Hét tenger

Az osztrák Titanic

2018. szeptember 21. 16:50 - savanyújóska

Az 1914 előtti két évtized nemcsak a Monarchia haditengerészete, hanem kereskedelmi tengerészete számára is a gyors fejlődés időszaka volt. A flottával párhuzamosan egyre gyorsuló tempóban gyarapodott a kereskedelmi flotta állománya is. 1904 és 1913 között a Monarchia hajói által lebonyolított teherforgalom megduplázódott, évi 10,4 millió tonnáról 20,4 millió tonnára nőtt.

Persze pontosabb volna kereskedelmi flottákról beszélni, hiszen a haditengerészettel ellentétben a személy és teherszállító flotta nem volt közös, hanem megoszlott a dualista állam két fele között. A magyar-horvát tengerészet összesen 121 hajót üzemeltetett, 231 ezer BRT hajótérrel. A hajóállományt nagyrészt két vállalat tartotta kézben, az Adria, és az Ungaro-Croata társaság. A nagyobb múltra visszatekintő, és nagyobb anyagi háttérrel rendelkező osztrák kereskedelmi flotta ennél természetesen jóval nagyobb volt, 193 hajójuk 713 ezer BRT hajótérrel rendelkezett. A hajótér nagyobb része itt is két vállalat kezében volt, az Austro-Americana, és az Österreichischer Lloyd tulajdonában.

A legnagyobb osztrák hajózási vállalat az 1833-ban alapított, trieszti – 1907-től bécsi – székhelyű Österreichischer Lloyd volt, mely a Monarchia postaforgalmának, valamint a Közel- és Távol-Keletre irányuló kereskedelmi forgalmának java részét bonyolította. (A háború után olasz tulajdonba került cég ma is létezik, Italia Marittima néven.) A századfordulót követő években a társaság már egy egészen új, és ígéretes piac igényeit is megpróbálta kielégíteni, ekkoriban kezdett ugyanis beindulni a turistaforgalom a tengereken is. A feltörekvő, és gyarapodó polgárság ekkortájt került abba a helyzetbe, hogy már elegendő pénzzel és idővel rendelkezett ahhoz, hogy szabadidejét kellemes távoli tájakon töltse el. Az adriai tengerparton, főleg még az Isztria-félszigeten, sorra épültek a szállodák, valamint a leggazdagabb arisztokraták és nagytőkések nyaralói. A felkapottabb helyek, illetve a szárazföld és a szigetek között egyre nőtt a személyforgalom, melynek kielégítése céljából sorra épültek a viszonylag kisméretű, de minden szükséges kényelmi berendezéssel ellátott utasszállítók. Ezek elsősorban a hazai partok mentén működtek, de egyre nőtt a külföldi, főleg az olasz és görög kikötőkbe irányuló forgalom is.

Hogy lépést tudjon tartani a századforduló után gyorsan növekvő igényekkel, az Österreichischer Lloyd is kénytelen volt növelni hajóállományát, és több új utasszállító hajót építtetni. Ezek egyike volt az 1909-ben, a Lloyd Austriaco trieszti hajógyárában épített Linz is. A 105 méter hosszú, 13,3 méter széles, 3.819 GRT (Gross register tonnage) űrtartalmú hajó nem tartozott a legnagyobb egységek közé, de nem is a távoli vizekre szánták, elkészülte után főleg Trieszt, és az albán kikötők között bonyolította le a posta és utasforgalmat. Egyetlen hajócsavarját egy 3.900 lóerős gőzgép hajtotta meg, ami a szolid 12,5 csomós sebesség elérését tette lehetővé.

A Lloyd egyik plakátja a háború előtti időkből.

A Lloyd egyik plakátja a háború előtti időkből.

 

A háború kitörése aztán véget vetett a virágzó üzletnek, a fejlődő turizmusnak, a hajózási társaságok növekedési reményeinek, és ami azt illeti, minden másnak is. A hazai kikötőkben tartózkodó kereskedelmi hajókat vagy hadiszolgálatra vonultatták be, vagy pedig a kikötőkben félreállítva várták a háború végét. A Linz-et szintén a haditengerészet foglalta le, s csapatszállításra, vagy hadifoglyok szállítására használták az Isztria-félsziget és Cattaro, illetve Albánia északi részének elfoglalása után Durazzo között.

Az útvonal egyáltalán nem volt veszélytelen. Bár a jól védhető, erősen tagolt adriai partvidék nem volt vonzó célpont a nagy felszíni hadihajók számára, az olasz és francia tengeralattjárók, majd 1917-től az olasz MAS gyorsnaszádok, előszeretettel portyáztak az adriai szigetek között, illetve az albán partok mentén. Nem elhanyagolható kockázatot jelentettek az aknák is, és nem csak az ellenséges aknamezők, hanem a saját telepítésűek is. A háború évei alatt több olyan katasztrófa is történt, melyek során a hanyag parancsnokok rávitték hajóikat a saját aknákra, melyek ottlétéről pedig jó előre figyelmeztették őket. Úgyszintén számításba veendő veszélyt jelentettek az aknamezőkről leszakadt, szanaszét sodródó aknák is, melyek szintén több balesetet okoztak.A Lloyd utasszállító flottájának két egysége, a Prinz Hohenlohe, és a Baron Gautsch.

