Hét tenger

Lázadás a Patyomkinon 2.

2019. április 05. 11:02 - savanyújóska

A lázadás - A javított változat

Az újabb kori kutatások a Patyomkinon történt események lefolyását illetően nagyjából elfogadják az előző posztban ismertetett történetet, a részleteket azonban számos ponton módosították.

Apró kis momentum, hogy nem a hajó teljes személyzetét sorakoztatták fel a tatfedélzeten, hiszen el sem fértek volna ott. Hiányoztak az éppen szolgálatban levők, illetve a gépházak szinte teljes személyzete, akik részint ügyeletben voltak, részint pedig éppen ebédeltek. (Ezek szerint a gépháziak talán nem tagadták meg a borscs elfogyasztását.) A hajó legénységének így legfeljebb talán a harmada-fele gyűlhetett össze a hátsó fedélzeten.

Szmirnov az összegyűlt tengerészek előtt evett néhány kanál borscsot, és ismét kijelentette, az étel minősége kiváló. Ezt követően Golikov jól lehordta tengerészeit, és közölte, akik továbbra is megtagadják az étel elfogyasztását, büntetésre számíthatnak, és felszólította őket, gyülekezzenek a 305 mm-es torony körül azok, akik hajlandóak elfogyasztani az ebédet. Ezt a pontot – bármilyen jelentéktelen is –, viszont nem tartom életszerűnek. A Patyomkin akkoriban hatalmas hajónak számított, mai szemmel nézve viszont egyáltalán nem volt különösebben nagy vízi jármű. A kor csatahajóra jellemző módon a lövegtornyok az orr és tatrészen egyaránt eléggé előre/hátra voltak húzva, vagyis az orr és a tatfedélzeten nem volt valami sok hely. Ha csak 400 tengerésszel számolunk, a tatfedélzetet már ezek is szinte teljesen kitölthették, nem nagyon volt tehát lehetőség arra, hogy ide-oda csoportosítgassák őket. Valószínűbbnek tartom, hogy itt a másik verziónak van igaza, mely szerint csak a sorból kellett egy vagy két lépést előrelépnie annak, aki hajlandó volt engedelmeskedni.Jelenet a filmből. Legfeljebb 200-250 ember lehet a képen, a tatfedélzet mégis zsúfoltnak tűnik.

Jelenet a filmből. Legfeljebb 200-250 ember lehet a képen, a tatfedélzet mégis zsúfoltnak tűnik.

 

Az első felszólításnak jószerével csak az altisztek, a továbbszolgálók, és a már több éve szolgálatot teljesítő öreg tengerészek engedelmeskedtek. Összesen talán száz ember léphetett ki a sorból. A kapitány ekkor jó hangosan, hogy mindenki hallja, utasította a fedélzetmestert, hogy hívja fel a fedélzetre a fegyveres őrséget. A tengerészek jól tudták, hogy az őrség megjelenése őrizetbe vételeket és fenyítéseket jelent. Hangosan káromkodva és a tiszteket szidalmazva, de egyre többen léptek előre. Egyes visszaemlékezések szerint a csatahajó baloldali szerveződéseinek vezetői egyáltalán nem az ellenállásra buzdították a matrózokat, hanem éppen ellenkezőleg, arra igyekeztek őket rábeszélni, engedelmeskedjenek a parancsnoknak. Egy idő előtt kirobbant lázadás nem állhatott az érdekükben, hiszen az meghiúsította volna a flotta néhány nappal későbbre tervezett általános felkelését. (Ahogy aztán az történt is.)

Kis idő elteltével majdnem az összes tengerész kilépett a sorból, mindössze 30-50 elszánt matróz tartott ki makacsul. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor Golikov, úgy gondolva, a zavargásnak ezzel vége, leszállt a csörlőről, és a feléje röpködő szidalmakat a füle mellett eleresztve lement a fedélzetről. Ha a tengerészeket ekkor visszazavarják szolgálati helyükre, minden bizonnyal itt véget is ért volna a történet. Ekkor következett be azonban Giljarovszkij elsőtiszt megmagyarázhatatlan és tragikus beavatkozása az eseményekbe.

Giljarovszkij nem agyonlövetéssel fenyegetőzött, hanem egyszerűen csak utasította az altiszteket, írják fel az ellenszegülők neveit. Ez annyit jelentett, hogy az érintetteket a kikötőbe való visszatérés után letartóztatják, és hadbíróság elé állítják. Ezt hallva a már oszlófélben levő tömeg ismét háborogni kezdett, most már nem a borscs, hanem az elsőtiszt eljárása miatt. Az étel elfogyasztásának megtagadása igazából nem számított olyan szintű fegyelmi vétségnek, ami hadbíróság elé kívánkozott volna, az érte járó büntetést a kapitány is kiszabhatta, és miután ő nem tett ilyen intézkedést, a matrózok addig azt gondolhatták, megússzák az esetet a szóbeli megrovással. Hogy az elsőtiszt miért tett így, nem lehet tudni. Lehet, csak meg akarta ijeszteni a matrózokat, vagy pedig úgy gondolta, az eset nem maradhat megtorlatlanul, mert akkor a rendbontók csak még jobban fel fognak bátorodni.

Még innen is lett volna visszaút, ám a nyakas Giljarovszkij nem volt hajlandó meghátrálni az általa is megvetett matrózok előtt. Mikor látta, hogy intézkedésével csak olajat öntött a tűzre, és a matrózok már majdnem meghunyászkodó tömege most ismét zúgolódni kezd, kincstári eszével úgy gondolhatta, még jobban rá kell ijeszteni a csőcselékre, és attól majd észhez térnek. Ekkor utasította a fedélzetmestert, az egyik csónakról hozassa a tatfedélzetre a ponyvát.

A ponyvát közismerten a kivégzéseknél használták, bár már nem az elítéltekre borították, hanem a lábuk alá terítették, hogy a vér ne mocskolja össze a gondosan súrolt fedélzetet. Most mindenki azt gondolhatta – és nyilván Giljarovszkij is ezt akarta elhitetni –, hogy az elsőtiszt az engedelmességet megtagadó tengerészek kivégzésére készül. Giljarovszkijnak ehhez nem volt semmi joga, nyilvánvalóan csak blöffölt, a túlnyomó többségükben újonc matrózok azonban ezzel nem voltak tisztában. Reakciójuk azonban nem az volt, amire az elsőtiszt számított. A ponyva felhozatalát elrendelő parancsával Giljarovszkij nem megijesztette a tengerészeket, hanem kirobbantotta a nyílt lázadást.Egy másik jelenet, a lázadás előtti pillanatokról. Az őrség a ponyvával letakart tengerészekre szegezi puskáit.

Egy másik jelenet, a lázadás előtti pillanatokról. Az őrség a ponyvával letakart tengerészekre szegezi puskáit.

 

A színpadias jelenet, ahol az őrség a ponyvával letakart tengerészekre szegezi puskáit, tehát meg sem történt, az események nem jutottak el idáig. Amikor meghallották Giljarovszkij parancsát, a tömegben valaki – minden bizonnyal Matyusenko – elkiáltotta magát: „Testvérek! Mit akarnak ezek tenni a bajtársainkkal? Ragadjatok fegyvert, és üssétek őket! Ne legyetek rabszolgák!” A matrózok erre hangos „Hurrá!” kiáltással lerohantak a fedélzetről, hogy a fegyvertárat feltörve puskákhoz jussanak. A tatfedélzeten körülbelül hetven tengerész maradt csak, a már teljesen tehetetlen elsőtisztet és az őrséget körülvéve, de fegyvertelenek lévén megtámadni nem merve.

