Hét tenger

A nagy flottarablás

2023. május 15. 17:44 - savanyújóska

Az 1801-es koppenhágai csatával kapcsolatban gyakran lehet olvasni olyan állításokat, melyek szerint a csatában Nelson elpusztította a dán flottát. Nos, Nelson természetesen nem pusztította el a dán flottát. Ezt már csak azért sem tehette meg, mert a dán flotta egyáltalán részt sem vett az ütközetben. A csatában részt vevő hajók dán részről leselejtezett hajótestek voltak, melyeket lehorgonyzott úszó ütegekként használtak. A dán flotta működőképes sorhajói és fregattjai a kikötő bejáratát védő erődök mögött álltak, és egyáltalán nem vettek részt az ütközetben. Más egységek leszerelve vesztegeltek a kikötőben, néhány hajó pedig a Balti-tengeren, illetve norvég vizeken tartózkodott. Az angol flotta 1801-es támadását tehát a dán hadiflotta lényegében épségben vészelte át, létezésük azonban néhány év múlva ismét tüskévé vált a nagy brit köröm alatt.

Az 1801-es koppenhágai ütközet.

Az 1801-es koppenhágai ütközet.

 

1806 október 14-én a porosz hadsereg megsemmisítő vereséget szenvedett a franciáktól, és az ország nem sokkal később kapitulálni kényszerült. 1807 június 14-én a francia császár Friedlandnál az orosz hadsereg felett is döntő győzelmet aratott, mely véget vetett a negyedik franciaellenes koalíciónak. Friedland után három héttel, 1807 július hetedikén, Napóleon és Sándor cár megkötötték a tilsiti békét, melynek titkos záradékában a két nagyhatalom felosztotta egymás között Európát. Lengyelországért, valamint az európai ügyekbe való be nem avatkozásért cserébe a cár vihette a Balkánt és Törökországot, valamint megkapta volna Svédországot is, ami már nem tűnik jó üzletnek Napóleon részéről. A törökök ellen a franciák még katonai segítséget is ígértek az oroszoknak, azonban nem sokkal később Napóleon belebonyolódott a szerencsétlen, és teljesen értelmetlen spanyol háborúba, ami elvonta a figyelmét a keleti kérdéstől. A cár így hiába várta, hogy a franciák teljesítsék az ígéreteiket, s néhány évvel később végül ismét dobta a francia szövetséget, visszatérve a következetesebb, és megbízhatóbban fizető angolokhoz.

Dánia az 1801-es események után kihasználta az orosz befolyás gyengülését a térségben, és a passzív semlegességbe húzódott vissza. Kényelmes pozíciójukból a dánok érdeklődő kívülállóként figyelték, hogyan mészárolják egymást Európa csataterein a hadviselő felek. Az 1801-es angol támadás Dánia és Nagy-Britannia kapcsolatát sem terhelte meg nagyon, mivel a dánok úgy vélték, a britek alapjában véve sportszerűen jártak el. A dánok mindenki által elismerten hősies ellenállása miatt pedig a csata a vereség ellenére sem rombolta Dánia tekintélyét, sőt, inkább növelte azt.

A semlegesség ezúttal is jól jövedelmezett. A királyság ugyan átengedte az Öresundon a háborúzó országok hajóit, így természetesen az angolokat is, de a vámot azért kivetette rájuk. Dánia jókora hasznot húzott a balti kereskedelemből, és a hadviselő országok részére folyósított szállításokból.Napóleon és Sándor cár találkozása Tilsitnél, egy a Nyeman folyó közepén lehorgonyzott tutajon.

Napóleon és Sándor cár találkozása Tilsitnél, egy a Nyeman folyó közepén lehorgonyzott tutajon.

 

A tilsiti béke után azonban Dánia, mint Európa utolsó semleges országa, megint nehéz helyzetbe került. A franciák és az oroszok egyaránt nagy nyomást gyakoroltak az országra, adja fel semlegességét, és csatlakozzon az Anglia elleni összeurópai koalícióhoz, és a kontinentális blokádhoz. A dánok erősen tartottak attól, hogy ez az ösztökélés rövidesen túllép a diplomáciai nyomásgyakorláson, és a francia hadsereg, amely addigra már Európa szinte teljes területét ellenőrzése alatt tartotta, bevonul az országba. A tilsiti béke után már minden percben várták a francia támadást, ezért hadseregüket Dánia déli határa mentén összpontosították. A várt támadás valóban be is következett, csak éppen az ellenkező irányból.

Az angolok ugyanis szintén biztosak voltak benne, hogy a francia hadsereg előbb-utóbb le fogja rohanni Dániát. A világ ötödik legerősebb haditengerészetének, a 20 sorhajóból álló dán flottának, valamint az Öresundnak a francia kézre kerülése rendkívül kellemetlen következményekkel járt volna a britekre nézve, például elvágta volna a Svédországgal, az egyik legfontosabb külkereskedelmi partnerrel való összeköttetéseket, és az onnan érkező, a szigetország számára fontos nyersanyagok utánpótlását. Az angolok sikertelenül próbálták meg rávenni Dániát, hogy kössön velük szövetséget, ami tovább erősítette a gyanút, hogy a dánok a háttérben már megegyeztek Franciaországgal.

Mikor a tilsiti békekötés híre eljutott Londonba, az angol kormány meg volt róla győződve, hogy küszöbön áll a Dánia elleni francia invázió, aminek a dánok valószínűleg csak a látszat kedvéért fognak tessék-lássék ellenállni. A kormány különféle biztos értesüléseket” adott át a parlamenti képviselőknek, melyek arról szóltak, a franciák egy tengeri szövetséget készülnek létrehozni Nagy-Britannia ellen, melyben a francia és az orosz flotta mellett részt vennének a portugál, a holland, a svéd, és a dán haditengerészet hajói is. Az információk forrását a titoktartásra hivatkozva nem voltak hajlandóak megnevezni.Steen Andersen Bille, a dán flottaparancsnok.

Steen Andersen Bille, a dán flottaparancsnok.

 

Az angol kormány valószínűleg maga is elhitte a sok, és sokféle forrásból származó” híreket, melyeknek valóban volt is némi alapja. A franciák tényleg mindent elkövettek, hogy maguk mellé állítsák Dániát, először rábeszéléssel és ígéretekkel, majd fenyegetésekkel. Július 31-én Napóleon utasította külügyminiszterét, Talleyrand-ot, vegye rá a dánokat, hogy csatlakozzanak az Anglia elleni szövetséghez, különben a francia hadsereg támadást indít ellenük. A dánok majdnem ugyanekkor megkapták az angolok fenyegetéseit is, ha nem őhozzájuk csatlakoznak. Augusztus elején megérkezett Koppenhágába az angol megbízott, Francis Jackson, aki védelmi szerződést ajánlott a dánoknak, azzal a kikötéssel, flottájukat adják át az angoloknak. A britek százezer font bérleti díjat kínáltak fel a hadihajókért, és ígéretet tettek, a hajókat nem sorozzák be saját flottájukba, s a háború után sértetlenül visszaszolgáltatják őket a dán haditengerészetnek. A kifinomult diplomáciájukról híres angolok mindehhez hozzátették, a felajánlott szövetség el nem fogadását Anglia elleni dán hadüzenetnek fogják tekinteni.

