódtatta meg az egész hajót, mintha egy 12 hüvelykes ágyút sütöttek volna el a közelünkben. Riadtan néztem körül. Egy második, még erősebb robbanás! Mi történt? Hirtelen rémült kiáltások: A Petropavlovszk! A Petropavlovszk! A legrosszabbtól tartva rohantam a hajó oldalához.

Hatalmas, barna füstfelhőt láttam, s a füstben a hajó furcsa szögben megdőlő előárbocát, és balra a hajó tatját. A tat úgy nézett ki, mint máskor, mintha az orrban zajló szörnyű események egyáltalán nem érintették volna. Egy harmadik robbanás! Fehér gőz keveredik a barna füsttel. Felrobbantak a kazánok! A csatahajó tatja hirtelen a levegőbe emelkedik. Olyan gyorsan történt minden, hogy észre sem vettem, amikor az orr elmerült, sem amikor a hajó kettétört.

Egy pillanatra láttam a levegőben forgó hajócsavarokat. Volt e több robbanás is? Nem tudom. Nekem úgy tűnt, amikor a Petropavlovszk tatrésze, az egyetlen, ami a füstben látszott, elmerült, hirtelen lángok csaptak ki belőle, akár egy vulkánból. Úgy látszott, mintha a lángok egyenesen a tengerből törtek volna elő, miután az összezárult a roncs felett.A Petropavlovszk felrobbanása, a partról fényképezve.

A Petropavlovszk felrobbanása, a partról fényképezve.

 

A Petropavlovszk egyik tisztje, Schmidt zászlós, így emlékezett vissza a történtekre: "Leültem a naplóhoz, és írni kezdtem: 9 óra 43 perc. Jelzés ... Ekkor hirtelen erős ütést éreztem, és tompa robbanást hallottam. Asztal, kanapé, könyvespolc a könyvekkel és a térképekkel, egy pillanat alatt minden romhalmazzá változott. Az ütéstől a faliórából kiugrott a számlap, és az óraszerkezet.

Nagy nehezen sikerült kimásznunk a romok alól, és a jobb oldali kijáraton át kirohantunk a kormányállásból a hídra. A Petropavlovszk erősen jobbra dőlt, és olyan gyorsan süllyedt, hogy a hídon állva is úgy tűnt, zuhanunk a mélybe. ... A híd jobb oldalára kiugorva lángtengert láttunk magunk előtt, a fojtó, fanyar füsttől majdnem megfulladtunk. Itt vettem észre az admirális alakját, aki háttal állt nekem. Akik jól ismerték, úgy gondolják, kabátját ledobva előrelépett, hogy áttekintse a helyzetet, és feltételezhető, hogy a hídra zuhanó törmelék elkábította, vagy megölte.

Csak néhány másodpercig maradtunk itt, és a már nagyon erős dőlés miatt nagy nehezen átmászva a fedélzeti házon átmentünk a híd bal szárnyára. Itt láttam a zászlóshajó navigátorát, Korobicin kapitányt, a parancsnokot, Jakovlev sorhajókapitányt, s több más tisztet és jelzőmatrózt, akik a hídról leugrottak a bal első hathüvelykes torony tetejére, majd onnan a vízbe. Úgy láttam, mellettem Kirill Vlagyimirovics nagyherceg igyekezett lefelé. ... Felnéztem. Felettünk hatalmas, fekete és sárga füstoszlop tornyosult, melynek látványa örökre az emlékezetembe vésődött. Körülöttem a robbanások törmeléke hullott az égből, az egyik a fején találta el Kroun másodosztályú kapitányt, aki elesett, és nem kelt fel többé. ... A híd ekkor már víz alatt volt, ami a mellkasomig ért. Kiugrottam a kormányállásból, a híd oldalához rohantam, és hirtelen a víz alatt találtam magam. Szőrmekabát volt rajtam, ami még száraz volt, így a felszínre vitt. A közelben láttam egy leszakadt faajtót, odaúsztam hozzá, és felmásztam rá. Emlékszem, vért köhögtem, és nagyokat nyögtem. Sok vizet nyeltem.

Körülnéztem, a Petropavlovszknak nyoma sem volt. Néhány felszínen úszó roncsdarab, semmi több. Körülöttem sok ember úszott a vízben, sebesülten, átfagyva. (A víz alig ötfokos volt.) Ezeknek az embereknek a szakadatlan jajkiáltásait hallva, magam is elhallgattam."

A későbbi vizsgálat azt valószínűsítette, az akna robbanása az egyik oldalsó torpedóvető csőnél érte a hajót, aminek következtében berobbantak az itt tárolt torpedók robbanófejei is. Ez a robbanás terjedt át az elülső 305 mm-es lövegtorony lőszerraktárára. A robbanás ereje olyan nagy volt, hogy a 180 tonnás lövegtornyot egyszerűen a levegőbe emelte, és a hajó oldala mellett a vízbe hajította. Nem sokkal ezután felrobbantak a hajó kazánjai, és már a süllyedés közben valószínűleg a hátsó lőszerraktár is. A Petropavlovszk az első robbanás után két percen belül elsüllyedt.Az orosz zászlóshajó pusztulása egy japán metszeten.

Az orosz zászlóshajó pusztulása egy japán metszeten.

