Hét tenger

Korfu hadművelet 04.

2022. június 10. 09:24 - savanyújóska

Bár a Szent István elsüllyesztése az adriai hadszíntér talán legjobban dokumentált eseménye, a támadás pontos lezajlása körül mégis sok a kérdőjel. Már az sem teljesen biztos, valóban a füstöt vették e észre először, mivel a Tegetthoff kéményeiből szikrák is szálltak, a Szent István előárbocán levő jelzőlámpa pedig az út során többször is felvillant. Műszaki hiba miatt, vagy mert jeleztek valamit, utólag sem sikerült tisztázni. A Szent István parancsnoki hídján levő térképasztal világítását sem kapcsolták le, amit utóbb Horthy is súlyos hibának minősített.

Rizzo jobbról, az első és a második torpedónaszád között tört át, a 76T jelű naszád orrától mintegy 400 méterre. (A torpedónaszádokat Rizzo rombolóknak nézte, és abban sem volt biztos, hogy Tegetthoff vagy Radetzky osztályú csatahajókkal találkozott e.) Tulajdonképpen a 76T volt az osztrák–magyar kötelék egyetlen hajója, melyről egyáltalán észrevették az olasz naszádokat. Ez azonban felvet egy érdekes kérdést. A szakirodalom szinte kizárólag a MAS–15-el foglalkozik, és csak mellékesen, egy-két odavetett mondatban említik meg, hogy a MAS–21 is ott volt. Az általánosan elfogadott történet szerint ez a hajó a Tegetthoff-ra lőtte ki torpedóit, azok azonban célt tévesztettek, vagy befulladtak. Ez áll Rizzo jelentésében is, bár ő egy találatot említ a második csatahajó hátsó kéményénél. Azonban néhány helyen arról találni említést, hogy a MAS–21 parancsnoka, Giuseppe Aonzo zászlós, azt állította, ő is az első csatahajót vette célba. Figyelembe véve, milyen pozícióban álltak a hajók a támadás pillanatában, szerintem könnyen elképzelhető, hogy Aonzó igazat állított.

Olasz rajz a MAS naszádok támadásáról. A rajz szerint a két hátsó o-m torpedónaszád között áttörő MASok a támadás előtt szétváltak, és külön támadták a két csatahajót.

Olasz rajz a MAS naszádok támadásáról. A rajz szerint a két hátsó o-m torpedónaszád között áttörő MASok a támadás előtt szétváltak, és külön támadták a két csatahajót.

 

Bár senki nem foglalkozik azzal, a MAS–21 milyen irányból támadott, a 76T jelentése szerint a két naszádot egyszerre vették észre, ugyanazon a helyen, tehát a MAS–21 nagyjából ugyanonnan lőhette ki torpedóit, mint a MAS–15. Az olasz jelentések szerint viszont a két MAS külön támadta a két csatahajót, melyeket külön útvonalon közelítettek meg, ahogy azt a mellékelt rajzon is látni lehet. Ennek azonban ellentmond az, hogy a 76T-ről ugyanazon a helyen vették észre a két naszádot, valamint Rizzo jelentése sem említi, hogy a megközelítés során a MAS–21 különvált volna. Amikor az o-m köteléket észrevették, azok az olaszok mögött voltak, s amikor a két naszád megfordult, az addig hátul haladó hajó került előre. Rizzo is említi, hogy a MAS–21-et követve közelítették meg az ellenséges hajókat, tehát végig együtt haladtak. Hogy a két, rádióval nem rendelkező naszád között a támadás előtti percekben milyen kommunikációra volt lehetőség, és tudtak e egyeztetni a célpontok megosztásáról, arról senki sem tesz említést. Akárhogy is, a két naszád minden bizonnyal nagyjából ugyanabból a pozícióból indította a torpedóit. (Tovább bonyolítja a képet, hogy a 76T jelentése szerint a két naszádot tőlük jobbra, az o-m köteléken kívül vették észre, de ez most itt mellékes.)

Már az o-m kötelék hajóinak felállását ábrázoló rajzból is láthatjuk, hogy ebből a helyzetből csak a Szent Istvánra volt jó kilövési lehetőség, de a szemléltetés végett megnézhetjük mindezt a kötelék hajóinak elhelyezkedését mutató maketteknél is. A képen fehér kör jelzi a torpedóvetés feltételezhető pontját, a piros vonal a Szent István, a zöld a Tegetthoff felé vezet. Jól látható, hogy ebből a helyzetből a Tegetthoff-ot csak nagyon kedvezőtlen szögből, gyakorlatilag szemből lehetett megcélozni. A korabeli, érintőgyújtóval szerelt torpedók képességeit figyelembe véve valószínűtlennek tartom, hogy egy első világháborús parancsnok ilyen szögből torpedótámadást intézett volna egy hajó ellen, amikor ott volt az orra előtt egy másik, sokkal közelebbi, és sokkal jobban támadható célpont is.A torpedók indításának feltételezhető helye, és a torpedók útvonala.

A torpedók indításának feltételezhető helye, és a torpedók útvonala.

 

Aonzó tehát azt állította, maga is az első hajót támadta, és egy találatot ért el rajta, állításával azonban senki se törődik. Egyébként Aonzót sem érdekelte különösebben sem a dicsőség, sem a háborúsdi. A háború után azonnal kilépett a szolgálatból, és a kereskedelmi flottánál dolgozott tovább. Néhány év múlva Rizzo is otthagyta a haditengerészetet, ő azonban gondosan építgette tovább a személye köré szövődő legendát, melynek nyilván igen jelentős reklámértéke volt hajózási cége számára is. A remek showman a háború után könyvet is írt a történtekről, sőt, filmet is készítettek az eseményekről. (Luigi Rizzo szerepében Luigi Rizzo, a Szent István szerepében pedig a hadizsákmányként az olaszokhoz került Tegetthoff.) A siker az egyik legnagyobb olasz háborús hőssé avatta Rizzót, aki fürdött az elismerésekben. Kitüntetésekkel halmozták el, és nem csak Olaszországban, hanem külföldön is. Többek között megkapta az angol és amerikai Kiváló Szolgálatért érdemérmet, és a francia Becsületrendet. A háború után, már szolgálaton kívül, tengernaggyá léptették elő, a királytól pedig nemességet kapott, és a Premuda grófja címet. A MAS–15-öt nemzeti ereklyeként megőrizték, és az máig látható a római Hadtörténeti Múzeumban. A Szent István elsüllyesztésének napját 1939-ben az olasz flotta hivatalos ünnepnapjává nyilvánították. Rizzo élő legenda lett, akinek már életében emlékműveket állítottak. Az eseményekről szóló beszámolója megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás lett, mely mellett Aonzo elbeszélését mindig figyelmen kívül hagyják.

