Hét tenger

Maggie és Frank

2019. június 26. 17:42 - savanyújóska

Az első világháború váratlanul és felkészületlenül érte valamennyi hadviselő felet, korábban senki nem számított egy ilyen nagyságrendű fegyveres konfliktusra. Ezt a felkészületlenséget csak fokozta, hogy a fegyveres erőknél egy rakás olyan technológiai újdonság került első ízben alkalmazásra, melyek használatáról, és annak következményeiről, addig csak spekulációk léteztek. Ez a háború minden szempontból újszerű volt, s az új eszközök jelentette kihívásokkal a tábornokok és tengernagyok nem nagyon tudtak megbirkózni.

A legnagyobb hatású újdonságok nyilván a repülőgépek katonai célokra való használata, a harckocsi megjelenése, és a már korábban is ismert, de nyílt tengeri bevetésekre csak most alkalmassá váló tengeralattjáró tömeges alkalmazása voltak. Ez utóbbi minden haditengerészetet meglepetésként ért, mivel a tengeri háborút korábban mindenki úgy képzelte el, hogy az majd nagy csatahajó-ütközetekből fog állni. Ennek megfelelően mindenki a nagy hadihajók építésére fordította a haditengerészetek költségvetését, és a kisebb egységek teljesen a háttérbe szorultak. A háború alatt kellett valahogy bepótolni ezt a lemaradást, és sebtében megépíteni a konvojok védelmére, és a tengeralattjárók elleni harcra alkalmas kis hadihajókat.

A tengeralattjáró-veszély létezése valamiért még az Egyesült Államok haditengerészetét is meglepetésként érte, pedig az amerikaiak 1917-ben már három éve figyelhették az európai harcokat. Kereskedelmi flottájuk már korábban is komoly veszteségeket szenvedett a német tengeralattjáróktól, de amikor végül ők is beléptek a háborúba – nagyrészt egyszerű üzleti megfontolások alapján –, csak akkor tudatosult bennük, hogy flottájuk felkészületlen arra, hogy megvédje a hazai vizeket az új fenyegetéssel szemben. A többi haditengerészethez hasonlóan tehát az US Navy is csak már a hadba lépés után kezdte el komolyabban fejleszteni a flotta kisebb egységekből álló hajórajait, melyek építését addig a csatahajók javára teljesen elhanyagolták.

A nagy rombolóépítési programok felfutása azonban eltartott egy jó ideig, s a hazai partok és kikötők addig tárva-nyitva álltak az esetleg erre tévedő ellenséges tengeralattjárók előtt. Valami átmeneti megoldást kellett találni, mellyel az új rombolók elkészüléséig is hatékonyan szembe tudnak szállni az új fenyegetéssel. A vezérkar valamelyik ügyeletes zsenijének ekkor jutott eszébe, hogy a keleti parti kikötőkben álló magánjachtok felfegyverzése jó megoldást jelenthet a problémára. Az elképzelés az volt, hogy a könnyű, és a tengeralattjárókhoz képest többnyire viszonylag gyors hajókat a haditengerészet megvásárolja, majd a megfelelő átalakítások után néhány ágyúval és pár vízibombával látják el, s járőrözésre használják fel őket.

Az ötletgazdák azonban nem vették figyelembe azt a tényt, hogy az amerikai újgazdagok tengeri palotái valójában nem igazi, tengerálló hajók voltak. Ezek a gyakorlatban többnyire csak olyan funkciókat láttak el, mint ma a balatoni vitorláskikötőket megtöltő 30-40 lábas tengeri jachtok. Drága státusszimbólumok voltak, amivel fel lehet vágni a szomszéd előtt, ahová el lehet vinni a haverokat sörözni, ahol egy időre félre lehet vonulni vállalkozó szellemű hölgyekkel, és amivel nagy néha ki lehet motorozni a kikötő elé naplementét nézni. Az amerikai jachtok többségét a hajómérnökök direkt ezekre a feladatokra tervezték, s azok legfeljebb rövid part menti utakra lettek volna csak használhatóak. A haditengerészeti vezérkar természetesen nem zavartatta magát az ilyen jelentéktelen apróságok miatt. A keleti part nagyobb jachtjait felvásárolták, és hozzáláttak tengeralattjáró-vadász hadihajóvá történő átalakításukhoz.A Margaret fénykorában, a rá jellemző helyzetben, horgonyon állva egy kikötőben.

A Margaret fénykorában, a rá jellemző helyzetben, horgonyon állva egy kikötőben.

 

A megvásárolt jachtok között volt az 1899-ben, eredetileg Eugenia néven épült Margaret, mely ekkor éppen Isaac Emerson, a Bromo-Seltzer gyógyszergyár vezérigazgatója tulajdonában volt. A 245 tonnás hajó jó hírnévnek örvendett a keleti parton, de nem kiváló tengerállósága, és hajózási teljesítménye, hanem pompás ebédlője, és gazdagon felszerelt borraktára miatt. A hajó erre is lett tervezve, úszó nyaralónak, melyről senki nem gondolta, hogy valaha is a látótávolságon túlra el fog távolodni a partoktól. Már hajó méreteiből is nyilvánvaló lehetett volna mindenki számára, hogy az nem a nyílt tengerre épült. Az 53,6 méter – a vízvonalon 43,5 méter – hosszú hajó szélessége ugyanis csak 6,4 méter volt, vagyis a Margaret imbolygásra hajlamos, nem erős hullámzás elviselésére épült hajó volt. Legszebb lánykorában a Margaret 12 csomós sebességet volt képes elérni egyetlen, 728 lóerős gőzgépével.