 

A többi hajóról lebocsátott, illetve a partról érkező mentőcsónakok gyorsan a helyszínre érkeztek, ennek ellenére csak 58 túlélőt tudtak kimenteni a hideg, mindössze ötfokos vízből. (Később közülük is még hatan meghaltak.) A legénység többi 638 tagja, Makarov altengernaggyal és törzsének tisztjeivel együtt, a Petropavlovszk-al együtt merült el. Az áldozatok között volt egy civil is, a neves orosz festőművész, Vaszilij Verescsagin, Makarov közeli barátja, aki a tengernagy meghívására néhány nappal korábban érkezett a hajóra.

A katasztrófa pillanatában Makarov tisztjeivel együtt a parancsnoki hídon állt. A robbanások után mindenki csak a saját bőrét igyekezett menteni, így máig nem tisztázott, pontosan mi is történt a tengernaggyal. Egyesek szerint a robbanás után ledobta nehéz kabátját, és előrelépett a híd oldalához, hogy áttekintse a helyzetet. Mások úgy látták, a robbanás után térdre rogyott. A tengernagy valószínűleg már ekkor megsebesült, alighanem a robbanások után a hajóra visszahulló törmelékektől. A hídról menekülő tisztek egyike a füstön és a gőzön át is látni vélte, hogy a tengernagy arcát és szakállát vér borítja. Az egyik jelzőmatróz a híd padlóján, egy vértócsában fekve látta Makarovot. A tengernagyot alighanem a robbanások után a hajóra visszahulló törmelék, vagy a kidőlő előárboc parancsnoki hídra zuhanó darabjai ölték meg. Holttestét soha nem találták meg.Makarov és Verescsagin a Petropavlovszk fedélzetén.

Makarov és Verescsagin a Petropavlovszk fedélzetén.

 

Makarovval együtt törzsének tisztjei is szinte mind odavesztek. A Petropavlovszk kapitánya, Nyikolaj Jakovlev, túlélte a katasztrófát, de olyan súlyosan megsebesült, hogy haza kellett küldeni Oroszországba. A törzsből volt egy másik túlélő is, Kirill Vlagyimirovics nagyherceg, aki a robbanás pillanatában Makarov mellett állt a hídon, de csodával határos módon egy karcolást sem szenvedett, csak a köpenyét lyukasztotta ki egy repesz. A helyszínre érkező csónakok alaposan átfázva, de sértetlenül halászták ki a vízből. (Az orosz tengerészek kommentárja: Az arany elmerül, de a szar fennmarad a vízen.)

A Petropavlovszk pusztulása után az orosz flottában kitört a pánik. Mivel azt hitték, a csatahajót egy tengeralattjáró torpedózta meg, heves lövöldözés tört ki, mivel minden vízen úszó törmelékben periszkópot véltek felfedezni. A zűrzavart csak fokozta, amikor fél órával később a Pobeda is aknára futott. A robbanás a széntárolóknál érte a csatahajót, mely így nem szenvedett súlyos sérüléseket, 11 fokra megdőlve, de saját erőből sikerült visszatérnie Port Arthurba.A Petropavlovszk túlélőinek egy csoportját partra teszik a kikötőben. A háttérben a szintén aknára futott, sérült és megdőlt Pobeda.

A Petropavlovszk túlélőinek egy csoportját partra teszik a kikötőben. A háttérben a szintén aknára futott, sérült és megdőlt Pobeda.

 

A tengernagy halála mély megdöbbenést váltott ki világszerte. A londoni Times így méltatta az elesett tengernagyot: Oroszország elveszített egy nagyszerű hajót, de még nagyobb veszteség a férfi, aki a háborúban valószínűleg fontos tényezővé tehette volna az orosz flottát. A bátor és inspiráló vezető elvesztése, aki még a japánok szerint is új fejezetet nyitott a háborúban, súlyos csapás az orosz haditengerészetre. Az ellenség ítélete a legjobb bizonyíték arra, hogy a tengeri tudományok teljes birtokában levő Makarov valóban nagy tengerész volt.

Távol áll tőlünk, hogy megkérdőjelezzük Oroszország morális erejét, de mégis kijelenthetjük, Makarov tengernagy halálával az oroszok olyan vezetőt vesztettek el, akit nehéz lesz pótolni.

Még a japán kormány is kiadott egy közleményt, melyben sajnálkozásukat fejezték ki Makarov halála miatt, és méltatták az elhunyt tengernagy tudományos érdemeit. A kormány önmérsékletre szólította fel a Makarov halálát, és a Petropavlovszk elsüllyedését megünneplő rendezvények szervezőit és résztvevőit. Togo maga is tisztelgett elesett ellenfele emléke előtt, s mikor Makarov halálhírét megerősítették, elrendelte, a japán flotta valamennyi hajóján engedjék félárbocra a lobogókat.

Makarov halála és a Petropavlovszk pusztulása teljesen demoralizálta az orosz flottát, mely a következő hónapokban teljes passzivitásba vonult vissza, és nem mozdult akkor sem, amikor május ötödikén a japán Második Hadsereg partraszállt a Liaotung-félszigeten. Öt nappal később a japánok elvágták a kikötőbe vezető vasútvonalat, és ezzel elvágták Port Arthurt az anyaországtól. Ez volt a vég kezdete, s a várost a japán csapatok hamarosan ostromzár alá vették.

