Hét tenger

Csodaország hadművelet

2020. július 27. 10:25 - savanyújóska

1942-re a keleti fronton elveszett a gyors győzelem reménye, és a németeknek fel kellett készülniük az elhúzódó, hosszú háborúra. Ilyen kilátások mellett az ellenfél utánpótlási vonalainak elvágása minden korábbinál nagyobb jelentőségű feladattá vált. Ezeknek az utánpótlási vonalaknak volt az egyike az északi szovjet kikötőkbe irányuló teherforgalom, melyen keresztül nagy mennyiségű fegyver és hadi felszerelés áramlott az országba az Egyesült Államokból. 1942 nyarán a német légierő és haditengerészet nagy sikereket aratott az itt közlekedő konvojok ellen, a PQ–17 hajóinak kétharmadát elsüllyesztették, és súlyos veszteségeket okoztak a PQ–18-nak is.

A német haditengerészet vezetése úgy vélte, a helyzet megérett arra, hogy a német tengeri erők kelet felé még jobban kiterjesszék tevékenységüket a sarki vizekre, és elvágják a nyári hónapokban Szibéria partjai mentén közlekedő konvojok útvonalát. Az augusztusra tervezett hadművelet, mellyel csapást mértek volna az Arhangelszk és Vlagyivosztok között közlekedő konvojokra, és támadták volna a Kara-tenger fontosabb kikötőit, a Wunderland, vagyis a Csodaország nevet kapta. (Valószínűleg nem Lewis Carroll könyve nyomán, inkább gúnyos utalás lehetett a Szovjetunióra.)

A derűlátó és magabiztos német flottavezetés a Wunderlandot csak az első lépésnek szánta a német tengeri uralom északi vizeken való megszilárdítása felé. Szeptemberben követte volna a Doppelschlag (Kettős csapás), egy újabb támadás a szovjet kikötők és hajók ellen, majd egy nagyszabású aknarakó hadművelet, a Tzar, és végül, valószínűleg már csak következő évben, a Wunderland 2. A német vezetés azt remélte, megsemmisítő csapást mérhetnek az északi vizeken állomásozó gyenge, kisebb hadihajókból, és néhány rombolóból álló szovjet tengeri erőkre, megszerezhetik a fontosabb szigeteket, és teljesen felszámolhatják az itteni kikötőkbe irányuló teherforgalmat. A merészebb elmékben még a Németország és Japán közti kereskedelmi forgalom beindításának ötlete is felmerült.

A hadművelet tervezése már májusban elkezdődött, s annak kidolgozásával az északi német tengeri erők parancsnokát, Hubert Schmundt ellentengernagyot bízták meg. Az akcióban eredetileg a két zsebcsatahajó, a Scheer és a Lützow vett volna részt, ám utóbbi júliusban zátonyra futott, és súlyosan megsérült, így a végrehajtás végül egyetlen hajóra, az Admiral Scheer-re maradt. (A Hippert Narvikban tartották, hogy a szövetséges konvojok számára fenntartsák a német hadihajók „fenyegető jelenlétét”.) Ebben senki nem látott problémát, az orosz flotta annyira gyenge volt, hogy egyetlen cirkáló is elégnek tűnt ellenük. Schmundt sokkal nagyobb gondnak érezte, hogy a németeknek nem voltak tapasztalataik a még nyáron is részben jég borította sarkköri vizeken folytatott hajózásról, és a térség meteorológiai viszonyairól. A Scheer útját ezért tengeralattjárók és felderítőgépek támogatták, melyek folyamatosan figyelték a térség időjárási viszonyait, és a jéghelyzetet. A hadművelet fontos feladata volt az is, hogy információkhoz jussanak, megalapozandó a későbbi akciókat, s megszerezzék az orosz kódkönyveket, hajózási térképeket, és foglyokat ejtsenek, akiktől fontos értesüléseket tudnak szerezni.

A németeknek úgyszintén nem voltak pontos információik az északi vizeken közlekedő konvojok útvonalai felől sem. A hadműveletet tervező tisztek alapos elemzéseket követően végül arra jutottak, az Arhangelszkből kelet felé induló konvojok minden bizonnyal a rövidebb útvonalon haladnak, a Novaja Zemlja szigetek nyugati partjai mentén. A Scheer útvonalát tehát úgy tervezték, hogy a szigetektől északra eső vizeken cirkálva vágja el az érkező hajók útját. A németek feltételezése azonban teljesen téves volt. A konvojok valójában a kontinens partjai mentén haladtak, s a közelében sem jártak Novaja Zemljának. A Wunderland tehát eleve téves alapfeltevésekre épült, ami kezdettől kudarcra is ítélte azt.Hubert Schmundt tengernagy.

Hubert Schmundt tengernagy.

 

Augusztus első napjaiban a hadművelethez végre konkrét időpontot is tudtak társítani. A japán felderítéstől ugyanis a németek olyan információkat kaptak, melyek szerint július 26-án három jégtörő kíséretében egy nagy, 19 kereskedelmi hajóból álló orosz konvoj hagyta el Petropavlovszk kikötőjét, s augusztus elsején áthaladtak a Bering-szoroson. Schmundt törzsének tisztjei úgy számították, a konvoj augusztus 22-én fogja elérni a Vilkickij-szorost, és lép be a Kara-tengerre. Augusztus 15-én egy újabb felderítői jelentés hozta lázba a német tiszteket, a Luftwaffe egyik gépe egy nagy konvojt észlelt, mely Arhangelszkből kifutva kelet felé tartott. A kapott adatok alapján a németek úgy kalkulálták, ez a konvoj is 22-e körül fogja elérni a Vilkickij-szorost, ahol tehát az adott időpontban két nagy konvoj, és több mint ötven hajó fog találkozni! Schmundt vezérkarában tetőfokára hágott az izgalom, hiszen óriási aratás ígérkezett a Scheer számára. A németek szinte csodákat vártak a Wunderlandtól.

A felderítői jelentések azonban ezúttal sem voltak helytállóak. A Petropavlovszkból induló konvoj valójában csak hat teherhajóból állt, melyeket két jégtörő, és három romboló kísért. Utóbbiak igazából nem a konvojnak adtak védelmet, hanem az északi tengeri szovjet flottát akarták megerősíteni velük, s miután az úton nem számítottak semmilyen ellenséges támadásra, indulás előtt leszerelték fegyverzetüket. A jeges vizeken való hajózásban teljesen járatlan németek azonban leginkább a konvoj érkezésének idejét számították el. Az út, főleg az abban az évben különösen erős jegesedés miatt, valójában sokkal tovább tartott, mint gondolták, a konvoj csak szeptember 22-én érkezett meg a Vilkickij-szoroshoz, pontosan egy hónappal később, mint ahogy a németek számolták.

A másik konvoj is jóval kisebb volt, mint hitték, kilenc teherhajóból, és egy jégtörőből állt. A Vilkickij-szoroshoz való érkezés dátumát a németek nagyjából helyesen számították ki, viszont teljes tévedésben voltak a konvoj útvonalát illetően, s később azt is a Novaja Zemlja szigetektől északra keresgélték.

Bevezető támadásaikkal a tengeralattjárók nyitották meg a Wunderland hadműveletet. A hajók már július végén felvonultak a térségben, hogy felderítsék a terepet a később érkező Scheer számára, és támadásaikkal eltereljék az oroszok figyelmét. Az U–601 július 27-én ágyúzta a Belushiya-öböl közelében fekvő orosz kikötőhelyet, felgyújtotta az ottani raktárakat, és elpusztította az ott álló két hidroplánt. Augusztus elsején a tengeralattjáró elsüllyesztette a Krestianin teherhajót.02.jpg

A Wunderland hadművelet.

 

Augusztus 17-én, az Ugorszkij-szorostól délre, a Matvejejev-szigetnél, az U–209 egy kisebb hajókból és vontatókból álló konvojba ütközött, melynek semmilyen kísérete nem volt. A tengeralattjáró torpedói csődöt mondtak, négyet lőtt ki, de csak egy robbant fel, így a fegyvertelen kis hajókat nagyrészt a fedélzeti 88 mm-es ágyúval süllyesztette el. Az öt hajóból csak egynek sikerült elmenekülnie. Mint később kiderült, a hajók az állambiztonsági hatóság, az NKVD számára dolgoztak, és az építkezésekhez használatos szerkezeti anyagokon kívül mintegy 300 politikai foglyot szállítottak, akiket a szibériai építéseken dolgoztattak volna. (A német tengeralattjárón azt hitték, a hajók katonákat szállítanak.) A hajók jelenlétéről az NKVD nem tájékoztatta a flottaparancsnokságot, és nem is kértek kísérőhajókat. A konvoj hajóin tartózkodó 328 emberből végül csak 23-an menekültek meg, a foglyok közül senki sem maradt életben.