Emerson természetesen elkötelezett hazafinak vallotta magát, de – a többiekhez hasonlóan – az benne se merült fel, hogy jachtját önként a haza rendelkezésére bocsássa. A 94 ezer dollárra becsült hajót 1917 augusztusában végül 104 ezerért sózta rá a haditengerészetre, mely még így is úgy gondolta, jó vásárt csinált. Az átépítési munkálatok azonnal elkezdődtek. A hajót megfosztották a díszes faragványoktól, az ebédlőt legénységi szállássá, a messze földön híres borraktárt pedig lőszerraktárrá alakították. A parancsnoki hidat megnagyobbították, és egy szinttel magasabbra építették, a fedélzetre két 76 mm-es ágyút szereltek, a tatra pedig vízibombákat telepítettek. A magasabb parancsnoki híd persze még jobban lerontotta a hajó stabilitását, a fegyverzet jelentette túlsúly pedig növelte annak merülését, így a tat ablaksora majdnem a vízvonal szintjére került, s az ablakokat még a kikötő nyugodt vizén is zárva kellett tartani, hogy ne csapjon be rajtuk a víz. A hajó eredeti nevét megtartva járőrhajóként került az US Navy állományába, SP-527 jelzéssel.A hadihajóvá csúfított egykori luxusjacht.

A hadihajóvá csúfított egykori luxusjacht.

 

Az újdonsült hadihajó tapasztalt kapitányt kapott, az ekkor 32 éves Frank Jack Fletcher személyében. Fletcher korábban is töltött már be önálló parancsnoki tisztséget, a háború előtt több rombolót is irányított. Az, hogy a korban és rangban egyaránt fiatalnak számító tiszt ilyen beosztásokba kerülhetett, nem pusztán nyilvánvaló tehetségének volt köszönhető. A gazdag és befolyásos bankárcsaládból származó, az amerikai felső tízezerhez tartozó Fletchernek a flottánál is nagyon erős hátszele volt, mivel nagybátyja, Frank Friday Fletcher, a flotta tengernagya volt. (Később az Atlanti Flotta parancsnoka, a második világháborús Fletcher osztályú rombolók névadója.) A megnyerő modorú, barátságos, jó beszélőkével rendelkező tiszt az úri társaság kedvence volt, és nagy népszerűségnek örvendett a flottán belül is. (Legalábbis akkoriban. Gyors előmenetele csak később kezdte irritálni a pályatársakat és riválisokat.) Korához képest nagyon szépen ki is volt dekorálva, egyebek közt a mellére tűzhette még az Egyesült Államok legmagasabb katonai kitüntetését, a Kongresszusi Becsületérmet is.

A legmagasabb elismerést Fletcher három évvel korábban kapta meg, a mexikói Veracruz elleni hadművelet során szerzett érdemeiért. Az akció az amerikai demokráciaexport egyik tipikus példája volt, az USA kormányának csípte a szemét a szerintük túlzottan is németbarát mexikói elnök, Victoriano Huerta tevékenysége, és helyette riválisát, az Államokkal szemben sokkal megértőbb Venustiano Carranzát szerették volna hatalomra juttatni. A mexikói belügyekbe való beavatkozásra jó ürügyet szolgáltatott, amikor Veracruzban mexikói katonák tévedésből tüzet nyitottak egy amerikai hadihajó tengerészeire. Senki nem halt meg, de az esetre hivatkozva két héttel később szinte a teljes Atlanti Flotta felvonult Veracruz előtt, tengerészgyalogosokat tettek partra, akik több napig tartó utcai harcokban elfoglalták a kikötőt, és lefoglalták a Huerta részére néhány nappal korábban érkezett német fegyverszállítmányt. Az elnök nem sokkal később megbukott, és helyét a „szabadságharcos” Carranza vette át.

A hadművelet után a Kongresszus két kézzel szórta a kitüntetéseket. A Becsületérmet több mint ötvenen kapták meg, köztük mindkét Fletcher. Az idősebbik a mexikói partok előtt felvonuló flottát irányította, a fiatalabb pedig a Veracruzból menekülő amerikai állampolgárok mentésénél tüntette ki magát. Frank Jack ezt követően nagybátyja törzskarában szolgált, majd egy ideig az Akadémián tanított, 1917-ben pedig a Keasarge csatahajó tüzértisztjeként szolgált, a hadnagy és a kapitány közötti „lieutenant commander” rangban.Az ifjú Fletcher az akadémiai tablóképén.

Az ifjú Fletcher az akadémiai tablóképén.

 

Ez azonban nem az a beosztás volt, amire az ambiciózus, sikerekre éhes fiatal tiszt vágyott. Akadémiai osztálytársai, mint Nimitz és Halsey, már a hadműveleti zónában, az európai vizeken szolgáltak, rombolók parancsnokaként, vagy csatahajók tisztjeként, de esély sem volt rá, hogy a kiöregedett Keasarge-ot is átvezényeljék a túlpartra. A vén csatahajó a karibi vizeken cirkált, biztos távolságban a tűzvonaltól.

A rombolók parancsnoki tisztségében nem volt üresedés, de amikor Fletcher fülébe jutott a szervezés alatt álló tengeralattjáró vadász osztag híre, ismét feléledt benne a remény, hogy újra önálló parancsnoki beosztáshoz juthat, s minden követ megmozgatott, hogy áthelyeztesse magát a hajórajhoz. Ez hamarosan sikerült is, és megkapta kinevezését a Margaret, vagy ahogy a flottánál mindenki hívta, a Maggie parancsokságára. A flotta illetékesei nyilván még örültek is, hogy a rátermett és tapasztalt tisztet sikerült megszerezniük az új alakulathoz.

Frank és Maggie találkozása igazi vakrandi volt, és ugyanolyan rosszul sikerült, mint azok általában. Az újdonsült parancsnok elképedt, amikor először meglátta az ócska teknőt, amit neki kellett volna harcba vinnie, és az első benyomást egyáltalán nem javította, amikor megismerkedett leendő tisztjeivel, akik Fletcher szavaival: „Zöldek voltak, akár a fű.” Amíg még volt valami a kezdeti lelkesedésből, gyorsan megtartották az átépítés utáni első próbajáratot, és megpróbálták kivinni a Maggie-t a kikötőből.