A Lloyd utasszállító flottájának két egysége, a Prinz Hohenlohe, és a Baron Gautsch.

 

1918 márciusában a Linz, Hugo Tonello kapitány parancsnoksága alatt, a sokadik útjára futott ki Fiume kikötőjéből. Az útvonal a szokásos volt, Fiuméból a Cattarói-öbölben fekvő Zelenika kikötőjébe, majd onnan tovább Durazzóba. A hajó a zsúfolásig tele volt. A Linz főleg csapatokat szállított, az albán frontra küldött erősítést, szabadságról visszatérő katonákat, valamint 413 olasz hadifoglyot. Az utasok között nyolcvan nő is volt, tisztek feleségei, illetve ápolónők. Az olasz hadifoglyok többsége az ostffyasszonyfai fogolytáborból érkezett, és munkára vezényelték őket Albániába, a kikötőkben, és az útépítési munkáknál kellett volna dolgozniuk. Bár a hadifoglyok ilyetén dolgoztatása a nemzetközi egyezmények értelmében nem volt egészen jogszerű, mégis bevett gyakorlat volt mindkét hadviselő félnél. Általában a foglyoknak sem volt ellene kifogása, hiszen mégis jobban múlott így az idő, mintha a táborok barakkjaiban néztek volna ki a fejükből egész álló nap.

A hivatalos rakományjegyzék szerint a Linz fedélzetén összesen 1003 fő tartózkodott, ám a visszaemlékezések szerint a hajó Zelenikában nagy számban vett fel szabadságról visszatérő katonákat, akiknek az útvonalengedélyét még nem állították ki. A legközelebbi hajó viszont csak két hét múlva indult volna az albán kikötők felé, a katonák pedig nem rostokolhattak egészen addig Zelenikában. Így aztán felzsuppolták őket is a hajóra, gondolván, az engedélyeket majd Durazzóban utólag megírják.

Hogy pontosan hány ilyen „illegális” utas is tartózkodott a hajón, arról azóta is folynak a viták. Az óvatosabb becslések is több száz emberről szólnak, de egyesek szerint az útnak erre az utolsó szakaszára mintegy kétezer katona szállt be pluszban a Linzre, melynek fedélzetein ezek szerint körülbelül háromezer ember zsúfolódhatott össze. Ez a szám persze már kissé túlzottnak tűnik, hiszen az embereken kívül a hajó rakományt is szállított, egyebek mellett több száz vágómarhát. (Bár elképzelni nem tudom, a nem túl nagy utasszállítón hová tették be még ezeket is.) De akárhányan is voltak, az biztos, a Linz zsúfolásig tele volt emberekkel, állatokkal, rakománnyal. A tömegnyomor elviselését nyilván megkönnyítette az a tudat, hogy Zelenikától Durazzóig már csupán egyéjszakás útról volt szó.

A Linz március 18-án délután fél hatkor oldotta el a köteleket, és indult a zelenikai mólótól. Az indulásra szinte békebeli hangulatban került sor, a katonák, akiknek többnyire ez volt az első tengeri utazásuk, vidáman integettek, és zajongtak a fedélzeten, akár a tengeri körutazásra induló turisták. De hogy nem békebeli kirándulásról volt szó, azt egyértelművé tette a fegyveres kíséret, vagyis a 98M torpedónaszád, mely az indulás pillanatától kezdve szorosan a Linz mellett haladva kísérte végig a hajót a veszélyes vizeken.A 98M makettje.

A 98M makettje.

 

A 300 tonnás, 60 méter hosszú 98M az o-m torpedónaszádok már a háború alatt elkészült utolsó generációjába tartozott. Turbinás meghajtásával a hajó elérhette a 30 csomós sebességet is, fő fegyverzete két 66 mm-es ágyú, és négy darab 450 mm-es torpedóvető cső volt. Emelt orrfedélzete jó tengerállóságot adott a naszádnak, bár ugyanekkor – a két, szorosan egymás mögött elhelyezett kéménnyel együtt – előnytelen megjelenést is, a hajó leginkább egy vontatóra, vagy halászhajóra emlékeztetett.

A Linz kíséretéhez elvileg még két másik hadihajó is tartozott, a 74T torpedónaszád, mely jóformán csak abban különbözött a 98M-től, hogy csupán egy kéménye volt, valamint a Tátra osztályba, vagyis a Monarchia legkorszerűbb rombolói közé tartozó, ezer tonnás Balaton. Ez a két hajó viszont elég szokatlan módon oldotta meg a kíséretet, ugyanis nem a Linz közelében haladtak, hanem jó tíz mérfölddel előtte. Az út során így a Linzről még csak látni sem lehetett az úgynevezett kísérőhajókat, leszámítva persze a szorosan a hajó mellett haladó 98M-et. A torpedónaszádon általános is volt az elégedetlenség, mindenki úgy vélte, igencsak szűkösen mérték a kísérőhajókat, és az útnak ezen az utolsó, legveszélyesebb szakaszán, az ellenséges tengeralattjárók kedvenc vadászterületén, a Linz erősebb védelmet igényelt volna. Ezzel a véleménnyel a Linz tisztjei is egyetértettek.