A tengeralattjárók akciói elérték céljukat. Az Északi-tengeri Flotta parancsnoka, Arszenyij Golovko tengernagy, biztos volt benne, a németek megélénkülő tevékenysége a Belushiya-öbölben létesítendő új kikötő ellen irányul, ezért elrendelte annak megerősítését. Egyebek között utasította a jóval északabbra fekvő Dikson kikötőjét is, szereljék le a partvédelemnél felállított ágyúikat, és szállítsák át őket Belushiyára. A német terv tehát működött, az oroszok meggyengítették a Kara-tenger védelmét, és délebbre várták a további ellenséges támadásokat.

A bevezető akciók után augusztus közepén elérkezett az idő a főerők bevetésére is. Miután a felderítőgépek 15-én jelezték a kelet felé tartó nagy konvoj felbukkanását, a parancsnokság kiadta a kifutási parancsot a Scheer számára. A zsebcsatahajó augusztus 16-án délután hagyta el Narvik kikötőjét, három romboló kíséretében. A német rombolók szokásuk szerint nem távolodtak el messze a szárazföldtől, csak a Medve-szigetig kísérték a Scheert, utána visszafordultak. A rossz időjárás és a sűrű köd elrejtette a zsebcsatahajót a szövetséges légifelderítés elől, és 18-án a Novaja Zemlja szigeteket északról megkerülve észrevétlenül jutott el a Kara-tengerre.

Az angol hírszerzés mindazonáltal észlelte a Scheer kifutását, és arról tájékoztatták a szovjet északi flottát is, közölve velük, a rendelkezésükre álló információk alapján elképzelhetőnek tartják, hogy a német hajó esetleg megpróbál majd behatolni a Kara-tengerre. Az oroszok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az angoloktól kapott értesüléseknek, de a kelet felé tartó konvojt, melynek hajói ekkor Dikson kikötőjében horgonyoztak, utasították, igyekezzen minél előbb átjutni a Vilkickij-szoroson, és kikerülni a veszélyeztetett zónából. Azt hogy miért sürgős a távozás, viszont már nem közölték a hajókkal.Az Admiral Scheer, még a háború előtt, az eredeti felépítménnyel.

Az Admiral Scheer, még a háború előtt, az eredeti felépítménnyel.

 

A Kara-tengerre bejutva a Scheer azonnal indította Ar–196 felderítő repülőgépét, és elkezdték keresni a szovjet teherhajókat, de nem találtak semmit. A zsebcsatahajó még aznap éjszaka találkozott a már egy ideje a térségben tartózkodó, és felderítést végző U–601 tengeralattjáróval, melynek parancsnoka, Peter Ottmar Grau főhadnagy, szintén csak azt közölhette, a Novaja Zemlja nyugati és északi partjai mentén egyetlen hajóval sem találkozott.

A Scheer parancsnoka, Wilhelm Meendsen-Bohlken sorhajókapitány, azonban nem hitte el, hogy a felderítés jelentései, melyek alapján nagy hajóforgalmat vártak a térségben, ekkorát tévedtek. Először délre, majd északra fordulva két napig keresgélte az ellenséges hajókat. Nem talált egyet sem, viszont észak felé haladva belefutottak egy jégmezőbe, melyből alig tudtak kikeveredni. Hogy a rossz kezdet után a folytatás még rosszabb legyen, a zsebcsatahajó felderítőgépe meghibásodott, és egy teljes napig használhatatlan volt.

Huszadikán este a Scheer az U–251-el találkozott, de az sem tudott mást jelenteni, minthogy nem láttak egyetlen hajót sem. Meendsen-Bohlken végül úgy döntött, közelebb megy a partokhoz, ahol várhatóan kevesebb gondot okoz majd a jég, és a Vilkickij-szoros felé tartva megvárja a jelzett konvojok 22-ére ígért felbukkanását. Az elképzelés beválni látszott, amikor másnap a megjavított felderítőgép egy nagyobb konvojt jelentett, mely a Scheer-től hatvan mérföldre lassan haladt délnyugat felé, egyenesen a zsebcsatahajó irányába. Úgy tűnt, a németeknek nem kell mást tenniük, mint egy helyben fel-alá cirkálva várni, hogy a gyanútlan teherhajók az ágyúik elé hajózzanak.

A németek egész este vártak, de a konvoj csak nem akart feltűnni. Meendsen-Bohlken ismét kiküldte az Aradót, pontosítsa az ellenség helyzetét és irányát, de az időközben leszálló sűrű köd elrejtette a konvojt. Az észlelt hajók valójában nem a Petropavlovszk felől érkező teherhajók voltak, mint a németek gondolták, hanem az Arhangelszkből induló, és ellenkező irányba tartó konvoj egységei, melyek Diksonban kiegészültek egy második jégtörővel, és az angol Hope Mount tankhajóval. Hogy elkerüljék a leleplezést, a német pilóták csak messziről, és rövid időre figyelték meg a konvojt, s annak haladási irányát pont fordítva becsülték meg. A konvoj valójában nem délnyugatra tartott, hanem északkeletre, s nem közeledett, hanem távolodott a zsebcsatahajótól.

A németek erre csak másnap reggel jöttek rá, amikor a rádiófelderítés az elfogott rádióüzenetek iránymérései alapján arra a következtetésre jutott, az orosz hajók valójában kelet felé tartanak. A zsebcsatahajóra indulás előtt egy rádiófelderítéssel foglalkozó csoportot is behajóztak, melynek rövidesen sikerült is feltörni az orosz kódokat, és részben megfejteni az elfogott üzeneteket. Ezek szintén megerősítették, a konvoj a Vilkickij-szoros felé tart, ötcsomós sebességgel.

A Scheer rögtön a konvoj üldözésére indult, ám a kedvező helyzetet már elszalasztották, az orosz hajók már túl messze voltak. A jégveszély miatt ráadásul csak óvatosan mertek előrenyomulni, így igen lassan közeledtek csak az ellenséghez. 24-én aztán, amikor már csak hatórányi útra voltak a konvojtól, a Scheer ismét belefutott egy jégmezőbe. A jég szinte teljesen körülzárta a hajót, mely igen lassan, néha alig kétcsomós sebességgel araszolva tudott csak kikecmeregni a jégtáblák közül. Hogy a fiaskó teljes legyen, a zsebcsatahajó felderítésből visszatérő repülőgépe másnap reggel leszállás közben ráfutott egy jégtáblára, és javíthatatlanul összetört. Továbbhaladni kelet felé, a konvoj után, nyilvánvalóan lehetetlen volt, Meendsen-Bohlken ezért visszafordította hajóját nyugat felé, hogy a jégmentes vizeken keressék tovább az ellenséges teherhajókat. (Az orosz konvoj egyébként nem jutott sokkal tovább a Vilkickij-szorosnál. Az összezáruló jég olyan vastag volt, hogy még a jégtörők segítségével sem tudtak átjutni rajta, és továbbhaladni kelet felé. A konvojt ezért néhány nappal később feloszlatták, és a hajókat visszarendelték Arhangelszkbe.)Az Alekszander Szibirjakov jégtörő.

Az Alekszander Szibirjakov jégtörő.

 

A németek lelombozott hangulatban fordultak vissza a konvoj utáni hajszából, ám néhány órával később váratlanul rájuk mosolygott a szerencse. (A hadművelet során először, és tulajdonképpen utoljára.) 25-én délután egykor a zsebcsatahajó őrszemei füstöt vettek észre a láthatáron, s a németek rögtön tudták, ezeken a vizeken minden felszíni hajó csakis ellenséges egység lehet.

Az észlelt hajó az 1380 tonnás Alekszander Szibirjakov jégtörő volt. A veterán gőzöst eredetileg Bellaventure néven építették Glasgow-ban, 1909-ben. A hajó Kanada keleti partjainál tevékenykedett, majd 1915-ben – több más egységgel együtt – Oroszország megvásárolta, és a Fehér-tengeren állította szolgálatba, hogy az első világháború alatt az északi kikötőkbe érkező szállítmányok útját segítse. A két háború között a Szibirjakov főleg a sarkvidéki expedíciók során szerzett magának hírnevet. Ennek a hajónak sikerült először egyetlen nyári szezon alatt megtennie az Arhangelszk és Petropavlovszk közti utat. 1937 és 1939 között a hajót, miután korábban zátonyra futott, és súlyosan megrongálódott, felújították és átépítették. A háború kitörésekor a jégtörőt felfegyverezték, két 76 mm-es és két 45 mm-es fedélzeti ágyút, illetve két 20 mm-es légvédelmi gépágyút kapott. Az ágyúk kezelésére a 47 fős személyzetet kiegészítették még 32 tüzérrel is.

