Hét tenger

A nagy verseny 1.

2018. március 01. 11:35 - savanyújóska

Mahanizmus

 Az előző két poszt eredetileg egy sorozat első részeinek készült, melyben azt akartam volna szemléltetni, a két világháború pusztításaiért nem csak és kizárólag a németek, illetve a japánok a vétkesek, hanem a győztes nagyhatalmak is igen nagy mértékben osztoznak ezen a felelősségen. Menet közben aztán úgy találtam – és nem azért, mert egyesek vallási érzékenységét sértettem vele –, hogy erre ez a módszer, az angolszász erők által elkövetett egyes háborús bűntettek bemutatása, nem igazán célravezető, és helyesebb lenne más irányból megközelíteni a kérdést. A két megírt rész után ezt a sorozatot tehát most nem folytatom -a harmadik részt később azért majd befejezem-, és inkább indítok egy másikat.

Úgy gondoltam, annak megvilágítására, hogy hogyan jutottunk el idáig, talán menjünk vissza kicsit hátrébb az időben, s az első világháború előtti nagy flottaépítő versenyen keresztül mutassuk be az európai nagyhatalmak közti viszony elmérgesedését, a politikai erőegyensúly felborulását. Valószínűleg ez nem lesz olyan izgalmas, mint a lövöldözős történetek, de a történelem iránt valóban érdeklődők számára alighanem többet mond majd, és talán tanulságosabb is lesz. (Bár előre jelzem, elég hosszú is lesz.)

A nagyhatalmi pókerjátszma. A Puck karikatúrája 1909-ből.

A nagyhatalmi pókerjátszma. A Puck karikatúrája 1909-ből.

 

Az 1870-es években, épp amikor hosszas vajúdás után kialakultak az első, már modernnek tekinthető csatahajók, a tengeri stratégia egy új irányzata tűnt fel, mely a nagy hadihajók egész létjogosultságát megkérdőjelezte. A Jeune École, vagyis Új Iskola névvel jelzett irányzat igazából nem volt más, mint a franciák évszázados rögeszméjének, a „guerre de course”-nak, vagyis a kereskedelmi hajózás elleni portyázó hadviselésnek modernizált formában való újjáélesztése, s ilyen minőségében az Új Iskola valójában nagyon is régi volt. A franciák által kitalált stratégia két alappillérét az új fejlesztésű, modern cirkálók, és a szintén új fegyverrel, a torpedóval felszerelt apró kis naszádok jelentették volna. Az elképzelés szerint ezek a hajók vadásztak volna az ellenség kereskedelmi hajóira, illetve tömeges torpedótámadásaikkal megtörték volna az ellenséges csatahajó flották erejét.

A Jeune École átütő sikert aratott a világ szinte valamennyi haditengerészeténél, ami nagyrészt annak a népszerűségnek volt köszönhető, melyet az elképzelés a fiatal, ambiciózus tengerésztisztek, és a politikusok között szerzett magának. A tisztek úgy gondolták, sokkal izgalmasabb, nagyobb sikerekkel kecsegtető, illetve jobb előmeneteli lehetőségeket magában rejtő feladat egy kis torpedónaszád önálló parancsnoki beosztását betölteni, mint egy csatahajó sokadik tisztjeként a fedélzetet súroló matrózok munkáját felügyelni. A politikusok talán még ennél is jobban felizgultak az új doktrínák ígérte lehetőségeken. Nem kellett iszonyatos, a költségvetéseket megrengető összegeket gyilkolni a csatahajók építésébe, helyette itt volt az új, mindent megoldó, és minden feladatra alkalmazható csodafegyver, a torpedónaszád, amely –és a politikusok szemében persze ez volt a legnagyobb erénye – szinte nevetséges összegekbe került egy csatahajóhoz képest. Az új fegyver nagyszerű lehetőségnek látszott arra, hogy sokat spóroljanak a haditengerészeti kiadásokon.Francia torpedónaszád, vízre bocsátás előtt.

Francia torpedónaszád, vízre bocsátás előtt.

 

Elsősorban a kisebb, és szűkös költségvetésből gazdálkodó flották láttak ragyogó perspektívákat az új stratégiai elgondolásokban, hiszen úgy tűnt, az olcsó, tömegesen gyártható torpedónaszádokkal képesek lesznek kiegyenlíteni a nagy haditengerészetek csatahajóinak addigi fölényét. Az Új Iskola másfél-két évtizeden át hivatalos stratégiája volt szinte minden haditengerészetnek, tulajdonképpen csak az angol és az orosz haditengerészetetek kivételével. Befolyásának köszönhetően gyakorlatilag mindenhol a cirkálókra és torpedónaszádokra terelődött a figyelem, s a csatahajók –pályafutásuk során először, de korántsem utoljára- a kihalásra ítélt dinoszauruszok kategóriájába lettek sorolva. Építésüket a sajtóban hevesen kritizálták, felesleges pénzkidobásnak minősítve azt. Az angol Trafalgar és Nile gerincfektetésekor, 1886-ban, világszerte arról cikkeztek a lapok, ezek a hajók lesznek kategóriájuk utolsó egységei. A csatahajók építése a legtöbb tengerészetnél másodlagos jelentőségűvé vált, a nyolcvanas években sok helyen évekre teljesen leálltak vele.

A francia stratégia az ekkoriban még mindig embrionális állapotban levő német haditengerészetre is nagy hatást gyakorolt. 1876 és 1883 között a német flotta egyetlen nagy hadihajót sem rendelt, csak torpedónaszádokat és néhány cirkálót, s az évtized végén, az egyetlen Monarchiát megelőzve, nagyságát tekintve az utolsó előtti volt az európai haditengerészetek között. És egyáltalán nem mondható, hogy mindez a német tengerésztisztek akarata ellenére történt volna így. Többségük maga is egyetértett a Jeune École elképzeléseivel, és nem is gondoltak olyasmire, hogy a vezető haditengerészetekkel versenyezve csatahajóflottát próbáljanak meg építeni. Különösen nem gondolt erre az Új Iskola egyik lelkes híve, a torpedónaszád flottillák egyik kapitánya, majd a torpedógyártás felügyelője, Alfred von Tirpitz korvettkapitány.A francia Théophile Aube tengernagy, a Jeune École atyja.

A francia Théophile Aube tengernagy, a Jeune École atyja.

 

Az 1890-es évek azonban az Új Iskola rohamos népszerűségvesztését, és a csatahajók újbóli reneszánszát hozta magával. Ennek egyik oka, hogy a közben végbement technológiai fejlődésnek köszönhetően az új csatahajók sokkal félelmetesebb fegyverekké váltak, mint a korábbi típusok. Az új lövegek a régebbieknél sokkal nagyobb átütőerővel rendelkező páncéltörő gránátokat minden addiginál nagyobb távolságokra juttatták el. A kilencvenes évek elején rendszeresített német 28 cm-es hajóágyúk lőtávolsága például már elérte a 16 ezer métert, bár ilyen nagy távolságra egyelőre még nem is tudtak célozni. A páncéltörő gránátok megnövekedett átütőerejével a páncéllemezeket gyártó cégek is igyekeztek lépést tartani. A nikkelacél lemezek, majd a kilencvenes évek elején kifejlesztett, edzett felületű Harvey páncéllemezek, a korábban használatos öntöttvas, acél, és compound lemezeknél sokkal jobb védelmet biztosítottak a hajóknak. A Harvey féle edzési eljárást aztán a század végén a német Krupp Művek tökéletesítette, az általuk bevezetett cementálási módszerrel.

A csatahajók fedélzetén megjelentek az új, kiskaliberű gyorstüzelő lövegek, és a villamos reflektorok, melyek a naszádok számára igen kockázatossá tették még az éjszakai torpedótámadásokat is. Ekkor vált gyakorlattá az is, hogy a csatahajókat kisebb, éppen a torpedónaszádok leküzdésére tervezett hadihajók, a torpedó(naszád)rombolók gyűrűje vette körül. A támadó naszádoknak ettől kezdve a csatahajók lövegein kívül a kísérőhajók fegyvereivel is szembe kellett nézniük, mely kísérőhajók ráadásul gyakran gyorsabbak voltak, mint ők. A siker esélye minimálisra csökkent, legfeljebb éjszakai támadások esetén volt rá némi lehetőség, de a korábbinál sokkal nagyobb kockázat mellett.