A roncs vizsgálatakor a búvárok a hátsó kémény alatt, valamint a kémény és a főárboc között levő két hatalmas léken kívül két kisebb sérülést is találtak a hajón, melyek a két torpedótalálattal azonos magasságban, közvetlenül a páncélöv alatt találhatók. (A torpedókat másfél méteres mélységre állították be.) Az első sérülés az előárboc alatt, a második valamivel a főárboc mögött van. A két helyen a hajótest lemezei a szegecselt illesztéseknél egy-két méter hosszan szétnyíltak, méghozzá úgy tűnik, egy kívülről befelé irányuló erő hatására. Elképzelhető, hogy ezek két fel nem robbant torpedó nyomai. A hátsó sérülésnél ráadásul egy hátrafelé csökkenő mélységű horpadás található a hajótesten, mely egy rossz szögben becsapódó, és a test lemezeiről hátrafelé lecsúszó torpedó nyoma is lehet. Ez a leírás pont megfelel Aonzó elbeszélésének, mely szerint bal oldali torpedója valamilyen meghibásodás miatt elkanyarodott, és lecsúszott a célpontról. A Tegetthoff-ról néhányan jelentettek is egy torpedót, mely a Szent István felől érkezett, ám még jóval a hajó elérése előtt magától felrobbant. A Szent István túlélői is jelentettek később olyan, a két torpedótalálat helyétől távolabb eső vízszivárgásokat, melyek talán ebből a két, egyébként önmagukban véve nem túl komoly sérülésből származhattak.A torpedótalálatok helye, és egyéb sérülések a Szent Istvánon.

A torpedótalálatok helye, és egyéb sérülések a Szent Istvánon.

 

Ha tehát elfogadjuk, vagy legalábbis lehetségesnek tartjuk Aonzo állításait, az eseményeknek egy érdekes, új olvasata rajzolódik ki előttünk. Eszerint mindkét naszád a Szent Istvánra lőtte ki a torpedóit, és azt mind a négy torpedó el is találta. A MAS–15 torpedói közül a jobb oldali találhatta el az előárboc alatt a Szent Istvánt, azonban ez a torpedó nem robbant fel. A bal oldali torpedó a hátsó kémény alatt csapódott be, és egy hatalmas, 8×5,5 méteres léket robbantott a hajótestbe, pont a két kazánházat elválasztó válaszfalnál.

A MAS–21 torpedói közül a jobb oldali ott csapódott be, ahol azt Aonzo is állította, vagyis a hátsó kémény mögött, csak nem a Tegetthoff-on, hanem a Szent Istvánon. A torpedó egy 9,5×5 méteres léket szakított a hajótestbe. A rossz szögben érkező bal oldali torpedó lecsúszott a hajóról. Egyébként ha a MAS–21 valóban a Tegetthoff-ot támadja, valószínűleg ugyanez történt volna a torpedóival, vagyis túl éles szögben becsapódva robbanás nélkül lepattantak volna a hajóról. Pergler von Perglas jelentése szerint különben amikor a Szent Istvánt megtorpedózták, a Tegetthoffról nem észleltek feléjük tartó torpedókat. Az első, állítólag ellenük indított torpedótámadásról, melyet szerintük tengeralattjáróról indítottak, csak egy órával később tesznek említést.

Újabb keletű teóriák szerint ezek a kisebb lékek, és a roncson található horpadások a korrodált szerkezetű hajótest kezdődő összeomlásának jelei. A felborult hajó ezek szerint saját súlya alatt kezd összerogyni, és ahogy a hajófenék lassan beomlik a hajó belsejébe, a megroggyant oldallemezek behorpadnak alatta. Ez persze minden további nélkül elképzelhető, azonban nem áll ellentétben az előző feltevéssel. A lékek és a horpadások valóban sokkal nagyobbak annál, hogy azokat a lepattanó torpedóknak lehessen tulajdonítani, a sérülések ma látható mértéke tehát nem indokolható ezzel. Ettől azonban még elképzelhető, hogy a lemezek szétnyílását eredetileg valóban a fel nem robbant torpedók okozták, és az itt meggyengült lemezek sérüléseinek mértékét a hajótest megroppanása csak tovább növelte. A hajótest lemezeinél ilyen szétnyílások máshol nem találhatók, ráadásul ugyanolyan mélységben vannak, mint a torpedótalálatok. Hogy az összeomló hajótest is ugyanitt kezd behorpadni, abban sincs semmi különös, elvégre a páncélöv miatt máshol nem is tudna.A 78T és a 76T torpedónaszádok.

A 78T és a 76T torpedónaszádok.

 

A vaksötétnek már nem mondható kora hajnali órákban az olasz naszádoknak sikerült teljesen észrevétlenül megközelíteniük az o-m csatahajókat, és nagyjából 300-600 méteres távolságról kilőtték torpedóikat. Nem egészen tisztázott, a Josef Porta sorhajóhadnagy vezette 76T még a torpedóvetés előtt, vagy azt követően vette észre az olaszokat. Porta jelentése szerint akkor vették észre a MASokat, amikor egyikük éppen kilőtte a torpedóit. A másik naszádnál nem látták, hogy torpedókat lőtt volna ki. A leírás alapján tehát valószínűsíthető, hogy a 76T-ről akkor vették észre az olaszokat, amikor éppen a második hajó, a MAS–21 lőtte ki torpedóit. (Bár az sem egészen egyértelmű, melyik olasz naszád lőtt először.) A MAS–15 torpedói ekkor már úton lehettek, a Szent István tehát már sehogyan sem tudott volna előlük kitérni. A vizsgáló bizottság ugyanis utóbb felvetette, egy azonnali riasztás esetén az igen jó manőverező képességű csatahajó talán még ki tudott volna fordulni a torpedók elől, vagy legalábbis el tudott volna annyira kanyarodni, hogy a torpedók kevésbé érzékeny helyeken találják el. Seitz azonban indulás előtt megtiltotta, hogy figyelmeztetésként fényjelzéseket, vagy jelzőrakétákat használjak, és a kísérő hajók csak hangjelzésekkel figyelmeztethették a többi hajót a veszélyre. Az ellenséges hajók megpillantásakor a 76T azonnal jelzett a kürtjével, azonban ezt a jelzést egyik hajón sem hallották meg. A bizottság ezért gondolta úgy, egy feltűnőbb fényjelzés leadását követő azonnali kitérőmanőver talán megmenthette volna a csatahajót.