A Szibirjakov előző nap futott ki Diksonból, 350 tonna rakománnyal. A hajó a Szevernaja Zemlja szigeteken fekvő meteorológiai állomásra szállított utánpótlást, élelmiszert, üzemanyagot, szánhúzó kutyákat, és néhány tehenet, illetve a Molotov-foknál tervezett új állomás részére építőanyagokat. A tengerészek és a tüzérek mellett a hajón utazott még az új állomásra szánt 23 fős civil személyzet, illetve megfigyelőként a flotta két tisztje. A jégtörő parancsnoka a 32 éves, grúz származású Anatolij Alekszejevics Kacsarava kapitány volt.

A Szibirjakov semmilyen figyelmeztetést nem kapott, hogy ellenséges felszíni hadihajók vannak jelen a térségben. A német tengeralattjárók tevékenységéről tudtak, de úgy gondolták ezek is túl messze vannak ahhoz, hogy tartaniuk kelljen tőlük. Amikor negyed kettőkor az őrszem észrevette a távolban az ismeretlen hajót, még senki nem gondolt rosszra. Miután ezeken a néptelen vizeken a hajók közti találkozások nagyon ritkák voltak, a személyzet és az utasok a fedélzetre sereglettek, hogy üdvözöljék a mellettük elhaladó másik hajót.

A Szibirjakov rádión háromszor is felszólította az ismeretlen hajót, azonosítsa magát, válasz azonban nem érkezett. Ez már rossz előjel volt, és amikor kiderült, hogy az ismeretlen hajó hadihajó, már mindenki sejtette, hogy nagy baj van. Kacsarava rögtön jelentette is Diksonnak az ismeretlen hadihajó feltűnését.

A Scheer parancsnoki hídján Meendsen-Bohlken úgy gondolta, mielőtt lecsapna az orosz hajóra, megpróbál tőle információkat szerezni. Így aztán felvonta az amerikai zászlót, leadatta a Tuscaloosa cirkáló azonosítójelzését, majd a következő üzenetet küldte a Szibirjakovnak: „Azonosítsa magát, és jelezze hová tart! Jelentse a Vilkickij-szoros jéghelyzetét!Anatolij Alekszejevics Kacsarava, a Szibirjakov kapitánya.

Anatolij Alekszejevics Kacsarava, a Szibirjakov kapitánya.

 

A Szibirjakov hídján jól tudták, hogy a Tuscaloosa, mely néhány nappal korábban valóban megfordult Murmanszk kikötőjében, nem lehet ezeken a vizeken. (A jelzést egyébként először rosszul olvasták le, és egy japán nehézcirkálóéval tévesztették össze.) Kacsarava számára nyilvánvalóvá vált, egy portyázó német cirkálóval hozta össze a balsors. Azonnal teljes sebességet vezényelt, és miután túlélési esélyeikkel kapcsolatban semmilyen illúziója nem volt, a legközelebbi szárazföld, a tőlük tíz mérföldre fekvő Beluha-sziget felé fordult, hogy legalább a személyzetnek és az utasoknak legyen esélyük kimenekülni a partra.

Kacsarava rádión jelentette Diksonnak a helyzetet, ám az adást a németek is fogták. Látva, hogy az ellenséget nem sikerült megtéveszteni, a Scheer árbocára felvonták a német hadilobogót, s megállásra, és a rádióadás beszüntetésére szólították fel a Szibirjakovot. A jégtörő parancsnoki hídján rövid haditanácsot tartottak, melyen eldöntötték, a reménytelen helyzet ellenére sem fogják megadni magukat. Rádión folyamatosan jelentettek Diksonnak, ám az adást a németek erősen zavarták. Hogy jelezzék a németeknek elszántságukat, Kacsarava tüzet nyittatott a zsebcsatahajóra a 76 mm-es ágyúkkal, bár az ellenség még azok lőtávolán kívül volt.

Ha az oroszok próbálják még tovább húzni az időt, talán sikerülhetett volna még jobban megközelíteni a legénységnek menedéket nyújtó szigetet, ám így a bátor, de kissé balga lövöldözéssel csak magukra vonták a német nehézágyúk tüzét. A kiváló német tüzéreknek az oroszok által felvont füstfüggöny ellenére csak néhány lövésre volt szükségük ahhoz, hogy belőjék a célpontot. A második sortűz egyik lövedéke már eltalálta a Szibirjakov előárbocát, és elszakította az antennákat. A következő találat a tatján érte a jégtörőt, s a 283 mm-es gránát lerobbantotta a hajóról az itt elhelyezett 76 mm-es ágyút, a kezelőivel együtt.

A következő gránát a hajó orrát találta el, és berobbantotta az itt tárolt 300 hordó benzint. A repeszek súlyosan megsebesítették Kacsarava kapitányt, a parancsnokságot a politikai tiszt, Zelik Abramovics Elimelah vette át. A negyedik találat a hajó közepét érte, a gránát szinte teljesen átment a jégtörőn, és mélyen a vízvonal alatt robbant, tönkretéve a Szibirjakov hajtóműveit, és nagy léket szakítva a hajótestbe. Öt perccel két óra után Elimelah elrendelte a tüzelés beszüntetését, és a hajó elhagyását.

Az egyetlen épségben maradt mentőcsónakban húsz-egynéhány ember gyűlt össze. A német gránátok és a hajón tomboló tűz sok emberrel végeztek, sokan pedig a tűz miatt nem tudtak kijutni a hajóból. Mások nem hallották a hajó elhagyását elrendelő parancsot. A németek szerint a Szibirjakov egyik ágyúja még a hajó süllyedése közben is lőtte őket.

A Scheer-ről egy motorcsónakot indítottak, hogy felvegye a hajótörötteket. Erre nem emberiességi megfontolások miatt volt szükség, hiszen az öt mérföldre fekvő partra a túlélők a nyugodt tengeren gond nélkül ki tudtak volna jutni a csónakkal. A németek foglyokat akartak ejteni, akiktől értékes információkhoz juthatnak a Kara-tengerről, és a szovjet védelemről.

Az oroszok nem érezték vonzó lehetőségnek, hogy a gyűlölt és rettegett ellenség fogságába kerüljenek. Többen a tengerbe ugrottak, s inkább visszaúsztak a süllyedő hajóhoz, és aztán azzal együtt is merültek el, amikor a Szibirjakov három órakor elsüllyedt. Matvejev fűtő baltával támadt rá a németekre, akik persze azonnal lelőtték. Végül körülbelül húsz ember került német fogságba. (A különböző forrásokban 18-22 emberről olvasni.) Sok hasznot azonban nem hajtottak, a sebesült és eszméletlen Kacsarava kilétét sikerült eltitkolni, és a többiek is sikeresen hitették el a németekkel, hogy ők csak bamba civilek, akik semmiről sem tudnak. Elfogták a megépítendő új állomás vezetőjét is, aki azonban nem meteorológus volt, hanem geológus, így nem sok mindent tudott mondani a németeknek a Kara-tenger időjárásáról, és jégviszonyairól.A süllyedő Szibirjakov, a hajótörötteket kimentő német motorcsónakból filmezve.

A süllyedő Szibirjakov, a hajótörötteket kimentő német motorcsónakból nézve.

 

A németek által elfogottakon kívül a Szibirjakovnak volt még egy túlélője. Pavel Vavilov fűtő két társával együtt a tüzeket próbálta oltani, és nem jutott el hozzájuk a hajó elhagyására felszólító parancs. A Szibirjakov alattuk süllyedt el, és a süllyedéskor keletkező örvény mindhármukat lerántotta a víz alá. Vavilovnak sikerült egy fagerendába kapaszkodnia, és valahogy visszavergődnie a felszínre. Megvárta amíg a Scheer eltávolodik, majd felkapaszkodott az elhagyott mentőcsónakba. Ott találta a németek által lelőtt Matvejev holttestét, akinek száraz ruháiba át tudott öltözni. A vízen úszó roncsok közül sikerült néhány hasznos holmit, és némi élelmiszert kihalásznia, a következő hetekben ezekből, és a csónakban talált túlélőkészletből tengődött a közeli Beluha-szigeten. Az éhező Vavilov már a halált várta, amikor a sziget mellett elhaladó Sacco teherhajóról észrevették. A viharos időben a hajó nem tudott kikötni, de értesítették Diksont, ahonnan az idő jobbra fordultával kiküldtek egy hidroplánt, mely 34 nappal a Szibirjakov pusztulása után felvette Vavilovot.

