Hét tenger

A törekvés nem nyugszik - Az Ark Royal története 06.

2021. május 06. 08:56 - savanyújóska

Nagy győzelmek, és a váratlan vég

Néhány héttel a Genova elleni támadást követően az Ark Royal ismét elhagyta a mediterrán térséget, és visszatért az Atlanti-óceánra. Előző hónapban ugyanis a németek két csatacirkálója kitört az óceánra, hogy ott az angol kereskedelmi hajózást támadják. A Force H március nyolcadikán azzal az utasítással futott ki Gibraltárból, hogy a Kanári-szigetek környékén cirkálva biztosítsa a Gibraltár és Freetown közti útvonalat, és adjon védelmet az ott haladó konvojoknak. Március 17-én a köteléket északabbra vezényelték, hogy a Vizcayai-öböl előtt kutassanak a várhatóan Brest felé tartó német hajók után.

Március huszadikán az Ark Royal felderítőgépei észrevettek három, a németek által elfogott tartályhajót, melyek a zsákmánylegénység irányításával Brest felé tartottak. A feltartóztatásukra kiküldött rombolók a Polykarpot visszafoglalták, míg a két másik tanker, a Bianca és a San Casimiro legénysége az angol hajók megjelenésekor csónakba szállt, és elsüllyesztette a hajókat.

Még aznap este az egyik Fulmar észlelte a két német csatacirkálót is, a Finisterre-foktól 600 mérföldre északnyugatra. A németek is észrevették az angol gépet, és északra fordultak, hogy kitérjenek a britek elől. A Fulmar rádiója azonban meghibásodott, így pilótája csak az Ark Royalra visszatérve tudta jelenteni a Gneisenau és a Scharnhorst felbukkanását. Bár az Ark Royal és a két német hajó között csak 160 mérföld volt a távolság, a leszálló éjszaka miatt aznap már nem volt lehetőség támadást indítani, másnap reggelre pedig nyomát vesztették az ellenségnek. A két csatacirkálót csak másnap délután találta meg újra az angol parti őrség egyik repülőgépe, azok azonban addigra már kívül voltak az Ark Royal repülőgépeinek hatótávolságán, viszont már belül a bresti légierő gépeinek hatósugarán, így az út további részét már a Luftwaffe védelme alatt tették meg.90.jpg

Az Ark Royalon közben baleset történt, a katapult hibája miatt az egyik őrjáratra induló Swordfish indításkor nem gyorsult fel eléggé, és a hajó orra előtt a vízbe zuhant. Legénysége életét vesztette. Az anyahajó már nem tudta kikerülni a gépet, átment rajta, és a közben a Swordfish vízibombája a hajó alatt felrobbant. Az anyahajó fenéklemezei kisebb károkat szenvedtek.

Az Ark Royal 24-én ért vissza Gibraltárba, ahonnan a következő napon már ki is futott újra, hogy a Vizcayai-öbölben járőrözzenek, tartva attól, hogy a német csatacirkálók elhagyják Brestet, és ismét kijutnak az óceánra. Miután a felderítés megerősítette, hogy a német hajók közeli kifutása nem várható, a kötelék március 31-én visszatért Gibraltárba, ahonnan két nap múlva, április másodikán futottak ki újra.

A Force H-nak ezúttal az erősen szorongatott, az olasz és a német légierő által folyamatosan támadt Málta szigetére kellett erősítést eljuttatnia. Az anyahajó fedélzetén 12 Hurricane vadászgép utazott, melyeket a Bon-fokot elérve harmadikán indítottak a sziget felé. Az Ark Royal gépei ezen az úton találkoztak először a mediterrán térségben német bombázókkal, harmadikán egy felderítésen levő He-111-et észleltek, harcba azonban nem keveredtek vele.

Egy újabb atlanti járőrözés után, 27-én egy második szállítmányt juttattak el Máltára, ezúttal húsz Hurricane, és három Fulmar vadászgépet. (Utóbbiakat éjszakai vadászként használták.)

Az Ark Royal rendkívül intenzív használata nemcsak a hajó gépeit viselte meg, hanem a fedélzetén szolgálókat is, elsősorban a hajót tisztjeit, és a pilótákat. Április végén az anyahajó parancsnoka, Cedric Holland kapitány, maga kérte leváltását, megrendült egészségére, és idegkimerültségre való hivatkozással. Helyére a hónap végén Loben Edward Harold Maund sorhajókapitány került. Ugyanekkor az anyahajó utolsó Skua gépeit is lecserélték Fulmarokra, melyekből nyár közepére 24 szolgált az Ark Royal fedélzetén. Ekkoriban az összes angol anyahajó közül az Ark Royal rendelkezett a legerősebb repülőcsoporttal. (Mely teljesen még ekkor sem volt feltöltve.)

Május hatodikán az Ark Royal már Maund kapitány parancsnoksága alatt futott ki újabb útjára, melyen a nehéz helyzetben levő egyiptomi frontra szánt utánpótlást szállító hajókat kísérték el Máltáig, ahonnan Cunningham alexandriai köteléke vette át a konvoj kíséretét. Az egyebek közt 295 harckocsit, és 53 vadászgépet szállító öt nagy teherhajó igen erős fedezetet kapott, a Force H hajóin kívül a kötelékkel tartott a Queen Elizabeth csatahajó, és a Naiad cirkáló, melyek egészen Alexandriáig kísérték a teherhajókat, és ott csatlakoztak Cunnungham kötelékéhez. (A Queen Elizabeth a sérült Warspite-ot váltotta.)Loben Maund, az Ark Royal parancsnoka – balról –, és Somerville tengernagy az anyahajó fedélzetén.

Loben Maund, az Ark Royal parancsnoka – balról –, és Somerville tengernagy az anyahajó fedélzetén.

 

A Gibraltárt elhagyó hajókat az olasz légifelderítés a rossz időjárás miatt csak május nyolcadikán délben vette észre, és két óra múlva a Sheffield radarja már jelezte is az első támadó olasz köteléket. Az Ark Royalon ekkor éppen csupán 12 Fulmar vadászgép volt, ezek vették fel a harcot a körülbelül ötven gépből álló, két hullámban támadó olasz kötelékekkel. Az SM.79 bombázókat a viszonylag lassú, gyenge fegyverzetű, de rendkívül mozgékony Fiat CR.42 vadászgépek kísérték. Az ódon külső – nem először – megtévesztette a brit vadászokat, akik közelharcba bocsátkoztak az elavultnak gondolt kétfedelűekkel, melyek alaposan megtépázták őket, és rögtön az első percekben lelőtték a Fulmar század parancsnokának, Rupert Tillardnak a gépét. (Tillard-al együtt elesett a navigátora is, Mark Somerville hadnagy, Somerville tengernagy unokaöccse.) Az erős légvédelmi tűz sok bombázót visszafordulásra késztetett, az elszántabb olasz pilóták azonban áttörték a védelmet, és indították torpedóikat az angol hajókra. Találatot azonban nem értek el, bár néhány torpedó alig kerülte el a Renown-t.

A konvoj nem sokkal sötétedés előtt ért be a szicíliai repülőtereken állomásozó német repülőgépek hatósugarába, melyek a kora esti órákban azonnal támadást is indítottak az angol hajók ellen. A Sheffield radarja ezúttal is idejében jelezte a közeledő támadókat, akiket az Ark Royal még üzemképes hét Fulmar vadászgépe fogadott. A brit pilóták sikerrel zavarták a támadó német gépeket, akik nem értek el egyetlen találatot sem. A Fulmarok egy Stukát lelőttek, több másik gépet megrongáltak. Az olasz bombázók még másnap is támadták a visszafelé tartó Ark Royalt, de ezúttal is eredmény nélkül. (Az olasz flotta még nem tért magához a néhány héttel korábbi matapani katasztrófa sokkjából, és kísérletet sem tett a konvoj feltartóztatására.)

