Hét tenger

Dékány korrektúra. 4.

2017. március 20. 08:54 - savanyújóska

Bátor Willi, és a Princeton.

 

Mint a sorozat korábbi részeiből talán már megállapítható, fiatalságom egyik ikonja, akit annak idején valódi tengerészeti szakembernek hittem, valójában nagyon sok zöldséget összeirkált a könyveiben. Nehéz lenne megmondani, melyik a legnagyobb blődsége, de a következő idézet biztosan dobogós helyezést érdemel:

Abban az időben (legyen katona, tengerész vagy polgári személy) nem akadt ember a Csendesen, aki nem tudta volna, mit rejt ez a név – Princeton.

Nem akad a második világháború csatáiból még egy amerikai repülőgép-anyahajó, amelyik akkora nevet szerzett volna, mint a captain Buracker Princetonja.

A Bátor Willi (ahogy William Buracker parancsnokot elnevezték) és hajója a csendes-óceáni harcok alatt 150 000 tengeri mérföldet tett meg, 300 napon át ütközetekben vett részt, ott volt a Gilbert-szigeteknél, Ryukyunál, Tarawa és Makin nagy harcainál, Majuro és Kwajalein-atollok partraszállási küzdelmeinél, a Marshall-szigeteknél lezajlott nagy csatáknál, de ugyanígy Papaunál és Yapnél is. Amikor az amerikai flotta legszégyenletesebb vereségét szenvedte a japánoktól, Pearl Harbour váratlan és előre nem biztosított megtámadásánál, a Princeton volt az, amelyik az összes hajó közül egyedül teljes tüzet tudott adni az égen cikázó „japok” légi flottájára. Ugyan miért a Princeton? Azért, mert a többi hadihajó tisztikara és legénysége javarészt a honolului bárokban, mulatókban élvezte az amerikai haditengerész gyöngyéletét, akkor, amikor Európában javában dühöngött a fasisztáktól előidézett háború! A hetyke Uncle Sam nem hitte, hogy megtámadhatják. Hát a japánok megtámadták őket, ijesztő csapást mérve a Pearl Harbour-i hadikikötőre. Bátor Willi és legénysége azonban megmutatta, hogy akad azért kurázsi az amerikai fiúkban is! A Princeton légelhárító ágyúi okádták a tüzet … a csatahajók többsége hallgatott és – elsüllyedt! Ettől kezdve a repülőgép-anyahajó fenegyerekei mindenütt ott voltak, ahol szükség volt rájuk. „Törtük a borsot a „jap” orra alá, ahogy csak tudtuk -mesélte később Jokohama Jim.- De végül is kampecre mentünk!” … Ez a Fülöp-szigeteknél, a Leyte Gulfnál vívott tengeri ütközetben történt. Itt nyögte az utolsót Hirohito japán császár tengeri és légiflottája 1945 februárjában. A 300 méter hosszú, 30 000 tonnás hadihajó -1400 emberrel és 150 repülőgéppel a fedélzetén – 182 légitorpedót és nehézbombát kapott: kigyulladt! Mint gigantikus fáklya égett a mélykék tengeren. Bátor Willi és legényei az oltásban vettek részt, kivéve azokat, akik a lassan-lassan elnémuló ágyúk mellől tüzeltek...

Hát ez valóban súlyos. (Pozitívum, hogy Dékány még nem hordozózik, ez a marhaság csak jóval később, a nyolcvanas években jött divatba.) És érdekes, ugyanis az itt olvashatók alapján a szerző valamilyen bennfentes információkkal kellett, hogy rendelkezzen a Princetonról. A hajó kapitányát valóban William Burackernek hívták, aki a háború után írt egy könyvet a Princeton pályafutásáról és pusztulásáról. Szerintem Dékány ezzel találkozhatott valahol, de a tartalomismertetőnél, vagy a fülszövegnél többet biztos nem olvasott belőle. A harmadik bekezdés első mondataiban leírtak engem legalábbis egy fülszövegre emlékeztetnek. Úgy tudnám elképzelni, hogy Dékány találkozott valahol, feltehetően valamilyen külföldi újságban, a könyv ajánlójával, az ott olvasható pár mondatot, mely egyébként pontos információkat tartalmaz, beemelte a szövegbe, és kerített köréje egy sztorit, melyet nemes egyszerűséggel hülyeségnek kell, hogy minősítsek. (Ettől függetlenül maga a könyv, „Az óceán császára”, szerintem Dékány legjobb munkái közé tartozik.)