A Szibirjakov elsüllyesztése nem volt nagy sikerélmény a németeknek. A foglyok semmilyen használható információval nem szolgáltak, a kis hajó pedig nem volt nagy trófea, ráadásul süllyedése előtt felriasztotta az orosz parancsnokságot, és jelentette az ellenséges cirkáló feltűnését. A Scheer rádiósai alig egy órával a Szibirjakov elsüllyesztése után már fogták is az északi szovjet parancsnokság adását, mellyel riasztották a térségben haladó hajókat, és figyelmeztették őket az ellenséges cirkáló jelenlétére. Meendsen-Bohlken azonban még mindig az orosz konvojok felbukkanásában reménykedett, s egész délután és éjszaka ezeket keresve cikk-cakkolt a Kara-tengeren, de nem talált mást, csak jéghegyeket. 26-án reggelre a német parancsnok végre belátta, a hírszerzés információi nem bizonyultak helytállónak, orosz konvojnak nyoma sincs a környéken. A további portyázásnak nem sok értelme látszott, az orosz hajókat már riasztották, és azok nyilván messze elkerülik ezeket a vizeket. Az akciónak más értelme már nem nagyon maradt, mint a kikötők elleni támadás, mellyel megsemmisíthetik az ott horgonyzó hajókat, és a raktárakat. Miután az itteni kikötők védelme nagyon gyenge volt, Meendsen-Bohlken az ágyúzást ki akarta egészíteni egy deszant hadművelettel, egy tengerészekből összeállított csapatot akart partra tenni, hogy orosz parancsnokokat fogjanak el, s kódkönyveket, térképeket, és egyéb dokumentumokat zsákmányoljanak, melyek majd megkönnyítik a következő hadművelet tervezését.

A térségben két komolyabb kikötő volt, melyek ellen érdemes lehetett támadást indítani. A Jenyiszej torkolatának közelében fekvő Dikson, és a tőle nagyjából 400 mérföldre délnyugatra található Amderma. Utóbbiról a németek úgy vélték, az északi konvojok egyik fő kirakodóhelye, és ilyen minőségében bizonyára erősen védett kikötő, ráadásul Diksonnál sokkal közelebb fekszik a szovjet légierő északi támaszpontjaihoz. A németek értesülései azonban mint rendesen, ezúttal sem voltak helytállóak. Az északi konvojok két célkikötője Arhangelszk és Murmanszk voltak, bár utóbbiról a németek azt hitték, az állandó légitámadások miatt nem képes ellátni feladatát, és az ide irányuló hajóforgalmat nagyrészt Amdermába irányították át.

Dikson vonzóbb célpontnak tűnt. Az ellenség rádióforgalmazásának megfigyelése alapján úgy látszott, itt van a Kara-tengeri hajóforgalom középpontja, és a központi rádióállomás is. A kikötő lerombolása tehát nagy csapás lenne az ellenségre, csakúgy mint a rádióállomás elpusztítása, s a rádiósok és a hajóforgalmat irányító tisztek elfogása. Meendsen-Bohlken tehát Diksont jelölte ki a következő célpontnak. A kikötő jelentőségét illetően a németek persze megint tévedtek. Az északi hajóforgalom irányításának központja Arhangelszkben volt, ugyanúgy, mint a központi rádióállomás is. Dikson jelentősége csak másodlagos volt.Dikson városa napjainkban. A kietlen városka a Föld legészakibb lakott települése.

Dikson városa napjainkban. A kietlen település a Föld legészakibb városa.

 

Míg a németek tétováztak, és téves felderítési adatok alapján próbálták eldönteni, mit is csináljanak a Kara-tengeren, az orosz oldalon teljes volt a káosz. A Szibirjakov elsüllyesztése után hirtelen mindenki mindenhol német cirkálókat és csatahajókat kezdett látni, s úgy tűnt, az egész német felszíni flotta felvonult az északi vizeken. Mindenki hangosan követelte az erősítést, s a mindenféle parancsnokságok, bizottságok, és igazgatóságok szinte óránként adtak ki új utasításokat, aztán azok visszavonását, majd ellenkező értelmű utasításokat. A haditengerészet és a légierő néhány bevethető egységét hol ide, hol oda irányították, és végül sehová sem értek oda. Az angolok felajánlották, hogy cirkálókat és csatahajókat küldenek segítségül, ezek megérkezésére azonban jó esetben is heteket kellett volna várni. Az egyetlen erősítés, amit a Kara-tengeri szovjet erők végül a következő napokban tényleg megkaptak, egy tengeralattjáró, és két felderítő repülőgép volt.

A németek értesüléseivel ellentétben Dikson kikötője nem volt teljesen védtelen. A kikötőt még előző évben felszerelték néhány partvédő ágyúval, melyeket azonban az előző napokban leszereltek, és berakodtak a Dezsnyev jégtörőre, hogy átszállítsák őket a Belushiya-öbölben épülő új kikötőbe, ahol az oroszok a német támadást várták. Augusztus 26-án már csak két régi, 1910-es gyártmányú 152 mm-es löveg volt a parton, de a hozzájuk való lőszert már szintén berakodták a Dezsnyevre. Ha a Szibirjakov elsüllyesztése után Meendsen-Bohlken nem tölt el egy teljes napot a nem létező szovjet konvojok keresgélésével, hanem azonnal Dikson ellen indul, a kikötőt valóban teljesen védtelenül találta volna.

A németek azonban így nagyvonalúan adtak egy napot a védelemnek a felkészülésre, bár az oroszok nem használták ki jól ezt az időt. A rádión egymás után érkeztek a jelentések arról, hogy hol itt, hol ott láttak német hadihajókat, és Diksonban egy ideig azt hitték, az ellenség éppen távolodik tőlük. Végül csak 26-án délután jutottak arra a következtetésre, hogy a veszély még nem múlt el, és csak ekkor álltak neki gyorsan megszervezni a kikötő védelmét. A nőket és a gyerekeket evakuálták a közeli vadásztelepekre, a férfiakat pedig felfegyverezték, számítva arra, hogy a németek megpróbálnak partraszállni a kikötőben. A 152 mm-es üteg parancsnoka, Nyikolaj Mihajlovics Kornyakov hadnagy, saját kezdeményezésére kirakodtatta az ágyúkhoz való lőszert, és lövegeit olyan helyre vonta vissza, ahol jó kilövésük nyílt a tengerre, de a kikötőépületek és a sziklák mégis takarták őket az ellenség elől. Az üteg hiányos személyzetét önkéntesekkel egészítették ki.

Valamelyest a védelmet erősítették a kikötőben horgonyzó hajók ágyúi is. A Dezsnyev négy 76 mm-es, négy 45 mm-es, és két 20 mm-es ágyúval volt felszerelve, bár utóbbiak inkább csak a partraszálló csapatok ellen lettek volna hatásosak. A 26-án este befutó, faárut szállító Revolutioner fegyverzete csupán egy 76 mm-es, és egy 45 mm-es ágyúból, illetve két 20 mm-es légvédelmi ágyúból állt. A harmadik teherhajó, a fegyvertelen Kara, csak gondot okozott a védelemnek. Egyéb rakománya mellett ugyanis a gőzös 250 tonna ammonált, a főleg a bányákban használatos robbanóanyagot szállított. Ha a Kara találatot kap, a robbanás az egész kikötőt letarolta volna.A Scheer, az átépítés utáni új parancsnoki toronnyal, és kéménnyel.

A Scheer, az átépítés utáni új parancsnoki toronnyal, és kéménnyel .

 

A kikötőben még lázasan dolgoztak a védelem megszervezésén, amikor 27-én, éjfél után egy órakor, a kikötő előtt fekvő Dikson-szigeten őrködő egyik megfigyelő egy nyugat felől közeledő nagy hajó hosszú sziluettjét vette észre. A hajó a szigetet megkerülve a kikötőbe vezető déli csatorna felé igyekezett. Láthatóan hadihajóról volt szó, és senkinek nem voltak kétségei afelől, milyen hajó is lehet az. Telefonon azonnal figyelmeztették a kikötőt, ahol rádión jelentették a főparancsnokságnak az ellenséges hajó feltűnését, riasztották a helyőrséget, és a kikötőben álló hajókat. A Dezsnyev kapitánya a kikötő védelmét szervező bizottságban dolgozott, távollétében a hajó parancsokságát Szergej Krotov elsőtiszt vette át. Vezetésével a jégtörő a riasztás után rögtön elhagyta a mólót, s dél felé indult, hogy a zsebcsatahajót megközelítve tűz alá vegye azt, és legalábbis késleltesse bejutását a kikötőbe. Krotov igyekezett úgy irányítani a hajót, hogy ha az az ellenséggel vívott harcban elsüllyed, a kikötőcsatornában süllyedjen el, ezzel is akadályozva az ellenség behajózását Diksonba.

A gyorsan közeledő Scheer alig félóra múlva már megkerülte a szigetet, és befordult a kikötőbe vezető csatornába. Még maguk az oroszok is, akik pedig általában nem szokták dicsérni az ellenséget, elismeréssel adóztak a német navigátor ügyességének, aki kellő helyismeret, és a csatornát jelző bóják nélkül, a ködös idő ellenére ilyen biztosan manőverezett a nagy hajóval az ismeretlen, zátonyokkal teli vizeken.