A nyolcvanas évek második felében, a korábbiaknál realisztikusabb feltételek mellett megtartott hadgyakorlatok sem igazolták a torpedónaszádok minden körülmények közötti alkalmazhatóságát. A korábbi, az elgondolás igazolására szánt gyakorlatok eleve prekoncepciósak voltak, vagyis úgy választották meg a körülményeket, hogy a gyakorlatok igazolják a naszádokkal szemben előzetesen támasztott elvárások helyességét. Az újabb hadgyakorlatokon azonban a torpedónaszádok már korántsem szerepeltek valami fényesen, néhány esetben pedig kifejezetten csődöt mondtak. Nem igazolódott az az állítás, hogy a kis naszádok a nyílt tengeren is képesek eredményesen tevékenykedni. Az új eredmények határozottan a korlátozott, elsősorban partvédelemre való alkalmasságukat támasztották alá.
Az a dolog azonban, ami látszólag a döntő csapást mért a Jeune École-ra, és ismét felvirágoztatta a nagy csatahajó-flottákat, nem valamiféle technológiai újdonság volt, újfajta lövedék, vagy páncéllemez, hanem egy kis könyvecske, mely 1890-ben került először a könyvesboltokba, és olyan földrengésszerű hatást gyakorolt a haditengerészetek stratégiai gondolkozására, melyhez foghatót sem előtte, sem utána nem ért el egyetlen hadtudományi munka sem.A fiatal Alfred Thayer Mahan.

A fiatal Alfred Thayer Mahan.

 

Az Egyesült Államok haditengerészete a polgárháború ideje alatti rövid, néhány éves felvirágzás után ismét visszasüllyedt abba a pangásba, ami a korábbi évtizedekben is jellemezte. A döntéshozók ezúttal is úgy gondolták, az országnak nincsenek gyarmatai, sem védelemre szoruló tengerentúli területei. A tenger felől nem fenyegeti őket senki, és ők sem akarnak fenyegetni senkit. Akkor ugyan mi szükség volna egy nagy és költséges haditengerészetre? A partvédelemre tökéletesen megfelelőnek gondolták a polgárháborúból visszamaradt, és ott annak idején jól bevált veterán monitorokat, a különféle diplomáciai küldetésekre pedig elegendőnek véltek néhány kisebb vitorlás hadihajót.
Ez a helyzet az 1880-as években kezdett lassan megváltozni, amikor a flottafejlesztés iránt elkötelezett katonai és gazdasági lobbi eléggé megerősödött ahhoz, hogy a Kongresszuson belül is nyomást tudjon gyakorolni a képviselőkre. A flottaépítés támogatói egyrészt a nagyiparban érdekelt iparmágnások voltak, másrészt a frusztrált és tettvágytól égő tengerésztisztek, harmadrészt pedig azok a nacionalista politikusok, akik szégyenletesnek tartották, hogy még Chile és Brazília flottája is erősebb, mint az Egyesült Államoké. A nyolcvanas években megkezdődött az első korszerű cirkálók, majd az évtized végén a csatahajók építése. A nemzeti büszkeség, és a nemzeti ipar erősítése végett a hajók teljes egészében hazai alapanyagokból, és hazai gyárakban készültek.

A flottaépítés tehát végre beindult, de komoly bizonytalanságok voltak a felépítendő flotta valódi célját, rendeltetését, és használatát illetően. A newporti Naval War College egyik tanára éppen ezt a bizonytalanságot akarta eloszlatni azzal, hogy honfitársai felvilágosítására könyvet írt a nagy hajóhadak történelmi szerepéről, és rendeltetéséről.
A szerző, Alfred Thayer Mahan, maga is az amerikai tengerésztiszteknek ahhoz a nemzedékéhez tartozott, akik fiatal tisztekként részt vettek a polgárháború harcaiban, sikerekben és gyors előmenetelben bízva, majd a következő évtizedeket a ranglétrán elakadva, szárazföldi beosztásokban, vagy folyamatosan kikötőkben álló, korhadó hajókon töltötték.
A könyv alapgondolatai egy unalmas dél-amerikai út során születtek meg, mikor is Mahan éppen a perui partok előtt cirkált hajójával, hogy az éppen soron levő dél-amerikai háborút szemmel tartsa, és szükség esetén segítséget nyújtson az itt tevékenykedő amerikai kereskedelmi hajóknak. A könyv, mely végül a „The influence of sea power upon history, 1660-1783” címet kapta, 1890-ben jelent meg, és rögtön kirobbanó sikert aratott. Theodore Roosevelt, a későbbi elnök, maga is egy nagy sikerű tengerészeti könyv szerzője –„The naval war of 1812”-, azonnal Mahan egyik legelkötelezettebb rajongója lett, s így ajánlotta a könyvet honfitársainak: „..az elmúlt időkben az óceán mindkét partján megírt munkák közül határozottan ez a legjobb, legjelentősebb, és nem mellékesen messze a legérdekesebb könyv a tengerészetek történetéről.”
A siker annak volt köszönhető, hogy Mahan a haditengerészeteket foglalkoztató legérzékenyebb kérdésekre adott választ elméleteivel, s a már amúgy is meglevő és uralkodó irányzatoknak megadta azt az ideológiai alátámasztást, amire szükségük volt. Mahan először is megadta a kegyelemdöfést a Jeune École által képviselt irányzatnak, vagyis a portyázó hadviselés gondolatának. Könyvében alaposan elemezte a franciák által a XVII. század vége óta folytatott taktikát, és határozottan kijelentette, a „guerre de course” a kudarc biztos receptje. A kereskedelmi hajózás elleni hadviselés fontos eleme a tengeri harcászatnak, de döntő jelentőségű soha nem lehet. Kizárólag ennek a taktikának a kiszolgálására állítani be az egész flottát súlyos hiba, amivel az adott haditengerészet önként adja át a tengerek feletti uralmat riválisa hajóhadának. Mahan szerint a tengeri hatalmat megalapozni, megszerezni, és megtartani nem portyázó kis hajók sokaságával lehet, hanem csakis a legerősebb csatahajókból álló, koncentrált erőt képviselő flottával, mely képes megtörni az ellenfél haditengerészetét, és flottáját megsemmisítve, vagy kikötőibe szorítva vissza, megszerezni a tengerek feletti uralmat. Ennek birtokában az adott ország képes saját tengeri kereskedelmét megvédelmezni, és ugyanakkor ellenfeléét megbénítani.A nagy jelentőségű mű első kiadásának címlapja.

A nagy jelentőségű mű első kiadásának címlapja.

 