Minden bizonnyal ez volt Dékány írói módszerének egyik fő eleme. Olvasott valahol, valamilyen hajós témában egy történelmi nevet, egy személy vagy egy hajó nevét, és arról néhány adatot, majd ezek köré kanyarított egy a valósággal köszönőviszonyban sem álló, teljes mértékig hasraütésszerűen kitalált történetet. Szerintem nyilvánvalóan ez történt Gyulai Gaál Béla, Alain Gerbault, és a Guillaume Tell esetében is. Ez az eljárás –ami egyébként korántsem csupán Dékányra jellemző- engem módfelett bosszant, ugyanis a könyveiben úgy adja el ezeket a sztorikat, mintha azok valós történelmi eseményeket írnának le. Ez mégiscsak félrevezetés és történelemhamisítás, még ha jószándékú is, és még ha igazából sok kárt nem is csinált vele.

A Princeton 1944 januárjában.
A Princeton 1944 januárjában.

 

Kezdjük ott, hogy a valódi Princeton bajosan lehetett jelen Pearl Harborban, 1941 december hetedikén, építését ugyanis csak fél évvel korábban kezdték el egy New York-i hajógyárban, méghozzá nem anyahajóként, hanem cirkálóként. A hajó Cleveland osztályú cirkálónak készült, és eredetileg a Tallahassee nevet kapta volna.

Az amerikaiakat a legkevésbé sem érte felkészületlenül a háború, rég számítottak rá, és felkészültek a belépésre, bár hogy az első lépés ilyen szerencsétlenül sikerül, az tényleg meglepte őket. A hadiipart már évekkel korábban felpörgették, ennek része volt a már 1940-ben lendületet kapott hatalmas flottaépítési program, melynek keretében a Cleveland osztályú cirkálókat is építették. (Összesen ötvenkettőt.)

A gyakran olvasható állítással ellentétben az amerikaiak azt is felismerték, hogy az új idők tengeri háborúiban a haditengerészeti légierőnek kiemelt jelentősége lesz. Miután meglevő anyahajóik számát kevesellték, és a tervezés alatt álló új, Essex osztályú anyahajók elkészültét csak 1944-re várták, szükségét érezték annak, hogy a köztes időben megerősítsék valahogy a flotta légierejét. Már a japán támadás előtt, 1941 októberében, megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy az elkészült, vagy építés alatt álló cirkálókból néhányat anyahajóvá alakítsanak át. Az első vizsgálódások nem jártak kielégítő eredménnyel, az US Navy vezetése úgy vélte, egy ilyen átalakítás nem eredményezne olyan hajót, mely a flotta igényeinek megfelelne.

A japán támadást követően azonban a flottavezetés már nem volt annyira válogatós. 1942 januárjában utasítást adtak kilenc, még építés alatt álló cirkáló anyahajóvá való átépítésére. Február 16-án az építés kezdeti fázisában álló Tallahassee-t is kijelölték az átalakításra, és a hajót a következő hónapban átnevezték a Princeton névre. A vízrebocsátásra 1942 október 18-án került sor, a hajó keresztanyja Margaret Dodds, a Princeton University elnökének felesége volt. (Az anyahajó tehát nem volt ott egy évvel korábban Pearl Harbor-nál, és nem tüzelt hősiesen a támadó japán repülőgépekre.)

A Princeton Bremerton kikötőjében, 1944 januárjában.
A Princeton Bremerton kikötőjében, 1944 januárjában.

 

Abból, hogy a Princeton eredetileg cirkálónak készült, gondolom már mindenki kitalálta, hogy a hajó nem lehetett 300 méter hosszú, és 30 ezer tonnás. Az anyahajó mindössze 13 ezer tonnás, és 190 méter hosszú volt, és nem hordozott a fedélzetén 150 repülőgépet, csak harmincat. A kis méretek miatt az osztálynak elég sok fogyatékossága volt, a hajók tengerálló képessége nem volt elég jó, s a viszonylag rövid és keskeny repülőfedélzet miatt az átlagosnál nagyobb volt a le és felszállás közben bekövetkező balesetek száma.