Nem sikerült. A dagály áramlásával szemben a hajó képtelen volt előrejutni, és az áramlat végül nekivágta az egyik mólónak. A horgony beakadt a móló oldalába, és amikor a hajó ismét elsodródott, láncostul, csörlőstül kiszakadt a helyéről. Az újabb próbajáratok során aztán kiderült, hogy öreg gőzgépével a hajó – ahogy mondani szokás – hátszélben és lejtőn lefelé se tud többet 6 csomós sebességnél, de a gyakorlatban inkább négycsomós csúcssebességre lehet számítani, arra is csak nyugodt tengeren. Ennél még a dagály áramlása is gyorsabb volt, ami az első kifutási kísérlet során vissza is nyomta a hajót a kikötőbe.

A 4-6 csomós csúcssebesség kételyeket ébresztett afelől is, a hajó mennyiben lesz képes megfelelni kitűzött feladatának. A német tengeralattjárók ugyanis még lemerülve is gyorsabbak voltak, mint a Maggie, nehéz volt tehát elképzelni, hogyan fogják majd ezzel a hajóval a tengeralattjárókat üldözni. A négycsomós gyakorlati sebesség a vízibombák használatát is öngyilkos vállalkozássá tette, hiszen a tatról ledobott bomba a beállított mélységen még azelőtt felrobbant volna, hogy a Margaret biztos távolságba tudta volna vonszolni magát.

Az is kiderült, hogy a nyíltvizi hullámzásban a Margaret olyan erősen dülöngél jobbra-balra, hogy még a legöregebb tengeri medvék is tengeribetegek lesznek tőle. Fletcher számítása szerint 35 tonna ballasztot kellett volna felvenniük, hogy stabilabbá tegyék a hajót, de csak öt tonnának volt hely.A Margaret legénysége 1918 februárjában.

A Margaret legénysége 1918 februárjában.

 

Az ilyen apró hiányosságok persze nem vették el a haditengerészet kedvét az új hajóktól. A Margaretet október 16-án hivatalosan is szolgálatba állították, árbocára felhúzták a haditengerészet zászlaját – fejjel lefelé, mert a zöldfülű tengerészek fordítva fűzték fel a zsinórra –, Fletcher pedig megtartotta szűzbeszédét, vagyis első parancsnoki beszédét, a legénységnek. Itt olvasta fel a parancsnokságtól érkezett utasítást is, amivel halálra rémítette a Maggie teljes legénységét. Ebben ugyanis az állt, hogy a Margaretnek, a flottilla többi hajójával együtt, a Bahamák érintésével át kell hajóznia az Azori-szigetek környékére, hogy aztán ott biztosítsák a kereskedelmi forgalmat a portyázó német tengeralattjárókkal szemben.

Tekintve, hogy a hajónak addig még a kikötőt sem sikerült elhagynia, az óceánon való átkelés legalábbis kétes kimenetelű vállalkozásnak ígérkezett, és legénység úgy látta, túlélési esélyeik határozottan rosszak. Ezzel a parton tartózkodók is maximálisan egyetértettek, akik az eredetileg a német tengeralattjárók megrémítésére felállított hajórajt hamarosan csak mint Öngyilkos Flottát kezdték emlegetni. A Maggie tengerészei szerencsére megbíztak kapitányukban, akit nemcsak emberileg, hanem szakmailag is igen nagyra tartottak, és úgy vélték, az ő parancsnoksága alatt talán még ezt a rossz mosóteknőt is sikerül eljuttatni a nagy víz túlsó oldalára.

Fletchernek csak egyetlen szépséghibája volt tengerészei előtt, szeretett kutyája, Poilu, akit még a Margaretre is magával cipelt. A nyáladzó, mindenhová odarondító, agresszív bulldog a hajó fedélzetén hamar kivívta magának az első számú közellenség címét, és csak gazdája tekintélye mentette meg attól, hogy nagy ívben átrepüljön a korláton.Fletcher látogatóban egy angol tengeralattjárón, az Azori-szigeteken. Mellette hű kutyája, Poilu.

Fletcher látogatóban egy angol tengeralattjárón, az Azori-szigeteken. Mellette hű kutyája, Poilu.

 

Az Öngyilkos Flotta hasznavehetetlenségéről kialakult általános vélemény úgy látszik nem jutott el a főparancsnokságig, ahol láthatóan még mindig azt hitték, a hajóraj valóban hatásos eszköz lehet a német tengeralattjárókkal szemben. Bár mindenki abban bízott, a vezérkar meggondolja magát, november elején a flottilla megkapta az indulási parancsot. 1917 november negyedikén a Margaret, és hasonló képességű társai, a May – a kötelék zászlóshajója –, a Wenonah, a Helenita, az Utawana, a Rambler, és a raj ellátóhajója, a Hannibal, elhagyták a kikötőt, és megindultak a Bermudák felé.

Hogy az út még izgalmasabb legyen, a hajók plusz feladatot is kaptak, mindegyikük vontatott maga után egy úgynevezett tengeralattjáró-vadász hajót. (Submarine Chaser – SC) Ezeket az apró, 85 tonnás, faépítésű kis naszádokat százával gyártották az amerikai hajógyárak, a német tengeralattjárók elleni harc részeként. A jellemzően egy 76 mm-es ágyúval, néhány géppuskával, és vízibombavetőkkel felszerelt hajók természetesen csak partmenti használatra voltak alkalmasak. A hazai partok őrzése mellett több száz egység került bevetésre az európai vizeken is. Ide viszont csak vontatva tudtak eljutni, mivel hatótávolságuk alig ezer mérföld volt csak. (A naszádokat nagy számban használták a Földközi-tengeren, és az Adrián is. A hajócskák lelkes, de csupán gyorstalpaló képzést kapott személyzetének szakmai nívójáról árulkodik az az apró kis történeti adalék, hogy az Otrantói-szorosban bevetett hajóraj tevékenységének első napján összesen 17 tengeralattjáró elsüllyesztését jelentette! Német és osztrák tengeralattjárók a valóságban természetesen az amerikai hajóknak a közelében sem jártak.) A Maggie az SC-317-et vontatta, melyet a franciáknak szántak, és ekkor már francia legénység is tartózkodott rajta.Egy építés alatt álló submarine chaser.