A lázadás tehát nem a forradalmi eszmék, és végeredményben nem is a romlott hús miatt tört ki, hanem a matrózok egymás közti szolidaritása miatt, azért, hogy a tengerészek megvédjék szerintük kivégzéssel fenyegetett bajtársaik életét. A lázadás közvetlen oka nem a romlott hús, hanem a szerencsétlen Giljarovszkij teljesen rossz helyzetfelismerése, és elhibázott intézkedése volt.

Az egyik történész még megjegyzi, a tengerészek hangulatának ilyetén elfajulásában szerepet játszhatott az alkohol is. Ebédhez ugyanis a matrózok szokás szerint megkapták a bögre vodkájukat, amihez viszont magát az ebédet nem ették meg. Az éhgyomorra benyakalt vodka játszhatott némi szerepet abban, hogy a matrózok ilyen szokatlanul ingerültek voltak.

Az sem egészen világos, a parancsnok hol tartózkodott, miközben ezek az események zajlottak. A legvalószínűbb feltevés szerint lement a tiszti szalonba, vagy a kabinjába, de mások szerint végig a fedélzeten volt ő is. Ez nem tűnik igazán valószínűnek, hiszen ebben az esetben nem Giljarovszkij intézkedett volna. Amikor értesült a lázadás kitöréséről, Golikov küldöncökkel a tatfedélzetre rendelte valamennyi tisztet, és maga is felment oda. Tisztjei azonban nem nagyon igyekeztek engedelmeskedni. A részben a kereskedelmi flottától érkezett, részben pedig az akadémiáról frissen kikerült, zöldfülű tisztek igyekeztek távol tartani magukat a veszélyes helyzettől. Mindössze tíz tiszt jelent meg a tatfedélzeten, ahol igyekeztek maguk köré gyűjteni a lojális tengerészeket, miközben a kapitány lement a fegyvertárba, hogy megakadályozza a lázadókat abban, hogy fegyverhez jussanak.

Ezzel azonban már elkésett. Lefelé tartva már a raktárból felfegyverezve visszafelé tartó matrózokkal találkozott. A fegyvertár elé, ahol a kézifegyvereket tárolták – tehát nem tévesztendő össze a lőszerraktárral –, már korábban fegyveres őrt állítottak, aki azonban most nem mert egymaga szembeszállni a matrózok tömegével. A tengerészek félrelökték a rémült őrt, feltörték a raktárt, és puskákkal felfegyverkezve indultak vissza a fedélzetre. Ugyanekkor megszállták a hajó fontos pontjait, az elsők között a rádiósszobát, ahol azonnal elvágták az antennák huzaljait, nehogy valaki értesíteni tudja Szevasztopolt az eseményekről.

A tatfedélzeten levő tisztek, és a velük tartó matrózok helyzete ezzel reménytelenné vált, hiszen nem volt más fegyverük, csak a 12 fős őrség puskái. Golikov most ezeknek adott parancsot, oszlassák szét a lázadók csoportját. Ekkor dördült el az első lövés. Hogy ki adta le, sosem sikerült biztosan kideríteni, talán véletlenül sült el valamelyik fegyver. Azonban mindkét oldal azt hitte, ez a jel a támadásra. Giljarovszkij három őrrel megindult a felépítmény felé, hogy kiverje onnan a lázadókat, akik az ajtókon és ablakokon kiugrálva szintén megindultak a tatfedélzet felé. Általános lövöldözés tört ki, a fedélzeten és a hajó belsejében egyaránt, a matrózok azonnal tüzet nyitottak mindenkire, aki tiszti vagy altiszti rangjelzést viselt.Harc a tatfedélzeten.

Harc a tatfedélzeten.

 

A tatfedélzetre kitörő matrózok csoportját Grigorij Vakulencsuk vezette, aki néhány lövéssel végzett a csatahajó tüzértisztjével, Nyeupokojev hadnaggyal. (Mások szerint Matyusenko lőtte le a hadnagyot.) Giljarovszkij, és az őrség vele tartó tagjai a 305 mm-es lövegtorony mögött igyekeztek fedezéket keresni, és onnan lövöldöztek a lázadók felé. Hogy kifüstölje őket, Vakulencsuk előbújt fedezékéből, és előrerohant a torony felé. Ekkor érte két lövés, vagy Giljarovszkijtól, vagy az őrség valamelyik tagjától. Vakulencsuk sebesülten a fedélzetre zuhant, de válaszlövése megsebesítette Giljarovszkijt, akivel végül az előretörő matrózokat vezető Afanaszij Matyusenko végzett. Matyusenko ezután, anélkül hogy megpróbált volna segíteni a sebesült Vakulencsukon – állítólag halottnak hitte –, a parancsnoki toronyhoz ment, és átvette a hajó irányítását. Vakulencsuk nem sokkal később magához tért, és a korlátba kapaszkodva felállt, de elvesztette egyensúlyát, és a tengerbe zuhant, ahonnan néhány bajtársa mentette ki, és vitte végre a hajó kórházába.

A tatfedélzeten ezzel véget is ért az összecsapás. A még életben levő tisztek, és a velük tartó matrózok egy része a vízbe ugrott, és igyekeztek átúszni a közelben horgonyzó torpedónaszádra. Sok újonc matróz, akik nem voltak vele tisztában, mi is történik, és megijedtek a lövöldözéstől, szintén a tengerbe ugrott. Mintegy 30-40 ember úszott a hajó oldala mellett, akikre a felkelők céllövészetet tartottak. Ekkor végeztek Livencov zászlóssal, és a megfigyelőként a hajón tartózkodó Grigorjev hadnaggyal. Vahtin alhadnagy súlyosan megsebesült, de így is sikerült átúsznia a torpedónaszádhoz. Az összevissza lövöldöző felkelők valószínűleg sok matróztársukkal is végeztek a vízben.

A tiszti kabinokban bujkáló Golikov ekkor utasította a vele tartó Alekszejev hadnagyot, menjen le a hátsó lőszerraktárba, és robbantsa fel a hajót. A raktár elé azonban a lázadók már őrséget állítottak, Alekszejev tehát visszatért a parancsnokhoz, majd, állítólag az ő utasítására, megadta magát a lázadóknak, akiknek rögtön felajánlotta a csatlakozását. Golikov megpróbált az ablakon át a tengerbe ugrani, de elvesztegette idejét azzal, hogy előtte még ingre-gatyára vetkőzött. Mire ezzel végzett, már nem maradt ideje kiugrani, a matrózok rátörték a kabin ajtaját, elfogták, és a fedélzetre hurcolták. A kapitány tisztességes eljárást és ítéletet követelt maga ellen, de valamelyik tengerész elkiáltotta magát: „Ne várjon sokáig! Egy golyót a fejébe!” A matrózok néhány lövéssel végeztek parancsnokukkal, majd a holttestet a tengerbe dobták.

Közben a hajón az a hír terjedt el, Wilhelm Karlovics Ton hadnagy fel akarja robbantani a hajót. A matrózok keresni kezdték a bujkáló hadnagyot, aki nem sokkal később végül megadta magát. A hadnagy még elfogása után is a tisztektől megszokott hangnemben szidalmazta a lázadó matrózokat. Matyusenkó figyelmeztette, fogja vissza magát, és felszólította, adja át a rangjelzéseit. Ton hadnagy ezt megtagadta, mondván: „Nem maga adta, ezért el sem veheti.” Matyusenkó erre rálőtt a hadnagyra, majd a sebesülten összeeső tisztet néhány másik matróz fejbe lőtte. A holttestet a tengerbe hajították.