A XVIII. század történelmi példáival Mahan igyekezett bizonyítani, hogy az angolok pontosan ezt tették, s a francia korzárok minden bátorságuk, és az általuk elért minden, számszerűleg pedig elég komolynak látszó eredmény ellenére is csupán arra voltak képesek, hogy bosszantsák ellenfelüket, és időnként borsot törjenek az orra alá. Ezzel a harcmodorral azonban nemcsak az ellenfél tengeri uralmát nem voltak képesek megrendíteni, de még arra sem voltak képesek, hogy a kereskedelmi hajózásnak igazán súlyos veszteségeket, az ellenséges országnak pedig ellátási zavarokat okozzanak. A brit flotta mindvégig szilárdan uralta a tengereket, melyek egész területe ellenséges vizeknek számított a korzárok számára. Szórványos sikereik ugyanúgy nem voltak képesek ezt az uralmat megingatni, ahogy a szárazföldi háborúkat sem lehetett eldönteni az ellenség hátországában portyázó huszárok rajtaütéseivel. (Bár persze Mahan ezt a hasonlatot nem használta.)
A könyv azonban nem maradt meg a stratégiai elemzéseknél, hanem tágabb összefüggéseibe helyezve a haditengerészeteket, elemezte azok kapcsolódásait a politikai és gazdasági háttérhez is. Mahan úgy vélte, a haditengerészetek csakis ezek támogatását élvezve, velük szoros összefüggésben, mondhatni koalícióban érhetnek el eredményeket. Egy erős haditengerészet képes biztosítani az ország tengeri kereskedelmének biztonságát, valamint tengerentúli területeknek, illetve azok piacainak megszerzését és megtartását. Mahan a kor általános meggyőződését visszahangozva kijelentette, ez a külső expanzió létfontosságú egy ambiciózus nagyhatalom számára. A nemzeti terjeszkedésnek csak egy alternatívája van, a nemzet halála. Mindezt figyelembe véve Mahan szerint egy ország akkor jár el helyesen, ha erőforrásait nem a szárazföldi hadsereg, hanem a flotta fejlesztésére fordítja, már amennyiben földrajzi helyzete és lehetőségei ezt megengedik neki.
Mahan alapvetően hazai közönségnek szánta könyvét, melynek téziseit elsősorban az US Navy fejlesztésének megindokolására és alátámasztására szánta. A könyv azonban nem várt sikert aratott világszerte, ugyanúgy, mint a két évvel később megjelent –mára kissé elfeledett- második kötet, a „The influence of sea power upon the French Revolution and Empire”, melyben Mahan a francia forradalom és a napóleoni háborúk idejére kiterjesztve folytatta a történelmi példák elemzését, tézisei alátámasztására.
A könyvet néhány éven belül a világ minden fontosabb nyelvére lefordították –magyarul természetesen máig nem jelent meg-, szerzője pedig fürdött a nemzetközi elismerésben. A legnagyobb egyetemek választották díszdoktorukká, s mikor új hajója, a Chicago fedélzetén európai útra indult, mint nemzetközi hírességet ünnepelték minden útba eső kikötőben. A mahanizmusnak természetesen a Jeune École-t addig is elvető angolok tapsoltak a leghangosabban. Angliai tartózkodása idején Mahant még Victoria királynő is meghívta vacsorára a Buckingham palotába, saját vendégeként.Mahan, a próféta.

Mahan, a próféta.

 

Mahan a tengeri hatalom jelentőségének, és stratégiai kérdéseinek éles elméjű elemzését tette közzé, azonban taktikai szempontból ő is olyan örök érvényűnek gondolt alapelveket tételezett fel a tengeri harcászatban, melyekről úgy gondolta, nincsenek rájuk hatással az adott korszak technológiai változásai, illetve a földrajzi körülmények, melyeket ugyan fontos, de mégiscsak marginális jelentőségű tényezőknek gondolt. Meg volt győződve róla, hogy a hadiflották mindennapi életében és harcászatában az újdonságok nem fognak alapvető változásokat okozni, s a tengeri harc továbbra is nagy hadiflották nyílt tengeri összecsapásaiból fog állni, melynek fő eleme a csatasorba rendeződött csatahajók tüzérségi összecsapása lesz. Ezt a véleményét osztotta szinte minden tengerészeti szakértő.

A XIX. század végi ipari forradalom hatására műszaki és technológiai újdonságok serege került bevezetésre a haditengerészeteknél, a stratégákra azonban mindezek szinte egyáltalán nem voltak hatással. A jövendő tengeri ütközeteit lényegében ugyanúgy képzelték el, mint a napóleoni idők csatáit. A tengeri harcászat alapeleme még mindig a csatasor volt, s a tengernagyok továbbra is úgy képzelték egy ütközet lefolyását, hogy az egymás mögé libasorba felálló csatahajók oszlopai egymással párhuzamosan haladva majd addig lövik egymást, amíg valamelyik fél az ütközet feladására nem kényszerül.
A haditengerészetek vezetői nemcsak, hogy nem tudtak megfelelni a modern kor kihívásainak, hanem tulajdonképpen fel sem ismerték azokat. A rengeteg újdonságnak a hadiflották szervezetébe való integrálásához teljesen újszerű, kreatív gondolkodásra lett volna szükség, azonban nem bukkantak fel olyan zsenik, akik ilyesmire képesek lettek volna. Akadtak ugyan nagy koponyák, akik egyes szakterületeken képesek voltak áttörést végrehajtani –mint például a tüzérségnél Percy Scott- azonban olyan univerzális zseni, aki a haditengerészet egész szervezetének és technológiájának átfogó megújítását végre tudta volna hajtani, sehol nem akadt. A haditengerészeteknél kötelességtudóan sorban bevezették az egyre újabb és még újabb találmányokat és újításokat, azonban nem igazán építették be őket a rendszerbe. A tengerésztisztek még az első világháborúban is szívesebben használták a kommunikációra a zászlójelzéseket, mint a rádiót. És bár a hajóágyúk lőtávolsága ekkor már meghaladta a 20 km-t, a hajók orrán továbbra is rendületlenül beépítették a döfőorrt, és a tiszteknek továbbra is rendszeresen ki kellett élesíteniük a kardjukat.Egy jellegzetes, korabeli csatahajó, a francia Brennus.

Egy jellegzetes, korabeli csatahajó, a francia Brennus.

 

Mahantól lenyűgözve mindenki úgy vélte, a haditengerészetek kizárólagos feladata az, hogy a csatahajók által megvívott nagy flottaütközetekben döntsék el az őket megépítő birodalmak sorsát. Szinte minden szakértő erre az egy feladatra koncentrált, vagyis a nagy, döntő ütközetre, és az ellenség hasonló csatahajói elleni harcra. A korabeli flották erre az egy feladatra készültek. A csatahajók köré szerveződött minden. A kisebb egységek, cirkálók, rombolók, tengeralattjárók, elsődleges feladata a korabeli doktrína szerint a saját csatahajók biztosítása, illetve az ellenséges csatahajó-flották felderítése, és lehetőség szerinti támadása volt, előkészítendő a nagy flottaütközetet.

A csatahajók jelentőségének ilyetén túlértékelése részben alighanem a Jeune École-ra adott utólagos, és persze túlzásba vitt válaszreakció és visszahatás volt. Az emberek, szokásuk szerint, ismét átestek a ló túloldalára, és míg a nyolcvanas években mindenki a lélekharangot kongatta a csatahajók felett, addig a kilencvenes évekre ismét ezek váltak az abszolút fegyverekké, a mindent megoldó ultima ratio-vá. Alig voltak páran, akik megkérdőjelezték ezt az nézetet, és az ő hangjuk se hallatszott túl messzire.

A kritikusok legjelentősebbike alighanem az orosz Sztyepan Oszipovics Makarov tengernagy volt, aki jól ismerte Mahan munkáit, de véleménye nagyban különbözött az övétől. A tengernagy 1897-ben, „Értekezés a tengerészeti taktika kérdéseiről” címmel megjelent tanulmányában fejtette ki nézeteit a modern kor tengeri harcászatáról.A nem csak az arcszőrzetével kitűnő orosz Sztyepan Oszipovics Makarov tengernagy.

A nem csak az arcszőrzetével kitűnő orosz Sztyepan Oszipovics Makarov tengernagy.