Ami persze elég valószínűtlen. Az ellentmondásos visszaemlékezésekből nehéz megállapítani, a torpedók kilövésére milyen távolságból került sor, de ez valószínűleg valahol 300-600 méter között lehetett, ami annyit jelent, hogy a torpedók menetideje nagyjából 30 másodperc volt. Ha a 76T rakétákat lő fel, a Szent Istvánról ezt rögtön észreveszik, rögtön rájönnek, miről van szó, és rögtön a megfelelő irányba fordítják el a kormányt, a hajó ennyi idő alatt akkor sem lett volna képes számottevő mértékben elfordulni.Heinrich Seitz von Treffen sorhajókapitány.

Heinrich Seitz von Treffen sorhajókapitány.

 

Kötelékparancsnoki minőségében Seitz utóbb komoly elmarasztalásban – szigorú írásbeli dorgálásban – részesült, mert megtiltotta a hatásos riasztójelzések használatát, és azért is, mert engedélyezte a tüzéreknek, hogy saját elhatározásukból, önállóan is tüzet nyithassanak a gyanús objektumokra. Ez később egy sor téves riasztást, és néha a saját hajókat is veszélyeztető lövöldözést eredményezett. Ezen kívül szerepe volt a MASok sikeres szökésében is, ugyanis a 76T-ről azokra leadott két lövés torkolattüze annyira elvakította a torpedónaszád parancsnoki hídján álló megfigyelőket, hogy szem elől tévesztették a kis olasz naszádokat.

A 76T kürtjelzését a Szent Istvánon sem hallották meg. Már csak a becsapódás előtti pillanatokban vették észre a közeledő torpedókat, és azt, hogy a 76T jobbra fordul, s lead néhány lövést. A torpedótalálatok után a csatahajóval balra fordultak, hogy kitérjenek az esetleges további torpedók elől. A gépeket rögtön leállították, majd kicsivel később újraindították, és lassú menetben, 4,5 csomós sebességgel a legközelebbi szárazföld, Brgulje felé indultak, nyilván abban a reményben, talán még sikerülhet a sérült hajót kivinni a partra. Ez a remény azonban csak néhány percig élhetett, ugyanis a kazánházakban tapasztalt erős vízbetörések hírére a hajtóműveket ismét leállították, és a Szent István végképp a víz foglyává vált.

Utóbb sokan a csatahajó gyenge stabilitásának bizonyítékaként emlegetik, hogy a találatok után a hajó hirtelen erősen megdőlt jobbra. Ez azonban így nem igaz. Közvetlenül a két találat után a hajó nagyjából 10 fokos szögben dőlt csak meg, és ellenárasztásokkal ezt a dőlést is gyorsan sikerült hét fokra csökkenteni. Ahogy azonban a víz megállíthatatlanul ömlött be a hajótestbe, és elárasztotta a hátsó kazánházat, a dőlés ismét növekedni kezdett. Bár újabb ellenárasztásokkal sikerült lassítani a folyamatot, a csatahajó dőlése végül elérte, sőt, meg is haladta a 30 fokot. Ezt követően a dőlés megállt, és a hajó ebben a helyzetben tartotta magát, még csaknem két órán át.A megdőlt, és már mozgásképtelen Szent István.

A megdőlt, és már mozgásképtelen Szent István.

 

A csatahajót ért sérülés rendkívül súlyos volt, köszönhetően annak, hogy a két torpedó az elképzelhető legrosszabb helyeken találta el a hajót. Az első torpedó a két kazánházat elválasztó válaszfalnál, a második pedig a hátsó kazánház és a turbinaterem válaszfalánál csapódott be. Ennél már csak az lehetett volna rosszabb, ha a torpedók a lőszerraktárat érik, és az felrobban. A legsúlyosabb helyzet a hátsó kazánháznál alakult ki, melybe egyszerre két nagy léken át is ömlött a víz. A kazánház, a csatahajó legnagyobb térfogatú helyisége, a szivattyúzás ellenére húsz perc alatt megtellett vízzel, és ki kellett üríteni. Az első kazánházba szintén ömlött a víz, de a vízbetörést itt még sokáig sikerült féken tartani, és az utolsó üzemképes kazánokban szinte a borulás pillanatáig fenn tudták tartani a gőznyomást.

Mivel minden leírás kizárólag a kazánházakban kialakult helyzetre összpontosít, nem lehet pontosan tudni, mi történt a gépházakban. A jobb oldali turbinaterem feltételezhetően szintén hamar megtellett vízzel, a bal oldali azonban épen maradt, és az itteni áramfejlesztők még egy jó darabig biztosították a még üzemképes szivattyúk, és a világítás energiaszükségletét.

Miután a víz elárasztotta a hátsó kazánházat, és nagy valószínűség szerint a jobb oldali gépházat, további terjedése egy időre szinte megállt, és a hajó 30-35 fokban jobbra dőlve egyensúlyba került. Az elárasztott rekeszekből a csőátvezetések mellett, a rosszul záródó nyílásoknál, és a meggyengült szegecselések mellett a kisebb-nagyobb szivárgások ugyan továbbra is folytatódtak, ám ezek nem jelentettek különösebb veszélyt a hajóra, és a kárelhárítás megbirkózott velük. A legnagyobb problémát az elülső kazánház jelentette, ahol a folyamatos szivattyúzás ellenére is emelkedett a vízszint, lassan ugyan, de biztosan. Az emelkedő vízszint miatt először a dőlés felőli oldalon levő két kazánt kellett leállítani, aztán a középsőket, és végül már csak a bal oldali két kazán működött. Mivel az áramfejlesztők egy része is kiesett, a csökkenő kapacitású szivattyúk már nem birkóztak meg a beáramló vízmennyiséggel, mely tovább terjedt a hajó belsejében, és újabb tereket öntött el. Miután a kazánházban dolgozó fűtőkön kívül korábban már felhívtak a fedélzetre mindenkit, a hajó belsejében az utolsó órában már valószínűleg nem is dolgoztak a vízbetörések megakadályozásán.

A hajó középső részének metszetrajza. A torpedótalálatok helyei piros nyíllal jelezve.

A hajó középső részének metszetrajza. A torpedótalálatok helyei piros nyíllal jelezve.

