Hét tenger

A polai rajtaütés 1.

2017. június 06. 10:28 - savanyújóska

 

A közelgő szép kerek, 99-ik évforduló kapcsán nyilván lesz majd néhány megemlékezés a neten az egyetlen magyar építésű csatahajó, a Szent István meglehetősen dicstelen pusztulásáról. A hajóról az elmúlt években örvendetes módon számos publikáció, könyv, újságcikk, tanulmány született, és talán elmondható, története viszonylag jól fel van dolgozva. Nem hiszem, hogy ehhez én bármit is hozzá tudnék tenni, amit meg mégis, azt már megírtam máshol.

Míg azonban a „mi” csatahajónkat érthető módon kiemelt figyelemben részesítjük, hajlamosak vagyunk megfeledkezni annak három testvérhajójáról. Ezek története pedig, noha a háborúban ők se sok mindent csináltak, valamelyest azért mégiscsak érdekesebb, mint a gyakorlatilag a teljes pályafutását a polai kikötőben ácsorogva töltő Szent Istváné. Különösen érdekes a zászlóshajó, a Viribus Unitis története, és főleg ennek a történetnek a vége, mely egészen hasonló a Szent Istvánéhoz. A „magyar” csatahajó elsüllyedésének már sokszor megénekelt története helyett ezúttal tehát inkább a K. und K. Kriegsmarine zászlóshajójának szomorú végéről szeretnék itt írni.

A zászlóshajó pusztulása.

A zászlóshajó pusztulása.

 

Bár a Monarchia haditengerészetének lehetőségei az antant országok túlerejével szemben elég limitáltak voltak, én úgy vélem, a flotta még ezeket az erősen korlátozott lehetőségeket sem használta ki. A hajóhad főerői a háború négy éve alatt úgyszólván semmit sem csináltak, eltekintve egyetlen bevetésüktől, Ancona bombázásától, melynek jelentőségét és eredményeit úgy vélem, erősen túllihegi a hazai szakirodalom. A Radetzky ezen kívül a háború elején részt vett a Cattaro környéki montenegrói ütegek ágyúzásában. Nagyjából ennyi. A flotta még gyakorlatozni sem futott ki, sőt, amennyire az irodalomból ki lehet hámozni, 1915 után a csatahajók még csak lőgyakorlatokat sem tartottak a nehézágyúikból.

Ezek után nyilván nem lehet meglepő, hogy amikor Horthy 1918 júniusában végre bevetésre akarta vinni a flottát, melynek hajói és legénysége teljesen felkészületlenek voltak minden ilyesféle tevékenységre, a dilettáns módon megtervezett akció már a felvonulás fázisában kudarcba fulladt. Az olaszok, akik valószínűleg megneszelték, hogy valami készül, a kikötőből való kifutás után néhány órával elsüllyesztették a Szent Istvánt, mire Horthy lefújta az egész akciót. A terv ugyanis arra épült, hogy sikerül majd meglepni az ellenséget, viszont a Szent István pusztulása után már biztosra lehetett venni, hogy az olaszok tudnak az o-m hadműveletről.

A flotta tehát visszatért Polába, és többé el sem hagyta azt. Valószínűleg már el sem tudta volna hagyni, mivel a kudarc után a tengerészek harci morálja a nullpont alá süllyedt, és erősen kérdéses, a zendülés szélén álló legénységet harcba lehetett e volna vinni még egyszer. A kisebb hajók, naszádok, rombolók, tengeralattjárók, az utolsó napig szorgosan végezték tovább a munkájukat, ám a csatahajók tespedésbe belefásult tengerészei pokolba kívánták az egész háborút, és már csak haza szerettek volna menni.

Az o-m haditengerészet egyik legdicsőségesebb pillanata. A Viribus Unitis vízrebocsátása, 1911 június 24-én.
Az o-m haditengerészet egyik legdicsőségesebb pillanata. A Viribus Unitis vízrebocsátása, 1911 június 24-én.

 

A flotta tehát nem volt már tényező a háborúban, ám még mindig jelen volt, és papíron még mindig komoly ütőerőt képviselt. Az olaszok továbbra is potenciálisan veszélyes ellenségként tekintettek a Polában álló hajókra, és próbálták semlegesíteni azokat. A flottát láthatóan semmilyen módon nem lehetett kicsalogatni a kikötőből, és ütközetre kényszeríteni -mellesleg az olaszok se szívesen küldték volna be saját dreadnoughtjaikat az Adriára-, és az erős páncélzatú csatahajókban a légitámadásokkal se lehetett komolyabb károkat okozni. A kikötő erős védelmi rendszerén a MAS naszádok sem tudtak átjutni. Az olaszok tehát csak valamilyen diverzáns akcióban gondolkozhattak.

Ennek eszközét az olasz hadvezetés eleinte a Grillo naszádokban véle megtalálni. A Grillo kategorizálása komoly nehézségeket okoz, jómagam talán a „haditengerészeti tank” kifejezést érzem a legtalálóbbnak. A Grillo (Tücsök) valójában egyfajta kis torpedónaszád volt, mely a hajótesten kívül körbefutó lánctalpak segítségével képes volt átmászni a kikötők előtt létesített torlaszok és hálózárak felett. A 16 méter hosszú, alig több mint nyolc tonna vízkiszorítású naszádocskák, melyek fegyverzete két darab 45 centis torpedóból állt, nyíltvizi bevetésekre természetesen alkalmatlanok voltak. Az egyetlen, amire használni lehetett őket, az a kikötőkben horgonyzó hajók elleni meglepetésszerű támadás volt, kimondottan erre is tervezték őket.

A Grillo akcióban.
A Grillo akcióban.

 

A meglepetést szolgálta a hajók elektromos meghajtása is, a robbanómotorok ugyanis túl nagy zajt csaptak volna. Az összesen tíz lóerő teljesítményű villanymotorok azonban mindössze négy csomós sebességet tudtak biztosítani a naszádoknak, melyek hatótávolsága is nagyon csekély volt, alig 25 mérföld, vagyis nagyjából 45 kilométer. A naszádokat tehát nagyobb hajóknak kellett a célpontként kiszemelt kikötők elé vontatniuk, és a támadás után elvontatniuk, abban a valószínűtlen esetben, ha a naszád nem csak bejutott a kikötőbe, hanem a támadás végrehajtása után ki is jutott onnan.