 

Bár utólag visszanézve sok mindenben talán neki sem volt igaza, a korabeli tengerészeti szakértők között alighanem mégis Makarov volt az, akinek látóköre a legszélesebb területre terjedt ki. Teljes mértékben felismerte a tudomány új felfedezéseinek, és a technológiai újdonságoknak a jelentőségét, és előre látta, hogy ezek földindulásszerű változásokat fognak okozni a tengeri hadviselésben. (Előre megjósolta például a radart és a légifelderítést.) A háborút alapvetően műszaki problémának látta, melyben a fő feladat az ember és a technológia megfelelő rendszereinek, és ezek együttműködésének kialakítása. Mahannal ellentétben nem tekintette a flottát valami minden mástól különálló, szuverén entitásnak, hanem a társadalom és az ipar függelékének, melynek együtt kell működnie az adott ország fegyveres erőinek többi részével. Elképzelése szerint a flotta egyik fő feladata, hogy a tengeren biztosítsa a szárazföldön harcoló csapatok szárnyait, és célszerűnek tartotta az adott térségben harcoló tengeri és szárazföldi alakulatok közös parancsnokság alá helyezését. Külön kiemelte a kombinált, tengeri-szárazföldi hadműveletek jelentőségét, amivel ismét csak messze megelőzte korát.
Makarov már ekkor felhívta a figyelmet arra, hogy a haditengerészetek feladata rendkívül összetett, és egyáltalán nem korlátozódik kizárólag csak a csatahajók tüzérségi összecsapására. A hajóknak járőrözniük kell, védeni a hazai vizeket, ellenséges kereskedelmi hajókra vadászni, aknákat rakni és aknákat szedni, konvojokat kísérni, illetve az ellenség konvojait támadni, felderítést végezni, portyázó hadihajókra vadászni, az ellenséges kikötők elleni rajtaütéseket végrehajtani, partraszállásokat lebonyolítani, illetve az ellenség hasonló hadműveleteit megakadályozni, part menti erődöket támadni, támogatni a parti sávban harcoló saját szárazföldi csapatokat, illetve szükség esetén eljuttatni őket a hadműveletek színterére, és így tovább. Ezen feladatok többségére a csatahajók részben alkalmatlanok, részben pedig egyszerűen gazdaságtalan őket ilyesmikre használni. A kisebb hadihajók jelentősége és fontossága tehát legalábbis a nagy csatahajókéhoz mérhető.
Makarov azt is jelezte, a haditengerészet nem valamiféle önálló birodalom a birodalmon belül, hanem egyszerűen csak egy fegyvernem a többi fegyvernem mellett. Ilyen minőségében a haditengerészetnek együtt kell működnie a többi fegyveres erővel, és egyik legfontosabb feladata éppen azok támogatása. Háborúban a flotta gyakorlatilag a szárazföldön harcoló hadsereg egyik szárnya. (Tisztán tengeri háború alig volt egy-kettő a történelemben.) Mahannal ellentétben Makarov azt is állította, a technológiai újdonságok igenis nagy jelentőséggel bírnak a tengeri harcászatban, s azok esetenként komoly változásokat indukálhatnak a tengeri hadviselés gyakorlatában.
A korabeli haditengerészetek stratégái azonban elengedték a fülük mellett Makarov figyelmeztetéseit, ugyanúgy, mint ahogy később az orosz-japán háborúból se vettek észre mást, mint a két nagy flottaütközetet. A nagy partraszálló hadműveletek, a mindkét fél részéről nagy erőkkel folytatott aknaháború, a kikötők elleni támadások, mind-mind mellékesnek számítottak. Nem figyeltek fel a kisebb egységek jelentőségére, sem a nagy hadihajók víz alatti fegyverekkel szembeni sérülékenységére. Ehelyett minden szakértő azzal töltötte az idejét, hogy a csuzimai ágyúcsatát elemezte. Ezeknek is köszönhető, hogy a csatahajók szerepével kapcsolatban egészen az első világháborúig tartotta magát az a Mahanra visszavezethető, abnormális meggyőződés, ami őket tekintette a tengeri hadviselés alfájának és ómegájának, és amely szerint minden más típus csak az ő támogatásukra szolgál. (Ebből következett, hogy a haditengerészetek, főleg a kisebbek, elhanyagolták a cirkálók és rombolók építését, és jóformán az összes pénzüket csatahajókra költötték. A török haditengerészet a háború előtti években például hat dreadnoughtot rendelt meg -végül egy sem érkezett meg-, melyek mellé 1914-ben lett volna összesen két cirkálójuk, és nyolc rombolójuk. A Monarchia haditengerészetének távlati terveiben 1919-re 14 csatahajó szerepelt, melyek mellé elegendőnek gondoltak nyolc cirkálót, és 12 rombolót. A háború kitörésekor a németeknek gyakorlatilag nem voltak használható rombolóik, csak 50-88 mm-es ágyúkkal felszerelt torpedónaszádjaik.)A francia Fronde romboló.

A francia Fronde romboló.

 

A csatahajók, és a birodalomépítő flotta legnagyobb hívei később a németek lettek, akik nemcsak Makarov intéseit hagyták figyelmen kívül, hanem tulajdonképpen magát Mahant is, aki könyvében érthetően leszögezte, csak akkor érdemes a flottaépítésre koncentrálni az erőforrásokat, ha az adott ország földrajzi helyzete és gazdasági lehetőségei ezt megengedik. Más szóval csatahajó-flottákat építeni és üzemben tartani igazából csak azoknak az országoknak érhette meg, amelyek egyrészt gazdaságilag elég erősek voltak ahhoz, hogy ilyesmit megengedhessenek maguknak, másrészt pedig függtek annyira a tengeri szállításoktól, hogy mindenképpen létkérdés volt számukra egy erős haditengerészet fenntartása. Ilyen ország azonban tulajdonképpen csak három volt, Anglia, az USA, és a velük nyilván nem egy súlycsoportba eső Japán. Németország és Oroszország gazdaságilag ugyan megengedhette magának a nagy csatahajók építését, a gyakorlatban viszont nem igazán volt rájuk szükségük, és nem is vették nekik semmi hasznukat, amint az a későbbiekben ki is derült. Olaszország, és főleg Franciaország, nagymértékben függtek a tengeri szállításoktól, gazdaságilag azonban igazából nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a hadsereg mellett nagy hadiflottákat is fenn tudtak volna tartani. (Olaszország korábban már bele is bukott egyszer a túlerőltetett flottafejlesztésbe.) A Monarchia, és a többi kisebb állam, a fenti két követelmény egyikének sem felelt meg. A csatahajókra költött pénzt ezeknek az országoknak okosabb lett volna inkább a partvédelemre, a rombolókra, torpedónaszádokra, illetve később a tengeralattjárókra és a légierőre fordítani. A mahanizmus azonban továbbélt, és eddig a következtetésig megint csak nem jutott el senki, egészen a második világháború végéig.A csatasor. Német csatahajók egy gyakorlaton.

A csatasor. Német csatahajók egy gyakorlaton.

 

A mahanizmus átütő sikere alapvetően annak volt köszönhető, hogy könyvével Mahan pont beletalált az ekkor már tőle függetlenül is létező trendbe, és választ adott annak jónéhány problémájára, vagyis egy meggyőző ideológiát tett a gyakorlat alá, és utólagosan igazolta az addig követett stratégiát. A Jeune École kudarca a könyv megjelenésekor már előrevetítette árnyékát, a haditengerészetek irányítói pedig kezdtek ismét a csatahajók felé orientálódni. Ezt a trendváltást igazából nem is Mahan könyve jelezte elsőként, hanem az Angliában egy évvel korábban elfogadott új tengerészeti törvény.

(Folyt. köv.)

28 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr3613707538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage 2018.03.01. 12:30:22

Jó írás, kivéve a felütését az korábbi bejegyezésre. Teljesen szükségetelen hangulatkeltés és semmiféle "vallás" nincs. Pusztán jelezték páran, hogy nagyon túltoltad a szekeret..

savanyújóska 2018.03.01. 18:49:46

@molnibalage: Nem toltam túl, mert nem volt, amit túltolhattam volna. Leírtam pár történetet, és elmondtam róluk a véleményemet. Ami nem kell, hogy mindenkinek tetsszen. Ennyi.
És nem hangulatkeltés, hanem magyarázat, miért nem folytatom az előző témát, amit sorozatként hirdettem meg, és miért kezdek itt bele helyette másba. Egyrészt, mert ha az ilyen eseteket sorozatként mutatom be, az tényleg azt a benyomást keltheti, mintha azt sugallanám, rendszerszintű dologról volt szó, és valamiféle azonosság van a tengelyhatalmak és az angolszász országok rendszere között. Másrészt meg a háborús felelősség kérdésére -amit eredetileg firtatni akartam- az ilyen esetek egyáltalán nem világítanak rá, és tulajdonképpen semmi közük hozzá.