 

A vízbetörést egyébként a lékponyvákkal sem sikerült mérsékelni, ugyanis azokat nem sikerült ráhúzni a lékekre. Egyesek szerint az erős dőlés, és a kötelek elszakadása miatt hiúsultak meg ezek az erőfeszítések, mások szerint a tapasztalatlan legénység kapkodásán, ismét mások szerint pedig azért, mert a ponyva beleakadt a lengéscsillapító bordákba, és a torpedó ütötte nyílások kifelé görbülő, szétszaggatott lemezeibe. A lékek egyébként is túl nagyok voltak ahhoz, hogy a 4×4 –mások szerint 5×5- méteres ponyvák lefedjék őket, bár talán csökkenteni lehetett volna velük a beáramló víz mennyiségét.

Nem sikerült a csatahajó vontába vétele sem. Seitz rögtön a hajó megállása után jelzett a Tegetthoff-nak, és kérte a vontatókötelek átdobását, jelzését azonban a Tegetthoff-on nem értették meg. További torpedótámadásoktól tartva a Tegetthoff egyébként is messze eltávolodott, amiért parancsnokát, Pergler von Perglas sorhajókapitányt később súlyos elmarasztalásban részesítették, és leváltották beosztásából, mondván, túlságosan is csak saját hajója biztonságára ügyelt, kapkodott, idegeskedett, és meg sem próbálkozott azzal, hogy reális képet próbáljon kialakítani a helyzetről. A későbbi vontatási kísérletek a sorozatos tengeralattjáró riadók miatt hiúsultak meg, mire pedig végre sikerült a kötelet átvinni a Szent István fedélzetére, a csatahajó már kezdett borulni, a kötelet tehát el kellett engedni, még mielőtt a vontatást egyáltalán megkezdhették volna. (Egyes források szerint még a kötelet sem sikerült átvinni a Szent Istvánra.) De egyébként is bizonytalan, milyen sikerrel járhatott volna a súlyosan sérült hajó vontatása. A legközelebbi szárazföld mintegy kilenc mérföldre volt, tehát 4,5 csomós sebességgel vontatva a Szent Istvánt két óra alatt partra lehetett volna juttatni, ennyi idő pedig elvileg lett volna a hajó elsüllyedéséig. Azonban erősen kétséges, a meggyengült válaszfalak képesek lettek e volna ellenállni a vontatás miatt rájuk nehezedő nagyobb víznyomásnak. Valószínűbb, hogy a Szent István ezekkel a sérülésekkel mindenképpen menthetetlen volt.Az oldalára dőlt Szent István, és a Tegetthoff.

Az oldalára dőlt Szent István, és a Tegetthoff.

 

Ehhez persze rögtön érdemes hozzátenni, hogy a csatahajó tulajdonképpen még így is elismerésre méltó teljesítményt nyújtott. Az, hogy egy ilyen viszonylag kisméretű, minimális tartalék felhajtóerővel rendelkező csatahajó ilyen sérülésekkel, és ilyen nagy vízbetörések mellett ilyen sokáig képes volt fennmaradni a vízen, egyáltalán nem a konstrukció gyengeségére utal. Ha csak az egyik torpedó néhány méterrel hátrébb csapódik be, a hajó kis szerencsével már akkor is megúszhatta volna a dolgot. A csatahajó Achilles sarkának kétségkívül a két kazánházat elválasztó válaszfal bizonyult, a pusztulás ennek átszakadásakor következett be. Ez az átszakadás azonban nem tulajdonítható be kizárólag a válaszfal gyengeségének, bár egybehangzó a vélemény, a fiumei gyár tapasztalatlan munkásai miatt ez a válaszfal gyengébb volt, mint a többi dreadnoughton. (A fiumei gyár által elvégzett munka minőségét a haditengerészet képviselői egyébként az építés során folyamatosan ellenőrizték, és akkor nem voltak minőségi kifogásaik.) A válaszfalat az első torpedó becsapódása már kezdetben megrongálta, és ez az eleve sérült válaszfal nem bírta aztán a már víz alá került második kazánház felől rá nehezedő hatalmas nyomást. A válaszfal átszakadását tehát nem lehet kizárólag konstrukciós hibának tekinteni, bár ennek bizonyítékaként gyakran emlegetik, hogy a túlélők szerint a süllyedés előtt a válaszfal szegecsei közül sok kiszakadt, vagy kiesett a helyéről. Ennek megfelelő értékeléséhez talán érdemes Erwin Siechét idézni, aki jól érezhető iróniával jegyzi meg: „A szerző ugyan még soha nem volt süllyedő hajón, hogy megmondhassa, szoktak e a szegecsek ilyenkor kipattanni, vagy nem, de talán nem olyan különös, ha igen.” Persze arra már a tervezéskor is gondolhattak volna, hogy a két kazánházat jobban elkülönítsék egymástól, mondjuk egy megkettőzött válaszfallal, vagy esetleg kettő helyett négy kazánházat alakítsanak ki. A konstrukció azonban így sem tért el a korban szokásos normáktól.

Ugyanezt lehet elmondani a hajó vízvonal alatti védelméről, ami a gyakorlatban végül valóban gyengének bizonyult, csakhogy önmagában véve mégsem volt rosszabb, mint a többi nemzet hasonló hajóin alkalmazott megoldások. Popper sokat kárhoztatott elrendezése szinte ugyanolyan volt, mint amilyent az olasz csatahajókon is használtak, sőt, még erősebb is volt azokénál. A korai angol, francia, orosz dreadnoughtok pedig gyakorlatilag semmilyen torpedóvédő válaszfallal nem rendelkeztek. (Igen nagy valószínűséggel lehet állítani, ilyen sérülést egyetlen olasz vagy francia dreadnought sem élt volna túl.) Ezt a vízvonal alatti védelmet a csatahajók építése idején általában megfelelőnek tartották, talán ezért is nem vették figyelembe a németek figyelmeztetését, akik kísérleteik alapján már ekkor felhívták az osztrákok figyelmét a nagyobb mélységű torpedóvédelem szükségére.A csatahajó keresztmetszeti rajza a főbordánál, a kazánházak magasságában.

A csatahajó keresztmetszeti rajza a főbordánál, a kazánházak magasságában.