A Force H az éjszaka alatt visszafordult Gibraltár felé, s a konvoj védelmét az út további részén az alexandriai flotta vette át. A hajók végül sikeresen elérték Alexandriát, az öt teherhajóból csak egy, az aknára futott az Empire Song süllyedt el, egy másik pedig megsérült. Az olasz és a német légierő figyelmét főleg a hadihajók kötötték le, s nagyrészt ezeket támadták, nem a teherhajókat. A szicíliai német repülőalakulat nagyobbik részét ráadásul nem sokkal korábban átvezényelték a görög frontra, így azok csak kisebb erőket tudtak bevetni. Az angolok ettől függetlenül jogosan értékelték nagy sikerként a hadműveletet.

 92.jpg

Május 19-én az Ark Royal és a Furious ismét Hurricane vadászgépeket szállított Máltára, a sziget légvédelmének megerősítésére. Az út eseménytelenül zajlott, a hajókat nem érte támadás. A Force H 22-én ért vissza Gibraltárba.

Két nappal később az Ark Royal már ismét a tengeren volt, és újra az Atlanti-óceánon, ahol ezúttal is német hadihajók felkutatása volt a feladata. Most a Bismarck és a Prinz Eugen tört ki az óceánra, hogy az Anglia számára létfontosságú tengeri kereskedelmet zavarja. A német flotta zászlóshajójának belépője nagyon látványosra sikerült, egy alig húszperces összecsapásban a tenger fenekére küldte a Royal Navy legnagyobb hajóját, a Hood csatacirkálót, és súlyosan megrongálta, s visszavonulásra kényszerítette a britek legújabb csatahajóját, a Prince of Wales-t. A sértett büszkeség ezúttal is megtorlást kívánt, az angolok gyakorlatilag minden bevethető hajójukat mozgósították a Bismarck ellen, mely az ütközetet követő napon lerázta üldözőit, és eltűnt az óceánon. Az angolok feltételezték, hogy a Bismarck, mely maga is sérüléseket szenvedett, nem fog hónapokig portyázni az óceánon, hanem a francia kikötőket igyekszik majd elérni, hogy mielőbb biztonságba kerüljön. A Force H hajóit ezért a Vizcayai-öböl északi részére vezényelték, ahol az Ark Royal repülőgépei jól szemmel tudták tartani a francia partok felé vezető útvonalakat.

Az ellenfelüket már jól ismerő angolok feltételezései helytállóknak bizonyultak. A német tengernagynak valóban nem volt jobb ötlete, minthogy az üldöző hajókat lerázva azonnal és nyílegyenesen a legközelebbi francia kikötők felé forduljon. Május 26-án az angol parti őrség egyik amerikai személyzettel repülő hidroplánja észre is vette a németeket, akik ekkor alig 100 mérföldre voltak a gibraltári köteléktől, mely kiváló helyzetben volt ahhoz, hogy átvegye a német hajó követését, és megpróbálja azt lelassítani, hogy az üldöző csatahajók utolérjék. A Sheffield levált a kötelékről, és előrement, hogy kövesse a Bismarckot, és folyamatosan jelentse annak helyzetét. (A hat kísérő rombolót a viharos idő miatt Somerville előző nap visszaküldte Gibraltárba.) A Renown és az Ark Royal közben elhaladt a német U–556 mellett, anélkül hogy észrevették volna a tengeralattjárót. A németek kiváló kilövési helyzetbe kerültek, az előző napok során azonban már elhasználták az összes torpedójukat, így csak nézhették, ahogy a két angol hajó elhalad előttük.

Az Ark Royal torpedóvető gépeit közben előkészítették az indításra. A művelet nem volt egyszerű, az erős hullámzásban az anyahajó hosszanti kilengése több mint 18 méter volt, vagyis a hajó orra a hullámvölgy és a hullámhegy között ennyit emelkedett és süllyedt. A felszállás ilyen körülmények között valóságos cirkuszi mutatvány volt, de az angol pilóták sikerrel teljesítették a feladatot, és nem sokkal három óra előtt mind a 15 Swordfish a levegőbe emelkedett. Alig negyvenpercnyi repülés után máris észrevettek egy nagy hadihajót közvetlenül előttük, közelebb, mint ahol a Bismarckot várták, de mivel úgy tudták, más hajó nincs előttük, azonnal támadást indítottak.A legnagyobb trófea.

A legnagyobb trófea.

 

A hajó valójában a Sheffield volt, melynek kiküldéséről Somerville elfelejtette tájékoztatni az Ark Royalt. Az utolsóként támadó gépek pilótáinak sikerült azonosítani a hajót, de 12 Swordfish ledobta a torpedóit. A cirkálónak szerencsére mindet sikerült kikerülnie. A gépek már csak a visszafelé vezető úton kapták meg a figyelmeztetést a Sheffield jelenlétéről.

A támadásnak annyi haszna volt, hogy felfigyeltek a mágneses gyújtóval szerelt torpedók megbízhatatlanságára. Legalább két torpedó rögtön a vizet érést követően, néhány másik pedig rövid út megtétele után magától felrobbant, így a második hullám gépeit már a kevésbé érzékeny érintőgyújtós torpedókkal szerelték fel, és a torpedók futási mélységét is tízről hét méterre csökkentették.

A második támadó hullám nem sokkal este hét után szállt fel az anyahajóról. A pocsék időben a látási viszonyok nagyon rosszak voltak, és mire a gépek elérték a Bismarckot, a kötelék szétszóródott, a 15 Swordfish rendezetlenül, egyenként, vagy kisebb csoportban támadta a német hajót. Ez tulajdonképpen még előnyére is vált a támadóknak, az összevissza, minden irányból támadó gépek torpedói elől a németek nem tudtak kitérni. Az első találat bal oldalon, középen érte a német csatahajót, de a torpedó a beállított hét méteres mélység helyett közvetlenül a vízszint alatt futott, a Bismarck páncélövét találta el, s szinte semmilyen kárt nem okozott a német hajóban. Az utolsóként, hátulról támadó Swordfish gépekről ledobott egyik torpedó azonban eltalálta a hajó tatját, és tönkretette a kormányszerkezetet. (Vagy valamelyik kormánylapát görbült el, és szorult be, nem tudni biztosan.) A találat éppen fordulás közben érte a Bismarckot, melynek kormánya az utolsóként beállított bal 15 fokos állásban ragadt, s a hajó irányíthatatlanná vált. Az angolok a támadás során egy Swordfisht sem vesztettek, bár a visszatérő gépek közül három leszállás közben összetört, ötöt pedig a német légvédelem rongált meg.

Az éjszaka során a közben beérkező angol rombolók tartották fent a harcérintkezést a Bismarckkal, melyet másnap reggel az angol csatahajók süllyesztettek el. (Vagy saját legénysége, de a végeredmény szempontjából ez mindegy.) Az Ark Royal és a Renown közben a háttérben várakozott, készen az újabb beavatkozásra. Fél tízkor az Ark Royal ismét indított 12 torpedóvető gépet, de a tüzérségi összecsapás ekkor még javában tartott, így a Swordfishek visszatértek az anyahajóra. A Force H május 29-én visszatért Gibraltárba.Az Ark Royal legénysége.

Az Ark Royal legénysége.

 

Míg az Atlanti-óceánon biztatóan alakult a helyzet a britek számára, s a Bismarck elsüllyesztése után az óceánon többet nem kellett a nagy német hadihajóktól tartaniuk, addig a Földközi-tengeren 1941 őszére az összeomlás szélére került a brit tengeri uralom. Ez persze nem az olaszoknak volt köszönhető, hanem az egyre erősebb német jelenlétnek. A Luftwaffe után a Wehrmacht is megjelent a térségben, napok alatt lerohanta a Balkán államait, és Líbiában az egyiptomi határig vetette vissza a brit erőket. Málta helyzete is egyre aggasztóbb lett, a folyamatos támadások alatt álló helyőrség ismét jelentős megerősítésre szorult. A görög szigetek körüli harcokban felmorzsolódott alexandriai flotta azonban nem volt képes áttörni a német–olasz blokádot, a sziget ellátását csak nyugat felől, a Force H hajóinak fedezetével lehetett megoldani.