Egy építés alatt álló submarine chaser.

 

A kikötő elhagyása utáni első napon vihar tört ki, ami az amúgy is instabil Margaretet úgy összerázta, hogy a 61 tagú legénységből 59-en, köztük a kapitány is, súlyos tengeribetegséget kapott. A vén teknő minden eresztékében eresztette a vizet, a fenékvíz szivattyúknak éjjel-nappal folyamatosan menniük kellett, hogy valahogy a felszínen tartsák a hajót.

A Maggie a vihartól függetlenül is olyan erősen dülöngélt, hogy Fletcher megtiltotta a legénységnek, hogy a fedélzeten aludjanak, tartott tőle ugyanis, hogy álmában valaki a vízbe pottyan, vagy a fedélzeten állandóan átcsapó hullámok lemossák a hajóról. Rövidesen a kormányszerkezet is tönkrement, át kellett állni a kézi erővel való szükségkormányzásra. Az SC-317 vontatókötele többször is elszakadt, a viharban kellett kihalászni, és újra rögzíteni.

Miután már biztos távolságban voltak a parttól, Fletcher elrendelte az első próbalövészetet is. Az elülső 76 mm-es ágyú légnyomása az első lövésre leszakította a felépítmény egyik ajtaját, a hátsóé a tat korlátját. Mindkét ágyú talapzata felszakadt, a lövések okozta rázkódás miatt pedig a hajótestben újabb 19 helyen kezdett el szivárogni a víz. Ezek után Fletcher jobbnak látta megtiltani az ágyúk további használatát. Most már tényleg senki nem tudta, hogy a Maggie ezek után mivel fogja majd üldözni a tengeralattjárókat. Az ágyúk használhatatlannak bizonyultak, a vízibombák jó eséllyel nem a tengeralattjárót, hanem magát a Margaretet robbantották volna ki a vízből, és nagy valószínűséggel egy legázolási kísérlet is nagyobb kárt tett volna a hajóban, mint a célpontban. Bár a négycsomós maximális sebességgel eleve nehéz lett volna bármit is legázolni. A legnagyobb veszély, amit a hajó ezek után a német tengeralattjárók személyzetére jelentett, az alighanem a Maggie látványa által kiváltott röhögőgörcs egészségügyi kockázata volt.A hátsó 76 mm-es ágyú. Használhatatlan volt, de legalább a tüzérek igyekeztek marcona képet vágni, hogy megijesszék a németeket.

A hátsó 76 mm-es ágyú. Használhatatlan volt, de legalább a tüzérek igyekeztek marcona képet vágni, hogy megijesszék a németeket.

 

És ez még mindig csak a szerény kezdet volt. A Margaret hajtóműve nem sokkal később bedöglött, s a kötelékparancsok az Utawanát küldte vissza a hajóért, de útközben ennek is lerohadtak a gépei. A Margaret hajtóműveit végül sikerült úgy-ahogy kijavítani és üzemképessé tenni, s ismét útnak indulhattak vele, nem sokkal később azonban kifogytak a szénből. A hajót végül november kilencedikén egy vontató vonszolta be a Bermudákra, Hamilton kikötőjébe. Miután a fenékvízszivattyúk sem működtek, útközben a legénység vödrökkel merte a vizet a hajóból, nehogy elsüllyedjenek. Az élelem és a vízkészletek egyaránt erősen kifogyóban voltak, s hogy spóroljanak a vízzel, Fletcher megtiltotta a fürdő használatát, és engedélyezte a szakállviselést.

Az Öngyilkos Flotta hajói végül nagy keservesen mind megérkeztetek a Bermudákra. A zászlóshajó, a May, útközben léket kapott, és kis híján elsüllyedt. Utolsóként, két nappal a többiek után, a Helenita futott be, melynek zöldfülű tisztjei kissé elnavigálták magukat, és csak sokadik próbálkozásra találták meg a szigetet.

Megérkezésük után Fletcher azonnal kiküldte a hajó csónakját a partra, hogy beszerezzék a javításokhoz szükséges anyagokat. Nem kaptak semmit. A kikötő teljes személyzete úgy vélte, az amúgy is szűkös készletek értelmetlen elpazarlása lenne minden, amit az Öngyilkos Flotta hajóinak adnának át. Nem vélekedtek másként a flotta saját emberei sem, a flottilla ellátóhajója, a Hannibal, ugyanúgy megtagadta a segítségnyújtás, mint a dokkok személyzete. A következő napokban a Margaret tengerészei a kikötőben portyázva próbálták, nem mindig teljesen törvényes módon, innen-onnan összeszedni és összekunyerálni a javításokhoz feltétlenül szükséges eszközöket, anyagokat, és alkatrészeket.Az Öngyilkos Flotta egy másik oszlopos tagja, a Wenonah.

Az Öngyilkos Flotta egy másik oszlopos tagja, a Wenonah.