 

Van az osztrák–magyar csatahajóknak még egy olyan sajátossága, amely legalább olyan nagy mértékben szerepet játszott a Szent István pusztulásában, mint a gyenge torpedóvédelem, mégsem tekintik konstrukciós hibának. Ez a belső, hosszanti válaszfalak hiánya volt a kazánházakban. Ez sem egyedi osztrák jellegzetesség, hanem afféle mediterrán specifikum. A legtöbb olasz és francia csatahajó szintén ilyen belső felosztással épült, még a második világháború idején is. Az elgondolás lényege az volt, hogy a vízvonal alatti sérüléseken a hajótestbe ömlő víz így egy egész keresztmetszet szekciót eláraszt ugyan, ám éppen ezért ez a vízmennyiség egyenletesen terheli meg a hajót, és nem billenti ki annyira stabilitásából, mintha a belső teret hosszanti válaszfallal tagolnák. Utóbbi esetben ugyan jóval kevesebb víz kerül a hajó belsejébe, viszont az teljesen a sérülés oldalára összpontosul, és nagyon kibillenti a hajót egyensúlyi helyzetéből.

Ez az elgondolás szerintem határozottan rossz ötlet volt, és ezt a Szent István süllyedése egyértelműen bizonyítja. Miután a sérült oldalon a torpedóvédő rendszer terét értelemszerűen szintén elöntötte a víz, a sértetlen oldalon viszont nem, a hajóba ömlő víz súlypontja így is a sérült oldalra tolódott, és oldalára döntötte a hajót. A csak keresztválaszfalakkal tagolt rekeszeket elárasztó nagy mennyiségű vízbetörést pedig sokkal nehezebb volt ellenárasztással kiegyensúlyozni, mint egy hosszanti válaszfallal tagolt rekesz külső celláinak elöntése esetén. Ha a Szent István kazánházait néhány hosszanti válaszfallal két, vagy három részre tagolják – ami persze más kazánelrendezést tett volna szükségessé –, az ide beömlő víz mennyisége is fele-harmada lett volna csak. A kazánok nagyobb része üzemképes marad, kisebb lesz a dőlés, és azt is jobban tudják kompenzálni az ellenárasztásokkal, üzemképesek maradnak az áramfejlesztők, és a bal oldali turbina, s a hajó akár önerőből is elvergődhetett volna a legközelebbi kikötőbe. A kisebb vízmennyiség miatt ráadásul kisebb terhelésnek lettek volna kitéve a válaszfalak is.A MAS–15 a római Hadtörténeti Múzeumban.

A MAS–15 a római Hadtörténeti Múzeumban.

 

A Szent István süllyedése így is majdnem három órán át tartott, ami hosszú időnek számít. Ez a hosszú süllyedés elegendő időt biztosított a hajó kiürítésére, így az áldozatok száma viszonylag mérsékeltnek volt mondható, összesen 89 ember vesztette életét. Azonban még ezt a veszteséget is nagymértékben tovább lehetett volna csökkenteni, ha Seitz időben elrendeli a hajó elhagyását. A végérvényesen harc- és mozgásképtelenné vált csatahajón a személyzet nagy többségének semmilyen teendője nem maradt, és mint a Tegetthoffról készült felvételeken is látható, az utolsó órákban csak fel-alá sétálgattak a hajó fedélzetén. Ilyen esetekben a szokásos eljárás mindenhol az volt, hogy a személyzet nagyobb részét leküldik a hajóról, és ott csak azok maradnak, akikre a kárelhárításnak szüksége van. Rejtély, Seitz miért nem ezt tette. A közelben ott keringtek a kísérő torpedónaszádok, és a Tegetthoff, s azonnal fel tudták volna venni azokat az embereket, akikre a csatahajón folyó mentési munkálatoknál már nem volt szükség. Seitz azonban még csak a mentőcsónakokat sem engedte le. Az utolsó órában a csatahajón ráadásul már szinte nem is folytak mentési munkálatok, a fedélzet alól felhívtak mindenkit. A tengerészek tétlenül tébláboltak a fedélzeten, és várták a hajó elhagyására szóló parancsot. Hogy végül is ezt Seitz mikor adta ki, és hogy kiadta e egyáltalán, megint nem egészen egyértelmű. A süllyedő hajó tömeges elhagyását a tengerészek akkor kezdték meg, amikor elsült az egyik ágyú a csatahajó fedélzetén. Ezt a hajó elhagyására felszólító jelnek gondolták, holott mint később kiderült, az egyik ideges tüzér véletlenül, vagy egy képzeletbeli periszkópot látva sütötte el a fedélzeti löveget. Saját bevallása szerint Seitz csak közvetlenül a borulás előtt rendelte el a hajó elhagyását. Mások visszaemlékezései szerint viszont a kürtös még ekkor sem a „Hajót elhagyni”, hanem a „Vigyázz” jelzést fújta. Ez alapján akár még azt is el lehet képzelni, a jelzéssel Seitz az ágyúlövés hatására a hajót elhagyó tengerészeket akarta visszatartani, tehát még ekkor sem akarta engedélyezni a Szent István elhagyását. Ironikusnak is tekinthető, hogy a kürtös ezt a jelzést már be sem tudta fejezni, mert a hajó közben felborult.Giuseppe Aonzo zászlós, a MAS–21 parancsnoka.

Giuseppe Aonzo zászlós, a MAS–21 parancsnoka.

 

Az emberveszteség feltehetően majdnem teljes egészében a csatahajó felborulásakor következett be. A hajó belsejében már csak nagyon kevesen lehettek, vagy talán senki sem. Az elterjedt hiedelemmel szemben a még működő két kazán személyzete szó szerint a legutolsó pillanatban, a hajó felborulásakor, még éppen felért a fedélzetre, közülük tehát nem halt meg senki a hajóban. Az áramszolgáltatás már korábban megszűnt, tehát feltehetően a gépházakban sem maradt senki, és a sötétségbe borult hajótestben már a léktömésen se nagyon dolgozhattak. Tehát akár még az is elképzelhető, hogy a boruláskor a torpedótalálatok következtében életét vesztett öt tengerészen kívül már nem volt senki a hajó belsejében. (A legújabb merülések során a hajótestbe behatoló búvárok emberi maradványokat találtak a tiszti kabinok környékén, tehát a boruláskor mégis voltak még néhányan a hajóban.) Az elesettek és eltűntek nagy többsége nyilván azok közül került ki, akik a váratlanul és gyorsan bekövetkezett boruláskor a hajó dőlés felőli oldalán álltak, vagy a hajó mellett a vízben úsztak. Ezekre egyszerűen ráborult a hajó és maga alá temette őket. Ha Seitz időben intézkedik a hajó elhagyásáról, ennek a 89 embernek a többsége szintén megmenekülhetett volna.

Hogy a kapitány végül is mire várt, és mit akart azzal, hogy igyekezett embereit a hajón tartani, elképzelni sem tudom. A vizsgálóbizottság egyébként utólag nem talált semmi kivetnivalót a parancsnok intézkedéseiben, és nem tette szóvá a hajó késedelmes kiürítését, sőt, dicséretben részesítette Seitz-et férfias helytállásáért.49.jpg

A borulás.