Az első gépésztisztet, Nyikolaj Cvetkovot, akkor tartóztatták le, amikor éppen parancsot adott a fenékszelepek megnyitására. Az altisztek igyekeztek elbújni a megvadult matrózok elől, sokukat saját beosztottjaik fedezték. Mint általában, a hajó leggyűlöltebb altisztje a Patyomkinon is a fedélzetmester volt, akit most halálra kerestek a felfegyverzett matrózok. A valóban durvaságáról hírhedt Filip Vakulics Murzaknak azonban szintén sikerült elrejtőznie. Később ugyan őt is elfogták, és kabinjába zárták, addigra azonban már lecsillapodtak az indulatok, és Murzak ép bőrrel átvészelte a zendülést. A hajó pópája, Parmen atya, megúszta azzal, hogy a matrózok beverték az orrát. Az életben maradt tiszteket és altiszteket letartóztatták, rangjelzéseiket letépték, és őrizet alatt a kabinokba zárták őket. Hogy ne tudjanak konspirálni, egymás között csak oroszul beszélhettek. (A korabeli orosz úri társaságnak a francia szinte második anyanyelve volt.)A No.267 torpedónaszád.

A No.267 torpedónaszád.

 

A Patyomkin közelében horgonyzó No. 267 torpedónaszádon sokáig nem tudták, mi is történik a csatahajón. Az eredetileg Izmail néven vízrebocsátott, 73 tonnás kis hajót még 1886-ban állították szolgálatba, és eddigre már igencsak elavultnak számított. A 17,6 csomós sebességre képes naszád fegyverzete csupán két darab 37 mm-es gyorstüzelőből, és két darab 38 cm-es torpedóvető csőből állt. A naszádon 20 ember teljesített szolgálatot. A hajó 1895-ben kapott név helyett számjelzést, és ekkoriban már nem harci, hanem inkább csak kisegítő egységként használták, főleg futárszolgálatra, és célvontató hajóként. Ez utóbbi minőségében osztották be a Patyomkin mellé is, az aznapra tervezett lőgyakorlaton neki kellett volna a céltárgyat vontatnia.

A naszád tengerészei felfigyeltek a csatahajón támadt zavargásra, majd nem sokkal később már hallották a fegyverropogást is, és látták, hogy a Patyomkin fedélzetéről emberek ugranak a vízbe. A hajó körül süvíteni kezdtek a puskagolyók, néhány a naszád kéményébe csapódott. A No. 267 parancsnoka, báró Klodt von Jürgensburg hadnagy, hamar rájött, mi történik odaát, de úgy vélte, a lövöldözés azt jelenti, hogy a tisztek és a fegyveres őrség tüzet nyitottak a lázadókra, vagyis nemsokára remélhetően elfojtják a zendülést. Csak amikor fedélzetre húzták az első menekültet, a súlyos sebet kapott Vahtin alhadnagyot, vált világossá, mi is történt a Patyomkinon.

A naszád ezzel nagyon kellemetlen helyzetbe került. Menekülni nem tudott azonnal, mivel a horgonycsörlő meghajtása már korábban elromlott, és most, a lázadók puskáinak lőtávolán belül állva, Jürgensburg nem akarta embereit kiküldeni a hajó orrába a csörlőt javítani. Támadni sem tudtak, mert a naszádon sem torpedó nem volt, sem lőszer a gyorstüzelő ágyúkhoz. A szevasztopoli parancsnokságot sem tudták értesíteni, mert a hajó nem volt rádióval felszerelve. A parancsnok tehát megvárta, amíg a naszád felé úszó tiszteket és tengerészeket kihalásszák, majd szétkapcsoltatta a horgonyláncot, és azt a horgonnyal együtt veszni hagyva megfordult, s a csatahajó tatja mögött megpróbált kijutni a nyílt tengerre, Szevasztopol felé. A műveletet tovább hátráltatta, hogy közben el kellett távolítani egy a hajócsavarra tekeredett drótkötelet is.

A torpedónaszád szökési kísérletének hírére azonnal helyreállt a rend a Patyomkin fedélzetén, ahol addig kaotikus állapotok uralkodtak. A tengerészek, akik nem tudták, hogy a naszád teljesen fegyvertelen, attól tartottak, a hajóról esetleg megpróbálják megtorpedózni őket. Matyusenko utasítására a matrózok az ágyúkhoz rohantak, melyekhez a délutánra tervezett lőgyakorlathoz már oda volt készítve a lőszer. Az egyik 47 mm-es ágyúból három figyelmeztető lövést adtak le a No.267-re, mely azonban a közelben becsapódó lövedékekkel nem törődve tovább haladt. Ezután a 76 mm-es ágyúkból tüzeltek tovább. Az első lövés célt tévesztett, a második azonban eltalálta a naszád kéményét, mely erre megfordult, és a jelzéseknek engedelmeskedve a csatahajó mellé állt. A No. 267 tisztjeit, illetve a Patyomkinnak a naszádra menekült tisztjeit letartóztatták, és a többiek mellé zárták, miközben Matyusenko közölte Von Jürgensburggal, hogy hajója immár a nép tulajdona. Bár a Patyomkin tengerészei közül sokan követelték a rájuk ijesztő torpedónaszád tisztjeinek kivégzését, Matyusenko nem engedélyezte a további vérontást. A naszád legénysége is kiállt tisztjeik mellett, és tisztes bánásmódot kértek a számukra. A régebbi irodalomban gyakran olvasható állítás, mely szerint a torpedónaszád magától csatlakozott a felkelőkhöz, tehát nem igaz, a hajó tengerészeit erővel kényszerítették erre.

Délután két órára a felkelés véget is ért, a lázadók átvették az uralmat a csatahajón. Matyusenko először is rendet csináltatott a hajón, majd ismét összehívta a legénységet a tatfedélzetre, hogy megbeszéljék a további teendőket. Most Matyusenko szónokolt annak a csörlőnek a tetején állva, melyről nem sokkal korábban még Golikov szólt a matrózokhoz. Elmagyarázta a tengerészeknek, hogy legfontosabb feladatuk most a rend és a fegyelem fenntartása, amihez létre kell hozni a hajón az új parancsnoki hierarchiát. Ehhez először is felállították a 30 tagú hajóbizottságot, melynek tagjait gyorsan kijelölték, és megválasztották. A bizottság vezetője természetesen Matyusenko lett, három helyettese pedig Fjodor Mikiskin és Joszif Dimcsenko, illetve a súlyos sebesülten a hajókórházban fekvő Grigorij Vakulencsuk. Megválasztásuk után a gyűlést feloszlatták, a tengerészek pedig ismét ebédelni mentek. Az új ebédet ezúttal már a raktárakban talált sózott marhahúsból készítették. A borscsot, és a kukacos marhahúst a tengerbe dobták. A további teendőkről már a hajóbizottság döntött, melynek tagjai a tengernagyi szalonban folytatták az ülésezést.A Patyomkin. A legtöbb felvételhez hasonlóan ez is később készült a hajóról, amikor már a Pantelejmon nevet viselte.

A Patyomkin. A legtöbb felvételhez hasonlóan ez is később készült a hajóról, amikor már a Pantelejmon nevet viselte.

 

Matyusenko itt már nem beszélt mellé, nem a forradalom rövidesen bekövetkező győzelméről, és a rájuk váró dicsőségről szónokolt, mint nem sokkal korábban a matrózoknak, hanem igyekezett tudatosítani társaiban, lázadásukkal törvényen kívül helyezték magukat, és a kormány minden rendelkezésére álló erejével fel fog lépni ellenük. A sikerre csak akkor van reményük, ha felveszik a kapcsolatot a forradalmi erőkkel, és velük együtt harcolnak tovább. Matyusenko bízott benne, néhány napon belül sor kerül a flotta általános felkelésére, és akkor majd társaik is csatlakoznak hozzájuk. Addig is azonban meg kellett húzniuk magukat valahol, ahol biztosítani tudják a csatahajó üzemanyag és élelmiszer ellátását, és szimpatizánsokra találnak, akikre támaszkodni tudnak.