Az olaszok négy ilyen naszádot építettek meg, kimondottan a polai kikötő elleni támadás céljából. A kedvezőtlen időjárás, illetve a tapasztalatlan vontatószemélyzet hibái miatt az első támadásra végül csak 1918 április 12-én került sor. Az akcióban két naszád, a Cavaletta és a Pulce vett részt. A naszádokat azonban túl korán, a kikötőtől túl távol oldották el az őket odáig vontató torpedónaszádokról, és navigációs hibák miatt nem találták meg időben az öböl bejáratát. Mire megközelítették a kikötőt, már kezdett virradni, a támadást tehát lefújták. Mivel nem látszott rá esély, hogy fényes nappal sikerülhet hazavontatni a két Grillót, az akció parancsnoka úgy döntött, elsüllyesztik a naszádokat.

Május 13-án az osztály névadó egysége, a Grillo kísérelt meg bejutni a polai kikötőbe. Majdnem sikerült is neki, ám az utolsó hálózár átmászása közben az egyik őrhajóról észrevették a naszádot, és tüzet nyitottak rá. A Grillo több találatot kapott, és gyorsan elsüllyedt, négyfős személyzete hadifogságba került. 

A Grillo kiemelt roncsai.
A Grillo kiemelt roncsai.

 

Az utolsó hajóval, a Locustával, még sokáig terveztek egy újabb támadást, ezúttal már Fiume kikötője ellen, ám az akcióra a háború végéig már nem került sor.

A Grillo tehát kudarcnak bizonyult. A négy hajóból három elsüllyedt, anélkül hogy bármilyen eredményt el tudtak volna érni. Tulajdonképpen ezen semmi meglepő nincs. A Grillo azért nem volt olyan kicsi, hogy a felszínen haladva ne szúrt volna szemet az őrszemélyzetnek, még éjszaka is. Ha sikert értek volna el, az csakis a kikötőőrség hanyagságának lett volna köszönhető. Az, hogy a Grillo a polai kikötőt védő öt zár közül négyen átjutott, az alighanem szintén az őrség gondatlanságát bizonyítja.

A lánctalpas torpedónaszád végső soron alighanem értelmetlen, és használhatatlan ötlet volt. Ebből már gondolom logikusan következik, hogy az o-m flotta vezetése el volt ragadtatva tőle, és utasítást adott, hogy a kiemelt Grillo mintájára készítsenek ilyen naszádokat az osztrák-magyar flotta számára is. A Grillót lekoppintva két, hasonló naszád építését kezdték el, de a háború végéig már nem tudták befejezni őket.

Az áhított zsákmány, a Polában horgonyzó o-m dreadnoughtok. Elöl a Szent István.
Az áhított zsákmány, a Polában horgonyzó o-m dreadnoughtok. Elöl a Szent István.

 

A Grillók kudarca után az olaszok valami más ötletet próbáltak találni a polai öbölbe való bejutásra. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélniük, éppen kéznél volt egy. A La Spezia-i tengerészeti támaszpont egyik mérnöke, Raffaele Rossetti őrnagy, ugyanis már három éve dolgozott egy különleges, kimondottan a kikötőben horgonyzó hajók elleni diverzánsakciók végrehajtására szolgáló harceszközön.

Az ötlet, mely szerint egy erre a célra átalakított torpedóval kellene búvárokat és aknákat bejuttatni az ellenség védett kikötőibe, nem sokkal az olasz hadba lépés után, 1915 júniusában született meg az ekkor 34 éves, még kapitányi rangban levő Rossetti, és a flotta egyik altisztje, Luigi Martignoni fejében. A felsőbb vezetésnél az elképzelés nem talált támogatókra, és a további munkáknak sok értelmét nem látva Martignoni rövidesen ki is szállt a projektből. (Bár az ember vezette torpedó ötletét végül Rossetti valósította meg, nem ő volt az első, akiben felmerült ez a gondolat. A Royal Navy egyik tisztje, Godfrey Herbert -a háborúban később a hírhedt Baralong parancsnoka-, már 1909-ben javasolta egy hasonló szerkezet megépítését, felettesei azonban kivitelezhetetlennek tartották, és elvetették az ötletet.)

Raffaelle Rossetti.
Raffaelle Rossetti.

 

Rossetti azonban meg volt győződve elképzelése életrevalóságáról, és saját szakállára tovább folytatta a kísérleteket. Nem volt egyszerű dolga, a torpedók ugyanis nem bizonyultak könnyen kezelhető hordozóeszközöknek. Nagyon instabilak voltak, és az iránytartásuk is elég gyatra volt.

A legtöbb forrásban azt olvasni, Rossetti egy zsákmányolt német torpedót alakított át, melyet az olasz partokra kisodródva találtak. Valószínűbbnek tartom azonban azt a verziót, mely szerint egy Type B57 típusú olasz torpedót alakítottak át a célra. Az olasz flotta jól el volt látva torpedókkal, miért szorult volna rá Rossetti a zsákmányanyagra?

Az eredeti torpedót persze végül teljesen át kellett építeni, hogy a célra használható legyen. Az eredetileg 14 hüvelykes, vagyis 356 mm-es torpedó a munkák végére 600 mm vastagra hízott. Rossetti fából egy külső burkolatot épített köréje, a jobb stabilitás, és a nagyobb teherbírás végett. A későbbi, második világháborús változatoktól eltérően a személyzet nem a torpedón ült -bár a legtöbb helyen ezt írják-, hanem mellette úszott a vízben. Miután nem építettek be olyan légtartályt, melyből a személyzet levegőszükségletét menet közben biztosítani lehetett volna, a torpedó nem lemerülve, hanem a víz felszínén, illetve közvetlenül alatta haladt. A torpedón nem voltak ülések, csak kapaszkodók. Kormány sem volt, a szerkezetet csak úgy lehetett irányítani, hogy a személyzet a kívánt irányba tolta, vagy húzta.

A Mignatta oldalnézeti rajza.
A Mignatta oldalnézeti rajza.