A borulás.

 

A Szent István legénysége végig kitartott a süllyedő hajón, annak ellenére, hogy ők is tudták, ottlétüknek már semmi értelme. Alig két tucat tengerész hagyta csak el idő előtt a csatahajót, ők a torpedók robbanásakor ugrottak ijedtükben a tengerbe, illetve néhányukat a robbanások által felvert, és a hajóra visszahulló vízoszlopok sodorták le a csatahajóról. A hajót engedély nélkül elhagyók ellen később hadbírósági eljárás indult, hogy milyen eredménnyel, arról nem lehet tudni. A végig kitartók azonban később biztosan irigyelték azokat a szerencséseket, akiket letartóztattak, és az egyik torpedónaszáddal rögtön visszaszállítottak Polába. A túlélők többsége a Tegetthoff-ra került, ahol azonban csak a tisztek és a sebesültek maradhattak, a legénységi állományúak nagyobb részét három torpedónaszáddal Sebenicóba küldték. A döntés értelme nem egészen világos, hiszen a hadműveletet még aznap lefújták, és a Tegetthoff a többi túlélőt is minden probléma nélkül visszaszállíthatta volna Polába.

A mintegy ötszáz tengerész így viszont a Sebenico kikötőjében horgonyzó egyetlen nagyobb hajónak, a haditengerészet Pola nevű szénszállítójának a fedélzetére került, ahol tökéletesen megfeledkeztek róluk. A szenesgőzös semmilyen szempontból nem volt alkalmas ennyi ember elhelyezésére. A szerencsétlen matrózok a fedélzeten zsúfolódtak össze, élelem, ivóvíz, és ruházat nélkül, hiszen majdnem valamennyien alsóneműben, vagy meztelenül ugrottak a tengerbe, és így is vitték át őket a tehergőzösre. A matrózok egy teljes hétig étlen-szomjan vesztegeltek a Polán. Ez idő alatt egyszer kaptak élelmet. Két nappal megérkezésük után húskonzerveket osztottak szét köztük, melyekből átlag tíz deka jutott egy személyre. Ettől eltekintve a tengerészek végigkoplalták ezt a hét napot, sőt, szomjazták is, mivel vizet sem kaptak. A visszaemlékezések szerint az emberek a bőrükről, és a hajó fém alkatrészeiről nyalták le az esőt, és a reggeli párát. Öt nappal a megérkezésük után kaptak ruhát, és egy héttel a Szent István elsüllyesztése után küldték el végre értük a Helgoland cirkálót, melynek fedélzetén visszatértek Polába. Hét nap elteltével a cirkálón kaptak először rendes élelmet. A dőzsölés káposztalevesből és kenyérből állt.Erich Heyssler, és Andreas Scholtz tengerészkadét a Helgoland cirkáló parancsnoki hídján.

Erich Heyssler, és Andreas Scholtz tengerészkadét a Helgoland cirkáló parancsnoki hídján.

 

Ez alatt az egy hét alatt senki még csak feléje sem nézett a hajótörötteknek, és az sem jutott eszébe senkinek, hogy a már ekkor sem túl kicsi Sebenicóban esetleg a szárazföldön is el lehetne szállásolni őket. Úgy tűnik, a Pola tisztjei közül se törődött senki egy fikarcnyit se a hajójukra szállított szerencsétlenekkel, és kísérletet sem tettek rá, hogy a partról valami élelmet szerezzenek nekik. Egyetlen tiszt látogatta csak meg a Polán a hajótörötteket, a Szent István közutálatnak örvendő tábori papja, de ő is csak azért, hogy megkeresse azt a tengerészt, aki a hajó elsüllyedésekor belerúgott és felpofozta. (Egyébként nem találta meg.) A kis közjáték azt hiszem jól szemlélteti a dicsőséges K. und K. Haditengerészet 1918-as állapotát.

A Szent István elsüllyedése után a biztosító egységek viszonylag gyorsan befejezték a mentést, melyet közben újabb tengeralattjáró riadó szakított meg, és hét óra után néhány perccel valamennyi megmaradt hajó tovább indult Tajer felé, hogy parancs esetén a Szent István nélkül is tovább folytassák az akciót. Utóbb többen kritizálták Pergler von Perglas kapitányt, hogy nem hagyott hátra legalább egy torpedónaszádot, hogy tovább kutasson a hajótöröttek után, elvégre lehettek távolabbra sodródott tengerészek is, akiket a kapkodásban nem vettek észre. Talán tényleg voltak is ilyenek, a mendemondák legalábbis arról szólnak, hogy a Szent István egyik tengerésze a kilenc mérföldre fekvő Premuda szigetére úszott ki. Ha netán voltak még mások is a vízben, akik nem úsztak olyan jól, mint az említett tengerész, a többi hajó távozásával ők halálra voltak ítélve.Heinrich Simon Wenzel Pergler von Perglas, a Tegetthoff parancsoka.

Heinrich Simon Wenzel Pergler von Perglas, a Tegetthoff parancsoka.

 

A Tegetthoff és a kísérőhajók nem sokkal 11 óra előtt vetettek horgonyt Tajer kikötőjében. Mivel még mindig nem lehetett tudni, folytatódik e a hadművelet, a hajók szenet és olajat vételeztek, a Szent István túlélőit pedig a Tajerben a kötelékhez csatlakozott három Kaiman osztályú torpedónaszáddal a közeli Sebenicóba küldték. A naszádok két fordulóval az összes tengerészt Sebenicóba vitték volna, ám mire visszatértek a második turnusért, már megérkezett a hír a hadművelet félbeszakításáról, így a Szent István Tegetthoff-on maradt tengerészei – többségükben a sebesültek és a tisztek – a csatahajóval együtt tértek vissza Polába. (Arra senki nem gondolt, hogy a Sebenicóba küldött tengerészekért visszaküldje a torpedónaszádokat.) A többéves tétlenséget megelégelt tengerésztisztek egyébként már annyira vágytak valami akcióra, hogy a Szent István tisztjei közül sokan kérték, hogy a hajókon maradhassanak, és részt vehessenek a hadműveletben. Miután azonban az akciót végleg lefújták, a kötelék este kilenckor visszaindult Polába.