 A flotta vége. A Port Arthur elfoglalása után elsüllyesztett hadihajók a kikötőben.

A flotta vége. A Port Arthur elfoglalása után elsüllyesztett hadihajók a kikötőben.

 

A parttól nagyjából két mérföld távolságban, 50 méteres mélységben elsüllyedt Petropavlovszk roncsait 1909-ben egy japán vállalkozó vette meg, abban bízva, a hajó pénztárának kiemelésével majd szép nyereséget vághat zsebre. (Ez a számítása nem jött be.) A roncsot felderítő búvárok 1911-ben a hajó tatjánál hat tengerész maradványait találták meg, egyikük tengernagyi rangjelzést viselt, és hosszú szakálla volt. Egy ideig azt hitték, Makarovot találták meg, az alaposabb vizsgálat azonban kiderítette, hogy a tengernagy egyik törzstisztjének, Mihail Molas ellentengernagynak a holttestét fedezték fel. A tetemeket közös sírba temették a Port Arthur-i katonai temetőben.

2011-ben a vlagyivosztoki Iszkra tengerkutató intézet hajója a kínai hatóságok engedélyével szonárral bemérte a Petropavlovszk roncsának pontos helyét. A szonár a várt helyen egy nagyjából 70 méter hosszú, és 13 méter széles objektumot jelzett, amiről úgy gondolják, a csatahajó iszapba süllyedt roncsa. (Az egyik orosz forrás szerint a kínaiak később merüléseket is engedélyeztek – a kikötő ma is katonai támaszpont –, de hajóroncs helyett csak egy törmelékmezőt találtak a helyszínen. Az oroszok úgy vélik, a japánok a második világháború idején, feltehetően 1943-ban, titokban kiemelték, és lebontották a roncsokat. Az esetről nincs más információ, és azt sem lehet tudni, mi történt a kiemelés során feltehetően megtalált holttestekkel.)

A tengernagy emlékműve az avatás után.

A tengernagy emlékműve az avatás után.

 

Makarov közadakozásból készült emlékművét 1913 július 24-én avatták fel a kronstadti Horgony-téren. A 3,5 méter magas szobor talapzatául szolgáló gránittömböt eredetileg I. Pál emlékművéhez szánták. Az avatáson részt vett a cári család, a miniszterelnök, a flotta szinte teljes vezérkara, valamint a német, az olasz, a francia, és a japán nagykövet, illetve katonai attasé. Makarov fia a haditengerészet díszőrségének tagjaként vett részt az ünnepségen. A cár gáláns gesztussal adózott Makarov emlékének, amikor az ilyenkor szokásos főhajtás helyett térdre ereszkedett az emlékmű előtt.A cár a tengernagy özvegyével beszélget az avatási ünnepségen.

A cár a tengernagy özvegyével beszélget az avatási ünnepségen.

 

A tengernagy halála nagyon megrázta családját. Fia évekkel később így emlékezett vissza: "Miután megkapta édesapám halálhírét, anyám bezárkózott a szobájába, és egész éven át szinte ki sem mozdult a házból. Nem fogadott senkit, nagyon ideges lett, és gyakran felemelte a hangját. Nadja, a szobalány, gyakran sírva hagyta el a szobáját. ...

Én jól tartottam magam, de nővéremnek nehéz dolga volt. Nem titokban sírt, mint Nadja, hanem hangosan zokogott. A nappali szőnyegére zuhant, iszonyúan sikoltozott, és kézzel-lábbal csapkodott minden irányba. Anyám ki sem jött a szobájából. Azt hiszem, nővérem ezért is ment férjhez olyan elhamarkodottan."

Makarov özvegye a világháború, és a bolsevik hatalomátvétel után Franciaországba emigrált. Hogy távozhasson az országból, kénytelen volt névházasságot kötni egy angol tudóssal, akivel azonban ténylegesen soha nem élt együtt. 1946-ban halt meg, a Nizza melletti Antibes városában.

Makarov lánya, Alexandra, apja halála után a cárné udvarhölgye lett. 1906-ban feleségül ment egy gazdag nagybirtokoshoz, a cár kamarásához, Lev Viktorovics Golubjevhez. A házasság úgy tűnik, nem sikerült rosszul, bár Vadim nem tartotta valami sokra a sógorát: "Senki sem szereti. A társaságban kelletlenül fogadják be, bár mindig rögtön úgy mutatkozik be: Makarov admirális veje vagyok. ... Mindenesetre megvette és újjáépíttette a Goloda-szigeti kastélyt. Egyikünk sem látogatta meg ott nővéremet. Rossz egészségi állapotára hivatkozva anyám még a lánya esküvőjére sem ment el."Makarov lánya 1906-ban.

Makarov lánya 1906-ban.

 

A házasságból egy fiú született, akit nagybátyja után a Vadim névre kereszteltek. A világháború kitörésekor a család éppen Svájcban tartózkodott, ahonnan már nem tértek vissza Oroszországba. Alexandra ezután anyjával élt Franciaországban, ahol férje 1942-es halála után később még kétszer házasodott, emigráns orosz nemesekkel. 1982-ben halt meg Párizsban, 96 éves korában. Fiának további sorsáról csak annyit tudni, anyjával és nagyanyjával élt Franciaországban, és egy angol nőt vett el feleségül.