Az eredeti cirkálótest fölé ráépített hangár és a repülőfedélzet megemelte a hajó súlypontját, s ezt kompenzálandó a hajótest a vízvonalon utólag egy rátétet (bulge) kapott, ami másfél méterrel megnövelte az eredeti szélességet, 21,8 méterre. Az anyahajó 22 darab 40 mm-es, és 16 darab 20 mm-es légvédelmi gépágyúval volt felszerelve, és elvileg harminc repülőgépet szállíthatott hangáraiban. Eredetileg a hajók kilenc-kilenc darab vadász, torpedóvető, és bombázógépet hordoztak, később azonban, miután kiderült, hogy a leginkább úgyis csak a kötelékek vadászvédelmét biztosítják, rendszerint 24 darab vadászgéppel, és kilenc torpedóvetővel látták el őket. Amennyiben a repülőfedélzeten is tároltak gépeket, elvileg összesen 45 repülőgépet is tudtak szállítani. Az anyahajó legénysége 1569 főt számlált.

Méreteik és képességeik alapján ezek az anyahajók leginkább a kísérő-anyahajó kategóriájának feleltek meg, tehát leginkább a konvojok kíséretét, és a partraszálló csapatok légifedezetét lettek volna hivatva biztosítani. Cirkáló múltjukból adódóan azonban sebességük elérte a 31 csomót, ami lehetővé tette, hogy a nagy, csapásmérő-anyahajókkal egy kötelékben tudjanak tevékenykedni. Leginkább így is használták őket, és vadászgépeikkel rendszerint a nagy anyahajók közvetlen légifedezetét biztosították, illetve részt vettek a japán kézen levő szigetek elleni támadásokban, és a flottaütközetekben is.

(Dékánynak az anyahajókról szerzett ismeretei egyébként minden bizonnyal egy bizonyos V. Plonszkij nevű szovjet szerzőtől származnak, akinek „A hajó története” című könyve 1953-ban jelent meg magyarul. A Dékány „Csempészek, hősök, kikötők” című könyvében található típusismertetés lényegében a Plonszkij könyvében található típusismertetés kivonata. Ebben a tipikus anyahajó 50 ezer tonnás, 250 méter hosszú, és 80-140 repülőgépet hordoz. Dékány nyilván ezeket a paramétereket vetíti ki a Princetonra is.)

George Raymond Henderson, a Princeton első kapitánya. (1893-1964)
George Raymond Henderson, a Princeton első kapitánya. (1893-1964)

 

A Princeton 1943 február 25-án állt szolgálatba, első parancsnoka George Raymond Henderson sorhajókapitány volt. Az amerikai haditengerészetnél a hajóparancsnoki tisztséget rendszerint csak egy évig töltötte be ugyanaz a személy, nagyrészt abból a megfontolásból, hogy a főtisztek több beosztásban, sokrétű tapasztalatokat szerezzenek. Tehát ha netán Bátor Willi valóban a hajó parancsnoka lett volna Pearl Harbornál, 1944 végére már egészen biztosan lecserélték volna.

A próbajáratok elvégzését követően az anyahajó 1943 augusztus kilencedikén érkezett meg Pearl Harborba, és két héttel később már ki is futott első bevetésére, melynek során a Baker-szigeten partraszálló csapatok légifedezetét biztosította. Ezt követő pályafutása nagyjából stimmel azzal, amit Dékány leírt, a hajó részt vett az összes nagyobb Csendes-óceáni hadműveletben, ott volt a Bougainville, Rabaul, Kwajalein, Eniwetok, Palau, Yap, Majuro, Guam, Tinian és Truk körüli harcokban.

1943 decemberében a Princeton rövid javításon volt a nyugati parton, Bremertonban, de ettől eltekintve szinte megszakítás nélkül a Csendes-óceáni harctéren tevékenykedett. (A többi anyahajóhoz hasonlóan.) 1944 júniusában a csapásmérő-anyahajókkal egy kötelékben hajózva részt vett a Saipan-i partraszállásban, és az azt követő Mariana-szigeteki csatában is. Az anyahajó repülőgépeinek itt harminc, a csöves légvédelemnek három lelövést igazoltak.