 

A hajót végül sikerült annyira összefércelni, hogy november 18-án a többi egységgel, és az időközben hozzájuk csatlakozott másik három hajóval – Artemis, Cythera, Lydonia –, illetve a mögöttük vontatott tengeralattjáró-vadász naszádokkal együtt a Margaret is folytathatta útját az Azori-szigetek felé. Fletcher igyekezett felkészíteni hajóját a hosszú útra. Miután a hajó szénkészletei még a Bermudák elérésére sem bizonyultak elegendőnek, indulás előtt most minden üres helyiséget szénnel töltetett meg, még a fedélzeteken is szénkupacokat hordtak össze. Vízből is többet vettek fel, mint az előző úton. Vízzel töltötték fel a mentőcsónakokat, és a matrózok által a parton „zsákmányolt” fürdőkádakat is. Mindez persze ismét csak növelte a túlsúlyt, és tovább rontotta a hajó stabilitását.

A Maggie parancsnoka ekkor már határozottan kezdte úgy érezni, ez a beosztás kimondottan alkalmatlan arra, hogy lökést adjon a karrierjének. Míg korábban minden kapcsolatát és befolyását igyekezett érvényesíteni azért, hogy megszerezze a Margaret kapitányságát, most azért próbált minden lehetséges helyen és módon lobbizni, hogy valahogy megszabaduljon a hajótól. A Bermudákra megérkezve leveleket küldött minden befolyásos rokonának és ismerősének, arra kérve őket, támogassák áthelyezési kérelmét. Eltartott azonban még egy ideig, amíg a fogaskerekek mozgásba lendültek, Frank Jacknek tehát tovább kellett mennie az Azori-szigetek felé hajójával, mely csak saját legénysége számára jelentett veszélyt, nem az ellenséges tengeralattjáróknak.

Az óceáni átkelésre szerencsére viszonylag nyugodt időben került sor, erős hullámzásban, de viharok nélkül. Hogy az út kicsit izgalmasabb legyen, a riadók egymást érték, köszönhetően a tapasztalatlan őrszemeknek, akik minden vízen úszó tárgyat periszkópnak néztek, és minden delfint közeledő torpedónak.A flotta úton az Azori-szigetek felé.

A flotta úton az Azori-szigetek felé.

 

Aztán tényleg feltűnt az ellenség. A May parancsnoki hídján egy gőzöst vettek észre, melyet német teherhajóként azonosítottak. A vontatmányt, vagyis a naszádokat leoldva – innentől önállóan mentek a már a közelben levő Azori-szigetekig – az egész flottilla az ellenséges hajó után fordult, és vad hajrába kezdtek, hogy utolérjék, és elfogják azt. A német hajó erre lassan elfordult, majd félgőzre kapcsolt, és kényelmes tempóban hajókázva faképnél hagyta a mögötte 5-6 csomós sebességgel „vágtázó” amerikai üldözőit.

Nem sokkal később vészjelzéseket fogtak egy saját egységről, mire az egész flotta nagy lelkesen keresni kezdte az ellenség által fenyegetett hajót. Mint azonban kiderült, csak az SC-317-ről volt szó, melynek hajtóművei lerobbantak, és a Margaretnek ismét vontába kellett vennie.

Az út további részét a megszokott riadók, és az egyre gyakrabban ismétlődő géphibák színesítették. Hiába vettek fel indulás előtt a szokásosnál nagyobb mennyiséget, a Margaret ismét kifogyott a szénből, és megint vontatni kellett, az egyik újonnan érkezett hajó, a Cythera vontatta be a célkikötőbe, Hortába. A többi hajó sem szerepelt sokkal jobban, az Azori-szigetekre úgy érkeztek meg december ötödikén, hogy a flotta egyik fele vontatta a flotta másik felét. A vontatókötelek gyakran elszakadtak, az erős hullámzásban a hajók egymásnak ütköztek, és mire megérkeztek Horta elé, olyan siralmas látványt nyújtottak, hogy a kikötői hatóságok itt is úgy találták, értelmetlen pazarlás lenne ezeknek a hajóknak a javítására bármit is elhasználni.

Az Öngyilkos Flotta hajóinak küllemét nyilván nem tette megnyerőbbé a nem sokkal a megérkezés után kitört erős vihar, mely alaposan megtépázta a hajókat. A Margaret ismét ütközött egyik társával, a szél pedig megrongálta felépítményeit. A hajót kénytelenek voltak az egyik kikötőbójához kötözni, mivel a gépekkel nem tudták megtartani, ahhoz pedig nem volt elég lánc a hajón, hogy szilárdan le tudják horgonyozni.A Margaret, az Azori-szigetekre való megérkezés után.

A Margaret, az Azori-szigetekre való megérkezés után.

 

A hajókat valamivel később sikerült ismét kifutásra képes állapotba varázsolni, épp időben ahhoz, hogy amikor a kikötő közelében egy német tengeralattjáró elsüllyesztett egy portugál teherhajót, a Margaret rögtön ki tudjon futni, hogy üldözőbe vegye az ellenséget. Jó ideig kóvályogtak fel-alá a jelzett körzetben, de nem találtak semmit, és végül visszatértek a kikötőbe. Nem sokkal később egy elfogott rádióüzenetből kiderült, a német tengeralattjáró látta a közelében elhaladó Margaretet, de parancsnoka úgy találta, erre az ócska teknőre kár lenne pazarolni a drága torpedókat.

Fletcher rögtön az Azori-szigetekre való megérkezés után ismét az íróasztalához ült, és újra levelekkel kezdte el bombázni feletteseit, és befolyásos ismerőseit, hogy valahogy elintézze, a Margaretet nyilvánítsák katonai szolgálatra alkalmatlannak, őt pedig helyezzék át végre máshová. Hosszú hetekig tartó kilincselés után végre sikerült elérnie, hogy a parancsnokság egy bizottságot küldjön ki a Margaret műszaki állapotának felülvizsgálatára. A vizsgálat az előre látható eredménnyel zárult. Immár hivatalosan is megállapítást nyert, hogy a hajó „teljes mértékben alkalmatlan arra a szolgálatra, amelyre kijelölték”. A jelentésben szó esett róla, hogy a fedélzeteken át befolyik a víz a hajó belsejébe, a legénységi szállások lakhatatlanok, a kazánból távozó gőzt lehűtő kondenzátor javíthatatlanul tönkrement, a kazán fala pedig annyira elvékonyodott, hogy az eredeti gőznyomás felét is alig bírja ki. Az Azori-szigeteken állomásozó amerikai különítmény parancsnoka, William Osteshans, így vonta le a konklúziót: „Néhány szóban összefoglalva, megítélésem szerint a Margaret nem több, mint egy darab szemét, és nem tudok elképzelni egy a kormányzatnak megvásárolt hajót, ami ennyire használhatatlan lenne a tőle elvárt feladatra.