Az angolok helyzetét megkönnyítette, hogy az addig olasz területen állomásozó német repülőalakulatok zömét Görögországba vezényelték át, így a nyugati medencében tevékenykedő hajók kisebb ellenállással találkoztak. Június elején az Ark Royal és a Furious ismét Hurricane vadászgépeket juttatott el a szigetre, illetve a Gibraltárból Máltára áttelepülő Blenheim bombázók útját biztosították. A kötelék hetedikén reggel tért vissza Gibraltárba, majd még aznap este ismét kifutott, ezúttal nyugat felé, ám nem bevetésre. A hajókat biztonsági okokból küldték ki a tengerre, tartva attól, hogy az ezen a napon megkezdődő szíriai invázió megtorlásaként a franciák ismét bombázni fogják Gibraltárt, mint a Mers el Kebir elleni támadás után. Szíria francia gyarmat volt, és az angolok tartottak attól – persze alaptalanul –, hogy a németek és az olaszok ráveszik a franciákat, csapataik használhassák az itteni kikötőket és repülőtereket, hogy innen is támadni tudják az angolok egyiptomi állásait. (Az angolok természetesen egy cseppet sem zavartatták magukat attól, hogy a dakari fiaskó után ígéretet tettek Vichynek, a továbbiakban nem fogják támadni a francia kézen levő területeket.) Miután a francia válaszcsapás ezúttal elmaradt, a hajók négy nap múlva visszatértek a kikötőbe.

A kötelékkel együtt futott be Gibraltárba az Angliából érkező Victorious anyahajó is, mely Máltának szánt Hurricane gépeket szállított. Gibraltárban a rendelkezésre álló repülőszázadokat elosztották a két hajó között, a kezdettől fogva az Ark Royalon szolgáló, veterán 820-as századot átvezényelték a Victoriousra, az Ark Royal viszont megkapta a 825-ös századot, melynek Swordfish gépei már radarral is fel voltak szerelve. A két anyahajó június 13-án futott ki Málta felé, a Renown, és hat romboló kíséretében. Következő napon, az indítási távolságot elérve, az anyahajókról összesen 47 Hurricane szállt fel, melyek közül 43 sikeresen le is szállt Málta repülőterein. (A maradék négy gép eltévedt, három a tengerbe zuhant, a negyedik pedig egy tunéziai repülőtéren szállt le.) A Force H 15-én visszatért Gibraltárba.95.jpg

A pihenő persze most sem tartott sokáig, néhány nappal később a Force H, ezúttal már az Angliába visszarendelt Victorious nélkül, ismét kifutott, és miután az ellenség megtévesztése végett tett egy kitérőt nyugat felé, visszatért a Földközi-tengerre, és ismét vadászgépeket szállított Máltára. Ezúttal olyan sokat, hogy kétszer kellett fordulniuk, az első körben 22 Hurricane-t indítottak Máltára, majd visszatértek Gibraltárba, felvették a következő szállítmányt, és indultak is vissza Málta felé. A második úton, június harmincadikán, az Ark Royalról 26, a Furiousról 16 vadászgépet indítottak volna Málta felé, ám a Furiousról tizedikként felszállni készülő Hurricane szárnyvége beleakadt a híd oldalába. A gép megpördült, és a felszállásra váró repülők közé vágódva kigyulladt. A hajón nagy tűz tört ki, melyben 14 ember vesztette életét. Az utolsó hat Hurricane-t így már nem indították, ezek a sérült anyahajóval visszatértek Gibraltárba. Az Ark Royalról probléma nélkül felszállt mind a 26 vadászgép.

Málta légierejét sikerült megnyugtatóan megerősíteni, júniusban összesen 135 repülőgépet juttattak el a szigetre. Az olasz flotta és légierő jóformán még megzavarni sem próbálta a műveletet. A lőszer, üzemanyag, és élelmiszer utánpótlást azonban nem lehetett légiúton eljuttatni a szigetre, csak teherhajókkal, vagyis szükségessé vált újabb konvojok indítása. Ezek közül az elsőt július 21-én indították Málta felé. A hét nagy teherhajó az ötvenezer tonnányi rakomány mellett ötezer katonát is szállított, a máltai helyőrség megerősítésére. A konvoj útját a Renown és az Ark Royal mellett a csatacirkáló leváltására újonnan érkezett Nelson csatahajó, valamint négy cirkáló és 16 romboló biztosította.

A Substance hadművelet nem indult biztatóan, az egyik csapatszállító rögtön a kifutást követően zátonyra futott, és hátra kellett hagyni. Másnap olasz tengeralattjárók indítottak támadást a konvoj ellen, és bár eredményt szokás szerint ezúttal sem értek el, jelentették a konvoj felbukkanását az olasz főparancsnokságnak. Az olaszok reakciója szerencsére nagyon lagymatag volt, szintén szokás szerint. Az olasz felszíni erők ezúttal sem mozdultak ki a kikötőből, csak a légierő támadta az angol hajókat.

Az első légitámadások 23-án reggel kezdődtek. Az olasz gépek több hullámban támadtak, és ezúttal nem is voltak eredménytelenek. Mialatt az Ark Royal vadászait a nagy magasságból támadó Cant Z.1007 bombázók magasra csalták, azalatt hét SM.84 torpedóvető gép közvetlenül a víz szintje felett repülve észrevétlenül, a radarok számára is láthatatlanul behatolt az angol kötelék hajói közé, és ledobta torpedóit. Az olaszok valamiért ezúttal sem a teherhajókat, hanem a hadihajókat támadták, s megtorpedózták a Manchester cirkálót, és a Fireless rombolót. A romboló elsüllyedt, a cirkáló pedig súlyosan megsérült, s az Avondale romboló kíséretében vissza kellett küldeni Gibraltárba. Az olasz bombázók fedélzeti lövészei is jól céloztak, három angol Fulmart lőttek le, és többet megrongáltak, bár közben maguk is három gépet vesztettek. A kora esti újabb támadásban a Firedrake romboló kapott súlyos bombatalálatot, s a hajót úgy kellett visszavontatni Gibraltárba.A Nelson csatahajó, egy háború előtti flottaszemlén.

A Nelson csatahajó, egy háború előtti flottaszemlén.

 

Az olaszok szerencsére csak kisebb erőkkel támadták a konvojt, és másnap már csak egy támadást indítottak, ami eredménytelen maradt. Az Ark Royal vadászai ezúttal négy olasz bombázót lőttek le, két Fulmar elvesztése árán. A konvoj teherhajói sértetlenül érték el Máltát, létfontosságú rakományukkal együtt. A Force H július 27-én ért vissza Gibraltárba.

Ahonnan négy nap múlva ismét kifutottak, újra Málta felé. Most az előző konvoj zátonyra futott hajóján szállított rakományt juttatták el a szigetre. Az út ezúttal eseménytelenül zajlott, a hajókat nem érte támadás. Visszafelé két romboló az Ark Royal repülőinek fedezetével ágyúzta a szardíniai Alghero repülőterét, a Hermione cirkáló pedig elsüllyesztett egy olasz tengeralattjárót. Az Ark Royal gépei később szintén bombázták Alghero repülőterét. A támadásból visszatérő Swordfishok egyikén valószínűleg műszaki hiba miatt rajta maradt egy 16 kilós, már élesített repeszbomba. Amikor a gép leszállt, a fékezőrendszer erős rántásának köszönhetően a bomba kioldódott, és a fedélzetnek csapódva felrobbant. A robbanás kisebb lyukat ütött a fedélzetbe, a repeszek pedig megölték a Swordfish megfigyelőjét, és négy tengerészt a fedélzeten állók közül. A többi gép csak azt követően tudott leszállni, hogy a fedélzeten ütött lyukat gyorsan befoltozták. Ez volt az egyetlen bombatalálat, ami pályafutása során az Ark Royalt érte. Az út végeztével Somerville tengernagy áthelyezte zászlóját a Nelson csatahajóra, mivel a Renown visszatért Angliába, nagyjavításra.