 

A sebességet erősen le kellett csökkenteni, hiszen néhány csomónál gyorsabban haladva az áramlás egyszerűen lemosta volna a torpedóról a kezelőit. A háromhengeres motort meghajtó sűrített levegő nyomását ezért az eredetinek közel a felére csökkentették, 205 att-ról 130 att-ra, a legnagyobb sebességet pedig négy csomóra redukálták. Általában ezt sem használták ki, hiszen az embereknek még ilyen sebességnél is nagyon kapaszkodni kellett volna, hogy ne sodródjanak le, és gondot okozott volna a torpedó irányban tartása is. A gyakorlatban legfeljebb két csomós sebességgel haladtak, ez volt a szerkezet gazdaságos sebessége, melynél az elérhető legnagyobb hatótávolság tíz mérföld volt.

A torpedót két, közvetlenül egymás mögött elhelyezett hajócsavar hajtotta, melyek egymással ellentétes irányban forogtak. Ez a koaxiális elrendezés semlegesítette a csavar forgásiránnyal ellentétes nyomatékát, mely egyébként hajlamos lett volna a hossztengelye körül megpörgetni a torpedót. (Néhány helikopternél is ilyen elrendezésű rotorokat használnak.)

A robbanófejet leszerelték, és a helyére két lecsatolható, vízmentes tartály került. Ezekben szállították a két, egyenként 175 kg TNTt tartalmazó robbanótöltetet, melyeket mágnesek segítségével rögzítettek a kiszemelt célpont oldalára. A töltetek gyújtóját hat órás késeltetésre is be lehetett állítani, hogy a támadóknak legyen elég idejük a kikötő elhagyására, még mielőtt a bekövetkező robbanások felriasztják az őrséget.

A Mignatta egyik példánya, a La Spezia-i műhelyben.
A Mignatta egyik példánya, a La Spezia-i műhelyben.

 

Miután csaknem egyedül végzett minden munkát, és magának kellett megoldania az összes, építés közben felmerülő műszaki problémát, Rossetti csak 1918-ra készült el az új fegyver első példányával. A Mignatta (Pióca) névre keresztelt szerkezet, melyből két példányt építettek meg, teljes hossza végül elérte a nyolc métert, súlya a másfél tonnát.

Bár a parancsnokság továbbra sem látott nagy fantáziát az ember vezette torpedóban, a Grillók kudarca után a Mignatta -hivatalos lajstromjelük szerint: S1, illetve S2- mégis nagyobb figyelmet kapott. 1818 kora nyarán Rossetti megkezdhette a próbajáratokat a velencei lagúnákban.

A Mignattát eleve kétszemélyesnek tervezték, Rossettinek tehát szüksége volt egy társra is. Sokáig nem is kellett keresgélnie. A velencei lagúnákban ugyanis már ott gyakorlatozott egy másik olasz tiszt, aki szintén a polai kikötő elleni diverzánsakcióra készült.

A haditengerészet fiatal orvosa, a hadnagyi rangban szolgáló, 26 éves Raffaelle Paolucci, jóval egyszerűbben képzelte el a kikötő elleni támadást, mint Rossetti. Úgy gondolta, egy éjszaka az ellenséges partokat megközelítő torpedónaszádról egyszerűen csak beúszik a polai kikötőbe, a maga után vontatott robbanótöltetet ráerősíti egy osztrák-magyar csatahajóra, majd visszaúszik a kikötő előtt várakozó torpedónaszádhoz.

Raffaele Paolucci.
Raffaele Paolucci.

 

Éjszakánként Paolucci szorgalmasan edzett a Velence környéki lagúnák vizében, egészen addig, amíg minden nehézség nélkül képes volt egyhuzamban, pihenés nélkül leúszni öt mérföldet, vagyis kilenc kilométert. Ezután tért át a nehezített gyakorlatra, melyben egy 150 kilós konténert vontatott maga után a vízben, elvégre a célpontig egy ilyen nehéz aknát kellett volna magával vinnie. Májusban, mikor úgy érezte, készen áll a feladatra, Paolucci előterjesztette feletteseinek támadási tervét. Azt a választ kapta, elképzelése veszélyes, és nehezen kivitelezhető. A parancsnokság nem támogatja, de Paolucci azért folytassa csak tovább az edzéseket.

Paolucci nyilván nem értette, ha vállalkozását nem támogatják, miért ösztönzik mégis az úszóedzések folytatására? Néhány héttel később azonban bemutatták Rossettinek, és megismertették vele a Mignattával végrehajtandó támadás tervét. Paolucci el volt ragadtatva az ötlettől, és saját elképzelését sutba dobva azonnal csatlakozott a projekthez. Bár itt a torpedóba kapaszkodva jutottak el az ellenséges kikötőig, mégis hat-hét órát kellett a vízben tölteniük, tehát az akcióhoz pont azokra a képességekre volt szükség, melyeket Paolucci korábbi edzései során megszerzett.

Júliustól már Rossettivel közösen gyakorlatoztak a Mignattával, szimulált támadásokat végrehajtva a velencei kikötő ellen. Az őrszemélyzet egyszer sem vette észre őket, a siker esélye tehát egyre nagyobbnak látszott.

A támadás végrehajtására végül 1918 november elsejét jelölték ki. A dátum sok kérdést vet fel, melyekre máig nincs válasz. Október második felében már mindenki számára egyértelmű és világos lehetett, hogy a háborúnak gyakorlatilag vége. Az Osztrák-Magyar Monarchia a hónap utolsó napjaiban darabjaira hullott. A csehek már október 28-án, a horvátok pedig 29-én bejelentették a Monarchiától való elszakadásukat, és kikiáltották saját, független államukat. (Vagyis a Monarchiát nem a párizsi békeszerződések darabolták fel, hanem már a háború utolsó heteiben magától széthullott.) Az olasz fronton a katonák egyszerűen hazaindultak, az előrenyomuló olasz hadsereg alig ütközött valami ellenállásba. A fegyverszüneti tárgyalások folyamatban voltak, és nyilvánvaló volt, hogy napokon belül megszületik a háborút lezáró egyezmény. Miért érezték mégis szükségesnek az olaszok a polai kikötő elleni támadást? A legvalószínűbb, hogy a harcokban addig nem sok dicsőséget szerző olasz haditengerészet egy frappáns csattanóval szerette volna lezárni a háborút, de nagyon könnyen elképzelhető az is, hogy a felső vezetés már előbbre tekintett, és amíg még erre lehetősége volt, gyorsan szerették volna meggyengíteni a születőben levő új rivális, a horvát flotta erejét is.