 

William Houck Buracker. (1897-1977)William Houck Buracker. (1897-1977).

 

William Houck Buracker 1944 februárjában vette át a Princeton parancsnokságát George Hendersontól. Az ekkor 47 éves kapitány, mint minden idősebb tiszt, csatahajósként kezdte pályafutását, 1917-ben, a Texas fedélzetén. Jó érzékkel megszimatolva a jövőben rejlő lehetőségeket, 1922-ben az elsők között szerezte meg a pilótaképesítést, és a következő években a flotta Pearl Harbor-i légitámaszpontján szolgált. 1928-ban beiratkozott a már akkor is jó hírnévnek örvendő MIT-re (Massachusetts Institute of Technology), ahol mint repülőmérnök diplomázott, doktori (Master of Science) minősítést szerezve. Ezt követően főleg a szárazföldi telepítésű repülőszázadoknál szolgált. 1936-ban került először anyahajóra, amikor átvette a Saratoga torpedóvető repülőgépeinek parancsnokságát. 1939-től az Enterprise navigátora, majd az anyahajó repülőgépcsoportjának parancsnoka. A háború első felét ebben a beosztásban harcolta végig.

Saipan után a Princeton a Guam és Tinian megszállását biztosító kötelék tagja volt. Szeptemberben, már a Leyte-i partraszállás előkészítéseként, Mindanao repülőtereit támadták. Októberben –vagyis nem következő év, 1945 februárjában, ahogy Dékány írja- az anyahajó részt vett a Leyte-i ütközetben, a Task Group 38.3 tagjaként. Az anyahajó fedélzetén ekkor már két kapitány is tartózkodott, ezekben a napokban érkezett meg ugyanis a Buracker felváltására küldött új parancsnok, John Madison Hoskins sorhajókapitány is. Miután közvetlenül a hadművelet előtt nem tartották szerencsésnek a parancsnokváltást, azt a harcok utánra halasztották, Hoskins azonban megfigyelőként a hajón maradt.

A Princeton gépei október huszadikától a luzoni repülőtereket bombázták. Október 24-én az amerikai köteléket japán repülőgépek támadták meg. A Princeton ellen egyetlen japán zuhanóbombázó intézett támadást, délelőtt tíz óra körül. A japán gép egyetlen bombát dobott az anyahajóra, mely a repülőfedélzet bal oldalán, a hátsó lift előtt csapódott be. A bomba átütötte a fedélzetet, majd a hangárfedélzetet is, és a legénységi szállásokon robbant. A Princeton tehát csak egyetlen találatot kapott, és nem 182 (!!!) bomba és torpedó találta el, ahogy Dékány -a jóisten se tudja, hogyan- képzeli. (182 torpedó és bombatalálat egy egész flottát el tudna süllyeszteni.)

A bomba önmagában véve nem okozott nagy szerkezeti károkat, ám a robbanás következtében tűz ütött ki a zsúfolt hangárfedélzeten. Az anyahajó kis méretei miatt a repülőgépekre szánt bombákat és az üzemanyagot gyakran a hangárban tárolták, mert máshol nem volt elég hely. A gyorsan terjedő tűz nemsokára elérte ezeket, s másodlagos robbanások egész sorozatát indította be. Perceken belül az egész hangár lángokban állt, s egymás után robbantak fel a bombák, és a már üzemanyaggal feltöltött repülőgépek. A robbanások mindkét liftet kiszakították a helyéről, s teljes szélességében feltépték a repülőfedélzet közepét.

A Princeton szétroncsolódott repülőfedélzete és hangárai.
A Princeton szétroncsolódott repülőfedélzete és hangárai.

 

A tomboló tűz megfékezésére a Princeton segítségére siettek a közelben tartózkodó rombolók, és a Birmingham cirkáló is. (A szintén a Cleveland osztályba tartozó Birmingham eredetileg a Princeton testvérhajója volt.) Az erős hullámzásban a hajók többször is összekoccantak, a rombolók azonban kitartottak a Princeton mellett. A Birmingham egészen szorosan az anyahajó mellé állt, a tűzoltók a cirkáló fedélzetéről közvetlenül részt vettek a tűz oltásában, és megkezdték az anyahajót elhagyó legénység felvételét is.