Meendsen-Bohlken úgy tervezte, némi tüzérségi előkészítés után 180 embert tesz partra, hogy elfoglalják a kikötőt, és az ott álló hajókat. Nagy ellenállásra nem számított, úgy vélték, a helyőrség legfeljebb 50-60 rosszul felfegyverzett katonából állhat, és ezek is nagyrészt a kikötő előtti Dikson-szigeten állomásoznak. A németek elképzelései azonban mint általában, ezúttal is teljesen tévesek voltak. A várost a helyi milíciával együtt összesen több mint 300 ember védte, akik a kézifegyvereken kívül fel voltak szerelve három 76 mm-es, és két 37 mm-es ágyúval is. A csapatok mind a városban és a kikötőben álltak, a Dikson-szigeten jószerével csak a rádióállomás és az erőmű személyzete tartózkodott, akik összesen egy darab puskával voltak felfegyverezve. A kikötőben partaszálló német kommandónak tehát még a zsebcsatahajó ágyúival a háta mögött is igen nehéz dolga lett volna.

Pár perccel fél kettő után a Dezsnyevről felszólították az ismeretlen hajót, azonosítsa magát. A németek ezúttal nem vesződtek azzal, hogy megpróbálják megtéveszteni az oroszokat, valószínűleg tudták, hogy úgysem sikerülne. Rögtön tüzet nyitottak az orosz hajókra, mintegy négy mérföldes távolságról. A Dezsnyev azonnal viszonozta a tüzet, balra fordult, hogy a hátsó ágyúkat is tudják használni, s közben füstöt fejlesztett, hogy takarja a kikötőt.

A német tüzérek ezúttal is kiváló munkát végeztek. Már az első sortűz villába fogta az orosz hajót, a harmadik pedig már célba is talált. A következő néhány percben a Dezsnyev négy találatot kapott, tűz ütött ki rajta, két 76 mm-es ágyúja tönkrement, és több helyen léket kapott, melyeken át nagy mennyiségű víz tört be a hajóba, s az lassan süllyedni kezdett.A Szemjon Dezsnyev jégtörő.

A Szemjon Dezsnyev jégtörő.

 

A jégtörő parancsnoka, Alekszander Szemjonovics Giduljanov kapitány, közben egy motorcsónakkal visszatért a tűz alatt álló Dezsnyevre, és úgy döntött, a hajót nem süllyeszti el a csatornában, hanem inkább partra futtatja az egyik közeli öbölben. Nem sokkal két óra előtt az égő, erősen megdőlt, és szinte teljesen harcképtelen jégtörőt sikerült is felfuttatni az egyik zátonyra. A hajó legénységéből hét ember elesett, húsz megsebesült. A hajótesten és a felépítményeken később közel 400, repeszek ütötte lyukat számoltak össze.

Miután a Dezsnyevet eltakarították az útból, a német tüzérek a kikötő közepén horgonyzó Revolutioner teherhajót vették célba, mely öt perc alatt három találatot kapott. A hajó kigyulladt, és miután egy találat tönkretette a horgonycsörlőt, gyakorlatilag mozgásképtelenné vált, hiszen nem tudták felhúzni a horgonyt. Az oroszok szerencséjére a harmadik hajót, a mólónál kikötött Karát a németek nem vették észre, mivel a magas kőmóló takarta előlük a hajót. A közelben robbanó gránátok repeszeitől a teherhajó így is sérüléseket szenvedett. Ha a Scheer tűz alá veszi a Karát, és annak rakománya berobban, a detonáció lerombolta volna az egész kikötőt.

Úgy látszott, az akció jól alakul a németek számára. A védelem fő erejének látszó Dezsnyevet alig tíz perc alatt kiiktatták, egy másik teherhajót megrongáltak, s úgy látszott, szabad az út a partraszálló osztag előtt, mely kezdett készülődni a kiszállásra.

Ekkor nyitott tüzet a 152 mm-es üteg. A Scheer orra előtt a magasba csapó vízoszlopok úgy érték a németeket, mint derült égből a villámcsapás. Azonnal látták, hogy nagyobb kaliberű ágyúkról van szó – azt hitték, 130 mm-es hajóágyúk –, melyek jelenlétére egyáltalán nem számítottak. Meendsen-Bohlken azonnal hátraarcot vezényelt, és lefújta a partraszállást. A Scheer ugyanis egyáltalán nem volt sebezhetetlen, ilyen kis távolságról még a közepes űrméretű ágyúk is súlyos károkat okozhattak volna benne, s a német parancsnok, aki előtt elrettentő példaként állt a Blücher és a Graf Spee sorsa, a hazai támaszponttól távol, az ismeretlen és veszélyes ellenséges vizeken nem óhajtott semmiféle kockázatot vállalni.

Az oroszok utóbb azt állították, több találatot is elértek a Scheer-en, és ez késztette visszavonulásra a németeket. A német jelentések azonban ezt nem támasztják alá, és azt írják, a legközelebbi orosz gránát is körülbelül 500 méterre csapódott be a hajótól. Persze az lett volna meglepő, ha ez másként történik. A régi, elavult ostromágyúk személyzete nagyrészt lelkes, de teljesen képzetlen önkéntesekből állt. Tűzvezetés nem volt, az oroszoknak még távolságmérőik sem voltak, gyakorlatilag csak saccra állapították meg a lőelemeket. Az ágyúk nem kiépített ütegállásban, hanem nyílt terepen álltak, ahol csak a környező épületek, és a füst takarta őket valamennyire. Ha a németekben csak egy szikrányi merészség és kezdeményezőkészség van, s kitartanak addig, amíg sikerül lokalizálni az orosz üteget, néhány perc alatt kilőhették volna az ágyúkat.Dikson védelme, egy szocreál festményen.

Dikson védelme, egy szocreál festményen.

 

A német tengerésztisztek azonban nem arról voltak híresek, hogy lett volna bennük ilyesmi. A Scheer a 152 mm-es ágyúk első lövései után megfordult, és füstfüggöny védelme alatt távolodni kezdett a kikötőtől. Ugyanazon az útvonalon haladva, amelyen érkezett, a zsebcsatahajó ismét megkerülte a kikötő előtt fekvő szigeteket, és közben a németek arra lőttek, ami éppen a látóterükbe került. Lőtték a Medve-szigeten fekvő meteorológiai állomást, majd a Dikson-szigeti erőművet, és rádióállomást. Kihasználva, hogy a város átmenetileg kikerült a tűzvonalból, az oroszok igyekeztek eltávolítani a kikötőből a számukra nagy veszélyt jelentő Karát. A gőzös elhagyta a mólót, és füstfüggöny fedezete alatt dél felé tartva befutott a Jenyiszej torkolatába.

Fél háromkor a szigeteket megkerülve a németek ismét Dikson felé fordultak, ezúttal északról, s lőni kezdték a kikötői létesítményeket, és a raktárakat. A 152 mm-es orosz ágyúk is újra tüzet nyitottak, s mintegy húsz percen át mindkét fél részéről heves tűzharc zajlott. Néhány perccel három óra előtt aztán Meendsen-Bohlken ismét beszüntette a tüzelést, füstfüggönyt vont fel, és annak védelme alatt távolodni kezdett Diksontól. A harc során a Scheer összesen 77 lövést adott le Diksonra 280 mm-es ágyúiból, valamint 153 lövést a 15 centis, és 226 lövést a 10 centis lövegekből. A német parancsnok úgy látta, az akció végeredményben elérte célját, a rádióállomás antennatornya ledőlt, az erőmű kigyulladt, s a kikötő olaj és szénraktárai láthatóan szintén lángokban álltak. A Dikson fölé tornyosuló füstoszlopok azt a benyomást keltették, a kikötő igen súlyos károkat szenvedett. A német rádiófelderítés kicsit később fogott egy orosz adást, mely jelentette a Kujbisev teherhajó pusztulását. A gőzöst valójában német tengeralattjáró süllyesztette el, de Meendsen-Bohlken azt hitte, ezzel a hajóval végeztek Diksonban.

A németek által okozott károk azonban valójában nem voltak jelentősek. A rádióállomás tornyát néhány óra alatt újra felállították, az erőmű működőképes maradt, s a raktárakban keletkezett, gyorsan eloltott tüzek sem okoztak nagy pusztítást. A két hajó sérüléseit egy héten belül kijavították. A Dezsnyeven elesett hét emberen kívül a helyőrség meglepő módon nem szenvedett más veszteséget. A német támadás még megzavarni se nagyon tudta a Kara-tengeri hajóforgalmat, Dikson továbbra is fogadni tudta a hajókat, s a következő konvoj indulását még csak halasztani sem kellett.