eMM2 2018.03.01. 23:19:21

@molnibalage:
Nekem az előző írás is tesztett (sőt nem is ismertem a történetet),Mahanról azért halottam halottam már valamit harangozni:) de nem ennyire részletesen.

hátramozdító 2018.03.02. 02:06:14

Nekem tetszett az előző sorozat. Szerintem semmi túltolás nem volt benne, és azt gondolom, ha túltolásnak is érzi valaki, úgy korrekt, ha nem hisztizik, hanem vitatkozik. Érvek, tények, stílus... Amúgy meg nem kötelező meghallgatni mást, elolvasni a blogbejegyzéseit. Vonnegutot is megvádolták, hogy hazafiatlan volt Az ötös számú vágóhíd. Én meg ugye a szocreál felfogásban ismertem meg először a történelmet, aztán szembesültem azzal, hogy mások másképp gondolkodnak ugyanarról, mást tartanak fontosnak, hangsúlyosnak. De érdekes, hogy amikor Geoffrey Regan lett itt kiigazítva, pontosítva, senki sem kapta fel a vizet. Amúgy meg John Lukacs is írt nemkedvesen Churchill-ről. De a Picasso kalandjai című filmben sem pozitív figuraként van ábrázolva. És bizony, még azok a jópofa rágógumis amcsik is sokszor voltak seggfejek ütközetben. A messzire vezető kérdés tehát inkább az, hogy meghallgatjuk-e a sajátunktól eltérő véleményt, majd hogyan s mit reagálunk, képesek vagyunk-e elfogadni, hogy akár még az érveink, tényeink ellenére is mást gondol? Meg persze az, hogy szabad-e egyáltalán gondolkodni vagy csak azt lehet ismételgetni, amit központilag vagy nagy többséggel jóváhagytak. Szóval nekem gondolatébresztő volt inkább a hamvába halt sorozat, viszont így a Mahanizmussal ki vagyok engesztelve és azért pötyögök alvás helyett, hogy jelezzem, nagyon várom a folytatást.

savanyújóska 2018.03.02. 07:19:15

@hátramozdító: „ha túltolásnak is érzi valaki, úgy korrekt, ha nem hisztizik, hanem vitatkozik”

Tulajdonképpen szinte senki nem hozakodott elő konkrét kifogásokkal. Csak azzal, hogy csúsztatok, ferdítek, részrehajló vagyok, félremagyarázok, és természetesen ostoba vagyok. Ebből gondolom, hogy itt nem tudást sértek, hanem hiteket.

„amikor Geoffrey Regan lett itt kiigazítva, pontosítva, senki sem kapta fel a vizet”

És még senki nem háborodott fel azon, hogy kedvező véleményem van a véreskezű, gonosz zsarnok Napóleonról, ahelyett, hogy a demokrácia és a szabadság védelmezőit, az angolokat dicsérném.

lezlidzsi84 2018.03.02. 08:58:25

@savanyújóska: Nem létező "ellenféllel" harcoltál. Igen, a háború rendszerszintűen kegyetlen, ezt senki nem vitatta, mindegyik fél követett el háborús bűnöket - ezt se. Viszont volt több olyan mondatod is, ami erősen relativizáló volt az egyik oldal "kárára", és volt amikor nem fejtetted ki bővebben, mire is gondolsz. Tudom, hosszú, iszonyatosan rabolja az energiát, de ez az ilyen mondatok átka. A másik amiért némileg problémás volt a dolog, azt a legutóbbi bejegyzésnél is láthattad - mások ezen a vonalon elindulva tényleg durván túltolták a szekeret, kamu forrásokra hivatkozva egyenlőségjelet téve például a különböző oldali hadifogolytáborokbeli bánásmód között. (Minimális alapja volt a dolognak, de azért nem ennyire.)

Mindezeket leszámítva viszont tényleg hiánypótló írásokról van szó, ez pedig különösen érdekes és jó volt:)

savanyújóska 2018.03.02. 19:02:58

@lezlidzsi84: Nekem pont fordított volt az érzésem, úgy gondoltam, ti folytattok árnyékbokszot, és olyasmiket magyaráztok bele a szövegbe, amit nem mondtam. Nyilván félreérthető volt pár dolog -bár azt sokszor leírtam, hogy nem a másik oldal ügyeit akarom relativizálni-, de tapasztalataim alapján azt mondanám, nem lehet úgy fogalmazni, hogy azt senki ne tudja félreérteni.

UrsaMAior 2018.03.03. 19:45:08

@savanyújóska:

Szerintem az írásaid színvonala önmagáért beszél.

At ateista demokrácia hívőkkel meg nem kell foglalkozni. Kiábrándultságukat szélsőséges reakciókban vezetik le.

Pájer Csaba 2018.03.03. 20:28:27

@UrsaMAior: Azért te is odabaszol a színvonalnak rendesen...

Na mind1...

Én szeretem ezeket az írásokat, és valamilyen furcsa okból kifolyólag értelmezni is tudom, sőt, képes vagyok különbséget tenni Zoli véleménye és a leírt tények között. Szomorú, de talán bocsánatos, ha ez nem mindenkinek sikerül. Az viszont már elég gusztustalan és taszító, ha egyesek szubjektív faszságokon (aka történelemszemlélet) rugózva képes x mennyiségű cikket széjjelbaszkodni a nyomorult trollkodásával.

Oké, ha fanatikus liberális/balos/jobbos/náci/kommunista vagy tököm tuggya mi minden vagy, csak normális legyél. Kösz.

backbencher 2018.03.03. 21:03:13

Elismeresem, mert ez eleg jol megirt cikk az I. vh. elotti flotta fegyverkezesi versenyrol.
Bizonyara semmilyen koze nincs ahhoz, hogy a cikk anyaga 90%-ban megegyezik az alabbi konyv Section IV, Part 12, Chapter 44 fejezetevel, amelyet meg itt UK-ben vettem meg nehany eve:
Ben Wilson: Empire of the Deep - The Rise and Fall of the British Navy (Weidenfeld & Nicolson, hard cover 2013, paperback 2014).

Nehany kiegeszites a cikkhez ugyanezen mu anyagat (Section IV, Part 12, Chapters 42-44) felhasznalva.

1. Flotta fegyverkezesi verseny a "Jeune Ecole" es Mahan elott
Maga a flotta fegyverkezesi verseny 1847-1853 kozott kezdodott, meghozza UK es Franciao. kozott.
Igaz, az akkori technikai szinvonalon ez maskepp jelent meg:

1.1 Globalis flotta tamaszpontok kiepitese es rendszerbe kapcsolasa 1815-1890
UK 1815-re kiepitette a globalis flotta tamaszpont rendszeret, amellyel az osszes oceanra es nagyobb tengerre kiterjedoen lefedte a nagyobb kereskedelmi es flotta felvonulasi utvonalakat: Gibraltar, Malta, Helgoland (1814-1890), New-Foundland (Halifax), Bermuda, Antigua, Jamaica, Szt. Ilona, Falkland szk. (1833-tol), Fokfold, Mauritius, Aden (1840-tol), Singapore (1825-tol), Ciprus (1878-tol), Szuez (1881-tol), Maldives, Trincomalee, Bombay, Sidney, Hong Kong (1842-tol), Buenos Aires (!) (1819-33), Valparaiso (!) (1819-58), Rio de Janeiro (!) (1831-1880).
Miutan 1890-ben UK elcserelte Helgolandot a nemetekkel Zanzibarra, eleg volt 8 ev, hogy rajojjenek,mennyire nem volt jo otlet a Balti tengeri brit flotta tamaszpontot feladni.
Ez viszont azt eredmenyezte, hogy 1850-tol UK a Royal Navy-tol fuggott, hogy a Navigation Acts (1651) 1849-es eltorleset kovetoen a teljes globalis szabad kereskedelmet fenntarthassa.