A fő célpont, a Viribus Unitis. A képen közvetlenül a háború előtt, a lobogó Ferenc Ferdinánd halála miatt van félárbocra engedve.
A fő célpont, a Viribus Unitis. A képen közvetlenül a háború előtt, a lobogó Ferenc Ferdinánd halála miatt van félárbocra engedve.

 

A Mignattát vontató 65PN torpedónaszád október 31-én indult el Velencéből. A Kaiserliche und Königliche Kriegsmarine, az őt létrehozó állammal együtt, ugyanezen a napon hivatalosan is megszűnt létezni. A hajók felett már addig is a matróztanácsok gyakorolták a tényleges hatalmat, Horthy és tisztjei kabinjaikból passzív szemlélőként figyelték az eseményeket, mivel már senki nem engedelmeskedett nekik. Miután Horvátország két nappal korábban kikiáltotta függetlenségét, Ausztria elvesztette tengerparti területeit. Károly császár tehát nem tehetett mást, utasította Horthyt, a flottát adja át az újonnan létrejött délszláv államnak. Az átadás-átvételre még aznap sor került, a hajókon délután háromnegyed ötkor bevonták a piros-fehér-piros lobogókat. Az osztrák-magyar haditengerészet ezzel tulajdonképpen felszámolta önmagát. A nem szláv nemzetiségű tisztek és matrózok többsége még aznap elhagyta a hajókat, és hazaindultak.

A horvát Nemzeti Tanács a haditengerészet parancsnokává Horthy hajdani, akadémiai osztálytársát, Dragutin von Prica ellentengernagyot nevezte ki. A flotta operatív parancsnoka Janko Vukovic de Podkapelski sorhajókapitány, a Viribus Unitis korábbi parancsnoka lett, aki annak betegsége alatt ideiglenesen helyettesítette Pricát is.

A Pola felé közelítő 65PN fedélzetén minderről természetesen semmit sem tudtak. A naszád sötétedés után ért a part közelébe, itt Rossetti és Paolucci átszállt a Mignattára, melyet ezután a kisebb, és nehezebben észrevehető MAS-95 vontatott tovább, szinte egészen a partig. A torpedót végül alig néhány száz méterre a parttól oldották el, innentől a Mignattának önállóan kellett boldogulnia. Rossetti optimistán úgy vélte, az egész akciót lebonyolítják öt óra alatt. Hajnali háromkor kellett volna visszaérniük az eloldási ponton várakozó torpedónaszádhoz.

A motorcsónakról való leoldás után a Mignatta este negyed tizenegykor indult a kikötő bejárata felé. A torpedó közvetlenül a víz alatt, lemerülve haladt, csak a két olasz tiszt feje volt a víz szintje felett.

Mint a rajzon is látható, a Mignatta személyzetét még nem lehetett torpedólovasoknak nevezni.
Mint a rajzon is látható, a Mignatta személyzetét még nem lehetett torpedólovasoknak nevezni.

 

Negyedórával később találkoztak a kikötőt védő első gáttal, mely a felszíni hajók behatolását volt hivatva megakadályozni. A vízen lebegő, három méter hosszú, üres fémhengerek sorát drótkötelekkel kötötték össze. Miután a légzőkészülékek hiánya miatt nem tudtak lemerülve átcsúszni a torlasz alatt, a másfél tonnás torpedót át kellett húzni felette. A két embernek ez igen nehéz feladat volt, ami ráadásul elég nagy zajjal is járt. Szerencsére nem vette őket észre senki, bár a fényszórók folyamatosan pásztázták a vizet, és egy kikötőből kifutó tengeralattjáró is a közelükben haladt el.

Miután sikeresen vették ezt az akadályt, eljutottak a kikötőt védő hullámtörő gátig. A sötétben nem látták, hol van a bejárat, ezért Paolucci előreúszott a gát mentén, hogy felderítse helyzetüket. Meg is találta a bejáratot, de rögtön utána a következő torlaszt is, melyet drótkötelekkel összekötött farönkökből állítottak össze. Közben túljutottak a dagály tetőzésén, és a közelgő apály jeleként a víz lassan kezdett visszahúzódni a tenger felé. A kikötőbe tehát az áramlattal szemben kellett bejutniuk.

Miután Paolucci visszatért a Mignattához, a két tiszt rövid tanácskozást tartott, folytassák e az akciót, melyen már eddig is több, nem várt nehézséggel kerültek szembe. Rövid tétovázás után végül a folytatás mellett döntöttek. A további utat megkönnyítette a közben eleredt eső is, mely segített abban, hogy továbbra is észrevétlenek maradjanak. (Több forrás szerint polai olasz ügynökök is segítettek Rossettiéknek átjutni a kikötőt védő torlaszokon, de ezt magam részéről teljesen valószínűtlennek tartom. Nehéz elképzelni, hogy az olasz ügynökök ott sétafikálnak a jól őrzött parton és a hullámtörő gáton, és a vízbe ugorva segítenek a Mignattát áthúzni a torlaszok felett.)

Csoportkép a csatahajó B lövegtornya előtt.
Csoportkép a csatahajó B lövegtornya előtt.

 

Miután a Mignattát sikerült a második torlasz felett is átvonszolni, és csendben elhaladni az itt álló őrhajó mellett, november elsején, éjfél után egy órakor, az olaszok végre átjutottak a kikötő bejáratán. Innen már jól lehetett látni a bent álló hajókat. Láthatták azt is, hogy a hajók teljes díszkivilágításban állnak, ami legalábbis nagyon szokatlan volt háborús időkben. Itt ismét felvetődik a kérdés, az olasz tisztek mindezt látva vajon nem jöttek rá, mi történt? A napi eseményekről tájékozottak lévén, nem kellett volna sokat gondolkozniuk azon, ez mit jelenthet. Az egyetlen ok, amit a polai támaszpont személyzete az adott időpontban ünnepelhetett, az a háború befejezése volt.