Augusztus végén a gibraltári kötelék ismét egy merész rajtaütést hajtott végre az északi olasz kikötők ellen. A Manxman aknarakót francia rombolónak álcázva augusztus 24-én 140 aknát telepítettek Livorno kikötője elé. Az akciót az Ark Royal fedezte, melynek repülői közben ismét támadták a szardíniai repülőtereket. Az olasz hírszerzés ezúttal idejében jelezte az angol hajók kifutását – bár azok úti célját nem ismerték –, és a haditengerészet főparancsnoksága közel fél év óta először ismét parancsot adott a flotta bevetésére. A Nápolyból és Messinából induló csatahajók és cirkálók már 23-án kifutottak, és többé-kevésbé találomra keresgélni kezdték az angol hajókat. A főparancsnokság azonban ezúttal is kézi vezérléssel, Rómából próbálta meg irányítani a hadműveletet. Az éppen aktuális felderítői jelentések alapján összevissza rángatták a flottát, hol ide, hol oda irányítva a hajókat, majd ezt megunva 25-én mindenkit visszarendeltek a kikötőbe. Másnap egy angol tengeralattjáró megtorpedózta a hazafelé tartó Bolzano nehézcirkálót, mely súlyos sérüléseket szenvedett, leszakadt mindkét hajócsavarja és a kormánylapátja, de a cirkálót végül sikerült bevontatni a legközelebbi kikötőbe.A posta szállítása.

A posta szállítása.

 

Szeptember elején az Ark Royal és a Furious ismét vadászgépeket juttatott el Máltára. A hajók kétszer is fordultak, és szinte semmilyen ellenállásba nem ütköztek. A nyugati medencében szinte békebeli állapotok uralkodtak, több teherhajó is eljutott Máltára önállóan hajózva, kíséret nélkül. Szeptember végén azonban ismét egy nagyobb szállítmányt kellett a szigetre eljuttatni, és a britek biztosak voltak benne, hogy a nagy konvoj magára fogja vonni az olaszok figyelmét, akik ismét megpróbálkoznak a flotta főerőinek bevetésével. A kilenc teherhajó védelmére ezért igen nagy erőket vontak össze Gibraltárban. A Nelson mellé megérkezett testvérhajója, a Rodney is, valamint a vadonatúj Prince of Wales csatahajó. A kötelékhez tartozott még az Ark Royalon kívül öt cirkáló, és 18 romboló. Szardínia és Szicília környékére tengeralattjárókat irányítottak, és Alexandriából kifutott a Mediterrán Flotta is, hogy elterelje az ellenség figyelmét a Gibraltárból induló hajókról. (Szeptember huszadikán három olasz Maiale, vagyis ember vezette torpedó támadást kísérelt meg a Gibraltárban horgonyzó Nelson ellen. A csatahajót azonban nem tudták megközelíteni, így végül három teherhajót aknáztak alá. Egyikük elsüllyedt, a másik kettő súlyosan megsérült.)

A Halberd hadművelet szeptember 24-én kezdődött. Ezen a napon indultak a Force H hajói, hogy tisztára söpörjék az utat a konvoj előtt. Maga a konvoj, a közvetlen fedezetet biztosító Rodney és Prince of Wales csatahajókkal, valamint egy cirkálóval és 12 rombolóval, másnap futott ki, és tett egy kitérőt a Baleári-szigetek felé, hogy megtévesszék az olaszokat.

Az olasz felderítés természetesen idejében felfigyelt a nagy készülődésre. Úgy gondolva, a britek ezúttal is az olasz kikötők elleni támadásra készülnek, 26-án Angelo Iachino tengernagy vezetésével ismét kiküldték a tengerre haditengerészetük főerőit, két csatahajóval, öt cirkálóval, és 13 rombolóval. A Szardínia és Észak-Afrika közti vizekre 16 tengeralattjárót küldtek ki járőrözni, és készültségbe helyezték a térségben állomásozó torpedónaszádokat is.

Az első légitámadások 27-én délután kezdődtek. Miután az angol köteléknek a védelmet kizárólag az Ark Royal vadászgépei biztosították, az anyahajó repülőcsoportját indulás előtt jelentősen megerősítették. A Swordfishek mellett a hajót 27 Fulmar vadászgéppel látták el, többel, mint korábban vagy későbben bármikor.111.jpg

A vadászok sikerrel verték vissza az olasz bombázók első támadását, egy olasz gépet ők lőttek le, kettőt a hajók légvédelme. A félórával később érkező második hullámból azonban három Fiat Br.20 bombázó áttörte a védelmet, és támadást indított a flotta zászlóshajója, a Nelson ellen. A légvédelem ugyan két gépet lelőtt, de az egyik torpedója eltalálta az angol csatahajó orrát. A Nelson súlyosan megsérült, de egy ideig még tudta tartani helyét a kötelékben. A harmadik támadó hullám pilótái nem törték magukat túlzottan, hogy elérjék az angol hajókat. A Fulmarok megjelenésére legtöbben visszafordultak, és csak három gép jutott el a konvoj közelébe, ahol viszont mindhármat lelőtte a hajók légvédelme, még mielőtt torpedóikat indítani tudták volna. (A buzgó légvédelmi tüzérek az olasz bombázókkal együtt két Fulmart is leszedtek.)

Somerville az utolsó légitámadás közben kapta meg a felderítőgépek jelentését a közeledő olasz hajókról. A Prince of Walest és a Rodneyt az Ark Royallal együtt Curtis altengernagy parancsnoksága alatt észak felé indította, hogy vegyék fel a harcot a közeledő olasz flottával, míg ő a sérült Nelsonnal a konvoj mellett maradt. Fél háromkor az olasz és az angol flottát már csak 50 mérföld választotta el egymástól, s a hajók egy órán belül lőtávolságon belül értek volna egymáshoz. Fél háromkor azonban Iachino visszafordította hajóit, és távolodni kezdett az angol köteléktől. Bár az olasz légierő egész nap követte, és támadta a konvojt, senki sem vette a fáradságot, hogy a haditengerészetet is tájékoztassa az ellenség pozíciójáról. Az olasz tengernagynak így nem voltak pontos információi az angolok holléte felől, az ígért légifedezetet szokás szerint ezúttal sem kapta meg, és mivel most is határozottan utasították, nem veheti fel a harcot túlerejű ellenséggel, két csatahajójával nem akarta vállalni az összecsapást a három angol csatahajóval szemben. (A légifedezetet biztosító vadászgépek végül délután négy óra előtt érkeztek meg az olasz flotta fölé. A hajók légvédelmi tüzérei, akik olasz vadászgépeket addig mutatóba se nagyon láttak, fel sem tételezték, hogy ezek a saját gépeik, tehát azonnal tüzet nyitottak rájuk, és le is lőtték az egyiket.)

Az angolok észlelték az ellenség visszavonulását, és az Ark Royalról 12 torpedóvetőt indítottak, hogy lelassítsák a menekülő ellenséget. Közben azonban az angol légifelderítés is szem elől tévesztette az olasz hajókat, és a Swordfishek végül nem találták meg az ellenséget. Öt óra után Somerville visszarendelte Curtis hajóit a konvojhoz.99.jpg

Időközben azonban Iachino, akinek továbbra sem voltak pontos információi az ellenséges flotta helyzetéről, értesült a Nelson megtorpedózásáról. Miután ezzel kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a tengernagy ismét megfordult hajóival, és az angol flotta feltételezett pozíciója felé indult, hogy megtámadja az ellenséget. Nem sokkal később viszont a római főparancsnokság fordította vissza ismét a hajókat, a kései időpont miatt attól tartva, a flotta éjszakai ütközetbe bonyolódik az angolokkal. A matapani csata óta az olaszok betegesen féltek az éjszakai harcnak még a gondolatától is, és főerőiket semmiképp nem akarták egy ilyen összecsapás kockázatának kitenni. Az éjszaka során aztán az olasz felderítés végképp szem elől tévesztette az angol hajókat, mire a parancsnokság másnap minden olasz hajót visszarendelt a kikötőkbe.