Az angol követeléseket Jackson augusztus hatodikán ismertette a dán trónörökössel, Frigyes koronaherceggel, aki – miután apja, a névlegesen uralkodó VII. Keresztély nem volt beszámítható – az ország tényleges vezetője volt. Ironikusnak is tekinthető, hogy ugyanezen a napon a franciák is egy egészen hasonló tartalmú, csak éppen ellentétes irányú ultimátumot adtak át a párizsi dán nagykövetnek, bár erről Koppenhágában csak napokkal később szereztek tudomást. (Ahogy egy dán szerző megjegyzi, a helyzet olyan volt, mintha a dánoknak a pestis és a kolera között kellett volna választaniuk.) Frigyes elutasította az angol követeléseket – és nem sokkal később a franciákat is –, így az eredménytelenül végződő tárgyalások után Jackson 15-én elhagyta a dán fővárost. Messzire nem kellett mennie, csak a már a Dánia és Svédország közötti tengerszorosban, a Soundban várakozó angol flottáig.

A britek ugyanis ezúttal sem bíztak semmit a véletlenre, és felkészültek rá, hogy a dánok visszautasítják követeléseiket. Júliusban az angol kormány engedélyt kapott a királytól, hogy haditengerészeti erőket küldjenek a dán flotta megfigyelésére, s ott azonnali és erőteljes hadműveleteket kezdjenek, ha ezt szükségesnek látják. Az angolok néhány nap alatt hatalmas erőt gyűjtöttek össze, július 16-án 17 sorhajó és négy fregatt indult Yarmouth-ból Koppenhága felé, s útközben még további nyolc sorhajó, és egy fregatt csatlakozott hozzájuk. A kisebb hajókkal együtt a hadműveletben összesen 126 angol hadihajó vett részt. A flotta parancsnokává James Gambier tengernagyot, a Dicsőséges Június Elseje egyik hősét nevezték ki.James Gambier.

James Gambier.

 

Az 1801-es támadással ellentétben – és abból okulva – a britek ezúttal nem is kísérleteztek azzal, hogy puszta megfélemlítéssel vegyék rá a dánokat követeléseik teljesítésére. A feladat ezúttal az volt, hogy Dánia tengeri haderejét erővel elfogják, vagy teljesen megsemmisítsék. Miután Koppenhága kikötőjének védelmét 1801 óta jelentősen megerősítették, várható volt, hogy a szárazföldön is csapást kell mérni a dánokra, hogy az itt állomásozó dán flottát elérjék. A haditengerészet mellett így egy nagy létszámú hadsereg is részt vett az akcióban, melynek gerincét a már amúgy is a közeli porosz területen, Stralsundban állomásozó expedíciós haderő adta, Lord William Cathcart tábornok vezetésével, akit a szárazföldi hadműveletek irányításával bíztak meg. Az angolokat támogatta egy német fejedelemségekben toborzott zsoldosokból felállított különítmény is, a Német Királyi Légió, Frederick van Drechsel vezérőrnagy parancsnoksága alatt. Az angol–német csapatok létszáma körülbelül 25-30 ezer főt tett ki. A britek tehát szinte néhány nap alatt képesek voltak egy komoly, nagy erőkkel végrehajtott hadműveletet megszervezni, és az ahhoz szükséges erőket összevonni.

A dán királyság viszont nem sokat tanult az 1801-es eseményekből. A dán flotta sorhajóinak többsége leszerelve állt a dokkokban, illetve néhány hajó horgonyon Koppenhága kikötőjében. A dán hadsereg a trónörökös vezetésével szinte teljes létszámban délen, a német határ közelében állva várta a francia támadást, a fővárost csak néhány tartalékosokból felállított gyenge alakulat, illetve a városi milícia védte. A dánok egyáltalán nem számítottak egy angol támadásra, valószínűleg még Frigyes is csak blöffnek vélte az angol fenyegetőzéseket, vagy úgy gondolta, még hosszú időbe telik, mire az angolok valóra válthatják azokat. Amikor az angol hajók feltűntek a szorosokban, a legtöbb dán örömmel fogadta a hírt, mivel azt hitték, a britek azért jönnek, hogy megvédjék őket a franciáktól.

A hadművelet első lépéseként augusztus elején egy angol hajóraj, Richard Goodwin Keats commodore vezetésével behajózott a dán félsziget, Jütland, és a Zeeland (Sjölland) szigete közti tengerszorosba, hogy blokád alá vegye, és elvágja a szárazföld felől érkező erősítéstől a szigeten fekvő Koppenhágát. Augusztus 16-án a csapatszállító hajókon érkező angol katonaság megkezdte a partraszállást a dán fővárostól északra fekvő partvidéken, Vedbaek közelében. Az angolok könnyedén elsöpörték a dán milícia erőtlen ellenállási kísérleteit, és körülzárták a gyenge erőkkel védett fővárost.William Schaw Cathcart.

William Schaw Cathcart.

 

A kikötő előtt horgonyt vető angol hajókra a dán parti erődök és úszó ütegek azonnal tüzet nyitottak. Az egyik angol katona így emlékezett vissza: A dánok felizzított ágyúgolyókkal tüzeltek, és nem sokkal az akció megkezdése után több előretolt hajónk is kénytelen volt hátrébb húzódni. Nem sokkal később azonban újra elfoglalták helyüket, miközben folyamatosan lőtték a tutajokat és a hajókat. Mivel feltétlenül szükségesnek tartottuk, hogy a város kikötő felőli oldalán véget vessünk minden ellenállásnak, csapataink ütegeket állítottak fel a parton, melyek jól irányított tüzet nyitottak minden olyan hajóra, mely dán színek alatt állt. A Congrave röppentyűk szünet nélkül cikáztak a lángoló égbolton. Az egyik dán hajó hatalmas robbanással a levegőbe repült.(A dánok a város ágyúzása során valójában nem vesztettek egyetlen hajót sem. A tutajok alatt egyébként a kikötő előtt lehorgonyzott úszó ütegeket kell érteni.)

A dánok összevonták a Zeeland szigetén található erőiket, és augusztus 29-én kísérletet tettek Koppenhága felmentésére. A nagyjából hétezer fős, szedett-vedett dán seregre azonban a hasonló erőkkel rendelkező angol tartalék hadosztály, és a német légió Koge mellett súlyos vereséget mért. A brit és német csapatokat az ütközetben a tartalék hadosztály parancsnoka, Sir Arthur Wellesley vezérőrnagy, a későbbi Wellington herceg irányította. A csatában a dánok körülbelül 350 halottat és sebesült vesztettek, valamint több mint 1500 emberük fogságba esett. Az angol és német katonák az ütközet után fosztogatásokba kezdtek a környező településeken, néhány helyen még a sírokat is feltörték, és kirabolták. Gambier és Cathcart egyébként szeptember elsején kiadott napiparancsukban maguk is bátorították az ilyesfajta viselkedést, kijelentve: A zsákmányolt tulajdon, legyen az állami vagy magántulajdon, az elzsákmányolót illeti.