A németek erről persze nem tudtak. Az akció eredményével elégedetten Meendsen-Bohlken északnyugat felé vonult vissza, hogy a megbeszélt helyen találkozzon az U–255-tel, és annak rádióján keresztül adja le jelentését a narviki parancsnokságnak. A tengeralattjárót azonban nem találták – angol cirkálónak nézte a közeledő Scheert, és lemerült –, így biztonságosabb vizekre hajóztak tovább, a Ferenc József -szigetek déli partjai felé, hogy ott törjék meg a rádiócsendet, és jelentsék Narviknak a hadművelet eredményeit. Augusztus 28-án léptek kapcsolatba Schmundt tengernaggyal, aki utasította őket, térjenek vissza a Kara-tengerre, zavarják tovább az ellenséges hajóforgalmat, és támadják meg Amderma kikötőjét.Wilhelm Meendsen-Bohlken.

Wilhelm Meendsen-Bohlken.

 

Meendsen-Bohlken semmi értelmét nem látta a kapott parancsnak. A Kara-tengeren eddig sem találtak szinte semmit, és most, hogy a Szibirjakov elsüllyesztésével és Dikson ágyúzásával felriasztották az oroszokat, várhatóan még ennyit sem fognak találni. Amdermát pedig jól védett kikötőnek hitték, melynek védelmét az oroszok most nyilván tovább fogják erősíteni, és felkészülten fogják várni a támadást.

Meendsen-Bohlken ezért nem nyugtázta a kapott üzenetet, hanem válaszában azt javasolta Schmundtnak, a Scheer inkább a támaszponthoz közelebb, a Spitzbergák környékén kutasson az ellenséges hajók után, a Kara-tengerre való visszatérésnek csak alapos légifelderítés után lesz értelme. Egyben arra kérte a parancsnokságot, az elpusztult Arado pótlására küldjenek neki egy másik felderítőgépet.

Schmundt nem tudta mire vélni Meendsen-Bohlken akadékoskodását. Végül arra a következtetésre jutott, a Scheer nyilván valamiféle problémával küszködik, megsérült, vagy üzemzavar lépett fel, s a parancsnok azért köntörfalaz, mert nem akarja, hogy az ellenség az elfogott rádióüzenetekből megtudja, hogy hajója nem teljesen harcképes. Újabb üzenetében a tengernagy így a hadművelet félbeszakítására, és visszatérésre utasította Meendsen-Bohlkent. A Scheer augusztus harmincadikán este befutott Narvikba.

A viharos Kara-tenger, a Scheer tatfedélzetéről nézve.

A viharos Kara-tenger, a Scheer tatfedélzetéről nézve.

 

A Wunderland hadműveletet mindkét fél győzelemként értékelte. A németek úgy vélték, komoly károkat okoztak az oroszok hajóforgalmának, az oroszok pedig úgy gondolták, diadalmasan visszaverték a túlerejű ellenség támadását, és súlyos sérüléseket okoztak az ellenséges zsebcsatahajónak. Az északi szovjet területek elleni következő hadműveletet a németek mindazonáltal következő évre halasztották. Részben a vártnál rosszabb jéghelyzet miatt, részben pedig mert úgy gondolták, a Wunderland után az ellenség nyilván jelentősen megerősíti a térség védelmét. Tapasztalataik alapján egyébként is úgy vélték, egy újabb akció alaposabb felderítést és előkészületet igényel, mint amire Kara-tenger befagyásáig hátralevő néhány hétben lehetőségük van.

A németek persze mint mindig, most is tévedtek. Az orosz vezetés teljesen elégedett volt önmagával, és úgy vélték, embereik remekül helytálltak, a Párt pedig nagyszerűen megoldotta a helyzetet. Vagyis minden jó úgy, ahogy van, nincs szükség újabb erősítésekre. Az északi szovjet erők nem kaptak mást, csak néhány újabb partvédő üteget, s néhány hajót és repülőt, azt is csak a következő évben.

A Szibirjakov hősies harca körül a propaganda természetesen óriási hűhót csapott, s a hajót csak úgy emlegették, mint az „Észak Varjaga”. (Utalva az 1904-ben egy túlerejű japán hajórajjal szembeszálló orosz cirkálóra.) Süllyedésének helye mellett elhaladva azóta is minden orosz hadihajó félárbocra engedi zászlaját. A Szibirjakov túlélői persze nem nagyon élvezhették ezt a dicsőséget. A német fogságból 1945 tavaszán szabadulva rögtön szibériai munkatáborokba kerültek, hiszen megadták magukat az ellenségnek. Teljes rehabilitációjukra csak 1961-ben került sor, amikor megkapták a Vörös Zászló érdemrendet.

A következő évre tervezett német hadműveletekből semmi sem lett. A felszíni flotta sorozatos kudarcain felbőszült Hitler 1943 elején elrendelte a cirkálók és csatahajók leszerelését és lebontását. Az új flottavezetésnek végül sikerült elszabotálnia a parancs végrehajtását, és apránként ismét szolgálatba állították a leszerelt hajókat, komolyabb akciókra azonban már nem küldték ki őket. Az egyetlen nagyobb felszíni hadműveletre 1943 szeptemberében került sor, amikor a flotta egy a Spitzbergákon fekvő kis kikötőt támadt meg, és rombolt le. A hadművelet katonai szempontból teljesen jelentéktelen volt, csak a harci morál erősítésére szolgált.

A Wunderland hadművelettel kapcsolatban a szakirodalom megemlíti, az remek példája volt a két szemben álló fél teljesen eltérő hadviselési stílusának. A németek ezúttal is merész célkitűzésekkel, nagyon precíz és alapos tervezés és felderítés után, hosszú szervezést követően indították meg az akciót, melyet a német parancsnok szintén a szokásos módon, határozatlanul és bátortalanul, állandóan tétovázva és óvatoskodva vezetett, majd az első felmerülő nehézségektől megriadva visszavonult. Az oroszok ugyanígy a tőlük megszokott módon viselkedtek. A felderítéssel semmit nem törődtek, szervezetlenek voltak, hanyagok és felelőtlenek, akik mindent az utolsó utáni pillanatig halogattak, ezenkívül önhittek voltak, akik oktalan módon lebecsülték az ellenséget, és túlbecsülték önmagukat. A megvalósításnál viszont, bár állandóan csak rögtönöztek, vakmerőek voltak, nem riadtak vissza az egyéni kezdeményezésektől, s makacs kitartásukkal és hallatlan szívósságukkal még a vesztes helyzeteket is meg tudták fordítani a maguk javára.

A német zsebcsatahajót megfutamító két ágyú.

A német zsebcsatahajót megfutamító két ágyú.

 

 

39 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr1816078918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage 2020.07.27. 11:07:44

Az ilyen "egzotikus" helyen és módon történt dolgokról alig találni valami írást. Ennyire a világ végén zajló hadműveletekről is. A németek indiai-óceáni tevékenységéről is kb. semmi érdemlegeset nem írnak többségében sehol...

Cymantrene 2020.07.27. 11:44:20

Basszus, csak Po-t tudom idézni, a Kungfu Pandát "Ahhh, senki sem bénázott így mint én. Mióta van Kungfu, mióta van Kína, mióta van bénázás."
Kösz, ez elindította a hetet :-)

Galaric 2020.07.27. 13:14:14

Jó volt. Köszi a munkádat.
Kicsit Midway filingje volt a csatának persze annál sokkal kisebb léptékben és vesztességekkel. :D

omron 2020.07.27. 18:24:24

Úgy nem nehéz vakmerőnek lenni, ha tudom, hogy Sztálin a főnököm, a komisszár meg ott áll mögöttem, csőre töltött pisztollyal. A német flotta bénázása sokkoló. Dönitzen meg Kranckén kívül volt valaki?

oranje2010 2020.07.27. 18:39:32

Köszi! Feldobta a napomat! Ennél rosszabb hétfőm sose legyen!

jkoenig 2020.07.27. 22:10:11

@omron: Azt hiszem az oroszoknál sem bátorították az egyéni kezdeményezést, a háború előtti tisztogatások nyomán az átlagosan nem túl képzett tisztek inkább betű szerint igyekeztek betartani a szabályzatot ( legalábbis a háború első éveiben)

Emmett Brown 2020.07.28. 10:02:52

Érdekes, hogy a Dikson-Amderma relációt úgy írod, hogy Amderma 400 km-re délre van, szerintem a kelet-nyugat 2000 km távolság sokkal jelentősebb.

molnibalage 2020.07.28. 10:27:57

@omron: Az I. vh alatt nem sikerült megtörni a briteket és Trafalgar hatása annyira bénító volt, meg a veszteségektől való félelem, hogy valamiért a német parancsnokok szigorúan vették ezt és soha nem mertek kockáztatni.

Mert azért valljuk be a briteknél könnyebb a kockázatvállalás, amikor alapvető a RN igazi nehéz hajóiból akkora nagy hiány soha nem volt, ergo egy elvesztése nem volt katasztrofális. De, ahol összevissza soha nem volt 2-3 nagyobb komoly egység, ott lényegében egy hajó elvesztése = megszűnik a flotta létezni egy időre, ahogy a B után is csak a két páncélos cirkáló maradt.