Az út utolsó szakaszát a konvoj a szokásos gyakorlatnak megfelelően már csak a cirkálók és a rombolók fedezete alatt tette meg, a flotta főerői a Bon-fok magasságában visszafordultak Gibraltár felé. Az egyre rosszabb állapotban levő, és az út végén már csak 12 csomós sebességre képes Nelson miatt a kötelék csak szeptember 30-án ért vissza Gibraltárba. Az olasz tengeralattjárók a visszafelé vezető úton háromszor is támadták az angol hajókat, de egyetlen találatot sem értek el, viszont egyiküket az angol rombolók elsüllyesztették.

A konvoj hajói közül az utolsó szakaszon az olasz repülőgépek és torpedónaszádok támadásai következtében egy teherhajó elsüllyedt, a többi azonban a rakományával együtt épségben befutott Máltára. A szigetről visszaindított, üres teherhajókból álló konvoj is nagyobb nehézség nélkül visszaért Gibraltárba. A hajókról partra tett 85 ezer tonna rakomány abban az évben már biztosította Málta ellátását. Az elsüllyedt teherhajón és a sérült Nelsonon kívül az angol erők összes vesztesége négy Fulmar volt. Az olaszok vesztesége a hadművelet során 21 repülőgép, egy tengeralattjáró, és egy torpedónaszád volt. (Az olasz pilóták egyébként szokásuk szerint ezúttal is lebombázott és megtorpedózott hadi és kereskedelmi hajók tucatjairól tettek jelentést, így a római főparancsnokság nagy győzelemről adott ki közleményt.)A Malaya csatahajó.

A Malaya csatahajó.

 

Az olaszok szerencsétlenkedése most már Rommel líbiai hadműveleteit is veszélyeztette. Az angol flotta és légierő szinte zavartalanul támadta az Afrikába ellátmányt szállító hajókat, súlyos veszteségeket okozva a német utánpótlásnak. Hogy megerősítsék a német jelenlétet a térségben, Hitler utasítására a német haditengerészet – Raeder és Dönitz tiltakozása ellenére – 50 tengeralattjárót küldött a Földközi-tengerre, hogy támogatást adjanak gyengélkedő olasz szövetségeseiknek. (A Gibraltári-szoros a Das Boot képsoraival ellentétben valójában nem jelentett komoly akadályt a német tengeralattjáróknak, sem az első, sem a második világháborúban. Az olaszoknak küldött 50 tengeralattjáróból az angolok csak egyet tudtak a szorosban elsüllyeszteni.)

Az Ark Royal az októbert nagyrészt az egyre rosszabb állapotban levő hajtóművek javításával töltötte. Az anyahajó csak a hónap közepén futott ki egy bevetésre, melynek során 13 Albacore és Swordfish gépet juttatott el Máltára. Az Ark Royal és az Argus anyahajók a Malaya csatahajó, a Hermione cirkáló, és hét romboló kíséretében 1941 november tizedikén futottak ki ismét Gibraltárból, hogy megint vadászgépeket szállítsanak Máltára. Az út eseménytelenül zajlott, a két anyahajó 37 vadászgépet indított Málta felé, majd visszafordultak Gibraltárba. Somerville a visszafelé vezető úton kapta meg az első figyelmeztetést, hogy német tengeralattjárók tűntek fel a spanyol partok közelében, és fokozott készültséget rendelt el.

Hogy a figyelmeztetés nem volt légből kapott, az november 13-án hajnali negyed ötkor bizonyossá vált, amikor egy robbanás váratlanul hatalmas vízoszlopot csapott fel a Legion romboló mögött. A robbanás a Franz Georg Reschke korvettkapitány parancsnoksága alatt álló U–205 egyik torpedójának volt köszönhető, mely eredeti célpontját, az Ark Royalt eltévesztve a romboló nyomdokvonalában robbant fel. Reschke három torpedót lőtt ki az anyahajóra, és miután a várt időpontban a tengeralattjárón két robbanást hallottak, biztosak voltak benne, hogy el is találták célpontjukat. A németek ezután hetekig abban a hitben voltak, hogy az Ark Royalt az U–205 süllyesztette el.

Az anyahajó valójában sértetlenül megúszta Reschke támadását, ám szerencséje már nem sokáig tartott ki mellette. Gibraltár felől ugyanis egy másik német tengeralattjáró is közeledett feléje, a szoroson éppen átkelő U–81, Friedrich Guggenberger főhadnagy (Kapitanleutnant) parancsnoksága alatt. Az U–81 néhány héttel korábban már próbálkozott egyszer bejutni a Földközi-tengerre, de Gibraltárhoz közeledve angol repülőgépek súlyosan megrongálták, és javításra vissza kellett térnie Brestbe. A második kísérlet már sikerrel járt, a tengeralattjáró minden probléma nélkül átcsúszott a szoroson, és onnan kijutva egyenesen belefutott a Gibraltárba visszatérő Force H hajóiba. A németek három órakor észlelték az angol köteléket, és alaposan megfigyelték azt, az angol hajókról és repülőkről viszont senki sem vette észre őket.Az U-81 szolgálatba állítási ünnepsége.

Az U-81 szolgálatba állítási ünnepsége.

 

A tengeralattjáró kiváló kilövési helyzetbe került, és 15.36-kor négy torpedót lőtt ki a hozzá közelebb eső, nagyjából 3.500 méterre levő Malayára. Kilövés után azonnal mélyebbre merültek, így a támadás eredményét nem tudták megfigyelni, de a várt időpontban robbanást hallottak, majd valamivel később még egyet. A tengeralattjáró így az angol csatahajó megrongálását jelentette, s a német hírszerzés csak hetekkel később tisztázta, hogy az időpontok alapján az Ark Royalt nem Reschke tengeralattjárója, hanem Guggenberger torpedózta meg, aki ezután meg is kapta a Lovagkeresztjét.

Az angol köteléket már jó előre figyelmeztették a német tengeralattjárók várható felbukkanására, és a hajókon fokozott készültség volt. Mindig legalább hat Swordfish körözött állandóan a levegőben, azonban sem ők, sem a már Asdic-al is felszerelt rombolók nem vették észre egyik német tengeralattjárót sem. A torpedókat sem vették észre, csak mikor azok felrobbantak. (Egy perccel a becsapódás előtt a Legion romboló passzív szonárja észlelte a torpedók zaját, de azt hitték, valamelyik közeli romboló csavarzörejeit hallják.) És nemcsak az érkező tengeralattjárókat nem vették észre, hanem a támadás után távozókat sem tudták megtalálni, és elfogni. A rombolók este kilencig üldözték az U–81-et, annak helyzetét azonban nem tudták bemérni. Többé-kevésbé találomra dobáltak le 162 vízibombát, melyek közül egyik sem robbant olyan közel a tengeralattjáróhoz, hogy meg tudta volna rongálni azt.

Bár a németek két robbanást hallottak, valójában csak egyetlen torpedójuk talált célba. Egy perccel a torpedók kilövése után a 19 csomós sebességgel haladó Ark Royal irányt váltott, és a Malaya jobb oldalára kerülve pont a torpedók elé fordult, melyek közül az egyik a hajó jobb oldalán, a parancsnoki híd alatt csapódott be. Az ötméteres mélységre beállított torpedó – a német torpedókra jellemző módon – ezúttal is jóval a beállított mélység alatt futott, a későbbi vizsgálat szerint valószínűleg a hajó lengéscsillapító bordájának ütközve robbant, 8-9 méteres mélységben. A torpedó így nem a hajó oldalánál robbant, hanem inkább a hajó alatt, vagyis a lökéshullám nem oldalról, hanem alulról érte a nem erre a terhelésre méretezett torpedóvédő válaszfalat, mely rögtön átszakadt. A robbanás az egész hajót megrázta és megemelte, az alulról érkező ütés hatására egy pillanatra még a fedélzeten álló, torpedókkal felszerelt Swordfish gépek is a levegőbe ugrottak.A torpedótalálat után oldalára dőlt anyahajó.