A K. und K. haditengerészet azonban igencsak szűkében volt a hadra fogható egységeknek, több hajót nem tudtak keríteni a Linz mellé. Ez egyébként mindvégig általános probléma volt, nemcsak a kereskedelmi hajók mellé nem jutott megfelelő védőkíséret, hanem még a nagy hadihajók mellé sem. Három hónappal később a Szent István és a Tegetthoff mellé is mindössze egy régebbi típusú rombolót, és hat torpedónaszádot tudtak csak összeszedni.

A 98M legénysége tehát egyáltalán nem osztozott a Linz fedélzetén levő vigalomban. Aggódva kémlelték a láthatárt, és rossz előérzetüket csak növelte a tenger szokatlan viselkedése, az úgynevezett „holt hullám” jelensége, a szélcsendben ugyanis a teljesen sima, fodrozódásmentes víz erősen hullámzott.

A két hajó áthaladt a cattarói öböl bejáratát védő zárakon és torlaszokon, majd az aknamezők között kilavíroztak a nyílt tengerre, és délnek fordultak, Durazzo felé. A hajók nem távolodtak el néhány mérföldnél messzebb a szárazföldtől, a partvonalat követve haladtak dél felé. Mire az öbölből kijutottak már sötétedett, és az út további részét már nagyrészt az éjszaka védelmében tehették meg, amiről úgy gondolták, növeli a hajók biztonságát.

Az éjszaka első fele eseménytelenül telt mindkét hajón. A Linztől mintegy 200 méterre jobbra haladó 98M fedélzetén a legénység persze folyamatos harckészültségben állt. A naszád két távírásza, hogy valamivel elüssék az időt, a kódkönyvet böngészte, és átismételték a fontosabb jelzéseket, mint például azt, hogy: „A gőzöst megtorpedózták.”Az egyetlen fénykép, amit a Linzről a neten találtam.

Az egyetlen fénykép, amit a Linzről a neten találtam.

 

Éjfél után fél órával a két hajó már csak nyolc mérföldre volt a Rodoni-foktól, és alig 20 mérföldre Durazzótól, amikor a 98M fedélzetén tartózkodó tengerészek egy ezüstös csíkot vettek észre a vízben, amint az elhalad a torpedónaszád orra előtt. Mindenki jól tudta, miről van szó, hiszen többször láttak már ilyet korábban is, egy torpedó keresztezte a 98M útirányát. Szinte ugyanebben a pillanatban, még mielőtt figyelmeztetni tudták volna a Linzet, hatalmas robbanás hallatszott az utasszállító felől, melynek oldalánál tűz és vízoszlop emelkedett a magasba. A hajó azonnal megállt, erősen megdőlt, kéményéből és a gépházak szellőzőkürtőiből hangos süvítéssel gőz tört elő.

A 98M szolgálatban levő távírásza, Albin Biskup, a robbanás után parancsra sem várva azonnal leadta a vészjelzést a kíséret másik két hajójának, azonban a légköri zavarok miatt csak hosszas próbálkozások után sikerült elérnie a 74T-t, és majdnem félóra után a Balatont. Biskup megadta a pontos helyzetüket, közölte, hogy a Linzet megtorpedózták, s a hajó süllyedőfélben van. A jelzés vétele után mindkét hajó teljes sebességgel sietett visszafelé, hogy részt vegyenek a mentésben.

A Linz fedélzetén közben elszabadult a pokol. A hajó kapitányának, Hugo Tonellónak, semmilyen illúziói nem voltak hajója túlélési esélyeit illetően, s a robbanás után azonnal elrendelte a mentőcsónakok vízrebocsátását. A csónakokat azonban rögtön megrohamozta a menekülni próbáló tömeg, a katonák százával tolongtak körülöttük, és egymást taposva próbáltak feljutni rájuk. Az őrült pánikban semmilyen szervezett mentésre nem volt lehetőség. Hiába ordítozták a hajó tisztjei, hogy „Először a nőket!”, senki nem hallgatott rájuk. Nem használt az sem, amikor a hajón szállított alakulatok tisztjei lövésekkel próbálták megállítani a pánikba esett katonákat. Az eszét vesztett tömeg egykettőre eltaposta őket, s az emberek egymást gyilkolták a csónakok körül a helyekért.

Még mielőtt leengedték volna őket a hajóról, már mindegyik csónak zsúfolásig tele volt, és több közülük rögtön felborult, ahogy vizet ért. A többi se maradt sokáig a felszínen. A katonák a fedélzetről ugráltak le a csónakokba, és a már a vízben levők is kétségbeesetten próbáltak feljutni rájuk. Perceken belül a Linz valamennyi mentőcsónakja felborult, még mielőtt egyáltalán el tudtak volna távolodni a süllyedő hajó mellől.

Véres közelharc dúlt a mentőmellényekért és a mentőövekért is, melyekből a Linzen szállított emberek számához képest szintén kevés volt a hajón. Az emberek egymást ütötték-verték a mentőmellényekért, késekkel és gyalogsági ásókkal estek egymásnak. Minden mentőövbe tucatnyi ember próbált kapaszkodni, akik egymást rántották le a mélybe. Az úszni tudókba, akik fenn tudták volna magukat tartani a vízen, úgyszintén egyszerre több másik ember próbált belekapaszkodni, és aztán együtt merültek a víz alá.A 74T torpedónaszád.