A két tiszt azonban, saját állításuk szerint, nem fogott gyanút. (Vagy ha mégis, ennyi vesződség után nyilván már nem akartak közvetlenül a cél előtt visszafordulni.) Noha ekkorra már kicsúsztak az időből, és nyilvánvaló volt, hogy három órára nem fognak visszaérni a MAS-95-höz, haladtak tovább a kikötő belseje felé. Meglepetésükre és bosszúságukra azonban a további út sem volt akadálymentes, nem sokkal később ugyanis beleütköztek a harmadik gátba is. Ez a tengeralattjárók ellen felállított hálózár volt, melyet a hálókra erősített aknákkal tettek még nehezebben leküzdhetővé. Az olaszok ezen a harmadik torlaszon jutottak át a legnehezebben, három óra is elmúlt már, mire sikerült valahogy átvergődniük a Mignattával a hálók és az aknák felett.

Öt órája voltak úton, és az eredeti elképzelések szerint már vissza kellett volna érniük a rájuk váró naszádhoz, ám még a célpontot sem érték el. Elég nyilvánvaló volt az is, hogy a Mignattával már nem fognak tudni kijutni a kikötőből. A két olasz tiszt mindezek ellenére el volt tökélve rá, hogy mindenáron végigviszik, és befejezik az akciót.

(Folyt. köv.)

A flotta egy háború előtti hadgyakorlaton. Az élen a Viribus Unitis.
A flotta egy háború előtti hadgyakorlaton. Az élen a Viribus Unitis.
44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr2212566585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2017.06.06. 16:08:50

Szerintem a nagy hajók nem is voltak bevetésre alkalmasak. Ugyanis a háború előtt felhalmozott jó minőségű szenet a háború alatt -nagyon bölcsen- elhasználták hasznosabb célra. Még bölcsebb meg az lett volna, ha lebontják az összeset, és elhasználják acélnak. A régebbi nagyhajókat le is bontották. A Viribus Unitis osztály ágyúi végül is az Atlanti Falba kerültek.

savanyújóska 2017.06.06. 19:24:27

@David Bowman: A háború kezdetén 400 ezer tonna szén volt a raktárakban. 18 júniusában, amikor a Szent Istvánt elsüllyesztették, a csatahajók még ezt a szenet használták. Úgyhogy az biztosan nem igaz, hogy a flottát a szénhiány bénította meg.
Az o-m dreadnoughtok megépítése objektíve ugyanolyan felesleges és haszontalan pénzkidobás volt, mint a németeké. Egyszerűen nem volt rájuk szükség. A nagyhatalmi státuszhoz viszont hozzátartozott, hogy az illető országnak legyenek csatahajói, és gyarmatai. Felesleges pénzkidobás volt mind a kettő, de a klubhoz tartozáshoz szükség volt rájuk.
Egyébként a régebbi hajókat is csak a háború után bontották le.

David Bowman 2017.06.06. 20:52:49

@savanyújóska: Én máshogy tudom, és nem az ujjamból szoptam.

David Bowman 2017.06.06. 21:51:15

@David Bowman: Őő izé. Nem bontották le őket, de kivonták a hadrendből. A jó minőségű szenet elvitték, ami volt, az rettenetesen füstölt, a hajók meg alig mentek vele.

David Bowman 2017.06.06. 23:10:06

"atalmas
költséggel
be-
szerzett
legnehezebb
egységeket
- részben
a torpedónaszádok,
tengeralattjárók
és
akname-
zők
jelentette
fenyegetés,
részben
pedig
a
krónikus
szénhiány
miatt
-
alig
vetették
be.
Mindössze
négy
olyan
műveletre
került
sor,
amelyben
„csatahajókat"
is
jelentős
mennyi-
ségben
alkalmaztak,
ebből
egy-egy
alkalom
esett
1914-re
és
1915-re,
kettő
pedig
1918-ra. "

savanyújóska 2017.06.07. 12:41:38

@David Bowman: Horthy vonta ki őket, 1918 tavaszán. A szén minősége a hosszú tárolási idő miatt romlott le 1918-ra. A felhalmozott mennyiség elég lett volna ahhoz, hogy a háború első első egy-két évében biztosítsa a flotta működését.

Vaszilics Fedor Emánuel 2017.06.07. 19:14:40

Várjuk a folytatást!
Gratulálok a szerzőnek, remek kutatómunka!

zia77 2017.06.07. 20:23:42

November 1. Nem volt hideg nagyon a víz, vagy már volt olyan szigetelt ruha, amelynél ez nem számított?

Maga Lenin 2017.06.07. 22:45:04

Grat a címlaphoz! ;-)
Mellesleg jó kis sztori.

Volocsájev nem eshet el 2017.06.07. 22:45:23

" Az olaszok, akik valószínűleg megneszelték, hogy valami készül, a kikötőből való kifutás után néhány órával elsüllyesztették a Szent Istvánt,"

Ez így nekem teljesen új, van rá valami megbízható forrás? Eddig úgy tudtam, hogy fatális véletlen volt a két rutinfeladatot ellátó MAS és a monarhia flottaegységének találkozása

gigabursch 2017.06.08. 05:25:26

Csatahajó, felejtsük már ek ezt a drednó kifejezést. Tudom, nem alaptalan, de akkor is.

Egyebekben várom a folytatást.

na__most__akkor 2017.06.08. 06:28:20

@David Bowman:
Mi van? Soronként egy szó?

Telefon, vagy mac vagy android? Ennél még a vindóze is jobb...

Azért ne csüggedj; a maggyar ékezet egy plusz piros pont.

savanyújóska 2017.06.08. 07:55:16

@zia77: Gumiból készült búvárruhában voltak, és alatta viselték az egyenruhát is. Persze így sem lehetett kellemes novemberben hét órán át a vízben ázni.

@Volocsájev nem eshet el: A konkrét haditerveket az olaszok szinte biztosan nem ismerték, de az o-m flotta szokatlan aktivitása elárulhatta, hogy valami készül. A kilencedikén Pola fölé berepülő olasz repülőgépek észrevették azt is, hogy két dreadnought hiányzik a kikötőből, a két másiknak pedig fel vannak fűtve a kazánjai, tehát ők is kifutásra készülnek. Miután Horthy az Otrantói-szoros elleni támadások specialistája volt, nem lehetett nehéz kitalálni a támadás várható célpontját, és azt sem, hogy arra alighanem a közelgő újhold idején kerül sor. A szorosban és a környékén ezért készültségbe helyezték az ott állomásozó antant hadihajókat, megerősítették a zár védelmét, és erősítették a légi felderítést is.