A torpedótalálat után oldalára dőlt anyahajó.

 

A hajó oldalán és fenekén a robbanás hatalmas, nagyjából 40×9 méteres területen szétszaggatta, vagy deformálta a lemezeket. A víz rögtön áradni kezdett a jobb oldali kazánházba, a külső rekeszekbe, a központi irányítóállásba, és a villamos hálózat egyik kapcsolótermébe. A jobb oldali gépházakban elhelyezett generátorok a rázkódás hatására azonnal tönkrementek, a jobb oldali turbina leállt, a hajó hátsó részén megszűnt az áramellátás. A telefonhálózat szintén tönkrement, csakúgy, mint a hajó rádiói. Az anyahajó tíz fokkal jobbra dőlt, de egy ideig még mozgásban maradt. A súlyos károk mellett az emberveszteség csekélynek volt mondható. Néhány sebesült mellett egyetlen tengerész vesztette csak életét, a 44 éves Edward Mitchell.

A találat után Maund kapitány azonnal elrendelte a gépek leállítását, a kommunikációs rendszer sérülése miatt azonban parancsát csak futárral tudták eljuttatni a gépházakba, így a hajó mintegy tíz percig még viszonylag nagy sebességgel haladt előre, ami tovább növelte a lék nagyságát. Mire negyedórával később a hajót sikerült megállítani, a dőlés már elérte a 18 fokot. Maund emlékezett rá, milyen gyorsan süllyedt el a Courageous, magával rántva legénysége közel felét, s elrendelte, a mentési munkálatokban részt nem vevők hagyják el a hajót. Miután a mentőcsónakokat a dőlés miatt egyik oldalon sem lehetett leengedni, az Ark Royal tengerészei a tat felől az anyahajó bal oldala mellé álló Legion rombolóra szálltak át. A romboló alig félóra alatt csaknem 1500 embert vett fel, a saját legénysége tízszeresét.

Azt azonban nem határozták meg egyértelműen, pontosan kik is azok, akik részt vesznek a mentésben, és a hajón maradnak. A teljes legénység a repülőfedélzeten gyülekezett, és a tisztek ott válogatták ki azokat, akik a kárelhárítás számára nélkülözhetetlenek voltak. A zűrzavarban azonban sok olyan műszaki szakember került át mégis a Legionra, akiknek szakértelme pedig sokat számított volna a mentésnél. Ráadásul amíg a fedélzeten szortírozták az embereket, ki megy, és ki marad, nem folytak tényleges mentési munkák az Ark Royalon, a gépházakban maradt néhány ember csak a kárfelméréssel tudott foglalkozni. Közel egy órába tellett, mire az anyahajón maradt szakembergárda tényleg hozzálátott a kárelhárításhoz, és ez utóbb végzetes késlekedésnek bizonyult. A vízbetörés ugyanis közben szinte akadálytalanul terjedt tovább, a sérült válaszfalakon, és a hajót elhagyó legénység által nyitva hagyott ajtókon keresztül.104.jpg

105.jpg

106.jpg

112.jpg

A megdőlt anyahajó, és legénységet mentő Legion romboló.

A megdőlt anyahajó, és a legénységet mentő Legion romboló.

 

A legnagyobb gond az volt, hogy mind a hat kazán füstjét egyetlen füstcsővel vezették ki a kéménybe. Az erős dőlés miatt a víz most betört ebbe a füstcsőbe, és azon keresztül keresztül a középső és jobb oldali kazánházakba is. A dőlés, és a tápvízszivattyúk leállása miatt a kazánokban a kritikus érték alá csökkent a vízszint is. A gőztermelés öt óra körül teljesen leállt, és mivel a hajót csak gőzzel működtetett turbógenerátorokkal szerelték fel, megszűnt az áramellátás is. Gőz hiányában a hajtóművek természetesen szintén leálltak, bár a turbinák teljesen sértetlenek voltak.

Miután áram nélkül a hajó megmentésére remény sem lehetett, a Laforey romboló szorosan az Ark Royal mellé állt, és az anyahajó villamos hálózatára rácsatlakozva a rombolóról próbálták biztosítani a legszükségesebb berendezések működtetéséhez szükséges energiát. A szivattyúkat így újra tudták indítani, és az ellenárasztásokkal a hajó dőlését is sikerült 14 fokra csökkenteni. Estére Gibraltárból is segítség érkezett, egy romboló, hét torpedónaszád, és két vontató, a Thames és a St.Day, melyek vontatókötélre vették a mozgásképtelen anyahajót. A Hermione cirkáló kárelhárító csoportja is átszállt az Ark Royalra, és bekapcsolódott a mentési munkálatokba. Sokan visszaszálltak az anyahajóra a Legion rombolóról is.

Este kilenc után az Ark Royal egyik kazánját sikerült ismét begyújtani, és tíz órakor két turbógenerátort is be tudtak indítani. A hajón legalább részlegesen vissza tudták állítani az áramellátást, ismét működött a világítás – addig az akkumulátorokról működő szükségvilágítás mellett dolgoztak -, beindultak a szivattyúk, és rövidesen megtették az előkészületeket a bal oldali hajtómű beindítására is. Mindenki biztos volt benne, hogy a nehezén túl vannak, az anyahajót meg lehet menteni, és Gibraltárt elérve reggelre biztonságba tudják helyezni az Ark Royalt. A Force H többi hajója közben befutott Gibraltárba, ahol Somerville a Malayáról átszállt a Sikh rombolóra, és visszatért az Ark Royalhoz, hogy segítsen a mentési munkák irányításában.A dőlés miatt víz alá kerülő kazánok és füstcsövek helyzetét mutató rajz.

A dőlés miatt víz alá kerülő kazánok és füstcsövek helyzetét mutató rajz.

 

November 14-én, éjfél után két órakor az Ark Royal már csak harminc mérföldre volt Gibraltártól. A Thames és a St.Day által kétcsomós sebességgel vontatott anyahajót rombolók védőgyűrűje vette körül, míg a légifedezetet a Gibraltárból érkező Swordfishek biztosították. A hajó helyzetét sikerült stabilizálni, és sikerült újraindítani mindkét bal oldali kazánt. Bár a szivattyúk nem tudtak teljesen megbirkózni a vízbetöréssel, annak mértéke az elviselhető szint alatt maradt. Negyed háromkor azonban egy rövidzárlat miatt tűz ütött ki az egyetlen üzemképes kazánházban, melyet kénytelenek voltak kiüríteni. A dőlés gyorsan növekedett, félórával később már elérte a 20 fokot. A nagy dőlés miatt a víz ismét betört a füstcsövekbe, s a két bal oldali kazánt teljesen le kellett állítani. A súlyos helyzetben ismét a Laforey hálózatáról próbálták üzemben tartani a víztelenítő szivattyúkat, a rombolóról érkező energia azonban nem volt elég a hajó megmentéséhez.

A kárelhárítás még másfél órán át küzdött az Ark Royal megmentéséért, a süllyedést azonban már csak lassítani tudták, megállítani nem. Hajnali fél ötkor, amikor a dőlés elérte a 35 fokot, Maund kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A még az Ark Royalon dolgozó 250 embert a vontatók vették fel, utolsóként a parancsnok hagyta el a süllyedő hajót, fél ötkor.