Makarov fia, Vadim, apja példáját követve a tengerészhivatást választotta. 1912-ben kiváló eredménnyel végzett a tengerészeti akadémián, 134 fős évfolyama negyedik legjobbjaként. A háborút nagyrészt az apjáról elnevezett cirkálón szolgálta végig. Már az 1917-es polgári forradalmat is mély ellenszenvvel szemlélte: "A forradalom annyira undorító volt számomra, és annyira nyilvánvaló volt, hogy a flotta néhány hónapon belül szét fog esni, hogy nem volt értelme a haditengerészetnél maradnom." Kapcsolatait felhasználva egy amerikai kiküldetésre osztatta be magát, de a polgárháború kitörésekor visszatért Oroszországba, és a fehérek oldalán, Kolcsak hadseregében harcolt a bolsevikok ellen. A vereség után az Egyesült Államokba emigrált, ahol saját céget alapított. Kiváló műszaki szakemberként hamar felvirágoztatta vállalkozását, hidraulikus emelőt tervezett, olajkutató vállalatoknak új gyémántfúrót, még az US Navy-nek is dolgozott, a haditengerészet fegyverrendszereinek fejlesztésénél. Pályafutása során több mint húsz szabadalmat jegyeztek be a nevére.Vadim Makarov, saját tervezésű jachtja, a Vamarie kormányánál. A hajóval tíz vitorlásversenyt nyert, majd 1938-ban az US Navy annapolisi akadémiájának adományozta, ahol iskolahajóként szolgált.

Vadim Makarov, saját tervezésű jachtja, a Vamarie kormányánál. A hajóval tíz vitorlásversenyt nyert, majd 1938-ban az US Navy annapolisi akadémiájának adományozta, ahol iskolahajóként szolgált.

 

A második világháború után már nem mérnökként, hanem inkább kereskedőként és üzletemberként dolgozott. Kiváló érzéke volt a pénzügyekhez, s bár szeretett nagylábon élni, halálakor mégis több mint hárommillió dolláros vagyont hagyott maga után. Sokat fordított jótékonykodásra is, és alapítója volt az Amerikai–Orosz Tengerésztisztek Társaságának. Boston városa díszpolgárává választotta. Hosszas betegség után, 1964 január másodikán halt meg New Yorkban. Kétszer nősült, de házasságaiból gyermek nem született.

 

 Forrás

Borisz Genrihovics Osztrovszkij: Makarov admirális

https://smproo.ru/solve/bok.php

https://novosti-n.org/analitic/Dynastyya-admyrala-Makarova-1282

http://tsushima.su/

 

 

Ha érdekesnek találod a Hét tenger írásait, a Donably támogatói oldalán keresztül a lehetőségeidnek megfelelő összeggel anyagilag is segíteni tudod a blog működését.

https://www.donably.com/het-tenger-blog

Köszönet minden támogatásért!

42 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr8518175543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.07.22. 12:37:10

Köszönöm a cikket, cikksorozatot!

Makarov életpályája az a fajta életpálya, ami minden közkatona és - jó értelemben véve!!! - dolgozó, paraszt, munkás számára felemelő, mert tudta jól, hogy rájuk építhet és ők meg azt, hogy ez az egy ember az ő valódi szakszervezetük és nem csak főnök, hanem vezető.
Aki beszél velük, aki meghallgatja őket, aki gyorsan és határozottan rendet tesz, eligazít, s akitől még a büntetés is érdem.
S aki a körülötte lévő hatalmasokat is mederbe tudja terelni. Ésszel, erővel, higgadtsággal és FELADATTAL.

(Nagyon kevés ilyen ember volt a történelemben, szerencsére nálunk több is adatott, pl Hunyadi János.)

Életműve messze túlmutat korokon, népeken.

oranje2010 2023.07.22. 14:43:34

Nagyon jó a Makarov sorozat! A szarrakás Stössel nem volt tábornagy. Tábornok volt, bár közkatonának sem volt alkalmas!

savanyújóska 2023.07.22. 16:22:51

@gigabursch: Remélem, az is egyértelmű, nem véletlenül tettem a róla szóló cikket az o-m haditengerészettel foglalkozó sorozat után.

@oranje2010: Lehet, hogy a google fordító téved, de az orosz Wikipédia világosan azt írja, altábornagyi rangban volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2023.07.22. 16:28:43

A leszármazottjai és felesége messze túlélték szegényt.

gigabursch 2023.07.22. 17:51:03

@savanyújóska:
Elsőre nem gondolkodtam rajta, de így hogy mondod, a kontraszt még erősebb.
Igazában, miután volt anyagod a régi honlapon és Makarov ott is téma volt - továbbá több helyen érintőlegesen is-, így megmondom őszintén annak örültem, hogy elővetted, leporoltad, kiegészíttetted és közreadtad.
(Magunk közt szólva azon se lepődnék meg, ha kiröppenne egy-két cikk tőled még Makarov utóhatásairól, akár a napjainkig, úgy orosz-szovjet, akárcsak nemzetközi vonalon.)
Mondhatni kifogyhatatlan téma.

SirHiggins 2023.07.22. 19:09:36

Semmi mást nem kell mondani róla, csak ahogy ellenfelei viselkedtek halála után.
Nem szivlelem a ruszkikat, de neki maxi respect!