A Margaret háborús pályafutása ezzel véget is ért, a hajó többet nem futott ki bevetésre. A háborúból hátralevő időt Horta kikötőjében állva töltötte, ahol raktárhajóként használták. Legénységének már nem volt más dolga, mint a folyamatos takarítás, mellyel Fletcher próbálta lekötni embereit. Valószínűleg nem teljesen eredményesen, a fegyelem mégis fellazulhatott kissé, és talán ennek volt köszönhető, hogy gazdája távollétében Poilu egyszer valahogy mégis átrepült a korláton. A kutya azonban jobban tudott úszni, mint várták, és sokáig fenn tudta magát tartani a vízen. A tengerészek végül rögtönzött népszavazást tartottak, kihúzzák e a dögöt, vagy sem? Szűk többséggel, sokak tiltakozása ellenére, végül az eb kegyelmet kapott, és visszaemelték a fedélzetre.1918 március elsején Fletcher távozik a Margaretről.

1918 március elsején Fletcher távozik a Margaretről.

 

1918 március elsején végre Fletchert is leváltották, aki nagy örömmel intett búcsút a Margaretnek, és tért vissza az Atlanti Flottához, ahol a Benham romboló parancsnoki tisztségében régi barátját, William Halsey-t váltotta. Rombolójával Fletcher a háború utolsó hónapjaiban a konvojok kíséretében vett részt, és szolgálatáért megkapta a Tengerészeti Keresztet.

A Margaret parancsnokságát Fletcher után ellátó tisztek rendszerint csak néhány hétig töltötték be ezt a posztot. Mihelyt tehette, menekült mindenki a Maggie-ről, melynek parancsnokságát az utolsó hónapokban a hajó rangidős tengerésze töltötte be. A háborút követően a Margaret visszatért az amerikai kikötőkbe, ahol azonnal leselejtezték, és 1921 szeptemberében 1200 dollárért eladták bontásra egy olasz cégnek.

Az Öngyilkos Flotta végül csak az US Navy történetének egyik komikus lábjegyzete maradt. Használható hajóit tovább küldték az európai vizekre, a többiek visszatértek az Államok kikötőibe. Eredményt nem sokat értek el. Egyetlen német tengeralattjáróról tudni, melynek elsüllyesztéséhez feltehetően a flottilla egyik hajójának is köze volt, az UB-70-et valószínűleg a Lydonia és az angol Basilisk romboló süllyesztette el, a Földközi-tengeren, az észak-afrikai partoknál. A Wenonah is megrongált egy tengeralattjárót, de erről később kiderült, hogy francia hajó volt.

A flottilla egyértelmű kudarca után a tengeralattjárók elleni harc végül azokra maradt, akik erre valóban alkalmasak voltak, a rombolókra és a tengeralattjáró-vadász naszádokra, melyek 1917 után százával épültek az amerikai hajógyárakban. (Bár a termelés igazából csak a háború után futott fel.) Sok kárt végül ugyan ezek sem okoztak a német tengeralattjáróknak, de mivel nagy számuk miatt mindenhol jelen voltak, jelentősen megnehezítették azok tevékenységét.A Wenonah, nehéz terepen.

A Wenonah, nehéz terepen.

 

Fletcher pályafutása ezután a kis kitérő után már ismét olajozottan haladt előre. A második világháború idején az amerikai flotta az ő parancsnoksága alatt nyerte meg a Korall-tengeri, a Midway-i, és a Salamon-szigeteki tengeri csatákat. A tíz anyahajóból, mellyel Japán a háborúba belépett, a Fletcher parancsnoksága alatt álló erők - mindvégig számottevő túlerővel szemben harcolva - nyolc hónap alatt hatot elsüllyesztettek, kettő saját veszteség mellett. Kései rajongói szerint ha Fletcher marad a parancsnok, a csendes-óceáni háború 1943 végére véget is ért volna.

A fiatal Fletcher azonban nem tanulta meg, hogy az érvényesüléshez időnként nem árt egy kis hajbókolás az illetékes vízfejek előtt, és mindenekelőtt nem árt jóba lenni a sajtóval. A családi támogatásnak köszönhetően neki erre addig nem nagyon volt szüksége, enélkül is tudott érvényesülni. A családi hátszél azonban ezen a szinten már elfogyott, s féltékeny kollégái és felettesei a háttérbe szorították Fletchert, akit 1942 őszén leváltottak, és rangjához képest megalázó szárazföldi beosztásokba helyeztek át. Személyét a háttérbe szorították, sikereit elbagatellizálták, s a Csendes-óceáni háború hivatalos hőse végül a médiasztár Halsey lett.

A későbbi tengernagy számára az Öngyilkos Flotta derűs kis kitérő maradt, valószínűleg annak köszönhetően, hogy gyorsan sikerült megszabadulnia tőle. Fletcher élete végéig nem fogyott ki a vicces Maggie sztorikból, melyekkel mindig nagy sikert aratott a tiszti kaszinókban, és amelyek évtizedekkel halála után, mai napig is keringenek az US Navy köreiben.Fletcher elmaradhatatlan pipájával, itt már tengernagyként.