Csupán négy nagy kikötő jöhetett számításba, melyekből azonban Szevasztopol, Nyikolajev, és Batum haditengerészeti támaszpontok voltak, tehát ezekben aligha számíthattak baráti fogadtatásra. Egyedül Odessza volt megfelelőnek látszó jelölt, és ez volt a legközelebb is. A Patyomkin tengerészei ráadásul tudták, hogy a városban éppen forradalmi megmozdulások zajlanak, hiszen kifutás előtt értesültek róla, hogy Odesszában zavargások törtek ki, s sztrájkba léptek a gyárak és a kikötő dolgozói.

Az úti cél tehát megvolt, most dönteni kellett a hajó új parancsnokainak személyéről. A matrózok egyrészt tisztában voltak vele, hogy ők maguk nem képesek a csatahajó irányítását és működtetését biztosítani, másrészt pedig lázadás ide, lázadás oda, szükségük volt a tiszti rang által biztosított tekintélyre, és nem vették volna komolyan parancsnoki rangra emelt matróztársaikat. Ezt Matyusenko is jól tudta, és vonakodó társait most rábeszélte, hogy a parancsnoki tisztségekre a megbízhatónak tűnő tiszteket és altiszteket helyezzék vissza, akik a továbbiakban természetesen a hajóbizottság szigorú felügyelete mellett tevékenykednek.

A bizottság végül egyhangú határozattal úgy döntött, a Patyomkin megbízott parancsnokává Alekszejev hadnagyot nevezik ki, aki elfogása óta egyébként is folyton ajánlkozott a lázadókkal való együttműködésre, és bizonygatta, hogy mindig is az ő pártjukon állt. A hajó elsőtisztjének, némileg meglepő módon, Murzak fedélzetmestert nevezték ki, akit nem sokkal korábban még meg akartak lincselni a matrózok. A gépházak irányításával Kovalenkó hadnagyot és Kaluzsnij zászlóst bízták meg, akik mindketten készségesen vállalták a lázadókkal való együttműködést.

Az altisztek visszakapták korábbi beosztásukat. A tisztek és tisztesek természetesen valamennyien a hajóbizottság felügyelete mellett tevékenykedtek, és minden lépésüket figyelték. A tiszti rangban levők közül még egy ember vállalt szerepet a felkelők uralma alá került csatahajón, a hajó segédorvosa, Alekszej Szemenovics Golenko doktor, aki most a sebesülteket ápolta a hajó kórházában.

A csatahajón a felkelés győzelme után is fenntartották az addigi katonai fegyelmet, s szigorú rendet tartottak a hajón. A tengerészek a szokásos gyakorlat szerint naponta felsúrolták a fedélzeteket, lemosták a válaszfalakat, karbantartották a gépeket és a fegyvereket. A rangjelzéseket levették, de a matrózok továbbra is engedelmességgel tartoztak a kijelölt elöljáróknak. Nagyobb rendbontások a lázadás ideje alatt nem is fordultak elő a hajón, a kisebb fegyelmi vétségekért az elkövetőket büntetésként rendszerint négyórás plusz műszakokba osztották be a kazánházakba. A felkelők a legénység lelkiismereti és vallási szabadságát is biztosították, az addigi istentiszteleteket továbbra is megtartották. Az istentiszteletek után pedig rendszerint forradalmi gyűléseket tartottak.

A gyűlölt hajóorvos, Szergej Jegorovics Szmirnov.

A gyűlölt hajóorvos, Szergej Jegorovics Szmirnov.

 

Délután négy órakor a Patyomkin felhúzta a horgonyt, és oldalán a No.267 torpedónaszáddal megindult Odessza felé. A hajót irányító Alekszejev hadnagyot megfenyegették, azonnal lelövik, ha megpróbálja zátonyra futtatni a hajót. Alekszejev bátorságát összeszedve közölte a parancsnoki hídon körülötte álló tengerészekkel, véleménye szerint az lenne a leghelyesebb, ha Odesszába érve átadnák a hajót a hatóságoknak, és kegyelemért folyamodnának a cárhoz. Nem tudta befejezni mondandóját, a matrózok hangos tiltakozása belefojtotta a szót. A csatahajón, a lázadás győzelme, és az ennek örömére kiosztott extra adag vodka miatt igen jó volt a hangulat, a matrózok a fedélzeten összegyűlve énekeltek és táncoltak.

Nem sokkal az indulás után került sor a tisztekkel való leszámolás utolsó fejezetére. A matrózok csak ekkor bukkantak rá az addig a kabinokban bujkáló Szmirnov doktorra. Addigra már lecsillapodtak az indulatok, és a tatfedélzeten sebtében megtartott tárgyaláson elvetették a további kivégzéseket – bár Murzak fedélzetmestert sokan szerették volna lógni látni –, ám az addig is közutálatnak örvendő hajóorvos a lázadás alatt játszott szerepével olyan gyűlöletet ébresztett maga ellen, hogy most nem volt számára kegyelem. A matrózok összeverték, leszúrták, és a tengerbe dobták Szmirnovot. Még arra is volt gondjuk, hogy jelezzék a No.267-nek, ne mentsen ki senkit a tengerből. A naszádról látták, ahogy egy tiszti egyenruhát viselő embert a tengerbe löknek a Patyomkin fedélzetéről, de a csatahajóról érkező jelzés hatására nem mertek beavatkozni.

A lázadás utolsó halálos áldozata nem Szmirnov doktor volt. A két lövéstől súlyosan megsebesült Grigorij Vakulencsuk a kora esti órákban halt bele sérüléseibe. Vele együtt összesen 12 ember halt meg a lázadás során, köztük hét tiszt, akiket a lázadók öltek meg. Utolsó szavaival Vakulencsuk arra kérte társait, holttestét ne dobják a tengerbe. Miután a Patyomkinról később csak Vakulencsuk holttestét tették partra, feltételezhető, hogy a matrózok elesett társaik tetemeivel ugyanazt tették, mint a tisztekével, vagyis a tengerbe hajították őket. (Csak feltételezni lehet, hogy a lövöldözésben talán a bevallottnál többen is elestek a tengerészek közül a felkelés során.)

A Patyomkin az esti órákban, sötétedéskor érkezett meg Odessza elé, és este tízkor horgonyt vetett a kikötő előtt. Az esti sötétségben nem lehetett látni a hajó árbocán lengő vörös zászlót, és a kikötőben általában azt hitték, a csatahajót a karhatalmi erők megerősítésére vezényelték a lázongó kikötővárosba.

 Az odesszai kikötő. Balra hátul a kikötő előtt horgonyzó Patyomkin.

Az odesszai kikötő. Balra hátul a kikötő előtt horgonyzó Patyomkin.

 

Ma tehát nagyjából ez a lázadás hivatalosan elfogadott története. Amit viszont néhány pontban nem igazán tartok valószerűnek.

A csatahajón a forradalmi szervezeteknek a két domináns alakja kétségkívül Grigorij Vakulencsuk, és Afanaszij Matyusenko volt. Az ekkor 28 éves Grigorij Vakulencsuk társainak többségéhez hasonlóan egy dél-ukrajnai faluban született, egy kilencgyerekes parasztcsaládban. Családjával együtt egy cukorgyárban dolgozott, 20 évesen vonult be a haditengerészethez. Már szolgálati ideje alatt, saját erőből tanult meg írni-olvasni, ami egyben meg is nyitotta előtte az előrelépés útját a flottánál. Bár a forrásokban rendszerint matrózként emlegetik, Vakulencsuk valójában altiszti rangban – negyedesmesterként – szolgált a hajó tüzérségénél.