Az angolok augusztus végére teljesen körülzárták Koppenhágát, és szeptember elsején megismételték korábbi ultimátumukat, követelve a dán flotta átadását. Hozzátették, ha a dánok elutasítják követeléseiket, az elfogott dán hajók angol tulajdonba mennek át, és a háború végén sem fogják őket visszaszolgáltatni. A dánok ismét elutasították az angol követeléseket. A britek óvakodtak attól, hogy szabályos ostromot kezdjenek a jól megerősített dán főváros ellen, helyette Gambier és Cathcart úgy döntött, a város bombázásával kényszerítik megadásra a dánokat. Az ötletet nem mindenki támogatta, néhányan, mint például Wellesley vezérőrnagy, úgy vélték, jobb lenne elfoglalni a város előtt fekvő Amager szigetét, ahonnan közvetlenül tudnák lőni a sziget felé nyitott koppenhágai kikötőt, ami kikényszeríthetné a dán kapitulációt.Sir Arthur Wellesley, 1809-től Wellington vikomtja, majd 1814-től hercege.

Sir Arthur Wellesley, 1809-től Wellington vikomtja, majd 1814-től hercege.

 

Szeptember másodikán az angolok a szárazföldről és a tenger felől egyaránt lőni kezdték a dán fővárost. A támadás akkor még szokatlannak számító jellegzetessége volt, hogy az angolok nem a Koppenhágát védő erődítményeket, hanem magát a várost bombázták, vagyis az ágyúzás célpontjai nem a katonai létesítmények, hanem a lakónegyedek voltak. A britek egyebek mellett Congreve röppentyűkkel – vagyis kezdetleges rakétákkal – is lőtték a várost, amik az erődök falai ellen természetesen teljesen hatástalanok lettek volna, hiszen gyújtólövedékek voltak. Az angolok azonban még csak nem is a kikötőben horgonyzó hajókat próbálták meg felgyújtani velük, hanem a lakóházakat, és ebben a szerepben a röppentyűk nagyon eredményesek is voltak. A korabeli hadviselésben akkor még újdonságszámba ment, hogy egy katonai támadás célpontja kimondottan a civil lakosság, és azok megtörésével akarnak bizonyos stratégiai célokat elérni. Nyilván ezt a célt szolgálta az is, hogy a bombázásokra mindig éjszaka került sor, rendszerint este hattól reggel nyolcig, amikor a pusztítás látványosabb és hatásosabb volt. A dán történetírás nemes egyszerűséggel azóta is csak terrorista merényletnek minősíti az angol támadást.

A hadsereg egyik tisztje így írta le a történteket: Szeptember elsején hiába szólítottuk fel megadásra a várost. Másnapra elkészültek az ütegek, és éjszaka elkezdtük szórni a gránátokat. Egyszer tizenhármat számoltam meg a levegőben, ugyanabban a pillanatban. Negyedikén a város már több helyen égett, kigyulladt a katedrális is. (Koppenhága legnagyobb temploma, a Vor Frue Kirke, a Miasszonyunk székesegyház.) A lángok magasra csaptak a tűzoszlopnak tűnő torony belsejében, gyönyörű, bár szörnyű látványt nyújtva. ... Az általános lármából, az utcákon levő emberek kiáltásaiból és kiabálásából, a leomló tetők és falak robajából, ki lehetett venni a szivattyúk zörgését és a tűzoltók hangját, akik próbálták megfékezni a tűzvészt. Munkájuk azonban véget nem érő volt, és haszontalan, ahogy eloltották az egyik tüzet, kitört a másik. A katedrális tornya végül hatalmas robajjal ledőlt, szanaszét szórva az égő törmeléket, így a környékén végül minden elpusztult.Éjszakai bombázás. A háttérben az égő Miasszonyunk székesegyház.

Éjszakai bombázás. A háttérben az égő Miasszonyunk székesegyház.

 

A bombázás előtt a britek felszólították a dánokat, ürítsék ki a fővárost, amit azok elutasítottak, bár sokan így is elmenekültek a városból. Az angolok válogatás nélkül lőttek mindent, felgyújtották a templomokat, kórházakat, és a koppenhágai egyetemet is. A városban egyre nagyobb volt a káosz, és egyre eredménytelenebbek voltak a tüzek megfékezésére tett próbálkozások is. A háromnapos bombázás során végeredményben Koppenhága egyharmada leégett, a város lakosságából a dánok szerint körülbelül 1500-2000 ember vesztette életét, az angolok szerint 195. A bombázás során a dánok szerint tízezernél is több Congreve röppentyűt lőttek ki a városra, az angolok szerint alig háromszázat. A dánok tárgyalási kísérleteit az angolok elutasították, teljes kapitulációt, és a flotta átadását követelve.

Szeptember hatodikán a dán városparancsnok, Ernst Peymann vezérőrnagy, aki a harcokban maga is megsebesült, a trónörökös írásban megküldött jóváhagyásával elfogadta a kapitulációt, és hetedikén hivatalosan is bejelentették a város megadását, valamint a flotta hajóinak, és a haditengerészet készleteinek átadását. A trónörökös arra is utasította Peymannt, a megadás előtt gyújtsa fel a flotta hajóit, ezt az utasítását azonban már nem hajtották végre. (A dán parancsnokok közül többen ellenezték a kapitulációt, a flottaparancsnok, Steen Bille tengernagy, a kapitulációs okmányok aláírását is megtagadta. Peymannt később hadbíróság elé állították, azzal a váddal, hogy az angolokkal való tárgyalásokkal és a kapituláció elrendelésével túllépte a hatáskörét. A bíróság bűnösnek találta, s halálra ítélte, az ítéletet azonban nem hajtották végre. A háború után Peymannt rehabilitálták, és elkobzott vagyonát is visszakapta.) A britek ígéretet tettek rá, hogy hat héten belül kiürítik az elfoglalt dán területeket, amit meg is tettek, bár Cathcart egy ideig fontolgatta, megszállva tartja legalább Dánia északi részét, hogy a balti szorosokat biztosítsa az angol hajózás számára. A harcokban a dánok mindösszesen körülbelül 5.000 halottat vesztettek, szemben a 42 angol áldozattal.Koppenhága belvárosa az angol támadás után.

Koppenhága belvárosa az angol támadás után.