A hazafelé vezető út eseménytelenül telt, csupán a már napközben feltámadó sirokkó okozta erős hullámzás, és a rossz látási viszonyok okoztak kisebb navigációs nehézségeket. A kötelék reggel háromnegyed ötkor érkezett meg a polai kikötőbe. (Az időjárási viszonyok romlása egyébként ismét egy olyan tényező volt, amivel a haditerv nem számolt. A viharos szél által okozott hullámzás a tengerzárat és az otrantói repülőteret támadó kis hajók tevékenységét legalábbis nagyon megnehezítette volna, a rossz látási viszonyok pedig nagymértékben csökkentették volna az ellenséges hajók észlelésének és csapdába ejtésének esélyeit.)A slanói öböl néhány nappal ezelőtt, amikor véletlenül arra jártam.

A slanói öböl, néhány nappal ezelőtt, amikor véletlenül arra jártam.

 

Mindeközben a Viribus Unitis vezette első csatahajóraj egy újabb eseménytelen éjszakai út után tizedikén hajnalban horgonyt vetett a jól védett slanói öbölben. A tervek szerint aznap este innen kellett volna elindulniuk a tervezett bevetésre. Nem lehet tudni, Horthy pontosan mikor értesült a Szent István elvesztéséről. Egyes visszaemlékezések szerint már pihenni tért a kabinjába, amikor az ügyeletes tiszt felzörgette a hírrel. Ezek szerint a jelentés már a Slanóba való befutást követően, talán valamikor öt óra felé érkezhetett meg a Viribus Unitis-ra. Bár ekkor természetesen még csak a Szent István megtorpedózásáról lehetett tudni, hiszen a csatahajó csak jó egy órával később süllyedt el, az így is nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalkozás lelepleződött, és az ellenség tudomást szerzett az osztrák–magyar flotta felvonulásáról.

Horthy nem döntött azonnal, visszavonult kabinjába, és sokáig vívódott rajta, mit tegyen. Most bosszulta meg magát a haditerv rugalmatlansága, az hogy semmilyen alternatívával nem számolt váratlan helyzetek esetére. Nem voltak másodlagos célpontok sem kijelölve – például közeli olasz kikötők, Bari vagy Ancona –, melyekre most át lehetett volna váltani. Horthy sokáig vívódott, és láthatóan nagyon nehezen szánta el magát a hadművelet lefújására. A döntő tényező végül a cattarói támaszpont parancsnokának, Erich Heyssler-nek a kora reggeli órákban beérkező jelentése volt, melyben Heyssler arról számolt be, a reggeli ködben nyugat felől állandóan erős motorberregést lehet hallani, ami szerinte arra utal, hogy nagyszámú olasz MAS naszád és tengeralattjáró áll lesben az öböl bejárata előtt. E jelentés vételét követően döntött Horthy a hadművelet lefújásáról, és valamennyi hajónak elrendelte a visszatérést a polai támaszpontra. A hazafelé vezető út a visszaemlékezések szerint olyan volt, mint egy gyászmenet. Bizonyos szempontból tényleg az is volt, az osztrák–magyar haditengerészet temetési menete.

 

(Folyt. köv.)

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr4717853239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2022.06.10. 10:40:57

Köszönjük szépen, megint nagyon jó volt.

hel45 2022.06.10. 10:58:49

Köszönjük! Azért amikor azt olvasom, hogy nem voltak másodlagos célpontok, akkor nem tudom nem a fejemet fogni. Hogy lehet egy ilyen kaszinós mindent-vagy-semmit szemlélettel haditervet készíteni?

bz249 2022.06.10. 11:15:43

Ennyire semmi volt a korabeli torpedok hatasos tavolsaga? Mert azert egy ilyen formacio az ellenseg felderitesere nem igazan tunik hatekonynak (sot a csatahajorol valoszinuleg messzebbre lehetett ellatni, mint a rombolokrol/naszadokrol... plane mondjuk ha a nyuves tenger meg hullamzik is).

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.06.10. 14:46:48

@bz249: Nem mindegy, hogy miből jelentik ki a hatásos lőtávolságot?
Mert mindig mosolygok azon, hogy léteztek olyan torpedók, amik 5-10 km-et is képesek voltak menni.
Ok, és mire volt jó? 2000 méter felett vaktában lövöldöztek, gyakorlatilag semmi esély nem volt találatra egy nem manőverező cél ellen is.

Nézd meg, hogy Biscmark és az Sch. ellen hány torpedó találat és milyen távolságból...

bz249 2022.06.10. 15:23:19

@molnibalage: ok de itt a kiserohajok lenyegeben a csatahajo mellett vannak... szoval elsore nem latom, hogy mikent tudnanak barmit is eszlelni/felderiteni. Viszont valamiert megis igy haladtak tehat okos otletnek gondoltak, hogy az osszes kiserohajo egy kupacban legyen.

savanyújóska 2022.06.10. 16:05:39

@bz249: 1-2 km feletti távolságról még a második világháborúban se nagyon volt érdemes torpedót indítani. Ezek még nem önvezérlésű torpedók voltak, csak mentek előre a beállított irányba, s ha nagy távolságról indították, könnyen ki lehetett kerülni őket. Nagyobb távolságon célozni se lehetett velük pontosan, a célpont sebességét és irányát sem lehetett teljesen pontosan megbecsülni, és ha mégis, már a hullámzás, vagy a kormány kis kilengése is eltéríthette őket annyira, hogy ne találjanak célba.
A makettek nem méretarányosan vannak elrendezve, csak a kötelék hajóinak az elhelyezkedését mutatják. A Szent István és a 76T között 800 méter volt a távolság. Mivel több hajó nem volt, egy második, nagyobb távolságban elhelyezkedő védőgyűrűt nem tudtak kialakítani. Értelme se sok lett volna, az olasz naszádokat egészen közelről se vették észre.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.06.10. 16:06:19

@bz249: Hát ezt én sem értettem.
De engem önmagában mindig is elképesztett, hogy akkoriban a műszaki haladás ilyen gépek megalkotását tette lehetvőé...

... és a papíron képzett emberek egy "mi lenne ha" forgatókövet és "paramétervizsgálatara" sem voltak képesek mentálisan.

Oktán Pista 2022.06.10. 16:19:06

Köszönjük a folytatást, ismét érdekes és alapos munka.

A flotta tétlensége újra és újra világosan megmutatkozik a tisztek gyakorlatlan, hiányos reakcióin váratlan, a tervtől eltérő helyzetekben.
Tapasztalatot gyűjteni a kikötőben állva nem lehet. Harctérit legalábbis; a másféle tapasztalatok gyűjtése pedig aligha ennek a blognak a tárgya.

bz249 2022.06.10. 18:04:42

@savanyújóska: tenyleg az elozo posztban ott van a 800 meter... de amugy tegyuk fel eszlelik* az ellent, akkor mit csinaltak volna? Mi volt a bevett harceljaras?