1.2 Royal Navy fellepese a rabszolgatartas ellen 1814-1880
UK-ben 1807-ben eltoroltek a rabszolgasagot - UK gyarmatain 1833-ban. Ennek eredmenyekent egreszt UK ketoldalu egyezmenyeket kotott a rabszolgakereskedelem uldozeserol az akkori orszagokkal 1810-1831 kozott, masreszt 1815/1821-1880 kozott a Royal Navy minden nagyobb tengeren fellepett a rabszolgakereskedok /kalozok ellen, akar torokok (1827 Navarino), e-afrikai berberek, d-arabiai (Aden), kalozparti (ma Oman, UAE), akar onallo allamok, mint pl. Portugalia (1847-1850), vagy Brazilia (1821-1880) voltak.

1.3 Gozhajtas megjelenesenek kat. hatasa
Eloszor a lapatkerekes gozhajtasu hadihajok megjelenese 1825-1842 kozott, amelyekkel mar a szeljarastol fuggetlenul lehetett hajozni nemcsak a nagy tengereken es oceanokon, hanem a nagyobb folyokon is felfele. Ennek volt ragyogo (brit) /sokkolo (kinai) peldaja az elso opiumhaboruban (1839-1842) a Nemesis manovere 1841. januar-februar folyaman fel a Yangtze folyon, egeszen Nankingig az akkori admin . kinai fovarosig; a masodik opiumhaborut is hasonloan vivta meg UK Kina ellen (1858-1860).
A krimi haboruban pedig mar 1854-ben nemcsak balti tengeri orosz flottaerodot bombaztak (Bomarsund), es kuldtek a tenger fenekere a fekete tengeri orosz flottaegyseget is, de a brit gozhajok vontattak Odesszahoz es a Krim-fsz-hez azt a 28 brit vitorlas hajot, amelyen 50,000 brit katonat es felszerelesuket szallitottak partra.

1.4 Hajoepitesi verseny a franciakkal 1847-1880
A franciak altal 1847-1850 kozott megepitett es szolgalatba allitott Napoleon-nal szemben (90 agyu) UK valasza 1847-ben a HMS Agamemnon (91 agyu) es 1853-ban a HMS Duke of Wellington (131 agyu, 2x akkora mint a HMS Victory 1805-ben) volt, es gozhajtasu flotta hajo tamaszpont Alderney-n (Jersey), Cherbourg-gal (fo francia atlanti hadikikoto) szemkozt.
Ezt kovette francia reszrol a krimi haboruban 3 vasboritasu hajo bevetese (Lave, Tonnante, Devastation, 1854), amire valaszul UK 5 ugyanilyen hajot epittetett.
A franciak 1858-ban 3 uj, teljesen vasboritasu hajot kezdtek epiteni (La Gloire, Invincible, Normandie), amire valaszul UK egyreszt deli tengerpartjan parti erodok epitesevel valaszolt (1858-1873), masreszt 1860 decembereben - 3 honappal a La Gloire szolgalatba allitasa utan - vizre bocsatotta az elso teljesen vasbol keszult (vaz+boritas) hadihajojat (HMS Warrior).

A francia-brit flotta epitesi verseny csak a franciak 1870-1871-es porosz-francia haborus veresege utan enyhult kezelheto szintre, mert innentol kezdve a franciaknak a szarazfoldi hds-ukre kellett elsosorban koncentralniuk.
Ezutan jott francia reszrol a "Jeune Ecole" 1875-tol.

savanyújóska 2018.03.04. 08:58:28

@backbencher: „Bizonyara semmilyen koze nincs ahhoz, hogy a cikk anyaga 90%-ban megegyezik az alabbi konyv Section IV, Part 12, Chapter 44 fejezetevel”

A könyvet nem ismerem, még nem is hallottam róla. Forrásmunkák felsorolása az utolsó rész végén.
A téma kimondottan az első világháborút megelőző flottaépítési verseny, ami szerintem a Naval Defence Act-al kezdődött. (Következő poszt.) Ennél korábbra szükségtelen visszamenni, így is nagyon hosszú leszek. A kiegészítéseket azért kösz.

UrsaMAior 2018.03.04. 19:05:10

@Pájer Csaba:
Szövegértelmezésből megbuktál.

backbencher 2018.03.04. 19:48:29

A fenti 2018.03.03. 21:03:13-as kommentemmel eppen azt akartam bemutatni, hogy NEM 1890-tol INDULT a nagyhatalmi rivalizalas, HANEM 1856-tol, CSAK EPPEN A SZEREPLOK KORE 3-rol (UK, Franciao., Oroszo.), ELOBB 1856-1890 KOZOTT 5-re (Nemeto., Olaszo.), MAJD 1890-1910 KOZOTT 7-re (OMM, Japan, USA) BOVULT.
Ez egyebkent eppen azt erositi, amit eredetileg irtal a cikkeid celjanak: annak igazolasat, hogy az I. vh. kirobbanasaert az akkori OSSZES EUROPAI NAGYHATALOM FELELOS.

1. Az I. vh-t megelozo flottaepitesi verseny MAR JOVAL 1890 ELOTT, valojaban mar 1847-1853 kozott elkezdodott UK es Franciao. kozott.
A britek a krimi haboru veget (1856) kovetoen szembesultek az alabbi fo problemakkal:

1.1 Franciao-gal folyt mar a hajoepitesi verseny 1847 ota (egeszen 1870-ig), aminek akkor meg nem latszott a vege (1870-1871).

1.2 Franciao. mar 1856-1870 kozott ugyanazt az "agyunaszad diplomaciat" alkalmazta mint UK, es mint 1898-tol Nemeto. Lasd peldanak erre 1859-1860 Piemonttal szembeni flottademonstracio, 1861-1863 beavatkozasi kiserlet USA polgarhaboruba, 1862-1867 flotta beavatkozas a mexikoi polgarhaboruba, 1861-1862 flotta beavatkozas Kozep-Amerikaban (Nicaragua) es Venezuelaban, 1858-1865 flottabeavatkozas Tonkinnal es Kokinkinaban (Vietnam).

2. UK reszerol az 1.1-1.2 szerinti problemakra az alabbi valaszlepesek voltak:

2.1 Flotta epitesi es korszerusitesi verseny folytatasa Franciao-gal 1858-1870 (HMS Warrior, HMS Ironside, HMS Bellerophon), 1875-1890 (HMS Inflexible) kozott.
UK a Naval Reserve Act-al (1859) teremtette meg a korszeru flottaszemelyzet kikepzeset, folyamatos utanpotlasat es tovabbkepzeset a Royal Navy-nek.
A HMS Inflexible (1881) pedig nemcsak az akkori legerosebb tobbreteges szendvicspancelzattal, ketcsovu, 16" kaliberu lovegtornyokkal, elektromos vilagitassal (vilagelsokent), keresofenyszorokkal, es torpedo vetocsovekkel. Ez a hajo mar nemcsak a francia, hanem az olasz flotta 2 akkori legmodernebb hajoja (Caio Duilio, Enrico Dandolo) elrettentesere is szolgalt.

2.2 Franciao-gal "kozos" fellepes Egyiptomban a Szuezi-csat. epitesenel (1867-1869), majd Franciao. gyors kivasarlasa (1881-1882).

2.3 Royal Navy demonstrativ megjelenese az 1.2 szerinti francia flottaakciok tobbsegenel. Erre peldak 1860 Garibaldi tengeri RN kiserese Genova-Szicilia-Napoly vonalon, 1863-1864 flottavedelem biztositasa USA (Lincoln) keresre a deli blokadtoro hajokkal szemben, 1858 flottademonstracio Nicaraguaban, es 1861-1862 Venezuelaban.

2.4 A two-power-standard gyakorlati alkalmazasa a francia+orosz flottaval szemben; ami 1880-tol kibovult a francia+olasz, ill. 1890-tol a nemet+olasz flottaval.
A Naval Defence Act (1889) csak hivatalosan megerositette a mar 1856-tol alkalmazott "two-power-standard" elvet amellett, hogy uj csatahajok (Royal Sovereign class) epiteset rendelte el..