 

A városban okozott károk még az angolokat is megdöbbentették, amikor a Koppenhágába való bevonulás után szembesültek a pusztítással. Az egyik angol katona ezt írta: "Döbbenten láttam, mekkora károkat okozott a bombázásunk. Templomok égtek le, egész utcák hevertek romokban, és komoly gondot okozott, hogy lejussunk a kikötőbe a hajóinkhoz, mivel az utcák tégla, kő, csempe, és fa törmelékkel voltak elzárva. ... Kíméletlennek és érzéketlennek kellett lennie annak, aki végigsétálva az utcákon látta a bombázás okozta borzalmakat, az ártatlan lakosok ezreit sújtó nyomorúságot, és nem érzett sajnálkozást amiatt, hogy kormányunk szükségesnek látta ilyen kemény módszerek alkalmazását."

A vereségre a dánok ráfizették a teljes flottájukat. Október 21-én az angolok 18 sorhajót, 16 fregattot, és 35 kisebb hadihajót vontattak ki a koppenhágai kikötőből. Két régebbi sorhajót, és két fregattot, amiket nem volt érdemes elvinni, a kikötő előtt felgyújtottak. Az egyik dán sorhajó, a 80 ágyús Neptunus, később Hven szigeténél zátonyra futott, és ezt is felgyújtották. Az elfogott ágyúnaszádok többségét útban hazafelé szintén felgyújtották, vagy meglékelték, mivel a kis hajókat a viharos időben nem tudták volna Angliába vinni. A dán sorhajókat később besorolták a Royal Navy állományába, bár aktív szolgálatba végül csak négyet állítottak közülük.Az elfogott dán sorhajók kihajóznak Koppenhága kikötőjéből.

Az elfogott dán sorhajók kihajóznak Koppenhága kikötőjéből.

 

A briteknek azonban még ez sem volt elég. A koppenhágai kikötőt gyakorlatilag teljesen kiürítve legalább 40 kereskedelmi hajót, és számolatlan mennyiségű kisebb hajót vettek el erőszakkal a dánoktól – tulajdonképpen mindent, ami úszni tudott –, és hogy ne menjenek velük üresen haza Angliába, telepakolták őket a dán kikötő raktáraiban talált felszereléssel. Sokféle faáruval, kátránnyal, kötelekkel, láncokkal, és minden mással, amit csak találtak, és amit el lehetett mozdítani. Az elfogott hajókkal együtt október végén összesen 243 megrakott teherhajó indult vissza Anglia felé. Amit pedig nem tudtak elvinni, azt, hogy a dánoknak ne legyen vele gondja, a hajógyárakban álló félkész hajókkal együtt felégették, vagy összetörték, a hajógyári épületeket és a kikötői létesítményeket lerombolták. Az angolok még a hajógyárak munkásainak a kéziszerszámait, és az irodák bútorait is elvitték. Gambier és Cathcart emberei olyan alapos munkát végeztek, hogy gyakorlatilag teljesen lenullázták nemcsak a dán hadiflotta, hanem a kereskedelmi flotta állományát is. A dánok az esetet azóta is a „nagy flottarablás” néven emlegetik.

Csupán egyetlen sorhajó, két fregatt és néhány kisebb hajó úszta meg a támadást, melyek éppen norvég kikötőkben horgonyoztak. A totális háborút folytató angolok persze ezeket sem hagyták meg a dánoknak. Az utolsó dán sorhajót, a Prins Christian Frederik-et, amely nyilván alapjaiban veszélyeztette a brit tengeri uralmat, 1808 március 22-én találták meg, és pusztították el.

Az angol kormány tagjai a brit sajtóban szinte eksztatikusan nyilatkoztak arról mekkora hatalmas siker a koppenhágai támadás. A külügyminiszter, George Canning, az egész vállalkozás tulajdonképpeni kitervelője, kijelentette: „Soha nem értünk el még ennél ragyogóbb, hasznosabb, és hatékonyabb sikert!” A brit politikusok és újságírók egymással versengve igyekeztek bizonygatni, milyen szükségszerű, és milyen eredményes volt a koppenhágai akció. Az angol sajtó egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy felhívja a figyelmet a Dánia és a skót partok közti közelségre, azt sugallva, a támadással elejét vették annak, hogy a félelmetes dán hadiflotta bombázza az angol kikötőket, és a dán hadsereg partraszálljon Skóciában.Az egyik elfogott dán sorhajó, a 72 ágyús Justitia, a képen már angol zászló alatt.

Az egyik elfogott dán sorhajó, a 72 ágyús Justitia, a képen már angol zászló alatt.

 

A vezető politikusok közt az általános örvendezés közepette alig akadt néhány kritikus hang. Az egyik ritka kivétel volt Lord Earskine, a nem sokkal korábban leköszönt főkancellár, aki így nyilatkozott a hadműveletről: Ha korábban nem létezett volna a pokol, a Gondviselés most biztosan megteremtené, hogy megbüntesse a minisztereket ezért az alávaló döntésért!” A parlamenti ellenzék is támadta az akcióért felelős kormánytagokat, elsősorban Canningot, azt állítva, a támadással az addig baráti Dániát ellenséges országgá tették. Canning válaszában kijelentette, az angolokat már úgyis utálja mindenki Európában, tehát felesleges azon aggódniuk, saját érdekeik védelmében kinek az érzékenységét sértik meg. Az ellenzék tovább követelte, hozzák nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, melyek alapján a kormány úgy ítélte meg, hogy a dán haditengerészet veszélyezteti Nagy-Britannia biztonságát. Canning 1808 februárjában egy háromórás, rendkívül meggyőző parlamenti beszéddel válaszolt, melyet még ellenfelei is lenyűgöző retorikai teljesítménynek tartottak. Sir Sydney Smith így értékelte Canning produkcióját: „Pálcájával rámutatott a tényekre, és az igent nemmé, a nemet pedig igenné változtatta.” A Parlament elutasította az ellenzék beadványait, és márciusban nagy többséggel elutasította a Canning ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt is.

 George Canning.

George Canning.

 

A hivatalos angol értelmezés a koppenhágai támadást így azóta is a megelőző támadás szép példájának tartja, legfeljebb sajnálkoznak egy sort azon, milyen nagy véráldozatokkal járt az. Valójában a dánoknak eszük ágában sem volt a franciákhoz csatlakozni, és a leszerelt dán hadiflotta is nagyjából akkora veszélyt jelentett az angolokra nézve, mint a dán heringhalász flotta. A franciák csak erőszakkal tudták volna megszerezni – úgy, mint az angolok –, és ha épségben kézre kerítik, akkor se lett volna elég emberük a hajókra. A francia támadástól tartó dánok baráti érzelmekkel viseltettek a britek iránt, akiktől védelmet vártak. Akárhogyan is gondolják az angolok, az 1807-es koppenhágai támadás aljas húzás volt, előképe a német városok második világháborús bombázásának, és egyik első újkori példája a polgári lakosság elleni terrortámadásnak.