A 26 éves Afanaszij Nyikolajevics Matyusenko egy Harkov melletti faluban született, egy cipész fiaként. Ritka kivételként viszonylag rendes iskolai oktatásban részesült, 11 éves koráig egyházi iskolába járt. A család szegénysége azonban nem engedte meg, hogy tanulmányait folytathassa, így Harkovban a vasútnál vállalt munkát. 21 évesen lépett be a haditengerészethez, Kronstadtban is tanult a gépésziskolán. Több hajón is szolgált, köztük a Berezan iskolahajón, éppen Jevgenyij Golikov kapitány parancsnoksága alatt. 1902 tavaszán került az ekkor még építés alatt álló Patyomkinra, ahol gépkezelőként szolgált. 1904-ben került a szociáldemokraták közelébe, és bár nem lépett be a pártba, ettől kezdve az ő agitátorukként is tevékenykedett. Részt vett több megmozdulás szervezésében, és pártonkívüliként is hamarosan a forradalmi sejtek egyik vezetője lett.

Mindketten részt vettek a júliusi nagy flottagyakorlatra tervezett felkelés előkészítésében. Néhány héttel a lázadás előtt ők kérték a szevasztopoli Matrózközpontot, a Centralkát, engedélyezzék, hogy a Patyomkinon már a flotta általános lázadása előtt, a Tendra-szigetnél tervezett lőgyakorlat alatt kirobbantsák a felkelést. A Matrózközpont ezt a javaslatot elutasította, ám később mégis pontosan ez történt, ami szerintem elég gyanússá teszi az esetet.
Nem egészen világos, miért akartak a Patyomkin szociáldemokrata vezetői a flottától külön, egy saját kis lázadást. Tevékenységük addig nem volt igazán eredményes, a korábbi, kisebb megmozdulások és tiltakozások idején a Patyomkin legénysége mindig lojális maradt a hatalomhoz. A flotta vezetése éppen ezért bízott meg annyira a hajóban, hogy egyedül is ki merték küldeni gyakorlatra. A Patyomkin forradalmárai talán frusztráltak voltak addigi sikertelenségük miatt, és amikor a Csuhnyin takarékossági intézkedései miatt növekvő elégedetlenséget meglovagolva végre eredményeket értek el a hajón, a tevékenységükkel addig valószínűleg elégedetlen Matróztanácsnak bizonyítani akarták, hogy milyen jó munkát végeztek. Amikor a tanács elutasította javaslatukat, valószínűleg tényleg letettek a felkelésről, ám amikor a romlott hús miatt felháborodott tengerészek között valóban forradalmivá vált a hangulat, nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és úgy gondolhatták, egyedülálló lehetőséget szalasztanának el, ha most nem használnák ki a helyzetet.Lázadó matrózok a Patyomkin fedélzetén. Állítólag eredeti felvétel, de szerintem valószínűbb, hogy ez is Eizenstein filmjéből való.

Lázadó matrózok a Patyomkin fedélzetén. Állítólag eredeti felvétel, de szerintem valószínűbb, hogy ez is Eizenstein filmjéből való.

 

Az események valóban a hús miatti spontán felháborodással kezdődhettek. De ha a vezetőknek nem állt érdekükben a lázadás kirobbantása, már itt beavatkozhattak volna, és rábeszélhették volna a matrózokat, hogy legalább a látszat kedvéért fogadják el az ételt, még ha nem is esznek belőle. Az ebéd elfogyasztásának megtagadása már a felsőbbséggel való nyílt szembeszegülés volt, ami elvileg semmiképp nem lehetett a felkelés szervezőinek érdeke, hiszen ezzel csak saját dolgukat nehezítették volna meg a júliusra tervezett nagy felkelés előtt. Ugyanis ha az események nem végződtek volna nyílt lázadással, akkor is azzal a következménnyel jártak volna, hogy a Patyomkinon megszigorítják a fegyelmi rendszabályokat és az ellenőrzést.

Az is lehet persze, hogy a Patyomkin forradalmárai csak rosszul mérték fel, meddig mehetnek el. A tatfedélzeten állítólag már maguk is arra igyekeztek rábeszélni a matrózokat, lépjenek ki a sorból, és engedelmeskedjenek a parancsnokoknak. De akkor néhány perccel később miért vezették harcba a matrózokat, amikor Giljarovszkij elrendelte az engedelmességet megtagadók neveinek összeírását? Tudhatták, hogy a tervek szerint néhány nap múlva az egész flotta fel fog lázadni, vagyis már nincs semmi jelentősége a nevek összeírásának. A Matyusenkóhoz és Vakulencsukhoz hasonló képzett és tapasztalt öreg tengerészek azt is tudhatták, hogy Giljarovszkij csak ijesztegeti őket a ponyvával, kivégzések elrendeléséhez az elsőtisztnek nincs semmi joga.

Hogy a lázadás spontán módon tört ki, azt szintén megkérdőjelezi a lázadók ezt követő tervszerű tevékenysége, a fegyverraktár feltörése, és a hajó fontos pontjainak, például a lőszerraktáraknak és a rádiósszobának a megszállása. Matyusenko később azt állította, az alapján a forgatókönyv alapján cselekedtek, amit a júliusi nagy felkelésre dolgoztak ki. Csakhogy a júliusi felkelés lebonyolítását valójában egészen másként tervezték. Az első verzió szerint éjszaka, álmukban akarták elfogni a tiszteket, a második változat szerint pedig akkor szállták volna meg a hajókat, mialatt a tisztek ebédelnek. A Centralka mindenképpen fegyver használata nélkül, a vérontást elkerülve akarta megszerezni a hajók feletti ellenőrzést, hogy az erőszakkal ne riasszák el maguk mellől a bizonytalanokat. Egyáltalán nem volt szó fegyveres lázadásról, a tisztek kivégzéséről.

Úgy tűnik, a számukra kedvező hangulatot látva egyesek – leginkább nyilván Matyusenko – már korábban elhatározták a felkelés kirobbantását, ahogy egyébként azt a Centralka tiltása előtt eredetileg is tervezték. Ezzel valószínűleg példát akartak mutatni a flottának, és bizonyítani saját elhivatottságukat és rátermettségüket a Matróztanácsnak. A felkelésben aktívan résztvevő tengerészek nyilvánvalóan szervezetten, és előre megbeszélt terv alapján tevékenykedtek.A lázadás két vezetője, Grigorij Nyikitics Vakulencsuk, és Afanaszij Nyikolajevics Matyusenko.

A lázadás két vezetője, Grigorij Nyikitics Vakulencsuk, és Afanaszij Nyikolajevics Matyusenko.

 

Ezenkívül talán a Patyomkin forradalmi sejtjeinek vezetői, vagyis Vakulencsuk és Matyusenko között is lehetett némi rivalizálás. Egyes visszaemlékezések szerint a hajón a lázadás előtti napon gyűlést tartottak az egyik gépházban, ahol Matyusenko a felkelés azonnali kirobbantását követelte, de végül a Vakulencsuk vezette mérsékeltek álláspontja győzött, mely szerint meg kell várni a többiek érkezését. Alighanem aztán az ambiciózus és agilis, saját vezetői képességeit bizonyítani akaró Matyusenko volt az, aki a kedvező helyzetet látva másnap végül mégis csóvát vetett a puskaporos hordóba.