@gigabursch: Az első világháborús történetekben időnként valahogy meg kell különböztetni őket a régebbi típusú csatahajóktól. A magyar terminológia mint mindenben, ebben is a német kifejezéseket veszi át, és a Dreadnought előtti csatahajókat sorhajónak nevezi, de én jobbnak találom az angol megoldást, ahol mindkét kategóriát csatahajónak hívják. Ahol pedig meg kell különböztetni őket, ott a régebbi hajókat pre-dreadnoughtoknak, vagy páncélosoknak nevezik.

Márton Szikes 2017.06.08. 08:23:57

Tisztelt Zoltán,

A moderwartech-ról kerültem ide. Ha jól Önnek volt egy honlapa az acelmonstrum.host22.com . Sajnos ez az oldal megszűnt. Bízom benne, hogy Önnek még a tartalma meg van valahol, és ha meg van publikussá tudná tenni?

Tisztelettel,
Szikes Márton

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 08:35:10

@Márton Szikes: A régebbi ütközetek és az admirálisok nem, de az összes hajó és modern tegeri csata itten van pdf-ben.

www.mediafire.com/folder/712jt3pqzu28z/Olli_Hajoi

(Én konvertáltam át őket ebbe a formában.)

gigabursch 2017.06.08. 09:04:05

@savanyújóska:
Érem én az érvelésed
De ha egyértelmű a sorhajó, egyértelmű a páncélos (ami nem négy meg egy kutya... :-))) ), akkor szerintem elég egyértelmű, hogy egy adott korban mit hívunk csatahajónak.
Épp ezért célszerű ezt a drednó kifejezést nyugdíjazni.
Szerintem...

savanyújóska 2017.06.08. 09:15:09

@Márton Szikes: A tartalom természetesen le van mentve. A kisebb, kezelhető méretű írásokat majd felrakom ide, a nagyobbakat meg a molni által megadott linkről le lehet tölteni. Egyébként tervezem, hogy ez utóbbiak egy részét majd összevonom, átírom, és kiadom ebook-ként.

@gigabursch: Igen, de az adott korban ezek egymás mellett szolgáltak, és valahogy mégis célszerű jelezni, hogy a Viribus Unitis nem ugyanolyan csatahajó, mint a mellette horgonyzó Erzherzog Friedrich, mert ez valószínűleg nem mindenki számára egyértelmű. A sorhajó kifejezést meg nem szeretem, mert szerintem elég hülyén adja ki magát, hogy Nelson Victoryja ugyanaz a kategória, mint mondjuk a Patyomkin.

Márton Szikes 2017.06.08. 09:17:22

@molnibalage: Köszönöm szépen!!!! Le is töltöm. Remélem nem gond :)

Márton Szikes 2017.06.08. 09:20:24

@savanyújóska: Jól teszi. Sok mindent meglehet érteni, hogy mi miért történt, és most mi történik.

Volocsájev nem eshet el 2017.06.08. 09:46:57

@savanyújóska:
Még a nagyotmondásra mindig hajlamos olaszok se állítják, hogy valami betervezett akció volt Rizzo kapitány éjszakai csatangolása az ellenség partjainál, amiből végül a Szent István elsüllyesztése lett

A Viribus unitis elsüllyesztéséről meg annyit, hogy az olaszok rúgtak egy gólt a meccs lefújása után. Egyszerűen nem bírták elviselni, hogy öreg tengerészekként mindig alulmaradtak a szárazföldi patkány osztrákokkal szemben. Gyorsan csináltak tehát egy nemzeti ünnepet a Szent István elsüllyedéséből

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 09:50:08

@gigabursch: Szerintem meg nagyon is célszerű. A drednó = 1906 után épült, de I. vh-ban használt csatahajó.

warr 2017.06.08. 10:06:08

Ha már (osztrák-)magyar egységek ellenében ügyködtek, talán szerencsésebb lett volna úgy írni, hogy szerencséjükre, nem pedig "Szerencsére nem vette őket észre senki" és "Szerencsére nem kellett sokáig keresgélniük,".

rezgaras 2017.06.08. 11:43:23

@Volocsájev nem eshet el: Mondjuk a Monarchia szétesése egy nem kizárható lehetőség volt már a háború vége előtt is és az is benne volt, hogy a pánszláv mozgalom - még az orosz háttértámogatás pillanatnyi szünetelése ellenére is - létrehozhatja Jugoszláviát, egy nem elhanyagolható méretű országot hosszú Adria parttal. Az akció hosszú időre biztosíthatta az olasz tengeri fölényt az Adrián.

savanyújóska 2017.06.08. 14:07:37

@Volocsájev nem eshet el: Azt valószínűleg nem tudták, hogy pont a Szent István fog jönni, de azt biztosan tudták, hogy nagy a mozgolódás, és érdemes a dalmát partok környékén nézelődniük.
Egyébként az egész történetben annyi a „véletlen”, hogy az már gyanús. Az is, hogy az olasz levéltárakban szinte semmit nem találni az esetről, a dokumentumok nagyrészt „elvesztek”.