A támadás óriási felháborodást keltett, nemcsak Dániában, hanem egész Európában. A közvetlen eredmény persze az volt, hogy a dánok, akik alig néhány nappal korábban még a franciák elleni harcra készülődtek, most rögtön Napóleon mellé álltak, és aztán – vesztükre – végig ki is tartottak mellette.

Az angolok nemcsak a dán flottát fogták el, hanem elszállították a flotta összes készletét és tartalékát is, megakadályozva ezzel a dánokat abban, hogy belátható időn belül újjáépíthessék hajóhadukat. A szükség a dánokat is új utakra vezette. 1808-tól nagy számban kezdték gyártani a kisméretű, evezős ágyúnaszádokat. A nagyobbik, mintegy húsz méter hosszú típus egy lehajtható árboccal, és 18-22 pár evezővel volt felszerelve, legénysége 60-80 emberből állt. A naszádot az orrán és a tatján egy-egy 18 vagy 24 fontos ágyúval szerelték fel. A kisebb, 14 méter hosszú típus csupán egyetlen 24 fontos ágyút kapott. Az apró, könnyen és olcsón előállítható hajók vitorlával és evezővel egyaránt gyorsan haladhattak, és jól manővereztek. (A típus igazából nem volt forradalmi újdonság, alapjául a svédek és oroszok által már korábban is használt evezős ágyúnaszádok szolgáltak, a dánok csak továbbfejlesztették azokat.)Dán ágyúnaszád.

Dán ágyúnaszád.

 

A dánok egy új stratégiát találtak ki a britek és a svédek ellen. Szélcsendben vagy gyenge szélben támadták a kereskedelmi konvojokat, csoportosan, a támadást előre összehangolva. A támadást a dán tengerpart teljes hosszában felállított jelzőberendezések, szemaforok vagy telegráfok segítettek megszervezni és irányítani. Ezekkel gyorsan lehetett az üzeneteket továbbítani, s velük tájékoztatták a parancsnokokat a konvojok helyzetéről, a kísérő hajók erejéről, egyben közvetítették a főparancsnokság utasításait is. (A nyilvánvaló hasonlóság, és a földrajzi közelség okán többen is lehetségesnek tartják, hogy száz évvel később a farkasfalka-taktika német kidolgozóira a dán ágyúnaszád harcászat is inspirálóan hathatott.)

Az 1808 elején megindított ágyúnaszád háború rögtön az elején komoly sikereket eredményezett, s jó néhány angol és svéd kereskedelmi hajó esett a naszádok áldozatául. Az alakzatban támadó naszádok persze csak gyenge szélben érhettek el sikereket, amikor az ellenséges hajók nem, vagy rosszul tudtak csak manőverezni.

1808 május 16-án a dán ágyúnaszádok első ízben kerültek szembe hadihajókkal. A 32 ágyús angol Tartar fregatt egy sérült holland hajó kimentésére igyekezve éjszaka összetalálkozott a Johan Bielke vezette dán ágyúnaszádokkal. Az összecsapás végén a súlyosan megrongálódott Tartar, melynek kapitánya is elesett, alig tudott elmenekülni a dán hajók elől.A Tartar és a dán naszádok közti ütközet.

A Tartar és a dán naszádok közti ütközet.

 

A dán naszádok júniusban, amikor a térségben általában gyenge a szél, aratták legnagyobb sikereiket. Számos kereskedelmi hajó mellett három angol brigget is elfogtak. Június negyedikén a 175 tonnás, 14 ágyús Tickler brigget támadták meg. A szélcsendben manőverképtelen hajónak ellőtték az árbocait, majd addig ágyúzták, amíg be nem vonta a zászlaját.

A naszádok következő áldozata a 16 ágyús Turbulent brigg, és az általa kísért kereskedelmi hajók voltak. A dánok kilencedikén észleltek egy nagy, 70 kereskedelmi hajóból álló konvojt Malmö előtt, melyet hat brigg kísért. A konvoj elővédjét a Thunder és a Turbulent briggek alkották. A szemafor rendszernek köszönhetően a dánok tisztában voltak a konvoj helyzetével és erejével, s másnap az Öresundnál egy nagy naszád flottillát vontak össze ellene, Johan Cornelius Krieger vezetésével. Krieger először a konvoj gyenge elővédjét támadta meg. A Ticklerhez hasonlóan a Turbulent fegyverzete is nagyrészt 18 fontos karronádokból állt, melyeknek a britek semmi hasznát sem vették a nagy távolságról támadó dán naszádokkal szemben, a hatfontos ágyúk pedig nagy távolságról szintén hatástalannak bizonyultak. A fürge kis dán hajók körbecikázták nehézkesen mozgó ellenfeleiket, melyek ugyan szintén fel voltak szerelve evezőkkel, de a kis naszádokhoz képest nagyon lomhán tudtak csak manőverezni. A rommá lőtt Thunder végül nagy nehezen elmenekült, ám a Turbulent kénytelen volt megadni magát, és vele együtt a konvoj 12 hajója is a dánok zsákmányául esett. Krieger-t rögtön a sikeres akció után Commodorrá léptették elő.

A dán naszádok legnagyobb zsákmánya a 380 tonnás, 16 ágyús Seagull szlúp volt, melyet június 19-én fogott el egy dán flotta. A Seagullt a dán naszádok olyan súlyosan megrongálták, hogy kapitánya, a süllyedést elkerülendő, kénytelen volt a hajót partra futtatni. A dánok a Seagullt később levontatták a zátonyról, kijavították, és a többi elfogott hajóhoz hasonlóan saját flottájukban állították szolgálatba.Johan Cornelius Krieger.

Johan Cornelius Krieger.

 

Dánia 1808 február 29-én üzent hadat Svédországnak is. A svédek és az angolok tartottak attól, hogy a francia hadsereg átkel Norvégiába, hogy onnan lerohanja Svédországot. Ekkor már valóban egy nagy francia hadsereg állomásozott Dániában, Jean Baptiste Bernadotte marsall – a későbbi XIV. Károly János svéd király – vezetése alatt, a franciák azonban, ismét megdöbbentő érdektelenséget tanúsítva a tengerek ellenőrzése iránt, elszalasztották a lehetőséget arra, hogy teljesen ellenőrzésük alá vonják a mindössze négy kilométer széles, stratégiai szempontból rendkívül fontos Öresundot.

Az események szükségessé tették az angol katonai jelenlét megerősítését a Balti térségben, és Sir John Bog vezetésével egy tízezer fős sereget küldtek Svédországba, hogy támogassák a svédeket a franciák elleni várható harcokban. Miután azonban a francia hadsereg a várakozásokkal ellentétben nem kelt át Norvégiába, a brit csapatokat 1808 júliusában visszarendelték Angliába. Az expedíciós haderőt egy erős angol hadihajó kötelék is támogatta. Ebbe a kötelékbe tartozott a 64 ágyús Africa sorhajó is, mely október huszadikán egy konvojt fedezve nevezetes ütközetet vívott Krieger ágyúnaszádjaival. A délután háromkor kezdődő ütközetben a 25 dán ágyúnaszád alaposan megszorongatta a gyenge szélben manőverezni alig tudó angol sorhajót, és súlyos károkat okoztak neki. Ha a szélcsend csak egy órával tovább tart, az Africa alighanem megadásra kényszerül, a sötétedéskor feltámadó szél azonban megmentette az angol hajót, melynek az éjszaka sikerült svéd kikötőbe menekülnie. Annyiból angol sikernek volt tekinthető az ütközet, hogy miközben a dán naszádok a sorhajóval viaskodtak, az általa kísért konvojnak sikerült biztonságos vizekre érnie.