Fél négykor egy újabb, hatalmas robbanás történt a Princeton-on. A hangár mögötti torpedóraktár robbant fel. A robbanás lökéshulláma nagyrészt az anyahajó bal oldala mellett álló Birmingham felé terjedt, melynek fedélzete zsúfolásig tele volt a tűzoltásban részt vevőkkel, a légvédelmi ágyúk kezelőivel, és a bámészkodókkal. A robbanás és a tűz borzalmas pusztítást végzett a Birmingham fedélzetein, 233 ember meghalt, 426 megsebesült, vagyis veszteséglistára került a cirkáló legénységnek a fele! A hajó igen súlyos fedélzeti károkat szenvedett, és jobb oldaláról egyszerűen leégett a festék. (Később, amikor a cirkáló nagyjavításra visszatért a kikötőbe, a hajóra vezényelt civil munkások megtagadták a munkát. A holttesteket addigra ugyan már elszállították, ám a légvédelmi állások roncsai még tele voltak a széttépett testekből ottmaradt, addigra már oszlásnak indult testrészekkel és húsdarabokkal. A munkások addig nem voltak hajlandóak dolgozni, amíg a tengerészek ezeket ki nem takarították onnan.) A hatalmas robbanás leszakította a Princeton tatját, de az anyahajó még mindig nem süllyedt, bizonyítva az amerikai hajóépítés kiváló minőségét.15.jpg

A Princeton mellé álló Birmingham cirkálóról a hangárfedélzeti tüzeket oltják.

 

A robbanás után nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó megmentésére nincs remény. A mentési munkákban nem résztvevő tengerészeket már korábban elkezdték átszállítani a rombolókra, és most Buracker kapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására. Nem sokkal öt óra után, miután a Princetont kiürítették, és miközben már kezdett sötétedni, az Irwin romboló kilőtt egy torpedót az anyahajóra, hogy meggyorsítsa annak süllyedését. A torpedó azonban nem működött rendesen –talán mert az anyahajóval való korábbi ütközés következtében megsérültek a torpedóvető csövek-, s kilövés után egy nagy kört leírva visszafordult, és majdnem a rombolót találta el. Tíz perccel később az Irwin egy másik torpedót is kilőtt, mely a Princeton orrtőkéjét találta el.

Miután az anyahajó még mindig nem süllyedt el, háromnegyed hatkor a Reno cirkáló is megtorpedózta a hajót. A torpedó a parancsnoki híd magasságában találta el az anyahajót, a bombaraktárak előtt. Feltehetően a torpedótalálat hatására néhány perccel később felrobbantak az itt tárolt bombák is. A hatalmas detonáció következtében az anyahajóból származó roncsdarabok 5-600 méter magasra repültek fel. A Princeton, melyet a füst ekkor már teljesen eltakart, a robbanástól minden bizonnyal kettétört, és pillanatok alatt elsüllyedt.

A rombolók felveszik az anyahajó mentőtutajokon menekülő tengerészeit.
A rombolók felveszik az anyahajó mentőtutajokon menekülő tengerészeit.

 

A hatalmas pusztításhoz mérten a Princeton embervesztesége viszonylag mérsékeltnek volt tekinthető, az események idején a hajón tartózkodó 1469 emberből 108 tengerész veszett oda, tíz tiszt, és 98 matróz. A hajó átvételére néhány nappal korábban érkezett John Hoskins kapitány is a sebesültek között volt, a torpedóraktár robbanása leszakította a jobb lábfejét. Hoskinsnak valahogy sikerült elintéznie, hogy ne küldjék nyugdíjba, s felépülését követően 1945 novemberében átvehette a következő Princeton, egy Essex osztályba tartozó anyahajó parancsnokságát. Hoskins később kitüntette magát a koreai háborúban is -1950 augusztusában még a Life címlapjára is felkerült-, és 1957-ben altengernagyként vonult nyugdíjba. 1964-ben hunyt el.

John Madison Hoskins (1898-1964), a Life címlapján.
John Madison Hoskins (1898-1964), a Life címlapján.