Volocsájev nem eshet el 2017.06.08. 16:29:58

@savanyújóska:
"az olasz levéltárakban szinte semmit nem találni az esetről, a dokumentumok nagyrészt „elvesztek”

Ismerve az olasz közigazgatás állapotát, én nem nagyon lepődök meg ezen

Úgy gondolom, Rizzo jókor volt jó helyen (a saját szempontjából nézve) és annyit meg kell adni, hogy ügyesen használta ki az alkalmat. A csatahajókra pedig innentől kezdve rendszerint az aszmmetrikus hadviselés jelentette a nagyobb veszélyt, nem a másik csatahajó

Volocsájev nem eshet el 2017.06.08. 16:48:36

@rezgaras:
A Monarchia flottáját a győztes hatalmak szétosztották egymás között, és valószínűtlen hogy a szerbhorvát királyság megkapjon egy ekkora hajót. A megmaradtak közül aTegethoffot például éppen Olaszország kapta, a Prinz Eugent pedig a franciák

savanyújóska 2017.06.08. 16:59:53

@Volocsájev nem eshet el: Én igen. Pont a flottájuk egyik legnagyobb diadalát megörökítő dokumentumokra nem vigyáztak?
Az meg megint egy csodás véletlen a sok közül, hogy pont Rizzo volt ott. A Wien elsüllyesztése után már akkor is az olasz haditengerészet egyik legnagyobb sztárja, aki a MASok parancsnokaként könnyen magát jelölhette ki a legnagyobb eredményeket ígérő bevetésekre.

savanyújóska 2017.06.08. 17:00:27

@Volocsájev nem eshet el: 1918 októberében még nem tudta senki, mi lesz a háború utáni béketárgyalásokon. A Szlovén-Horvát-Szerb Állam, aminek köze nem volt a későbbi Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, pedig megkapta ezeket a hajókat. Az osztrákoktól.

Volocsájev nem eshet el 2017.06.08. 22:16:37

@savanyújóska:
Ez így kezd már nekem túl konteós lenni. Ilyenkor azt a kérdést kell feltenni legelőször, hogy cui prodest?
Mert Rizzonak aligha állhatott érdekében, hogy egy célzottan kivitelezett akciót utólag a véletlen hadiszerencsével magyarázzon, hiszen ezzel csak kisebbítené a saját érdemét

A MAS-ok parancsnokának lenni azért nem volt akkora nagy presztizs, mivel az öregek lenézték ezeket az ingatag vízitaxikat mint fegyvernemet. Rizzo egyébként is büntiben volt, talán még le is fokozták az objektum hiányos őrzése miatt. Állítólag ezért vállalkozott sok hasonló éjszakai portyákra akkor is amikor nem volt "helyzet"

savanyújóska 2017.06.09. 07:21:48

@Volocsájev nem eshet el: Ha innen - www.mediafire.com/folder/712jt3pqzu28z/Olli_Hajoi - letöltöd a Korfu hadműveletet, ott megtalálsz mindent, amit a témában el tudok mondani.

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2017.06.09. 14:14:32

Az utóbbi sok jó cikket olvastam OM haditengerészetről az I vh-ról. Amit nem teljesen értek: Az antant lezárta az adriát Otrantó-nál. De ettől még az Olasz csizma K-i oldala ott volt hogy flotta baszogassa? Vagy ez nem volt annyira kiemelt célpont?

savanyújóska 2017.06.09. 21:48:30

@auer: Egy sor nagy kikötő volt a keleti parton, Velence, Ancona, Bari, Brindisi, és így tovább. Velence kivételével mind nyílt kikötő, amiket a tenger felől könnyen támadni lehetett volna. Meg se próbálták, az egyetlen anconai lövöldözést leszámítva. Monfalcone környékéről a hajóágyúk az Isonzó front déli részét tűz alatt tudták volna tartani, a 30,5 cm-es, de talán még a 24 cm-es ágyúk is, egészen Doberdóig el tudtak volna lőni. Ezt se próbálták meg. A csatahajók gyakorlatilag semmit nem csináltak a háború alatt.

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2017.06.10. 08:08:02

@savanyújóska: A háború kihagyott lehetőségei. Kösz

David Bowman 2017.06.21. 00:40:41

@savanyújóska: Doberdót lőtték a Monarchia hajói.

savanyújóska 2017.06.21. 09:00:52

@David Bowman: Nem tudok róla. A Monarch osztály hajóit 1917 nyarán átküldték Triesztbe, de csak azért, hogy megakadályozzanak egy esetleges olasz partraszállást. Alig néhány kilométerre voltak a frontvonaltól, de nem támogatták az ott harcoló csapatokat. Később néhány bevetésen a Piave torkolatánál ágyúzták az olasz parti ütegeket.

Ámon Csaba 2018.06.06. 01:29:59

A cikkből is hiányzik, a kommentekből is hiányzik az otrantói csata, vagyis a tengerzár áttörése. Ez a kor szintjén komoly sikere volt, nem véletlenül kapta meg utána Horthy az egész flottát.
Amúgy ne szóljuk le az o-m flottát: a Földközi-tengeren egyedül kellett szembeszállnia a francia flottával (megállapodás szerint az Atlanti-óceánra az angol flotta felügyelt, a franciák a Földközire koncentrálhatták hajóikat), majd az 1915-ös átállás után a nála önmagában is nagyobb olaszokkal szemben is. Úgy, hogy az o-m "szárazföldi patkány" vezérkara, benne ferencjóskával, eléggé lenézte a flottillát.
Ehhez képest a jól képzett - egyébként osztrák, cseh, magyar, délszláv és némi olasz és német keverék legénység képes volt sakkban tartani az ellenséges flottát, amely kénytelen volt angol hajókat is "behívni" segítségül.

savanyújóska 2018.06.06. 08:00:10

@Ámon Csaba: „a kor szintjén komoly sikere volt, nem véletlenül kapta meg utána Horthy az egész flottát”

A háború egészét tekintve jelentéktelen csetepaté volt, csak jóval később fújták fel mérhetetlenül a jelentőségét, hogy ezzel is a közben kormányzóvá választott Horthynak hízelegjenek.
Horthy egy évvel később lett flottaparancsnok, nem kimondottan az otrantói csatáért, bár nyilván fontos tényező volt, hogy ott bizonyította vezetői képességeit, és a császár úgy vélhette, flottaparancsnokként is olyan jól fog majd teljesíteni, mint kötelékparancsnokként.

„a Földközi-tengeren egyedül kellett szembeszállnia a francia flottával”

Soha nem mentek ki a Földközi-tengerre, a francia flotta meg nem jött be az Adriára. Csak közvetlenül a háború elején, a déli vizekre. Az olasz csatahajók sem jöttek be az Adriára, ahol az o-m csatahajók, legalábbis az északi részen, szinte teljesen szabadon tevékenykedhettek volna.

„ képes volt sakkban tartani az ellenséges flottát”

Azzal, hogy négy éven át meg sem mozdultak?