A naszádok a későbbiekben is komoly sikereket értek el, és sok kereskedelmi hajót, illetve kisebb hadihajót zsákmányoltak. Bár sorhajóval többé nem ütköztek meg, kisebb hadihajókkal később is több ütközetet vívtak, melyek közül emlékezetesek a Melpomone és a Tribune fregattokkal vívott csaták, melyek végén a súlyos veszteségeket szenvedett angol hajók voltak kénytelenek visszavonulni a dán naszádok elől.

Összességében véve azonban az ágyúnaszád háború nemcsak az alkalmazott taktikát, hanem a végeredményt tekintve is hasonlított a tengeralattjáró háborúhoz. Hiába arattak a dánok szép sikereket, és fogtak el számos kereskedelmi hajót, a veszteségek tulajdonképpen csak bosszantó kellemetlenségek voltak az angolok számára. A dán próbálkozások ellenére a britek mindvégig szilárdan a kezükben tartották a térségen átvezető kereskedelmi útvonalak ellenőrzését, és a kis ágyúnaszádok igazából soha nem voltak képesek komolyan veszélyeztetni az angol konvojokat. A franciák pedig kísérletet sem tettek arra, hogy haditengerészetük valamilyen támogatást nyújtson a dánoknak.

 Koppenhága térképe 1807-ből. A térképen az ostromló angol csapatok felállása is látható.

Koppenhága térképe 1807-ből. A térképen az ostromló angol csapatok felállása is látható.

 

A nagy flottarablással kezdődött tengeri háború Anglia ellen 1814-ben, Napóleon bukásával ért véget. A britek természetesen a békekötéskor is kíméletlenül elbántak a pimasz dánokkal, akik voltak olyan arcátlanok, hogy szembe mertek szállni a nagyszerű és pompás Brit Birodalommal. A dánoktól elvették, és a hűséges szövetségesnek számító Svédországnak adták Norvégiát, Helgoland szigetét pedig, ahonnan az egész Északi-tengeri kereskedelmet ellenőrizni lehetett, az angolok természetesen maguk nyúlták le. Dánia ezzel a teljes politikai és gazdasági jelentéktelenségbe süllyedt, és eltűnt Európa meghatározó tényezői közül.

 

 

Ha érdekesnek találod a Hét tenger írásait, a Donably támogatói oldalán keresztül a lehetőségeidnek megfelelő összeggel anyagilag is segíteni tudod a blog működését.

https://www.donably.com/het-tenger-blog

Köszönet minden támogatásért!

 

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr4418124610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SirHiggins 2023.05.15. 18:19:13

Mindemellett a dánoknak többször lett volna lehetőségük méltányos feltételek mellett megadni magukat.
A veszteségeknél inkább vmi középérték lett volna a diplomatikusabb, nem? :) Vhol a brit és dán értékek között lehet a megoldás. Szerintem.
Amúgy menő volt. Maradsz a vitorlásoknál a következőnél?

omron 2023.05.15. 22:47:47

@SirHiggins: Ez kábé a világ összes háborújára igaz lehetne. Csak hát nem diplomaták harcoltak, hanem katonák.

oranje2010 2023.05.16. 00:32:45

Nagyon jó írás! A britek végtelen gőgjét megkoronázták feneketlen ostobaságukkal! Kiprovokálták, hogy Dánia az ellenséges oldalra kerüljön!

Ugyanez játszódott le majdnem Portugáliával is! A portugálok itt brit támadástól tartottak, ellenük is készültek! A franciák előbb támadtak, és így maradtak a britek oldalán, ami gallyra vágta az országukat!

savanyújóska 2023.05.16. 05:45:02

@SirHiggins: "lett volna lehetőségük méltányos feltételek mellett megadni magukat"

Nyilván vonzó lehetőség volt.

"Maradsz a vitorlásoknál a következőnél?"

Később lesz még, de most ez is csak véletlenül került fel. Pár hete kinyírtam a pendrive-omat, és törlődött az eredetileg most tervezett négyrészes anyag is. Csak a számítógépre már kimentett két első rész maradt meg, a másik kettőt írhatom újra. Ezen a poszton még akartam dolgozni, de hogy ebben a hónapban is legyen valami, jobb híján felraktam ezt.

Galaric 2023.05.16. 07:03:33

Jó volt!
Ez számomra tényleg ismeretlen része volt a Napoleóni háborúknak.

gigabursch 2023.05.16. 12:01:33

Hurrá!

Vitorlásos!

Mindjárt az elején:
" ...az angol kormány meg volt róla győződve, hogy küszöbön áll a Dánia elleni francia invázió, aminek a dánok valószínűleg csak a látszat kedvéért fognak tessék-lássék ellenállni. A kormány különféle „biztos értesüléseket” adott át a parlamenti képviselőknek..."
Olybá tűnik, hogy a brit tudósok, ööö..., akarom mondani hírszerzők, már akkor is a topon voltak.

gigabursch 2023.05.16. 12:03:09

@savanyújóska:
Amelyik gépen dolgoztál, azon még lehet temporary fájl, ami esetleg nagy hányadban visszadja a cikkedet.

SirHiggins 2023.05.16. 14:36:31

@savanyújóska: Egy kis kiegészítés, csak a pontosság kedvéért, magán a történeten nem igazán változtat.
A Király Német Légiója csak annyira volt 'zsoldos', mint maga a -túlnyomórészt- önkéntesekből felálló brit hadsereg.

Cymantrene 2023.05.16. 20:56:21

Mindjárt 1807-ben telepítettek is egy csomó tölgyet flottát építeni. Persze mire 120 év alatt hajóérettek lettek, hát akkorra már nem belőlük építették a flottát. Máig meg van egy jó részük.
Danish navy oak vagy flådeege (flotta tölgy) néve alatt egy csomó mindenre használjá, minte extra minőségű tölgyfa anyagot, pl. viking hajó replikát is építettek belőle.
Másutt is vannak ilyen erdőtelepítések, pl. a Notre Dame újjáépítéséhez is egy ilyen erdőből vágtak ki fákat.
www.internationaloaksociety.org/content/denmarks-navy-oaks-repurposed

savanyújóska 2023.05.17. 09:00:20

@gigabursch: A brit hírszerzés mindig kiváló volt. A jelentéseiből a politikusok olvasták ki azt, ami nekik éppen megfelelt.