Fletcher elmaradhatatlan pipájával, itt már tengernagyként.
36 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr2714913292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

savanyújóska 2019.06.27. 07:58:35

@Fagyiügyi Miniszter: Bár tényleg emlékeztet a Mester stílusára, de ez mégis a nyers valóság.

Kullancs1983 2019.06.27. 10:56:58

Nem készült ebből film? Megnézném. :D

molnibalage 2019.06.27. 11:41:30

@savanyújóska: Az egész történeten csak a hajó régi tulajdonosa nyert.

Számomra egészen elképesztő, hogy hogyan lehetséges az, hogy a végén a Navy mégis szarkupacként minősítette a hajót a maga bürokratikus módján, de ugyanazt a hajót hogy a búbánatba merte elindítani bárhova, ami első próbálkozásra a kikötőt sem tudta elhagyni és ha jobban odacsapja az anyatermészet a parthoz, akkor ott helyben elsüllyedt volna...?

Ehhez mennyire kell hülyének lenni?

Ez kb. olyan, mintha az autód a garázsból kiállva lerohad és becsúszik az árokba, de te kis berhelés után elindulsz vele egy európai körútra. Agyrém...

warr 2019.06.27. 18:53:30

Szép történet.
Hiába, amikor a hülyeség szorgalommal párosul... :-D

Kallard 2019.06.27. 22:41:18

Ha már Rejtő: röhögjetek ki, köpjetek le, de nekem tetszik ez a hadihajóvá átépített fostalicska. Mondjuk hülye ízlésem van, tudom, pl. a Nassau nálam a csatahajószépség egyik csúcsa...

Kullancs1983 2019.06.27. 22:42:54

@molnibalage: A hajó régi tulajdonosáról csak annyit, hogy a nevelt lányának sikerült épp a pénzügyminiszter fiához hozzámennie. Meg az elnökkel is jóban volt. Innentől meg a kelet-európai rögvalóság ismeretében nem nehéz elképzelni, hogy miért ragaszkodtak annyira a hajóhoz.

Flankerr 2019.06.27. 23:01:23

Kiváló írás, köszönöm :)

Az egész sztorin sírva röhögök, de ez a csúcs nekem:

"” Amíg még volt valami a kezdeti lelkesedésből, gyorsan megtartották az átépítés utáni első próbajáratot, és megpróbálták kivinni a Maggie-t a kikötőből.

Nem sikerült. A dagály áramlásával szemben a hajó képtelen volt előrejutni, és az áramlat végül nekivágta az egyik mólónak. A horgony beakadt a móló oldalába, és amikor a hajó ismét elsodródott, láncostul, csörlőstül kiszakadt a helyéről. Az újabb próbajáratok során aztán kiderült, hogy öreg gőzgépével a hajó – ahogy mondani szokás – hátszélben és lejtőn lefelé se tud többet 6 csomós sebességnél, de a gyakorlatban inkább négycsomós csúcssebességre lehet számítani, arra is csak nyugodt tengeren. Ennél még a dagály áramlása is gyorsabb volt, ami az első kifutási kísérlet során vissza is nyomta a hajót a kikötőbe."

hátramozdító 2019.06.28. 07:38:49

Köszönjük! Újabb briliáns poszt, hamarabb a vártnál. Felemelő érzés tudni, hogy a kisstílű korrupció hogyan zúdul végig hülyeséglavinaként mindenen, ami csak elé kerül, és kerül, amibe kerül...

chrisred 2019.06.28. 09:12:36

@molnibalage: "Számomra egészen elképesztő, hogy hogyan lehetséges az, hogy a végén a Navy mégis szarkupacként minősítette a hajót a maga bürokratikus módján, de ugyanazt a hajót hogy a búbánatba merte elindítani bárhova, ami első próbálkozásra a kikötőt sem tudta elhagyni és ha jobban odacsapja az anyatermészet a parthoz, akkor ott helyben elsüllyedt volna...?"

Ahogyan a verduni vérszivattyút, ezt is egy irodában találta ki valaki, aki soha nem látta a hajót.

Chiro71 2019.06.28. 10:42:00

@chrisred: A vérszivattyú működött, az egyetlen olyan csata volt, ahol a védők nagyobb veszteséget szenvedtek, mint a támadók, csak azzal nem számoltak, hogy a saját katonák is emberből vannak, akiket ugyanúgy demoralizál a vérengzés.

molnibalage 2019.06.28. 10:48:56

@chrisred: Pontosan ez jutott eszembe. Valóságtól elszakadt ostoba emberek ötlete.

@Chiro71: Az a kis arány eltérést semmit sem jelent. Ha nem 2:1 3:1 az arány, akkor csak a szarnak adtál pofont úgy, ha az ellenfél embere anyaga eleve nagyobb...

molnibalage 2019.06.28. 11:17:40

@Kullancs1983: Jah, így tiszta sor. Mindenki jól járt odafent, odalent meg senki.

Head Honcho 2019.06.28. 17:39:37

De azért a maga módján a tehetség csak utat tört magának. Elvégre senkiháziakról csak nem nevez el az utókor hadihajót...

Kullancs1983 2019.06.28. 20:33:02

@molnibalage: Alighanem még szerencséjük volt, hogy Fletcher szintén megfelelő kapcsolatokkal rendelkezett, és alkalmatlanná tudta nylváníttatnii a hajót. Más kapitány esetében simán elképzelhető, hogy erőlködtek volna vele tovább.

@Crip Lee: Azt azért nem, patikus volt, és egy általa kifejlesztett gyógyszerből gazdagodott meg.

vorosgy 2019.07.07. 18:54:48

Ismét kiváló írás!
"a hadnagy és a kapitány közötti lieutenant commander rangban" - a korvettkapitánnyal mint fordítással mi a baj?