Ámon Csaba 2018.06.06. 16:40:10

@savanyújóska: Úgy gondolom, igen. Csak arra gondoljunk, ha nincsenek, akkor a francia és az olasz flotta is (elméletileg) teljes egészében felvonulhatott volna az Atlanti-óceánra (ahol emiatt sikeresebben védhették volna a konvojokat), a német tengeralattjárók nem futhattak volna ki a Földközi-tengerre (és veszélyeztethetik a Szuezi-csatorna) forgalmát.
A francia és az olasz flotta kiépítette az otrantói hajózárat, melyet 1918. május 25 (most volt centenáriuma') Horty sikeresen tört át.

Persze ez csak relatív siker, de igazából az angol csatahajókat sem merték nagyon kimozdítani Scapa Flow-ból - és amikor kimozdultak, csatát is vesztettek (miközben a tengeri háborút is megnyerték, azzal, hogy Németország nem tudott kereskedelmi forgalmat folytatni, gyakorlatilag tengeri blokád alá került).

A drága pénzed felépített flották valójában egyik félnél sem a közvetlen harci cselekményekben döntötték el a világháború sorsát. Sokkal inkább az volt a döntő, hogy Anglia meg tudta védeni tengeri kereskedelmi útjait, míg Németország és a Monarchia beszorult a kontinensre, nem tudta az Egyesült Államokat saját érdekei mellé rendezni.

Azt tudtad, hogy az első világháború során valójában nagyobb űrtartalmat süllyesztettek a német tengeralattjárók, mint a másodikban? Számomra ez mutatja, hogy ezek csatahajók (dreadhought-ok) már az első világháború idején sokkal inkább elrettentő, mint közvetlen harci fegyvert jelentettek.

Még egyszer ez úton is köszi az alapos feldolgozásért.
:)

Kallard 2018.06.07. 10:17:44

@Ámon Csaba: Ez a "fleet in being" stratégiája. Ehhez egy flottát csak meg kell építeni és többé-kevésbé harckészen tartani, hogy fenyegetést jelentsen. Lehet követni, de szerintem semmiképp nem fogható fel a flottát vezetők eredményességének, sikerének, vagy dícséretének, ugyanis az ő hozzáadott teljesítményük így lényegében nulla.

Az otrantói csata 1917-ben volt.

Az angolok, tekintettel a háború nagy részében meglévő mennyiségi és tűzerőbeni fölényükre, nagyon szívesen vállaltak volna ütközetet a németekkel, és törekedtek is erre - de azt a kockázatot nem vállalták, hogy erre a német partok közvetlen közelében kerüljön sor. A németek pedig, miután ez a mennyiségi fölény nyilvánvaló lett, okkal óvakodtak a nagy, nyílt ütközettől. Skagerrak is valamelyest véletlenül jött össze. Ők a háború első pár hónapját baltázták el, amikor még jóval eredményesebbek lehettek volna.

Az én tudomásom szerint az u-bootok, ha nem is sokkal, de többet süllyesztettek a másodikban.

Kallard 2018.06.07. 10:40:19

Most kíváncsiságból átfutottam a magyar Wiki vonatkozó szócikkét. Ilyeneket írnak: "Sipos Péter szerint az otrantói csata csak helyi, részleges sikert jelentett és csak Horthy Miklós kormányzóvá választása után nőtt meg a jelentősége. Emellett bár Sipos elismeri Horthy képzettségét, kötelességtudását és bátorságát, azonban elvitatja összes katonai érdemét. Paul Halperntől azonban megtudhatjuk, hogy az otrantói csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri összecsapása volt. A részt vevő egységek számát tekintve valóban elmarad a jütlandi csata mögött, azonban az otrantói csatát inkább tekinthetjük valódi csatának, mivel jóval összetettebb volt."

Szűzmáriám.

savanyújóska 2018.06.08. 09:35:45

@Ámon Csaba: „ha nincsenek, akkor a francia és az olasz flotta is (elméletileg) teljes egészében felvonulhatott volna az Atlanti-óceánra (ahol emiatt sikeresebben védhették volna a konvojokat)”

És mit csináltak volna az Atlanti-óceánon? A konvojokat jórészt csak a tengeralattjárók veszélyeztették, ellenük nem volt szükség csatahajókra, a németek ellen meg a Royal Navy, talán csak az első évet leszámítva, több mint elegendő erőt képviselt. A franciáknak egyébként is a saját gyarmati összeköttetéseiket kellett biztosítaniuk, az olasz hajók meg nem voltak alkalmasak az óceáni vizekre.

„a német tengeralattjárók nem futhattak volna ki a Földközi-tengerre”

Miért?

„A francia és az olasz flotta kiépítette az otrantói hajózárat”

Ami aztán teljesen haszontalannak, és eredménytelennek bizonyult, legalábbis a rápazarolt hatalmas erőforrásokhoz képest. A záron egész fennállása alatt összesen három tengeralattjáró veszett oda.

„igazából az angol csatahajókat sem merték nagyon kimozdítani Scapa Flow-ból”

Rendszeresen futottak ki gyakorlatokra, és járőrözni.

„az első világháború során valójában nagyobb űrtartalmat süllyesztettek a német tengeralattjárók, mint a másodikban”

Az első világháborúban a német tengeralattjárók 11 millió tonna hajóteret süllyesztettek el, a másodikban több mint 14-et. Ugyanakkor az összhajótérhez képest az első háborúban a 11 millió tonna jóval nagyobb veszteség volt, mint a másodikban a 14 millió tonna. A legeredményesebb parancsok is az első háborúból került ki, Lothar von Arnauld de la Perière, aki a különböző források szerint 450-530 ezer tonna hajóteret süllyesztett el, nagyrészt a Földközi-tengeren. A második világháborúban legeredményesebb Otto Kretschmer „csak” 270-310 ezer tonnát.

@Kallard: És az átlag magyar fogyasztó ebből a wikipédiás cikkből szerzi majd az ismereteit a vonatkozó történelmi eseményekről...

Kallard 2018.06.08. 17:34:41

@savanyújóska: Az átlagmagyarral kapcsolatban már semmi reményem és elvárásom nincs. Csak rácsodálkozok még néha.

David Bowman 2018.06.10. 10:14:17

Voltatok katonák? Az "átlag magyar" sehonnan se szerzi a történelmi ismereteit. Gyakorlati analfabéta.
süti beállítások módosítása