"még lehet temporary fájl"
Majdnem mindent sikerült kimenteni, csak pont ezt nem.

@SirHiggins: A vonatkozó források azt írják, a légió nagyrészt Hannoverben toborzott zsoldosokból állt.

SirHiggins 2023.05.17. 09:41:17

@savanyújóska: Hanover uralkodója 1714-1835 között brit volt, így német választó is egyben.
A KGL meg a feloszlatott Hanover-i hds-ből és egyéb német területekről 'disszidált' katonákból állt.
Hasonlóan kb, mint a 2.vh-ban a britekhez menekült csehek, lengyelek stb.
Itt egész jól leírnak róluk mindent: www.dcmmedals.co.uk/the-origins-of-the-kings-german-legion-and-the-expedition-to-hanover/

savanyújóska 2023.05.17. 17:11:52

@SirHiggins: Tényleg, a Hannoveri ház... Erre nem is gondoltam.

oranje2010 2023.05.17. 19:57:40

@savanyújóska: Kissé erős a "zsoldos" kifejezés Őfelsége Német Légiója katonáira!

Ők 1000%-ig hazafiak, és kiváló professzionális katonák voltak! Akik nem akarták Napóleont és agyalágyult testvéreit szolgálni! Zokon vették a Német-Római Birodalom, és saját államaik megszüntetését, a térképek átrajzolgatását!

Ha zsoldosok lettek volna a franciák alatt jobb karrierlehetőségeik lettek volna!

Wellington félszigeti hadseregének elitjéhez tartoztak! Waterloonál, is jelentős szerepet játszottak, elég csak az
Hougoumont -nál történtekre utalni!

Ha már hasonlítani akarjuk őket, akkor inkább Anders tábornok 2.vh.-s lengyel hadserege lenne a megfelelőjük!

gigabursch 2023.05.18. 09:00:31

@savanyújóska:
Ha esetleg valamelyik uralkodóház kapcsán bizonytalan vagy, akkor tudom ajánlani az egyik kedvenc blogom szerzőjét, vedd fel vele bátran a kapcsolatot.

A blog:
monarchy.blog.hu

bz249 2023.05.18. 10:24:46

@savanyújóska: es innen jon Viktoria kiralyno szerepe a nemet egysegben, nevezetesen hogy Hannoverben nem volt noagi orokles es igy 1866-ban kimaradtak a britek a jatekbol.

savaz 2023.05.18. 18:53:21

Ja és a flottaparancsnokok halálra keresték magukat, mert minden elfogott hajóért járt a zsákmánypénz!

project640 2023.05.19. 13:46:33

Szuper jó írás volt!!! Megdöbbentő, hogy az átlag ember (köztük én is) annyit tud a Napoleoni háborúkról, hogy lipcse, waterloo, elba, szent-ilona :-) ... meghogy a diktátor Napóleontól a britek megszabadították Európát .... lehet a franciákkal egy fokkal jobban jártunk volna ;-)
Soha nem gondolkoztam el azon, hogy ekkor kezdett széthullani a spanyol, protugál birodalom, hogy dánia-t ekkortájt nullázták le a britek .... fantasztikus írás .... és tényleg elképesztő, hogy a britek milyen szenvtelenül szétlőttek egy európai nagyvárost

AkosJaccik 2023.05.19. 15:19:59

Én erről a megmozdulásról, jobban mondva a casus belliről Mers-el-Kébirre asszociáltam. Úgy tűnik, a Royal Navytől sosem volt feltétlenül idegen az, hogy - így fogalmazva - nem szeret elvarratlan szálakat hagyni.

Blam kapitány 2023.05.21. 10:22:40

@AkosJaccik: Hát nem csak neked...hasonló szituáció,ők már előre "tudták" a veszélyt ami akkor még nem is létezett ,sőt nagyobb esélye volt egy angol-dán szövetségnek.Így meg sikeresen besorozták Dániát Bonaparte mellé...(Mers-el Kebirrel,Dakarral meg majdnem megnyerték a francia hadüzenetet).Nota bene: -Dánia egy független ország volt(Vichy-Franciaország már nem annyira) aminek a szuverenitását illett volna tiszteletben tartani...Csak ugye az erősebb kutya....

Blam kapitány 2023.05.21. 17:48:43

@Blam kapitány: Illetve nem annyira az RN"aggódott" inkább a politikusok.

savanyújóska 2023.05.22. 19:22:04

@AkosJaccik: "erről a megmozdulásról Mers-el-Kébirre asszociáltam"

A franciák meg Mers el Kebirrről asszociáltak Koppenhágára.

@Blam kapitány: "majdnem megnyerték a francia hadüzenetet"

Az angolok szerencséjére a németek még náluk is hülyébbek voltak, meg sem próbálták kihasználni az angol támadásokat arra, hogy maguk mellé állítsák a franciákat, pedig akkor ez jó eséllyel sikerülhetett volna.

Blam kapitány 2023.05.22. 22:48:08

@savanyújóska: Vagy a francia hadsereg teljesítménye teljesítménye volt az,ami nem volt túl lelkesítő(gyengélkedő szövetségessel már el voltak látva).Illetve szerintem az olaszok sem díjazták volna az új fegyvertársat.Pedig a Földközin rácsapta volna Churchill álmaira (Európa lágy alteste.Egyiptom India...stb)az ajtót.Legalább is az amerikai hadbalépésig.De hát ugye mit adhatott volna a Nagy Germán Birodalomnak egy "hanyatló dekadens nemzet"....mondjuk egy komplett flottát oda ahova német hajó el sem juthatott(-ööö a Kriegsmarine hadrendje is elég hézagos lett Norvégia után)illetve a megszálló erőket is ki lehetett volna vonni.Megoldásra váró probléma lett volna bőven az biztos.

Blam kapitány 2023.05.22. 23:17:02

Amúgy most ugrott be még egy párhuzam:
-a britek 100 000 fontot ajánlottak fel bérleti díjként,megigérték volna hogy a hajókat nem sorozzák be a saját flottájukba,és a háború végén visszaadják...Kölcsönbérlet ősverzió...:-)))

bz249 2023.05.23. 06:44:56

@Blam kapitány: rosszabb a helyzet. Beket kellett volna kotni. A franciakkal, ami azt jelenti, hogy nincs szabadrablas es "onkentes" munkaero.