A 74T torpedónaszád.

 

A fedélzeten őrült hangzavar uralkodott. A több száz, de lehet, hogy több ezer ember a Monarchia minden nyelvén ordított segítségért, fel alá rohangáltak, s megvadult csordaként taposták el a nőket, és gyengébb társaikat. A vesztét érző több száz vágómarha szintén torkaszakadtából bömbölt. A lárma olyan erős volt, hogy az emberek a hajón csak mutogatással tudták megértetni magukat egymással. A Linz tengerészei az őrült káoszban képtelenek voltak lejutni a hajó mélyébe, hogy segítsenek a vízbetörés megfékezésén dolgozóknak. A katonák egymást taposva igyekeztek kifelé a hajó belsejéből, és elsodorták az ellenkező irányba igyekvőket. A gépházak személyzete így magára volt hagyva, és egyedül próbáltak megbirkózni a hajóba áradó víztömeggel. A torpedó ütötte lék azonban túl nagy volt ahhoz, hogy el lehessen zárni valahogy, a vízbetörés megállíthatatlan volt. Nem sokkal később az egyik kazán felrobbanása végzett a gépházakban dolgozók többségével, s a többiek ezt követően már csak magukat próbálták menteni. A fűtők közül néhányan kijutottak a hajóból, és súlyos égési sérüléseik dacára eljutottak a 98M-ig. A torpedónaszád személyzete elszörnyedve látta, milyen állapotban vannak a kimentett fűtők, akiknek megégett bőre cafatokban lógott róluk. Néhány nappal később közülük hárman bele is haltak sérüléseikbe.

A tömegpánik másik következménye volt, hogy az általános fejetlenségben a hajóról menekülő emberek nyitva hagyták maguk mögött a vízzáró válaszfalak ajtóit. A Linz belsejében tárva-nyitva állt minden ajtó, ami persze meggyorsította a víz terjedését. A hajó egyre jobban oldalra dőlt, orra kezdett a víz alá bukni.

A 98M amennyire lehetett megközelítette a süllyedő hajót. A naszád fedélzetéről jól lehetett hallani a kétségbeesett segélykiáltásokat, a fedélzeten dúló élet-halálharc hangjait, és a lövéseket. Hallani lehetett, amikor felrobbantak a Linz kazánjai. A naszád teljes legénysége, a hajó parancsnokáig, Pulaber hadnagyig bezáróan, a korlátok mellett állt, és a hajótörötteket próbálta a kötelek végére erősített mentőövekkel felhúzni a fedélzetre. Csak a 66 mm-es ágyúk tüzérei álltak készültségben ágyúik mellett, és fürkészték az éjszakai látóhatárt, tartva attól, az ismeretlen tengeralattjáró újra támadással próbálkozik.

Lebocsátották a naszád egyetlen kis mentőcsónakját is, amely legfeljebb csak 8-10 embert tudott felvenni, viszont egyszerre mindig legalább húszan próbáltak feljutni rá. A naszád tengerészeinek komoly közelharcot kellett vívniuk a kétségbeesett hajótöröttekkel, nehogy azok felborítsák a túlterhelt csónakot. Csak azokat vették fel, akik nem tudtak úszni, és nem volt rajtuk mentőmellény. A már megtelt csónakba kapaszkodó kezeket evezőkkel és a csáklyákkal ütötték, bár jól tudták, hogy az úszni nem tudó hajótöröttek számára a halálos ítéletet jelenti, ha nem veszik fel őket. Mást azonban nem tehettek, ha nem akartak maguk is a vízbe kerülni, a már kimentettekkel együtt. A 98M tengerészei számára így is nagyon nyomasztó érzés volt magukra hagyni a segítségért rimánkodókat, akikről tudták, hogy nem fogják tudni fenntartani magukat a vízen addig, amíg ismét visszatérnek. A csónak legénységét ezért néhány forduló után mindig váltani kellett.

A naszád fedélzetén minden mentőövet és mentőmellényt egy-egy kötél végére kötöttek, és ezeket dobták be a vízbe a Linz felé, mintha horgásznának. A köteleket aztán felhúzták a naszád fedélzetére, a rákapaszkodókkal együtt. Kis könnyebbséget jelentett, amikor befutott végre a 74T torpedónaszád is, és azonnal bekapcsolódott a mentésbe.

A Linz közben egyre mélyebbre merült a vízbe, és lassan kezdett az orrára bukni. Az úszni nem tudók többsége eddig próbált kitartani a hajón, de most, hogy az láthatóan kezdett megindulni a víz alá, a katonák tömegével kezdtek a tengerbe ugrani. A többségében úszni nem tudók kétségbeesetten próbáltak kapaszkodni mindenbe, ami a vízen lebegett, roncsdarabokba, a felborult, és még a felszínen lebegő mentőcsónakokba, és úszni tudó társaikba. Az emberek szó szerint egymást taposták a víz alá, s ököllel és késekkel estek egymásnak a mentőmellényekért, vagy bármiért, amibe kapaszkodva fenn tudták magukat tartani a vízen.