A felkelésben tevékenyen részt vevő tengerészek egy viszonylag kis csoportot alkottak csak. A történészek utólagos becslése szerint a fegyveres lázadásban mindössze mintegy hetven matróz vehetett részt aktívan. Többen valóban nem lehettek, mert a fegyvertárban, ahol a tisztek, az őrség, és az esetleg karhatalmi feladatokkal partra szálló tengerész alakulatok részére tárolták a kézifegyvereket, a pisztolyokkal együtt se nagyon lehetett száznál több fegyver. Ezenkívül a személyzet húsz százaléka, nagyjából 150 fő volt a szimpatizáns, akik ahogy tudták, segítették a felkelőket. A többség, mintegy 500 tengerész, passzív szemlélője volt az eseményeknek, melyek végén természetesen a győztesek oldalára álltak. Körülbelül negyven tengerész lehetett aktív ellenzője a felkelésnek, ők a tiszteket támogatták, fegyver nélkül azonban nem tudtak hatékonyan fellépni a lázadókkal szemben.

A felkelés tehát a tengerészek spontán felháborodását, és indulatait kihasználó tervszerű akció lehetett. Pontos lezajlását illetően valószínűleg soha nem fogunk biztosat tudni. A résztvevők szinte mind másként emlékeztek vissza a részletekre. Az események utáni megtorlás idején igyekezték mentegetni és lebecsülni saját tevékenységüket, az 1917-es forradalom után meg persze mind hősi pózba vágták magukat. Az események azért nagy vonalakban az imént leírtak szerint történhettek. A részleteket illetően azonban számos ellentmondás van a történetben. Golikovval például minden leírás szerint viszonylag „humánusan”, egy vagy két lövéssel végeztek. Amikor azonban néhány héttel később a parancsnok holttestét partra sodorta a víz a Tendra-szigeten, tucatnyi lőtt és szúrt sebet találtak rajta. Ez is alaposan megkérdőjelezi a történtek leírását, és a visszaemlékezők szavahihetőségét.

 

(Folyt. köv.)

56 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr2514740795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátramozdító 2019.04.05. 11:53:36

Nagyon köszönjük a régen várt folytatást, mint mindig, most is pompás élmény volt!!!

gigabursch 2019.04.06. 05:20:15

Tipikus komcsi anarchista viselkedés. Véletlenül sem látnak három lépéssel tovább.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.04.06. 21:33:32

Alapos részletes írás. Köszönet érte. Úgy voltam vele, amíg vége nem lesz nem szólok hozzá, mert lehet hogy később szóba kerül amit most hiányolok. Csak a címre reagálok. "A lázadás - A javított változat"

Nem kötözködésnek szánom de tényleg kellene még egy kicsit csiszolni rajta. A lőszerraktár feltöréséről nem volt szó az írásban. Üres - lőszertelen fegyverrel pedig nem lehet lőni. Nyilván ha a fegyverszobát fel tudta törni a tömeg, a lőszerraktárat is fel tudta törni, de több idő, vagy ha egyszerre csinálta két csoport a két raktár feltörését akkor is a csere-bere és a betárazás ideje is számíthatott a kritikus szakaszban. Nem véletlenül tárolják és őrzik külön-külön ezeket. Nem olyan fontos, csak ha már ennyire részletesen "ismerjük" a történetet, ez a részlet mintha kimaradt volna? Vagy a folytatásból kiderül? Meglátjuk.

ember100 2019.04.07. 01:29:13

Helló !

Elég kesze - kusza egy írás .
Az elején nem volt romlott a hús később már igen , nem 200 an hanem csak 70 en voltak lázadók nem jobb kézzel tárazták a fegyvereket hanem bal kézzel .....
Az egészben azt látom hogy le akarják járatni a felkelést .
Az egész forradalom arról szólt hogy a nép az emberek éheztek az urak meg dőzsöltek .

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.04.07. 11:50:01

@ember100: Gratulálok, felmondtad az oldshcool komcsi agitprop verziót :)

gigabursch 2019.04.07. 13:18:21

@ember100:
Mondd csak, milyen érzés még mindig egy totalitárius, tömeggyilkos eszme tagjának lenni?
De inkább ne mondd!
Ha ez a cikk nincs az index címlapján, akkor sose keveredsz ide.

Kullancs1983 2019.04.07. 13:36:36

@rdos: Gondolom lőszerraktár alatt az ágyúhoz való lőszert érti, a puskákhoz és pisztolyokhoz valót pedig a fegyverraktárban tárolták.

@ember100: Az elején nem volt romlott a hús, később már igen. Ha gondolod vegyél egy kiló húst péntek este, hagyd kint a napon, aztán főzd meg belőle a vasárnapi ebédet. Gondolom nem lesz romlott, miért is lenne? Persze attól még meg lehet főzni, ismerek elég szakácsot.

ember100 2019.04.07. 18:34:27

@gigabursch:
@eßemfaßom meg áll:

Helló !

El vagytok tévedve sosem voltam és nem is leszek kommunista !
Azt szoktam mondani erős a szociális érzékem .Képzeljétek képes vagyok a saját káromra a más hasznáért megtenni valamit . Tudjátok a többség .
Egyszerűen szeretem a történelmet és az objektivitást . Ez a cikk minden volt csak nem objektív, egyszerű politikai lejárató írás.
Érdekes a István király , aranybulla....Rákóczi , 1848 ... ezekről az személyekről eseményekről nem látok ilyen és ennyi írást.

ember100 2019.04.07. 18:35:45

@Kullancs1983:
Helló !

Majdnem jó csak felejted el hogy az ebédről van szó egy ebédről .
Nem hetekről vagy ilyesmi.

kvadrillio 2019.04.07. 18:41:23

remélem hamarosan kishazánkban is lesz patyomkin-patyombenn meg AURÓÓÓRA és elzavarják ezt a telllllhetetlen, harácsoló, a magyar társadalmat a végletekig kifosztó ájtatos , hazúúúúúg kormányt ! HAJRÁ MAGYAROK ! HAJRÁ MAGYARORSZÁG !!!!!!!

Kullancs1983 2019.04.07. 20:19:18

@ember100: Nem, arról van szó hogy a még egész fogyaszthatónak tűnő hús a tűző napon töltött néhány óra elteltével már kevéssé fogyaszthatónak fog tűnni. De ha azt hiszed ettől használhatatlanná válik, nem láttál még üzemi konyhát.

savanyújóska 2019.04.07. 20:47:11

@rdos: Ahogy más is írta már, a lőszerraktárakban a csatahajó ágyúihoz való lőszert tárolják. A fegyverraktárban a kézifegyvereket, és a hozzájuk való muníciót.

Természetellenes ásványvíz 2019.04.08. 07:31:39

Kellene egy kis takarítás, úgy látom.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.04.08. 09:28:36

@savanyújóska: Értem. Mondjuk régen voltam (sor)katona, még az átkosban és ott ha jól emlékszem a gépkarabélyaink a fegyverszobában voltak, a bele való lőszerek pedig másik szintén zárt helyiségben (nevére nem emlékszem). Jó, ez sereg volt, a történeted meg hadi flotta ráadásul cári. Amúgy annyira nem fontos részlet, elismerem.

savanyújóska 2019.04.08. 09:38:52

@Természetellenes ásványvíz: Kortünet. Én is utálom őket, de nem őrültem bele.

Természetellenes ásványvíz 2019.04.08. 09:47:38

@savanyújóska: nincs gondom az ilyennel, csak hát ez egy hadtörténeti blog, nem polidili. :) Sokszor a hszek is rengeteg hasznos dolgot tartalmaznak. Kár lenne a napi politikával elrontani.