Valami olaszost nem tervezel esetleg? Ha már nyár van, mediterráneum stb

Galaric 2023.07.22. 22:14:07

érdekes gondolatkisérlet lehetne, hogy mit ért volna el, ha mondjuk 2-3 évvel hamarabb nevezik ki...
Bár a bürokrácia hosszútávon így is-úgyis bedarálta volna.

Macroglossa 2023.07.24. 11:09:33

Köszönöm a cikksorozatot.

Morbid kérdés, de lyenkor ilyen sokáig megmaradnak a holttestek?

Oktán Pista 2023.07.24. 16:12:08

Nagy élvezettel olvastam a sorozatot, hálás köszönet érte!

Már két résszel ezelőtt is az motoszkált bennem, hogy ez a Makarov egy univerzális zseni volt (bár nem vagyok biztos benne, hogy ez a jó kifejezés). Az érzés minden rész olvasásával csak egyre erősödött.
Kb. olyan volt, mint Vauban, a maga korában és területén - csak hát sokkal több ellenlábas kerékkötővel verte meg a sors.

Verescsagin sorsán nem kicsit meglepődtem. A képeit ismertem, az életútját viszont egyáltalán nem.

gigabursch 2023.07.24. 16:18:15

@Macroglossa:
Nem!

Egyáltalán nem.
A sós vízben a tengerfenéki élővilág nagyon gyorsan lerág mindent a csontokról, a csontokat meg baromi gyorsan széteszi sós víz.
Érdekes módon a bakancsok képesek a legtovább megmaradni, akár 5-8 évtizedet is elsenyvednek, mire lesz rajtuk elég baci (tengermélységtől függetlenül), ami lassan de biztosan lebontja őket.
Utána már csak a gumitalp, ami megmaradhat...

S szerintem a kérdés egyáltalán nem morbid.

gigabursch 2023.07.24. 16:21:52

Remélem nézitek a Ritkán látható történelmet, mert van ott egy idevágó kép!

ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2023/07/23/napi_erdekes_324

savanyújóska 2023.07.24. 17:10:02

@SirHiggins: "Valami olaszost nem tervezel esetleg?"

Szeretnék egyszer itt is foglalkozni a Littorio osztállyal, de egy-két éven belül aligha kerül sorra. Jövőre franciásat tervezek, átrakom ide a régi Mers el Kebir cikket.

@Macroglossa: "sokáig megmaradnak a holttestek?"

Nem igazán, különösen meleg vízben, bár a Port Arthuri nem az. Mély vízben a nagy nyomáson még a csontok is elporladnak pár év alatt, ezért is nem értem a nagy kegyeleti hajbókolást a Titanic meg a Bismarck roncsa körül. Nincs azokban már semmi.
Molast végül a tárcája alapján azonosították. A leírás alapján gondolom az arcszőrzetből is fennmaradt még valamennyi, ez lassabban bomlik le, mint a lágy szövetek.

@gigabursch: Ez a megrongált, és a saját legénysége által sekély vízben elsüllyesztett Pereszvet roncsa, már Port Arthur elfoglalása után. A japánok egyébként később kiemelték, és kijavították.

SirHiggins 2023.07.24. 17:47:35

@savanyújóska: a hajóroncsoknál ez nyilván szimbolikus. Egyszerűen nem illik bolygatni. És szerintem ez így van jól.
Ha emlékek fűződnek egy bizonyos épülethez, azt sem illik lebontani.
Vki szülő-, vagy 'halottas' házában sincs ott a szelleme, teste vagy akármilye:)

savanyújóska 2023.07.24. 18:11:21

@SirHiggins: Ha ezt komolyan vesszük, az a régészet halálát jelenti. Teljesen nevetségesnek tartom, hogy a kegyeleti okokra való hivatkozással némelyik hajóroncshoz még hozzáérni sem lehet.
Egyébként meg ha az utódok 25 év után nem fizetik a megváltást, engem nyugodtan kihajíthatnak majd a síromból, vagy rám temethetnek valakit, és senki nem fog kegyeletsértést emlegetni.

SirHiggins 2023.07.24. 21:37:55

@savanyújóska: akárcsak engem. De mi nem voltunk egyik hajó hősi halottja sem:)
A Prince of Wales - hez sajnos hozzá nyúltak sajnos nemrégiben, volt is balhé miatta, bár nem akkora, mint kéne.

J.László 2023.07.24. 22:31:35

A japánok akkor még úriemberek voltak. A két világháború között kattant be náluk valami.
Nagyon tetszett a cikksorozat, már alig vártam a legújabb részt.

Pájer_ Csaba 2023.07.25. 14:05:58

@J.László: japán származású, főiskolai japán történelem tanárom mondta, hogy az I. világháború végéig a japán hadsereget szamurájok, illetve olyan szamuráj származású tisztek irányították, akiket még a régi, szamuráj hadászati nevelés szellemében oktattak. Konkrétan ez a szun ce-i elveket jelentette, például, hogy mindig tudd, miért háborúzol, és hogy a céljaidat a lehetőségeid határozzák meg s amint elérted azokat, állj meg. Ehhez képest - mondta ő - a II. világháborút és az előtte lévő kínai-japán háborút már olyan, fiatal és ambíciózus tisztek vezették, akik ugyan megrészegedtek a korábbi japán sikerektől (meg fanatizálódtak a saját szamuráj őseik mítoszától) de az azokat lehetővé tevő stratégiát túl óvatosnak és idejét múltnak tekintették és lenézték. Szentül hitték, hogy a háborút alapvetően eldöntő tényező nem a hadászati, harcászati ismeret, hanem az elhatározás, a győzelembe vetett hit.