Sokan azonban nem tudtak kijutni a hajóról. A robbanás miatt több válaszfal is deformálódott, s ennek következtében a hajó egyik legnagyobb helyiségének ajtaja is megvetemedett, és beszorult. Több mint száz olasz hadifogoly volt bezárva ide, akik képtelenek voltak felfeszíteni az ajtót, bár kívülről néhány tengerész is megpróbált segíteni nekik. Alig résnyire sikerült csak kifeszíteni az ajtót, aztán a tengerészek kénytelenek voltak otthagyni a csapdába szorult olaszokat, és magukat menteni a gyorsan süllyedő hajón. Az itt elhelyezett hadifoglyok közül senki sem jutott ki, valamennyien a hajóval együtt merültek el.

A Linz orra közben lebukott, tatja a magasba emelkedett. A hajóról minden rögzítetlen tárgy a vízbe zuhant, a még a fedélzeten tartózkodók vagy a korlátokba kapaszkodva lógtak, vagy szintén a vízbe estek. A hajó tatja végül szinte teljesen függőleges helyzetben, toronyként emelkedett ki a vízből pár pillanatig, majd megindult a mélybe. Negyed kettő körül a Linz felett végleg összecsaptak a hullámok. (Persze az, hogy a 105 méter hosszú hajó a fent leírt módon, függőlegesen az égnek meredő tattal süllyed el a 45 méter mély vízben, elég valószínűtlenül hangzik. Az évekkel későbbi visszaemlékezésekben felbukkanó jelenetet talán a Titanic ihlette.)A Balaton romboló.

A Balaton romboló.

 

A vízben még mindig sok száz ember kapálózott, és kiáltozott segítségért. Pár perccel a Linz elsüllyedése után megérkezett végre a kíséret legnagyobb hajója, a Balaton romboló is, és szintén hozzálátott a hajótöröttek kimentéséhez. A vízben vergődők között még mindig teljes volt a káosz, ám voltak, akik nem vesztették el a fejüket. A 98M által a vízből utolsóként kimentettek között volt a Linz egyik matróza, aki a legnagyobb lelki nyugalommal lépett a naszád fedélzetére, magával cipelve vízhatlan tengerészzsákját és táskáját, benne minden holmijával, melyet a hajó süllyedése közben gondosan összepakolt.

A három hajó igyekezett minél gyorsabban kimenteni a hajótörötteket, a segélykiáltások azonban egyre ritkultak, és végül két óra körül teljesen elhaltak. Míg korábban a halálsikolyok és segélykiáltások viselték meg a mentésben részt vevő hajók legénységét, most a dermesztő, halotti csend hatott rájuk nyomasztóan. Fél háromkor egyértelművé vált, a vízben nincs már életben senki. A kötelékparancsnok elrendelte a mentés beszüntetését, és visszafordította a hajókat Cattaróba. A teljesen kimerült túlélők a meleg kémények körül próbálták meghúzni magukat. Az olasz hadifoglyok megmentőik kezét csókolgatva hálálkodtak, korábban ugyanis attól tartottak, hogy mint ellenséges katonákat, visszadobják őket a vízbe.

A hivatalosan a Linz fedélzetén tartózkodó 1003 emberből a három kísérőhajó összesen 306 főt mentett ki. A 413 olasz hadifogolyból 283-an vesztek oda, míg a hajó fedélzetén tartózkodó nyolcvan nőből egy sem maradt életben. A hivatalos emberveszteség tehát 697 fő volt, ám ez minden bizonnyal nem a valódi szám. Arról ugyanis máig folynak a találgatások, a Linz a zelenikai kikötőben hány szabadságról visszatérő katonát vett fel engedély nélkül. Az óvatos becslések alapján is több száz emberről lehetett szó, de sokak szerint – a kísérőhajók legénysége is így tudta – körülbelül kétezer katona szállt be itt a hajóra. Ezek szerint a Linz fedélzetén a süllyedéskor legalább háromezer ember tartózkodott, ami azért már erős túlzásnak tűnik. De ha a mértéktartó becsléseket vesszük alapul, a vízbe fúltak száma feltehetően akkor is ezer felett lehetett.

Az áldozatok igen magas száma első pillantásra nehezen érthető, hiszen a torpedónaszádok alig ötven méterre megközelítették a süllyedő hajót. Miután pedig a kötelek végére erősített mentőöveket akár 20-30 méterre is el tudták dobni, a hajótörötteknek szinte csak néhány métert kellett volna úszniuk, hogy elérjék ezeket. Hogy ez mégis ilyen keveseknek sikerült, annak oka nyilván az lehetett, hogy a túlnyomórészt a Monarchia belső területeiről érkező katonák egyáltalán nem tudtak úszni, és még ezt a rövid távot sem tudták megtenni a vízben. (Az olasz hadifoglyok túlélési aránya – tekintve, hogy közülük legalább százan el sem tudták hagyni a hajót – valamivel nagyobb volt, valószínűleg azért, mert közülük többen tudtak úszni.) Másrészt meg az elképesztő méreteket öltő tömegpánik – ami mellesleg nem vet túl jó fényt a Monarchia hadseregében uralkodó fegyelmi viszonyokra sem – is nagymértékben megnehezítette a menekülni igyekvők helyzetét.