SirHiggins 2019.04.08. 14:28:58

Nem tudok igazság szerint se pro, se kontra megnyilvánulni mennyire volt tervezett vagy spontán.
De azt nem hinném, hogy jó alátámasztásnak, hogy azért nem volt spontán (ezért sem), mert a kulcsfontosságú
pontokat elfoglalták. Ez -szerintem- teljesen evidens ilyen és bármilyen más puccskísérletnél.
Nem kell hozzá sem sok idő egy hajón, sem pedig tervezés.
Én megérzés szintjén a véletlenekre szavaznék.

Kallard 2019.04.08. 19:20:26

Hát ilyen bazári majmok hogy keverednek ide?

Kallard 2019.04.09. 10:01:15

@savanyújóska: Á, így értem. Mi a csoda, téged szokott szemlézni az index?

savanyújóska 2019.04.09. 14:28:51

@Kallard: Elég gyakran kitesznek, van hogy több napra, van hogy egy órára. Egyrészt jó, mert ez hozza az olvasókat, másrészt meg az ember ilyenkor időnként kénytelen szembesülni a magyar átlagkommentelővel.

Kallard 2019.04.09. 16:54:05

@savanyújóska: Ezt felírom fejben az index javára.

AkosJaccik 2019.04.10. 13:13:31

@savanyújóska: Kicsit más dolog. Tegnap este olvastam (másodjára) a Port Arthur-tól...-t, és eszembe jutott, hogy hogy milyen véleményeket olvastam tőled egynémely parancsnokról, magasabb beosztású döntéshozóról. Úgy vettem észre, hogy nem vagy elájulva néhány "sztártól", Nelsontól Togoig vagy talán Yamamotóig, ill. egészen árnyalt képet festettél pl. Rozsgyesztvenszkijről, de felmerült a fejemben, vajon ha készítenél valami bombasztikus "Top 5"-szerű marhaságot, ki szerepelne rajta? Suffren? Makarov? Esetleg F.J.Fletcher?

savanyújóska 2019.04.10. 17:19:25

@AkosJaccik: Írtam is valahol, hogy a tengereken az ágyús korszak – az első világháborúig – tulajdonképpen minden harcászati eljárását igazából két ember dolgozta ki, Maarten Tromp és Robert Blake. Aztán ott vannak az olyan kétségtelen kiválóságok, mint például Ruyter, vagy Nelson, még ha az utóbbi erősen túl is van hájpolva. Suffren vagy Makarov kiváló elméleti szakemberek voltak, de a gyakorlatban igazából nem tudtak bizonyítani, egyrészt mert nem kerültek olyan helyzetbe, hogy nagy flottákat vezethettek volna csatába, másrészt meg mert beosztottjaikként tehetségtelen idiótákkal kellett vesződniük. És vannak a kisebb tengerészetek kiválóságai, mint Niels Juel, De Lezo, vagy Usakov, akik jól megállták a helyüket, de csak feltételezni lehet, hogy igazán nagy flották élén is hasonlóan jól teljesítettek volna. A modern korból Spruance-t és Fletchert tartom sokra, valamennyire még talán Hippert, és jó a megítélése Ozawának is, de igazából neki sem volt lehetősége a bizonyításra.

AkosJaccik 2019.04.10. 19:02:17

@savanyújóska: Köszönöm a választ, érdekes "rágódnivaló". :)

Kallard 2019.04.10. 20:51:06

@savanyújóska: Örülök, hogy Hippert megemlítetted. Úgy vélem, benne lett volna potenciál.

gigabursch 2019.04.11. 10:48:23

@Kullancs1983:
Ami azt illeti, a gulyáságyú nevű honvédségi mobil főttétel készítő egység is rendesen átforralja a cumót.
Nem ok nélkül.

De ha már főzés:
Mikortól jelentek meg a komoly teljesítményű hűtőkamrák?

Kullancs1983 2019.04.11. 19:59:37

@gigabursch: Jó kérdés, a mai fridzsiderek őse úgy száz éve jelent meg, de előtte is volt ilyesmi, csak nagyobb és drágább. Egy hajón éppen lehetett, de ha a partra kellett menni friss húsért, a lázadás után pedig sózott húsból főztek, akkor föltételezem nem volt.

savanyújóska 2019.04.11. 21:26:42

@gigabursch: A hajókon ez viszonylag új keletű dolog. Még az angol flottában is csak 1904-ben vezették be, hogy minden nagy hadihajón legyen hűtőkamra és saját pékség. A menü alapja addig a sózott marhahús és a kétszersült volt.

A05 2019.04.11. 22:29:15

Szia!
Ha már admirális top listáról van szó, akkor lenne egy kérdésem. A koreai Szunsin (remélem jól írom) admirális túlságosan a periférián tevékenykedett, hogy fel kerülhessen Nálad egy ilyen listára, vagy a pályafutása sem felel meg hozzá?

en.wikipedia.org/wiki/Yi_Sun-sin

Köszönöm.

Kullancs1983 2019.04.12. 13:35:13

Ha már a korabeli hajók felszerelésénél tartunk, nemrég tudtam meg, hogy a Royal Navy 1894-ben még rendszeresített újfajta lándzsát(!) a tengerészeknek, míg a németeknél kard sem volt (csak a tiszteknek) 1901-ig, mikor bevezették, aztán gyorsan le is cserélték.

savanyújóska 2019.04.14. 08:41:31

@A05: Nem felel meg, mert csak olyanokról írtam, akikről már hallottam is valamit.
Azonkívül itt a klasszikus ágyús korszak tengernagyait vettem csak figyelembe, nagyjából Drake-től Spruance-ig. Nyilván lehetne neveket említeni az ókorból is, meg gondolom a kínaiaknak, indiaiaknak, araboknak, stb., is megvannak a maguk hősei, akiket viszont errefelé senki nem ismer. Én sem.

@Kullancs1983: Akkoriban nem volt még gyorsreagálású hadtest, amit repülővel pár óra bárhova el lehetett juttatni. A tengerészek egyben karhatalmi alakulatok is voltak, ha a gyarmatokon, vagy éppen a saját kikötőkben zavargások törtek ki, az ott állomásozó hadihajók legénysége segítette a helyi rendfenntartó erőket. A korabeli gyakorlatnak megfelelően például a Patyomkinon is ezért tartottak puskákat, és két tábori ágyút.

Kullancs1983 2019.04.14. 14:20:32

@savanyújóska: A puskára meg a tábori ágyúra szavam sincs, és még a kardot is megértem. Na de a lándzsát hajóra már egy kicsit túlzásnak érzem. Tudom, döfőorr is volt még, gondolom a haszna is ugyanannyi lehetett. :)

savanyújóska 2019.04.14. 14:27:34

@Kullancs1983: Talán a gyarmatokon, a bennszülöttek ellen érezték hasznosnak.
A döfőorrnak még ennyi haszna sem volt, Lissa után csak saját hajókat sikerült vele gyakorlatokon felöklelni.

Kallard 2019.04.14. 18:40:41

@savanyújóska: Lehet, hogy még emlékeztek a zulu háborúra.

Kullancs1983 2019.04.15. 04:52:20

@savanyújóska: Boarding pike volt a hivatalos megnevezése, állítólag a fedélzetre jutott ellenséggel szemben lett volna jó.

@Kallard: A félreértések elkerülése végett, korábban is volt lándzsájuk, csak mikor cserélték a szárazföldiek lovasságánál, akkor lecserélték a flottánál is, és nem gondolták úgy 1894-ben, hogy felesleges lenne. :)

Kallard 2019.04.15. 08:54:31

@Kullancs1983: Világos, arra akartam utalni, hogy a zulu háborúból esetleg levonhatták azt a konzekvenciát, hogy a lándzsa még mindig használható fegyver.