2.5 Az akkori gyors nemet gyarmati terjeszkedes - 1884-1890 kozott 5 terulet (Togo, Kamerun, Nemet-
DNy-Afrika, Nemet-K-Afrika, Nemet Uj-Guinea) megszerzese - kontrollalasa miatt meg jo otletnek tunt Helgoland elcserelese Zanzibarra, ahonnan a britek a legnagyobb nemet gyarmatot, Nemet-K-Afrikat (ma Tanzania, Dar-es-Salaam) tudtak szemmel tartani a flotta tamaszpontjukkal.
1898 utan azonban brit szempontbol mar aggasztova valt a balti tengeri brit flotta tamaszpont hianya (Helgoland a fo nemet hadikikotovel, Wilhelmshavennel szemkozt volt).

lezlidzsi84 2018.03.05. 10:11:09

@savanyújóska: Ezért kérdeztem rá a félreérthető dolgokra. Igazad van, nehéz kizárólag nem félreérthető mondatokat írni, a véleményedbe meg mindig bele fog valaki kötni, de ha jól alátámasztod, némileg nehezebb a dolog. Az engem a "perpatvarba" valójában behúzó tényező az volt, hogy egyes kommentelők próbálták néhány mondatból felépíteni a komplett - nekik "ideológiailag" nem fekvő, ellenségképüknek megfelelő - személyiségrajzomat, ami azért vicces, mert ennek egyenes folytatása lett, hogy valaki már odáig jutott, hogy szerintem a Cap Arconára nem is lőttek a britek. Pedig csak 5-10 kommenttel kellett volna feljebb tekerniük, hogy az ellenkezőjéről meggyőződhessenek :) Ezekre viszont nyilván élesebben reagáltam.

savanyújóska 2018.03.05. 11:11:11

@backbencher: „A fenti kommentemmel eppen azt akartam bemutatni, hogy NEM 1890-tol INDULT a nagyhatalmi rivalizalas, HANEM 1856-tol „

A nagyjából 1848 -1870 közti angol-francia tengerészeti verseny az első világháború kitörésére semmilyen hatással nem volt. Az 1870-es francia összeomlással ez véget ért. Húsz évvel később kezdődött egy újabb menet, ez volt az, ami egészen a háborúig tartott. Nagyhatalmi versengés és rivalizálás mindig is volt, ennyi erővel kezdhetném VIII. Henriktől is. Kezdőpontnak én a Naval Defence Act-ot választottam, de némi jóindulattal az 1882-es orosz flottaépítési programot is tekinthetnék annak, kinek mi tetszik jobban.

@lezlidzsi84: Ja, ezt én is ismerem. Egyik régi írásom végére hirtelen indulatból – a holokauszttagadást tiltó törvény elfogadása miatt – odaillesztettem egy sebtében összedobott fejezetet, amiben szintén a történtekért való közös felelősséget pedzegettem, meg azt, tényleg szükséges volt e a náci rezsim megdöntéséhez Európa teljes lerombolása. (Churchill, persze megint csak utólag, maga nevezte ezt a háborút felesleges háborúnak.) Miután csak gyorsan összecsaptam ezt a részt, nyilván megint nem voltam elég érthető, és elég kényelmetlenül éreztem magam, amikor utána jöttek a gratulációk mindenféle szélsőjobbos alakoktól. Az írás még az egyik jobbikos szervezet honlapjára is felkerült, és máshol is láttam idézgetni. Aztán amikor egy évvel később egy másik cikkben a nagy magyar ugarról írtam egy másik fejezetet, alighanem rájöttek, mégsem vagyunk egy platformon, mert utána mind eltűntek.

molnibalage 2018.03.05. 11:42:54

@savanyújóska: Feleslegs abból a szempontból volt, hogy duplán is elkerülhető lett volna.

I. vh utáni értelmesebb békeszerződéssel.

Meg azzal, hogy a tökére lépnek már korábban. Csak jó emberi szokás szerint addig húzták az egészet, amíg a probléma elszabadult és évekig kezelhetetlen lett. Mai napig egész egyszerűen nem értem, hogy Csehszlovákiát nézve hogyan lehetséges az, hogy külső hatalmak döntötték el, hogy lényegében egy 3. ország megszállja azt. Mert a csehek nem írták alá az egyezményt... Mintha ma döntete külső nagyhatalom arról, hogy akkor mondjuk Szlovákia adja át a Felvidék egy részét nekünk... WTF...?

1939-ben meg Párgát is megszállták már. Na, kb. akkor kellett volna hadat üzennie Németország összes szomszédjának és a tökére lépni a kefebajszos kisköcsögnek, hogy miégis mi a faszt képzel...

David Bowman 2018.03.05. 12:35:56

Kedves posztóló! Hogy te mit kaptál volna az Index Fórumon az utolsó előtti fejezetért! Pont azt, amit én amikor ugyanezt próbáltam beadni az oda írógató 5-6 csatahajó mániásnak.

David Bowman 2018.03.05. 12:43:15

@savanyújóska: Bevallom, ezeket a posztokat el sem olvastam, mert tudtam, hogy csak ilyen parttalan adok-kapok lesz belőle.

savanyújóska 2018.03.05. 14:39:33

@molnibalage: Ő is azt írta: Sosem lett volna könnyebb megállítani egy háborút, mint ezt. Az angoloknak nem kellett volna a Stresa frontot felrúgva külön alkut kötni a németekkel, és nem kellett volna eltűrni a prágai bevonulást. Talán háborúra sem lett volna szükség, ekkor még talán elég lett volna egy mozgósítás, meg egy flottafelvonulás a német partok előtt. Gyakran tűnődök rajta, talán még azzal is jobban jártunk volna, ha 1939-ben, vagy akár 1940-ben is, kiegyeznek a németekkel. Hitlert valószínűleg tíz éven belül elvitte volna a Parkinson kór, és a halála után a náci rendszer jó eséllyel ugyanúgy felpuhult, vagy szétesett volna, mint a bolsevik rezsim Sztálin után. Ez persze csak találgatás, de a történelmi tapasztalat azt mutatja, a diktatúrák általában nem élik túl a diktátort.

@David Bowman: Lesz majd markáns véleményem a dreadnoughtokról is.

Untermensch4 2018.03.05. 20:18:27

@savanyújóska: Sajnos már nem emlékszem hol olvastam hogy lengyelország megtámadásakor a franciák saját hatáskörben elmehettek volna berlinbe rendszabályozni egy jót mert annyira kevés wehrmacht maradt a "nyugati fronton". De nekik volt egy brilliáns haditervük hogy ebben a háborúban csak egyoldalú vérszivattyúzás lesz a maginot-vonalon... :)

savanyújóska 2018.03.06. 09:45:13

@Untermensch4: 85 hadosztályt tudtak volna bevetni a nyugati fronton a 33 némettel szemben, ez utóbbiak ráadásul többnyire másodvonalbeli alakulatok voltak, tartalékosokkal feltöltve. Még a lengyel összeomlás után is lett volna esély a sikerre. A német hadsereg még 1939-ben sem volt az a félelmetes hadigépezet, aminek tartani szokás, nem készült hosszú háborúra, és nem is volt tartaléka, a lengyel fronton ellövöldözték a készleteik nagy részét. A franciák gondolom nem akarták az angolok nélkül, egyedül elvinni a balhét, és az angolokhoz hasonlóan valószínűleg ők is azt gondolták, egy gazdasági blokáddal hamar ki lehet véreztetni Németországot.

molnibalage 2018.03.06. 09:58:21

@savanyújóska: Az első vh. bénító veszteségei miatt nem mertek belemenni a támadásba. Nekik bőven elég volt az, hogy ülnek a seggükön és megvárják a német támadást. Az eredmény ismert...

A francia védelmi teljesítményt elnézve kérdésenek tűnik nekem, hogy mennyire lettek volna képesek effektíve támadni. Az egész francia doktrína a védekezésre épített a M-vonal miatt. Elég vicces lett volna ezek után is, hogy elköltenek rá egy rakás pénzt - értelme kb. 0 - és aztán kimozdulnak belőle.

A francia katonai vezetés és gondolkodási sebesség felett lazán átlépett az idő.