A Linz néhány éve felszínre hozott hajóharangja.

A Linz néhány éve felszínre hozott hajóharangja.

 

A Linz roncsait 2000 decemberében találták meg osztrák búvárok, 45 méteres mélységben. (A roncsnál végzett merülésekről itt is található egy rövid videó: https://www.youtube.com/watch?v=8WsCQgR-Syw ) Az itteni, különösen erős áramlatok nagyon megnehezítik az iszapba süllyedt hajóroncs behatóbb vizsgálatát. A felületes vizsgálat alapján azonban a hajó sérülésének jellege úgy tűnik, inkább mégis az aknára futást, nem pedig a torpedótalálatot valószínűsíti. A gépházak környékén található lék ugyanis a hajófenéken van, a gerinc mellett, míg ha torpedó találta volna el a hajót, a sérülés inkább a Linz oldalán lenne. Hogy akkor mégis mit láttak 98M tapasztalt, és képzelődésre kevéssé hajlamos tengerészei, talán örök vitatéma marad.

Az nagyon valószínűtlen, hogy a Linz merő véletlenségből pont akkor futott aknára, amikor egy tengeralattjáró a mellette hajózó naszádra torpedót lőtt ki. Életszerűbb feltételezés az, hogy az esetleges tengeralattjáró – vagy torpedónaszád – a nagyobbik célpontra lőtte ki torpedóit, ezek egyikét látták a 98M orra előtt elhaladni, nagyjából akkor, amikor a másik eltalálta a Linz-et. Viszont a sérülés helye a hajó alatt robbanó aknára látszik utalni, bár erre is valamiféle magyarázatot adhat a feltevés, hogy az utasszállító hatalmas tömegét a sötétben esetleg nagy hadihajónak vélték, és a torpedót ennek megfelelően 8-10 méteres mélységre állították. Ha az ismeretlen tengeralattjáró követte már egy ideje a két hajót – és azok legfeljebb 10-12 csomós menetsebessége ezt minden további nélkül lehetővé tette –, lehetett elég idejük a torpedók futási mélységének átállítására.

A torpedóelmélet elleni újabb érv azonban, hogy a korabeli dokumentumokban semmi nyoma annak, hogy bármilyen olasz, francia, illetve angol tengeralattjáró, vagy torpedónaszád a közelben tartózkodott volna, és torpedókat lőtt volna ki ellenséges hajókra. Egy ilyen nagy hajó elsüllyesztése pedig komoly sikert jelentett volna minden tengeralattjáró számára, aminek nyoma kellene hogy legyen a feljegyzésekben. A csapatszállító hajók legális célpontok voltak, egy ilyen elsüllyesztését senki sem titkolta volna el holmi morális aggályok miatt. Az, hogy a fedélzeten olasz hadifoglyok is voltak, sajnálatos, de mellékes körülmény volt. (Az előző posztok utáni nagy értetlenkedések miatt talán nem árt nekifutni még egyszer: a Linz elsüllyesztése jogszerű és igazolható volt, ha az ismeretlen tengeralattjáró ezt követően a mentést végző 98M-et is megtorpedózza, arra mondhatnánk azt, hogy „ellentmondásos”. Ha pedig ezután felmerül, és fedélzeti fegyvereiből tűz alá veszi hajótörötteket, arra meg azt, hogy „háborús bűncselekmény”.)

A jelenlegi információk alapján tehát inkább talán mégis az aknára futás tűnik a Linz pusztulása valószínűbb okának. A 98M tengerészei talán valami mást láttak, vízfodrozódást, delfineket, tudja ördög. A roncs alaposabb vizsgálata talán egyszer fényt derít erre a kérdésre.

 

Az esetről található néhány forrásban a Linz gyakran mint „osztrák Titanic” van emlegetve, ezt vettem át én is a címbe. A magyar honfi kebel persze joggal sérelmezheti ezt a titulust, hiszen az amúgy valóban osztrák hajó az adott időpontban a közös osztrák-magyar haditengerészet segédhajójaként tevékenykedett, tehát de jure pontosabb lenne az „osztrák-magyar Titanic” elnevezés. Az osztrák-magyar haditengerészetet azonban a legtöbb esetben a nemzetközi szakirodalom is egyszerűen csak osztrák haditengerészetként említi, itt-ott mellékesen megjegyezve, hogy elvileg az osztrák-magyar elnevezés volna a hivatalos. Az osztrákok szintén nem érzik úgy, hogy a magyaroknak sok közük lett volna az ő haditengerészetükhöz. Szerepünket marginálisnak érzik – és inkább negatívnak, mint pozitívnak –, és annak is állítják be. Nyilván ezért lett a Linzből is osztrák Titanic. (Az osztrákok egyébként válogathatnak a saját Titanic-ok között, mivel a rögtön a háború elején elsüllyedt Baron Gautsch sokszor szintén mint „osztrák Titanic” kerül említésre.)