A B. elvesztésekor a két páncélos cirkáló hiába volt fejlett, senkit nem érdekelt. Mert azt, amit a balfék németek akartak csinálni velük, arra nemigen volt jó. Ha egy konvojban volt csak egy kivénhedt I. vh szökevény Malaya szerű valami, akkor meg sem próbálták a harcot fel sem venni. Amikor a Renown ellen is, amikor a kettő pcc-vel összefutott az első komolyabb sérülés hatására elmenekült a két hajó pedig közelről némi veszteséget felvállalva bizony szétkaphatták volna.

Így nehéz győzni.
A szárazföldön a németek sanszosan ezért mertek felvállalni ezt-azt, mert valljuk be, ha 1-2-3 hadosztályuk kap egy nagyobb pofont, akkor sem szűnik meg a Wermacth létezni, mint ütőerő. És abban volt gyakorlatuk is. A német flotta hiába volt nagy 1914-ben, történelmi léptékű tapasztalat és a "nelsoni vonás" az nem jön a kohóból, ahol a hajó páncélját gyártják...

hátramozdító 2020.07.28. 11:08:13

Köszönjük szépen, ez a sztori is több volt, mint tanulságos és alapos, másutt három mondattal letudják. Elég nyomorultul érezhette magát az a német tengerésztiszt, aki csinált is volna valamit az alkalmi kikukucskáláson és gyors hazamenekülésen kívül...

bz249 2020.07.28. 11:26:13

@molnibalage: szervezeti kultura volt az inkabb... a briteknel a hagyomany az volt, hogy vallaljak az utkozetet, merthat a Napoleoni haboruk idejen egy matroz keresett evi 11 fontot, a tipikus 3rd rate kapitanya kb. 200-at. A zsakmany meg ugye a Cochrane sorozatban irtaknak megfelelo volt. Elfogsz egy ellenseges hadihajot/konvojt egy eletre rendben vagy. Fuggetlenul az akkor viselt rangodtol.

A nemet flotta ezzel szemben bekebeli hadero volt, ahol ugy lehetett karriert csinalni, hogy eloleptettek. Eloleptetes meg azert jart, hogyha azt csinaltad, amit a feljebbvaloid elvartak toled. Ha feljebbvalok azt vartak el, hogy agyuzz szet egy jegtablat ket rozmarral, akkor szetagyuzod a jegtablat ket rozmarral, kerdes es ellenvetes nelkul. Majdnem szuksegszeru, hogy ilyenkor olyan hadvezetesed lesz, amelyik utalni fogja az utkozeteket.

bz249 2020.07.28. 11:42:13

@bz249: na lam Wilhelm Meendsen-Bohlken is karriert csinalt, 1944-45 kozott altengernagy es a Kriegsmarine utolso flottaparancsnoka, 1 ev amerikai hadifogsag, majd utana fontosember hadiipari vallalkozasoknal.

de.wikipedia.org/wiki/Wilhelm_Meendsen-Bohlken

Jol csinalta a maga szempontjabol.

soarvány 2020.07.28. 18:41:37

"Schmundt nem tudta mire vélni Meendsen-Bohlken akadékoskodását. Végül arra a következtetésre jutott, a Scheer nyilván valamiféle problémával küszködik, megsérült, vagy üzemzavar lépett fel, s a parancsnok azért köntörfalaz, mert nem akarja, hogy az ellenség az elfogott rádióüzenetekből megtudja, hogy hajója nem teljesen harcképes. Újabb üzenetében a tengernagy így a hadművelet félbeszakítására, és visszatérésre utasította Meendsen-Bohlkent. A Scheer augusztus harmincadikán este befutott Narvikba"

Lehet hogy a hajó mégis találatot kapott a Diksoni akció során?

savanyújóska 2020.07.28. 18:45:25

@omron: „Sztálin a főnököm, a komisszár meg ott áll mögöttem, csőre töltött pisztollyal”

Általában nem is volt szükség a komisszárra. Ezek többségében már a forradalom utáni generációba tartoztak, huszon-harmincéves emberek, agymosott, hithű bolsevikok, akik inkább vízbe fulladtak, minthogy megadják magukat az ellenségnek, és ezzel szégyent hozzanak a kommunista hazára.

@Emmett Brown: „Érdekes, hogy a Dikson-Amderma relációt úgy írod, hogy Amderma 400 km-re délre van, szerintem a kelet-nyugat 2000 km távolság sokkal jelentősebb.”

Valóban inkább délkeletre, és 400 mérföld. A 2000 km nekem sehogy sem jön ki.

@molnibalage: @bz249: És ez még mind semmi. Decemberben évfordulós cikk lesz majd a La Platai csatáról. Amit ott Langsdorff a Graf Spee-vel művelt, az tényleg a tengeri hadviselés legalja, és nincs rá semmilyen értelmes magyarázat.

Emmett Brown 2020.07.28. 20:29:38

@savanyújóska: délnyugatra van xD

Egyébként igen, 500 mérföld. Ami feltűnt, hogy a térkép nagyon furcsa, a Spitzbergák és Szevernaja Zemlja egy szélességen vannak, mégis úgy tűnik, mintha SZZ lenne jóval északabbra, illetve úgy tűnik, mintha Dikson pont délre lenne SZZ-től, pedig igazából 17 hosszúsági fok választja el őket.

Szóval: a két település (Amederma és Dikson) között 4 szélességi és 19 hosszúsági fok van, én marha meg az egyenlítői foktávolságot vettem, pedig azon a szélességen már csak a harmada az egyenlítőinek :(

molnibalage 2020.07.28. 20:48:11

@savanyújóska: Hú, de kurva messze van még december... :)

Flankerr 2020.07.28. 20:48:42

@savanyújóska: Én is köszönöm a cikket, semmit se tudtam erről.

jkoenig 2020.07.28. 21:15:14

@savanyújóska: December tényleg nagyon messze van még, nem kaphatnánk némi előzetest?

savanyújóska 2020.07.29. 05:51:58

@Emmett Brown: „délnyugatra van”

Csak sikerül már egyszer eltalálni. Távolság légvonalban tudtommal 785 km.
A Mercator térkép a 70 fok felett már nagyon torzít.

@jkoenig:„nem kaphatnánk némi előzetest”

A zsebcsatahajós sorozathoz tulajdonképpen ez a poszt volt az előzetes.

Emmett Brown 2020.07.29. 08:16:19

@savanyújóska: jaja, ezt néztem be. amúgy nem hiszem, hogy ez egy Mercator vetület lenne, annál ugyanis a szélességi körök párhuzamosak, ezen a térképrészleten meg ez nem igaz (Szevernaja Zemlja nincs északabbra mint a Ferenc József-föld)

gigabursch 2020.07.30. 21:39:39

@savanyújóska:
Vivát!
Lesz! Zsebcsatahajós! Sorozat!

Óllyyyyyyeeeeeeeeee!

Palánta 2020.07.31. 09:43:24

Mindeközben a World of Warshipsbe meg egymás után érkeznek a német hadihajók (tervezőasztal szökevények):
Mainz -
The project of a cruiser with 150 mm guns (cruiser K), which was developed in the mid-1930s on the basis of the Admiral Hipper-class ships, shortly after the construction of the latter began. She combined the rapid-fire battery of light cruisers with the survivability of heavy ones.

Siegfried -
A super-heavy Type "O" cruiser designed to operate in powerful raider formations. At the time the ship was designed, it was fast enough to escape from any battleship, while its armor protection and armament were strong enough to annihilate any cruiser.

Agir -
One of the variants for the project of a high-speed, super-heavy O-class cruiser with excellent protection and armament of nine 305 mm main battery guns.

Odin -
One of the draft designs for a relatively small, high-speed battleship that preceded the construction of the Scharnhorst-class ships. This ship was primarily distinguished by a more powerful main battery comprising 305 mm guns.

és egy teljen német repülőgéphordozó ág a Graf Zeppelin mellé:
Rhein -
A light fleet carrier design developed during World War II that was set to go into serial production. Similar to many ships designed in Germany at that time, Rhein was supposed to be equipped with a diesel propulsion plant.

Weser -
A project created during World War II to convert an Admiral Hipper-class heavy cruiser into an aircraft carrier. Weser inherited the high speed and strong armor protection of her prototype, while also outmatching the power of her AA defenses to a certain degree.

Erich Loewenhardt -
An earlier draft design for aircraft carrier "A" (Flugzeugträger A), which preceded the construction of Graf Zeppelin. Had a different composition of AA capabilities, a higher running speed, and different hull architecture.

August von Parseval -
A draft design for a large, high-speed aircraft carrier, based on the Graf Zeppelin class of carriers, but equipped with a diesel propulsion plant and a different combination of armaments.