*meg mikent segit ebben az ezen a 300 tonnas lelekveszton hanykolodo 39 ember?

gigabursch 2022.06.10. 18:35:14

Engem megdöbbent a válaszfalak és a lötyögő víz kilengéséből fakadó kezelhetetlen súlypont kimozdulás ismeretének hiánya.

Galaric 2022.06.11. 07:50:59

Szerintem is a legnagyobb baj a tespedtség volt.
A becsvágyó, tenniakarő tisztek nem véletlenül próbáltak átkerülni a tengeralatjárókra és a rombolókra. Akciót csak ott láthattak...

Pájer Csaba 2022.06.11. 13:25:18

Az Index legfrissebb (tegnapi) cikke a témában: index.hu/belfold/2022/06/10/nagyobb-teret-szannak-a-magyar-haditengereszetnek-a-tortenelemoktatasban/

Érdemes összevetni a cikk egyes állításait az elsüllyedés körülményeit illetően Zoli írásával.

Bulba 2022.06.12. 20:46:46

Ismét egy remek cikk. Annyit fűznék csupán hozzá (bár nem túl lényeges információ), hgy a MAS 15 a II. Viktor Emanuel Emlékmű (Vittorio Emanuel II.) alsó szinjén van kiállítva. Volt szerencsém megnézni.

Digitális Dzsihád 2022.06.13. 10:21:10

@Pájer Csaba: Én nem a két anyag technikai részleteit hasonlítanám össze, hanem elvi szinten vizsgálnám az indexes cikkben felvetett dolgot. Szakmailag nagyon részletesnek találom a htenger.blog post-sorozatát. Ha tényleg ennyire szerencsétlen volt a K. und K. flotta, hogy egy nyomorult támadó akcióra telt az egész világháború alatt, az is félbeszakad, semmi alternatív célpont, ostoba döntések sorozata, akkor könyörgöm, MIRE FEL akarnak ennek a kutyaütő bandának nagyobb teret az oktatásban?!? Értem én, hogy azok az emberek is a mi kutyánk kölkei voltak, de nehogy már ezeknek legyen kultusza! Szerintem bőven elég annyit megemlíteni, hogy amikor még volt kijáratunk a tengerre, akkor volt haditengerészetünk is, ahol szolgálhattak derék magyar legények, akik rendületlenül álltak a hajók korlátjánál, tekintetük a távolba meredve fürkészte a víztükröt, ellenséges tengeralattjárók periszkópjait fürkészve, miközben kíméletlenül pödört bajszukat lobogtatta a bóra. Pont. Egy cikk, egy post bőven lefedi a történelmi tényeket, az eseményeket, de az sem több pár oldalánál egy törikönyvben. Már a Honvéd Folyami Flottilla is megszűnt önálló fegyvernemnek lenni. Esetleg építsék újra a haditengerészeti emlékművet a budai rakparton, ha nagyon hiányzik nekik valami.

bz249 2022.06.13. 10:42:53

@Digitális Dzsihád: Ancona bombazasa azert azt mutatja, hogy amikor akartak akkor akar eredmenyes beavatkozasra is kepesek voltak. Csakhat ez 1 hatekony akcio volt 4 ev alatt.

Cymantrene 2022.06.13. 15:43:19

@Digitális Dzsihád: az nem rossz, ha erről is hallanak egy keveset. Attól egy kicsit tartok, hogy esetleg Horthy Miklós fényezésére hegyezik ki. Az nem baj, ha szó esik arról, hogy valami teljesítményt már a kormányzósága előtt is föl tudott mutatni, csak aztán ne essünk túlzásokba.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2022.06.13. 16:56:25

Fogalmazzunk úgy, hogy nagyon nincs ínyemre az félturbómagyar restauráció, amit próbálnak eladni, miközben a NER mint valami arrogáns új nemesség tetszeleg. Nagyon nem jó ez az irány.

savanyújóska 2022.06.14. 06:32:14

@bz249: "Mi volt a bevett harceljaras?"

Gondolom a csatahajók elfordulnak, a torpedónaszádok pedig tüzet nyitnak és üldözőbe veszik a MASokat, hogy elsüllyesszék, vagy legalábbis elkergessék őket.

@Cymantrene: "esetleg Horthy Miklós fényezésére hegyezik ki"

Gondolt másra bárki is?

bz249 2022.06.14. 08:29:09

@savanyújóska: tehat, ha a ravasz ellenseg ketfele valt volna (nyilvan ezt az adott komenikacios szinvonalon mar elorw ki kellett volna dolgozniuk es begyakorolni) akkor a kiseret ellenere ramehett volna a puci csatahajokra.

Raadasul tuzeroben azert a (6x2+1)x66 mm + 7x47 mm algyu nem is annyira sokat tett hozza a ket dreadnought sajat feloldali 2x6x70 mm-hez (a 150 milisek gondolom nem jatszanak)

apro_marosan_petergabor 2022.06.21. 11:38:21

Érdekes volt a részletes leírás/elemzés.
Ezek alapján a torpedó találathoz több ok vezetett:
- hibás volt a kíséret rendszere:
- alacsony számú kísérő hadihajó
- túl közel voltak a védett csatahajóhoz (torpedó hatótávra előnyőseb lett volna)
- rosszul volt megszervezve a megfigyelés menetben
- felesleges, illetve rossz volt a kommunikációs tilalom megoldása a hajók között (ez sosem vezet jóra, lásd II. VH Midway szigeti csata...)
Az alábbi állítást - ...akkor sem lett volna képes... - vitatom:
"Ha a 76T rakétákat lő fel, a Szent Istvánról ezt rögtön észreveszik, rögtön rájönnek, miről van szó, és rögtön a megfelelő irányba fordítják el a kormányt, a hajó ennyi idő alatt akkor sem lett volna képes számottevő mértékben elfordulni."
30 másodperc alatt (a korábban jó manőverezőképességünek nyilvánított) csatahajó BIZTOSAN komoly elfordulást bírt volna végrehajtani - akár el is kerülhette volna torpedókat, ha idejében figyelmeztetik.
Érdemes megnézni a II. VH felvételeket hogyan manővereznek a hadihajók a légitámadások alatt (a légi bombák sokkal gyorsabbak, min a torpedók, sikeresen (még a repülőgép hordozók is... - szinte kígyó mozgással)
süti beállítások módosítása