Kullancs1983 2019.04.15. 14:36:26

@Kallard: Erősen meglepne ha bármi ilyesmi állna a háttérben, de persze kit tudja.

Kallard 2019.04.15. 20:27:16

@Kullancs1983: Lehet, hogy marhaság a tippem, de valamiért rendszerben tartották ilyen sokáig.

Kullancs1983 2019.04.15. 21:26:10

@Kallard: A bajonett is rendszerben van még, pedig mikor volt utoljára tényező a szuronyroham?

Cymantrene 2019.04.16. 12:23:05

@Kullancs1983: Én is így olvastam, hogy ezek elég hosszú, bőven 2 méter fölötti pikák voltak. Az angol tengerészek akkor még simán számíthattak kis csónakokból kézifegyverekkel támadó ellenségre a mindenféle gyarmati partok mentén, azok ellen érhetett valamit. Akár már csak az is, ha az ismétlő tűzfegyvereket nem ismerő és ezért attól nem félő népek látták őket messziről.
De angoléknak elég lehetett a hagyománytisztelet is: ha eddig bevált, pénzbe alig kerül, akkor miért ne?

Kullancs1983 2019.04.16. 22:12:15

@Cymantrene: Hát, kevéssé tartom életszerűnek, hogy mikor valami világtól elzárt, tűzfegyvereket sem ismerő törzs vizeire beúszik egy tüzet és füstöt okádó acélszörnyeteg, akkor épp a fedélzetén lévő lándzsás emberek jelentenének visszatartó erőt, de mit tudom én. Mindenesetre a második verziót sokkal hihetőbbnek gondolom. :)

Cymantrene 2019.04.17. 15:40:22

@Kullancs1983: Jack Londonnál a Beszélő kutyában a poli/mikro/melanézek pont kiröhögik, amikor hajóról lövik a falut. Addig beljebb mennek az erdőbe, újjáépíteni meg amúgy is gyakran kell. Egy helyi erő, tán a „Holdfény” Szappan Társaság embere (amitől még Mauki is tartott), mondja is, hogy majd visszamennek kézifegyverekkel, akkor legyenek okosak. De az amerikaiak is küszködtek a fülöp-szigeti törzsekkel, nem érdekelte őket a technikai fölény, de még a 38-as revolverkaliber sem, azért növelték 45-ösre.

Kullancs1983 2019.04.17. 19:12:02

@Cymantrene: Nos, én magam ugyan egyszer sem voltam ott, de korabeli beszámolók szerint a bennszülöttek jellemzően komolyan vették, ha szétlőtték a falujukat. De lehet hogy tényleg hatásosabb lett volna lándzsát rázni feléjük a fedélzetről.

Untermensch4 2019.04.17. 19:26:37

@Cymantrene: @Kullancs1983: Az nem lehet hogy a "hagyomány" tartalmazott olyan felhasználási módokat is mint amikor csónakot odahúznak vmi kampós bottal (csáklya?), bálna/egyéb szigonyozás, meg akkoriban kezdett divatba jönni a tengerészgyalogos békefenntartás, lehet hogy humánusabb dárdákkal tömeget oszlatni mint sortűzzel.

Kullancs1983 2019.04.17. 22:44:05

@Untermensch4: Ha én tudtam volna mibe tenyerelek ezekkel a lándzsákkal...
cdn.shopify.com/s/files/1/1524/1342/products/file_14_1.jpg?v=1505259125
Szerinted ez alkalmas ilyesmire? A sortüzes tömegoszlatás meg otthon sem okozott gondokat. Biztosra persze semmit sem lehet mondani, mert nincs forrás semmire.

Kallard 2019.04.18. 15:26:54

Végig figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy volt a haditengerészetnek egy régi, jól bejáratott lándzsabeszállítója, jó kapcsolatokkal a megfelelő helyeken...

Cymantrene 2019.04.18. 20:47:49

@Kullancs1983: mégegyszer: a benszülöttek nem szarták össze magukat a "félelmetes harcjárműtől". Ma is van, aki ebben hisz, de úgy látom, a jól lebombázzuk őket és becsicskulnak elképzelés sem működik okvetlenül. Bizony oda kell menni gyalogsággal, kézifegyverekkel. És ehhez akkor még a lándzsa is megfelelőnek tűnhetett. Persze nem csak rázva, hanem a hegyes végével böködve a népeket.

Kullancs1983 2019.04.18. 20:58:17

@Cymantrene: Erre ott volt a bajonett. Aminek puska a nyele, így lőni is lehet vele. Előnyösebb is, mint közelharcba bonyolódni az ebben szintúgy járatos bennszülött népekkel. Azt pedig, hogy megijedtek volna, te írtad, nem én.

Untermensch4 2019.04.19. 08:23:52

@Cymantrene: @Kullancs1983: Sztem, Kallard lesz a nyertes megfejtő :)

Kullancs1983 2019.04.19. 11:00:51

@Untermensch4: Az ő felvetésével nem is vitatkoztam. :) De azért ne becsüljük túl a Royal Navy fejeseit, van itt elég cikk róluk. És hallottam egy jópofa történetet aminek most persze nem találom a forrását, így csak a némileg megkopott emlékeimre támaszkodhatok, és nem is haditengerészet, hanem hadsereg, de szerintem jól bemutatja a felső vezetés hozzáállását. Szóval, valamikor az I. világháború előtti időszakban, egy brit lovasezred kivonult gyakorlatozni. Volt nekik egy géppuskás egységük is (talán század, de nem vagyok benne biztos) akiket felküldtek egy dombra, hogy ne legyenek útban. A géppuskások elvonultak, beásták magukat, lövöldöztek egy kicsit ha már ott voltak, meg nézték a többieket, akik nagy lelkesedéssel manővereztek odalent a völgyben. A gyakorlat végén megbeszélték a tapasztalatokat, hogy milyen pompás, káprázatos és lenyűgöző teljesítményt is nyújtottak, mikor a géppuskások parancsnoka némileg epésen megjegyezte, hogy tényleg szép volt, de igazi harcban az ő egysége egy óra alatt lemészárolta volna valamennyiüket.
-Maga komolyan azt gondolja, hogy holmi géppuskák képesek lennének legyőzni őfelsége legkiválóbb lovasságát?-kérdezte dühösen az ezred parancsnoka, jópár évvel a szudáni tapasztalatok után, amik pedig azt mutatták hogy igen. Büntetésből a lovastiszthez méltatlan megjegyzésért elvették a lovát, és gyalog kellett visszamennie a kaszárnyába, hátha majd tanul belőle. Az ezred parancsnoka egyébként az I. világháborúban tábornoki rangig vitte, és több magas kitüntetést is kapott az érdemeiért.

Untermensch4 2019.04.19. 15:05:31

@Kullancs1983: Ez érdekes. Ha jól emlékszem "A géppuska regénye" c könyvben olvastam egy hasonló esetről amikor 1.vh kezdetén az 5.angol lovas (ezred?,dandár?) meglátott felderítés közben néhány németet egy dombon. Azoknak volt két géppuskájuk. Az 5.lovasizé 2 (kettő) túlélője jelentette az esetet. Mármint hogy a géppuskások győztek. :)

Kullancs1983 2019.04.19. 21:01:20

@Untermensch4: Ebben az a különösen szép, hogy a Maxim-géppuska amit a németek is használtak, éppen a briteknek köszönhetően lett világhírű. Főleg a szudáni hadjáratnak köszönhetően, ahol éppen a támadó lovasságot mészárolták le velük. És hogy teljes legyen az élmény, ebben a hadjáratban a BEF több későbbi vezetője, pl. maga Haig (későbbi) tábornagy is részt vett.