J.László 2023.07.25. 14:08:19

@Pájer_ Csaba:
Ó, ezeket nem tudtam. Köszönöm szépen a felvilágosítást.

Pájer_ Csaba 2023.07.25. 14:18:22

@J.László: nincs mit. Bár a japán társadalom olyan szintű militarizálódása a két vh között, mint ami még a nemzetiszocialista német tarsadalmét is fellülmúlta, ennél sokkak összetettebb folyamat volt, de ugyan innen indult: a Meiji-modernizáció, az I. japán-kínai majd az orosz-japán háború sikerei feletti efóriából, a sajátos japán gondolkodásból (pl a giri fogalma) eredő ideológia favorizálásából a realitások helyett - mindez egyenesen vezetett a hadsereg ifjú tisztikarának fanatizálódásához, majd hatalomátvételéhez, vegül a nagaszaki és hirosimai katasztrófához. Meglovagolták a tigrist, de túlságosan szorították hozzá a gyeplőt.

bz249 2023.07.25. 14:22:55

@Pájer_ Csaba: leginkabb azert, mert ha vegiggondoltak volna, akkor az lett volna a tortenet vege, hogy Jappaniorszagnak, mint szigetorszagnak nincs szuksege nagy hadseregre valamint az oroszok elverese utan nem maradt komoly ambicioval biro nagyhatalom a tersegben, tehat flotta sem kell akkora. Ezesetben viszont a katonai palyan nem lehet elorejutni.

Az alternativa meg Kina meghoditasa es a fegyverkezes az USA ellen. Nyilvan ez a sokkal tobb perspektivat tartogato ut. ;-)

Pájer_ Csaba 2023.07.25. 14:43:53

@bz249: ha mindig mindenki mindig végig gondolna mindent, sosem törnének ki háborúk.

De ez abszolút nem előrejutás kérdése volt náluk. Japán addigra volt már olyan erős gazdaság, hogy a magas társadalmi pozíciókat más utakon is el lehetett érni. Az egész teljes egészében a presztizsről szólt: ki a nagyobb hazaffy? Aminek ugye a legütősebb kártyája a haza védelmében halt hősi halál. Ami hát ritkán történik a civilekkel. Ugyanakkor erősen rombolta a lojalitást a tudat, hogy Japán évszázadokig katonai uralom alatt állt, így a hadsereg mindig is csak addig tartotta magára nézve kötelezőnek a civil kormányzat utasításait, amíg érdekeik és nézeteik egyeztek.

Macroglossa 2023.07.25. 17:09:49

@J.László: Azért pont a szerző Csuzimai csatáról szóló posztjában szerepel, hogy az elsüllyedt hajók túlélőit helyenként szorgalmasan géppuskázták az úriember japánok.

savanyújóska 2023.07.26. 17:26:49

@Pájer_ Csaba: Tegyük hozzá a világháború utáni sérelmeket, a béketárgyalásokon az angolok nem támogatták a japán javaslatot, hogy a záróegyezményekbe illesszenek be egy passzust a fajok egyenlőségéről, majd 1922-ben egyoldalúan felmondták a japánokkal kötött együttműködési szerződést. A japánok erősen nehezményezték a washingtoni konferencia – amúgy teljesen ésszerű – korlátozásait is. Alighanem úgy érezték – szerintem nem is alaptalanul –, hogy csak hasznos idiótái voltak az angoloknak, akik velük kapartatták ki maguknak a gesztenyét, majd miután megkapták amit akartak, félrehajították őket.
Amíg fontosnak érezték az angolok szövetségét és a nyugat jóindulatát, igazodniuk kellett a nyugati civilizációs normákhoz is, hogy ne tekintsék őket barbároknak. Miután ez az ösztönzés megszűnt, visszatértek az ázsiai tradíciókhoz. Egy amerikai történész is ezt írta: „Egyedül a Nagy-Britanniával való tengerészeti kapcsolat tartotta meg Japánt a nemzetközi jog és etikett útján, s tartotta féken a birodalom utáni vágyát.”
Ezenkívül persze a folyamatos győzelmek is megszédítették őket, és erősítették az országban a militarizmust.

Pájer_ Csaba 2023.07.26. 17:45:35

@savanyújóska: igen, ezéet is mondtam, hogy nagyon összetett folyamat volt Port Arthurtól Okinawáig eljutni a japánoknak.

"Amíg fontosnak érezték az angolok szövetségét és a nyugat jóindulatát, igazodniuk kellett a nyugati civilizációs normákhoz is, hogy ne tekintsék őket barbároknak. Miután ez az ösztönzés megszűnt, visszatértek az ázsiai tradíciókhoz." - erre szoktam mondani némi, rám egyébként nem jellemző rasszimussal, hogy a "nyugati demokrácia" nem véletlenül "nyugati".

gigabursch 2023.07.26. 21:44:08

Közben így bevillant, de igazából jó cikkeket sehol sem találtam, pedig de jó lenne olvasni róluk:
Híres kikötők.