Reggel negyed hétkor az Ark Royal már teljesen az oldalára dőlt, a felépítmény eltűnt a víz alatt, a repülőfedélzet pedig merőlegesen állt a vízre. A hajó néhány percig ebben a helyzetben maradt, majd fél hét körül, 13 órával a végzetes torpedótalálat után, tattal előre elmerült a tengerben.

Az Ark Royal és a Legion.

Az Ark Royal és a Legion.

 

Az Ark Royal pusztulása súlyos csapás volt a gibraltári flottára, mely elvesztette egyetlen modern anyahajóját. A helyére érkező Eagle közel sem képviselt az Ark Royaléval azonos harcértéket. A britekre egyébként is rájárt a rúd, decemberben olasz búvárok Alexandria kikötőjében elsüllyesztették a Queen Elizabeth és Valiant csatahajókat, a németek pedig újra szorosabbra vonták Málta blokádját, s a szigetek helyzete nyárra megint válságossá vált. A Földközi-tengeri angol erőket ismét az összeomlás fenyegette, s csak az olaszok szokásos szerencsétlenkedése, és a németek térség iránti érdektelensége mentette meg őket attól, hogy ez bekövetkezzen. (És ha ez nem lett volna elég, a Távol-Keleten ugyanekkor a japánok is végigverték a briteket. December elején bombázóik elsüllyesztették a Prince of Walest és a Repulse-t, csapataik pedig elfoglalták Szingapúrt, és rövidesen egészen az indiai határig nyomultak előre.)

Maund kapitány egyébként sem számíthatott arra, hogy a hadbíróság megértő lesz majd vele szemben, de ebben a súlyos helyzetben, amikor nagy szükség volt bűnbakokra, akiket hibáztatni lehetett, végképp nem bízhatott a bíróság elnéző magatartásában. Az Ark Royal elsüllyedését követően áthelyezték a kiképző osztaghoz, majd következő év februárjában hadbíróság elé állították, mely bűnösnek találta a hanyagság vétkében. Az ítélet szerint Maund hibát követett el, amikor a torpedótalálatot követően túl korán rendelte el a kiürítést, és nem gondoskodott a kárelhárítás folyamatosságáról. A bíróság ugyanekkor enyhítő körülménynek ítélte, hogy Maund emberei életét féltve hozta meg döntéseit.Az elsüllyedt anyahajó Gibraltárba visszatérő tengerészei.

Az elsüllyedt anyahajó Gibraltárba visszatérő tengerészei.

 

Maund ezt követően már csak szárazföldi beosztásokat kapott, majd 1943 júliusában tartalékállományba helyezték. Alig egy hónappal később azonban ismét visszahívták az aktív szolgálatba, és a bombayi támaszponton kapott újra beosztást. Ellentengernagyi előléptetését megkapva végül 1946-ban vonult végleg nyugállományba.

Bár az Ark Royal pusztulásáért Maund lett a hivatalos bűnbak, a vizsgálóbizottság nem tudott nem tudomást venni az anyahajó nyilvánvaló konstrukciós hibáról sem. Ezek közül a legsúlyosabbnak a dízelgenerátorok hiányát ítélték, de felhívták a figyelmet a válaszfalak gyengeségére, és rossz elhelyezésére, illetve a füstcsövek hibás kivezetésére is. Ezeket a hiányosságokat az Illustrious és az Implacabile osztály már elkészült, vagy még épülő anyahajóin utólag kijavították.

Az Ark Royalt követő anyahajók ekkor már sorra álltak szolgálatba. A Királyi Bárka tehát végül teljesítette feladatát, szinte egyedül tartotta a frontot mindaddig, amíg utódai el nem készültek, és át nem vették a helyét. Rövid pályafutása alatt az anyahajó több mint 200 ezer mérföldet tett meg, s részt vett az adott időszak szinte összes nagyobb tengeri hadműveletében az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren. Pilótái több mint 40 ellenséges repülőt lőttek le. A máltai utánpótlás biztosítása nagyrészt az Ark Royalnak volt köszönhető, csakúgy, ahogy a Bismarck elsüllyesztése is főleg az anyahajó érdeme volt. Bár pályafutása alig két évig tartott, egyetlen angol anyahajó sem tett szert akkora hírnévre és megbecsülésre, mint az Ark Royal.

100.jpg 

Az anyahajó roncsait 2002 decemberében fedezte fel egy tengeralatti kutatásokkal foglalkozó vállalat, a C&C Technologies Inc. hajója. A cég a nevezetes angol tengeri győzelmekről sorozatot készítő BBC megbízásából kereste meg az Ark Royal roncsait. A kutatás sokáig tartott, mivel az anyahajó nem ott feküdt, ahol várták. A hivatalos jelentések szerint az Ark Royal Gibraltártól 22 mérföldre, vagyis 41 kilométerre süllyedt el, de a kutatók végül a jelezett helytől jó 15 kilométerre keletre találták meg a hajót.

A roncs mintegy ezerméteres mélységben fekszik. A hajó orra, nagyjából az első húszméteres szakasz, süllyedés közben leszakadt a hajótestről, ugyanúgy, ahogy a felépítmény is. Az orr felborulva fekszik a tengerfenéken, a hajótest azonban egyenesen áll. A roncs körül nagy kiterjedésű törmelékmező található, a kettétört testből kiszakadt szerkezeti részek és felszerelések, repülőgépek, a felépítmény darabjai.

 

Forrás

 

Szergej Patjanyin: Авианосец "Арк Ройал". Охотник за "Бисмарком"

Szergej Patjanyin: Арк Ройал

Erminio Bagnasco/Augusto de Toro: The Littorio class

Ross Watton: The aircraft carrier Victorious

Ludovic Kennedy: Óriások csatája

https://en.topwar.ru/66702-pravka-lm-macievich-aviator-pridumavshiy-avianosec.html

https://naval-history.net/xGM-Chrono-04CV-Ark%20Royal.htm

https://en.wikipedia.org/wiki/HMS_Ark_Royal_(91)

http://www.navweaps.com/

 

 

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr3116523882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2021.05.06. 10:12:23

Köszönjük szépen! Ismét elképesztően jó sorozat volt és persze, hogy máris várjuk a következőt!

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2021.05.06. 17:10:15

Huhh, drámai volt a küzdelem a hajó megmentéséért !

Más, mennyi repülő fért el azon a kis Máltán? Elkezdtem számolni, összeadni, de kb 100nál abbahagytam, azon a kis szigeten hogy fért el ennyi, plusz a civilek és egyéb létesítmények?

Cymantrene 2021.05.06. 17:41:08

@Sigismundus: azért nem egy Henderson field Midwayen :-)

Cymantrene 2021.05.06. 17:45:47

@Sigismundus: összesen 316 km2, Budapest 525 km2. Van ott hely. Sztem turistásabb időkben utasszálítóból is lehet ott egyszerre ennyi.

oranje2010 2021.05.06. 18:17:24

@Cymantrene: A RAF-nak is voltak veszteségei, a repülők nagyrészt, ezek pótlására szolgáltak! Hamis, és irreális képet ad, az, hogy összeadod az utánpótlásként a szigetre ért gépeket, és azt, hogy ténylegesen annyi gép ált rendelkezésre! Egyidejúleg max. 300+ repcsinél több nem volt a szigeten, és a harcok alatt 716 gépet szállítottak le a szigetre! Ha igazak a brit statisztikák!

savanyújóska 2021.05.06. 20:17:55

@Sigismundus: „mennyi repülő fért el azon a kis Máltán?”

A nagyobbik sziget durván 10x20 km, elfér azért rajta jó pár repülőgép. Azonkívül, mint már írták is, menet közben fogyatkoztak is rendesen.

apro_marosan_petergabor 2021.05.06. 21:40:46

Egy nyomorult, "félresikerült" torpedótalálat a fenékre küldte a britek legjobb hordozóját. Mindehhez elegendő volt egy arra "kóborló" német tengeralattjáró, miközben őrülten vigyáztak a tengeralattjáró veszély miatt...
..amit a komplett olasz flotta, s légierő hónapok alatt nem tudott elérni... azt egy tökösebb teneralattjáró parancsnok megtette. Ha Dönitzre jobban hallgatnak, Britannia komoly bajba kerülhetett volna, s Rommelt sem lehetett vola megállítani a Közel-Keleten.