A Linz esetében a magyar vonal azonban más módon is jelen van, hiszen a hajón szállított katonák közül sokan magyar nemzetiségűek voltak. Egyebek között egy komplett magyar menetszázad is utazott a hajón. A háború végi zűrzavarban azonban nem csak azt nem sikerült megállapítani, tulajdonképpen hányan is utaztak a Linz fedélzetén, és hányan vesztek oda, hanem azt sem, az utasok – és az áldozatok – pontosan milyen nemzetiségűek is voltak. Az életüket vesztett olasz hadifoglyokról részletes, név szerinti listát lehet találni a neten, a többi áldozatnak azonban sem a számáról, sem a nemzetiségéről nem lehet tudni semmi biztosat. Még számos sötét folt található tehát a Linz katasztrófájának a történetében, amik további kutatásokat igényelnének.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr3614254029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2018.09.21. 18:54:47

Az albán aknazár ma is rajta van a térképen, és mindig gondosan kikerültük. Az olaszok be is vannak szarva tőle. A leszakadt és elsodródott aknák ugyanis előbb-utóbb hozzájuk érnek. Egyszer azt is hittem, egy sodródó aknát látok, de nem az volt, csak egy nagy fekete puffer, amit elhagyott egy hajó.

Flankerr 2018.09.21. 19:50:13

Durva sztori, nekem eddig kimaradt.

Kallard 2018.09.21. 22:54:38

Köszi, Zoli.

Érdekes, hogy miért alakul ki időnként ilyen tömegpánik, pláne katonák között.

hátramozdító 2018.09.21. 23:38:26

A várva várt új poszt, köszönjük szépen! Valamiért felfedezni vélek némi hasonlóságot a jelenkori kompkatasztrófákkal – plö: edition.cnn.com/2018/07/04/asia/indonesia-ferry-sinking-intl/index.html – legalábbis ami az utasok viselkedését illeti; túlterhelt, agyonzsúfolt hajó, jellemzően tengerhez, hajózáshoz nem szokott utasokkal, éppen ezért több, mint figyelemreméltó az úszni tudó olasz hadifoglyok megmenekülése. Hány fokos lehetett víz? Milyen magasak ezek a holthullámok? Mennyiben írható az eset a mentőeszközök kis számának, a technikai, emberi felkészületlenség számlájára? Alig hat évvel a Titanic elsüllyedése után angolszászéknál már szigorúbbak lettek az előírások, követték ezt a példát az osztrák-magyarok szabályozásilag? Alapesetben a normál utaslétszám kimentésére fel voltak készülve? Milyen szinten lehetett begyakoroltatva a mentés? Bár ijesztően hasonló példáért se térben, se időben nem kell messzire menni, a Costa Concordia fedélzetén is kitört a pánik, amikor zátonyra futottak – www.youtube.com/watch?v=GA9vwcZLKVw – ott a kapitány erélytelensége és a személyzet felkészültségének hiányosságait definiálják fő okként, csak hát emberéletek múltak rajta...

savanyújóska 2018.09.22. 09:50:07

@Kallard: @hátramozdító: Az erősen másodlagos jelentőségű albán frontra vitték a katonákat, azok tehát nagy valószínűséggel többnyire idősebb tartalékosok, és gyorstalpaló kiképzést kapott újoncok lehettek. Ez valamennyire magyarázhatja, hogyan tudott ennyire felbomlani a rend és a fegyelem.
A déli Adrián márciusban sem lehetett annyira hűvös a víz, hogy az úszók egy óra alatt kihűltek volna, és nem említik, hogy különösebben erős lett volna a hullámzás. Az áldozatok magas száma a szervezettség teljes hiányának volt köszönhető, nem volt elég mentőeszköz, a mentés egyáltalán nem volt begyakorolva, és amennyire tudni lehet, előzőleg a katonáknak se magyarázta el senki, mit kell tenni ilyen esetekben. Szerintem a kíséret parancsnokát is bíróság elé lehetett volna állítani, mi a francnak ment majdnem húsz kilométerre előre. Ha mindhárom kísérőhajó rögtön meg tudja kezdeni a mentést, sokkal több embert ki lehetett volna húzni. Az se nagyon mentség, hogy csak egy félnapos hajóútról volt szó, a parttól száz méterre ugyanúgy vízbe lehet fulladni, mint az óceán közepén, ez nem menti az o-m hanyagságot.

Kallard 2018.09.22. 21:48:00

@savanyújóska: Ez biztosan az egyik oka lehetett a pániknak, de én még hozzátippelném a Monarchia akkorra már kissé szétesőben lévő általános mentális állapotát is, ha érthető, mire gondolok.

Konstantin Nemeth 2018.09.22. 23:22:34

Ha torpedó volt a süllyedés oka, akkor ez inkább az osztrák Lusitania, nem pedig az osztrák Titanic. Ha már jó hasonlatot akarna találni a szerző...