 

William Buracker kapitányt, aki maga is könnyebben megsebesült, az eseményeket követően kitüntették, de felettesei valószínűleg nem voltak egészen elégedettek tevékenységével, mert újabb parancsnoki beosztást már nem kapott. A következő években a flotta légierejének washingtoni pilótaiskoláját vezette, majd a háború utáni nagy leépítések idején, 1947-ben, viszonylag fiatalon, ellentengernagyi rangban vonult nyugdíjba. 1977-ben, nyolcvan éves korában halt meg.

A Princeton testvérhajói túlélték a háborút, legtovább közülük a Cabot maradt szolgálatban, mely a spanyol haditengerészetnél 1989-ig szolgált, Dedalo néven. Leselejtezését követően kísérlet történt a hajó megmentésére, hogy múzeumhajóként New Orleans-ban állítsák ki, a felújításhoz szükséges összeget azonban nem sikerült előteremteni, s az anyahajót 2000 és 2003 között lebontották.

A bontás alatt álló Cabot maradványai 2002-ben.
A bontás alatt álló Cabot maradványai 2002-ben.

 

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://htenger.blog.hu/api/trackback/id/tr8612352925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2017.03.20. 13:58:53

Érdekes cikk, kösz. Dékányról hasonlóan gondolkodunk, ő volt gyerekkorom nagy hőse, aztán felnőtt fejjel láttam hogy pesten élt, és kb kitalálta a történeteit. (ami nem lenne gond csak úgy volt eladva hogy ő maga személyesen ott volt mindig).

Sigismundus · http://csakugyirkalok.blog.hu/ 2017.03.20. 18:21:53

Büszke tulajdonosa vagyok egy ilyen Plonszkij könyvnek. Még MDP pártiskola bélyegző is van benne :-)

Flankerr 2017.03.20. 18:22:07

Ezek szerint nem baj hogy csak az SOS Titanicot olvastam tőle :)
Ismét egy kiváló írás, csak így tovább :)

savanyújóska 2017.03.20. 18:27:20

@auer: Azért nem volt teljesen laikus, tényleg tanult néhány hónapig a Nauticán, és a húszas években egy évig szolgált matrózként valamelyik teherhajón. Utána a Balatonon vitorlázott.
Egyébként Karl May is egyes szám első személyben írta a könyvei nagy részét, és a nagyközönség ezekről is azt hitte, valódi útleírások. Ettől még lehet jó.

savanyújóska 2017.03.20. 18:33:22

@Sigismundus: Nekem is van egy. Még megvan benne a minőség-ellenőrzés cédulája, vagyis előttem valószínűleg senki nem olvasta. Amúgy mulatságos könyv. Megtudhatjuk belőle, hogy mindent az oroszok találtak fel, és találtak ki, akik győzelmet győzelemre halmoztak. A kudarcokat a szerző egyszerű fogással intézi el, úgy, hogy a vesztes csatákat és háborúkat egyetlen szóval sem említi meg.

@Flankerr: Ne legyél túl szigorú. Vannak egész jó könyvei.

Macroglossa 2017.03.21. 09:50:04

Én is a 182 torpedón és nehézbombán véreztem el...
Egy pillanatig azt hittem, hogy a Yamato-ról ír, és Jokohama JIm valami japán tengerész, de aztán leesett a tantusz.

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2017.03.21. 11:34:08

Ezt az anyahajozast nem teljesen ertem. Tudtommal az anyahajo hidroplanokat szallitott, amiket legjobb esetben ki tudtak katapultalni a fedelzetrol, de landolni mar nem tudtak a hajon, leszalltak a vizre es daruval emeltek vissza. Anyahajo lehetett egy nagyobb tengeralattjaro is.

Ha angolul carriernek hivjak a teljes erteku (fel- es leszallasra alkalmas fedelzetu) hajot, akkor miert marhasag a hordozo kifejezes? Egyebkent a Dedalora is mindenhol carrierkent hivatkoznak.

savanyújóska 2017.03.21. 14:08:12

@Szabi DMC: „Ha angolul carriernek hivjak a teljes erteku (fel- es leszallasra alkalmas fedelzetu) hajot „

És? Mi közünk hozzá, az angolok hogyan hívják? A típust magyarul a kezdetektől, azaz a húszas évektől fogva anyahajónak hívták. Ezt a kifejezést használták a lexikonok, a Katonai Értelmező Szótár, a Magyar Nyelv Értelmező Kéziszótára, és mindenki más is. Senkinek nem volt vele baja, se katonáknak, se nyelvészeknek, egészen a hetvenes évek végéig, amikor néhány túlbuzgó szakértő el nem kezdte a magyar terminológia „megújítását”, amit úgy oldottak meg, hogy egy az egyben átvették a német terminológia kifejezéseinek szó szerinti tükörfordításait. Angolul ugyanis a hidroplánokat szállító hajó is carrier -seaplane carrier-, a németek hívják csak őket anyahajónak (flugzeugmutterschiff).