Manfred von Richthofen -
A design for completing an H-class battleship as a heavy aircraft carrier. She is a large-sized ship with armor protection that is quite good for her ship type, coupled with a very powerful AA complement.

Palánta 2020.07.31. 09:46:59

@gigabursch:
Ha nem olvastad még volna:

Páncél nélküli hülyeségek. Az „O” osztályú német csatacirkálók. 1.
htenger.blog.hu/2016/10/19/pancel_nelkuli_hulyesegek_az_o_osztalyu_nemet_csatacirkalok

Páncél nélküli hülyeségek. Az „O” osztályú német csatacirkálók. 2.
htenger.blog.hu/2016/10/26/pancel_nelkuli_hulyesegek_az_o_osztalyu_nemet_csatacirkalok_807

Páncél nélküli hülyeségek. Az „O” osztályú német csatacirkálók. 3.
htenger.blog.hu/2016/11/11/pancel_nelkuli_hulyesegek_az_o_osztalyu_nemet_csatacirkalok_153

Páncél nélküli hülyeségek. Az „O” osztályú német csatacirkálók. 4.
htenger.blog.hu/2016/11/21/pancel_nelkuli_hulyesegek_az_o_osztalyu_nemet_csatacirkalok_445

gigabursch 2020.07.31. 13:53:36

@Palánta:
Hogyne olvastam őket.

Csak már régóta többünk igénye, hogy Zoli tollából egy teljes, csak a zsebcsatahajókra koncentráló sorozat készüljön.
Mert utalások, kapcsolódási pontok sok helyen vannak - de az mégsem egész.

omron 2020.08.03. 22:40:33

@savanyújóska: Mi is elég agymosottak voltunk, akik a hetvenes-nyolcvanas években jártunk iskolába. De annyira mégse, hogy lelkesen haljunk meg sorozott katonaként a Társadalom Vezető Ereje védelmében. Felmenőim átélték a szovjet inváziót. Gyerekkori emlékeim szerin inkább a vodkától voltak qurva bátrak, nem a Lenin összestől.

omron 2020.08.03. 23:07:16

@molnibalage: Nagyon jó az elemzésed. De Reader ezt miért nem látta? Ugyanennyi eredményt értek volna el, ha maradnak a seggükön, a Kattegaton horgonyozva.

bz249 2020.08.04. 11:33:46

@omron: ok te vagy Tirpitz/Raeder... odamesz Vilmoshoz/Adolfhoz, hogy ez az egesz flottasdi 1 darab hujeseg, es inkabb a szarazfoldi hadseregre kellene forditani az eroforrasokat?

Ugye arrol a haditengereszetrol beszelunk, amelyik nem cserelte le a kezi toltesu 37 mm-es gepagyukat, mert igy tobb matrozra tarthatott igenyt.

Untermensch4 2020.08.05. 09:19:11

@bz249: Sztem Vilmost/Adolfot is meg lehetett volna győzni olyan megalomán ötletekkel amik legalább olcsóak és olyan "németesek", pl szabványos kereskedelmi hajók amik sorozatgyártása olcsó és egyszerűen felfegyverezhetőek. "Legnagyobb hadiflotta a világon ever." Szép nagy hajórajos felvonulásokat is lehetett volna tartani. :)

omron 2020.08.05. 20:43:28

@bz249: Nem tudom, mert nem vagyok se Tirpitz se Raeder. :) Páran leírták itt, hogy többet ki lehetett volna hozni a német flottából, rátermettebb vezetőkkel.

bz249 2020.08.06. 09:40:36

@omron: Ennel is tobbet?

www.youtube.com/watch?v=Z5iV8Ed1PmI

Ott vannak fent a disztribunon es nagyon fontosnak latszanak. Alant meg az unneplo tomeg. Mi kell meg ezen kivul? :D

hel45 2020.08.06. 17:32:25

"Ha a Kara találatot kap, a robbanás az egész kikötőt letarolta volna."

Ezt először költői túlzásnak hittem. Aztán jött Bejrút...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.09. 05:59:14

"A Wunderland hadműveletet mindkét fél győzelemként értékelte."
Na, ez a legjobb megoldás, mindenkit meghagyni szépen a saját maga kis tudatlanságában...
:D
"Teljes rehabilitációjukra csak 1961-ben került sor, amikor megkapták a Vörös Zászló érdemrendet."
Nyilván b.romi boldogok lehettek a teljesen megfelelő "díjazással".
15-20 év hadifogolykodás, meg málenkij robotért cserébe pont megfelelő egy sz.r plecsni.Ezért aztán érdemes egy hazáért harcolni...M.cskos r.hadt kommunizmus.
:-((
Szerintem, ha tudják ezt előre, akkor haza se mentek volna a dicső Szovjetúnióba, hanem maradnak a németeknél, vagy bárhol Nyugaton.
És hány ember járhatott így, akár a magyarok közül is.
Elnézést, befejeztem az anyázkodást.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.08.09. 06:14:48

@bz249: Vajon hogy a bánatba' úszta meg a nürnbergi pert és a hasonló elszámoltatásokat?Az usákok nem adták bele a "közösbe" mint elítéltet, valamiért?

molnibalage 2020.08.09. 12:23:23

@geegee: Mit kellett neki "megúszni"?
A N. per sok igen nagy főkolomposát nem tudták (akarták?) elítélni.
Egy felszíni hajó parancsnokát majd később, mint admirálist vagy mi volt milyen marhasággal ültették le volna oda...? Mi lett volna a vád...?

Ez kb. olyan, mintha egy átlagos harcban résztvevő Wermacth ezredparancsnokot ítéltek volna el. Milyen alapon? Az általa vezényelt hajó legénysége kb. ezred méretű legénységgel bírt.

Cymantrene 2020.08.09. 23:10:14

@geegee: tudtommal az azért több volt, mint a plecsni. Sajnos, így hirtelen nem találtam pontos adatokat, de egyrészt a rehabilitációval kaptak valami anyagi kompenzációt is, ami bár időarányosan nem volt sok, de egyszerre megkapva már számottevő volt. Másrészt ez az elég magas kitüntetés maga is járt formális-informális előnyökkel még a családtagoknak is, ahogy nálunk is számított egy Munka Érdemrend vagy régebben egy vitézi cím.

Cymantrene 2020.08.09. 23:11:39

@Cymantrene: és persze nem pótolta az elvesztett éveket.

savanyújóska 2020.08.10. 08:39:10

@geegee: „15-20 év hadifogolykodás, meg málenkij robotért”

Jó, hát ezt nem úgy kell elképzelni, hogy 1961-ig munkatáborban voltak. A lágerben azt vizsgálták, kollaboráltak e a németekkel, és átadtak e nekik információkat. Kacsaravát egy Ufa melletti táborba szállították, de egy évet sem tölthetett ott, mert 1946-ban már ismét dolgozott az Északi-tengeren.

„hogy a bánatba' úszta meg a nürnbergi pert”

Nem nagyon volt miért bíróság elé állítani, bár nyilván szerették volna. Ő volt a német felszíni flotta utolsó parancsnoka, ilyen minőségében 1945 májusában letartóztatták, de másfél év után szabadon engedték.

@molnibalage: „Mit kellett neki "megúszni"?”

Ennyire azért ez nem volt egyértelmű. Az egyik vádpont, ami alapján Raederre Nürnbergben életfogytiglant sóztak, az volt, hogy részt vett a német flotta újra felfegyverzésében, és így egyike volt azoknak, akik megtervezték és előkészítették a nemzetközi egyezményeket sértő agresszív háborút, ami a bírák szerint a béke elleni bűncselekmény volt. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy a bírók szerint Raedernek, mint a német haditengerészet főparancsnokának, mi lett volna a feladata? Halászhajókat építeni?

molnibalage 2020.08.10. 09:27:41

@savanyújóska: Hóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó.
Reader már a háború ELŐTT fejes volt. Az említett ipse meg a háború közepén is egy sima hajó kapitánya...

A Luftwafféból SENKIT nem ítéltek el pl. az 1940-es civilek bombázásáért...
Akkor mi alapján vettek volna elő igazából egy teljesen jelentéktelen senkit? Senkit nem érdekel, hogy a háború végén egy kvázi nem létező felszíni flotta parancsnoka volt? Kb. annyi hatalma volt, mint egy virágágyásnak a nagy összképet nézve. Kb. azt gereblyézhette munkaidejében is.

Readerre sem a hajók építését, hanem a HASZNÁLATÁT húzták rá inkább. Bár ez is röhejes, de akkor sem ugyanaz.

omron 2020.08.10. 16:48:55

@bz249: Aztaq... egy szárazfőldi patkány (én) számára itt tűnik fel, hogy valójában mekkora egy csatahajó. Vajon hány négyzetméter műszaki rajz kellett hozzá?