Makarov Königsberggel, Port Arthurral, de még az Odessa-Szevasztopol vonallal, sőt a jeges"tengeri kikötőkkel is vastagon érintett volt, miközben egy halom külföldi másikkal is megismerkedett személyesen vagy akár leírásokból.

Meg aztán ezeknek a bázisoknak is komoly történelmük van, akár az épp aktuális zászló, a céh és iosrtörténelem, a logisztikai beágyazottsága, a fenntartásuk, stb...

Tud esetleg valaki erről bármilyen cikksorozatot szerte a neten?

amundsen 2023.07.26. 22:54:19

Köszönöm szépen az írónak! Fantasztikusan korrekt munka. Makarov emberi oldalát nem is ismertem, újfent köszönöm.

Cymantrene 2023.07.30. 21:50:37

Kösz a sorozatot!

Szegény Makarov, gyakorlatilag egyedül kellett pótolnia egy egész szervezetet.

Hungarian Guy Fawkes 2023.08.02. 12:45:39

Köszönöm! Élvezetes sorozat volt! Nagyon jó volt, vártam minden részét!

Oktán Pista 2023.08.04. 15:37:29

@Pájer_ Csaba:
"erre szoktam mondani némi, rám egyébként nem jellemző rasszimussal, hogy a "nyugati demokrácia" nem véletlenül "nyugati"."

Nem mintha mentegetni akarnám a két világháború közti teljesen eszement japán militarizmust és sovinizmust... de.
A (vélt) kulturális-erkölcsi fölényben sütkérező Nyugat újra és újra csúnyát átejtette a japánokat, akik nem alaptalanul érezhették kihasználva és lenézve magukat. (Kicsivel azután, hogy kitörtek a megalázó, "félgyarmati" korszakból!)
Megállapodtak valamiben, aztán a megállapodást japán részről betartották, nyugati részről meg nem.
Ha azt mondjuk, hogy a japánok "visszatértek az ázsiai tradíciókhoz", talán azt is jelenti, hogy a bizalom és az együttműködés nagyobb tiszteletéhez tértek vissza. Értve itt ezalatt azt is, hogy a bizalomvesztés extrém haragot vált ki és akár jogalapot tulajdonít hadüzenet nélküli, rajtaütésszerű támadásra is.

savanyújóska 2023.08.05. 08:51:00

@Oktán Pista: "a bizalom és az együttműködés nagyobb tiszteletéhez tértek vissza"

Azt hiszem erre szokták azt mondani, remélem komolyan gondolod, mert viccnek rossz lenne. Tekinthetjük ugyan együttműködésnek azt, amit a japánok Kínával és Koreával csináltak, de ez nagyjából olyan együttműködés, mint ahogy most az oroszok együttműködnek Ukrajnával.
A jogos vagy annak vélt sérelmek meg nem adnak felmentést a japán militarizmus harmincas-negyvenes évekbeli ámokfutására, ugyanúgy, ahogy Versailles sem mentség, csak magyarázat arra, amit a németek utána műveltek.

hel45 2023.08.05. 12:16:20

@savanyújóska: A vlagyivosztoki cirkálók kezeléséről mi a véleményed? A japán erők megosztásánál szerintem fontosabb lett volna a Port Arthur-i orosz erőkoncentráció. Én legalábbis több variációban is lejátszottam a háborút és az oroszok csak a cirkálók korai bevonásával tudtak nyerni.

A japán körüli korzárkodás maximum kényelmetlenséget okoz, érdemben nem befolyásolja a háború menetét.

savanyújóska 2023.08.05. 17:11:40

@hel45: Végül is működött, legalábbis eleinte, amíg fel nem morzsolódtak. Komoly károkat okoztak a japánoknak, és megosztották a flottájukat, elvonva Kamimura páncéloscirkálóit a főerőktől. Négy cirkáló Port Arthurból tevékenykedve se ért volna el sokkal többet, főleg nem az ottani vezetés tehetetlensége mellett. Amúgy tényleg volt szándék a flotta egyesítésére, állítólag már Makarov is azt tervezte, a csatahajók kijavítása után átviszi az egész flottát a jobban védhető Vlagyivosztokba, és a nyári kitörési kísérleteknek is ez volt a céljuk. Nyár elején viszont még a portyára induló cirkálók kaptak olyan utasítást, kedvező körülmények esetén ne térjenek vissza, hanem hajózzanak át Port Arthurba.

valis47 2023.08.06. 12:46:22

@Oktán Pista: A civilizált nyugaton is kb. az első világháborúig éltek az ilyen "lovagiassági" hagyományok, a "nemes ellenfél" megbecsülése és ilyenek. Bár a háború persze mindig vérontásról szólt, és mindig öltek, raboltak ki, erőszakoltak civileket is, hősies máz ide vagy oda. A II. vh-ban még volt brit-német viszonylatban is néhány eset, ami felidézte ezt, bár az ellenkezőjére azért már sokkal több példa volt. A kommandóparancs és a kiváltó okai stb. De az is megtörtént, hogy Monty meghívta ebédre az elfogott német tábornokot stb.