Szabi DMC · http://delorean.blog.hu 2017.03.21. 15:57:50

@savanyújóska: viszont a nepesseg fele mar ebben nott fel, igy szamunkra ez a termeszetes. Emlekszem, gyerekkoromban buntettek a harmadik feklampat a kocsikon, most meg kotelezo. Ilyen nagyokat tud fordulni a vilag :)

marTony 2017.03.23. 09:03:06

Újabb érdekes cikk, követem őket jó ideje.
Nem kekeckedésből, de a fotón ahol a "Birmingham" segít az oltásban az ott egy Atlanta osztályú cirkáló, ha minden igaz a Reno.
Meg is van a kép itt www.ibiblio.org/hyperwar/OnlineLibrary/photos/sh-usn/usnsh-r/cl96-k.htm
Az írásaidat tényleg élvezem, remélem sokat olvashatok még tőled.

Sausage 2017.03.23. 12:38:05

Köszi az újabb anyagot, jó olvasni.

De az anyahajó vs hordozó témában szerény ismereteim szerint azért van más álláspont is, ami nekem elég logikusan is hangzik. (Korábbi olvasmányaimmal egybevágva)

Szóval anyahajónak általában a korai, csak felszállásra alkalmas fedélzettel ellátott hajókat hívták, a hordozók pedig a fel- és leszállófedélzettel ellátott új generációsok lettek. Így aztán nincs is kavarás, megújítás, vagy felesleges új terminológia. De ha forrásokat kérsz, meg lennék szorulva. :)

savanyújóska 2017.03.23. 17:08:21

@marTony: És valóban. Cseréltem egy másik képre.

@Sausage: Csak magamat tudom ismételni, magyarul a nyolcvanas évekig anyahajónak hívták a típus mindegyik fajtáját. Ez az elnevezés szerintem tökéletesen megfelel, sokkal kifejezőbb, mint az idétlen "hordozó". Aki akarja, felőlem nevezze őket annak, de ne magyarázza nekem -ez nem rád vonatkozik-, hogy ez a kifejezés a szakszerű, és aki az anyahajó szót használja, az tudatlan dilettáns.

Biro István 2017.04.02. 05:36:13

Az anyahajózás teljesen logikus eleme a magyar nyelvnek. Kezdetben az anyahajó a tengeralattjárókat ellátó nagyobb felszíni egység volt. Így, amikor megjelentek a repülőgépek, a magyar katonai szaknyelvészeknek teljesen természetes volt az az elnevezés, hogy ez egy "anyahajó repülőgépeknek". De jó hazai szokás szerint (tank-harckocsi; gépkarabély-rohampuska) vérre és becsületre menő vitákat lehet folytatni ilyen óriási jelentőségű kérdésekről.

savanyújóska 2017.04.02. 15:30:19

@Biro István: Pontosan erről van szó.
Emlékszem, amikor tíz-egynéhány éve rákötöttünk a netre, nagy izgalommal kerestem a hajós oldalakat, mert azt hittem, egy csomót fogok találni. Nem találtam semmit, csak néhány fórumot, ahol úgyszólván csak ilyen nyelvészeti kérdésekről folyt a vita, mik a „helyes és szakszerű” kifejezések. De ez még mind semmi a vitorlázókhoz képest, ahol még a német kifejezések magyarra fordításával se vesződtek, hanem egy az egyben átvették a német szakszavakat. Így aztán a „profiknak” szánt könyvekben olyan borzasztóan szakszerű szövegeket lehet olvasni, mint például: „A forstág, a fockfall, a vantnik, valamint az acherstág állítása manapság már nem helyigényes csigasorok vagy feszítők segítségével történik, hanem a strekkerkasztnikkal.”