Untermensch4 2018.03.06. 21:06:15

@savanyújóska: Úgy tudom a fr terv az volt hogy balhé esetén bekapcsolják a M-vonalat aztán szépen kényelmesen, minden megrázkódtatás nélkül kb 2 év alatt kiépítik azt a hadigazdálkodást amivel utána már csak idő kérdése hogy legyőzzék a németeket, sokkoló mértékű fr emberveszteség nélkül.
Az más kérdés amit molnibalage is mondott, a franciák nem voltak rákészülve a támadásosdira. Vmi filmből ugrik be a jelenet amikor elkallódott fr katonák a német támadás idején egy patakon átkelve szárítgatják a cipőjüket és lábszárvédőjüket (1.vh-s színvonalú katonai lábbeli, ha jól tudom) és az egyik megszólal "A fritzeknek bezzeg csizmáik vannak.

David Bowman 2018.03.07. 09:33:43

@backbencher: "1.2 Royal Navy fellepese a rabszolgatartas ellen 1814-1880"
Közben az amerikai polgárháborúban a déli felet támogatták, és az északiakat csak az orosz flotta felvonulása mentette meg. Vagy rosszul emléxem?
@Untermensch4: Évekkel ezelőtt az Index Fórumon épp a Maginot vonalat hoztam példának a vezérkarok eredendő hülyeségére. Ez úgy merült fel, hogy mit gondolok? Mindenki hülye volt, hogy Dreadnoughokat építettek bőven erőn felül? Hát hogy ölhettek bele akár egymilió frankot is úgy, hogy nem volt eldöntve, mi lessz a mazsinó vége után? Ott csempészik a mazsolát? Egy fillért sem ér, ha nem ér a tengerig. Ez pontosan látszott az első kapavágás előtt.

backbencher 2018.03.07. 14:49:27

@David Bowman: 2018.03.07. 09:33:43

A ket felvetett kerdeskorre a valaszaim:

1. USA polgarhaboruban (1861-1865) UK nem tamogatta sem az Uniot (USA), sem a Konfoderaciot (CSA).
Voltak persze UK-ben (es Franciao-ban) is CSA-val szimpatizalok, de a hivatalos dipl. allaspont mindvegig az volt, hogy amig brit erdekek kozvetlenul nem serulnek, addig UK nem avatkozik be.
Ehhez legkozelebb a Trent incidenssel (1861.10.01.-1862.01.14.) kerult, de vegul USA es UK diplomaciai uton rendeztek az ugyet, viszont CSA-t sem UK, sem Franciao. (es egyetlen mas allam sem) nem ismerte el onallo allamkent.
Link: en.wikipedia.org/wiki/United_Kingdom_and_the_American_Civil_War

Az orosz flotta felvonulasa nem letezett, csak az orosz reszrol fenyegetozes (1861 vegen) azzal, hogy ha UK beavatkozik a polgarhaboruba, akkor Oroszo. koaliciot szervez UK ellen (mint 1778-ban).
Ennek ugyan 1861-1865 kozott semmilyen realitasa nem volt, arra megis jo volt, hogy brit reszrol megerosodott a feltetelezes, hogy Oroszo. E-Amerikaban fenyegetest jelenthet Canadara. Ezert finoman meguzente Palmerston 1862 elejen hogy vajon mennyire erdekli meg Oroszo-t Alaszka. Ez is kozrejatszott abban hogy vegul 1867-ben Oroszo. USD 7.2mio osszegert eladta azt USA-nak.

2. Dreadnoughtok epitese, ill. Maginot vonal epitese
2.1 Dreadnought-ok epitese
Nem akarom leloni a poent a fenti poszt 3. folytatasa elott, de az 1880-1914 kozotti flottaepitesi verseny alapjat a hajoagyuk versus torpedok hatasos lotavolsaga, ill. a lovedekek versus torpedok es az azokat kilovo felszini hajok versus tengeralattjarok sebessege kozotti versenges kepezte. Ezert kellettek egyre nagyobb hatasos lotavolsagu agyukkal biro felszini hajok, ld. cirkalok -> csatacirkalok -> csatahajok -> Dreadnoughtok -> Super Dreadnought-ok.
1890-1897 kozott a torpedok hatasos lotavolsaga 1,500 yardrol 3,000 yardra nott, a hajoagyuke 2,000 yardrol 5,000 yardra; a brit kozepes es nagyobb felszini csatahajok sebessege 10-12 csomorol 15 csomora.

2.2 Maginot-vonal
A francia kulpol. doktrina 1919-1938 kozott egyreszt az volt, hogy Nemeto-t K-Eu-ban eros kat. ellensulykent fellepni kepes barati allamokkal (Lengyelo., Csehszlovakia - kisantant) tartjak sakkban; ebbol 1938-ban Csehszlovakia, 1939-ben pedig Lengyelo. "kidolt".
Ny-Eu-ban pedig egyreszt a kozvetlen nemet-francia hataron egy massziv, onellato (viz, aram, vasut) erodrendszert (Maginot-vonal 1929-1936) epitettek ki a nemet tamadas megallitasara.
Tovabba szamoltak Hollandia semlegessegevel (I. vh-ban az volt), Belgium pedig az Albert-csatorna-Meuse (Maas) menten az Antwerpen-Liege (Eben Emael, Battice, Tancremont 1932-1935)- Namur vonalon kiepitett erodrendszerrel es csatorna elarasztassal igyekezett megallitani a nemeteket.
A vonal gyenge resze a Meuse Namur-Sedan -Verdun kozotti resze, es Luxembourg volt, de ott a franciak abbol indultak ki, hogy Belgiumban megallitjak vagy lelassitjak annyira a nemet tamadast, hogy kozben a francia erok nagy resze lesz ideje (kb 5-10 nap) a Namur-Sedan-Verdun vonalon felallva megallitja a nemeteket.

Arra senki nem gondolt kozuluk, hogy a nemetek 1940.05.10-15. kozott egyreszt 12-48h ora alatt elszigetelik es elfoglaljak a belgiumi erodoket, es pancelos ekeik 3 nap alatt elerik, es 5. napra attorik a Meuse-t Namur-Sedan vonalon.

savanyújóska 2018.03.07. 20:11:36

@backbencher: „USA polgarhaboruban (1861-1865) UK nem tamogatta sem az Uniot (USA), sem a Konfoderaciot (CSA).”

John Russel külügyminiszter az első déli sikerek után javasolta a Konföderáció elismerését, amire Gladstone is hajlamos volt, és valószínűleg csak Palmerston rábeszélésére maradt végül a semlegesség mellett.

„Az orosz flotta felvonulasa nem letezett,”

1863 szeptemberében két orosz hajóraj érkezett New Yorkba, illetve San Franciscóba, azzal a titkos utasítással, amennyiben valamelyik európai ország beavatkozik a harcokba a déliek oldalán, fegyveresen is felléphetnek az északiak védelmében.

David Bowman 2018.03.07. 20:26:20

Mazsinó, mazsinó. Mazsolát átvinni tilos. Addig egy kapavágást se szabadott volna tenni, amig meg nem egyeznek a tengerig az egész egységes rendszerről, és a közös parancsnokságról, a'la NORAD.
Drednó ügyben a véleményemet majd a következő poszt alatt kifejtem.

Untermensch4 2018.03.07. 21:28:25

@David Bowman: Az első kapavágás tájékán a belgák (akik nincsenek is :) )még Fr.ország szövetségesei voltak. Kefebajusz fokozódó pattogása közben gondolták azt hogy jobban járnak ha a hollandokhoz (1.vh) hasonlóan semlegesen kimaradnak a területükön megásandó lövészárokrendszerekkel együtt járó, már ismert kellemetlenségekből, ehhez még komoly erődöket is építettek. A Fr politikusok meg úgy gondolták hogy a belga semlegesség csak ideiglenes, ha viszont "kizárják" őket a maginot-vonalból azzal esetleg németország oldalára kerülnek. Másrészt a maguk módján a franciák úgy gondolták hogy egy belga határnyi szakaszt vész eetén könnyebb a "hagyományos" lövészárkos módszerrel megvédeni, csak fejben kell tartani hogy nem érdemes a szemközti lövészároknak nekimenni mert akkor vérfürdő lesz.