Pájer Csaba 2019.07.09. 23:46:23

@vorosgy: Szerintem az, hogy nem fordítás, hanem megfeleltetés. Személy szerint én jobban szeretem a parancsnok-helyettes megnevezést, de ez nálam Star Trek-es beidegződés. :)

vorosgy 2019.07.10. 09:27:58

@Pájer Csaba: Ez is egy nézőpont, speciel nekem bökte a fülem a szinkronokban a commander - parancsnok, vagy az ensign - zászlós fordítás, de ezen inkább ne vesszünk össze! :) Itt a htenger blogban már találkoztam a korvettkapitánnyal, azért kérdeztem, hogy itt most van-e valami extra indok a körülírásra.

Pájer Csaba 2019.07.10. 17:52:39

@vorosgy: Nem teljesen értem, hogy miért bökte, amikor az tényleg azt jelenti amire fordították, miközben a korvettkapitány-lieutanant commander meg tök rendben van szerinted... :D De ezen nem fogunk összeveszni. :-) (Még azt sem tartom kizártnak, hogy ehhez is ugyan olyan síkhülye majomf.sz vagyok, mint minden máshoz is. :-) )

vorosgy 2019.07.11. 07:03:51

@Pájer Csaba: Attól, hogy valamennyire azt jelenti, még értelemzavaró. Az ensign egy tiszti fokozat, de egy zászlós nem tiszt. A commander angolul egy rendfokozatot is jelent, de magyarul a parancsnok nem. Kinek vagy minek a parancsnoka Spock? Ez szerintem olyasmi, mint ha a villanykörtére mondanád angolul, hogy electric pear, mert a szavak ezt jelentik, de azért mégiscsak a lightbulb a jó fordítás. (Nem az igazi az analógia, de most jobb nem jut eszembe.)

Pájer Csaba 2019.07.11. 20:58:57

@vorosgy: Egy olyan láthatatlan szemantikai falba ütköztem, amin sehogy sem tudok átvergődni, holott te szemmel láthatóan már a túloldalán vagy. Ennél fogva egyszerűen az agyam blokkolja a probléma megértését. De köszönöm, hogy elmondtad, lehet egyszer majd nekem is bevillan, hogy "Jaaaa! Tehát így értette!" :-)

csi szi 2019.07.11. 22:20:13

Azért vicces lett volna a Star Trekben, ha korvettkapitánynak stb. szólítják egymást a magyar szinkronban.
De tény, hogy logikailag védhető lett volna. Persze Magyarországnak sosem volt haditengerészete, az osztrák-magyar haditengerészetnél pedig a német rendfokozatokat használták, ezeknek van magyar neve is. Az angolszász rendszer némileg más.

Pájer Csaba 2019.07.13. 10:13:44

@csi szi: Poén, de a napokban TNG-t néztem nagybrittül, magyar felirattal. Amely felirat amúgy is katasztrofális magyartalansággal bírt, de amikor Remmick parancsnok-helyettest úgy mutatták be a feliratban, hogy korvettkapitány, ott leborultam az asztalra... (ja, egyébként kurva következetlenek voltak a srácok, mert fél perccel később már parancsnok-helyettest írtak..)

savanyújóska 2019.07.13. 10:40:27

@vorosgy: Egy helyen kerül csak említésre a rangja, nem tartottam szükségesnek külön magyarázni, nagyjából minek felel meg. (És utána magyarázhattam volna azt is, hogy mi a commander.) Szárazföldi beosztásban az őrnagyi ranggal egyenértékű, ez így mindenkinek érthető lehet.

vorosgy 2019.07.13. 13:42:43

@Pájer Csaba: Az előbbi beszélgetésünk után ez valóban vicces lehetett, főleg ilyen következetlenséggel párosulva!

@savanyújóska: köszönöm a választ.

gigabursch 2019.07.15. 09:37:13

@molnibalage:
Csak halkan jegyzem meg, hogy az Emma Maersk is csak dagállyal tud bemenni a legtöbb kikötőbe és onnan kijönni (már ahová egyáltalán bemegy).
S nem csak a méretek miatt, hanem amiatt, hogy saját erőből olyan szinten megszívná a vizet, hogy a hülye Bernouilli miatt leseggelne a hajó a mederhez.

gigabursch 2019.07.15. 09:37:47

@gigabursch:
Mármint kijönni meg induló apállyal.

gigabursch 2019.07.15. 09:44:47

@Kullancs1983:
A hatalom természete mindenhol egyforma.
Csak van ahol demokratább.
Onnan exportálják máshová is.

Mindezeken felül:
A sztori tényleg hatalmas.
Ráadásul, ha ez a Fletcher tényleg erről sztorizgatott bőven, akkor mindig megvolt az a többlete, hogy uraim, ha kell szarból is építünk várat és mindent megoldunk egy gombostű, meg két rajzszeg segítségével.

Hozzá kell tenni: Jópár esetben tényleg csak ennyiből lehetett egyes dolgokat megoldani.
(Lásd: egyik kedvenc filmem, a Das Boat ominózus jelenete, ahol a kapitány kifakad: 18 ezer márkás torpedókkal vagyunk tele, és nincs a hajón egy harminc pfenniges drót...)

Kullancs1983 2019.07.15. 17:18:17

@gigabursch: A sztori épp arról szól, hogy a szarból épített vár az nem vár, hanem szar.

gigabursch 2019.07.18. 19:03:02

@Kullancs1983:
Félreértesz.
Egy nagy rakás hulladékkal indult el és kb. a svájci bicskával kellett megoldani, hogy túléljék,
Ez a nagyszerű ebben a történetben.

S közben - khö-khmm - "el is ijesztettek" egy német hadihajót.
Azért ez nem semmi...
:-)

Kullancs1983 2019.07.18. 23:02:20

@gigabursch: Az előbb még mindent megoldottak, mostmár csak a túlélést? Na, alakul ez...
Megjegyzem, ha arra gondolsz amire gondolok hogy gondolsz, az csak teherhajó volt.