1807-ben meg nem lehetett totalis haborut vivni, tehat Napoleonnak nem volt valos opcio a megszallas.

eMM2 2023.05.31. 10:45:44

@savanyújóska:
A temp fájl automatikusan képződik a gépen ha jól tudom..Szóval érdemes lenne keresgélni mert kár a törlődött íráskoért!
De kaptunk egy remek "konzervet" teljesen hiánytpótló mint mindig!
Érdekes a párhuzam a dán naszádok és a német (gaz náci mint tudjuk) U-boatok( a Viasat Hístoryn Ju-boatok, ha jókat akartok röhögni ajánlok egy gyöngyszemet a Bismarck utolsó 24 óra "fordítását") között,annyit tennék hozzá hogy az U boatoknak azért egy ideig volt némi esélyük a sikerre,a britek kiéheztetésére, a szövetségesek az utolsó 24 órában tettek ellenintézkedéseket a radarral felszerelt rombolókkal ASW bemérőkével, és Leight fényszórókkal felszerelt Liberátorokkal.A dánok a nazádokkal csak bosszantani szúrkálni tudtak, de legalább az ángliusoknak sem volt sétagalopp a hajókázás.Különben is egy katona harcoljon, úgy kap kitüntetést meg előléptetést ha nem hagyja ott a fogát:)

savanyújóska 2023.05.31. 18:15:09

@eMM2: "ajánlok egy gyöngyszemet a Bismarck utolsó 24 óra "fordítását"

Mivel nem hiányzik az agyvérzés, következetesen igyekszem távol tartani magam az "ismeretterjesztő" kanálisok XX. századdal foglalkozó filmjeitől, különösen a második világháborúsoktól, de ez érdekesnek tűnt, így megpróbáltam megnézni. Nem sikerült, nagyjából húsz percig bírtam. Ott adtam fel, amikor a narrátor közölte, az angol torpedóvető gépek pilótái parancsot kaptak, hogy a Bismarck kormánylapátjára célozzanak.
A magyar fordítók szakértelme is lenyűgöző, de sajnos nem jó értelemben. Nekem a kedvencem az, amikor a "dive bomber" úgy jelent meg a magyar szövegben, mint "merülő bombázó".

eMM2 2023.06.02. 03:05:18

@savanyújóska:
És az a szép hogy a History szerint minden nagyjából rendben van.(Jah kb 2-5 percenként 1 baki:) Legalábbis ezt írták Nekem amikor nagy kegyesen válaszoltak.Viszont kaptam tőlük a "törődésért" ajándék valójában megmaradt repi csomagot.Úgyhogy most már egy szép nagy Hístrorys esernyő, szatyor, füzet és toll boldog birtokosa vagyok.:)
Én tényleg nem értem hogy miért jó ez nekik hogy a nézők rajtuk röhögnek már ha meg tudják nézni ugye, bírják idegekkel.Már ha nézi őket valaki egyáltalában.Jó tizenéve is csináltak bakiparádét akkor elfogadták a segítségemet a szinkron lektoráláshoz egy darabig.Aztán persze kitúrtak a benfenntesek.És most megint itt tartanak.Nem most kezdődött ez a lejtő megint de szépen durvul.Most épp a szegény zsidóságról a 2. vh-ban szóló sirám megy, ebben nem nagyon tévesztenek mondjuk a mesét mindig könyebb volt lefordítani, mint a hadieseményeket,haditechnikát.
Meglepetésként ért viszont a "natgeó" Pokol a tenger alatt sorozatának a Prien féle Scapa Flowi ténykedéséről szóló rész.Nem volt a fordításban durva baki! Meg is lepődtem nem ehhez szoktam.

savanyújóska 2023.06.02. 08:23:50

@eMM2: "kitúrtak a benfenntesek"

Vannak hasonló tapasztalataim. Magyarországon minden ilyen belterjesen működik, mindenre rátelepszik egy klikk, emberkékkel, akik örülnek, hogy találtak maguknak egy szemétdombot, ahol ők a kakasok, és kedvükre kukorékolhatnak.

omron 2023.06.07. 22:58:13

Nahát, beengedett a blog.hu
eMM2 nem tudok direktben válaszolni.
ha jókat akartok röhögni ajánlok egy gyöngyszemet a Bismarck utolsó 24 óra "fordítását")
Ez volt az, amelyikben a narrátor magyarázta, a Swordfishek hulló falevél manővert alkalmaztak torpedózás közben? Ezért nem tudták a németek eltalálni a gépeket.

eMM2 2023.06.08. 00:30:01

@omron:
hát ez a biciklifrlismerés meg közlekedési lámpa keresgélés elég idegtépő.
Ez volt igen.De rengeteg ökörség van benne. ótpercdnként vagy három mindezt tök komoly narrátori hangon.Elismerésem.Én biztos nem bírnám röhögés nélkül felolvasni.A Sheffieldet azért keverték össze a cekkerek (és nem szatyrok) mert hogy két konténeres volt a Bismarck meg egy. Akkor valamit mi rosszul tudunk mert konténerszállító volt nem pedig csatahajó:)De hogy hogyan lehet a kéményt konténernek fordítani azt nem is értem.

eMM2 2023.06.08. 00:48:25

@omron:
ha direkten szeretnél válaszolni van emilem.
emn@freemail.hu
ha megjelenik.Más is írhat, és igen még mindig nem szeretem a zselét, de putyíinba sem vagyok szerelmes.
zselé elődje a szöszi legalább nézett ki valahogy,csinos hölgy volt, csak ő mégsem volt jó kesztyúbáb a jelek szerint.
Kardhalakból egyet sem lőtek le.Egész egyszerúen nem hitték el hogy egy támadö repülőgép ilyen lassú lehet ezért mőgé lötek.Meg a cekker elég strapabíó volt a peggy(pegasus) csillagmotorjával és könnyű vfa/vászon vázszerkezetével.Ezt egy akkori aktív Swordfish pilóta írja le aki ugyan ebben a bevetésben nem vett részt de több száz másikban igen.John Kilbrachen a Kardhal ,magyarul meg is jelent érdemes elolvasni .Ír lord szórakoztatóan írja meg élményeit.

eMM2 2023.06.12. 02:00:24

Háhá újabb gyöngyszem a Histroryn épp az imént. .Hitler bombája c. alkotás, ezek valamiért marhára imádnak nácizni.
Gondolom erre élvezkednek.De akkor legalább tegyék perecízen, hát nem.Most megtudtam hogy a japán fegyverszünetet a " Mazuri" csatahajón írták alá.Így hangzott el.Ki gondolta volna.Ez már annyira siralmas..Van vagyon még lejjebb? Ezek sem angolul sem magyarul nem tudnak.Talán héberül?
Ja a főnáci gonosz tábornok Kammler meg ciánkapszulát "vett be" De már olyant is fordítottak hogy lenyelték.Azzal még eléhettek volna egy darabig,azt elharapni volt szokás, hogy másodpercek alatt hasson a fejlődő ciángáz.És a műsorral is csúsznak.Csak azért nézem a háttérben mert spec. a Nyócadik Henrikról szóló Hat feleség titkai az jól sikerült.Egyzer csak eljutunk oda is hacsak nem valami hollókoszt lesz helyette.Vagy ki tudja lehet ez a Kamleres van helyette? Eléggé az elejének tűnik.Jóvan Henrik király helyet nácizzunk inkább.ÁÁ megis jött a hollókoszt.Gratulálok akkor már a kiírt műsor sem számít.
süti beállítások módosítása