Ellenzéki Tüntető 2018.09.22. 23:52:16

Nagyon érdekes cikk. Elég fura hogy ilyen sokan nem tudtak úszni.

tamask 2018.09.23. 01:19:40

@Ellenzéki Tüntető: ha ma felraksz ezer véletlenszerűen kiválasztott magyart egy hajóra, abból se sokan tudnának úszni.
Pláne ruhában, bakancsban, csizmában. Katonáknál se sokkal jobb az arány. Magyarország hiába nyert sok olimpiai érmet vízilabdában és úszásban, a lakosság nagy része úszni legfeljebb papíron tud. Főleg kisvárosokban, falvakban élők számára nem volt lehetséges megtanulni úszni.
Legjobban úszó ismerősöm egy súlyosan mozgássérült srác volt, őt pici gyerekkorától hordták úszni, gyógytornára.
De pont ő nem lenne rajta egy katonai alakulatokat szállító hajón.

A pánik teljesen érthető számomra. Attól, hogy besorozott katona valaki, még ugyanúgy retteg a haláltól. Nem lehet mindenki Rambo, aki a szájában késsel úszik az ellenség felé.

WinG 2018.09.23. 05:08:49

Nagyon érdekes cikk, köszi! Annyi pontosítás, hogy a GRT az magyarul BRT, simán bruttó regisztertonna.

gigabursch 2018.09.23. 06:45:34

@Ellenzéki Tüntető:
Találó.
Egyébként a mai magyar lakosság 70%-a nem tud úszni. Még evickélni sem.

@WinG:
Személy szerint a féludióta angolszász mértékegység erről falnak megyek.
Ez a tonna egy egyfajta hordónak az űrtartalma. Aztán van egy olajoshordó, aztán van az abszolút kretén karát, még uncia, stb.

A népi cucilizmzsunk egyik előnye a SI mértékegység KÖTELEZŐ elrendelése volt, de még mindig folyik a csapból a kcal és a társai.
Nem az zavar, hogy használják a régit egyes helyeken, hanem az, hogy nem teszik ida eleve az SI-t.

@David Bowman:
100 éve? Ennyire nem zavar senkit? Vagy így jobban elszigetődtek a fejlődő Albániától?
Durva

@Kallard:
Lehet, hogy a fel végre lazulhatott és részeg is volt.

pizo 2018.09.23. 10:58:26

"A Linz orra közben lebukott, tatja a magasba emelkedett. A hajóról minden rögzítetlen tárgy a vízbe zuhant, a még a fedélzeten tartózkodók vagy a korlátokba kapaszkodva lógtak, vagy szintén a vízbe estek. A hajó tatja végül szinte teljesen függőleges helyzetben, toronyként emelkedett ki a vízből pár pillanatig, majd megindult a mélybe. Negyed kettő körül a Linz felett végleg összecsaptak a hullámok. (Persze az, hogy a 105 méter hosszú hajó a fent leírt módon, függőlegesen az égnek meredő tattal süllyed el a 45 méter mély vízben, elég valószínűtlenül hangzik. Az évekkel későbbi visszaemlékezésekben felbukkanó jelenetet talán a Titanic ihlette.)"

Nem. Elég sok hajó így süllyed el, hogy az orra lebukik, a tatja pedig a magasba emelkedik közel függőlegesbe, majd így indul meg végleg lefelé:

www.youtube.com/watch?v=MjTuAV036yY

Itt meg 4:30 körül jól látszik, hogy a tat feneket ér, egy darabig így áll közel függőlegesen, majd lefekszik a fenékre:

www.youtube.com/watch?v=i7qVVjVd4F0

2:48 körül itt is ez a helyzet, a sekély vízben megakadt a tat a fenéken:

www.youtube.com/watch?v=i7qVVjVd4F0

Szóval a túlélők leírása részben pontos.

Zoli

David Bowman 2018.09.23. 18:36:59

@gigabursch: Ezt az aknazárat már Enver Hodzsa telepítette.

savanyújóska 2018.09.24. 13:00:51

@pizo: Ahhoz, hogy egy 105 méter hosszú hajó a 45 méter mély vízben fejre álljon, 60 méterre kell kiemelkednie a vízből, ami ugyebár nonszensz. A másik lehetőség, ha süllyedés közben kettétörik, de ilyesmiről senki nem tesz említést. Vagyis a tat süllyedéskor nem emelkedhetett ki „közel függőlegesen” a vízből, csak jóval kisebb szögben.

pizo 2018.09.24. 13:48:40

@savanyújóska: Éjszaka, pánik, stb. a szemtanúkat ez befolyásolta. Persze hogy nem közel függőlegesen, de a szerintem olyan 45 fokban állhatott, ekkor kb. 42 méter látszódott ki belőle és 63 méter volt a víz alatt már.

Zoli

pizo 2018.09.24. 14:24:18

@savanyújóska: A Lusitania 240 m hosszú volt, és a torpedó becsapódása után nem sokkal az orra már a 91 m-re lévő feneket elérte.

Zoli

savanyújóska 2018.09.24. 17:13:04

@pizo: A hajóhossz/vízmélység aránya a két esetben nagyjából hasonló volt, tehát valószínűleg a Linz is valahogy úgy süllyedt el, mint a Lusitania, bár a sérülés helye hátrább volt.
www.youtube.com/watch?v=NHF9SqOPMBw

ártéri 2018.09.24. 23:15:01

Érdekes történelem, köszi.
Ez itt nagyon off, de azért ide is való:
img-9gag-fun.9cache.com/photo/awXqZER_460svvp9.webm