Hét tenger

Még egy E-book

2018. október 23. 16:10 - savanyújóska

A Port Arthurtól Csuzimáig megjelenésekor már megemlítettem, hogy kis szerencsével lehet még további könyvek kiadására is számítani. Ekkor még arra gondoltam, majd a mediterrán térség tengeri csatáival foglalkozó könyv lesz a második, aminek az anyagát nagyrészt össze is szedtem a volt Acélmonstrumos írásokból. Egyéb dolgaim közepette azonban ezzel az anyaggal azóta se tudtam érdemben foglalkozni, viszont nyáron eszembe jutott, hogy több évvel ezelőtt nekifutottam már egyszer a könyvkiadásnak, bár akkor még papírban gondolkoztunk.

Egyik olvasóm ösztökélt arra, az Acélmonstrumon található anyag javát meg kellene jelentetni nyomtatásban is, hogy könnyebben olvasható legyen, és szélesebb körhöz is el tudjon jutni. Magára is vállalta a szervezést, és a kiadás előkészítését. (Az anyagi megfontolások természetesen ezúttal is teljesen mellékes szerepet játszottak, még az illető is úgy vélekedett, a legoptimálisabb esetben is néhány száz eladott példányra, és nullszaldós költségvetésre lehet csak számítani.) Első lépésként a lehető legkommerszebb témát választottuk – Bismarck/Tirpitz –, hogy feltérképezzük a piacot, és nagyjából fogalmunk legyen róla, mire lehet számítani egy ilyen témájú könyvtől. Megírtam a könyv szövegét, és sikerült is elfogadható áron dolgozó nyomdát találni, amikor reménybeli kiadóm és szponzorom váratlanul bejelentette, hogy anyagi nehézségei támadtak, és egy időre fel kell függeszteni a kiadást, amíg a pénzügyei nem rendeződnek, de majd jelentkezni fog. Azóta se hallottam róla, és teljesen el is feledkeztem az egészről.

Idén nyáron viszont, amikor a régi üzenetek között keresgéltem egy másik ügyben, rátaláltam ezekre az emilekre, és megtaláltam a gépen a kiadásra szánt „kéziratot” is. Úgy gondoltam, ha már itt van egy kész anyag, miért ne hasznosítsuk ezt is? Kicsit javítottam a szövegen, és e-book-ként felraktam ezt is a netre.borito.jpg

Aki korábban olvasta az Acélmonstrumot, az persze nagy újdonságra ne számítson. A könyv anyagát túlnyomórészt a Bismarck, Tirpitz, Hood cikkek szövegéből állítottam össze, némileg kibővítve, és kissé átírva. A könyv árát igyekeztem ennek megfelelően alacsonyan tartani, a 650 forinttal talán nem vagyok túl mohó.

A formázásnál voltak némi nehézségeim, és hogy egyszerűbbé tegyem a dolgokat, a táblázatokat, amik e-pub formátumban sehogy sem akartak olvasható formában megjelenni, végül kihagytam a szövegből. A szöveg érthetőségéből ez nem vesz el semmit, csak valamivel információszegényebb lett az anyag.

A másik kifogás, ami a könyvet érheti, a szegényes képanyag. A két hajóról készült képek azonban túlnyomórészt jogdíjasak, és nagyjából az utolsó, amire vágyok, hogy jogdíjakat fizessek a Bundesarchivnak, vagy pereskedjek velük az engedély nélkül utánközölt képek miatt. Úgyhogy ragaszkodtam ahhoz, hogy csak szabadon felhasználható képek kerüljenek be a könyvbe, és ilyenekből meglepően keveset találtam a neten.

Remélem azonban, hogy ezek a hiányosságok a könyv élvezeti értékéből nem vesznek el nagyon sokat, és alapvetően azért pozitívan fogadjátok ezt a munkámat is. Ismét csak azt kérném, akinek tetszik a könyv, lehetőségei szerint csapjon neki egy kis reklámot, hogy ne csak a blog olvasói tudjanak a létezéséről.

A könyvet egyebek között itt lehet megvásárolni:

https://www.ekonyv.hu/hu/konyv-reszletei/hitler-oriasai--a-bismarck-osztalyu-csatahajok?eid=55108

https://play.google.com/store/books/details?id=p2hyDwAAQBAJ

https://www.barnesandnoble.com/w/hitler-ri-sai-zolt-n-horv-th/1129729487?ean=9786158096836

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Dr_Horvath_Zoltan_Hitler_oriasai_A_B&id=45864&type=250

https://www.libri.hu/konyv/horvath_zoltan.hitler-oriasai-a-bismarck-osztalyu-csatahajok.html

(Hogy megelőzzem az esetleges kérdéseket, a „Szódát legelni éhesen” című verseskötet nem az én művem.)

15 komment
Címkék: Bismarck Tirpitz

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr5214318075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernahajder Campbell 2018.10.23. 18:58:00

Kindle-re letöltöttem, átlapoztam, kifogástalan a megjelenés, szépek a képek. Az ár túlzóan baráti. Remélem, sok könyv jön még.

ártéri 2018.10.23. 19:00:45

Bravó!
A wikiwandot ki csinálja? Mert onnan pont a német hajók (is) hiányoznak.
www.wikiwand.com/hu/Csatahaj%C3%B3k_%C3%A9s_csatacirk%C3%A1l%C3%B3k_list%C3%A1ja#/overview

Kallard 2018.10.23. 19:40:35

650 Forint, Zoli, az agyam elhajítom. Persze sokadjára. Ennyit lehet kérni a felhalmozott tudásért? Érdemes volt felvilágosodni...

Flankerr 2018.10.23. 22:02:08

Szép munka, baráti ár, respect!

Galaric 2018.10.24. 07:14:52

Be fogom zsákolni! Rám bizton számíthatsz.

savanyújóska 2018.10.24. 07:47:16

@Kallard: Az orosz-japán könyvben sok plusz munka van, ebben talán tíz százalék az új anyag, a többit régebbi írásokból ollóztam össze, amiket ingyér is meg lehet találni a neten.

Kallard 2018.10.24. 08:51:30

@savanyújóska: "amiket ingyér is meg lehet találni a neten." Ami újfent nem általánosan jellemző jelenség. Az átlagember tizedennyi belefeccölt melóért már pénzt szeretne látni. De így megy ez, ha valakinek van egy szenvedélye.

Cymantrene 2018.10.24. 10:58:34

Elraktam ezt is.
Kösz!

savanyújóska 2018.10.24. 12:20:08

@Palánta: A PublishDrive lapján még mindig kiküldés alatt státuszban jelzik, pedig már a Bookline-on is ott van. Ott még doktori címmel is megtiszteltek, pedig sehol nem írtam magamról ilyesmit.

Crip Lee 2018.10.25. 13:06:50

Duan megveszem. Koszi az eddigi irasokat is. Mondjuk nem ebbol fogsz meggazdagodni az is biztos.

gigabursch 2018.11.01. 21:35:02

Tankeső
(Daniel schön)

Márton Szikes 2018.11.07. 14:54:50

Elolvasva a könyvet, nem sok értelme volt elküldeni a Bismarckot...