Mára már az alapvető jóízlés is kiveszett a társadalom teljes elprolisodásával, a hagyományos morál kiveszésével, lásd a jelent az orosz-ukrán háborúban, amikor kvázi hullákra élvez a proli meg a fotel "szakértő" a képernyő előtt (mindkét oldal támogatóinál). Persze az exszovjet térségben eleve adott volt a félázsiai hozzáállás. De a Nyugaton is már az 1991-es Öböl-háborúban de még sokkal inkább 10 évvel később a "terror elleni háborúnak" nevezett 20 éves, milliók halálát és százmilliárd dollárok értelmetlen elégetését eredményező folyamat során ez ment, a dehumanizált muszlimok felé. A felelősök, GWB, Cheney, Wolfowitz, Tony Bliar (nem beszélve persze a sok száz akkori (és - személyükben is sokszor ugyanazon - mostani) háborús uszítóról - a think tankekben és egyetemi tanszékeken ülő "szakértők" stb.), persze sosem fognak Hágában felelni a tetteikért. Arról meg ne is beszéljünk, hogy 50-70 évvel a háború után kezdtek rá egy újabb napi 2 perc gyűlölet promotálására a "nácik" irányában, gyártva a "nácikat" dehumanizáló, vagy a válogatott módszerekkel való legyilkolásukat dicsőítő hollywoodi alkotásokat. Ezek célja is a kiválasztottak áldozatkultuszának ápolása mellett az, hogy kondicionálják a népet a "tökéletesen gonosz ellenség" elleni gyűlöletre, aminek az archetípusa a "náci". Most meg éppen az orosz, Putler, vagy éppen Trump és szavazói, vagyis a saját honfitársak.

Pájer_ Csaba 2023.08.07. 09:37:40

@valis47: minden tiszteletem mellett, de kívülről nézve te is ugyan azon a vonaton ülsz, mint akiket kritizálsz, csak háttal a menetiránynak.

bz249 2023.08.07. 09:57:43

@Oktán Pista: azert az azsiai tradicionak resze a konyortelenseg, pl. a karma (megerdemli a sorsat, hiszen az elozo eleteben gonosz volt) vagy a kinaiak mennyei mandatuma, hogy a gyoztesnek igaza van. Hasonloan a kalvinista gondolkodashoz, csak meg egy szinttel feljebb tekerve. Azert nem veletlen, hogy bekeidoben is a halalba hajszoljak magukat.

Attila Zsolt Sajo 2023.08.07. 12:10:14

Szia! Nagyon jó sorozat, gratulálok. Próbáltam megnézni a felhasznált irodalmat, hogy kicsit meg többet tudjak meg, de a “Borisz Genrihovics Osztrovszkij: Makarov admirális”-ról sikerült semmit se találnom. Esetleg tudsz angol vagy magyar nyelvű könyvet ajánlani?

savanyújóska 2023.08.07. 17:41:51

@Attila Zsolt Sajo: A neten több helyen is megtalálható, például itt is:
coollib.com/b/219119-boris-genrihovich-ostrovskiy-stepan-osipovich-makarov/read
Google fordítóval tudod magyarítani.

gigabursch 2023.08.07. 17:45:41

@valis47:
Sajnos azt kell mondjam, hogy fején találtad a szöget.
Főleg a fotelben élvezkedős mondatoddal.
Itt tart az emberiség...

@Pájer_ Csaba:
Szerintem meg csak az elszomorító valóságot írta meg. Nagyon is lényegretörően.
De ezen igazán nem fogunk ölre menni.

Oktán Pista 2023.08.07. 18:32:19

@savanyújóska: "Azt hiszem erre szokták azt mondani, remélem komolyan gondolod, mert viccnek rossz lenne. Tekinthetjük ugyan együttműködésnek azt, amit a japánok Kínával és Koreával csináltak, de ez nagyjából olyan együttműködés, mint ahogy most az oroszok együttműködnek Ukrajnával."

Alighanem nagyon félreértettél.
A keleti logikában az együttműködés az együttműködés, az ellenségeskedés pedig ellenségeskedés, szigorúbban szétválik. Az általam ide idézett, talán nem is teljesen helytálló toposz legalábbis ez.
Az együttműködésbe tehát nem fér bele semmilyen stikli, átverés. Az ellenségeskedésben a legnagyobb kegyetlenségre, orvtámadásra, rombolásra lehet számítani.
A japánok Kínát, Koreát stb. nem az együttműködő partnerek, hanem a kiaknázandó érdekszféra ( = meghódítandó ellenség) körébe sorolták, és akként is viszonyultak hozzájuk. A bámult és másolt Nyugat ismételt pofára ejtések után a "baráti együttműködő" kategóriából átsorolódott az "ellenség" kategóriába.

Pájer_ Csaba 2023.08.07. 18:50:54

@bz249: ez meg a ló másik oldala. A karma baromira nem ezt jelenti, ahogy a mennyei mandátum se. Az átsiai társadalmakra jellemző könyörtelenség amiatt van, mert kollektivista társadalmak, a társadalom legkisebb egysége nem az egyén, ahogy Nyugaton, hanem a család, a nemzetség (lásd pl névsorrend).

Pájer_ Csaba 2023.08.07. 18:52:42

@gigabursch: vannak benne részigazságok, igen, de kicseng belőle az ő részrehajlása is.
süti beállítások módosítása