Cymantrene 2021.05.07. 07:38:33

@apro_marosan_petergabor: Azért tegyük hozzá, az egy olyan találat volt véletlenül, amilyenért máskor és azóta is nagyon megdolgoznak: hogy a hajó _alatt_ robbanjon a torpedó. Gyengébb hajó ketté is törik, amikor a robbanás előbb megemeli, kinyomja alóla a támasztékul szolgáló vizet és a hajótest belesüllyed a buborékba.

Cymantrene 2021.05.07. 07:39:45

@oranje2010: én ugyan nem számolgatok ilyesmit :-)
Ezt Sigismundussal beszéld meg.

gigabursch 2021.05.07. 07:46:06

Köszönöm a sorozatot!

Minden szempontból tanulságos volt.

Flankerr 2021.05.07. 23:43:09

Nagyon jó volt a sorozat, köszönöm szépen :)

Maga Lenin 2021.05.08. 13:39:57

Én is köszönöm a sorozatot, jó volt olvasni!
Végig Hurricane-eket vittek a leírás szerint Máltára az anyahajók. Az, amikor már Spitfire-ökre váltottak, az ezek szerint az itt bemutatott történések után volt?

Galaric 2021.05.08. 15:01:02

Egész egyszerűen katasztrófa amit az olaszok összebénáztak a két világháború alatt. Nem tudom, hogy ennyire gyenge volt a harci morál általánosan, vagy a kiképzés volt ennyire csapnivaló, vagy a rendelkezésükre álló technika volt ennyire elavult, neadjisten ezek összessége okozta a totális balfaszkodásukat...
Szinte felfoghatatlan, hogy ennyire gyengén teljesítettek.
Ráadásul ekkora már jó ideje folytak a harcok és semmit nem fogtak fel abból, hogy az információ azonnali eljuttatása a hadszíntéri parancsnokhoz létfontosságú?
Nem tanulták meg, hogy a kötelékeknek állandó légi fedezetet kell adni???
Teljesen az az érzésem, hogy a felső katonai vezetés akiknek ezen dolgok figyelembevétele lett volna a dolga az angolok zsoldjában álhattak. :(
Mintha saját maguk ellen dolgoztak volna.

omron 2021.05.08. 19:28:52

@Cymantrene: Volt egy grafaika valahol (talán ezen a blogon?) ahol láttuk mit művel a hajóval egy gerinc alatt robbanó torpedó. Háromszor megnyekkenti a a hajót, amitől az kettétörik,

Szombatitamas 2021.05.09. 10:41:04

@omron: azért csodálkoznék, ha hasonló szituációban egy német vagy amerikai hajó is elsüllyedt volna

gigabursch 2021.05.09. 11:06:17

@omron:
Én is ezt keresem magamban, de egy vagy a modernwartechen vagy a techstoryn volt emlékeim szerint.
Ugyanis be akartam linkelni ide, mert tök releváns...

Volt az a leszakadt orrú amcsi cirkáló (japán torpedó), az meg talán az RLT-n volt, de ott is téma volt.

Persze az is lehet, hogy Zoli régi oldalán az acélmonstrumon volt róla szó, amikor az olasz hajók csöves torpedóvédelmét hasonlítja össze a többi nemzet hajóíval.

Nem áll össze a fejemben...
:-/

Na majd a molni/Lenin páros talán tudja, hogy mit is keresünk...

bz249 2021.05.09. 11:40:10

@gigabursch: a zsebcsatahajos resznel nincs meg a Deutschland meg a gyorskotozovel rogzitett tat?

MZoli 2021.05.09. 15:51:55

@oranje2010:

Szia 41 elso feleben asszem 225 Hurricanet szallitottak Maltara, abbol 109 maradt a szigeten, a tobbi repult tovabb Egyiptomba.

De lehet valamelyik akciot kifelejtettem, kihagytam.

A lenyeg Malta tovabbitoallomas is volt, messze nem minden gep maradt a szigeten, ami odakerult.

savanyújóska 2021.05.09. 19:28:34

@Maga Lenin: Málta másodlagos hadszíntér volt, nem pazarolták oda a legjobb típusokat, amikre az anyaországban ekkor nagyobb szükség volt. Az első Spitfire-ek valamikor 42 elején érkeztek Máltára.

@Galaric: „katasztrófa amit az olaszok összebénáztak a két világháború alatt”

A harci morál az első egy-két évben jó volt, a technológia sem volt rossz, a taktikai elképzelések és harceljárások viszont teljesen elavultak voltak, az angolok szerint az első világháború színvonalát képviselték. Stratégia meg gyakorlatilag nem volt, igazából nem nagyon tudták, mit is akarnak elérni a háborúval. Mussolini ötletszerűen kapott bele hol ebbe, hol abba, ha Líbiában kudarcot vallott, hát hadat üzent Görögországnak, hátha ott jobban mennek majd a dolgok. És a haditengerészet meg a légierő azért aratott kisebb sikereket időnként, a hadsereg viszont teljes katasztrófa volt. 1940 decemberében 35 ezer angol katona szinte pár nap alatt tönkreverte a negyedmilliós líbiai hadsereget, és több mint 130 ezer hadifoglyot ejtett, miközben a saját összveszteségük kétezer fő volt. Az offenzíva nem kis részben azért fulladt ki, mert a hadifoglyok tömege eltorlaszolta az utakat, őrzésük és ellátásuk pedig lekötötte az angol erőket. Ott, ahol főleg egyéni bátorságra volt szükség, az olaszok gyakran jól teljesítettek, mint a Decima MASnál. Ahol viszont szervezés és szervezettség kellett, vagyis a nagyobb hadműveleteknél, csődöt mondtak.

@gigabursch: „Volt az a leszakadt orrú amcsi cirkáló”

Több hasonló sérülés volt, ez az egyik: i.redd.it/iqicuv7mpar61.jpg
(A Minneapolis a tassafarongai ütközet után.)

gigabursch 2021.05.10. 07:20:42

@savanyújóska:
Köszönöm! Szerintem erre gondoltam.

@Maga Lenin:
Köszönöm a linket. Ezt is kerestem magamban. A robbanás és a lökések sorrendjét.

Páros:
Szigorúan jó és szakmai értelemben véve.
Mer'ugye én a műkedvelő lámák táborát "erősítem"

Cymantrene 2021.05.10. 11:18:34

@Maga Lenin: Atom, kösz! Én a harmadikat, az összeroppanó buborékból származó jetet ki is hagytam a leírásomból, pedig kis méretben, a szokásos kavitációs folyamatokban az a legpusztítóbb fizikailag meg kémiailag is. Használt hajócsavarokon is látszik, ahogy üregeket váj a bronzba.

gigabursch 2021.05.10. 14:00:36

@Cymantrene:
Valahol van fénykép néhány dunai szárnyashajó hajócsavarjairól, mikor télen ki vannak emelve bakokra Újpesten, a Hajójavítóban. Durva, ahogy a tömör bronzötvözet olyan lesz, mint a szivacs.
Aztán a javítás is érdekes folyamat, mert van a felrakó hegesztéses meg az elektrolitikus megoldású.

Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként 2021.05.10. 19:20:08

@Maga Lenin:

Holnap után lesz fél éve, hogy Lenin posztolt.
Azért örülök, hogy kommentet még ír ;)

Maga Lenin 2021.05.10. 20:23:08

@Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: Hát szerintem csak nyolc napja. Vagy félreértek valamit?

Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként 2021.05.12. 06:59:58

@Maga Lenin: megtaláltam. a htka-n kerestem hiába.

Mondjuk így hirtelen lett egy csomó olvasnivalóm, köszönöm :)
süti beállítások módosítása